A Yorkshire Evening Post egy átfogó interjút közölt le vezetőedzőnkkel, Bobby Davisonnal. A tovább mögött ezt közöljük.Elnézést a hevenyészett, erősen angolos fordításért, 40 perc alatt készült.

 

A korábbi hajógyári munkás, Bobby Davison futballkarrierje a Tyne partjaitól a Duna szívéig vitte – és jó néhány más kikötőhöz az is úton. Sportolói karrierje előtt a South Shieldsen született csatár hegesztőként dolgozott a szülővárosát távoli célállomások felé elhagyó óriáshajókon – de most egy másfajta óriás szerencséjének kovácsa lett – egy futballóriásé. Ez pedig a nehézsúlyú magyar Ferencváros, amely még mindig a magyar nemzet büszkesége, az elmúlt viszonylagosan kemény időszak ellenére is.

Csank Jánostól átvéve a csapatot Davison felélesztette a beteg budapesti óriást, amelyet 2006-ban kirúgtak az első osztályból gazdasági gondjai miatt. Most a másodosztályú hátországban vitézkednek, de a fanatikus szurkolóik még mindig mindenhová követik őket, ahogy a magyar futballban elfoglalt helyük visszaszerzésén dolgoznak. Vissza az asztalfőhöz.

Davison számára Kevin McCabe, a Sheffield United elnökének hívása jelentette a lehetőséget, mikoris a Pengék megvették a megsebzett klubot adták. Hosszú volt az út ide a magát először a Guiseleynél kipróbáló 49 éves északnyugati menedzsernek a South Shieldstől, az Elland Roardtól és a Nethermoortól.  Jelenleg téli szünet okán van itthon, mivel a magyar bajnokságban hiátus van az év első két hónapjában. Davison elmondta: „Minden Kevin McCabe-en és Terry Robinsonon keresztül kezdődött, ők befektettek a Ferencvárosba. Másfél évvel ezelőtt kezdődött, mikor épp semmit sem csináltam. Kevin szólt, hogy valami lehet 2008 elején és majd jelentkezik. Vicces volt, hogy ez a hívás épp akkor érkezett, mikor épp a Leeds United számára kommentáltam egy meccset élőben. Arra már nem emlékszem, melyiket. Másnap hívtak megint, hogy repüljek Magyarországra. Azt elmondták, hogy ez egy hatalmas klub, az országban a legnagyobb.”

„ A helyzet sokban hasonlít arra, ami a Fiorentinánál volt pár éve. A pénzügyek behaltak és néhány évig arra várva szenvedtek, hogy valami pénz beérkezzen. És a Sheffield United révén be is érkezett. Kezdetben az volt a munkám, hogy felügyeljem a futball-ügyeket, nézzem meg mire van szükség és állítsak össze egy átfogó jelentést. De aztán néhány forduló után épp nehéz idők jöttek az edzőre és átvettem a csapatot a szezon utolsó nyolc meccsére. Nyolc vagy kilenc ponttal voltunk lemaradva, amikor átvettem őket, de utána jól ment és már csak egyszer vesztettünk.”

„ Ebben a szezonban a téli szünet alatt három ponttal állunk az élen – de még rengeteg kemény munka van hátra. Minden meccs egy kupadöntő és a helyzet olyan, mintha a Manchester United mondjuk a harmadik vonalban szerepelne. Minden csapat minket akar megverni és mindahányszor amikor játszunk, teltház van.”

Feszültség alatt dolgozni sosem volt gond Davisonnak játékoskarrierje alatt, amely kilenc klubon át vitte őt, ebből hat Yorkshire-i. Az öt éves időszaka a Fehéreknél (a Leeds beceneve) magába foglalta a klub szerencséjének jóra fordulását Howard Wilkinson alatt, Davison főszerepet játszott a másodosztályú bajnokság megszerzésében 1989-90-ben, miután 350000 fontért átszerződött ide a Derbyből 1987-ben, ahol 206 meccsen remek 83 gólt szerzett. Davison megérte a pénzét, 35 gólt lőtt 110 fellépésén házigólkirály volt 17 góljával ’88-89-ben, míg 11 gólt szerzett a következő évben.

Igazi hajtós focistaként volt ismert, Davison értékei hamar közönségkedvencé tették az Elland Road finnyás lelátóin, így aztán ő is nagyon élvezte Leeds-i menetet.

„Billy Bremner igazolt le és mindig emlékezni fogok arra, mikor először besétáltam Billy irodájába. Feleségem szomorúságára csak annyit mondtam, hogy ’hol írhatok alá?’. Nem beszéltünk feltételekről, csak annyit mondtam, hogy ’játszani akarok a csapatodban, biztos nem akartok átverni, adjatok annyit, mint a többiek kapnak és aláírok.’ És így is lett. Volt öt évem a Derbynél és az ember érzi, mikor jön el az ideje. A Derby egy fantasztikus klub és szerettem, de ott ideje volt váltani.”

„Szóval elmentem Leedsbe, ami egy másik hatalmas, hatalmas klub és ott is imádtam minden percet. Aztán Billy ment, Howard jött és felmérte mire van szüksége, hogy feljuthassunk. Néhány kivételesen nagyszerű labdarúgót hozott a klubhoz, akik mind nagyon tudtak dolgozni. Egy bizonyos típusú játékosra hajtott – ha visszanézünk, már ott volt Batty, Speed, Ian Baird és én. Aztán Howard elhozta Mel Sterlandot, Chrissy FairClough-t, a nagy John McClelland, aztán meg Strachan, McAllister vagy Dorigo. Mind remek mentalítású volt és nyerni akartak. Keményen dolgoztunk edzésen és a pályán, beleadtunk mindent és egyfajta sose-add-fel hozzáállás volt mindannyiunkra jellemző.”

„ A nézők felőlem azt mondanak azokra a játékosokra, akik nem adnak 100%-ot, amit akarnak. A Leedsnél minden játékos azt szerette volna, ha ünneplik a szurkolók és ehhez az egyetlen út az, hogy azt csinálja az ember, amit őt tennének. Ha egy szurkolónak odaadják a mezt és pályára küldenék, az csak futna és futna és vért izzadna. Ha a drukkerek ezt látják az embertől, akkor megbocsájtják, ha kihagyja a helyzetet. Ez volt az én hozzáállásom is a pályafutásom során.”

Hogy mi volt személyes csúcspontja a Leeds-i pályafutásának, arról Davison ezt mondja: „Északkeletről származom, így az én s a feleségem családja, a bátyáim és nővéreim mind Newcastle és Sunderland drukkerek voltak. Így hát, ha ezek a csapatok ellen, vagy a Middlesborough ellen játszhattam és gólt szerezhettem az mindig nagyszerű volt. A St. James’ Parkban, a Roker parkban vagy az Ayresome Parkban mindig fantasztikus volt betalálni. Volt egy csapat, amelyik ellen úgy tűnt mindig betalálok, ez a Sheffield Wednesday volt.”

„Épp azelőtt mentem el, mielőtt megnyertük az első osztályt ’92-ben. Hat meccsen szerepeltem, de ez nem volt elég a bajnoki medálhoz – ráadásul közben kölcsönben már a Sheffield Unitedben játszottam. De Remélhetőleg ezen a hat meccsen hozzátettem én is valamit a sikerhez. Szóval elmentem Sheffieldbe, amelyik az egyik legjobb klub volt atekintetben, hogy bánnak a játékosokkal. Királyokként bántak velünk.”

Az edzősködés már akkor felsejlett Davison jövőjében, mikor szegre akasztotta stoplisát a kilencvenes évek vége felé – bár ebben őszintén szólva a szerencsének is komoly szerepe volt. A menedzserkedés 2000-ben jelent meg a horizonton először, mikor a Guiseley relatíve nyugodt körülményei közt játékosedzőként levezetett. Davison néhány fontos dolgot tanulhatott és megalapozta menedzseri pályáját Észak-Leedsben.

„Amikor abbahagytam a focit, még nem nagyon vágytam az edzősködésre. De emlékszem, kölcsönben voltam a Hullnál harmincnyolc évesen. Terry Dolan, aki épp nyomás alatt volt, azt ígérte, ha megtarthatja az állását, szeretne a stábjában látni. Akkor kezdtem megszerezni az edzői papírjaimat. Meg is szereztem mind és jártam is időnként amolyan ’emlékezet felfrissítő tanfolyamokra’ Ezek a tanfolyamok jó alapot adtak Európára is, pedig a kontinensen elég sok a fura játékrendszer – Magyarországon se sok csapat játszik 4-4-2-t.”

„Persze emlékszem arra is, milyen volt a Guiseley-t irányítani. Természetesen az egész más volt, mint egy profi klub. Nehéz megtalálni a jó megoldást a játékosok számára – volt, aki 10 órás műszakban dolgozott és hajnali fél négykor kelt, szóval sokat kellett foglalkozni az egyes emberekkel. Brian Little sokat segített, mikor kezdtem. Beszéltem vele és irányított ő is amatőröket és a tanácsa az volt, hogy nem lehet úgy kezelni őket, mint a profikat. Ezek a fickók 8-10 órákat dolgoznak, és ezután jönnek edzeni és játszani, szóval egész más. De jó alap volt”.