Több kulcsjátékosunk szerint a csapat erősítésre szorul. A honlap története során számos játékossal beszéltünk. A többség véleménye az volt, hogy a keret már most a télen erősítésre szorul, ugyanis jobb lenne az élvonalbeli küzdelmeknek már egy kész csapattal nekimenni. Lipcsei Péter a mai napon a következő nyilatkozatot adta a 100% Fradinak:
- Ha felépülnek a sérültek, akkor annak elégnek kell ahhoz lennie, hogy a csapat kiharcolja a feljutást, így talán most erősítések nélkül is megvan az együttes. Nyártól azonban alaposan be kell erősíteni, a – remélt – élvonalra szükség lenne pár minőségi játékosra, mert annak semmi értelme lenne, hogy a Fradi a 13.-14. helyen álljon. A Ferencvárosnak minimum a dobogóért kell küzdenie, ehhez azonban meg kell erősíteni a csapatot.
Ezúton szeretnénk a véleményeteket kikérni, ti kiknek adtok igazat? Az angol tulajdonosnak, aki elsősorban a Sheffield kötelékébe tartozó játékosokat irányítja a Fradiba, mondván a másodosztály velük is gond nélkül hozható, vagy azoknak az ellenvéleményeknek, akik azt sugallják a jelenlegi keret nem alkalmas nagy célok elérésre, a nyári szünet meg kevés lehet egy ütőképes csapat összehozására.
2009 január 23 at 08:43
vannak saját tehetségeink ! azokat kell beépíteni, pénzt úgyse áldoznak az angolok erősítésre . ne azokkal foglalkozzunk akit sose láttunk. nem a wolfe bátyja és atöbbi fogja itt megváltani a világot . nem utolsósorban, ez a bajnokság nincs lefutva, a sérültjeink még sehol sincsenek, nélkülük karcsú a keret . ősszel is nyögdécseltünk a végefelé, még megbízható kapusunk sincs …………
2009 január 22 at 10:59
A védelem szorul erősítésre:hátvédsorba és kapusposztra kellerősítenünk nyáron,mert a mai Fradinak az a gyenge pontja!
Középen Tóth-Ashmore-Lipcsei-Abdi(a magyar nb1-ben sincs senkinek ilyen jó középpályája!!!ebben biztos vagyok!!!)
Elöl Ferenczi-Shaw(Xiang,Pölö,Pisanjuk)
Kíváncsi leszek a 2 angol srácra,hogy nyomják hátul:ha beválnak,akkor már csak a kapusposztot kell megoldani!
Szerintem….
2009 január 22 at 09:53
Kedves ZF (nincs ekezetem), nekem ez teljesen rendben van, ket megjegyzessel. Tobb variacio van. Es ha BZ odafer, inkabb szuro (Lothar) vagy kozephatved, mint szelso. Ahhoz mar nem eleg gyors. A csataroknal meg szerintem az oregek csak egyutt jok igazan. Ha Pali egyedul van, akkor inkabb Pisanjuk, Polo, Dramane, Men a valasztek. Sot, Bartha. Elol jok leszunk.
2009 január 22 at 01:23
[...] Ráérünk arra még? Több kulcsjátékosunk szerint a csapat erősítésre szorul. [...] [...]
2009 január 21 at 23:25
KZS újra elővette a mágnestáblát:)
BZ-t húzd ki a kp-ról, nincs az az isten, h Bobby oda tegye! :)
Morrison vagy Wedgebury kezdi a szezont Ash mellett, 3-4 meccs után jön 1 Lipcsei nevezetű:)
2009 január 21 at 23:07
Hajrá,FRADI!
2009 január 21 at 20:57
igen ez igaz, nem sok a kiemelkedő. de az is lehet, (újra a krízisből kiindulva) tudják, hogy a pénzhiány igazából csak nyáron éri el őket. többnyire gondolom egész szezonra köttek reklámszerződést, amiket a cégek nem fognak megújítani(vagy más feltételekkel). nyáron sokan ki fogják árulni legjobbjaikat (áron alul) csakhogy pánzhez jussanak és csak a biztos bentmaradásra koncentrálnak majd.
2009 január 21 at 20:46
hát nem tudom. a jelenlegi keret eléggé vékonyka. értem ezalatt, hogy van 2-3 kiemelkedő igazán jó játékos, de a többiek nagyjából egy szintet képviselnek. De belőlük most már több van, tehát ha van sérülés, akkor van kb ugyanolyan helyettes is. Egyszerű képességek alapján szerintem az 5. hely környéke lenne a reális. Ám csapatként a jobb eredmény is benne lehet a társaságban. De ha tutira akarunk menni, akkor majdhogynem új kezdőt kellene hozni…
A tengely adott, de majdnem minden más posztra kellene egy igazán minőségi játékos. Mert az NB1re nem lesz elég a jelenlegi cseresor. A mostani kezdő felének kell a jövő évi cseresornak lennie…
Dragi, Lipcsei, Ashmore, Ferenczi tengely adott. Hozzájuk jöhet még Tóth B. Abdi talán. De a többiek… majd kiderül. az új fiukat azért nem irom, mert még az NB2ben láttuk őket.
Mindenesetre én jobbnak láttam volna már msot azokat az a játékosokat idehozni, akikkel az NB1ben akarunk játszani. Tudom, NB2be nem akarnak jönni, de vmit fel kellett volna ajánlani nekik. De legkésőbb nyáron, posztra igazolva plusz 1-2 Savag-zsal kiegészítve kell igazolni!
2009 január 21 at 20:37
lehet azért is vették vissza a vásárlásokat, mert úgy látják ez a csapat + nyáron 2-3 erősítés(a szó szoros értelmében) is elég lesz. látják, h az NB1-et elérte a krízis, senki nem invesztál, nem erősít csak árul, hogy egyáltalán létezni tudjon.
2009 január 21 at 20:09
Fradissimo!
Nem szoktam ide írni, inkább csak drukkerre, de igazatok van, h a nyár a fő időszak az igazolásokra, viszont akkor azért ezt tudatni kéne a riebanccal is, h ne hazudozzon össze-vissza 6 válogatott játékosról télen, mert csak s.egget csinál a szájából, ha eddig még nem tette volna meg.. :)
Amúgy a keret szerintem most is elég a feljutásra, de kéne az első osztályra készülve pár ember, akik belerázódnak ebbe a posványba mire feljutunk (nem a beleszürkülésre gondoltam :) ).
Itt persze nem ilyen futballkurvákra gondolok, mint például a Cicó.. Mondjuk Pistára is ezt használtuk évekig, meg zengett a stadion a “Ferenczi álom a külföld, Ferenczi ááálom a küüüülföööld!” daltól, de neki sosem a hozzáállásával volt baj, hanem a vándormadárságával.
2009 január 21 at 18:59
A hali egy kupa meccs volt abból nem lehet levonni messzemenő következtetéseket és nem is szabad!Valószínüleg Fradi sem tudna mindig egyenletesen olyan hajtosan játszani,
mert ha mindenki ellen úgy játszana a csapat
akkor nem ennyi pontunk lenne!!!Szerintem ezzel a csapattal ennyi sérülékeny játékos mellet böven kellene erősiteni,és minöségi játékosokkal (Töki szintü csatár,ígazi megbizható kapus,védelembe és középpályára is elkellene erősités az NBI-hez)Szerintem!!
2009 január 21 at 18:41
nanagab
rátapintott egy nagyon lényeges kérdésre. Nevezetesen, hogy az igazi átigazolási szezon az a nyár, hiszen akkor jár le az éppen futó szerződések többsége. Télen az esetek többségében csak kivásárolni lehet a játékost. Olyan nagy szükségben meg azért nem vagyunk… :)
2009 január 21 at 18:22
Zotmund, K@rcsi!
Bocs, csak el kellett mennem, most értem vissza. Így van, kell hozzá fél év, hogy összeszokjon egy csapat, és én is nagyon szeretném, hogy ezt most tavasszal kezdjük el, ne ősszel. De mi azért szeretnénk, mert minél előbb le akarjuk mosni az egész nb1-es mezőnyt. McCabe, Robinson azt mondta, hogy pár év múlva nemzetközi porondra akarják kivinni a Fradit. Azt sose mondták, hogy belőjük a bajnoki címet rögtön az első évben. Jó, persze ki ígérne ilyet, de még a diplomatikusan se céloztak rá. Lehet, hogy úgy gondolkodnak, hogy nyáron sokkal könnyebb lesz játékosokat hozni, minek kapkodni, majd idény közben összerázódnak, max nem leszünk bajnokok rögtön. Remélem, nem így van, de egyelőre a dolog így néz ki. Hozzáteszem, nem tartozom azok közé, akik türelmetlenek a mostani igazolásokkal kapcsolatban, hiszen csak most kezdődött a szezon. Szóval én még bízom a kezdőcsapat (és nem a pad) jelentős erősítésében 1-2 poszton.
UFF
2009 január 21 at 18:07
#78
Helyes, miért nem mondja azt, hogy fú, leigazoltuk a fél világválogatottat, nyáron meg a fele úgy megy el, hogy összesen nem játszottak kilencven percet bajnokin.
Szerintem az nem lehet koncepció, hogy idehozunk egy csomó légióst, aztán 10-ből beválik 1-2. Ezt nem értem, komolyan.
2009 január 21 at 17:59
bocs KZS
2009 január 21 at 17:50
fú Kzs ez elég fura… :(
2009 január 21 at 17:33
Mi ez a sírás már megint?
Várjuk már meg a szezon első 5 meccsét! Most végre Bobby nyugodtan rakhatja össze a csapatot, már ismeri a játékosokat, alapozhat velük egy jót. Az érkezők bizonyíthatnak. Ha abból indulunk ki hogy Abdi és Ashmore messze verik az NB1 átlagát akkor a két új angol sráccal nagyon jól jártunk. Szerintem nagyon jó csapat alakul, ez a keret valószínűleg az NB1-ben is ott lenne az első 3-ban, de majd meglátjuk…..
Nyugalom!
2009 január 21 at 17:32
Niktue, Lipcsei nem pedagógus, hanem focista! Azt mondja, amit gondol és lát a csapat körül. Ő tagja a csapatnak és nem mi! Tehát, ha úgy látja, hogy erősíteni kell az nb1 bajnoki címéhez, akkor erősíteni kell, ha jól esik ez a csapattagoknak, ha nem! Aki a fiatalok és a légiosok közül másképp gondolja cáfolja meg! (Tóth Bence)
2009 január 21 at 17:08
a hatalmas rutinú lipcsei nem rendelkezik akkora pedagógiai érzékkel (sem), hogy ilyet nem mondunk??? ez piszok jól eshet ám bármelyik légiósnak, hogy az egyetlen focista, akiről esetleg hallhatott már élete során, mert játszott külföldön is, ilyeneket mond? Vagy melyik utánpótlásból felhozott játékost tölti el önbizalommal egy ilyen nyilatkozat? lehet hogy Péterünk a pályán nagyon jól gondolkozik, de ilyenkor akkora hintaló tud lenni…. (énszerintem)
2009 január 21 at 17:05
A nyár nyáron van. Nem tudom, kik az idősebb játékosok, mert az egyetlen nyilatkozat az ügyben, Dragié, épp az ellenkezője. Tudom, hogy ez egyeseknek smafu, de Bobby szerint még nem vagyunk bajnokok. Jó lenne még néhány erősítés a jelenlegi két csapathoz:
A
HOLCZER – Wolfe, Dragóner, Csiszár, Szkukalek – Abdi, Ashmore, Balog, TÓTH – Ferenczi, Shaw (MEGYERI, PÖLÖ, ZSIVÓ, Lowton, Kovács)
B
Williams – Wedgbury, Souaré, Moussa, Sváb – Fitos, Morrison, Lamine, W. Wolfe – Pisanjuk, Dramane (Vass, Runi, Men, Fülöp, Vattai, Nyilasi, Kulcsár, Bartha)
2009 január 21 at 16:45
Ez a keret az én edzőségemmel is feljutna.Az nb1-re pedig kell sok játékos,kapusaink egyike sem üti meg a FRADI szintet,pl.Kár összehasonlítani a dózsa edzőmeccsét a Wolves tartalékaival a magyar “élvonallal”,már csak azért is,mert a dózsisták a felkészülés elején vannak….Én úgy 1960 óta vagyok FRADI drukker,ezért nekem ma is szégyen ez az “öröm”,ami itt megy,hogy nagyon jól nyomtuk a Hali ellen.Kikaptunk!Egy FRADI a SZENTÉLYBEN kikapott egy Halitól!
2009 január 21 at 16:27
úgy h a hali ellen se az első számú csapatunkal áltunk ki,,,mert már akkor is sok volt a sérült!:)
2009 január 21 at 16:25
nem értek egyet Petivel…szerintem nagyon jó Csapatunk van…simán nb1 bajnok…
2009 január 21 at 16:22
Karcsi 1. hozzászólásával értek egyet.
Ha azt nézzük, hogy a csúcsformás Haladással a kupában szinte partiban voltunk, úgy, hogy a csapat és a védelem akkor még nagyon nem állt össze, akkor szerintem ez is válasz a kérdésre.
De az is lehet válasz, hogy a ligakupában a “C” csapatunk mit hozott a Honvéd “A” val, vagy és a többiekkel.
Túl van misztifikálva az egész.
A bajnokságot kezdő csapatunk sérülés nélkül simán az első 3-ban lenne.
2009 január 21 at 16:13
Abból kiindulva,hogy a Láki 2-t csak 1 góllal vertük,azt a következtetést vontam le,hogy ez a Fradi kevés a Láki 1-hez!Márpedig ma Mo-on őket kell megelőzni az nb1-ben,hogy bajnok lehess!
tehát erősíteni kell a nyáron!Hogy Angliából,itthonról,vagy Dzsibutiból,az mindegy!
2009 január 21 at 15:44
targitaosz!
Hát sajnos jól mondod…
Esélytelen…:(
Csak az se mind1 h ingyér kimegy Sheffieldbe , aztán ha ott is jó akkor eladják , vagy h mi eladjuk egy csapatnak és az árából veszünk vkit aki majdnem olyan jó mint ő…
2009 január 21 at 15:43
Hogy kb. hol tarthatunk a mostani Nb1-hez képest játékerőben, és hogy magyar „sztár”, vagy angol fiatal tehetség kell-e inkább, még egy adalék. A szinte komplett újpest tegnap a Wolves tartalék! ellen kapott ki 2:0-ra! Egyedül egy játékos volt a pályán a Wolves-tól, aki a Bristol ellen is játszott. (Shackell a 90 percben állt be a City ellen a hét végén)
2009 január 21 at 15:36
Peti arra a csapatra gondolhatott, amelyik a sérülések után nyögvenyelősen hozta a 3 pontokat. Az a csapat a tavaszra minden csapatrészben változni fog. Könnyebb lenne válaszolni, ha tisztában lennénk az újak tudásával. Feltételezve, hogy erősítést jelentenek és a sérültek is felépülnek, kizártnak tartom, hogy ne jussunk fel.
Hogy ez elég-e az nb1-re? Nem lebecsülve az elsőosztályt, de egy jó kapussal és mégegy gólerős csatárral – feltételezve, hogy a sérüléshullámok elkerülnek – a bajnoki címért mennénk.
2009 január 21 at 15:36
Vukmirt gyorsan eladta Filipovic a Kispesthez :))
2009 január 21 at 15:30
Jövőre nb1-et kell nyerni! Ne azért ne igazoljunk mert már így is vannak 40en! Akkor küldjenek el 15-öt és hozzanak 5 biztosan megfelelő játékost. Katasztrófa ami tavaly volt (négerek,heitler pl)
Talán Ferenczit mégsem kellene elfelejteni…
Ha ívelgetnek az edző hibája, nem a csatáré… Milyen a normális középhátvéd? Mint a Csiszár?
Kellene egy kapus, méghozzá most.
Az OK, hogy elég lesz az nb2re a csapat, de ha mondjuk 100%-os tavaszt produkálnánk az sem lenne baj. Ashmore-t szeretem, de sosem lesz Lipcsei, hiányzik a “finesz” (+ még a rutin is. A szurkolóknak sosem lehet elég erős a Csapat.
2009 január 21 at 15:30
Talán 1 középhátvéd kéne még, aki tényleg nagyon jó!
Nyáron lesz rengeteg szabadon igazolható játékos, náluk kellene már március környékén puhatolózni “nemhivatalosan”
2009 január 21 at 15:27
Szerintem ez a keret bőven elég lehet ahhoz,hogy megnyerjük az nb2-őt,de nyáron erősíteni kell,hogy versenyben legyünk az első 3 helyért!
kiskacsával értek egyet,aki ezt a keretet az nb1-ben az 5-8. helyre rakná!
A védelem mindenképpen erősítésre szorul,az a csapat gyenge pontja!!!
Sokan a Hali meccset hozzátok fel,hogy szétfutottuk a Halit,nem bírták,majdnem nyertünk.DE NEM NYERTÜNK!!!És ez itt a lényeg!A focit gólokra játszák és a győzelmekkel lehet elérni magasabb célokat!ha mindig 1 góllal kikapunk,de szétfutjuk az ellenfelet,akkor azzal mit nyerünk?Tapasztalatot!
Nyáron a zsebükbe kell nyúlniuk az angoloknak,mert a csapataikból érkező játékosok nem megfelelőek(nem mindegyik!) a magyar nb1-hez!
2009 január 21 at 15:26
Norbi! Eddig melyik magyar Nb 1.-es csapat tudta megtartani a maga Tóth Bencéit?
2009 január 21 at 15:24
Bár én attól félek h mi mindig kapjuk majd a Wedgeburyket (látatlanba mondom , nem tom milyen , lehet h nagyon jó) , tőlünk meg majd szépen mennek ki a Sheffieldbe a Tóth Bencék…
2009 január 21 at 15:20
Tény , hogy ezzel a kerettel fel kell jutni…
De szerintem csapatépítésre nem elég a nyári szünet…
Azt most kéne elkezdeni…
Bár így megspórolják maguknak a tavaszi fizetést , viszont lehet h a kiszemelt játékos majd eligazol….
Meg lehet h az is benne van a dologban h ideszerződik az angol focista , azt mivan ha mégsem jutunk fel…
Bár tuti feljutunk!!!
Mindenképp kéne egy kapus…Bár az ráér a nyáron…Hátha addig a Holczer és a Megyeri kifejlődik…Kp és a védelem elmegy…Csatárba kéne még egy Pista szintű , meg még mondjuk egy jó meghatározó játékos…
És akkor jövőre se lehet baj…
2009 január 21 at 15:15
Közhely, de igaz. Egy csapatra mindig ráfér az erősítés.
Első helyen várjuk a folytatást a bajnokságban, és ez a keret bőven elég is kell legyen a feljutáshoz. Egyet tudok érteni az angolokkal, hogy a másodosztályban nem lehet, és én hozzátenném azt is, hogy nem is érdemes egy nemzetközi kupára esélyes csapat költségvetésével dolgozni. Az angolok azonban azt is mondták, hogy ha jobbak lesznek a Ferencváros eredményei, egyre jobb képességű futballisták kerülhetnek majd a klubhoz. Ha jól emlékszem, talán Robinson mondta, hogy amennyiben a Fradi már a Bajnokok Ligája csoportköréért fog küzdeni, akkor még a Sheffield United meghatározó futballistái is a Fradiba kerülhetnek. Egyébként meg 100-szor inkább sheffildi angol fiatalokat „pénz nélkül”, mint nagy pénzért most leigazolható magyar fiatalt. (Sajnos akiket érdemes lenne idehozni, azok nem akarnak idejönni)
Így talán csak egy érvet tudnék mondani további meghatározó játékos igazolására, és ez a rövid, mindössze egy hónapos nyári felkészülési időszak! Egyébként meg várjuk meg először a téli nemzetközi átigazolási időszak végét, majd a magyart, és csak utána vonjuk le a konzekvenciát a téli igazolásokról.
2009 január 21 at 15:15
Vukmir a Honvédhoz igazolt…
Én azért örültem volna, ha hozzánk jön, ahogy anno Laczkónak is örültem volna.
2009 január 21 at 15:14
A legnagyobb “igazolásunk” Tóth Bence volt. 2 év múlva lesz már némi tapasztalata is.
2009 január 21 at 15:12
Szerintem Shaw kritikán aluli volt az utolsó 5-6 fordulóban. Oké, hogy kihullottak az irányitóemberek a kp-ról (Peti, James), és ez által nem szolgálták ki Őt úgy labdákkal. De nálam az a csatár, aki mutatja magát, akit meg lehet játszani, aki ki tud a védők között ugrani, le tud fordulni és ezzel helyzetbe tud kerülni. Se Pista se Shaw Pali nem ilyen. Ráadásul Pali öreg is. Max 1-2 év lehet benne. Nem tudom Rizs Rúni milyen lesz, de ha igaz,hogy gyors, robbanékony és erőszakos, akkor jó lehet. Persze az sem árt, ha jóban van a labdával. Mert ugye láttunk mostanában pár nagyon gyors ember, csak az volt a baj, hogy elestek a labdában. Pl. Downing, Bartolomew
2009 január 21 at 15:10
“Vukmir a Honvédhoz igazolt”
nem sajnálom túlzottan
2009 január 21 at 14:52
Az angoloknak alap, hogy bajnokesélyesek legyünk jövőre, mert így lehet nemzetközi porondra lépni és ezzel lehet növelni a bevételt.
2009 január 21 at 14:47
Zotmund65!
Nem kell idiótázni, mert mindenkinek van véleménye, és annak a kinyilvánítása szabad…
Shaw szerintem az ősz utolsó részén rendkívül szürke volt, meg ha nézzük a korát, hááááát akkor nagyon maximum az enbéegyben még lehet egy jó éve kb 10 góllal. ennyi
Ha a jövőről és komolyabb tervekről beszélünk, akkor Shaw helyére kell valaki.
Egyébként engem nem győzött meg teljesen.. Szerintem az enbéegyben nem fickándozna annyira a jobb képességű védőkkel szemben.
2009 január 21 at 14:43
Majd összeszoknak? Arra rámehet egy fél idény is…
sztem…
2009 január 21 at 14:35
Szerintem az angoloknak nem feltétlenül alap, hogy bajnokesélyesek legyünk jövőre (ezt nem is mondták), és ezt a logikát követve egyáltatlán nem olyan égető, hogy már tavasszal meglegyen a csapat gerince. “Majd összeszoknak a nb1-ben”.
2009 január 21 at 14:32
Való igaz,kellenének az igazolások, igaz, a jelenlegi kerettel is szerintem ott lennénk a 4-8. helyen (lsd.Haladás, talán 1-2 embert vettek), főleg amilyen buzdítást kap majd a csapat egy ujabb nb1-es idényben…
De viszont nálunk sohasem volt cél a középszerűség, nem beszélve arról, hogy az nb2 vége és az nb1 rajtja között csak 1 hónap különbség lesz, ami olyan sok uj játékos beépítésére elég kevés idő…
egy kis off:
http://news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/teams/w/wolverhampton_wanderers/7841630.stm
nem is az eredény az érdekes:) (mondjuk a Wolves B csapatával játszottak)
2009 január 21 at 14:32
Az, hogy ez a csapat, mire lenne képes az nb1-ben az tök mindegy, mert nekünk ott kell bizonyítanunk, ahol vagyunk! Jelenleg a keleti csoportban! Az pedig, hogy vajon már most be kéne építeni a csapatba a nagy neveket, hogy jövőre kész csapattal vághassunk neki az első osztálynak, szakmailag számomra nem kétséges! Viszont nem csak szakmai nézőpont van, hanem gazdasági is, ezért úgy gondolom, okosan állnak a kérdéshez az angolok, költsünk akkor, ha feljutunk! Ha valaki reálisan megnézi a keleti csop. csapatait, nem okoz neki nagy fejtörést, melyik a legerősebb klub, ezzel a garnitúrával, simán hozható az nb2! Az nb1-re nincs mese, igazolnunk kell a honi mezőnyből kiemelkedő 3-4 játékost és ahogy feljutunk, bajnokok is leszünk, ez megint sima ügy! Aztán a BL-be megint kell egy pár igazolás, de ne menjünk ennyire előre, jussunk fel és nagyon boldog leszek már akkor is, ha nem az utolsó meccseken dől el a feljutás!