Fischer Pál, Mátyus János, Tököli Attila, Lipcsei Péter, Vasas Zoltán. De a névsort hosszan folytathatnánk. Mi a közös ezen játékosokban? Nos ők mindenféle előzmény nélkül kaptak 5-6 meccses eltiltást. Korábban már foglalkoztunk a kecskeméti vasasban szereplő Tóth Andrással. A védő az elmúlt három évben bajnoki meccseken (a kupameccseket nem számoltuk) hat piros lapot kapott, mindezt úgy, hogy ötször csupán egy mérkőzésre tiltották el. A játékos ma a Vecsés elleni mérkőzésen ismét súlyos sportszerűtlenséget követett el, lefejelte ellenfelét, amiért újabb piros lapot kapott. Tippünk szerint ha ez mondjuk Lipcsei Péterrel történik, akkor egy fél szezonra szóló eltiltás vonna maga mögé a hetedik piros kártya.
2009 február 28
2009 március 3 at 20:22
Az MLSZ fegyelmi bizottsága Tóth Andrást (Vasas) – a védő a Vecsés elleni felkészülési mérkőzésen szándékosan arcon fejelte ellenfelét, Lukács Bálintot, aki az orvosi diagnózis szerint orrcsonttörést szenvedett -, mint visszaesőt, 2009. április 30-ig eltiltotta a labdarúgó mérkőzésektől.
meheheheheheh :):):)
2009 február 28 at 22:31
Múltkor már feltettem néhány kérdést Kálmán bácsi levelesládájában, most kiegéyzítettem eggyel.
Milyen érzés volt az elkötelezetten nemzeti érzelmű Lakat Károlyt, aki Önből olimpiai bajnokot és rövid edzői múltja ellenére válogatott-pályaedzőt csinált, kommunista pártfunkcionáriusokkal szövetkezve kitúrni a válogatott éléről?
Az Ön újságíró hívei állandóan arról írnak, milyen népszerű ön Törökországban és hogy a török futball felemelkedése önnek köszönhető. Hogy sikerült ezt a fantasztikus munkát mindössze 3 (!) hónapos szövetségi kapitánysága és egyetlen Fenerbachenál eltöltött szezon alatt elérni. Különösen annak fényében, hogy az utóbbi klubnál egy bajnokcsapatot vett át, amely címet nem sikerült megvédeni, sőt év végén önnel együtt az önt szerződtető elnököt is kirúgták?
Előkerült-e már az a pénz, amit a ZTE edzőjeként átvett a játékosaitól, hogy az ellenfelet bundázásra bírja, de oda nem jutott el?
Még mindig csak hibának, de nem bűnnek tartja-e, hogy a ZTE edzőjeként lefizette a Győr focistáit?
Még mindig elhiszi, amit egy álmenedzser szavainak bedőlve úton-útfélen hirdetett,hogy Ön lesz Nigéria szövetségi kapitánya vagy már nem akar olyan csapatot edzeni, akinek játékosai „csak most ugrottak le a fáról.”?
Miért azután vonták meg törvénytelenül a licencet a Fraditól és tartották bent a kiesett Vasast, miután az Ön fia leült utóbbi egyesület kispadjára?
Miben segítette Ön az Eb pályázatunk sikerét? Megérte-e az Önnek ezért kifizetett pénz?
Vajon a Fradi tisztán játszó, remek színesbőrű játékosai vagy Tóth “lefejellek edzőmeccsen” András viselkedésére illik, hogy csak most ugrott le a fáról? (Ezúton kérek elnézést a majmoktól az összehasonlítás miatt)
2009 február 28 at 21:44
Szemét vasas és mészöly mindig gyülöltem őket!!!
2009 február 28 at 20:59
Brecht már régen megírta: Állítsátok meg Arturo Uit!
Ugye nem sikerült? Egy lehetséges forgatókönyv: Csepelen a Tököl ellen bedobnak a pályára egy, a Nyugati pu-n nemrégiben talált katyusát. 5 Fradi játékos megsérül. Erre az MLSZ betiltja a Fradi pályát. Ezt már úgy emlékszem tavaly előre jelezte. Zártkapu Bőcs ellen plusz a Fradi költségén 20 ellenőr és 200 biztonsági munkásőr (sör, virsli, napidij, gumibot). A bírók előre elkészítik a jelentésüket. Közjegyzőnél letétbe helyezik. A mérkőzés 3 Fradi kiállítással és a Bőcs 16-osán belül a Fradi ellen megadott 11-essel 0:0-ra végződik. Az MLSZ felbontva a közjegyzőnél letétbe helyezett előzetes jelentést, a mérkőzést 3:0-ás gólaránnyal a Bőcsnek adja és a Fraditól a továbbiakban minden mérkőzésen levon 3 pontot, hogy az NB 2-es csapatok hazai éves bevételét továbbra is biztosítsa.
Legyetek résen!
2009 február 28 at 20:12
Máris megkezdődött a kimosdatás, nem akarta lefejelni, csak éppen oda lépett hozzá szerencsétlen áldozat, amikor fejelő mozdulatot tett:
“A kiállítás sorsára jutott Tóth András a mai Vasas-Vecsés edzőmeccsen. Tóth a volt angyalföldivel, Lukács Bálinttal került összetűzésbe.
A két játékos előbb ütközött egymással, majd Lukács odaszólt Tóthnak, hogy az “anyád p…ja”, erre fel a védő bepöccent, és a találkozóról készült játékvezetői jegyzőkönyv állítása szerint lefejelte Lukácsot. A dokumentum megemlíti, hogy Tóth tetténél a labda nem volt a közelben.
A történethez hozzátartozik, Tóth édesanyja súlyos beteg, a Vasas csapatkapitánya edzéseket is hagyott ki az elmúlt időszakban, hogy mellette lehessen.
Lukács a meccs után honlapunknak elmondta, nem érti a védőt, miért bánt így el vele, mert olyan szituációk, amely kiváltotta a mostani esetet is, számtalanszor előfordulnak a találkozókon.
Mészöly Géza, a Vasas vezetőedzője elmondta, szerinte Tóth csak ijeszteni akart, ám mivel Lukács közelebb lépett felé, eltalálta. Hozzátette, hogy játékosa letört az eset után, megbánta tettét, ügyét az MLSZ fegyelmi bizottsága vizsgálja majd ki.
A Vasas ügyvédjeinek nehéz dolguk lesz, mert az FB tagjai ilyenkor a játékvezetői jelentésből indulnak ki, és mint utaltunk rá, a “spori” kíméletlenül leírta az esetet.”
2009 február 28 at 18:59
Ne foglalkozzunk a Vasassal, bar jo a pelda . Emlekszem, Petit ugy tiltottak el, hogy tudtak,nem o, hanem Csiszar volt a hunyo, megis 6 meccset kapott ! Eselyegyenloseget ettol az MLSz-tol ne varjatok !
2009 február 28 at 18:59
Ne foglalkozzunk a Vasassal, bar jo a pelda . Emlekszem, Petit ugy tiltottak el, hogy tudtak,nem o, hanem Csiszar volt a hunyo, megis 6 meccset kapott ! Eselygyenloseget ettol az MLSz-tol ne varjatok !
2009 február 28 at 18:26
A Vasas amikor legutóbb kiesett, kizárták a Fradit.Vigyázzatok, mit kívántok!
2009 február 28 at 17:43
Talán megszünt a belső 3mas (Kádár, Biszku ..) de a Mészöly – klán ma is uralkodik !!! Undorító ez az egész , mocskos mlsz HAJRÁ FRADI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009 február 28 at 16:50
Szerintem, nem ez a legdühítőbb hanem hogy a magyar játékvezetők képtelenek kiosztani a 2. sárgát, főképp a fradi ellen.
Még a tavalyi harmatgyenge csapatunknak is volt meccsenként 3 olyan támadása ami gólveszélyes volt, ekkor nemes egyszerűséggel amikor agyonrúgták őket.
És ha ne adj Isten villant egy sárga akkor, a sárgás játékos bármit elkövethetett, sose kapott 2. lapot. A Fradi meccsek 80%-án, az otthoniaknál meg 90%-án van olyan játékos akit kikéne állítani az ellenféltől, mégis alig játszunk emberelőnyben… ez egy évben kb 10 pontot jelenthet.
undorító mlsz
2009 február 28 at 16:33
Az MLSZ egy ocsmányság. Mit várhatunk tőle? Állam az államban…
2009 február 28 at 16:32
Nem tudjátok h a tököl elleni meccsre hol lesz a gyülekező?
2009 február 28 at 16:28
:D:D tényleg ö törte el egy fiatal honvéd jatékos labat?
2009 február 28 at 15:50
Vajon mikor érjük meg, hogy a Fradin kívül más klub is szembe fog szállni az MLSZ-el. Ma nyugodtan meg lehetett volna rendezni a fordulót… Ezért tartunk, itt..
2009 február 28 at 15:28
Jól emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt ő volt az, aki eltőrte egy fiatal Honvéd-játékos lábát, amikor a lábda már a pályán kívül volt?
2009 február 28 at 15:25
s. vagy ulloi129!
Ezenkívül írjatok még arról is ami volt a sport1-en hogy k. istván bűncselekményt követett el azzal, hogy elmondta hogy mennyit keres bicskei, és azt is hogy rákos volt. Ha a sértett bepereli akkor akár 3évet is kaphat.
2009 február 28 at 15:05
Peti! Ez jó kiegészítés volt!
2009 február 28 at 14:48
jackie, vasas meccsre senki nem jár.
2009 február 28 at 14:36
pride! a sok proli már most halad az általad jelzett úton!(mindenesetre Vasas meccsre nem jár!)
2009 február 28 at 14:31
Lalolib: mondjuk az nem olyan nagy távolság :)))
2009 február 28 at 14:30
“Apuka” keze messze ér. A WC ülőkétől az mlsz-ig.
2009 február 28 at 14:23
A fröccsös kálmán keze ilyenkor baromi messzire elér. Nem vagyok roszindulatú, csak azt kívánom neki, hogy élje meg azt hogy kiesik a vasas, és ott rohad meg az nb2-ben. Majd megszűnik, és pláza lesz a Fáy utcában. A sok proli a Béke utcában meg halálra inná magát bánatában.
2009 február 28 at 14:23
Ellenünk hadjárat folyik a bírókon keresztül.
2009 február 28 at 14:22
Kálmán bácsi ezt is elintézi…
2009 február 28 at 14:16
a Vasasból akkor sem tiltanának el egy meccsnél hosszabb időre játékost, ha lelőné a bírót egy meccsen…