Nyáron sem jöhet meghatározó magyar játékos. Bár a menedzserek nyárra ígértek nagy magyar játékos áramlást csapatunkba, a jelek szerint ebből nem lesz semmi. Végignéztük a hivatalos adatokat, ahol mindössze három olyan játékost találtunk aki képességei szerint lendíthetne csapatunk játékán. Két egykori Fradista, Sorin Botis illetve Leandro, illetve a diósgyőriek nagy ballábas tehetsége Lipusz Norbert. A Fradival hírbe hozott és klubunkkal, több alkalommal tárgyaló Czvitkovics Péter szerződése is még két és fél évig érvényes Debrecenben. Véleményünk szerint így szinte biztosra vehető, hogy a magyar mezőnyből csak akkor igazolunk, ha egy klub anyagi okok miatt felbontja egy-egy játékosa szerződését. Úgy gondoljuk továbbra is az angol vonal, illetve a külföldről hazahozott magyar játékosok jelentik majd az erősítéseket az Üllői úton.
2009 február 28
2009 február 28 at 14:47
A középpályánk tényleg erősnek tűnik. Csatársorról nem vagyok meggyőződve, Ferenczi egy viszonylag jónak számító nb1-es csatár volt pár éve, nem tudom, hogy jobb let-e azóta. Robertsonban biztos, sok van, de teljesen lutri a gyerek a pillanatnyi állapotában, és kérdés, hogy marad-e. A többiek még vagy nem bizonyítottak eleget, Márkus meg Pali nem fogják jövőre megváltani a világot. Védelem: az új szélsők jónak tűnnek, középen azért szerintem egy Stark, Máté vagy Horváth G. lazán elférne Dragó mellett. És akkor még kapus poszt.
2009 február 28 at 14:44
ÖF,
Lejárnak a szerződések, de ez nem véletlen. Itt nem a játékos kegyeit keresik. Azzal, hogy lejár a szerződés azt tudatosítják a játékosokban, hogy keményen kell azért dolgozni, hogy a klub ajánljon egy új szerződést, jobb feltételekkel. Igaz pár magyar “tehetség” ebbe bele fog bukni.
2009 február 28 at 14:40
Örök Fradista
Oké hasonlítsunk!Kapus poszton jobbak!középső védőknél nem biztos hogy jobbak Dragónál!Jobb védő jobbak vagyunk és a bal védőn is!középpályán egyértelműen jobbak vagyunk akárkinél!csatárposzton is!
2009 február 28 at 14:39
Örök, szerintem Téged hibernáltak:) Illés és Halmai annak idején álomfizetésekért sem ment ki külföldre. Szerinted ők mennyit kereshettek? Jelenleg a dózsából Kabát, a debrecenből Rudolf vagy annak idején Sándor Tamás egy millióért fociztak?
Vagy csak gondolj Hrutkára? Ő mennyit követelt a klúbtól egy évre?
2009 február 28 at 14:38
Örök Fradista!
Ha feljutunk,akkor egy év van arra,hogy nemzetközi kupát érő helyen végezzünk,vagy kupát nyerjünk!
Tehát nemzetközi szintet érő (egy-két kört menő )csapatra 2010 őszére lesz szükség!
2009 február 28 at 14:38
cyber, én ezt továbbra is másként látom. Ne felejtsük, hogy a magyarországi játékosok úgy olyanok, amilyenek, hogy ez a lötyögős közeg “gondoskodik” róluk.
2009 február 28 at 14:37
én nem becsülöm túl csak próbáltam összehasonlítani posztonként a keretünket az nb1es játékosokkal és nem nagyon van olyan poszt,ahol kiemelkednénk…és azért az sem mellékes,hogy a fél keret szerződése lejár nyáron…
2009 február 28 at 14:34
Nekem az lenne a legjobb nyáron ha jönne 3 játékos[a posztokat előbb leírtam]és meg hosszabbítanánk Ashmore,Sam,Lowton,Robertson,Tóth,Wolfe,Abdi,Pisanjuk stb szerződését 3-4 évvel!
2009 február 28 at 14:34
a nemzetközi kupákhoz a SU full első kerete is kevés lenne…
2009 február 28 at 14:33
A SHu-tól én a Carney,Quinn párosnak örülnék csak!(jobb-és bal futó)
2009 február 28 at 14:33
ÖF, Túl becsülöd Te ezt a magyar első osztályt.
2009 február 28 at 14:31
A legnagyobb erősítés az lenne, ha nyárra nagyot fejlődne a csapat, ha stabil szerződéseket köthetnénk, ha beérnének fiatal tehetzségeink. Még el se kezdődött a szezon, máris az a lényeg, hogy kellene hozni még egy sor játékost a negyven mellé? Az újakkal mi a gond előre? Ha jó lesz a csapat, nyerünk, s majd lehet posztra igazolni egy-két nevet.
2009 február 28 at 14:31
Ha nem nyáron jönnek,akkor nem lesz nemzetközi kupa…
2009 február 28 at 14:30
bockor dehogy keresnek még az is ritka,aki 1 millát kap(szerintem nincs is ilyen)
2009 február 28 at 14:30
ÖF, Fognak jönni, ha nem a nyáron, akkor télen vagy a következő nyáron. Mire nemzetközi kupa lesz, addigra itt lesznek. McCabe célja nem az, hogy augusztusban már ne legyen versenyben a csapat.
2009 február 28 at 14:29
szerintem nyáron egy középső védő egy jobb szélső és egy kapus kéne pld[Sáfár,Tímár,Gosztonyi]tudom hogy ezekre nincs sok esély de akkor is jók lennének!
2009 február 28 at 14:28
Akiket leírtatok valóban nem jelentenének erősítést nekünk. Nincs magyar játékos aki jobb lenne a mostani keretünknél.
2009 február 28 at 14:27
K@rcsi, egyébként szerintem is a SUFC első csapata a legvalószínűbb forrás.
2009 február 28 at 14:26
Urak! Bízzunk abban,hogy McCabe márciusban megnyeri a 45 millió fontot és abból valamennyi nekünk is csurran-cseppen…
2009 február 28 at 14:26
Örök, ezt most nem értem. Miért szégyen?
Havi 5 millió forintot az nb1-ben is sokan keresnek szerintem.
2009 február 28 at 14:26
K@arcsi abban 1000%ig biztos vagyok,hogy a SU első keeretéből nem jön senki…szerintem nyártól ráállunk mi is a jól megszokott szerb,román,afrikai és talán balti vonalra…
2009 február 28 at 14:21
jackie nem én írtam…
2009 február 28 at 14:21
Ha megnézzük az erősítések trendjét, akkor nyáron komoly erősítések lesznek a nemzetközi célokhoz, de ez nem jelent magyar játékosokat. Sőt. És azt se feledjük, hogy akiket már most komoly erősítésnek tartunk, azok az SU reserve csapatától jöttek. Szvsz a következő igazolások az SU első csapatától fognak jönni, nyilván nem a legnagyobb sztárok, de jó játékosok a kispadról/bővebb keretről. A magyarok közül egyedül Király lehet sanszos. A jók (Gera, Hajnal, Huszti, Juhász, Dzsudzsák, Dárdai) illetve a fiatalok (Vass, Filkor, Koman, Stieber, Kádár, Gulácsi) nem fognak hazajönni, a többiek meg nem hiányoznak.
2009 február 28 at 14:18
bockor, én sem érezném feltétlenül erősítésnek, de valahogy esélyt látok rá, hogy nyáron hazajön. Egyébként még örülnék is neki, hátha itthon megtalálná a régi önmagát.
2009 február 28 at 14:17
Örök Fradista!
Ezt hogyan érted, 30 millió fél évre az 5 milla havonta!
2009 február 28 at 14:14
bockor az már a mi szégyenünk…
2009 február 28 at 14:14
nanagab, Szabics kivételével egytértek Veled. Szabics a német másodosztályban peremember. Őt nem érezném erősítésnek.
2009 február 28 at 14:12
Szerintem nem igaz, hogy az itthon játszók közül nincs olyan, aki erősítést jelentene. Ezek szerint akkor nem is kell erősítenünk ahhoz, hogy jövőre bajnokok legyünk, mert minden poszton miénk a legjobb spíler az országban? Szerintem sajnos elég sok játékos jelentene erősítést az “nb0″-ban, ahogy sokan hívjátok. Nem mintha sokat gondolnék az élvonalról. De ne feledjétek, hogy a mi csapatunknál zajló munka sokakból ki tudná hozni a maximális teljesítményt. Márpedig inkább a lötyögés a jellemző az nb1-ben, mint a totális tehetségtelenség. Az meg kezelhető.
2009 február 28 at 14:11
Örök, most csak blöffölni fogok, de szerintem nem járok messze az igazságtól. 150 millió forint nagyjából 5 játékosunk féléves fizetése. Persze lehet, hogy tévedek.
2009 február 28 at 14:06
Kedves Örök Fradista!
Ha csupán együtt marad ez a keret, és esetleg egy-két fiatal abban az ütemben fejlődik,mint ezidáig,akkor a dobogó biztos!Utána lehet erősíteni!
2009 február 28 at 14:04
Filkor, Farkas B., Orosz P., Tímár, Szabics.
Külföldről nekik örülnék, és rájuk még lenne is esély. Koman egyre stabilabban játszik, felfelé ível a pályafutása. Vassnak szintén. Tőzsér ne jöjjön. Feczesin nem hiszem, hogy játszana nálunk. Örülnék még Bodnárnak is, de esélytelen, mint mindenki, aki fix válogatott.
Akinek itthon örülnék az gyakorlatilag bármelyik 22 év alatti utánpótlás-válogatott. Leginkább Gosztonyi és Nikházi, de csodálkoznék, ha nem adnák el őket Angliába.
Botis, Leo? Nem érzem, hogy sokat erősödnénk velük. Egyébként én még Kantának örülnék, de nem hiszem, hogy lenne realitása.
2009 február 28 at 14:02
hát remélem nem a középmezőny lesz a cél…
2009 február 28 at 14:01
Szeintem hja jobban megnézitek az itthon játszokat egy sincs aki erősítés volna. Valaki szidta jamaikai játékosokat de nem kell mert még ök is erőssebbek mint a magyarok. A fradinak egyetlen lehetősége van az pedig az utánpotlás kiépitése nevelése profi szinten.Ha megnézitek egyre kevesebb az aktiv játékos és ez abbóül is adódik hogy keveset mozoknak a mai gyerekek nem úgy mint az én időmben.
Nem tudom lesz e idény újra válogatás nyáron, de egy barátom kisfia most 6 éves nagyon ügyessen bánik a bőrrel és nagyon kapuérzékeny. Ha jelentkezéskor felveszik 10-15 év múlva lehet Ő lesz a gólkirály:))
2009 február 28 at 14:01
Örök Fradista! Én máshogy tudom,de mindegy,nekem nincs hiányérzetem a jelenlegi keretet illetően!Hogy jövőre milyen célt tűznek ki,ki marad és kinek a helyére kell igazolni,az a jövő zenéje!
2009 február 28 at 13:56
jackie fél millió eurót költöttek…
2009 február 28 at 13:55
Örök Fradista! A Győr csak szabadom igazolható játékost vett,illetve kölcsönbe Somodit…
2009 február 28 at 13:54
Ferencziért komoly összeget adtak ki?ha jól tudom 40 millió körül igazolták,ami még magyar szinten sem nagyon komoly összeg…ennyit a magyar élcsapatok is simán tudnak fizetni…például mostanában a Győr
2009 február 28 at 13:52
Örök, a hazai bajnokságokban játszó játékosokért nem adnánk 70-80 milliót.
Abban egyetértek Veled, hogy a nemzetközi célokra nem lesz elég csak a hálózatból igazolni. Oda több kell.
2009 február 28 at 13:51
fognak fizetni,bocs
2009 február 28 at 13:48
Örök Fradista!
Arra mondom,hogy nagyon helyes,hogy nem veszünk irreálisan magas áron a hazai piacról!Eddig is fizettek már komoly pénz magyar játékosért(Ferenczi),de valószínű hogy csak külföldön játszóért(és ezt is helyesnek tartom!)
2009 február 28 at 13:44
jackie miért lenne az helyes,hogy nem költenek senkire?a SUtól a használható játékosok már itt vannak…a Chengduból a mellékelt ábra alapján senki nem jelent erősítést,az ausztráloktól eddi senkit nem küldtek gondolom okkal…valamikor el kell kedeniük áldozni a csapatra,mert úgy nehéz lesz nemzetközi szinten erős Fradit csinálni,ha csak a SU tartalék,a Chengdu,Jamaika,belga 3. ligás csapat és a szintén nem túl magasan jegyzett ausztrál csapat jelenti a “piacunkat”…nagyon úgy fest,hogy “csak” az akadémiánkban bízhatunk…
2009 február 28 at 13:39
Urak!
A topic arról szól,hogy kik azok a játékosok,akik erősítést jelentenének és nyáron lejár a szerződésük(tehát ingyen igazolhatók)!
a legtöbb felsoroltnak élő szerződése van és értük(nagyon helyesen) nem fognak 70-80 milliót fizetni!
Külföldről egy-vagy két olyan magyar érkezhet,aki keveset játszik csapatában:Filkor.Koman,Feczesin
2009 február 28 at 13:37
hát azért van a 3 felsorolt játékosom kívül sok olyan,aki erősítést jelentene nekünk…csak éppen fizetni kellene értük…a külföldön játszó magyaroknak szerződései,hogy állnak?ha jól tudom például Gyepesnek is lejár nyáron.
Ja és Irhásnak is(bár ő nem biztos,hogy erősítés lenne,de azért ingyen megérné)
de amúgy érdekes lesz,ha megint nem költünk igazolásokra…
2009 február 28 at 13:29
Akkor én is mondanék neveket:Völgyi,Nikházi,Debreceni,Sáfár!
2009 február 28 at 13:28
Tímár reális szerintem..
2009 február 28 at 13:24
A magyar mezőnyből csak fiatal tehetség jöhet szóba szerintem. Akiken Davison tud annyit alakítani, hogy focisták lehessenek. Leot és Botist is kedveletem, de jövőre Ők is egy évvel idősebbek lesznek:) Botis már most sem fiatal, Leot meg hazazavarták az angol 2. ligából. Nem hiszem, hogy erösítenének minket.
2009 február 28 at 13:24
Hát a Botis,Lipusz,Leandro hármastól csak jobb játékosokat tudok mondani még a magyar mezőnyből is! Botis,borzasztó lassú még egy járókeretes néni is hatszor körbe pisili mire Botis megfordul,valamint a labdával is nagyon körülményes,mondhatjuk zavarja a laszti,ezenkívül 31 éves,teljesen felesleges ide. Egyedül a fej játéka jó a román-nak,ezenkívül semmi.
A Lipusz az egy még nagyobb vicc kategória,egy akkora nulla a srác,hogy nálunk egy ilyen játékosnak még csak fel se merülhet a neve egy kis statisztika róla 43meccs egy gól és 170cm-es a gyerek,esetleg a leendő NB3as csapatunk-ba a kispadra leülhetne,ide semmikép nem kell. A brazil leandro-ra meg szót se érdemes fecsérelni mikor itt vol olyan lélektelen produkciót nyújtott mint a tőzsér a két leggyengébb láncszem volt a Tőszér,Leo kettős. Nem kell Leo se,felesleges!!!
2009 február 28 at 13:21
az első 5 név jó de Tőzsért nem bírtam!
2009 február 28 at 13:20
Orosz Péter csatár
Gosztonyi András szélső,csatár
Pintér Ádám védő
Leandro kp.,védő
Filkor Attila kp.
Tőzsér Dániel kp.
vélemény???
2009 február 28 at 13:20
Leo jó!én is bírtam Botist de benne azt tettszett a legjobban hogy amikor Csizmadia románul szidta a Fradi szurkolókat Botis le akarta ütni!