Frissítve, 15:38. Sajnos mégis eltört a csont, derült ki a vele készített interjúból. Igaz András délutáni nyilatkozata alapján 4-6 hét kihagyás vár rá.

Ferenczi Pista a kórházi ágyról, közvetlenül a műtét után nyilatkozott az Üllői129-nek:

fotó: ftc.hu

fotó: ftc.hu

Lényegében mindenre emlékszem, felugrottam, a labdát néztem, a kapust nem is láttam, csak az ütést éreztem és azt vettem észre, hogy a földön vagyok. Végig magamnál voltam, mindenre emlékszem. Bevittek a kórházba, először úgy tűnt, nem tört el semmim, sajnos a CT később mást mutatott. Az orrom be van dagadva, de szerencsére csont ott nem tört el, azonban négy fogam bánta az ütközést. Most toltak ki a műtőből, még ébredezem, jelenleg komoly fájdalmaim vannak. Egyelőre még nem beszéltem az orvossal, nem tudom hogy mi történt a beavatkozás alatt, mert elaltattak, így csak később fog kiderülni, mennyit kell majd kihagynom. Azt tudom, hogy a liverpooli Németh Krisztián hasonló sérülés után hat hét elteltével térhetett vissza. Igyekszem valamilyen maszkot beszerezni, hátha ezzel meggyorsíthatom a visszatérést, de minden csak az orvossal történt megbeszélés után derül majd ki – egyelőre azt sem tudom, hogy fémet ültettek-e be.

Peches szezonom van, ősszel is megsérültem, most is, húsz gólt rúgtam eddig a szezonban, szeretném gyarapítani a góljaim számát, de sajnos nem tudok mit tenni, ez van, törekednem kell arra, hogy minél hamarabb visszatérhessek. A BKV kapusa tegnap este felhívott, elnézést kért, természetesen nincs harag, nem volt szándékos a mozdulata.

Amennyiben Pista hat hetet hagy ki, akkor május 10-én az MTK II. ellen, vagy egy héttel később, a hazai, Kazincbarcika ellen rendezett mérkőzésen térhet vissza. Öt-hat mérkőzésről hiányozni fog…

Honlapunk nevében is mihamarabbi gyógyulást kívánunk!

Igaz András technikai vezető az ftc.hu-n nyilatkozott a helyzetről:

- A támadó éjjel rosszul érezte magát, ezért visszament a kórházba. Még alaposabban megvizsgálták, és kiderült, hogy sajnos mégis van törése, a szeme alatt törött el az arccsontja. Haladéktalanul megműtötték, Ferenczi így jelenleg a Mária utca kórházban fekszik. Később derül csak ki, pontosan mennyi ideig lesz harcképtelen támadónk, hiszen jelen helyzetben nincs értelme például egy súlyosabb sérülést megkockáztatni azzal, ha idejekorán tér vissza – mondta Igaz András.

Technikai vezetőnk délutáni nyilatkozata:

-Bent jártam a támadónál a kórházban, és kiderült, hogy a szeme alatt vágták fel az arcát, onnan végezték a műtétet. A műtétet végző orvos nem volt bent, így nem tudom, kellett-e berakni lemezt a játékos arcába – árulta el Igaz András technikai igazgató a legfrissebb híreket Ferenczi állapotáról. A ferencvárosi vezető a visszatérés lehetséges időpontjáról is beszélt az ftc-hu-nak.

-Az elsődleges vélemények alapján 4-6 hetes pihenő várhat rá, de nem kizárt, hogy korábban sikerül visszatérnie. Jó érzés a játékosnak, hogy többen is keresték már olyanok, akik maszkban tudtak játszani hasonló sérülés esetén, mindenképpen érdemes megvizsgálni, neki mennyire lehet hasznára ez a segédeszköz.

fotó: bors.hu, Takács István

fotó: bors.hu, Takács István

fotó: Kovács Attila

fotó: Kovács Attila

fotó: blikk.hu

fotó: blikk.hu