Aludt már rá kettőt, mégsem tér napirendre Stefán Gábor a szombaton történtekkel kapcsolatban. Mint ismert, a BKV Előre kapusa teljesen véletlenül úgy lekönyökölte Ferenczi Istvánt, hogy a ferencvárosi csatár arccsontörést szenvedett és több foga is megsérült. A sporthirado.hu cikke. A hálóőr azóta már beszélt a pórul járt futballistával, aki megnyugtatta őt. A kapus azt viszont nem bírja megemészteni, hogy egyszerűen mészárosnak titulálták a másnapi pletykalapok. Közben a támadó elhagyta a kórházat, s a jövő héten már elkezdhet kocogni.
Ferenczit rövid ideig ápolták az alapvonalnál, ám vissza már nem mehetett. Kórházba szállították, ahol meg is műtötték. A hálóőr nem sérült meg, lelke viszont azóta sem nyugodott meg.
„Már többször elmondtam, nem állt szándékomban ekkora bajt okozni – kezdte megkeresésünkre Stefán. – Mindketten a labdáért mentünk, aarra figyeltünk, így teljesen véletlenül ütköztünk ilyen szerencsétlenül. Borzasztóan éreztem, érzem magam emiatt, a találkozó után rögtön fel is hívtam Pistát. Ő elmondta, nem haragszik, sőt, kijelentette, a jövő héten már ismét futballozni szeretne. Ez némi gyógyírt jelentett a számomra. Az viszont rosszul esett, hogy másnap az újságok többsége azzal volt tele, hogy én lemészároltam őt, meg horror, meg ilyenek. Hát nem! Még egyszer jobbulást kívánok neki, épüljön fel mihamarabb és legyen ő a gólkirály.”
Úgy tűnik azonban, hogy a zöld-fehérek rutinos támadója ezen a héten még nem kezdheti el a futást sem, maximum a szobabicikli nyergébe ülhet fel. A 31 esztendős Ferenczi István a SportHirado.hu-nak a szombati esettel kapcsolatban elmondta, mindenre emlékszik, és reméli, minél hamarabb visszatérhet a pályára.
|
|
|
| Ferenczi István az eset után közvetlenül… | Fotó: Kovács Attila |
„Megvan minden pillanata az ütközésnek, ahogy elindultam a labdáért, majd a kapussal való találkozás is. Már akkor nagyon fájt a fejem, az odaérkező mentős azt mondta, hogy valószínűleg eltört az arccsontom. Bevittek a Merényi Gusztáv Kórházba, ahol ezt meg is állapították. Viszont este, épp amikor az albánok elleni válogatott meccset néztem, rosszul lettem és bevittek a Mária utcai szájsebészetre. A CT után kiderült, a szemem alatt az arccsontom elmozdult a helyéről, így a vasárnap reggeli műtéten egy lemezt ültettek be erre a helyre.”
A támadó hozzátette, hogy két-három nap múlva már szeretne biciklizni, a jövő héten pedig már kocogna is. Egy biztos, ha vissza is tér, csakis maszkban léphet majd pályára.
„Gyarmati Jenő, a csapatorvosunk már intézi nekem ezt a speciálist védőfelszerelést. Egy ideig hordanom kell majd.”
Ferenczi honlapunknak kiemelte, hogy a közlekedésiek kapusa, Stefán Gábor a meccs után rögtön hívta, hogy bocsánatot kérjen. A válogatott játékos biztos benne, hogy a hálóőr nem szándékosan okozott neki sérülést.

2009 március 31 at 21:35
Teljesen egyetelmu volt a koma minimum eshetoleges szandeka, Pista arca banta. Stefan egy goreny, jellemtelen meszaros.
2009 március 31 at 21:01
de :)
2009 március 31 at 17:51
Na, de srácok! Egy valami közös bennetek, nem? :)
2009 március 31 at 15:47
én sem hülyéztelek le, de amiket leírtál, azok komolytalan és logikátlan vagdalkozás volt… pofozkodni meg pofozkodj a haverjaiddal…
2009 március 31 at 15:41
Én nem hülyéztelek le pedig igazi állatságokat szoktál írni én jókat derülök rajta, De most már pofánváglak ha meglátlak a meccsen!
2009 március 31 at 14:08
“Ezért van nekem is vitám de érdekes módon csak a bolsevikokkal. Miért nem a barbi fórumba irkáltok bolsik?”
Eszetlen… találd már ki hogy komcsi lila vagyok mert hülyeségeket hordtál össze és kijavítottalak… A csapatok ámokfutása engem is felháborít, egy sérült Fradista látványától engem is kiráz a hideg, de ekkora állatságot hogy bolsevik lennék mert vitába mertem szállni veled… Te egyébként szerepet játszol, vagy tényleg komolyan írkálod ezeket?
2009 március 31 at 12:54
Ha szándékos volt,ha nem:ilyen sérülést nem okoznak véletlenül!
Én nem tudok napirendre térni a fenti kép láttán!
Borzasztóan néz ki Pista arca!!!
Még egyszer mondom:az A-B szektor közötti lépcsőn hallottam a törés hangját!!!
Ja és a spori már befújta a lest,mielőtt a kapus a labdáért ment fel….ennyit a szándékosságról!