Füzi Krisztián, az ESMTK középpályása honlapunk kérdésére a mérkőzés után Robertson kiállításáról, és a mérkőzésről is beszélt.
A mérkőzés első félórájának végén rólad állították ki a Fradi csatárát, mi történt?
A középpályán átvett egy labdát Robertson, odaértem, végülis megrúgtam a lábát, ez tény és való. Utána ellökött, kiállította a bíró, de törleszteni akart, jogosan állították ki. Lehet hogy nekem is járt volna egy sárga lap, nem is vitatkoztam volna ha megkapom, de a törlesztés biztosan lapot ért, úgy gondolom.
Davison a meccs után téged is megemlített a nyilatkozatában, mi a véleményed erről?
Azt gondolom ha valaki Angliában ezt megcsinálja, ott is kiállítás jár érte, mert nem a labdával foglalkozott, hanem egy faultot torolt meg. Itt és ott is kiállítás, ha máshogy látja szuverén joga, nem tudok rá mit mondani.
Milyen volt a meccs belülről?
Nagyon rosszkor kaptuk a gólt, kapushiba is volt, visszafogta a csapatot. Úgy jöttünk ki a második félidőre hogy megpróbálunk egyenlíteni, de a második gól megpecsételte a sorsunkat. Ez megfogta a csapatot, a Fradi elkezdett játszani, a harmadik gólnál pedig minden eldőlt. Tudtuk hogy a Fradi jó csapat, nagyon fognak nyomni, a jó védekezés után indított gyors kontrákra próbáltunk alapozni, és így jó eredményt elérni, ez sajnos tíz ember ellen sem sikerült. Bent szeretnénk maradni, minden meccset meg kellene nyernünk a továbbiakban, talán könnyebb ellenfelek jönnek később, mindenhol győzni akarunk.
Megfigyelhető, hogy a Fradi elleni meccs után az ellenfelek általában veszítenek. Mit gondolsz erről?
Ez amiatt van, mert minden csapat különösen a Fradira hegyezi ki magát, megpróbálják felszívni magukat. Ha vereség a vége, kipukkad a társaság, kedvét is szegi ez a csapatnak, utána nehéz újra felpörögni a következő mérkőzésre. Remélem velünk ez nem így lesz, mindenképpen három pontra számítok a Vác ellen is.
2009 április 28 at 04:17
bockor Says:
2009 Április 26 at 22:24
Robertson a kiállításáig jól játszott. Több szép megmozdulása is volt. A piros lap nem tűnt jogosnak.Gabben, a feltett kérdéseidre, hogyan válaszolnál Pista esetében?:))))))))) Segítek rajtad. Robertson folyamatosan a kapu felé fordul. Rengeteget lő kapura, amiből szerzett eddig 3 gólt és lőtt két kapufát. Ma a labdát is jól tartotta. Ferenczinek és Zsivóczkinak is tökéletes (gólpaszt érő) paszt adott. Pista ma az egész meccset végigbotladozta. Miért nem Őt találod meg?(amúgy Pistát az eddigi teljesítményéért kifejezetten kedvelem és becsülöm)
Egyetértek minden szóval. :D
Mash!
Több tiszteletet egy Fradi játékosnak aki 5 meccsen 3 gólt lőtt meg két kapufát, úgy hogy itt hamar kiszórták. Kritizálhatod, hogy lassú, vagy darabos, de senkinek nevezni…
2009 április 27 at 19:46
ha valaki nulla akkor az márkus, őt messzire kell zavarni. Én nagyon bírom Robit, ha van is gyengébb meccse, akkor is a fradi 2. legjobb csatára most!!már most megmondom, hogy ezt fogja is még bizonyítani.
2009 április 27 at 18:28
Bali bá, a gyűlöleted kicsit erős, egy Fradi játékosról beszélsz.
Emlékeztetlek, hogy a BKV előre meccsen győztes gólt lőtt, a Szolnokot pedig szinte egymaga elintézte…
A kiállítása most nem kicsit volt túlzás.
2009 április 27 at 14:51
Bockor
Mi majdnem?? Ha ennyire jólképzett vagy, akkor oktassál már pls!!! Szeretném inni a szavaidat :)
2009 április 27 at 14:01
Ha Shaw lett volna a kezdő,akkor nem 0-3 az eredmény,hanem 0-5,vagy 0-6!!!
Mikor veszi már észre Bobby,hogy Jordan Robertson egy nulla????
2009 április 27 at 14:00
Robertson egy nagy sz@r!!!!!!!!!!!
Küldjék el a picsába!!!!
2009 április 27 at 11:44
Gabben, majdnem. A Pölöskeys példád nagyon ütős. Vitát lezáró meglátás:)
2009 április 27 at 09:30
Bockor
Segítek neked.. Pista erőcsatár. Neki érkeznie kell a labdákra, amit ő eddig remekül megcsinált.
Robertson a kapu felé fordul??? Ez neked fordulás?? Kanyarodik nem fordul.. Lassú körülményes és én nem igazán látom rajta azt a nagy labdabiztosságot. Rengeteget lő kapura?? Kapu közelében sem kerül.. rendszeresen elveszti a labdát.. Nem is kell szerelni.. Mentalitásáról annyit, ha elveszti a labdát Lowton, Ash, Weg akkor ők visszatámadnak, de ő erre sem képes.
Franto
Labdatartásban Pölö még mindig jobb nála.. Nem igazán látom benne azt a fene nagy biztonságot.
Amúgy meg a hangnemmel nem értem mi a bajod?? Anyáztam? Nem! Megkérdeztem, hogy még is milyen fantáziát látsz benne. Ez annyira volt sértő, mint a te Messis példád.. Nekem az első meccse után ez volt a véleményem, hogy nem igazán tud ő nagyot alkotni.
2009 április 27 at 09:28
Bockor
Segítek neked.. Pista erőcsatár. Neki érkeznie kell a labdákra, amit ő eddig remekül megcsinált.
Robertson a kapu felé fordul??? Ez neked fordulás?? Kanyarodik nem fordul.. Lassú körülményes és én nem igazán látom rajta azt a nagy labdabiztosságot. Rengeteget lő kapura?? Kapu közelében sem kerül.. rendszeresen elveszti a labdát.. Nem is kell szerelni.. Mentalitásáról annyit, ha elveszti a labdát Lowton, Ash, Weg akkor ők visszatámadnak, de ő erre sem képes.
Franto
Labdatartásban Pölö még mindig jobb nála.. Nem igazán látom benne azt a fene nagy biztonságot.
Amúgy meg a hangnemmel nem értem mi a bajod?? Anyáztam? Köcsögöztem? Nem! Megkérdeztem, hogy még is milyen fantáziát látsz benne. Ez annyira volt sértő, mint a te Messis példád.. Nekem az első meccse után ez volt a véleményem, hogy nem igazán tud ő nagyot alkotni.
2009 április 26 at 23:01
hátulról csúszott Robertsonra, neki járt volna a piros.A nagyhalál, amit előadott, röhejes volt.
A bíró persze megette, mert rólunk volt szó.
2009 április 26 at 22:52
köszönöm Limpi. sajnálom ha nem volt egyértelmű mire akartam evvel utalni.
egyébként megértem, hogy valaki másként lát valamit, mint én . nem is az zavar, hanem többnyire a hangnem, meg az, hogy első felindulásból írnak…
még egy dolog. hát az sok mindent elmond fiatal tehetségeinkrő, hogy Wedgburynak kell bíztatni őket, hogy jöjjenek köszönteni a közönséget…
2009 április 26 at 22:47
Köszönöm Bockor! Gabben, kielégítőbb választ adtam így mint azt gondoltam. én csak az előző meccsek alapján tudtam volna érvelni.
jah, és én igenis látok benne fantáziát, tetszik a stílusa. southamptomban sem hülyeségből játszatták. mikor nála a labda, akkor biztonságban érzem azt, szinte csak szabálytalanul tudják szerelni. nagyszerűen passzol, jól helyezkedik és lát a pályán, nem gond neki megfordítani a játékot sem egy keresztlabdával. és ha pályán van, akkor többnyire a legveszélyesebb és minden támadás rajta keresztül megy…
2009 április 26 at 22:44
franto nem arra gondolt azzal a kommenttel, hogy hasonlít a játéka bárkinek is Messi-ére. Itt valami félreértés van. Arra utal azzal, hogy vannak akik mindig hibákat keresnek a játékosainkban.
2009 április 26 at 22:44
Füzi barátom az lehet, hogy ez Angliában is piros lap lenne, de te viszont ott nem lennél futbalista ezzel a mentalitással még a legalacsonyabb ligában sem.
2009 április 26 at 22:39
Gabben, a feltett kérdéseidre, hogyan válaszolnál Pista esetében?:))))))))) Segítek rajtad. Robertson folyamatosan a kapu felé fordul. Rengeteget lő kapura, amiből szerzett eddig 3 gólt és lőtt két kapufát. Ma a labdát is jól tartotta. Ferenczinek és Zsivóczkinak is tökéletes (gólpaszt érő) paszt adott. Pista ma az egész meccset végigbotladozta. Miért nem Őt találod meg?(amúgy Pistát az eddigi teljesítményéért kifejezetten kedvelem és becsülöm)
2009 április 26 at 22:32
Franto
Elemezd már nekem ennek a nagytudású Messi utánzatnak a játékát?? Milyen fantáziát látsz benne?
Gyors?? :D :D :D :D
Jól cselez?? :D :D :D
Meg tudja tartani a labdát? :D :D :D
2009 április 26 at 22:27
egyesek ha Messit igyazolnánk le, benne is találnának hibát…
2009 április 26 at 22:24
Robertson a kiállításáig jól játszott. Több szép megmozdulása is volt. A piros lap nem tűnt jogosnak.
2009 április 26 at 22:22
A lenyeg, hogy tizen is hoztuk a meccset. Nem ertem, hogy Peti miert nem volt a keretben, siman lejatszotta volna Dragi feladatat.
2009 április 26 at 21:41
legalább eltiltják a fehér Jojot…
rémálom ez a RObertson nevű senki
Márkus, Pisanjuk, Dramane igazán játszhatna helyette
2009 április 26 at 21:34
Robertson.. pff.. Nulla
2009 április 26 at 21:33
ha Robertson törleszteni akart volna, akkor biztos, hogy nem tud most nyilatkozni…
2009 április 26 at 21:16
Azért szerintem ha egy játékos ellöki a másikat, akkor nem hiszem hogy piros jár érte.
Törlesztésért való pirosat, pedig akkor szoktak adni ha visszarúg, nem lökésért.
2009 április 26 at 21:10
Továbbra is azt mondom maximum sárgát ért. Dobta magát a kis patkány. Neki is sárgát kellett volna kapnia, mert sípszó után is összekulcsolta Robertson lábát.
2009 április 26 at 21:04
Mint a másik hírnél is mondtam (Davison nyil.) ha Robertson nem ilyen jó kötésű angol srác aki nem szimulál, mondjuk feldobja magát, akkor szabaddal jövünk. Mind a ketten lökték egymást a végére, mert elötte Füzi sokáig gyötörte, és kijött az erőfölény, mert Robi könnyedén lepattintotta magáról. Mondjuk rátett, mert három métert tényleg nem repült volna az a parély…
2009 április 26 at 20:53
undorító smtk.
2009 április 26 at 20:53
egyedül az edző volt szimpi, a meccs előtt
2009 április 26 at 20:46
Mert te ártatlan voltál picihuszár. Még a végén megsajnállak egyem a szíved.
2009 április 26 at 20:45
egy ritka ellenszenves csapat legellenszenvesebb játékosa, gusztustalaok voltak