Talán még tucat évvel a történtek után is érdekes lehet ez a kérdés. És bár a következő információk nem magyarázzák meg mindenben a Fradi 1996-tól induló mélyrepülését, azért sokmindenre választ adhatnak.
1994-ben a Ferencváros labdarúgószakosztályának majd hetvenmilliós tartozása volt (ez akkoriban a fociban hatalmas összegnek számított), ezért a klub vezetői elfogadták a CIB Bank ajánlatát és felvettek százmillió forintot, harminc százalékos(!) kölcsönre. A húzás bejönni látszott, mikor 1995-ben az Anderlecht kiverésével bejutottunk a Bajnokok Ligájába.
Azonban a szezon után, 1996 nyarán beérkezett pénzt már felélte a klub, sőt. Nemcsak a méregdrágán megépített, a BL-re kötelező sajtópáholy vitte el a pénzt, hanem az is, hogy a BL-meccsek költségeire (utazás, szállás, edzéslehetőségek) egyenként soktízmilliót költöttek a Fradi vezetők. 1996 nyarára pedig már csak néhány igazolásra maradt pénz (pl. Miriuta, Horváth F. és természetesen Aranyos Imre), úgy hogy ekkor a Fradiban nem kevesen évi húszmillió forintot is megkerestek. Aztán a Fradi történetének egyik legrosszabb balhátvédjének – is – hála kiestünk a Göteborg ellen a BL selejtezőben, a bevételi források kiapadtak.
A többit pedig már tudjuk.
2009 április 29 at 10:19
Az a legszebb az egészben, hogy rengeteg olyan barom van (köztük sok magát fradistának valló is), aki a mai napig nyomja a szöveget, hogy minek kellett elüldözni “szegény” várszegit, azóta már csinált volna egy európai szintű középcsapatot.
2009 április 29 at 09:42
A bocsák féle ‘média hadművelet’ a várszegi porhintése, hogy másra kenje a balhét.
Mikor lesz már letisztázva a közvélemény előtt, hogy ez a bizonyos ‘mélyrepülés’ egyedül várszeginek köszönhető!!!!!
Szarér-hugyér meg akarta kaparintani a Fradit, ezért kellett kicsinálni anyagilag. Olyan gusztustalan szerződést, amit vele kötöttek, még nem látott a föld!!!! Az úgynevezett ‘rendszerváltás’ klasszikus privatizációs modelje ez. Milliárdos cégeket ‘ráfizetésessé’ kell tenni, aztán meg szinte ingyen lenyúlni. Hogy lehet, hogy évekkel az állítólagos kilépése óta még mindig nála vannak a bevételi jogok, és pumpolja a Fradit.
Érdekes, hogy amikor már a spájzban volt, nem igazán akaródzott neki, hogy felfuttassa a csapatot. Kellett egy műbalhé, hogy látszólag kiléphessen. Még a teljes vételárat sem fizette ki, mégis mindent lenyúlt. Azóta is ott van a háttérben meghúzódva.
Gusztustalan, gyomorforgató és vérforraló az egész!
Magyar politikai közélet kicsiben…
2009 április 28 at 18:53
Ki volt az a balhátvéd?
2009 április 28 at 16:58
azért az is hozzátartozik, hogy akkoriban lett pl. a Császárnak aranyfoga meg ilyenek…szépen elcsórták azokat a pénzeket is.
2009 április 28 at 16:11
bocsák egy hazug “újságíró”, lásd sport extra című szennylap…
2009 április 28 at 16:01
Értem.
2009 április 28 at 15:39
Bocsák Miklós az elmúlt 10-15 évben egy igaz sort sem írt.
2009 április 28 at 15:37
Sasska,
Őszintén? Nem érdekel BM munkája, amit a Fradiról ír mostanság.
2009 április 28 at 15:34
Bocsák Miklós: Mit tettek a Fradival?!
Ezt a könyvet olvastátok már?
Ha igen mi a véleményetek róla?
2009 április 28 at 15:03
csakazértis,
már belinkeltem OFF-ra, a bonbonos öregúr biztos törleszteni akar, ha már a múltkor nekünk tulajdonította a Bcs. elleni balhét.:)
2009 április 28 at 14:59
“Az egyik sporthetilap, amelyben már hónapok óta a Ferencváros jelenlegi vezetése és tulajdonosa elleni hecckampány folyik, új mélypontra érkezett. Az egyik cikkben Berki Krisztián nevének betűiből próbálták egy jóindulatú levélíró segítségével feltárni Berki Krisztián, a Ferencváros Zrt. vezérigazgatójának származását (igen, esküszöm, ezt tették, tessék elolvasni a cikket). Egy másik cikkben pedig képzettségét és múltját próbálják negatív tálalásban felszolgálni az olvasóknak. A szerző megjegyzi, hogy Berki Krisztiánnak „csak” érettségije van. Tehát sem orvosi, sem ügyvédi diplomája nincs. Na mármost, az utolsó 3 évben rengeteg emberrel találkoztam a magyar labdarúgásban, köztük nagyon sok vezetővel, és biztosíthatom a nagyközönséget, hogy az egyetemi diploma nem feltétele annak, hogy valaki labdarúgó vezető legyen. Megjegyzem, anélkül, hogy párhuzamot kívánnék vonni, Abraham Lincoln sem járt egyetemre, és Bill Gates rövid idő után otthagyta a főiskolát. Aztán, hogy a rosszindulatú megjegyzésnek mi köze van Berki Krisztián jó vagy rossz munkájához, én bizony nem tudom.
De ez még nem minden. Mert nem elég, hogy a jóindulatú írás szerint nem járt egyetemre, de még ráadásul ő csak egy „egykori pincér”. A gimnázium utolsó évében és egyetemi éveim alatt New York City különböző éttermeiben, végezetül pedig a Copacabana nevű nagyhírű night clubban, pincér voltam. A végén maitre d’-ig vittem, és nagyon jól kerestem. Rendkívül fárasztó, idegölő, időnként alázatra tanító, de tisztességes munka volt. Mindig büszkén meséltem gyermekeimnek, hogy a nehéz időkben is megálltam a helyem, és eltartottam magam. Szóval akkor, amikor valaki egy másik embert kíván lejáratni azzal, hogy „egykori pincérnek” nevezi, nekem inkább az íróra lenne egy szavam. Gusztustalan.”
Hemingway
2009 április 28 at 14:57
Aranyos Imre, te Jézusisten….:):)
2009 április 28 at 14:55
gyorsan…