A csapat másodedzője a sérültekről és a hétfői meccs várható kihívásairól nyilatkozott.
Az elmúlt hét végén a szombati bajnoki után vasárnap Kiskőrösön egy hírverő mérkőzést is játszottunk, így három napi pihenőt kaptak a srácok a hét elején, de csütörtök délelőtt már volt tréning. Márkus Tibor továbbra is sérült és még nem mozoghatott velünk Balog Zoltán sem, aki Baktalórántházán kapott rúgást a bokájára. Az utóbbi felépülésében bízunk, elképzelhető, hogy játszhat szombaton. Ugyanebben a cipőben jár Dragóner Attila is, aki két hete már velünk készül és játékra jelentkezett. A DVSC II ellen hasonló mérkőzésre lehet számítani, mint amilyet az MTK II-vel vívtunk. Az ősszel rendkívűl jó benyomást keltettek ránk a debreceniek, sokuk már megjárta az első osztályt is és azt sem lehet tudni, hogy az első keretből hányan és kik játszanak vissza. Hazai közönség előtt bizonyítanunk kell, főleg azért, mert amióta bajnokok vagyunk, először játszhatunk a drukkereink előtt az Üllői úton, remélem sokan lesznek kíváncsiak ránk.
(Sportandmedia)
2009 május 29 at 16:42
Megijesztettél, Zöldavéred,
Az FTC néhány játékosa a “Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány Nagyszénás” iskola meghívásának tesz eleget vasárnap. A gyereknapon vesznek részt futballistáink. Balog Zoltán, Márkus Tibor, Tóth Bence, Jordan Robertson, James Ashmore, Samuel Wedgbury és Matthew Lowton utazik látogatóba.
Szóval Fitos, Ashmore, Lamine, Tóth B. Peti meg szokja a padot.
2009 május 29 at 15:25
H – L, Dr?, BZ?, Wedg – F, LP, Lam, Tóth B. – F, R (Megyeri, Bamba, Fülöp, Shaw, Dramane, Csiszi, Pisanjuk, Pölö, Zsivó). Ashmore biztos nincs itt?
2009 május 29 at 14:52
Sajnos dolgozom.A kisbuzuki mindíg megnézi mikor érek rá és rögtön átteszi másik napra.
2009 május 29 at 12:44
Én elintéztem a cserét, Trebla, megyünk a meccsre?? :-)
2009 május 29 at 11:46
Tényleg, hétfőn nálatok nincs munkaszüneti nap…
Nagyon sajnálom, akkor majd a Vecsés ellen duplán bepótoljuk…
2009 május 29 at 11:38
Csató!
2009 május 29 at 11:38
Csapó még nem látta a Mi csapatunkat, azért mondja, hogy a debrecen jó csapat?
2009 május 29 at 11:10
most látom, hogy micsoda nevem van, vagyis volt :DDD
2009 május 29 at 11:09
Sasi.
sajnos 100%. nem kaptam két nap szabadot. mert ugye kedden sem tudnék bemenni. néztem a buszokat is Pozsonyból, de nem adja ki sehogy :(. pedig nagyon akartam látni még az első csapatot!
sajnos ez van, de a vecsés ellen bepótoljuk!
2009 május 29 at 11:05
Franto biztos nem tudsz jönni hétfőn???
2009 május 29 at 11:00
az összeállításhoz is hogy hozzászóljak… Fülöpöt nem szabad hátul játszatni, neki szélső futóként van helye a csapatban. Robertsont meg visszábvonva hogy tudjon osztogatni… a labdáinak olyan szeme van mint Peti lasztijainak és keményebben is tud ütközni… lehetne Lipcsei cseréje, vagy fordítva…
2009 május 29 at 10:58
nekem nem jó benyomást, hanem a “sutykó vagdalkozó gyökerek” képet alakította ki a Debrecen II az őszi meccsen. Morrisonnak csoda hogy nem tört el a sípcsontja. Kegyetlen volt nézni is… támaszkodó lábra nyújtott lábbal talppal. Én esküszöm úgy láttam mintha még meg is hajlott volna a lábszára… ja és persze lapot se kapott. Aztán a gól előtt Tóth Bencét úgy letalpalták ami pirosat ért volna, de örüljünk hogy kapott egy sárgát… labda már ott se volt és egyértelműen lábra térd magasságból bokára talppal… rossz volt nézni és tele volt ilyen aljas belemenésekkel… :(
2009 május 29 at 10:55
Én azért sziveesebben látnám Bencét a pályán mint Svábot.
Holczer
Lowton Dragi? Balog ? Wedg
Fiti – Peti- Deme ? mert Ash nincs itt Tóth
Rob – Ferenczi
2009 május 29 at 10:47
jajj, most jut eszembe, hogy Morrison már nincs itt.
akkor így:
Holczer
Lowton-Dragóner-Balog-Sváb(Fülöp)
Fitos-Wedgbury-Lipcsei-Ashmore
Robertson-Ferenzi
2009 május 29 at 10:44
egyébként kíváncsi vagyok, hogy az angolok jelenlétében milyen szerepet kap Lipcsei.
mondjuk egy ilyet szívesen látnék:
Holczer
Lowton-Dragóner-Balog-Wedgbury
Fitos-Morrison-Lipcsei-Ashmore
Robertson-Ferenzi
2009 május 29 at 10:42
“remélem sokan lesznek kíváncsiak ránk.”
én ott leszek :)
2009 május 29 at 10:38
én is remélem, hogy sokan lesznek! nagyon megérdemli az első csapat, hogy ünnepeljék őket!