Az utolsó két mérkőzésen bizonyíthatnak a fiatalok is.
Úgy tudjuk, angol légiósainkhoz hasonlóan a tavasszal rendszeresen játéklehetőséget kapók is hamarabb kezdhetik meg nyári szabadságukat. Lesznek, akik a Debrecen ellen játszanak utoljára ebben a szezonban, számukra tehát két héttel hamarabb fejeződik be az NB2. Az utolsó mérkőzéseken is elsősorban azok játszhatnak majd, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, illetve a csapat szűk keretéhez tartoznak, de eddig még nem léphettek pályára tavasszal.
Így várható, hogy Sváb, Vattai, Vass, Nyilasi és Kovács is megízlelhetik az NB2 levegőjét, és megmutathatják tudásukat a Makó, és a Vecsés elleni, lényegében tét nélküli találkozókon, ahol már Davison helyett Csató Sándor vezeti majd a csapatot.
2009 május 31 at 23:14
az úgy más,én összemostam ezzel a résszel:”Az itthon játszó focisták sajnos se alapképzetségbe”-na Morissonnál pont az alapképzettség hiányzik…Lowton lett volna a jó példa :)
2009 május 31 at 23:05
tibu1 látom vágod:))
2009 május 31 at 22:54
Pilu arról beszélt, hogy legyen 10 ilyen mentalitású játékosunk mint Morrison! Ezt osztom én is!
2009 május 31 at 22:52
Természetes, hogy hülyén néz ki a mező, ha csak egy színű virág van rajta, a csapat sem csak hátvédről, vagy csatárról szól! :)
2009 május 31 at 22:50
ÖF !
Közelednek az álláspontjaink. :)
Pilut viszont félreértetted szépen! :)))
2009 május 31 at 22:46
ki beszél itt Lipcseiről?szerintem ő már nem fog bírni már végig játszani meccseket az nb1ben,ez sajnos nagyon valószínű.De 10 olyan játékos,mint ilyen képzettséggel,játékinteligenciával egyenlő lenne a nézők fizikai bántalmazásával…1 Morisson még csak-csak hasznos de 10…egy csapatba azért kell olyan ember is,aki tud focizni valamennyire…
2009 május 31 at 22:41
Valójában nem Petin vitatkoztunk, Petinek pont annyi az esélye bekerülni jövőre a csapatba mint bárki másnak, telejesíteni kell és kész! Lesz ideje felkészülni, ő is a többiekkel végezheti el az alapozást, most nem sérült, nem lesz lemaradása a többiekhez képest, ha bizonyít, akkor kezdő lesz. Viszont ha lesz nála jobb, akkor nem.
Kár ezen most rágódni, ez úgyis a felkészülésnél fog eldőlni!
2009 május 31 at 22:35
Peti egy ikon,egy igazi példakép egyértelmű,hogy jár neki ha anno a békéscsabai hentes kapus nem rúgja le Petit stabilan végig játszotta volna kezdőként a szezont és kiosztott volna rengeteg gólpasszt és rúgott volna jó pár gólt,látványosabb lett volna a játékunk mert be kell vallani Péter labdáinak szeme van ő oda rúgja ahova csak akarja,pontosan.
2009 május 31 at 22:27
Még jó, hogy jár Petinek is!
2009 május 31 at 22:26
mondjuk ezzel egyetértek: ha egy 36 éves Shaw-nak adtak szerződést,aki már maximum csak 4. számú csatárnak lesz jo az nb1-ben, akkor egy Petinek is járna!
2009 május 31 at 22:25
Vittorio1984 !
A maga idejébe Palika hasznos és jó volt, az nb1-ben neki sem jár majd ingyen a pályára lépés, ebben biztos vagyok! Nem hiszem, hogy nyugdíjasokat fogunk igazolni, mindenki tudja, hogy a nemzetközi indulás a cél. Szerintem az angoloknak megvan a szakmai hozzáértésük, én bízom bennük az igazolások terén is!
2009 május 31 at 22:21
tibu1 én nem azokról a fiatal angol srácokról beszélek akik itt játszanak hanem akik jönnek….. Ha ide hoznak öreg,meg lassú játékosokat akik túl vannak a pálya futásuk zenitjén annak már nincs értelme. Pl Palikának minden elismerésem sokat tett a Fradiért és meg is rúgta az idényenkénti 10-12 gólját de a gyorsasága már nagyon megkopott valamint 36éves,lehet sokaknak nem tetszik de én mér pl neki nem ajánlottam volna újabb szerződést.
2009 május 31 at 22:21
…és nem arra gondolt,hogy 10 jobb hátvéddel állna ki a meccsekre.MÁR HA ÉRTED
2009 május 31 at 22:19
ÖF Dalnoki Jenő mondta annak idején azt,hogy 10 Vépivel bajnokságot nyerne.
2009 május 31 at 22:16
Az a Lipcsei ÖF
2009 május 31 at 22:16
Vittorio1984 !
Samu nem bukott labdarúgó nemzetközi szinten és Lowton sem! Fiatalok, akiktől jobb ha mostanában amíg tudsz beszerzel egy autgrammot, mert később még büszkén fogod mutogatni!
2009 május 31 at 22:13
ÖF!
Nem Morrrison az akiről beszélsz, szerintem kevered valakivel!
2009 május 31 at 22:12
Bubo meglátjuk kiket igazolunk hamarosan,már én is várom kik jönnek,remélem minél jobb játékosok. Viszont tibu az is igaz,hogy akik jönnek “nemzetközi szinten bukott” focisták.
2009 május 31 at 22:10
jajj 10 Morisson :D :D :D :D na az nagyon meredek lenne… csak a kezdőkörben folyna a játék…
2009 május 31 at 22:10
ÖF!
Az úttestel eleve nem foglalkozom, mert az annyira “elit” :) , hogy én sajnos csak ennek a magyarországon legnépszerűbb csapatnak a dolgaival foglalkozom! :) Amúgy nem is lehet összehasonlítani, mert hiába hozol angol játékosokat Magyarországra, ha az edzésmódszer magyar!
2009 május 31 at 22:07
Szia tibu1 igazad van és újra csak igazad van.Inkább 10 Morrison mint 1 bajzát féle magyar “sztár” aki csak a tárgyaló asztalnál tud profi lenni.Az itthon játszó focisták sajnos se alapképzetségbe se mentalitásba nem tudják felvenni a versenyt ezekkel a 19-21 éves külföldi játékosokkal.Ezt lehet sokan nem akarják elfogadni,de az elmult években szerintem számtalanszor bebizonyosodott.Bízom benne,hogy nemsokára a mi fiataljaink is olyanok lesznek mint ezek az angliábol ide kerűlt játékosok és akkor tényleg csak 1-2 igazán nagy sztárt kell a csapatba igazolni az eredményes és szép játékhoz.
2009 május 31 at 22:06
ja lásd a két újpesti angolt…pedig ők erősebb csapatból jöttek…
2009 május 31 at 22:02
ÖF !
Ez tévedés, ők még fiatal játékosok, akik nemzetközi szinten még nem bizonyítottak! Amúgy aki az angol másodba nem fér be, az még magyar szinten lehet klasszis!
2009 május 31 at 21:59
Vittorio én csak azt mondtam Carney S-Latef Stratosa Koman és Köteles ha jönne összetenném a két kezem nemhinném hogy csak légiósokat írtam de ha nem is láttam ezt a 3 játékost aza véleményem hogy 3 válogatott játékos elférne itt ha külföldi ha nem:)
2009 május 31 at 21:59
tibu1 csak így ők szintén “nemzetközi szinten megbukott játékosok”.
2009 május 31 at 21:56
Ha ez igaz, akkor nagyon szomorú vagyok. Index fórumról:
“Teljesen igazak voltak azok a hangok, miszerint Tóth Bencének vannak önértékelési problémái, ha így folytatja, Lipcseinek, Dragónernek a cipőjét sem pucolhatja majd…
Ma a községünkbe jöttek el a Fradi-játékosok közül páran szórakoztatni, és(bár elismerem, hogy ilyenkor egy ilyen “meccs” nagy nyűg) csak neki derogált azt mutatni, hogy egyáltalán érdekli ez a dolog, amiért ráadásul kaptak lóvét is. Rajta kívül Márkussal kezdve Petersonon át Baloghig mindenki megdícsérte, bíztatta a kissrácokat, akik a csapattársaik voltak, egyedül Tóth Bence sz**t bele az egészbe látványosan(rá sem nézett a lurkókra példának okáért), aki a kezdés előtt meg is mondta Márkusnak, hogy “Én egy métert nem fogok futni…”, és így is tett, álldogált az árnyékos oldalon…
Egy szó, mint száz, sokat kell változnia, hogy a Fradi-szurkolók őt majdan az igazán nagy játékosok között emlegessék.”
2009 május 31 at 21:52
Szia Pilu! ;)
2009 május 31 at 21:51
ÖF!
Reményeim szerint most fogunk, de Lowton és Samu is a Pengéktől jött, tőlük most is jönni fognak! Tudom ők a tarcsiból jönnek, de ez a szánalmas magyar NB 1, sajnos olyan szinten van, hogy még itt is kimagasló játékosnak fognak számítani! Én nem a hozzánk érkező játékosokat sztárolom, hanem szerintem reálisabban látom ennek a magyar bajnokságnak a színvonalát, mint akik itt el vannak szálva a magyar bajnokság “sztárocskáitól” !
2009 május 31 at 21:51
tibu1,a véleményeddel maximálisan egyet értek és csak megerősiteni tudom azt.
2009 május 31 at 21:48
Na Víz fejű kovács zolit hűűűűű de nagyon rüheltem,meg véber zsuzsira ist,emlékszem mikor Diósgyőrbe játszott az ute kis kedves transzparenssel fogadták amin a következő volt:Szia Gyuri Kata vagyok nincs még egy lábad:D:D:D ez az esett akkor történt mikor a véber gyurika sérült volt és mankóval bicegett.
2009 május 31 at 21:42
Pistát leszámítva,aki magyar “sztárocska”.
2009 május 31 at 21:41
tibu1 :) Mi mikor igazoltunk az angol 2. ligából?
2009 május 31 at 21:29
Ezek az általatok nagyrabecsült magyar sztárocskák nemzetközi szinten, kudarcot kudarcra halmoznak! A hazai szinten “csodálatos” Debrecen, nemzetközi szinten, sehova sem jutott! Az egyik magyar sztárunk azt mondta, szeretne a német másodba igazolni, mert az szakmailag előrelépés lenne! Mi az angol másodból igazolunk, ennek nagyon örülök, mert nem kell “szűzkurvá.kat” nézegetnem a csapatunkban! 5-6 év múlva, már lesznek teljesen más mentalitású saját nevelésű játékosaink, akkor én is követelni fogom a magyar sztárokat a csapatba. Addig viszont bele tudok törődni, hogy légiósokkal leszünk tele, mert fontosabb nekem, hogy a Ferencváros sikeres legyen, mint az olyan érzelmi alapokon nyugvó követelések, hogy magyarokat a csapatba! Hozzáteszem ez az én véleményem, elfogadom, ha más másképp látja, de akkor mutassa meg, azt a magyar csapatot, amelyik nemzetközi szinten elért bármit is a mostani mezőnyből!
2009 május 31 at 21:24
ilyenkor magyar, de akkor miért megy starsbourgba menedékjogért?
HE HEHE
2009 május 31 at 21:20
Vittorio,
Látomn nagyon rákattantál az exkondásra..
Értsd meg, hogy a személyisége miatt sem tudna itt maradandót alkotni. Ugyanis nem érezné a szurkolók bizalmát..Tipikusan az az eset lenne, mintha az ufó zoli jönne hozánk, vagy a véber zsuzsi. Hiába lőne 110 gólt/szezon, baszna rá mindenki, levegőnek néznék..így meg nagyon nehéz ám focizni..
2009 május 31 at 21:19
Inkább jöjjön 5-6 magyar játékos,mint rengeteg légiós. Ha annyi légiós jön mint amennyit várnak akkor az NB1-be a kezdő csapatba nem lesz magyar játékos,elszomorító!
Nem kell itt tüntetni a vezetőség úgyis megszerzi ha őt akarják ennyi!
2009 május 31 at 21:15
menj tüntess érte akkor
2009 május 31 at 21:11
Az a bizonyos alibi Bajzát rúgott 20 gólt az NB1-be gól király lett nem először….
Akkor a többi Nb1es csatár milyen lehet ha szerinted a gólkirály ilyen gyenge…. Érdekes!!!
2009 május 31 at 21:00
volt “szerencsém” látni a bajzátot mostanában több meccsen is, egy lassú alibi nulla arról nem beszélve hogy egy buz erátor is, de hajrá reméljük idejön
2009 május 31 at 20:47
nem tudom volt-e már, de Németh Gábor a Kispesthez igazolt…
2009 május 31 at 20:39
Jó csatár elismerem,dehogy nem vagyok rokona!
Legjobb magyar csatár az NB1-ben!
Azért Debreceni kijelentette,hogy itthon csak a Kispest idén ha nem lett volna a harmat gyenge REAC meg a Siófok simán kiesett volna a Kispest,de nem baj majd jövőre kiesik a Kispest ólééééé Kispest óléééé Kispest a mosogató lééééééé:D
2009 május 31 at 20:37
Valóban eredményes játékos, de külhonban elért egy “komoly” német harmadosztály szintet.
Igaz Bobbyék valóban csinálhatnának még belőle embert, csak a kérdés az, hogy ő képes lenne-e ennek alávetni magát?!
Amennyiben igen, akkor jöjjön!
Ellenkező esetben viszont…
Na mindegy, úgyis kiderül minden, rövidesen.
2009 május 31 at 20:34
Vittorio!
Rokona vagy Te a Petikének, hogy ennyire Isteníted?
2009 május 31 at 20:30
Nem tudom idén milyen hozzá állásbeli gond volt Bajzáttal,csak annyit tudok,hogy rúgott 20gólt és gólkirály lett,és 2006/07es szezonban is gólkirály volt,azért ha annyi gond lenne a hozzá állásával nem termelné ennyire a gólokat. Képzeljük el ha itt játszana és nem lenne gond a hozzá állásával mennyi gólt rúgnának Pistával együtt….
2009 május 31 at 20:27
Azért ha egy komoly célokért játszó Ferencváros megkeresné,egy korrekt ajánlattal a Debrecenit nem hiszem,hogy nemet mondana….
A legjobb magyar középhátvéd,komoly erősítés lenne.
2009 május 31 at 20:25
Bajzátnak nem a tudásával hanem a viselkedésével,meg a hozzáállásával vannak problémáim. De szerintem az ő leigazolása sem aktuális,inkább külföldre menne.
2009 május 31 at 20:22
Jó lesz,hogy játszanak majd a fiatalok.Pisanjuk is játszhatna.
2009 május 31 at 20:19
szerintem (magyar) játékosért nem adunk pénzt,szóval egyik sem reális.
2009 május 31 at 20:18
Debrecenivel pont valamelyik nap volt egy interjú,azt mondta hogy itthon csak a kispestben akar játszani.
2009 május 31 at 20:17
Döme87
Persze mindenkinek van vélemény mindenkiről így Bajzátról is de azt nem lehet vitatni,hogy gólerős jó játékos és az NB1 legjobb csatára. Lehet Pistát is megkérdezik,hogy kit szeretne csatár társnak és lehet azt mondja,hogy Bajzát Peti,most Győrbe úgy hallottam nagy keret átalakítás lesz mint ahogy Kispesten is!