Honlapunk több forrásból is úgy értesült, hogy a Kaposvár támadója igencsak előkelő helyet foglal el Bobby Davison kívánságlistáján. A támadó jó szezont zárt az anyagi gondokkal küszködő zöld-fehér csapatban, télen még az is szóba került, hogy meggyorsítják az állampolgársági kérelmét, hogy minél hamarabb bemutatkozhasson a magyar válogatottban. Nézzük, mit mondanak róla, és mit is jelent az, hogy jó szezont zárt.
Nikolics az MLSZ adatbankja alapján 31 mérkőzést játszott a 2008/2009-es szezonban,és összesen 24 gólt rúgott. A bajnokságban 16-szor, a Ligakupában hétszer, a Magyar Kupában pedig egy alkalommal tudott eredményes lenni. Ősszel őt választották az NB1 legjobb idegenlégiósának úgy, hogy a bajnokság kezdetén sérülés miatt nem játszhatott.
A bajnokság góllövőlistáját Bajzát Péter nyerte, utána négyes holtverseny következett: Rudolf Gergely, Tököli Attila, Kabát Péter és Nikolics is egyaránt 16 gólt tudtak szerezni a szezon során.
-Egy jó állapotban lévő, 22 éves játékosról van szó, vannak olyan tulajdonságai, amelyeket nem lehet tanítani. Abszolút módon érzi a kaput, általában nagyon jó technikai megoldásokat választ, de azt gondolom, hogy játszott 20-30 meccset az NB I-ben, ami nálam még nem elég. Bár ahogy látom, az utóbbi időben más a koncepció, van, ha valaki kétszer egyeneset rúg a labdába, már válogatott lehet. Nikolicsnak legalább egy félévet még jól kell teljesítenie és akkor nem zárom ki a lehetőségét annak, hogy megkapja a lehetőséget a bizonyításra, mondta róla Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője.
Berki Krisztián érdeklődött Nikolics iránt
A Nemzeti Sport értesülései szerint Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója Nemanja Nikolicsról érdeklődött a Kaposvár ügyvezető elnökénél, Illés Jánosnál.
Bobby Davisonnak, a Fradi vezetőedzőjének ugyanis tetszik a fiatal szerb támadó játéka, és szerepel a tréner 16 nevet tartalmazó kívánságlistáján.Mint beszámoltunk róla, a Kaposvár néhány napja már eladta egy szerb játékosát: Nemanja Obrics 45 millió forintért került a Crvena zvezdához.
2009 június 23 at 02:04
[...] Davison kiszemeltje: Nemanja Nikolics -frissítve Honlapunk több forrásból is úgy értesült, hogy a Kaposvár támadója igencsak előkelő helyet foglal el Bobby [...] [...]
2009 június 22 at 14:40
Én örülnék,ha fiatal,gólerős csatár érkezne Pista mellé.Ha ez Nikolics,akkor legyen!
Robertson pedig szerintem is jobban teszi,ha elfogadja az angliai ajánlatait,mert ha úgy folytatja,ahogy tavasszal elkezdte,sokat nem fog játszani a Fradiban!
2009 június 22 at 09:50
Értem, kösz.
Ez tényleg jelentős különbség…
2009 június 22 at 09:37
Izdubár ! A légiósaink (akiket mi fizet)ünk )
1600-2000 eurot keresnek + lakásbérlés!
A kölcsönben fizetését a SHU állja,mi csak a lakásbérlést fedezzük !
Csak érzékeltetésként (a SHU.ban magasabbak a bérek ! )
Tímár heti (!) 7000 fontot keres,azaz havi 28 ezret !
2009 június 22 at 09:32
A fizetés elvileg nálunk is magas.
Kíváncsi lennék ugyanannyit keresnek-e pl a mi játékosaink, illetve a SU által kölcsönadottak.(gondolom nincs nagy differencia, mert az nem szülne jót, de akkor kérdés, hogy a magyar vagy az angol irányba mozdul-e el)
És, hogy mekkora a különbség pl a SU (angliai) játékosai és a mi játékosaink között.
2009 június 22 at 09:30
Csak az a kár, hogy azt a félmillió fontot nem nekünk kínálják Robertsonért, hanem a Sheffield-nek. Egyébként nem lenne gond, felőlem akár mehetne is… :)
2009 június 22 at 09:26
Pedig nagy kár lenne…én biztos sajnálnám.
2009 június 22 at 09:23
Izdubar !
Két Championship-beli csapat! És ami nagyobb baj,a jelenlegi fizetésének a többszörösét ígérik Neki,szóval sokak vágya teljesülhet…
2009 június 22 at 09:22
Jackie! Robertson jó játékos, ez egyértelmű. Ugyanakkor az is tény, hogy eddig semmit nem tett le nálunk az asztalra. Talán egy jó meccse volt, egyébként öncélú és motiválatlan volt. Én is azt mondom, hogy jó ha marad, de egyelőre nem építhetünk rá. Össze kell kapnia magát, és szerintem jót fog tenni neki, ha kap egy olyan vetélytársat, mint Nikolics.
2009 június 22 at 09:21
:(
2009 június 22 at 09:20
MINDA2T! :)
Jackie,
ki kínál ennyit Robiért?
2009 június 22 at 09:16
Bajajoci !
Azért ha Robertsonért 500 ezer fontot kínálnak,akkor talán nekünk sem lenne rossz ha maradna !
2009 június 22 at 08:54
Inkább Őt, mint Robertsont ! Végre egy szerb harcos.
2009 június 21 at 23:10
beregváros az a vidics téma csak mendemonda!
2009 június 21 at 23:02
A két Csordás testvérpárról van szó.
Az idősebb Szabolcs korosztályos válogatott, a fiatalabb pedig Simi iránti tiszteletből felvette a Tibor nevet is. Nos kár volt.
Az anno barcelonai erősítéshez és sztárjátékosokhoz kapcsolódóan, azt tudtátok, hogy pár éve próbajátékon teszteltük azt a Vidicset, aki ma a MU védelmének oszlopos tagja. Nekünk nem volt elég jó.
Ki a felelős?
2009 június 21 at 22:53
Remélem a jövő héten megszületik az első igazolásunk ezt a srácot meg szívesen látnám itt:)
2009 június 21 at 22:48
Nem is tudtam hogy ilyen játékosok is akartak volna jönni a Fradiba most pedig Sztárok csak mi elzavartuk öket anno:
http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20040715barcelonajatekosokat.html
2009 június 21 at 22:44
Nemanját a Fradiba! ;)
2009 június 21 at 22:41
Szerinted mégis kiről? A római pápárol…
Azokról, akik elmentek Mezey 1. füttyszavára.
(nem ismerem a részleteket, lehet nincs is igazam, de én itt a szülőket látom főként felelősnek)
Jó éjt, Jackie!
2009 június 21 at 22:31
Izdubar, kiről beszélsz?
2009 június 21 at 22:29
hát az utánpótlás terén fényévekre vagyunk a többi magyar élcsapathoz lépest is…és egyelőre az angolok érkezésével sem nagyon léptünk előre,szinte semmit nem fejlődtünk azóta…
Az akadémia mikor lesz meg?
2009 június 21 at 22:25
Nos , Uraim, mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát !
2009 június 21 at 22:19
Remélem soha a qrva életben nem jön vissza ez a 2, max ellenfélként.
Kár volt ilyen nevet adni a fiatalabbiknak…
2009 június 21 at 22:18
Remélem soha a kurva életben nem jön vissza ez a 2. Kár volt ilyen nevet adni a fiatalabbiknak…
2009 június 21 at 22:18
Utánpótlás az valóban hosszú távú valami! Az első eredmények (felnőtt keretbe kerülők )
kb.hat -hét év múlva jönnek ! Ez az amit minálunk a többség-tisztelet a kivételnek -képtelen felfogni ,hát még kivárni !
2009 június 21 at 22:16
Van egy olyan érzésem, hogy itthonról nem magyar lesz a meghatározó játékos, akit igazolunk.
Lehet, ez a srác az?
Azért a 31 meccs / 24 gól nem olyan rossz, még ha csak 16 az nb-ben.
A végén még örülnék ennek a fiatal(!) srácnak