Paul Shaw egy vezető angol futballoldal angol légiósokkal foglalkozó mellékletének nyilatkozott az idekerüléséről, a kezdeti beilleszkedési problémáiról, a magyar-légiós arányról és a jövőjéről.

Az Oxfordnál épp olyan helyzetben voltam, hogy nem volt szerződésem és, őszintén szólva szükségem volt a váltásra. És ez aztán váltás volt a javából. Sokszor beszélgettünk a feleségemmel, hogy milyen jó lenne külföldre, Amerikába vagy máshova menni. De akkor azt hittem, ez a hajó már elment.

Amikor hallottam, hogy a Sheffield a Fradiba akar hozni, több, mint boldog voltam. Bár akkor még nem volt biztos a tulajdonosváltás, úgyhogy idejöttem és kölcsönösen megismerkedni. Októberben ijöttem ide és akkor, azt hiszem, úgy volt, hogy hat hét múlva meglesz a váltás. De aztán csak húzodott és húzodott az ügy, s mikor áprilisban hivatalos lett a dolog, én már a klub játékosaként játszottam a bajnokikon. Igazság szerint elég ideges voltam, mert bár már a klubbé voltam, ha McCabe nem kapja meg az engedélyt a klub megvételére, amihez a kormányzat áldása kellett, akkor én a semmiben lógtam volna, hisz a Sheffield elment volna és meg itt maradtam volna. Rohadt idegesítő volt eleinte, de a United magabiztos volt, még akkor is amikor halasztódott a dolog. De ők ezt a folyamat részének tekintették, így nekem se volt nagy gond.

Bobby angol és Angliában dolgozott egész életében, így nem volt nehéz az alkalmazkodás. A korábbi menedzser idején a változó edzésidőpontokat elég nehezen szoktam meg. Egész különböző időpontokban edzettünk, egyik nap fél ötkor, a másik nap tízkor, harmadikon este hétkor. Így aztán nehezen lehetett az életet tervezni, Bobby alatt viszont, angol szokás szerint, minden nap fél 11-kor edzünk. Eleinte az volt a gondom, hogy egyedül voltam, mindenki más magyar volt és alig beszélték a nyelvemet. Volt egy pár játékos, aki segített, mert beszéltek egy kicsit, de minden magyarul folyt, és ez egész más. De ez is csak a pályán kívül volt gond, azon belül gyakorlatilag nem.

Ahogy egyre több és több angol és más légiós érkezett, kezdtük arról hallani az embereket, hogy “miért csak három magyar van a csapatban”. Ez problémává vált, s voltak akik természetesen arra jutottak, hogy ‘egy év múlva magyar sem lesz a csapatban’. De aztán elkezdtünk nyerni és feljutottunk és a csapat erős lesz. A sheffieldi segítség múlva egy év múlva klub se lett volna, így aztán úgy gondolom, hogy a nagy többség -90-95%- pozitívan áll az angol jelenléthez. Persze mindig lesz egy réteg, amelyik csak magyarokat akar a csapatban, ez természetes.

Ebben a korban nyilvánvaló, hogy évről évre kell felfogni már az ember karrierjét. Vannak időszakok, sőt, az igazat bevallva ebben a szezonban is voltak ilyenek, amikor azt mondja magának az ember: ‘Eh, nem élvezem, talán másra kéne már figyelnem’. De aztán ez hamar elmúlik. Még mindig imádok edzeni és még mindig szeretem a meccseket. De ki tudja mi lesz fél év múlva. Most azt hiszem, hülye lennék abbahagyni. Hisz a meccsek többségén játszottam a szezonban és úgy érzem kész vagyok az első osztályra is. Aztán meglátjuk, hogy megy.