Paul Shaw egy vezető angol futballoldal angol légiósokkal foglalkozó mellékletének nyilatkozott az idekerüléséről, a kezdeti beilleszkedési problémáiról, a magyar-légiós arányról és a jövőjéről.
Az Oxfordnál épp olyan helyzetben voltam, hogy nem volt szerződésem és, őszintén szólva szükségem volt a váltásra. És ez aztán váltás volt a javából. Sokszor beszélgettünk a feleségemmel, hogy milyen jó lenne külföldre, Amerikába vagy máshova menni. De akkor azt hittem, ez a hajó már elment.
Amikor hallottam, hogy a Sheffield a Fradiba akar hozni, több, mint boldog voltam. Bár akkor még nem volt biztos a tulajdonosváltás, úgyhogy idejöttem és kölcsönösen megismerkedni. Októberben ijöttem ide és akkor, azt hiszem, úgy volt, hogy hat hét múlva meglesz a váltás. De aztán csak húzodott és húzodott az ügy, s mikor áprilisban hivatalos lett a dolog, én már a klub játékosaként játszottam a bajnokikon. Igazság szerint elég ideges voltam, mert bár már a klubbé voltam, ha McCabe nem kapja meg az engedélyt a klub megvételére, amihez a kormányzat áldása kellett, akkor én a semmiben lógtam volna, hisz a Sheffield elment volna és meg itt maradtam volna. Rohadt idegesítő volt eleinte, de a United magabiztos volt, még akkor is amikor halasztódott a dolog. De ők ezt a folyamat részének tekintették, így nekem se volt nagy gond.
Bobby angol és Angliában dolgozott egész életében, így nem volt nehéz az alkalmazkodás. A korábbi menedzser idején a változó edzésidőpontokat elég nehezen szoktam meg. Egész különböző időpontokban edzettünk, egyik nap fél ötkor, a másik nap tízkor, harmadikon este hétkor. Így aztán nehezen lehetett az életet tervezni, Bobby alatt viszont, angol szokás szerint, minden nap fél 11-kor edzünk. Eleinte az volt a gondom, hogy egyedül voltam, mindenki más magyar volt és alig beszélték a nyelvemet. Volt egy pár játékos, aki segített, mert beszéltek egy kicsit, de minden magyarul folyt, és ez egész más. De ez is csak a pályán kívül volt gond, azon belül gyakorlatilag nem.
Ahogy egyre több és több angol és más légiós érkezett, kezdtük arról hallani az embereket, hogy “miért csak három magyar van a csapatban”. Ez problémává vált, s voltak akik természetesen arra jutottak, hogy ‘egy év múlva magyar sem lesz a csapatban’. De aztán elkezdtünk nyerni és feljutottunk és a csapat erős lesz. A sheffieldi segítség múlva egy év múlva klub se lett volna, így aztán úgy gondolom, hogy a nagy többség -90-95%- pozitívan áll az angol jelenléthez. Persze mindig lesz egy réteg, amelyik csak magyarokat akar a csapatban, ez természetes.
Ebben a korban nyilvánvaló, hogy évről évre kell felfogni már az ember karrierjét. Vannak időszakok, sőt, az igazat bevallva ebben a szezonban is voltak ilyenek, amikor azt mondja magának az ember: ‘Eh, nem élvezem, talán másra kéne már figyelnem’. De aztán ez hamar elmúlik. Még mindig imádok edzeni és még mindig szeretem a meccseket. De ki tudja mi lesz fél év múlva. Most azt hiszem, hülye lennék abbahagyni. Hisz a meccsek többségén játszottam a szezonban és úgy érzem kész vagyok az első osztályra is. Aztán meglátjuk, hogy megy.
2009 június 27 at 09:36
link?
2009 június 26 at 16:13
Pali egy szimpatikus korrekt úriember, aki a FRADIT is nagyon megszerette! Ezért a legnagyobb kedvencem a csapatból.
2009 június 26 at 10:45
Üllői!
Nem gondoltatok még arra, hogy egy külön részen az angol vagy más nyelven írott cikkeket, nyilatkozatokat adnátok közre?
Biztosan vagyunk páran, akik szívesen elolvasnák.
2009 június 26 at 08:55
Szegény Pali, azt hiszi keményebb az NBI :)
Tegnap olvastam, hogy az átlag nézőszám az egész NBI előző idényében 2200 volt!!!
(Viszonyításképp, a MU 76000 férőhelyes stadionjában 75300 ugyanez az átlag.)
A Haladás mérkőzésein volt a legnépesebb tábor 6600.
Ezeken az arányokon kell javítanunk, most hogy NBI-be visszakerültünk!
Pali ha jól játszik, sikerülni is fog! :)
2009 június 26 at 06:41
Az ilyen vadliberalista idegenlégiósoknak azt kéne elmagyarázni, mi az hogy Kinizsi, Dózsa, miért voltunk minden diktatúra célkeresztjében, miért volt a Fradi a szegények csapata, és utána beszéljen a külföldi játékosokról. A Ferencváros nem szűnt volna meg. A Vasas sem szűnt meg.
2009 június 26 at 00:07
Nyugi Pali, ez az elsőosztály nem állít megoldhatatlan feladat elé, sőt! :) Könnyebb lesz, mint gondolnád! Mi ott leszünk, én nagyon csíplek! :)
2009 június 25 at 19:52
pedig jól mutatkozott be(ott is:)).
Jó lett volna kicsit jobban nyomon követni mi van vele…;)
2009 június 25 at 19:38
*big applause*
2009 június 25 at 19:00
Mai NS azt írja, hogy Diazt már év közben elküldték Tökölről. Drága volt nekik vagy mi volt a gond?
2009 június 25 at 18:10
we love u palika!the shaw must go on
2009 június 25 at 18:09
Lalolib :)))
2009 június 25 at 18:05
franto!
Csodálod, hogy nem tudok már olvasni a sorok között sem? :)))
Még egy két nap és a saját kommentjeimet fogom bírálni. :))
2009 június 25 at 17:58
Lalolib
azért nemhogy félreértesz, nem gondoltam én azt komolyan. :).
csak egy kicsit piszkálkodhatnékom volt, úgyis mindíg csak dícsérem a szerkesztőséget :))
2009 június 25 at 17:56
félrefordít és negyed óra alatt összecsapja a cikket. nahát…
:)))))
2009 június 25 at 17:53
Szimpatikus… :D A zte elleni meccsen lámpalázas lesz a sok szurkolótól nem :D
2009 június 25 at 17:52
franto!
Ez nem félrefordítás, inkább finomítás. Az eredeti címben szereplő “BRITISH-FLAVOURED” egy speciális angol szóösszetétel, amit sokan félreértettek volna. És nehezen is fordítható.
2009 június 25 at 17:47
Én nem a cikket vettem át (felesleges lett volna Fradi történeti áttekintést fordítgatni, amikor az egészre nem vol csak egy negyed órám), csak Shaw szavait.
2009 június 25 at 17:47
Ebbe a nyilatkozatba is bele lehet kötni? Elképesztő.
Pedig Pali “csak” őszinte volt. És tudjuk, az őszinteség a legjobb emberi tulajdonság. Eddig is kedveltem ezt a tar pasit (bocsi érte, de ez a szeretet jelzője), de ezzel a riporttal még nagyobra nőtt a szemembe.
Ahogy Limpi játszott a halhatatlanok zenéjével: “The SHOW Must Go On”!
2009 június 25 at 17:44
Üllői
akkor meg mi akar lenni ez a “félrefordítás”?? :))))
2009 június 25 at 17:44
Rendkívül szimpatikus játékos, remek hozzáállással. Kár, hogy nem került ide korábban.
2009 június 25 at 17:42
amúgy az eredeti cikk címe:
SHAW ENJOYING HIS ROLE IN BRITISH-FLAVOURED FRADI RESURGENCE
2009 június 25 at 17:42
Cleveregg
ez cseppet sem arról szól.
2009 június 25 at 17:38
cleveregg,
ez a rovat a nehézségekkel foglalkozik.
2009 június 25 at 17:37
Mi volt szép???
Egy pozitív gondolat sincs a Fradiról. Legalább azt elmesélhette volna, hogy 28 bajnoki cím, fanatikus közönség, BL-álmok stb. Eddig szimpatikusabban nyilatkozott. Azért egy “jó a kaja, szép a Lánchíd, kedvesek az emberek”-szerű gesztus beleférhetett volna…
2009 június 25 at 17:32
Shaw must go on :)
2009 június 25 at 17:29
Pali, menni fog az. nem lesz itt gond.
amúgy meg amint az első meccsen átélsz egy teltházas Fradi meccset, azonnal azt fogod gondolni, hogy soha nem akarod abbahagyni, soha nem akarsz innét elmenni,…
2009 június 25 at 17:23
ez igen. szép volt Pali
2009 június 25 at 17:22
SHAW! SHAW! SHAW!
Kezdődjék az Üllői úti Shaw!