Van aki úgy rongálja a magyar foci hitelét, hogy nem is dolgozik benne.
Lothar Matthäus mégsem lesz az FC Fehérvár vezetőedzője
Mégsem lesz a Fehérvár vezetőedzője Lothar Matthäus, ugyanis a klub vezetői nem tudtak megegyezni a német világsztárral – olvasható a dunántúli csapat hivatalos honlapján.„Most akkor mégsem jön?” – tette fel a Nemzeti Sport a kérdést Lothar Matthäusnak pénteken, arra célozva, hogy a német szakember esetleg mégsem Fehérváron folytatja pályafutását.
„Kitől hallotta ezt a badarságot?!” – kérdezett vissza dühösen Lothar Matthäus. Nos, úgy tűnik, egy nap alatt is sok minden változhat, pláne, ha a korábbi aranylabdás a történet főszereplője.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya egészen az utolsó pillanatokig tartotta magát álláspontjához, mely szerint csak azért késik, mert ügyvédei még nem vizsgálták át az utolsó betűig a szerződést – végül kiderült, hogy egyáltalán nem érkezik Magyarországra.
A Fehérvár vezetői és a német világsztár szombaton közös közleményben tudatta, hogy nem tudtak egymással megegyezni a részletekben, így nem Matthäus lesz a csapat vezetőedzője.
„A felek különböző okokból nem jutottak megállapodásra. A tárgyalások ezért eredménytelenül zárultak, de mindkét fél sok sikert kíván a másiknak a jövőre nézve. A felek a megállapodás meghiúsulásának részleteit üzleti titokként kezelik, így arról nem nyilatkoznak” – áll a két fél által kiadott közös közleményben, amely a Fehérvár hivatalos honlapján olvasható.
Mint ismert, a Fehérvár honlapján jelentette be június 10-én, hogy a német klasszis irányítja az együttes szakmai munkáját a következő szezontól. A szerződést ugyanakkor nem írták alá a felek, mert Matthäus éppen nyaralt.
A legutóbb az izraeli Maccabi Netanyánál dolgozó szakember azóta járt Fehérváron is, múlt pénteken még a felcsúti edzőközpontot is megtekintette, de a kérdéses dokumentumra még mindig nem került rá a szignója. Most már biztos, hogy nem is fog.
Egyelőre tehát kérdés, ki lesz a Fehérvár új vezetőedzője – mint ismert, az együttes már ma délután felkészülési mérkőzést játszik a Tatran Presov ellen, egyelőre edző nélkül. A szakmai munkát Matthäus távollétében eddig a tavasz végén búcsúzó Varga István, valamint a német szakember pályaedzőjének kiszemelt Bódog Tamás irányította, valószínűleg folytatják eddigi tevékenységüket.
Ami Matthäust illeti, az ő jövője is bizonytalan – bár gyanítjuk, nem sokáig marad munka nélkül, hiszen elismerte, sok ajánlatot kapott, többek között a Kameruni Labdarúgó-szövetségtől.
(NSO)
(Muhaha:))
2009 június 28 at 11:33
balam=blama
2009 június 28 at 11:31
Fehérváron nagy terveket szövögetnek közben meg ki fog derülni hogy ezekhez nincsenek meg a feltételek? Ha a fordítás miatt nem szerzödött akkor ez balam, de azért nem felledjük hogy Lothar is nagy svindler és ahol eddig dolgozott mindenhol félbe hagyta a munkát! N amost azt azért nem gondolom hogy a föld összes országában minden klubot szélhámosok vezetik. A koklerek közé Lothar is beférrendessen.
2009 június 28 at 11:30
Egervári nálunk is volt Érden, csak jókat tudok mondani róla, de a fehérvári nyilatkozatok alapján nem is tudtam, hogy ő is külföldi (mert állítólag csak abban gondolkodnak…)
2009 június 28 at 11:27
trebla,
Sisa, Szivics, Csertői.
2009 június 28 at 11:25
óriásit mellé fogtam ! néhány napja itt írtam, hogy vajon hányadik meccs után áll fel? de le sem ült a kispadra! röstellem a tévedést
2009 június 28 at 08:49
A magyar fociban van aki nem kókler?Az angolokon kívül persze.
2009 június 28 at 08:36
Én tegnap azt hallottam a Kossuth rádióban, hogy Fehérváron felmerült a neve Egervári Sándornak, mint edző-jelölt.
2009 június 28 at 06:29
Szerintem reggelente a csapba szokott pisálni.
2009 június 28 at 03:12
bende
amit 21:45-kor írtál csak akkor nem igaz, ha majd Mezey “mester” “úr” ül le a padra…
2009 június 28 at 00:18
Romániában is hír Matthäus, mert a Temesvári Polival is tárgyalt vagy tárgyalgat, tehát hülyít más klubokat is. A Poli vaddisznókinézetű főnöke ma is nyilatkozott valamiket a prosport.ro-nak. A megállapodás meghiúsulásának oka szerinte az, hogy az idegen edző nem ismerheti meg elég jól a csapatot egy hónap alatt, tehát megijedt a nemzetközi kupaszerepléstől. Igaz éjjel a Bp-n is fogható protv-n (jó régóta az első alkalom volt hogy odakapcsoltam, szupi kis csaj mondja a sporthíreket már régóta) valami 500e eurós fizetésről hadartak a hírekben :)
2009 június 27 at 22:10
Végigolvastam. Jókat nevettem. A legnagyobbatt mégis a legvégén a “beszóláson” :(Muhaha:))
2009 június 27 at 21:51
bende77,
Lotharral nem a szakma miatt kötöttek volna szerződést, hanem a szponzorok miatt, akiket a Matyi meg tudott volna mozgatni.
Amég a Tésztakirály uralkodik Fehérváron, túl nagy szakmáról nem is érdemes beszélni…
2009 június 27 at 21:50
bende !
Igazad van !
2009 június 27 at 21:45
jackie: valaki biztosan leül majd ,és biztos lehetsz benne hogy szakmailag csak jobban járhatnak majd mint ezzel a szélhámos Matthaus-al….
2009 június 27 at 21:38
bende4
Nem lesajnálás,csak arra utaltam,hogy a valódi felkészülésben semmivel sincsenek előttünk,a csapatépítésben sem! És gondolj arra,ezek után ki lesz az ,aki leül ezek után a kispadjukra…
2009 június 27 at 21:33
Tény ebből a Lothar ügyből nem jött ki jól a fehérvár de ettől függetlenül nem kell őket leírni ,nagy tervek továbbra is vannak ,és az amúgy sem rossz csapatukat tovább erősítették(ez tény) és a további erősítésekkel is csak azért álltak le mert a majdani edző elképzelései szerint töltenék fel véglegesre a keretet…szóval nem kellene őket lesajnálni…
2009 június 27 at 19:34
franto,
ez pontosan így volt:))
2009 június 27 at 19:33
Szánalmas, tragikomikus, ami a magyar csapatok edzőváltásai körül zajlanak, örüljünk, hogy nálunk nyugalom van.
2009 június 27 at 19:32
Jackie
nem lehet, hanem biztos.
ennyit a magyar “szakemberekről” :
“A Matthäushoz közel állók szerint azonban a háttérben mindössze annyi volt az ok, hogy nem készült el a mai napig az a németnyelvű, minden előzetesen megbeszélt pontot tartalmazó kontraktus, amit a legenda aláírhatott volna.”
és ugye nem csak úgy csinálnak mintha dolgoznának…
2009 június 27 at 19:27
Egyáltalán nem vagyunk elkésve semmivel :)
2009 június 27 at 19:26
Uraim !
Egy másik topicban már feltettem a kérdést: lehet e valódi felkészülésnek nevezni azt,ami két -állítólagos- vetélytársunknál folyik?
Nincs edző,de igazoltak,nem tudják ki jön-ki marad,milyen játékrendszert képzel el az edző stb !
Lehet,hogy nem késtünk el semmivel ?
2009 június 27 at 19:23
Üllői, ha jól emlékszem épp Veled, meg Tibuval kommenteltünk arról, hogy a Mezey csak úgy csinál mintha dolgozna és nem lesz ebből sem semmi…
Nos, megmondtad, hogy kb mennyi pontal nyerjük az Nb2-őt, azt, hogy Lotthar nem lesz itt, és ugye arról is volt már szó, hogy mivel nem jutott fel az ShU így nem bivalyerős csapatunk lesz hanem “csak” bombaerős (bajnokcsapat)… :)))
eddíg sem voltam ideges, de mégjobban megnyugodtam. :))
2009 június 27 at 19:17
Én az első nap megmondtam, hogy nem fog aláírni:)
2009 június 27 at 19:09
az a vicc h a fehérváriak tőle várták a bajnoki címet, meg a parádés játékot. Talán inkább játékosokat kéne vásárolni, nem karácsonyfa díszt
2009 június 27 at 19:07
na látjátok, most akkor melyik a jobb politika? az, hogy előre bejelentjük a neveket, vagy majd csak a biztosakat?!
örülök, hogy ettől a szégyentől nekünk tartani sem kell.
a kedves Mezey “szakember” megint úgy csinált, mintha dolgozna, tenne valamit a magyar fociért…