Magyar óriásnak és Bónak hívják Antal Botondot a Watfordnál. Az augusztusban 17. szülinapját ünneplő magyar kapus egy éve szerepel Angliában, s már megkapta első profi szerződését – az NSO egy évvel ezelőtti írását olvashatjátok. Még nincs 17 éves, de már csaknem két méter magas Antal Botond, az angol Watford kapusa.
Az ifjú futballista egy éve igazolt Újpestről a szigetországba, s eddig a korosztályos, illetve a tartalékcsapatban kapott szerepet. Augusztus 22-én ünnepli 17. születésnapját, ezután pedig a második ligában szereplő Watford profi játékosa lesz. Vagyis immár papíron is felnőtt, bár az elmúlt esztendőben sem volt hiánya edzésben. Korábban a klub tulajdonosa volt Elton John, a népszerű énekes, akivel elsők között találkozott a fiatal kapus, akinek útját Urbányi István egyengette. A szakember az Újpest utánpótlás-igazgatójaként kísérte el annak idején Watfordba a játékost.
„Rendszerint hat tréningen veszek részt naponta, ha véletlenül csak négy foglalkozás van, akkor utána három órát angolul tanulok. Szóval nem unatkozom – mondta Antal Botond. – Az első hónap nem is volt könnyű… Reggel fél hétkor kell kelnem, hogy időben odaérjek az első edzésre. Mindennap van tréningem a korosztályos csapatommal, a tartalékokkal és a felnőttekkel is, vagyis a futballon és a tanuláson kívül nincs is másra időm.”
A Watfordnál a körülmények valóban ideálisak, hiszen a klubnak 36 edzőpályája van. Ezeken tréningeznek és játsszák a mérkőzéseket – nem ritka, hogy egy-egy utánpótláskupameccsen több ezren foglalnak helyet a lelátón. Antal Botond az első hónapokban csak az U17-es együttesben szerepelhetett – nyelvtudás nélkül nem engedték őt a tartalékok közé.
„Megkövetelik, hogy a kapusok végigbeszéljék a meccseket, s amíg nem tudtam magam tökéletesen megértetni a többiekkel, csak a korosztályos csapatban védhettem – emlékezett vissza a fiatal kapus az első buktatókra. – Aztán a tartalékok utolsó öt találkozóján már én állhattam a kapuban, és becsülettel végigkiabáltam a meccseket. Egy év alatt nemcsak angolul tanultam meg, hanem erőnlétben is sokat fejlődtem. Egészen másképpen kell Angliában védeni, mint itthon. Olyan ütközéseket kell elvállalni, amilyeneket Magyarországon nem. Az edzéseken is keménynek kell lenni, hiszen mindent úgy kell csinálnunk, mint ha meccs lenne. Az is érdekes, hogy a szigetországban csak tízéves kor után dől el, kiből lesz kapus, akkor, amikor nálunk már javában tudnak vetődni a kiválasztottak.”
Antal Botond a Watford tartalékjai közül nem mást szorított ki, mint a 36 éves, 118-szoros észt válogatott Mart Poomot, aki korábban megfordult az Arsenalban is. Vagyis az első jelentős csatát már megnyerte, ám a felkészülés során újabb nagy harcok várnak rá.
„Annak idején azért választottam a Nottingham Forest, a Reading és a Watford közül az utóbbi klubot, mert abban bíztam, hogy itt fejlődhetek a leggyorsabban – mondta a kapus. – Nem is csalódtam. Sajnos a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy milyen különbség van az angliai és a magyarországi lehetőségek között. Most újabb esélyt kapok a profi szerződéssel. Szeretnék bizonyítani. Jó lenne mielőbb az első csapat kapujában állni, és aztán még tovább lépni.”
A fiatal futballista az elmúlt hetekben nevelőegyesületével, az Újpesttel készült. Ugyanakkor mégsem az lenne számára az előrelépés, ha a lila-fehéreknél szerepelne. Bár kedveli a csapatot, vágya az, hogy egyszer a Barcelona kapujában álljon, és persze az utánpótlás-válogatottéban, mert, úgy tetszik, a magyar korosztályos csapatnál elfelejtették.
„Jó lenne eljutni a Barcához – mondta Antal Botond. – Ez a klub az álmom, persze akkor sem lennék szomorú, ha a Liverpool ajánlana szerződést. Az angol futball a labdarúgás csúcsa, ezért is örülök, hogy itt védhetek. Sokkal több lehetőségem van arra, hogy nagy karriert fussak be. Szeretnék bekerülni a magyar korosztályos válogatottba is, de nem hívnak. Watfordban már viccelődnek velem, hogy küldjek haza néhány DVD-t a meccseimről, hátha segít majd, hogy újra felfedezzenek.”

2009 július 2 at 17:32
Jó helyen van , ahol van ! Inkább a Tiszát erőltetnék….
2009 június 29 at 21:41
Nem b..i egyik sem a képen, csak a fiúkat szereti! Ráadásul a lila fiúkat! Ennyi.
2009 június 29 at 21:32
Ja,látom már-az egyik korábbi cikket nem olvastam el,sorry…
2009 június 29 at 21:31
Gyerekek,ebben a cikkben hol szerepel,hogy haza akarnánk hozni,kellene Davisonnak és ő is jönni akar?
2009 június 29 at 19:11
Ez valami vallás ez a bluzizás nálatok?
2009 június 29 at 18:55
szerintem nem 17 éves rutintalan kölyökre van szükségünk és pláne nem olyanra aki az úttest neveltje. Felejtsük el, minél előbb! Danke
2009 június 29 at 17:01
Na, azért egy kicsit húzós, hogy majd esetleg az uppe ellen egy ilyen lila-kölyök álljon a FRADI kapujában…
Ha b..i, ha nem, ez egy teljesen agyament ötlet!!!
Remélem nem Bobbyék találták ki!
Sokkal inkább Berkiékre gondolok… (még egy új hús kell nekik…?)
Kezd bohózatba fordulni ez az egész, ha pár napon belül nem neveznek meg az angolok legalább 3-4 normális igazolást!!!!
2009 június 29 at 16:30
Ennyi erővel már Gulácsit is meglehetne próbálni kölcsönbe. Ő ráadásul már bizonyított is korosztályos EB-n v. amikor kölcsönbe szerepelt.
2009 június 29 at 16:03
Ki az a két buuzii a kapus mellett?
2009 június 29 at 15:07
Machine, én vagyok az egyik ezen a fórumon aki a leginkább kiváló szakembernek tartja Davisont, de ez a döntése tényleg nem tűnik jónak/ értelmesnek. Nekünk most egy rutinos érett kapusra van szükségünk, nem pedig egy kisgyerekre.
2009 június 29 at 15:07
Urbányi meg Elthon John egy képen. Fúj, azért tartsunk valami színvonalat és legyetek tekintettel a fiatal generációk lelki sérülékenységére…
2009 június 29 at 14:46
Ja nem kell… főleg ha már megvolt Eltonnak :))
2009 június 29 at 14:45
A Fradinak egy érett kapus kell, mint Szűcs Lajos volt, nem pedig ifjú tehetségek. Kemenes bármennyire tehetséges, szerintem agyonnyomta a teher. Holczer vagy Megyeri később lehet, hogy kiválló hálóőrök lesznek, de egy Fradi szintű csapat kapuja még túl nagy felelősség nekik – és nehéz feladat, hogy meccsenként esetleg két lövés megy kapura, harminc-negyven perces különbséggel. Ráadásul magas az elvárás, a csapat mindenkori játékosaival szemben – és ezen a bizalmi poszton ez talán súlyosabban vetül is egy játékosra. Mindenképpen egy kiforrott, jó kapus kell ide, aki már megtanulta kezelni a nyomást. És, bár elismerem, az angol foci jóval az nb1 felett áll, egy reserve-csapatban tapasztalható elvárás messze nem az a szint, amit egy nemzet legnépszerűbb klubbja képvisel. Amely mindig rivaldafényben van, és amelyet mindig minden ellenfél “el akar kapni”.
Tegyük fel, idejön, az első meccsek közül valamelyik nem úgy sikerül, elvégre egy húsz év alatti emberről van szó olyan poszton, ahol a minnél öregebb, annál jobb elv érvényesül – óriási szídást kap. Egy tizenéves srác ebbe könnyen “belehal”. Egy érett kapus, aki esetleg ellenfélként járt is a Szentélyben, vagy hasonló körítésű meccseken részt vett, esetleg nem szokatlan a “szervuszparaszt” sem számára, már jobban kezel egy ilyen szitut.
2009 június 29 at 13:30
“Atyaég, Bobby normális vagy?”
Á, nem az. Soha nem igazolódott be egy döntése se…
2009 június 29 at 13:13
Zöldvérű
hidd el, hogy Bobbyt a legkevésbé izgatta az, hogy kit akar a közönség…
2009 június 29 at 13:10
Ó látom Üllői 129 válaszolt.
Köszönöm
Gillespie ingyen jön.
Akkor máshogyan kérdezem. Itthonról fogunk igazolni. Akárkit akárhogyan, de itthonról?
2009 június 29 at 13:03
Hányszoros német bajnok a Hertha?
Nyerni szeretnék!
2009 június 29 at 12:58
Ő kell nekünk a kapuba!
http://vidi.hu/articleGroups/sportre/koszta-aki-pragaban-a-jani-lett
2009 június 29 at 12:58
Atyaég, Bobby normális vagy? Minek nekünk ez a 16 éves 60 kilós nullkilóméteres piszkafa dózsás gyerek?
Szerintem amúgy csak azért, mert sokan követelték a magyar tehetségeket.
Azt meg ne felejtsük el, hogy Kemenes az akkor stabil PL csapat Charltonnál volt kint és szintén korosztályos válogatott volt, ennek ellenére a Fradi történetének talán leggyengébb kapusát “tisztelhettük” személyében.
2009 június 29 at 12:55
Zadir
Rendben hagyjuk Rabóczkit. De a kérdésem még mindig fennáll. Szerinted lesz olyan igazolás, aki nem SU-, vagy távolba szakadt hazánkfia?
2009 június 29 at 12:50
Nem, a realitás, hogy nem fog jönni.
Ha mégis, nem zavar sok vizet.
2009 június 29 at 12:49
ne vicceljetek. nem gondoljátok, hogy az első csapatban fog védeni.
realitás az, hogy Megyerit kiszoríthatja az nb3-as csapatból, ha jól fog teéjesíteni az U19-ben.
2009 június 29 at 12:46
nagga10: hagyjuk már Rabóczkit, a Honvéd elküldte a halál faszára
2009 június 29 at 12:45
nagga10,
Gillespie egészen biztosan nem kölcsönbe jön pl. Ő ugyanis szabadon igazolható.
Tehát: igen.
2009 június 29 at 12:42
a srácot tényleg felesleges lenne hozni, pláne úgy, hogy sztem nem is szeretne jönni…
2009 június 29 at 12:42
ki ez a két b…?
2009 június 29 at 12:35
Zadir!
Mondd meg nekünk őszintén kérlek:
Szerinted fogunk igazolni valakit PÉNZÉRT??? Úgy, hogy nemcsak kölcsön vagy a SU keretéből. Esetleg ingyen érkezik valaki? Foglalkoznak az angolok a magyar vonallal is? Rabóczki pl.
2009 június 29 at 12:15
Nem sok értelme van idehozni. Akkor már védjen Holczer,a cseréje meg lesz Megyeri. Egy 17 éves gyerek,nem váltaná meg a világot. Rutinatalan még nagyon. Köteles vagy Rabóczki sokkal jobb választás lenne.(Szerintem)
2009 június 29 at 12:05
Minek??
Ha fiatal, akkor inkább fejlődjön kint, semmint a magyar posványban. Holczert meg nem tudja kiszorítani a mostani alapfelállás szerint. Bár ha már nb3-ba igazolunk Angliából, akkor befogom a számat.
2009 június 29 at 12:00
még mindig meglep, hogy lehet úgy rákattanni egy tíz perccel korábban még nem is ismert játékora, hogy megváltóként tekintsen rá valaki.
2009 június 29 at 11:54
Ha már Watford, akkor inkább Priskint vegyük kölcsön a Darazsaktól! :)
Fiatal kapust elhozni egy szezonra, nem látom értelmét, max a III-as csapatunkba.
Kapus poszton kell a rutin, ez tény kérdés, ügyességgel nem pótolható.
Bobby, észnél légy!
2009 június 29 at 11:41
Gyerekek, mióta hivatalos eszménye a fradistáknak ez az ócska bluzizás? Rátérve a csapatra, remélem, senki nem tudja, hármuk közül ki véd az egyben, a fakóban és a libában. Mivel mindhárman fiatalok, míg nincs sérült, Hermány Bence visszamegy szvsz az ifihez. Vagy nálunk edz, de kölcsönbe megy, visszahívhatóan. Ez egy jó konstrukció. Azt meg szerintem felejtsük el, hogy milyen jó lenne, ha kétszer olyan jó kapusunk lenne, mint amilyenek ők. Hajrá Bó, hajrá Fradi!
2009 június 29 at 11:40
Gyerekek, mióta hivatalos eszménye a fradistáknak ez az ócska buzizás? Rátérve a csapatra, remélem, senki nem tudja, hármuk közül ki véd az egyben, a fakóban és a libában. Mivel mindhárman fiatalok, míg nincs sérült, Hermány Bence visszamegy szvsz az ifihez. Vagy nálunk edz, de kölcsönbe megy, visszahívhatóan. Ez egy jó konstrukció. Azt meg szerintem felejtsük el, hogy milyen jó lenne, ha kétszer olyan jó kapusunk lenne, mint amilyenek ők. Hajrá Bó, hajrá Fradi!
2009 június 29 at 11:39
Fradiszerelem: ő nincs, de én vagyok. :)
2009 június 29 at 11:34
Fiatal magyar kapusok még:Bogdán(nem hiszem,hogy lenne esélyünk elhozni,de ő nagyon jó kapus),Gulácsi(vele ugyanaz a helyzet,mint Bogdánnal),Ambrusics Róbert(ő még nagyon fiatal,de már Angliában véd,u17-es válogatott),Kovácsik Ádám(a Regginaban játszik,tőlünk ment ki).Kapusposzton nem lesz gond az elkövetkező években a válogatottnál.
2009 június 29 at 11:32
jó lenne ha az első hazai meccsen Elton énekelné el a Fradi indulót….:D
2009 június 29 at 11:30
Itt vagy üllői 129? :)
2009 június 29 at 11:30
Remélem jön, és jó lesz.
Hajrá Fradi!!!
2009 június 29 at 11:28
Nem rossz ötlet hazahozni fiatalokat,bár kapusnak talán idősebb játékos kéne.A Debrecen meg a West Hames Bajnert próbálja,kár,hogy Bobby nem vette őt észre.Van egy hosszú listám fiatal magyar játékosokról onnan kéne valakit elhozni:)
2009 június 29 at 11:28
Meleg a helyzet nagyon. Elton keze hol lehet?
2009 június 29 at 11:24
Jó ez a kép, szinte forr a levegő Elton körül! :)
2009 június 29 at 11:24
Na most kicsit eddigi kommentjeimnek ellentmondok, minekutána eddig a fiatal tehetségek igazolását favorizáltam, de szerintem kapus poszton pont, hogy tehetségeink vannak inkább, mint kész kapusaink. Így hálóőrnek valami rutinosabb figura kéne. Szerény véleményem szerint.
2009 június 29 at 11:23
szép kép…
:P
2009 június 29 at 11:20
A nyilatkozata alapján nem tartom túl valószínűnek, hogy haza akar jönni. Jó neki ott ahol van, pláne ha nálunk nem ő lenne az első számú kapus.
2009 június 29 at 11:19
Ha van egy kis esze a srácnak, akkor nem jön haza.
2009 június 29 at 11:19
Szép társaságba került… dózsás, homokos. Pfff!
2009 június 29 at 11:15
Hajrá Boti!Szorítsd ki Holczert!!!
2009 június 29 at 11:13
Kicsit se magas a srác…:))
http://static.nemzetisport.hu/db/02/10/d0005C2106a876a0d493d.jpg
2009 június 29 at 11:13
De most ha jönne gondolom így lenne
NB1 kapusok:Antal,Holczer
NB3 kapusok:Megyeri,Hermány
2009 június 29 at 11:12
újpestről ment?!Nem baj!Hajrá Boti!Bár szerintem nem nagyon akarna hazajönni!