A meccs után nyilatkozott a két csapat edzője, illetve Lipcsei Péter és Dárdai Pál is.

Bobby Davison: mondtam a srácoknak, hogy vigyázzanak arra, hogy ne adják el a labdát, mert a Hertha jó csapat és marha nehéz lesz visszaszerezni a labdát. Ez nem jött össze, így aztán nem is a labdarúgást gyakoroltuk, hanem az erőnlétünket fejlesztettük. Ez a csapat maximum 50%-át nyújtotta annak, amit a bajnokságban elvárok, de hiányoztak a spanyol és a jamaikai játékosaink és vannak még igazolási terveink is.

Lipcsei Péter: Ahogy Davison edző is mondta, könnyedén eladogattuk a labdát, így aztán nyomoztuk sokszor csak azt. A Hertha ragyogó csapat, mi pedig egy kemény, de fantasztikusan sikerült edzőtábor után voltunk épp, ez meg is látszott. Hiába a fantasztikus körülmények, a fáradtság, fásultság ellen nem nagyon van ellenszer. De nem is most kell toppon lennünk, az számít majd, ami a bajnokságban történik.

Dárdai Pál: volt a mai Fradiban két olyan játékos is, akit én személy szerint leigazolnék. Jót játszottunk egy remek közönség előtt. Jó volt a Fradi-pályán szerepelni.

Favre edző: jó csapat ellen jól játszottunk, az ellenfélnél több igen tehetséges fiatal is szerepel, de még mi is készülünk csak, kemény munkában vagyunk, Mi hatvan százalékot nyújtottunk.