NB3-as csapatunk vereséget szenvedett Turán, az edző véleményét azonban még nem olvashattátok.
Hivatalos sajtótájékoztató nem volt, ám forrásaink szerint Short nagyon dühös volt az első félidő után. Úgy gondolta, hogy a mérkőzést elveszítettük, a győzelemre már kicsi az esély. Azt kérte a csapattól, hogy menjenek ki, és mutassák meg, mit tudnak. Legyenek méltók a rajtuk lévő mezre, és küzdjenek úgy, ahogyan azt a Ferencváros játékosaitól mindenki mindig elvárja. A második félidő után már máshogy állt a csapathoz, és ezt mondta:
- A szünetben nem voltam büszke a csapatra, de most az vagyok. Jól játszottak a második félidőben, elégedett voltam a küzdelemmel, és van, akit ki lehet emelni. Már a félidőben is úgy gondoltam, hogy egy-két játékos teljesítményét példaként állítom a csapat elé, de ugyanők a második 45 percben is olyan teljesítményt nyújtottak, ami megerősített ebben. Ez a két játékos Fitos László és Tóth Bence. Az akarásuk, és a küzdőszellemük nagyszerű volt ma, nem rajtuk múlt, hogy pont nélkül kellett távoznunk. Keményen játszottak, odatették magukat, ezt várom el a csapat minden játékosától is.
2009 szeptember 1 at 11:29
Nálam akkor is játszana Bence, mert nem érdekel, hogy milyen a stílusa, az érdekel, hogy 90 perc alatt bármikor képes eldönteni 1 meccset.
Ez most lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de majd ha teljes meccset játszik, kiderül.
2009 szeptember 1 at 10:15
Csak azért lett 4-3, 4-0-ás félidő után, mert visszaálltak a teljesen elfáradt hazaiak.
Nagyképűségből volt csak jeles a vendégcsapat. Ezeket én nem is nevezném Ferencváros játékosoknak, ezek csak szégyent hoznak a Ferencvárosra. Fitos az első félidőben a labdával alig találkozott, Bence rugdosódott és arcoskodott, Pölöskeynek volt kapufája, de ő csak a fizikuma miatt volt a pályán, Hermány pedig még Holczernél is rosszabb kapus. A második félidőben Fitost tudnám kiemelni.
2009 szeptember 1 at 06:05
Wolry Wolf 6 hetre megerkezett a Oziba – lehet hogy a hetvegen mar jatszik
2009 szeptember 1 at 05:43
ezek az angolok idiotak de mi az oka annak h nincs edzőcsere?? hát régebben kevesebbért is kiadták az utját embereknek. gyengék vagyunk de ebböl a csapatbol többet ki lehetne hozni. de a vezetés még gyengébb mint az edzők. most akkor nem igazoltunk senkit igaz?!…
2009 augusztus 31 at 23:58
Ez a nap csodás volt.
Azt hittem gőzerővel folynak a tárgyalások, és Berki 5 percenként kopogtat Terry irodájában egy újabb lehetséges magyar játékos kapcsán, majd megtudtam S.-től, hogy Terry nincs is Budapesten. Na ennyire érdekli a Fradi az jelenlegi vezetőnket…
Szánalmas, szégyen és gyalázat…
Egyszerűen senkik…
2009 augusztus 31 at 22:32
Mi meg cseppnyi hozzáértést várnánk el tőled és bobbytól is!!!
2009 augusztus 31 at 22:17
Nem a z ute vagy a loki vagy mtk második csapata volt az ellenfél hanem 1 TURA!Tud valaki 2 embert mondani tölük!Mindegyiket el kéne zavarni a Szentély környékéröl is!Ebbe a csapatba a legtöbbet a zöld-fehér mez éri!
2009 augusztus 31 at 22:12
Én azért még Men Jang-ot említeném meg, mert rajta is nagyon látszott az akarás.Nagyban hozzájárult a 3-gólhoz(A magassága miatt kicsit furcsa mozgása van amivel lehet kicsit megzavarja az ellenfelet.)
Azért egy Fradinak egy ilyen libalegelőn több góllal illene nyerni… nemhogy 4-3-ra kikapni… ez valami borzalom
(és még a fujpest b-t röhögtük ki hogy örök másodikak – azért remélem a fiúk összeszedik magukat ott a “B”-ben mert az NB3-ból nekünk azért illene feljutni)
2009 augusztus 31 at 21:48
Fitost és Bencét is szivesen látnám Ashmore és Wedgebury helyet az NBI-es csapat kezdőjében
2009 augusztus 31 at 21:41
remélem Bobby olvasta próféciát és az mtk ellen mindkét említett játékos kezdő lesz…
2009 augusztus 31 at 21:40
Justin Haber jött
annyira bíznak benne, hogy először még az nb3-ban vizsgálgatják
2009 augusztus 31 at 21:38
Esetleg nem Haberről van szó?
2009 augusztus 31 at 21:36
Én Bencét nem láttam az nb3-ban, de az utolsó ligakupán és az nb1-ben becserélésekori 10 percben összeszedett játékot mutatott.
Szerintem összességében javuló formát mutat.
2009 augusztus 31 at 21:35
kit érdekel az NB3 mikor a nagy csapat egy nagy 0.és akkor ezek közül kéne kiegésziteni az első csapatot?jujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj
2009 augusztus 31 at 21:34
Ebből a félmondatból valóban :) De a nyilatkozat többi részéből nemigen :)
2009 augusztus 31 at 21:34
Állítólag jött valami James Holder,Tudtok róla valamit?
2009 augusztus 31 at 21:32
Adamka, én a szurkolóknak hiszek.
A vezetőknek nem lehet a mai Fradiban
2009 augusztus 31 at 21:30
Na most akkor Bence nagyképű volt,vagy példaértékű?Akik ott voltak,az előbbit állítják,a mester meg az ellenkezőjét.
2009 augusztus 31 at 21:28
Csak nehogy lepippantsa őket egy turai vereség után.Komolyan mondom bexarok.-
2009 augusztus 31 at 21:27
Tóth, Fitti, akkor mehet az első csapathoz…
2009 augusztus 31 at 21:27
Limpi: “nem rajtuk múlt, hogy pont nélkül kellett távoznunk” azért ebből kiderül. :)
2009 augusztus 31 at 21:22
A nyilatkozatból ki sem tűnik az, hogy kikaptunk. Ha csak azt olvasom azt is gondolhatnám, hogy nyertünk
2009 augusztus 31 at 21:19
Fittipaldi általában nagyon odarakja magát, ilyen gondjai nem szoktak lenni… őket még látni fogjuk a “nagycsapatban”. a többiek, hááátt…
2009 augusztus 31 at 21:19
Shortnak is nem a hangzatos nyilatkozatokat kellene tenni, hanem dolgozni!
2009 augusztus 31 at 21:16
ezt jó hallani!
2009 augusztus 31 at 21:16
úgy látszik mindkét csapatunk csak egy délidőt képes teljesíteni.
pedig angliában is 90 perces egy mérkőzés…