A középpályáshoz azonban ragaszkodott klubunk, a hírrőll megkérdeztük játékosunkat is.
Az őszi szezonban eddig mindössze egy bajnoki mérkőzésen kapott szerepet középpályásunk. Gellei Imre ezért megkereste klubunkat, hogy egy évre adjuk kölcsön a tehetséges játékost, aki egyrészt sokat segíthetne a Paks játékán, másrészt a rendszeres játéklehetőség jót tenne a labdarúgónak. A végső szót ebben az ügyben a szakmai stáb mondta ki, akik ragaszkodtak a játékoshoz, így Tóth Bence marad az Üllői úton.
Honlapunk megkereste Tóth Bencét is az üggyel kapcsolatban, középpályásunk a következőket mondta:
- Örültem a megkeresésnek, legalább tudtam, hogy máshol is számítanának rám. A Fradit ugyanakkor nem akartam itthagyni, ebben a klubban játszani nagy megtiszteltetés. Több játékossal beszéltem ezzel kapcsolatban, elmondták, hogy Gellei Imre remek pedagógus. Talán nekem most egy ilyen trénerre lett volna szükségem, de utólag egyáltalán nem bánom hogy maradtam, mindent megteszek, hogy lehetőséget kapjak.
2009 augusztus 31 at 19:59
Remélem még ősszel látok olyan játékost aki a pályán bizonyít és nem csak nyilatkozik ( Tura )
2009 augusztus 31 at 19:57
beregvaros: már többször akartunk ilyet csinálni, és meg kell mondjam, nem a játékosokon bukik meg a dolog, hanem rajtunk, mert mi vagyunk sajnos túl elfoglaltak. biztos vagyok benne hogy sokan szívesen válaszolnának a kérdéseitekre, mert a mieinkre is buzgón felelnek. :)
2009 augusztus 31 at 19:51
Szombaton jön Balmazujváros az nb III-as
mérkőzésre!
Remélem összeszedik magukat és rendesen játszanak!!!!Mert szégyen amit alakitgatnak!!
Hajrá FTC
2009 augusztus 31 at 19:50
S, Üllői, Zadír
Lenne egy kérdésem, úgy gondolom sokakat érdekelne a dolog:
ez egy ferencvárosi blog. Nem hiszem el, hogy egy-egy játékos nem szokott olvasgatni a vélemények között. Sőt, nem-e jár fel rendszeresen az oldalra.
Nem lehetne, egy adott időpontban (mit tudom én pénteken 14.00-tól) egy egy órás közös blogírást tartani, amikor egy játékosunk vállalva magát (vagy akár “egy FTC játékos” felhasználói névvel) válaszolna a kérdéseinkre.
Engem érdekelne, a kialakult helyzetről mi a véleményük, Ők hogy élik meg.
Ebben a Bence interjúban is benne van, hogy a Gellei-t nem lehet összehasonlítani a Davison-nal. Ez is egy érdekes kérdés, hogy látják Ők? Vagy az igazolások, vagy a kezdő 11 összeállításánál milyen szempontok vannak stb stb stb
2009 augusztus 31 at 19:47
“Ne aggódj Bence nemsokár lesz aki betegyen!!” -nana, vigyázzunk! lehet, hogy gyerekek is olvassák ezt a blogot! :D (bocs a faviccért, de feldobott laszti volt)
2009 augusztus 31 at 19:46
Bence nagyon szálljon magába,hogy mit akar mert a Tura elleni nbIII-as mérkőzés kérdőjel marad számomra!! Azt mondta megváltozott!!!Turán a nagyképűség megbosszulta magát!!!!!!
2009 augusztus 31 at 19:43
Ennyit az Önbizalomról meg a Bobby felé levő bizalomról!Ebben a nyilatkozatban szűken minden benne volt!Talán nekem most egy ilyen trénerre lett volna szükségem!
-Ne aggódj Bence nemsokár lesz aki betegyen!!
2009 augusztus 31 at 19:08
Mirkoka,
Nekem nem csak az a bajom,h hol állunk, hány pontunk van.(bár ez is szar,de mellékes).Nincs csapat(csak Megyeri jó-végre van kapus), nincs taktika,nincs edző,nincs játék.De ezt már sokszor megbeszéltük.
2009 augusztus 31 at 19:02
Bence kölcsönadásával csak jól jártunk volna.Gellei nagyszerű pedagógus, kihozta volna Bencéből amit lehet.
Rossz döntés volt!
2009 augusztus 31 at 19:02
Tokoli, legalább lenne sejtésünk, hogyan áll a dolgokhoz.
Pl. az simán kiderülhet, h elégedett e a mostani helyzettel vagy nem. És minden (profi!) csapatnál van egy kitűzött cél a szezon végére, ezt elmondhatná, hogy mi az. Mert egyszer azt mondta, hogy idén szokjuk az nb1-et. ERRE MUSZÁJ RÁKÉRDEZNI!!!
2009 augusztus 31 at 19:01
Sziasztok!
Azért vicces ez az egész. A ZTE meccs után az ment, hogy milyen jó a csapatunk, meg verünk mindenkit, most meg ki fogunk esni, nincsenek focistáink…
Szerintem azért nem kéne ennyire eltúlozni :)
A Paks ellen tragikusak voltunk, és a Hali ellen sem remekeltünk,de…
A Nyíregy ellen nem voltunk rosszak, nem jött ki a lépés. A Kaposvár ellen jók voltunk az első félidőben, de lássuk be, hogy egy önbizalom nélkül játszó csapat fejben nem bírja el, ha semmi nem akar összejönni. Ez kijött a második félidőben. A Vasas meccs meg a Holczin ment el (ha a tavalyi kupameccs a Williams miatt volt, akkor ez is a kapus hibája).
Három jó meccs után akár a dobogón is lehetünk, akkor ki mit fog mondani?
Aki pedig Bencét a csapatba követeli, nézze meg, hogy mennyire képes az NB3-ban és a Liga Kupában…
Bocs, hogy ilyen hosszúlett!
Hajrá Fradi!
2009 augusztus 31 at 18:59
Frankcity,
Szerinted elmondja az igazat?
Ne viccelj!
2009 augusztus 31 at 18:58
beregvaros ennél jobb lehetőség nem is lehetne az edzőváltásra.mi van helyette?1 hét pihenő.és mikor tanulnak meg futballozni?bocs.ez nem NB2-tő elbukunk 2 meccset s majd talán,el kell ismernünk sehol sem vagyunk.ha szar.l játszunk ezen a két meccsen simán utolsók leszünk.aztán se játékos ,se játék ,se néző.és hol a pokol?ott lent!!!
2009 augusztus 31 at 18:55
Tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat, hoyg kevés bérletet vettek és kevesen járnak meccsre. A vasasra is több ezer fővel többen kíváncsiak. Ezért nem áll módunkban senkiért sem kiadni 2 Huf-t. Az idei célkitüzés szokni az nb1-et. Ha ezt nem sikerül megszokni akkor a jól ismert és már megszokott nb2-ben fogunk szerepelni. Örömmel jelentjük, hogy több játékost hoztunk ide ingyen mint a komplett nb1. Télen természetesen válogatott labdarugók sorával fogunk erősíteni. Jó uton haladunk melyről személyesen is megyőzödtem az elmúlt héten. Ismeretlen magyar játékosokat továbbra sem igazolunk a jövőben, amikor a hálózatunk így is teli van ismeretlen angolokkal és rasztákkal és a kínai testvércsapatunk is óriási tartalékokkla rendelkezik.
Üdvözlettel
Terry
2009 augusztus 31 at 18:52
Ulloi, S, Zadír,
kérlek minden energiátokat fektessétek be egy TERRY ROBINSON INTERJÚBA.
Kérdezzétek meg, hogyan fordulhat ez elő?
Mi is a konkrét terv a Fradival?
Mi az idei cél?
Milyen változásokra számíthatunk?
2009 augusztus 31 at 18:49
Bende:
Nem lesz ez mindig. Én Bobby távozását pontosan ezen egy ok miatt szeretném. Az játsszon, aki megérdemli!
De mintha most talált volna egy jó szerkezetet a mi Bobby-nk, úgyhogy ne menjen még. Ha a következő 2-3 meccs nem jön nekünk össze úgyis menekülni fog innen!
2009 augusztus 31 at 18:49
Nem a témával kapcsolatos, de ide írom, mert ez a legutolsó hír és ezt olvassák a legtöbben!
Ha egyetlen komoly játékosra sincs pénz, ugyan magyarázza már el valaki, hogy mire megy el több, mint 800 milla éves szinten???? De tételesen!!!!!!!!
Más csapatok fele ennyi pénzből sokkal eredményesebb csapatot kovácsolnak!!!!
Aki szarul teljesít, miért kap pénzt???? És most nemcsak a játékosokra gondoltam(Berki,Igaz,Bobby,Short(erőnlét sincs))!!!!
2009 augusztus 31 at 18:48
Beregvaros
Azért arra kiváncsi lennék,hogy ha a munkahelyeden elégedetlenek lennének a munkáddal és mondjuk visszaminősítenének wc pucolóvá(boccs az erős példáért) akkor Te milyen kedvel és lendülettel végeznéd azt a munkát!?
2009 augusztus 31 at 18:46
1 biztos nem ilyen Fradiról álmodtunk.Bence meg jobban járt volna ha megy,itt már nem kap lehetőséget ha Bobbita marad.szerintem a nagy pofát már fére kéne tenni mert az eredmények nem őt igazolják!sajnos aki abban a tévhitben él,hogy majd a télen annak csalódnia kell.”lásd Bori ügy”
2009 augusztus 31 at 18:46
igazad van beregváros,az angol tálentumok is hétről hétre letesznek sok mindent az asztalra,azért játszanak folyamatosan mert a teljesítményük alapján megérdemlik….:)
2009 augusztus 31 at 18:43
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy nem sokkal ezelőtt Markovits László ügyvezető elnök, illetve Vancsa Miklós a Vasas Futball Kft. ügyvezető igazgatója egy éves szerződést kötött Djordje Mrdjanin, szerb védőjátékossal.
Leigazolásával a Vasas a mai nap folyamán – Laczkó Zsolt távozása mellett – két játékossal erősödött, hiszen, a több poszton bevethető rutinos védőjátékoson túl, a mai naptól az utánpótlás válogatott csatár, Szilágyi Péter is a Vasas játékosa, aki a DVSC-től érkezett kölcsönbe egy évre.
Vancsa Miklós, a hírhez hozzáfűzte:
“Először is szeretnénk megköszönni Laczkó Zsoltnak a Vasasban nyújtott teljesítményét és kívánunk neki sok sikert a Debrecenben.
Mrdjanin szerződtetésével pedig 99%-ban kijelenthető, hogy a Vasas felnőtt csapatának kerete véglegessé vált. Ahhoz képest, hogy pár hete még sokan kételkedtek a csapat első osztályú szereplésével kapcsolatban, illetve sokan féltették az együttest, úgy érzem, hogy a jelenlegi pénzügyi lehetőségeinkhez mérten maximálisan sikerült megerősíteni az együttest. Ezt bizony nem kis fegyvertény, és ezt ezúton is köszönöm a Vasas ügyvezetésének és elnökségének, mint a 100%-os tulajdonos képviselőinek.
Bátran állíthatom, hogy a biztos bennmaradásnál azért nagyobb álmok elérésére is képes lehet a Vasas, de alapvető célunk hogy minden ellenfelünket teljes erőbedobásra késztessük mérkőzéseinken és, hogy szurkolóinknak a pályán mutatott játékunkkal, eredményeinkkel minél több örömöt okozhassunk. “
2009 augusztus 31 at 18:43
eagle1899:
Egy fiatalnak kötelessége meghalni egy NB3-as meccsen is a pályán, sőt ha a nagycsapatba akar bekerülni akkor az NB3-ba meghatározó játékossá kell válnia.
Úgyhogy nem kell ez a Bence mizéria. Odaadni nem kellett, ha megérdemli majd szerepet kap nálunk is. De előbb le kellene tennie az asztal közepére valami pörgős teljesítményt.
2009 augusztus 31 at 18:42
A Loki B egy dolog – Újpestre is ellátogatunk a nem is annyira távoli jövőben…
2009 augusztus 31 at 18:42
Gellei biztos sokat beszélgetett volna vele. Lehet nem is tett volna rosszat.Na mindegy.
2009 augusztus 31 at 18:41
Ha nagy arca van, az is edző felelőssége. A (jó)edzőnek pedagógusnak is kell lennie. Ronaldo is nagy arcú, elég ránézni, de a futball iránt mégis alázatos. A mi buta trénerünknek egész tavasz nem volt elég gatyába ráznia a kölköt?! Ez is mínősíti a felkészültségét … Ha már nem ért a csapat összerakásához, új játékosok igazolásához (Pölöskey, spanyolok, stb.) a taktikához, legalább tanulja meg kezelni a kincseinket.
2009 augusztus 31 at 18:35
Na más sem kellet volna hogy egy kiváló fradi játékost eladjanak
2009 augusztus 31 at 18:35
Én játszatnám folyamatosan a kezdőben és leszarnám azt, hogy szar vagy nem.
Neveljük a saját magunk fiókáját.Más kérdés, hogy volt már jó néhány fújolás Bence irányába is meccsen.
A liga kupában főleg, ami azért egy fiatalnak nem biztos, hogy jót tesz.
2009 augusztus 31 at 18:34
bende77 “és azért kell majd imádkoznunk hogy ne alázzanak meg minket nagyon….
”
- ez igaz a következő öt mecsre !
2009 augusztus 31 at 18:33
Azért a Paksnál is vannak vicces emberek.De azért aranyosak!
2009 augusztus 31 at 18:33
Azért azt nem gondoltam volna hogy valaha is előfordulhat majd olyan szituáció ,hogy a Ferencváros A csapata a Debrecen B csapata ellen teljesen esélytelenül áll majd ki egy bajnoki mérkőzésen ,mert jelen állás szerint ez lesz majd..a Pool elleni BL meccsük után kiteszik ellenünk majd a B csapatukat (ami klasszisokkal jobb mint a mi alapcsapatunk) és azért kell majd imádkoznunk hogy ne alázzanak meg minket nagyon….
2009 augusztus 31 at 18:32
Nno, akkor viszont jó lenne, ha a pályán is egy lehetőség erejére (méghozzá kezdőben) ragaszkodna hozzá klubunk… Több kreativitás kerülhetne be a játékba.
Amúgy, Mamicsot is megnézném egyszer az első perctől kezdve, nem Shaw helyén húsz percre, mivel Pölöskey finoman szólva a duplája ellenére sem győzött meg.
2009 augusztus 31 at 18:31
Turboman
Igazad van! Nekünk is szükségünk lenne rá de látod,hogy nem játszatja davison. Annak mi értelme van,hogy a padon ül és az nb3-ban játszik?
2009 augusztus 31 at 18:30
Na már csak ez kellett volna!!!
Tényleg,mi jöhet még?!
2009 augusztus 31 at 18:30
Még Pölöt is odaadtam volna
2009 augusztus 31 at 18:30
Davidson Gellei csere nem került szóba?
2009 augusztus 31 at 18:30
Aki Bencét követeli, az nézze meg a hétvégi NB3-as meccset. Ott Ő volt a “húzóember”.
2009 augusztus 31 at 18:29
Egy évre mehetett volna a csere Bence oda, Töki ide
2009 augusztus 31 at 18:29
Bence majd ha kicsit lehiggad és visszavesz az arcából akkor lehet majd beteszik az első csapatba!nagyon jó játékosnak tartom, de sértődöttségnek helye nincs. majd ha a LK és az NB3-ban úgy áll hozzá a focihoz ahogy kell, akkor tegyék be a csapatba!nem azt mondom, hogy rosszabb játékos mint akik játszanak, de még nem tett le semmit az asztalra!
2009 augusztus 31 at 18:27
Érdekes máshova befér, csak nálunk nem, akkora spílerek nyomják a középpályán…
2009 augusztus 31 at 18:26
Mondjuk ennek sincs semmi értelme, hogy ül a padon folyamatosan, a sok képzett kreatív angol meg botladozik a pályán.
2009 augusztus 31 at 18:26
Sajnos az az igazság, hogy Gelei kezei alatt többet fejlődött volna, mint ebben a kaotikus Fradiban.
2009 augusztus 31 at 18:26
Crosby, más helyzetben rendben is lenne, ha nem férne és azért adnánk kölcsön, de ilyen szituban, amikor nem jön minőségi játékos, nálunk is beférne, és játszhatna. lehet, hogy nagyképű, de még így is sokkal jobb futballista akármelyik légiósunknál!
2009 augusztus 31 at 18:24
Biztos forrásból tudom, hogy a Paks majd 20 év múlva veszi meg Bencét, akkor akkor pont beleillik majd a szakmai elképzeléseikbe, hisz alig 40 éves lesz…
2009 augusztus 31 at 18:24
Ami késik,nem múlik…
2009 augusztus 31 at 18:20
Talán az NB3-ban be is állítják…
2009 augusztus 31 at 18:19
Na már csak ez kellett volna!!!!
2009 augusztus 31 at 18:19
na bakker, az még szép lett volna…
2009 augusztus 31 at 18:19
Miért nem lehetett kölcsönadni? Az első csapatnál davison nem számol vele. Nb3-as csapatban luxus szerepeltetni. Paksban játszott volna és lehet,hogy egy jó játékos tért volna vissza hozzánk.Ugye ott van Huszti példája amikor sopronban volt!
2009 augusztus 31 at 18:17
Lehet eladjuk majd fél év múlva a Sunak ingyen…
2009 augusztus 31 at 18:16
Fú, mi lett volna itt, ha a hozzáértő szakmai stábunk elengedte volna!