A félbeszakadt Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó Soproni Liga-mérkőzés után fél kilenckor helyreállt a rend a Ferencváros pályája környékén – közölte Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel szombaton.
Az ügyeletes közölte: a jelenlegi adatok szerint egy embert fogtak el a rendőrök egy kirakat betörése miatt, miután szurkolói rendbontás miatt idő előtt véget ért szombaton a Ferencváros-Diósgyőr meccs. Pap Judit korábban közölte: a mérkőzés azután szakadt félbe, hogy a szurkolók többször is beugráltak a pályára. Ezután a rendezvényt biztosítók rendőri segítséget kértek, így folytatódhatott a meccs, de a szurkolók ismét beugrottak a pályára, így a játékvezető lefújta a mérkőzést – tette hozzá. A sajtóügyeletes elmondta: a Ferencváros szurkolóit kiterelték a stadionból, majd a Népliget felé szorították őket, a diósgyőri szurkolók elszállítása pedig még jelenleg is tart. Pap Judit nem végleges adatokat közölve elmondta: a rendőrök egy embert elfogtak kirakat betörése miatt.
(MTI)