A szük első csapat jelen állás szerint tizennyolcas. Jelen állás szerint itt tartunk, a spanyol légióból még távozhatnak, nem lenne meglepő, ha Alcantarát végleg, vagy kölcsönben adnánk és egy kölcsönadás nem zárható ki megfelelő erősítések esetén Joaquin és Fülöp Noel esetében sem. A várható 4-5(-6) igazolás mellett a második csapatból néhányan előléphetnek egy sikeres alapozás után, ilyen lehet a sérüléséből visszatérő Vass Máté, Takács Renátó, vagy Sváb Dániel, így kialakulhat egy ideális 24-25-ös keret.
Holczer Ádám, Megyeri Balázs, Carlos Alcantara, Balog Zoltán, Dragóner Attila, Fülöp Noel, Kulcsár Dávid, Joaquín, Wolfe, Adnan, James Ashmore, Fitos László, Lipcsei Péter, Jason Morrison, Rósa Dénes, Tóth Bence, Ferenczi István , Bojan Mamics
2009 November 19 at 16:53
Az új vezetőedzőnek már most meg kéne lennie most és neki kellene döntenie az új igazolásokról, a kölcsönadásokról/kölcsönbevételről, arról, hogy ki megy az első vagy a 2. csapathoz vagy éppen kire nincs szükség. Ne a Berki reszortja legyen már a keretépítés. Az alapozás kezdetére már itt kell lenniük az új igazolásoknak is.
Azt pedig már most kéne tudni a vezetőségnek, hogy az NB1 illetve az NB2 mindkét csoportjában a bajnokság végére kik lesznek azok a játékosok
akik ingyen igazolhatóak lesznek és akik persze hasznunkra lennének, de lehetne figyelni ugyanígy a szlovák, a román vagy a szerb bajnokságot is, kifejezetten a tehetséges magyar vagy a magyarul tudó játékosokat keresve.
2009 November 19 at 16:33
Abdival mi van?
2009 November 19 at 15:45
Az nyugodtan lehet a mag, csak olyan embereket igazoljuk, akit szinte rögtön be lehet tenni az alapcsapatba. De a legfőbb a jó edző! Azt tessék minél hamarabb szerződtetni! Úgy könnyebb igazolni, hogy a kiszemelt tudja, hogy ki lesz az edző!
2009 November 19 at 15:34
remélem tavaszal azért ennél jobb keretünk lesz,nagyon örülök hogy elkezdték a takaritást,még lenne pár játékos akikket elküldenék,és igy hogy mcCabe lett a vezérigazgato szerintem komolyaban veszi majd a csapattot és mélyeben belenyul a zsebébe és add pénzt játékossokra eddig terry és bobby irányitota a igazolásokat rajtuk mult a keret és mindig a hálozatbol hoztak játékossokat elégg gyenge keretet alakitotak ki.bizom benne hogy már rendesen igazolunk és ismerteb kész játékossokat akik már játszotak elsö osztályba
váromár a átigazolási szezont
2009 November 19 at 13:34
Részemről inkább ez a tavalyi keret pereme legyen, mert ha ez a mag, akkor az nem túl reménykeltő. Épphogy ebbe kéne a gerinc. Középhátvéd, irányító, csatár. Jó pár ember mehetne még ebből. (Holczer, Alcantara, Lipcsei ,Rósa mindenképp, de még sorolhatnám.)
Remélem komoly erősítés lesz.
2009 November 19 at 12:57
Holczer Ádámot én személyszerint kölcsönadnám valahova megvásárlási opcióval(csak itt ne lássam a nevét már) Carlos Alcantara,Joaquín, meg húzhat haza Spanyolba a többiek maradhatnak,egy jó alapnak tünik!!
2009 November 19 at 13:00
Vagy cseréljük el Holczert egy pályamunkásért,azzal is jobban járnánk és kinek tünne fel hogy ittvolt?:-)
2009 November 19 at 13:10
Lehet,hogy nem jó kapus de azért mégis csak a FRADI játékosa.
2009 November 19 at 18:45
Állj Te a kapuba, és mutasd meg mit tudsz! Köünnyű szavakkal vagdalózni! De kívánom Ádámnak, hogy elmenjen innen és egy olyan csapatban játszon ahol meg is becsülik a szurkolók!!!!!
2009 November 19 at 12:46
Holczer helyett kellene egy kapus (pl Haber), úgy nyugodtabb lennék.
Kellene legalább egy szélső védő a bal oldalra (Kulcsár mehetne a középpályára), kell egy középhátvéd.
Középpályára kell egy szélső és egy belső, irányítani tudó középpályás.
Csatársorba pedig 2 csatár.
Ez minimum 6 játékos…
2009 November 19 at 12:39
Ez elég karcsú, remélem tényleg jön legalább 4 erősítést jelentő játékos. Szerintem, aki jön: Nikolics, Bajzát, Szabó J és Tímár
2009 November 19 at 12:36
Az NB3-at ifivel hozzuk le? Ez esetben elvárás marad a feljutásuk?
2009 November 19 at 12:55
Van egy nb3-as keret, marad is, ott az lehet a változás, hogy egyesek profi szerződés helyett amatőr státuszba kerülnek.
Meg persze mindig lesznek visszajátszók.
2009 November 19 at 13:26
értem, köszönöm.
2009 November 19 at 12:36
először egy jó edzőt hozzanak mondja meg ő ki kel neki egy nemzetközi porondon is elismert fradiba. akkor lenne felelőse az egésznek, igy majd megint megy a mutogatás az edző a vezetésre a vezetés meg az edzőre,ha nem jönnek az eredmények.így komoly edző nem fog jönni!
2009 November 19 at 12:34
Takács Renátó????? ne…
2009 November 19 at 12:21
Azért ebből a keretből még lenne kit elküldeni:
Alcantara-nak biztosan nincs helye.
Joaquin is necces nálam, ha a posztjára jön valaki, akkor nincs rá nagy szükségünk, ugyanis cserének ott van Sváb!
Rósa. Nem ütötte meg az a szintet, amit neki produkálnia kell! A végén már hajtott, az elején még azt sem. (max még egy fél ami belefér nála, alacsonyabb fizuért)
Plusz okként pedig ezek a játékosok átlagnál magasabb bér és egyéb költséget jelentenek a Ferencvárosnak!
2009 November 19 at 12:23
Különben ahogy nézem ezt a névsort, behunyom a szemem és odaképzelem azt a (jó)pár erősítést, akkor kezdünk csapatként kinézni.
Értem alatta, ahogy megyek a neveken végig, úgy érzem rá is szükségünk van, rá is stb.
Kivétel a fent említettek!
2009 November 19 at 12:09
Én sem venném egy kalap alá Joaquint és Alcantarát. Joaquin tökéletes felfogásban játszik. Végigrobotolja a meccseket a vonal mellet, elől bead, lő (gólja, gólpassza is van már), és aztán hátra is ér védekezni. Néha a jó dolgai mellett viszont sajnos elképesztő képzettségbeli hiányosságokat is mutat. Csak egy kicsivel lenne képzettebb, és nagyszerű szélsőhátvéd lehetne. Így viszont mindig félek, hogy mikor csinál valami szarvashibát.
Alcantara más tészta, játékosban még nem csalódtam akkorát, mint benne. Egyetlen játékelemben sem üti meg a Fradi szintjét. Fogalmam sincs, hogyan játszhatott a spanyol első osztályban.
2009 November 19 at 12:08
Én se Joaqint, se Mamicsot nem küldeném el. Bennük még sok van. A Mamics-Ferenczi duót eleve játszattam volna rendszeresen. Nagy hiba volt, hogy Pesta egyedül őrlődött. Lipcsei viszont nem tudom miért van a keretben. Szerettem Peti játékát, de amit mostanában mutat, az paródiája a réginek. Gyakorlatilag 10 emberrel vagyunk miatta…
2009 November 19 at 13:00
Lipcseinek be kellene fejezni nagyon szeretem,de sajnos eljárt felette az idő
2009 November 19 at 12:04
Lázok, Debreceni, Nikolics, Szabó J, Bajzát, Gyömbér! Én evvel a 6 igazolással szerintem elégedett lennék, és öket megis lehetne szerezni.. és nem kiégett játékosokról van szó! Bajzátot nem nagyon csipem de elhozható és rendkivül gólérzékeny, ami most nekünk a legfontosabb!
Lázok a középpályánkonk sok gondot megoldhat, Debreceni és Szabó stabilizálhatná a védelmet! Ez csak az én véleményem, jöhetnek az Up-ok és a Rate down-ok :)
2009 November 19 at 12:12
Lázok nem csatár???
2009 November 19 at 11:57
Elég lightos még ez a keret így, bár némi kiegészítéssel egy jó edző tartalommal is meg tudja majd tölteni – remélem!
2009 November 19 at 11:49
Alcantarat és Mamicot szerintem ne is nézük de lehet , hogy Joaqin-t se
2009 November 19 at 11:33
Persze remélem azok kampányolnak a legjobban spanyolék ellen akik arra a hírre, hogy velünk edzőtáboroznak már a kezdőbe rakták őket. Engem se győztek amúgy meg, de azért nah… Tavaly Sam , Ash sőt újabban Pista, istenek voltak, most már mindenki fikázza őket. Több következetességet plíz.
(és vitán felül álló játékosokat ide!)
2009 November 19 at 15:41
machine ebben igazad van, de tudomásul kell venni, hogy ez a Ferencváros. Itt 1 percre van mindenki a koronázástól és a halálos ítélettől egyaránt.
Ha ismerném az érkezők névsorát könnyebben tudnék dönteni. Amennyiben a ligakupát és az nb3-at meg akarjuk nyerni, nem kezdhetünk el ész nélkül sarabolni. A jelenlegi fiataljaink az nb3 közepére és azonnali ligakupa búcsúra képesek csak.
2009 November 19 at 11:32
én Alcantarat biztosan elküldeném,de Joaquint is, így meg már csak 16 fős a keret,ami nagyon karcsú még úgy is,hogy Takácsot,Svábot,Vasst esetleg idevennénk! ők azért még nem a nagy csapatba való futballisták,és akkor most finom voltam! ide kell most télen 5-6 játékos,természetesen a kezdőcsapatba,és nem a padra!
2009 November 19 at 11:31
Hol van a felsorolásból Igor?!Őt eladjuk,vagy kölcsönadjuk,vagy mi van?!
Lemaradtam valamiről?
Egyébként Joaquint én sem küldeném el,de Alcantara mehet isten hírével!
2009 November 19 at 11:32
Igort kölcsönadjuk!
2009 November 19 at 11:28
Még Joaquinnal csak-csak megbarátkoznék, hogy itt marad na, de Alcantaraval!!!???
2009 November 19 at 11:26
én Joaquint nem adnám.
2009 November 19 at 11:27
én sem. ha alapozni is fog, akkor Ő jó lesz
2009 November 19 at 11:29
Egy kinder tejszeletet én is kérnék érte.
2009 November 19 at 11:24
Alakulunk!!!! Még a spanyoloknak adíos, aztán jóság van.
2009 November 19 at 11:24
na pedig már beleéltem magam,hogy megszabadulunk a 2 spanyol lúzertől…