Pénteken beszámoltunk róla, hogy Trevor Birch lett a Sheffield United vezérigazgatója. Már akkor is lehetett sejteni, hogy ez ránk is lehet hatással. A negyvenegy éves könyvelő 2002-ben vette át a Chelsea vezérizgatói posztját, s letárgyalta az akkor nyolcvan milliós minuszban lévő klub eladását Roman Abramovicsnak. 2003-ban a szintén bajban lévő Leedshez került, ahol megmentette a klubot a csődtől és itt is letárgyalta a klub eladását egy befektetőcsoportnak. 2004-ben az Everton élére került, azzal a céllal, hogy átalakítsa a klub pénzügyi hátterét, de ez a kaland kevésbé sikerült: másfél hónap után távozott. 2007-ben előbb a Derbynél dolgozott, majd a Southampton elnöke lett volna, ha a gazdasági válság meg nem akadályozza az őt élre állító amerikai pénzügyi befektetőket abban, hogy megvehessék a nagy múltú, de szomorú jelenű egyesületet. Péntek óta pedig a Sheffield Unitedet vezeti.
Mint a fenti rövid életrajzból látható, Trevor Birch vonzja a befektetőket, s a Sheffield Unitednél is ez lesz a dolga, s mint mondja a McCabe-hálozat miatt a Sheffield United a legkívánatosabb áru lehet a Premier League-n kívüli piacon. Máris van egy-két érdeklödő, mint mondja: de Kevin McCabe nem eladni kívánja hálózatát, hanem befektetőtársak beléptetésével feltökésíteni azt.
Plusz információ, s bizonyára sokaknak örömet okoz, hogy Terry Robinson a Pengéktől is távozott a héten.
2009 November 24 at 01:08
[...] Befektető-társat keres Kevin McCabe Pénteken beszámoltunk róla, hogy Trevor Birch lett a Sheffield United vezérigazgatója. Már akkor is lehetett [...] [...]
2009 November 22 at 13:28
Csak nehogy az legyen, mint a sarki benzinkúttal. Nem szeretném ha Abramovics fókcsapata lennénk. Mert az is egy hálózat, de kicsit más.
2009 November 21 at 23:59
KIcsit elkanyarodtunk a topic témájától!
Nem tudom hogy jó-e ez a hír.., de ez nem azt jelenti hogy nem elég tőkeerős a McPapa…???
( nekem az idén az jön le hogy a SU-t nem is akarja idén feljuttatni, gondolom akkor igen megugranának a fizuk is .A Blackwellt sem cseréli le valami sikeresebb -drágább- edzőre..mintha kicsit takarékosabban üzemeltetné a csapatát, de lehet hogy tévedek)
2009 November 22 at 00:18
Talán csak megfontoltabb. Nem tudom, hogy őt mennyire érintette a válság, talán csak meg akar fogni minden pennyt.
2009 November 22 at 01:56
A valsag sztem komolyan erintette – oktoberben meglepetes szeruen kilepett az ausztral ingatlan vallalkozasaibol (de a Marinersnel megtartotta 30%-os reszesedeset)
2009 November 22 at 07:42
ő sosem adott pénzt egy klubjának sem, csak (kamatmentes) kölcsönöket ad, de nem költ rájuk csak úgy – gondolom nem akarja veszélyeztetni a vagyonát. S már évek óta tervezte, hogy bevon befektetőket.
Amúgy télen Blackwell kap 3 millió fontot a hírek szerint igazolásokra.
2009 November 21 at 22:08
http://www.pepsifoci.hu/node/49540
Nem ide tartozik, de lehet érdekel titeket:)
Kis kedvencünk Bükkfalábú Sándorral kapcsolatos:)
2009 November 21 at 22:28
Ferenczi Pistának Torghelle is nagy barátja, a dózsa elleni meccs után is együtt buliztak egy szórakozóhelyen…
2009 November 21 at 22:35
Már délután jeleztem kommentben, hogy az interjú nem valódi.
2009 November 21 at 22:37
Ezeket a híreket jól besz*pta a popsifoci :) Van egy kicsit furcsa gyerek, aki csinálja az nb1.extremhost.com oldalt és pakolja fel a kamu cikkeket rá :))) (ilyen volt pl. a Gera Zoli cikk is)
2009 November 21 at 22:45
dózsa meccs után nekem nem volt kedvem mulatni
2009 November 21 at 22:55
nekem is csak szomorkodásból volt kedvem, hidd el, mikor megláttam Pistát, oda is mentem, hogy “WTF?”, de látszott rajta is, hogy inkább inni akar, nem örömködni, eléggé ki volt készülve…
2009 November 21 at 22:59
hogy érted? “odamentél hozzá” ismered kozelebbrol?
2009 November 21 at 23:04
Ez egy “exkluzívabb” szórakozóhely volt (itt buliztak az U20-asok is vb-ról hazajövet), ős is be volt kicsit rúgva már, én is, így egyszerűen odamentem és megkérdeztem, hogy “hogyhogy itt egy ilyen meccs után?”… nem hollywodban vagyunk, ugyanolyan emberek mint mi, ráadásul Pistában semmi allűr nincs, nagyon közvetlen egy egyszerű szurkolóval is… hozzáteszem majdnem az egész csapat ilyen.
2009 November 21 at 23:13
De kár ,hogy én nem mentem arra a bulizó helyre :S :)
2009 November 21 at 23:15
szelso,
Alcantarával, Lowtonnal, Ahmeddel meg egy másik szórakozóhelyen ittam együtt a nyáron, tartsd nyitva a szemed, kicsi a világ…;)
2009 November 21 at 23:18
hozzáteszem, bár off:
Az u20-as Vb-t követően ezen a bizonyos szórakozóhelyen Németh Krisztián is mindenkivel együtt ivott, minden allűr nélkül, beszélgetve, de az est fénypontja az volt, mikor Gulácsi atomrészegen telehányta a mellettem lévő pisszoárt…:D:D
2009 November 21 at 21:24
A bundabotrányhoz visszatérve, sztem a legjobban érintett csapatnál ( valszeg a dózsa ) 20!!!! évig legyen a Hájfej a csapat tejhatalmú elnöke. Ez lenne nekik az igazi büntetés.
2009 November 21 at 21:29
Én is remélem, hogy a Celtic-hez fog kerülni, aki megteszi magyarországi helytartónak…:)
2009 November 21 at 21:18
Síratják majd a magyar call girl-ök, ha az utolsó mondat a fülükbe jut…
2009 November 21 at 21:16
Az utolsó mondatnak fenntartások nélkül örülök.
2009 November 21 at 21:21
Ki nem? Talán Terry Black…:)
2009 November 21 at 21:16
byebye hájfej byebye