A sajtóhírek arról szóltak, hogy a szerb trénerrel már folytatott megbeszéléseket klubunk.
Az újságcikkek szerint az egyeztetések félbemaradtak mert a folytatásban már egy másik összetételű vezetőség tárgyal majd a jelöltekkel. Nos a fenti hírből egy szó sem igaz, ugyanis Vladan Filipovics, az edző menedzsere honlapunknak elmondta, hogy még kapcsolatfelvétel sem történt a két fél között. Filipovics szerint az edzőt szeretné a Fradi közönsége, ugyanis háromcsatáros, őszinte támadófocit játszik csapataival.
2009 December 2 at 12:38
Nem is kell ide Szivics. Nem kell magyar edzo (kiveve Nyilasi vagy Varga Zoli, de hat ok sajnos nem jonnek szoba) vagy olyan aki a magyar bajnoksaghoz szokott.
2009 December 2 at 12:14
Kecskeméten hihetetlen gyenge szerbeket játszatot ez tény.Nem egy mérkőzés ment el miattuk.Szóval nagy kérdőjel az ö személye szerintem.
2009 December 2 at 10:40
2009. december 27-én vasárnap délután 2-kor a Kisstadionban, Ferencváros–Újpest!
Remélhetőleg több ezer Fradistával, de ehhez kellesz Te is!
Írd fel a naptáradba és a vasárnapi ebédet most tedd félre és irány a Kisstadion!
HAJRÁ FERENCVÁROS!!!
2009 December 2 at 09:43
Nagyon örülnék,hogy ha hosszú idő után valóban támadó focit JÁTSZANA a FRADI!MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS
2009 December 2 at 09:48
Az már mellékes,hogy ki valósítja meg ha sikerül neki úgyis imádni fogjuk mindenképpen.Na most ebben a boboldós világban nagyon nehéz ez főleg a FRADINÁL megvalósítani hiszen a FRADI a nép csapata és szó szerint félnek a nép tömegétől.Szóval ember legyen a talpán akinek sikerül,de ez őszinte vezetői segítség és szurkolói segítség TÁMOGATÁS kell!HAJRÁ FRADI
2009 December 2 at 12:55
Teljesen igazad van kapjunk ki 3 góllal de nagy pechhel és szép játékkal legyen 19 lövéssünk
2009 December 2 at 13:39
Te ez meg hol olvastad varte,hogy Én vagy valaki azt szeretné,hogy kapjunk ki három góllal?????Hülye vagy valóban???Sok csapat játszik támadó focit és hozza a meccseit.Milyen 19 kapura lövés hagyjad már nálad ez a támadó foci lényege?Hát szerintem nagyon messze állsz a focitól barátom,de még szerencse nagyon nagy szerencse!!!!!!!HAJRÁ FRADI
2009 December 2 at 13:44
Egyébként ha rajtad múlna tele lenne a FRADI Wolfe szintű szerencsétlenekkel és másról sem szólnának a focimeccseink csak arról,hogy eladjuk rögtön a lasztit kapuskirúgás vagy középkezdés után és GO védekezni.Bízzuk magunkat a szerencsére hátha lő az ellenfél egy öngólt?Na jó hagyjuk elfogadom a véleményed,de semmiképpen soha nem értek egyet főleg,hogy okoskodsz.HAJRÁ FRADI
2009 December 2 at 09:42
Vladan eltakarodhatna már végre a klubunk környékéről… Mily meglepő, ahogy megtörtént a szándék lenyilatkozása McCabetől, hogy igazolni fogunk, rögtön megjelent ez a féreg… Amikor szükség lett volna 1-1 játékosra és talán nem lett volna akkora részesedése az üzleten ennek a gusztustalan mocsoknak akkor sorra elterelt mindenkit a Fraditól… Gerát is sokan előveszik hogy miért ment el a selejtező előtt… Vladannak több köze van a történethez… meg ugye az euro-s vagy fontban értendő vételár… a különdözet is a Filipovicnak ment ha jól tudom, csak az a dilettáns majom Furulyás nem merte ezt nyilvánosságra hozni és egy ilyen gagyi hazugsággal próbálta eltusolni. Mennyi az kb? 25%os részesedés… Legundorítóbb féreg kisteleki után ez a Vladan… Még az kéne hogy egy általa menedzserelt edző legyen a kispadon… meg kell szabadulni az ilyen piócáktól!!!
2009 December 2 at 09:07
Szóval a kék sarokban Peter Pellady,a balban
Vladan Filipovics,a mérközésvezető Krisztian Berki,pontozóbírák Kevin McCabe,SimonMcCabe és ???(A.SZ )
BOX !
2009 December 2 at 09:04
Hát én nem tudom…..
Nagyon negatívok vagytok.
Találgattok, kombinálgattok – amivel nincs is baj, hisz mit is csinálhatnánk ebben az “ubrkaszezonban”, de könyörgöm, ne beszéljetek már kész tényként. Semmi sincs itt még lefutva, semmi.
Szeretnék továbbra is bízni abban, hogy tavasszal egy sokkal jobb Fradit láthatok.
2009 December 2 at 08:50
Szivicsnél nagy gond, hogy no name szerbek játszanak, nálunk meg no name spanyolok meg angolok.
2009 December 2 at 08:47
Head tök jó lesz majd mi leszünk a főszponzorok…mi vesszük a játékosokat, az edzőt, a cipőket, a mezeket…f.asza.:D
Lehet Berkiék olvassák a fórumot és azért nem lépnek…gondolják, hogy inkább vegyük meg mi.
Ha kell én is beleadok…
De milyen jó, hogy ilyen gazdagok vagyunk.:)Megvesszük Nikolicsot, Szivecset…
Ha már itt tartunk hozzuk vissza Leandrot, Gerát, Husztit…:D:P
2009 December 2 at 08:44
Szerintem Short fog maradni akár tetszik akár nem.
2009 December 2 at 08:54
Pontosan.
2009 December 2 at 08:43
Jó reggelt mindenkinek !
Uraim !
Kinek nem Filipovics a menedszere?
Eddig is voltak fenntartásaim Sziviccsel szemben-hogy miért arról a kecskemétiek tudnának mesélni-de ha a nagy Vladan keze is ott matat körülötte akkor köszönöm nem kérem !
2009 December 2 at 08:40
Szivics már a kilencvenes években is Fradi meccsekre járt…
2009 December 2 at 08:48
És gyermek kora óta Fradista …
2009 December 2 at 08:53
95 óta az.
2009 December 2 at 09:22
De előtte már tudat alatt az volt, mert ükapja annak idején megfordult már a IX. kerületben:-)
Istenem ezek a legendák:-)
2009 December 2 at 09:27
keresünk neki egy felmenőt, a budai rácok között !
2009 December 2 at 08:39
Nagyon örülnék, ha jönne…
Szimpatikus és véleményem szerint korrekt ember.Sokan mondjátok, hogy Mathaussal jól járnánk…reklám, játékosok stb. Nem vonom kétségbe.
De én Szivicset jobb megoldásnak tartanám.
Emlékeztek tavaly hogy intézett el “nagy” csapatokat a Kecskemét? Hihetetlen volt, ahogy játszottak…és nem egy világverő csapatról volt, van szó.
Akikre a legnagyobb az esély szerintem:
Legvalószinűbb: Marad Short (Nem mennék a Dunának…)
Valószinű: Lothar Matthaus (jó edző, de valahogy soha nem volt szimpatikus…mondjuk néha adott is rá okot)
Kevésbé valószinű: Tomiszlav Szivics
2009 December 2 at 08:38
Az biztos, hogy vele nem csak eredményesebb, de élvezetesebb és szebb játékot játszana a Csapat.
2009 December 2 at 08:36
mióta jönnek róla a játékosbizniszeiről szóló hírek, alábbhagyott a lelkesedésem irányába…
bár jó kérdés, hogy létezik e egyáltalán olyan edző, akinek nincsenek hozzá hasonló érdekeltségei…
2009 December 2 at 08:36
Olyan szép, amikor Filipovics, aki egy csomó játékosunkat csalta el az Üllői útról, olykor megvezetve a klubot, most osztja az észt, hogy mit szeretne a Fradi-tábor :((
Szivicsről meg azért azt sem árt tudni, hogy sokan szidták Kecskeméten is az ősszel, hogy no name szerbeket favorizált, olyanokat is vetetett a klubbal, akiket kifejezetten zavart a labda.
2009 December 2 at 08:35
Most pedig Nikolics után, Szivicsre fogunk gyűjteni – ismerve a “nép” reagálását! :)
Türelem emberek, türelem! :)
2009 December 2 at 10:07
Ha ilyen fax a vezetőség akkor elképzelhető.