Középpályásunk az nb1-hu-nak nyilatkozott.
Craig Short tevékenykedése alatt Tóth Bence visszaszerezte a helyét a Ferencváros kezdőcsapatában, így a fiatal szélső számára jó hírként szolgálhatott, hogy az angol tréner folytatja a megkezdett szakmai munkát az Üllői úton.
- Ferenczi Istvánnal közösen folyamatosan csináljuk az edzéstervet, nem hagyjuk ellustulni a másikat – mondta honlapunknak Tóth Bence. – Minél jobb kondiba akarunk kerülni a felkészülés kezdetére. Tavasszal is úgy megyünk ki a pályára, hogy minden meccsünket meg akarjuk nyerni. A bajnoki címről sajnos már le kell mondanunk, de az első hatban illene ott lennünk. Számomra az a legfontosabb, hogy a Ferencvárosban folyamatosan játsszak, és ha lehet, akkor minél jobban. Ha ez megvan, akkor benne lehetek a válogatott keretében is. Egy nagyon jó korosztály a nemzeti csapatban a mienk, senkinek nincs könnyű dolga, ha be akar kerülni oda. A következő selejtezőnket az olaszok otthonában játsszuk, ha egységesek leszünk, akkor idegenben is győzni tudunk majd.
(czp/nb1.hu)
2009 december 26 at 00:40
Hajrá Bence!!!!
2009 december 25 at 21:59
Bence
Én azt szeretném tőletek kérni karácsonyra, hogy tavasszal olyan igazi MINDENT BELE meccseket mutassatok. Legyetek, legyünk együtt büszkék arra, hogy Fradisták vagyuk.
2009 december 25 at 20:31
szép szavak ezek bence….s ezért is kérlek titeket fiatalokat hogy tavasszal kettözött akarattal küzdjetek !! küzdjetek azért hogy ismét sikeresek legyünk küzdjetek azért hogy ne aludjon ki a láng s legyen legalább remény hogy ismét nagy csapat legyünk….sajna az angol urak ezt nem igy látják…viszont egyben igazuk van..de kimondani nem merik !! de tudják ök is jól !! ez a szezon már elment…a dobogó elsö 3 foka elérhetetlen számunkra a magyarkupa már a multé….ezért én azt mondom nem kell ide ujabb 3-4 ismeretlen eredetü igazolás !! inkább játszanak a fiatalok…nyilasi. fülöp, tóth pl…a 10-12. hely velük is simán elérhetö….s talán nyáron amikor uj szezon kezdödik lehet hogy tényleg igazolunk 5-6 tuti jó játékost…( most ezt igérik ) velük már vérmesebb reményeink lehetnek 2011-ben szeretnék bajnoki cimet ünnepelni !!!
2009 december 26 at 15:02
Ha így lenne, akkor elfogadnám.
2009 december 25 at 14:39
pepsi-off
Az egyik skót fociblog érdekes összeállítást közölt le olyan labdarúgókról, akik különböző okok miatt nem tudták befutni azt a karriert, amelyet tehetségük alapján elvártak tőlük a szakemberek. Erre a listára került fel Lipcsei Péter, a Ferencváros ikonja is, aki a szerző szerint legfőképp lendületességével és harciasságával tűnt ki társai közül, de sérülései megakadályozták abban, hogy beváltsa például a nemrégiben elhunyt Bobby Robson hozzá fűzött reményeit.
2009 december 25 at 16:59
Minden rosszban van valami jó is!
Mert ha nem jön Neki közbe az a térdsérülés, még anno a Porto játékosaként, akkor biztos, hogy nem jön vissza hozzánk, mert bizonyosan valamelyik sztár csapatban játszana már.
Így Istennek hála, vissza kerülhetett a FERENCVÁROS-ba
2009 december 26 at 00:38
Sajnálom és örülök is…
Elég kettős dolog ez:(
De jó érzés, h ami Petink felkerült egy ilyen listára.Mégha nem jó emlék ez,akkor is.
2009 december 25 at 14:07
Én kicsit kritikusabb lennék!
Az ,hogy csinálják a felkészülést helyes,de az ,hogy félszezonban lemondani a bajnoki címről számomra elfogadhatatlan!Lehet a realitás ezt mutatja ,de ha azt mondja minden meccset meg akar nyerni és meg is fogunk akkor még bőven belefér a bajnoki cím!
Ettől függetlenül Hajrá Bence!Hajrá Fradi!
Áldott Karácsonyt mindenkinek!
2009 december 25 at 16:37
jaaah és ha azt mondja h elsők leszünk aztán majd az utcsó fordulóban ott álunk a 6.helyen akkor meg majd azt mondjuk h köszi Bence, nem ezt mondtad, ha a vezetőség azt mondja az év elején h a 10.hely a reális ezzel a kerettel akkor most nem mondanánk azt h hazug köcs*g banda.
2009 december 25 at 18:07
Ez csapatjáték nem azt mondtam h ő nyerje meg nekünk a bajnokságod de legalább higgyen benne!Hogy lehet az mondani h jó lenne bekerülni a hatba?Faszomat se érdekli a hatodik hely!Ez a FERENCVÁROS!!!
2009 december 26 at 00:16
A mostani helyzetünk alapján engem például érdekelne a 6. hely is! Nem mondom, hogy örülnék neki, de egy tisztességes tavaszt látva, győzelmekkel és szép játékkal, nem verném az asztalt, hogy mé csak a 6. hely! Szerintem Bence is erről beszélt. Sok sikert, tavaszra!
2009 december 25 at 13:30
Békés karácsony Bence!
Köszönjük a szép perceket amelyeket szereztél nekünk, reméljük minél több ilyen lesz.
Maradj ilyennek amilyen vagy, maximalista magaddal és másokkal szemben is.
Azért pihenj is a komoly felkészülés előtt!!