A Ferencváros női kézilabdacsapatának ifjú tehetsége még fel sem épült egyik sérüléséből, máris jött a még súlyosabb, amely során kis híján lebénult a lába. Bogdán Nikolett azonban ma már tud mosolyogni, és a visszatérést tervezgeti.

Fájdogált az a hát már évekkel ezelőtt is. Persze kinek nem? De ilyenkor az ember nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, megy tovább, hiszen (főleg egy sportolónál) akadnak nagyobb gondok is. Azoknál azonban jobban fennáll ennek a lehetősége, akik viszonylag későn kezdik el szeretett játékukat. Így volt ez Nikolnál (hiszen mindenki csak így hívja) is, aki tizenhárom évesen lett először igazolt játékos. Tehetsége nem sokáig maradt rejtve, s rövid időn belül már a kontinens egyik legsikeresebb egyesületénél, a Ferencvárosnál találta magát. Fejlődése itt vett igazán lendületet – aminek azonban ára is lett: talán túl hirtelen volt a váltás, talán nem volt elég fokozatos a terhelés.

Ami tény, kisvártatva jelentkezett ennek hatása is, egyre gyakrabban jelentkező hátfájások formájában. Persze akkor még ki lehetett pihenni, el lehetett hessegetni a gondolatot: valami komoly dolog van készülőben. Ebben aztán “segített” az is, hogy közbejött egy súlyos sérülés: “Még tavaly június harmincadikán műtöttek meg keresztszalag-szakadással, ám amikor abból kezdtem felépülni, a futóedzések elején újra elkezdett fájni a derekam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ha leülök, nehezen tudok felállni, s ha otthon befekszem az ágyba, nem tudok megfordulni. Szóltam a dokinak, aki el is küldött vizsgálatokra, de akkor még nem találtak semmit, sőt a fájdalom is elmúlt egy hétre. Nem sokkal később viszont kiújult. Ekkor Pavlik doktor elküldött MR-re, ahol megállapították, hogy két darab sérvem van: a két utolsó porckorongom teljesen el van kopva, és az alsó nyom egy ideggyököt. Azt mondták, ha tartósan megmaradt volna ez, akkor akár a lábam is lebénulhatott volna” – közölte a STOPpal a balátlövő.

Ekkor nem volt elég maga a kiábrándító tény, Nikol előtt ráadásul két út állt: vagy az egyszerűbb műtétet választja (akkor azonban nem léphet többet pályára), amikor egyszerűen kicsípik a sérvet, vagy pedig a bonyolultabbat, amelynél összecsavarozzák a csigolyákat, s így tovább játszhat. Szerencsére a válasz nem csak számára, de kivétel nélkül minden hozzá közelállónak egyértelmű volt: vágjunk bele! A nehézségeket még tetézte az is, hogy a különböző vizsgálatok miatt hónapokat kellett várni a beavatkozásra, amire végül aztán január 18-án sor került. “A megelőző hetekben nem izgultam különösebben, ám amikor előtte való este befeküdtem a kórházba, már tudatosodott bennem minden. Az altatás után háromórás műtét következett, de az utóhatás miatt még vagy másfél napig kába voltam, az a szakasz lényegében ki is esett. De másnap már jött a gyógytornász, fel kellett kelnem, s kaptam egy mellig érő járóeszközt. Ezt azonban mindössze két hossz erejéig használtam, mert olyannyira nem fájt a hátam, hogy e nélkül is tudtam magabiztosan járni” – elevenítette fel az első órákat.

Egyelőre olyannyira biztatóan gyógyul, hogy öt nap múlva el is hagyhatta a kórházat. A további felépülés azért meglehetősen hosszú időt vesz igénybe: hat hétig még csak kisebb sétákat tehet, s utána rögtön le kell feküdnie pihenni. A teljes gyógyulási idő elvileg három hónap, amíg teljesen megerősödik a háta. Időközben persze már úszhat, biciklizhet, sőt kocoghat is. Addig is szakadatlanul tornáznia kell, ehhez hanganyagot is összeállítottak neki a kórházban. S hogy mikor foghat kézbe először labdát? “A nyári alapozással számolok, hiszen még igazából a lábamat sem tudtam a szalagműtét után megerősíteni. Azt még magam sem tudom, hogyan fogom a kettőt párhuzamosan terhelhetővé tenni. Meccsre azért már a hét végén kilátogatok, persze csak kocsival. Ha decemberben kézilabdát láttam, majdnem elsírtam magam, de most már látom az alagút végét. A mozgás azért nagyon hiányzik!” – sóhajtott Nikol.

A társak és a szurkolók mindenesetre már most türelmetlenül várják vissza. Erről tanúskodik a klub honlapján létesített üzenőfal is, amely több tucatnyi bejegyzéssel igyekszik lelket önteni a kézilabdázóba. “Annyira meglepődtem! Nem is gondoltam volna, hogy ennyien fognak írni! Annyira jólesik, hogy ilyen sokan szorítanak nekem, szerintem ez is hozzájárul ahhoz, hogy így állok az egészhez” – lelkendezett. Rajta és környezetén tehát biztosan nem fog múlni – egy kicsit most már a sors is lehetne hozzá kegyesebb…

via Cseberből-vederbe – kis híján az egészsége is ráment az élsportra – SPORT – Cikkek – STOP.