A téli igazolásaink mindegyike eddig példamutatóan dolgozik.
Az új légiósaink szinte napok alatt beilleszkedtek a csapatba, mentalitásuk révén szinte azonnal hangadókká váltak. Ami fontos szempont még, hogy az eddigi külföldi játékosaink szinte egy szót sem voltak hajlandóak megtanulni magyarul, gondolván arra, hogy alkalmazkodjanak hozzájuk a magyarok, addig a most érkezettek már magyarul köszönnek, sőt eltanulták azokat a magyar szavakat, amelyek a futball nyelvében nélkülözhetetlenek. Mind Stockley, mind Elding, mind Doherty tudja, hogy egy idegen futball kultúrába csöppentek bele, és mindent megtesznek azért, hogy ez a közeg befogadja őket, emellett az edzésmunkában olyan példát mutatnak, ami alapján már most kijelenthető, hogy a fiatalok sokat tanulhatnak tőlük. Hasonló dolgokat lehetne írni a Short-Reid párosról is. Reid személyében igen kiváló stratégát igazoltunk, akinek a játékról alkotott filozófiája, megegyezik a mindenkori Ferencvárost jellemző játék stílussal. A két angol edző tudja, hogy a magyar szurkolók nem azonosulnak a “rúgd és fuss” játékkal, ezért egy kombinatív, sok passzra épülő támadó focit akarnak meghonosítani az Üllői úton.
2010 Február 10 at 18:50
Tényleg úgy tűnik, hogy jó a hangulat és van egy két fanatizálható arc is!!!
2010 Február 10 at 13:13
OFF
Ha a meccsnap Valentin-napra esik:
2010 Február 10 at 13:48
Hát ez nagyon kemény volt! :)
A pint-es sörös pohár a kezekben, és tolták rendesen!
Három évvel ezelőtti emlékek jöttek elő, mikor is Dublin pubjait jártuk körbe a Temple Bar szórakozó negyedben.
Fantasztikus a hangulat, tudnak mulatni, főleg ha van élő zene is.
Néhány londoni kocsmában is megfordultam, de nálam azért az írek a nyerők! :)
2010 Február 10 at 13:56
Head, Te ivós vagy?
2010 Február 10 at 14:05
Nem, egyáltalán nem, de ha úgy alakul, nem vetek meg egy pint guinness-t :)
Aktív amatőr sportoló vagyok, így csak módjával fér bele :)
A focit pár éve már abbahagytam, maradt a tenisz és a kosárlabda – így ötven felé :)
2010 Február 10 at 14:05
1:30-nál a fogatlan pasas… ott felsírtam… :D :D
2010 Február 10 at 14:06
Egyszer spanyolokkal iszogattunk egy útszéli csárdában. Egy jó nagy kecsketömlő volt náluk tele vörösborral, de egyébb
ként söröztünk.Minden korsó sör után meghúztuk a tömlőt. Érdekes íze volt.
2010 Február 10 at 14:09
Sejtettem, mindig a minőség,nem baj ha keveset iszik az ember, de az minőségi legyen.Mondta Senki Alfonz.
2010 Február 10 at 14:10
Mellesleg Head jó öreg vagy már, hogy bírod?
2010 Február 10 at 14:42
Próbálok együtt élni vele :))
Azért még el szoktam kapni néhány huszonévest – tenisz :)
2010 Február 10 at 15:26
“Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát”… :)
2010 Február 10 at 12:56
Sziasztok!
Ezt ma olvastam:
http://www.sportforum.hu/?page=cikkek&katid=95&subkat=96&newsid=109795
2010 Február 10 at 13:31
Mi meg tegnap. :))
2010 Február 10 at 13:34
Akkor nem szóltam :)
2010 Február 10 at 12:56
2010 Február 10 at 12:55
Tegnap készítettem pár videót, a felvételeken elhangzottakért felelősséget nem vállalok…:DDD
2010 Február 10 at 12:56
2010 Február 10 at 12:56
2010 Február 10 at 12:57
2010 Február 10 at 14:10
Köszönjük a videókat..:)
2010 Február 10 at 12:53
Amúgy S.-re nagyon pozitívan hatott a máltai edzőtábor :)
Nagyon remélem,hogy tényleg olyan jó munkát végeztek,mint ahogy elképzeljük.
2010 Február 10 at 12:55
Én utoljára 92-ben és 95-ben tapasztaltam ilyen közeget mint ami most van a csapaton belül. Nagyon együtt van a brigád.
2010 Február 10 at 13:15
ezt öröm olvasni :)
2010 Február 10 at 12:51
Tegnap készítettem pár videót, a felvételeken elhangzottakért felelősséget nem vállalok…:DDD
Ui: Első feltöltéseim, szóval nem szapulni :D
2010 Február 10 at 12:48
Öröm olvasni ezeket a sorokat! :)
2010 Február 10 at 12:56
Nekem egy problémám azért van, nagyon kevés a csel, pedig ez a játék fontos eleme.
2010 Február 10 at 13:08
Ez viszont teljesen jogos!
Mondjuk mikor Bence és Kuli a pályán volt, akkor azért csel is volt.
2010 Február 10 at 12:48
Az biztos,hogy szimpatikus játékosok,nagyon drukkolok nekik,hogy a teljesítményük is olyan legyen,mint a hozzáállásuk.
2010 Február 10 at 12:48
Szeretnék érdeklődni, hogy az ,mlsz keddi ülésén tárgyalták-e az edzőkérdésünket? Ha nem csütörtökön lesz rá alkalom, lassan kifutunk az időből.
Ha van már véglegesítés világosítson fel valaki, ha lemaradtam volna róla.
Előre is köszönöm.
Hajrá Fradi!
2010 Február 10 at 12:46
Helyes
2010 Február 10 at 12:43
Üllői,
honnan tudtad meg s. jelszavát, hogy írogathass a felhasználónevével? :):)