
Szerb hátvéddel erősített a Ferencváros.
Az Üllői úton folytatja ugyanis pályafutását Djordje Tutorics, aki a belgrádi Crvena zvezda csapatától érkezik fél évre. A játékos elmondta, nagy lépést tett karrierje szempontjából azzal, hogy egy ilyen patinás klubhoz szerződött.

A 26 éves játékos belső védőként lehet a szakmai stáb segítségére. A 187 cm magas futballista már bemutatkozott a hazája válogatottjában is, amelynek szerelését egy alkalommal húzhatta magára egy Kazahsztán elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
„Azért jöttem a Ferencvároshoz, mert nagyon nagy klubnak ismerem, amely nagy tradíciókkal és történelemmel bír” – nyilatkozta Tutorics.
„Nagy lépés ez az én karrierem és jövőm szempontjából. Hallottam a szurkolóink lelkesedéséről, népszerűségében a Zvezda táborához hasonlítanám. Amikor kimondom, hogy Ferencváros, mindenki tudja, miről beszélek.”
A bekk hozzátette, nagyon tetszik neki a stadion is, mert érezni rajta azt a hangulatot, amit az FTC jelent.
Adatok:
Született: Szabadka, 1983. március 5.
Magasság: 1,89 m
Poszt: Középső védő
Csapatok:
2002-2008 Crvena Zvezda 42 mérkőzés (0 gól)
2002-2005 FK Jedinstvo Ub (kölcsön) 84 mérkőzés (6 gól)
2005-2006 FK Mladost Apatin (kölcsön) 23 mérkőzés (1 gól)
2008 Kocaelispor 8 mérkőzés (1 gól)
2009 Crvena Zvezda 17 mérkőzés (2 gól)
2010 Ferencváros
2007 Egyszeres szerb válogatott
2010 Február 20 at 01:08
[...] Szerb válogatott védőt igazoltunk Szerb hátvéddel erősített a Ferencváros. [...] [...]
2010 Február 19 at 12:37
Mostantól zelana zvezda (zöld csillag)!!!
Nem lehetne azonban átszabatni csatárnak???
Védőkből lassan már Dunát lehet majd rekeszteni…
De mi lesz, ha pár forduló után a szokott módon kifilézik a két szem csatárunkat a sportszerű ellenfeleink hentesmészáros védői?
Ki fog akkor gólt lőni?
2010 Február 19 at 12:40
Elnézést! Sajtóhiba.
Helyesen:
zelena zvezda=zöld csillag
2010 Február 18 at 21:40
álomgyári OFF, de követendő példa:
MI VOLNA, HA NEKÜNK IS VOLNÁNAK ÉRTELMES JOGÁSZAINK?
„A 2008–2009-es szezon 30. fordulójában lejátszott Újpest–Fehérvár bajnoki mérkőzés kapcsán történt szurkolói rendzavarások miatt lefolytatott fegyelmi eljárás határozatait a bíróság megváltoztatta, és az eljárást megszüntette. Erre tekintettel az ügyben eddig született valamennyi – a zárt kapus büntetést elrendelő, és a kétmillió forint pénzbüntetést alkalmazó – határozat hatályát vesztette.
A bíróság megállapította továbbá, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség megsértette a fegyelmi szabályzatban az eljárás lefolytatására nyitva álló 5 napos jogvesztő határidőt, ezért az ügyben eddig született valamennyi határozat sérti az MLSZ fegyelmi szabályzatát.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a tavaly a 2. fordulóban megrendezett Újpest FC–Kecskemét bajnoki mérkőzés (ezen jogsértő határozat alapján) jogellenesen került zárt sportlétesítményben megrendezésre – súlyos anyagi és erkölcsi kárt okozva klubunknak és szurkolóinknak.
A másik ügyben is helyt adott a bíróság az Újpest FC kereseti kérelmének: a 2009. október 30-án lejátszott Debrecen–Újpest FC bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban meghozott, 300 ezer forint pénzbüntetést kiszabó fegyelmi határozatokat is megváltoztatta, és klubunkat felmentette a fegyelmi vétség elkövetésének vádja alól.
A bíróság egyelőre szóban hirdette ki az ítéleteket, és várhatóan a jövő héten küldi meg klubunk részére.
A két ügyben dr. Schlotthauer Péter ügyvéd képviselte az Újpest FC-t.”
(nso)
2010 Február 18 at 22:22
S miert nincs ? Petro Laci az orszag legjobban felkeszult sportjogasza,az MLSZ a kisujjaban es nagy fradista. Kinek nem tetszett a pofija ?
Az Ujpest meg attetelesen is hulyet csinal belolunk, ez nem zavar senkit ?
2010 Február 19 at 00:43
1. jogos, nekünk sem ártana jogász.
2. újpesten qvára nem lehet már pénz, ha minden bünti kiadást megtámadnak, amit lehet.Csórik.
2010 Február 19 at 07:00
Majd kíváncsi leszek, hogy ezek után milyen büntit fognak kapni az első hazai után, mert az mlsz így szokott elégtételt venni….legalábbis Nálunk
2010 Február 19 at 12:50
Ebből 3 talunság vonható le:
1) az álomgyáriaknak mindig sikerül hozni a dózsás gerinctelenséget! Először csontig benyaltak, hogy el legyen törölve a mötöká elleni zártkapu, most meg pereskednek…
2) a mocskos liláknak mindent szabad…
3) az mlsz bármilyen intézkedése hemzseg a jogszerűtlenségektől. Csak komolyabban meg kéne őket kapargatni és telejesen be lehetne fingatni őket!
2010 Február 19 at 12:58
Ja, és még egy dolog:
Bármilyen más cégnél, ha ilyen szakmai hibákat követnek el, akkor a felelősök (jogi vezető és ügyvezető) páros lábbal repül. Az mlsz már nem először és nem kis hibákat követ el, a jogi ügyekért felelős alelnök, nevezetesen Dr. Helmeczy Barátikutya László és elnök Kisteleki Szemé.újpesti István még vígan csücsül a szemétdombján…
Magyarország én így szeretlek!!!!!!!!
2010 Február 18 at 19:49
zuhany hiradóban volt vagy lesz szó Fradirol??
2010 Február 18 at 19:00
Jó estét!
Na, hát ez bíztató :) sérülés esetén nem lesz gond
2010 Február 18 at 19:25
Ja,főleg ha az Elding meg a Ferenczi sérül meg egyszerre.
akk ki fog gólt rúgni Ő?
mert középhátvédből akár 5 öt is ki tudunk állítani.
(ennek ellenére örülök hogy jött,de csatárra sztem nagyobb szükség lett volna.)
2010 Február 18 at 17:56
Hali! Azért csak csak történik vmi a Klub háza táján, ami pozitívum.
Na arra leszek kíváncsi , ha a csapat jól szerepel tavasszal, az mlsz szemét mikor kezdi majd el szúrni úgy istenigazából…
2010 Február 18 at 17:55
Ez aztán a meglepetés, legalábbis számomra!
A megelőlegezett bizalmat persze ez a srác is megkapja!
Ezt hogy tudták ilyen titokban tartani?
2010 Február 18 at 17:58
tudod ? féltek a fradiadótól !!
2010 Február 18 at 17:39
Majdenm off:
A West End földszintjén vettem ma egy olyan hűtőmágnest ami egyúttal sörnyitó is. Ja, majdnem elfelejtettem, Fradi-címer alakú és kinézetű. Szerintem ilyenre minden Fradistának szüksége lehet. (Tudom, hogy nem a reklám helye.)
2010 Február 18 at 18:14
Nekem is van már olyan, én is ott vettem, jó a bolt, csak kár, hogy vannak lila cuccok is…
Ja, meg jók az eladó csajok! :)))
2010 Február 18 at 18:36
Egy dombornyomott Fradi-címeres szilikon karkötőt el tudnék képzelni. Szóval a gyengébbtől is lehet tanulni. :-(
2010 Február 18 at 17:34
a transfermarkt szerint január óta szabadon igazolható! és bár az oldal a játékosok piaci értékének meghatározásakor elég sokat szokott tévedni, de azért szerzödésekben, megy hogy ki-kinek a játékosa, abban nem! szóval most kölcsönben van itt, vagy ugy mint Schembri, hogy 0.5 fél év,és aztán meglátjuk?!
2010 Február 18 at 17:43
abban is téved. nemrég ténykényt közölte hogy zivny, a mi játékosunk. és a mi csapatunkhoz sorolta már. transfermarkt nagyon megbizhatatlan minden téren
2010 Február 18 at 17:19
Vukmir, vagy Milovanovics, vagy Kuntics, Jovics nem volt ilyen múltú focista, és nagy értékünk lett mindegyik. Reméljük ő is viszi tovább a hagyományt.
2010 Február 18 at 17:23
s persze a kopunovics….ki bl-be lött minket !!!! a rossznyelvek szerint a bl meccs elött a 3 szerb vért ivott !!!!!!!!!!!!!
2010 Február 18 at 17:28
Na igen. A szerbekkel jól jártunk mindig. Mondjuk ez majd minden csapatról elmondható, aki szerb első osztályú focistát igazol.
2010 Február 18 at 17:33
Mamic?
2010 Február 18 at 17:39
mamics ??? ugyan kérem !!! nem megoldás….nb3 ba jó…ott lött gólokat is….
2010 Február 18 at 17:40
Kivétel erősíti a szabályt :)
2010 Február 18 at 17:10
ismerve a szerb mentalitást jó hogy jött ez a fiu….berki nyilatkozta hogy kész vége egy fillért nem költünk tovább Tutorics volt az utólsó igazolásunk !!! ( igaz eddig sem költöttünk egy vasat sem ) kár…..még egy támadó nagyon kéne !!!! yangot és abdit valahogy kikéne szoritani a kezdöböl !!! ( még az nb3 ra sem alkalmasak !!! ) tehát……..kéne egy csatár……
2010 Február 18 at 18:14
Azért kíváncsi lennék a havi fizetés büdzsénkre, természetesen a játékosokra gondoltam, nem a vezetői fizetésekre.
Szóval az igaz, hogy ingyen igazoltunk, de azért van kiadás bőven és garantálom, hogy idén egy fillért nem fog a csapat keresni a belépőkön/bérleteken kívül. Ezek az erősítések már a jövő szezonnak szólnak inkább.
2010 Február 18 at 17:09
Pfú, hát nagyon meglepődtem….
Nagy fogásnak látszik, hiszen az egyetlen válogatott meccsét tétmeccsen játszotta.
Ez szerintem azt jelenti, hogy nem egy ilyen “manager nyomására lett válogatott” szerű emberkéről beszélünk!
Gyerünk Djordje, mindent bele!
Hajrá Fradi!!!!!
2010 Február 18 at 17:08
Csóri Rajczi… :)
2010 Február 18 at 17:34
Lehet nekiugrik megint inkább a kapufának :-)
2010 Február 18 at 16:54
kicsit off:
http://www.nb1.hu/popupindex.php?itemid=90001
Ha a dózsa elintézte, jó lenne ha reagálnának a vezetőink hasonlóképpen! Beperelni az mlszt és visszafizettetni a büntetéseket. Zárttkaput eltöröltetni és leszarni magasról az első meccsünkből való 50% os támogatást az ifjusági mlsz válogatottnak!
Mocskos csaló mlsz, nemkellesz!
2010 Február 18 at 17:04
Érdekes, a makik beperelhetik saját hazákuk labdarúgó szövetségét büntetlenül? Amikor mi így tettünk, és első fokon pert is nyertük, akkor egy bizonyos UEFA szabályra hivatkoztak, hogy ezt nem lehet…_
2010 Február 18 at 17:05
hazájuk
2010 Február 18 at 17:06
Kedves csabuzo !
Mi nem a Sport Választottbírósághoz fordúltunk,hanem a normál bírói utat választottuk! Ezt tíltja a versenyszabályzat…
2010 Február 18 at 17:24
Kicsit, teljesen igazad van, mar irtam errol az Orosz-blokknal. Egyszeruen felhaboritoan gyenge a jogi hatterunk. Veszni hagytuk a tuti karteritesi pert, nem fellebbezzuk meg a bunteteseket, s most is az ujsagokban rinyalunk a zartkapu eltorleseert. Nyilvan van nalunk is MLSZ Fegy. Biz-i eljarasi hiba,olvassa el mar valaki, ehhez nem kell segitseget kerni az Ujpesttol, sracok !
2010 Február 18 at 16:50
Nem bántásként, de Berki úgy néz ki, mintha épp egy melegbárba indulna…:)
2010 Február 18 at 16:51
Még egy csatárt sztem hozni fognak.
2010 Február 18 at 16:52
divatos, na :))
2010 Február 18 at 16:54
És ha oda indult? :) Hideg van, melegedni akar… :)
2010 Február 18 at 19:57
Apááám aza a felső(csa nem írom le, hogy k…t). A kezét meg azért nem mutatja mert tuti lekopott a lakk a körméről…
2010 Február 18 at 16:48
Isten hozott és sok sikert Gyuri a Fradiban!
HAJRÁ FRADI!!!
2010 Február 18 at 16:44
Csak kis okoskodás: a szerbek a szó végi “c” hangot akkor ejtik “cs”-nek,ha a kis “v”(haseknek hívják elvileg) betű van fölötte,amennyiben csak egy kis vonal-mindt Djordje barátunk esetében-,akkor “ty”-nek ejtik.
Bár az is igaz,hogy amolyan nemzetközi egyezmény alapján cs-nek szokták ejteni itthol és a nagyvilágban is a kommentátorok, csak azért írtam be,mert lehet,hogy örömet szerezne a játékosnak,ha mondjuk egy vele készítendő interjúban a tisztelt szerkesztők helyesen mondanák a nevét :)
2010 Február 18 at 16:41
S, Üllői, Zadír, Jackie, esetleg erről a kölcsön-nem kölcsön dologról nem hallani semmit?
2010 Február 18 at 16:43
vagyis valamit…:D
2010 Február 18 at 17:07
Én tudok adni, de csak fedezetre :))))))
lol.
2010 Február 18 at 17:22
:D köszi tibu, akkor a részleteket is megbeszélhetnénk…:D
2010 Február 18 at 17:48
;)
2010 Február 18 at 16:36
Fu, elsőre igen komolynak hangzik a srác, remélem hozni fogja azt az “iskolát”, amit a Crvena Zvezdánál megtanul. Ha igen, akkor Dragóval elég durvák lesznek ott középen.
Amúgy kezd olyan érzésem lenni, hogy tavasszal nem a sz@rr@l fogunk gurigázni.
2010 Február 18 at 16:39
Kivéve, ha az ellenfél támadói ugye maguk alá csinálnak :DDDDDDDD
2010 Február 18 at 16:41
Balog már nem is létezik? Ő volt az őszi szezon egyik legjobb fradistája, rá nem lehetett panasz. Különben meg alapember lesz BZ.. :)
2010 Február 18 at 16:45
Uraim !
Az alap védelem : Csizmadia-Dragoner-Balog-Stockley !
Ezt csak sérülés-eltíltás esetén bontják meg!
Tutoric csere sem lesz eleinte !
2010 Február 18 at 16:47
Magyarul ez a fél év arra megy el, hogy felhozzuk Fradi szintre?
2010 Február 18 at 16:49
Ha az alapképességei jók-miért ne lennének azok?-akkor hamar formába lendülhet. És azt sem szabad elfelejteni,hogy Dragi sajnos közelít a nyugdíj felé,remélem beválik a srác,és idővel akár Attila utóda is válhat belőle.
2010 Február 18 at 16:51
Jackie!Egyértelmű, hogy név és múlt alapján nem kerülhet senki a kezdőbe, de ha netalántán Tutoric a későbbiekben edzésen, vagy a második csapat meccsein meggyőzőbb teljesítményt nyújt akár Dragónál, akár BZ-nél, szerinted nem fogják megbontani ezt a védelmet? Nem mintha bármi problémám lenne ezzel az összeállítással, sőt…
2010 Február 18 at 16:53
Tisztelt uraim !
A srác még egy edzőmeccset sem játszott velünk!
Biztos erősítés lesz,de nem értem azokat,akik egyből kezdőbe tennék!
Hál Istennek a szakmai vezetés érti a dolgát,először NBII azután pad,azután majd kiderül…BZ helye bombabiztos egyébként…
2010 Február 18 at 16:55
NBIII akart lenni…
2010 Február 18 at 16:27
Kérdés, milyen állapotban van, lehet, neki is kell pár hét, mint Schembrinek. Nagyon jó, hogy csúszik a kezdés és viszonylag könnyebb meccsekkel indítunk. Egy-másfél hónap kell ahhoz szerintem, hogy mindenki összeszedje magát, felépüljenek a sérültek, összeszokjon a csapat.
2010 Február 18 at 16:32
biztos kell neki idő,mert elvileg ősszel nemigazán játszott sehol!
2010 Február 18 at 16:27
Már csak egy kérdés van: Miért állítja a hivatalos honlap,hogy kölcsönbe jött mikor nyáron szerződést bontott a zvézdával?!
Vagy “kölcsönadta” magát nekünk fél+ … évre?!
2010 Február 18 at 16:33
Lehet, hogy ki akarják próbálni? :) Nem olyan bonyolult ez.
2010 Február 18 at 16:35
“Tutoric túl van az orvosi vizsgálaton, és amennyiben semmilyen probléma nem merül fel, a játékos fél évig erősítheti a mieinket.”
Itt nincs, hogy kölcsön jönne. Max. a fél év miatt fura érzései vannak az embernek, mintha csak kölcsön jönne.
Sztem Schembri effektus, megnézik, hogy kell-e, ha kell hosszabbítanak, ha nem, elengedik.
2010 Február 18 at 16:36
Valaki írta, hogy valami lengyel klubnál volt. Gondolom ott lehet élő szerződése.
2010 Február 18 at 16:38
NS írja a kölcsönt.
Fene se tudja.
2010 Február 18 at 16:39
swordhun,igazad lehet….mondjuk az nso kölcsönt ir és a hivatalos is kölcsönt irt először
Szerb válogatott védővel erősítünk!
[2010-02-18 13:23]
A 100%Fradi információi szerint szerb védővel erősödött együttesünk. Az Üllői úton folytatja pályafutását Djordje Tutoric, aki a belgrádi Red Star csapatától érkezik fél évre kölcsönbe. A 26 éves játékos belső védőként lehet a szakmai stáb segítségére. A 187 cm magas játékos már bemutatkozott a hazája válogatottjában is.
2010 Február 18 at 16:41
Spurs: én irtam hogy nyáron,miután szerződést bontott a zvézdával,volt próbázni a Legianál
2010 Február 18 at 16:51
Akkor körbe ért a pletyka…:D
2010 Február 18 at 16:52
:D kicsi a világ…
2010 Február 18 at 16:25
Az MLSZ Versenybizottsága elfogadta a Ferencváros és az Újpest közös kérelmét, így a 2010. február 23-án ( kedd ) 18.00 órára kisorsolt FTC – Újpest FC Ligakupa mérkőzés kezdési időpontját módosítja. A mérkőzés helyszíne és új kezdési időpontja: Albert Flórián Stadion, 2010. április 20. ( kedd ) 20.00 óra.
Pedig nagyon reménykedtem h az MLSZ ezuttal nem lesz partner ilyen hülyeségekben :(. Csallodtam a vezetőségben, 2 honappal eltolják a meccset :S miért nem lehetett volna inkább akkor amikor a válogatott barátságos meccset játszik? akkor szerintem ugyse lesz nb 1 fordulo
2010 Február 18 at 16:28
Kedves barátom!
A Stadion gyepe alkalmatlan a játékra!
A műfüvön megrendezhettük volna-nézők nélkül…
2010 Február 18 at 16:31
Van aki mindig csak a negatívumot látja. Most ez a divat.
2010 Február 18 at 16:39
2 hónap múlva egy bejáratott csapat és egy csodálatos közönség várja az úttestet.
jaj szegény úttest!
2010 Február 18 at 16:39
Amúgy nekünk miért nem lehetne a műfüvön meccset rendezni nézőkkel? Lelátó van, elvileg kártya is van. Akkor hol a gond?
2010 Február 18 at 16:41
Kedves Peti !
A Népligetben a rendőrség egy Fradi-Ute meccset csak nézők nélkül engedélyezte volna! Ezért kérték közösen a halasztást !
2010 Február 18 at 16:25
Egy középső védő nagyon kellett, mert Draginak, meg Wolfénak benne van a játékában az eltiltás. Az meg luxus, hogy a jó szélső hátvédeket betoljuk középre. Látszik, hogy Short védő volt, neki ez az alap. Hozzáteszem fontosak a csatárok, de a legtöbb, meccset azok a csapatok nyerik egy bajnokságban, ahol jó a védelem. Én elfogadom, ha lesz 15 1-0-ás győzelem…:)
2010 Február 18 at 16:24
Isten hozott Gyuri!Sok sikert nálunk!Hajrá Fradi!
2010 Február 18 at 16:22
Csak most nézem, hogy miért a mez mögött fognak kezet?
Vagy lehet, hogy nem is kezet fognak?!
Biztos gondolta magában a Tutoric gyerek, hogy a Berkinek a kabátra futotta, a sapkára már nem és az arra szánt pénzt nyújtja át?
2010 Február 18 at 16:21
Tisztelt uraim !
Nem hiszem,hogy rögtön kezdeni fog !