A szerb védőt csak egy opció köti a Crvena Zvezdához.
- Egyelőre még nem tárgyaltunk a védő ügyében – mondta honlapunknak Vladan Filipovics menedzser. A játékost mi ajánlottuk a télen a Ferencvárosnak de Tutoric-nak van egy másik menedzsere is, aki igazából képviseli őt, mi csak segítünk nekik. A védőt nyáron már csak egy opciós jog köti majd a Crvena Zvezdához, de könnyen lehet a menedzsere elintézi azt, hogy ingyen igazolhatóvá váljon. A napokban jelezte nekünk a Fradi, hogy tárgyalni szeretne a játékossal kapcsolatban. Úgy tudom, hogy a védő nagyon megszerette a Ferencvárost, szívesen maradna, itt már csak azon múlik a dolog, hogy a Ferencváros milyen szerződést kínál majd neki. Úgy gondolom amennyiben Tutoric-nak megéri majd maradni a Fradiban, úgy nem fog váltani a nyáron. Short nagyon dicsérte a védőt, tetszik neki a fanatizmusa, ezért további szerb játékosokban is gondolkodik, de hát az angol tréner keze is megvan kötve a Ferencváros eddigi szűkösebb költségvetése miatt. Egyelőre még nem tárgyalt velem a Ferencváros játékosokkal kapcsolatban, de a többi magyar klub is hasonló helyzetben van, mondhatni várakozó állásponton helyezkednek el, ugyanis nem tudni még egy magyar csapatnál sem, hogy mennyi lesz a jövő évi büdzsé. Amint ez kialakul, akkor megélénkülhet az élet az átigazolási fronton.
2010 Május 1 at 01:58
Ennek a rác majomnak mennie kell !!!
Tutoricu mars iz Madjarske !!!
2010 Április 27 at 19:10
van Vajdasági ismerősöm megkértem kérdezzen körbe….
2010 Április 27 at 19:37
zöldi hallgass inkább mint homályosan beszélsz
2010 Április 27 at 22:01
vegyük tárgytalannak az ügyet,zöldi bizonyára bori apja oszt megsértödőtt.
2010 Április 27 at 22:13
de tibi téged nem felejtlek….
2010 Április 28 at 15:16
Mit mondott? Milyen településen él? Nehogy elfelejtsd kommunikálni az eredményt
2010 Április 27 at 11:23
Természetesen van bizonyítékom de ide nem teregethetem ki. Hivatalos személynek vagyok csak hajlandó bármit is mondani !
2010 Április 27 at 11:50
Te kis huszonéves kuksi, nekem mamácskádról van bizonyítékom, hogy útszéli, de majd csak én is a szerveknek teregetem csak ki.
Húzz akkor a Teve utcába és ne itt hergeld a népet, ha hivatalosakat keresel, te nagy fradista.
Nagyon fantáziadús a nick neved, legyen benne a zöld szó meg a sas. Igazán találó, amit a fórum megkíván, igaz?!
Mennyi időbe telt, míg megtaláltad az oldal arculatába illőt, te kis tini provokátor?
Menjél, játsz azzal , aki megszült.
2010 Április 27 at 11:53
az igaz fradisták egyébként nem igazán kedvelik a yardot, ebből is látszik, hogy kilógsz a sorból, öcsi.
Gyenge próbálkozás volt, találj ki gyorsan egy másik nick nevet és regisztrálj újra!
2010 Április 27 at 16:19
Tehát ..art kavarni tudtatok hajbel komával nem hivatalos személyek előtt, de bizonyítani azt már nem!
Mindenesetre a bizonyítékok nélküli rossz hírbe hozás, rágalmazás bizony szintúgy perelhető, kis koma!
Ráadásul mindezt a majmok elleni derbi előtt pár nappal.
Jól kitaláltátok kis makik…
2010 Április 27 at 10:09
Több, mint érdekes, hogy többen komolyan vesznek egy bizonyíték nélküli állítást.
Van egy olyan, nemrég, pénteken ünnepelt fradista ‘legenda’, aki annak idején fradistákat veretett. Ezt mindenki tudka, de nem beszélünk róla, viszont bizonyíték nélkül gyalázzuk jelenlegi legjobbunkat.
Mintha arról lenne szó, hogy valakik keresztbe akarnak tenni a Fradinak, erre jó eszköz a legjobbunkat, akit megtarthatnánk, kellemetlen helyzetbe hozni egy valótlan, bizonyítatlan állítással. Épp a Dózsa-meccs előtt.
Szégyeljék magukat a rémhírterjesztő d
2010 Április 27 at 10:21
Volt bajunk az elmúlt években elég, néhányunk idegrendszere már nehezebben reagál, hajlamosak vagyunk hinni a rosszban, de amit ezek mostanában csinálnak az túl megy minden határon.
És sajnos látjuk, hogy a tábort is majdnem szétverték.És nem számít nekik a csapatunk sikere vagy sikertetlensége!
Ha nincsenek ezek a církuszok simán meg lett volna a nemzetközi kupát érő harmadik hely!Mikor régebben ezt tüztem ki célul, ez a másik oldal lehülyézett, mert szerintük szar a csapatunk.Pedig most már látni lehet, hogy milyen közel volt a harmadik hely!
2010 Április 27 at 09:41
Érdekes időzítés ez a rágalom a dózsa meccs előtt!
2010 Április 27 at 10:03
Ne lepődj meg ezen. Vannak olyanok, akiknek az az érdeke, hogy botrány legyen, mert akkor jöhetnek okskodni, és ez többet ér, nekik mint a Fradi.
2010 Április 27 at 10:12
Az is érdekes, hogy mindig ugyanazok állnak a másik oldalon! Név szerint meg lehet mondani.
Ha vitatkozunk a focirol, ott is a sértő a másikat lebecsülő megjegyzések mindig az ilyen nevek alatt írogatóktol jönnek.
A többség, ha nem is ért egyet,de megérteni megérti a másik véleményét és tiszteletben tartja.A hajbel,meg a zöldsasfi biztosan nem közénk valók, mégha Fradi drukkerek is, bár ezt igencsak kétlem.
2010 Április 27 at 10:14
pontosan. szégyen.
2010 Április 27 at 09:40
Én itt valamit nem értek. Ha a csapatoknak gőzük nincs a következő szezon költségvetéséről, akkor mire kapják a licenceket?
2010 Április 27 at 09:37
én ezt találtam:
http://www.index.hr/sport/clanak/zvezdas-tutoric-nismo-povrijedjeni-ali-nam-je-zao-sto-se-to-dogodilo/385448.aspx
2010 Április 27 at 10:05
Aki járt már sportolók közelében, az tudja, hogy tiszta lelkű emberek és szeretetre vágynak. Még a kűzdősportot űzők is, soha meg nem ütnének embereket hiszen a sport megtanította őket arra,hogy hogyan kell uralkodni az érzéseiken!
Sajnos Marian Cosma is ennek lett az áldozata!
2010 Április 27 at 10:14
ez arról szól, hogy egy bemutatóedzésen megtámadták Tutoricsékat horvát drukkerek.
2010 Április 27 at 09:30
zoldsasfi: kérném én is a bízonyitékokat!
2010 Április 27 at 09:31
zsozsi80@gmail.com
2010 Április 27 at 09:19
Az a mondat, hogy eddig meg van kötve az edző keze a szűkös költségvetés végett nem tölt el jóérzéssel a nyarat illetően. Remélem változik a helyzet.
2010 Április 27 at 07:15
zoldsasifi személyében ismét ide tévedt egy sz@rkeverő.
Érdekes, hogy pont az aktuális kedvencet támadja be koholt vádakkal.
Azt írtad, nem jársz meccsre “ilyen” játékos miatt – hát ne is gyere, nincs szükségünk rád.
A szerkesztőket pedig figyelmeztetném, hogy nem biztos, hogy okos dolog az egész közelgő átigazolási piac ideje alatt kiteregetni a belső infókat.Sokszor árthat.
Nem véletlen, hogy a többi csapat mélyen hallgat.
Szuper, hogy ti irtátok meg először, de már kint van máshol is és nem biztos, hogy jó, ha ezt mindenki tudja.
2010 Április 27 at 08:05
Ezeknél az a policy, hogy az FFC a Fradi. Nekik az a jó ha szar a csapat, és ezért mindent meg is tettek eddig. Az meg örömteli, hogy ezek nem jönnek meccsre, bár én kétlem, hogy valaha lett volna az Üllőin meccsen az a sok kemény 15 éves radikális.
2010 Április 27 at 02:18
[...] Tutoric akár ingyen is a Fradié lehet A szerb védőt csak egy opció köti a Crvena Zvezdához. [...] [...]
2010 Április 27 at 02:14
Szóval higgyétek el nekem Tutorka egy cseppet sem tiszteli a magyarokat sőt !
Picka ti materina srpska !!!
2010 Április 27 at 02:29
Mire fel higgyük el? Hol van az a híres “bizonyíték”? Mert amit eddig tudunk, abból csak arra lehet következtetni, hogy nem igazak ezek a vádak.
2010 Április 27 at 02:40
Zöldsasifi!
Ismered személyesen? Vagy csak általánosítasz? Minden szerbnek született lenézi a magyarokat? Ezek szerint Janics Natasa is lenézi a magyarokat, nem? Vagy mondhatnék neves kézilabdázókat is (pl. Radulovics, Eklemovics).
2010 Április 27 at 07:59
Az ilyen idiótáktól mentsen meg az isten minket, mint te. Ez az ffc fórum lassan olyan (legalább is azok alapján akik onnan jönnek) mintha a hülyéket ostorral terelték volna oda, és amikor már egymást fölspannolta a sok idióta, akkor átrándulnak ide, ki tudja miért, hogy elővezessék a baromságaikat. Jó lenne némi moderáció, mert, mert baromi idegesítő, hogy néhány retard barom, innen sértegeti a játékosainkat, és terjeszt hazugságokat. Szerkik, erre figyelni kellene!
2010 Április 27 at 00:40
“Gratulálok” azoknak, akik újfent a Fradi-család megosztására törekednek. Igazoltunk az utolsó pillanatban egy védőt, gyakorlatilag a semmiből, aki a tavasz egyik legjobbja és nemcsak a Fradit tekintve. A legnagyobb “hibája”, hogy szerb nemzetiségű. Köztudott, hogy a magyarok és a szerbek nem esznek egymás tenyeréből, de kérdem én, ennek mi köze van a focihoz? Anno voltak kiváló román, szlovák és szerb játékosaink. Csak pár nevet említenék, a teljesség igénye nélkül: Kuntics, Kopunovics, Miriuta, Penksa, Jovics. Az ő esetükben felemrült a nemzetiségük? NEM! Az, hogy Tutorics magyart vert? Nem tudhatjuk. Nem valószínű, hogy ide igazolt volna, ha a magyarverés lett volna hobbija. Őszintén megkérek pár embert, hogy gondolkozzon, mielőtt mindenféle provokációnak felülne. Pont az hiányzik, hogy a derbi előtt olyan hírek jussanak el Tutoricshoz, hogy magyarveréssel vádolják a szurkolók, akiket oly nagyra becsül. Biztos jó hatással lenne az eddigi magabiztos játékára, amit mindannyian kedvelünk. Ne találjátok már be az egyik legjobb játékosunkat a dózsa-meccs előtt. Van nekünk enélkül is elég gondunk, ne generáljuk már mi is a feszültséget!
Bocs, ha túl hosszú lett!
Hajrá Fradi!!!
2010 Április 27 at 00:46
Kuntityot, Kopunovityot és Jovityot nagyon tisztelem tisztelem. Pont ezért nem írtam volna, ha nem lennék 100%-ig biztos abban, hogy magyarverő volt.
2010 Április 27 at 01:01
Ne haragudj, én nem értem, miért vagy te ebben 100%-ig biztos. De, ha az is vagy, akkor erre válaszolj légyszíves. Mi a rákfenéért jött Magyarországra és miért nem a steaua bukarest ajánlatát fogadta el? Azt tudnia kellett, hogy kiderül a balhéja, mivel sok a vajdasági Fradi-szurkoló. Azt is tudnia kellett, hogy a magyarverést errefelé sem veszik jó néven. Én ebben érzek némi logikai bukfencet.
2010 Április 27 at 01:12
Nagyon kevés a Fradista Szabadkán, akik pedig azok, eldugják a sálat a kabát alá, mert kb. 5x meg lennének verve egy normális városi séta alkalmával.
2010 Április 27 at 01:21
Kedves hajbel!
Azt hiszem félre értettél. Én nem arra céloztam, hány fradista van Szabadkán. Hanem arra, hogyha Tutorics ilyet tett volna valaha is, mint amivel vádolod, valószínűleg nem Magyarországra igazol.
Emellett elhiszem nem könnyű arrafelé Fradistának lenni. Minden tiszteletem az ottaniaké. Csak nem értem ezzel a sztorival miért pár nappal a dózsa-meccs előtt kell előjönni. Ha ez az ügy valóban megtörtént, nem hiszem azóta lett volna mióta ideigazolt. Miért nem akkor jöttetek ezzel elő mikor szóba került a neve nálunk?
2010 Április 27 at 01:39
Valaki megemlítette, én pedig rámondtam, hogy igaz, erre sokan anyáztak. Az időzítés szerintem sem jó, de egyszer ki kell derülnie az igazságnak. Nem szeretnék konkrétumokat mondani, de minden nemzeteknek vannak sajátosságaik. Egy magyarról nehezen tudnám elképzelni, hogy (talán csak képmutatásból, talán meggyőződésből) megveri más nemzet polgárát, és utána az adott nemzet legnagyobb klubjába igazol. Minden nemzet más. Gyakran van itt, hogy egy szerb beszélget, meg bratyizik veled, amikor találkoztok az utcán és nem látja senki, amikor pedig vele van 2 haverja, megy a beszólogatás. Őt kéne megkérdezni arról, hogy mégis hogy gondolta ezt. Valószínűleg a menedzsere így látta legjobbnak, ő pedig nem ellenkezett, nem gondolt bele a következményekbe.
2010 Április 27 at 01:59
Fradisták,zöld-fehér szívűek!
Aki nem hiszi el Tutoric magyarsággyűlöletét az forduljon hozzám bízonyítékért.
Aki mindezek után is azt mondja a Fradiban a helye én soha többé nem megyek Fradi meccsre.
Kunticot,Kopunovicot,Milovanovicot nem lehet egy kalap alá sorolni ezzel a szerb patriótával mert ők más időben nevelkedtek. Tutoric viszont a 90-es évek szerbiájában…ugye mindenki tudja mit műveltek ezek boszniában és horvátországban? Ha nem tudja,nézzen utána… Tutoric pedig mivel nem volt horvát a közelben,magyarokon állt bosszút. De ezt csak az érti aki ott nevelkedett a balkánon.
2010 Április 27 at 02:06
Én ebben az ügyben kemény rosszindulatot és szarkeverést érzek. Nem a te részedről hajbel. De olyanok törnek pálcát Tutorics feje felett – már, ha igaz a történet – akik nála sokkal nagyobb bűnöket követtek el a magyar nép és a Fradi ellen. Másrészt nem ismerjük pontosan a sztori részleteit, addig míg nem bizonyosodik be bűnössége hagyjuk már békén. Pont az ilyen (egyelőre) műbalhékkal tudjuk innen őt elüldözni. Bár nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, de lehet, hogy néhány ember pontosan ez a célja.
2010 Április 27 at 02:08
Ez a nap fő híre???
Egy ilyen aljas vadrác még ingyen sem kell,hé emberek ébresztő!!! Tudatában vagytok mit jelent mást bántani csak azért mert más nemzetiségű?? Hm ?
2010 Április 27 at 02:14
Kedves zöldsasifi!
Az óriás magyargyűlölő hétről-hétre az egyik leglelkesebb játékosa a legmagyarabb csapatnak. Te nem érzel ebben némi ellentmondást? Mert én igen. És nekem senki se mondja, hogy ez CSAK menedzser kérdés. Én szívesen várom a bizonyítékaidat. Bizalmam jeléül az e-mail címem: pepe.marton@gmail.com
Amennyiben igazad van én leszek az első, aki megkövetlek.
2010 Április 27 at 02:17
Tutoric úgy nyilatkozott, hogy szeret itt játszani és szívesen maradna. Ha olyan nagyon utálna minket, mondana ilyet? Eleve nem volt rászorulva, hogy ideigazoljon. Sokáig kulcsembere volt egy szerb sztárcsapatnak, biztos vagyok benne, hogy találhatna magának más csapatot is. De tényleg ott dőlt el ez a vita, hogy a felesége félig magyar – és ez 100%.
2010 Április 27 at 02:19
Kedves szerkesztők!
A zöldsasifi által emlegetett állítólagos bizonyítékokat, amint megkapom őket azonnal továbbítom részetekre. Legyetek szívesek közzé tenni, hogy ezt a parttalan vitát egyszer s mindenkorra le tudjuk zárni.
2010 Április 27 at 02:32
Pontosan ezt mondom abidabi. Több csapat is hívta köztük a steaua is, ahol nemzetközi kupában játszhatna. Ehelyett ő idejött és, mint az ábra mutatja hamar megszerette a közeget. Ezenkívül nyugodtan lealibizhette volna ezt a fél év kölcsönt aztán viszlát, de látjuk nem ezt teszi. Jó pár hálózatból jött kölcsönjátékos nem csinált semmit. Még egyszer mondom nem fér a fejembe, hogy az elmúlt öt év legjobb igazolását b*szogatjuk, aki még ráadásul maradni szeretne. Szerintem a tavaszi játéka alapján biztos kap jó ajánlatokat (pl. Bundesliga 2.), de ő mégis maradni szeretne. Ez igazán nagy magyargyűlöletre vall.
Az meg, hogy kamasz korában balhézott, szerintem nem kizáró ok. Emlékeztetnék mindenki Marian Cozmára, ő sem volt egy ma született bárány a bukaresti gettóban, ahol felnőtt és láttuk élt-halt (sajnos szó szerint) a Veszprémért.
2010 Április 26 at 23:38
Mivel a megírt levelem is betettem ide, így a tisztesség megkívánja, hogy faragó válaszát (mert válaszolt nekem is) szintén beteszem.
Tisztelt (itt a nevem) Úr!
Kollégáim továbbították elmarasztaló sorait. Úgy gondoltam, helyesebb, ha a szerkesztőség helyett én válaszolok, egyrészt így illik, másrészt még azt gondolná, hogy nem vállalom a saját közvetítésemet.
1994 óta közvetítek magyar bajnoki mérkőzéseket, voltam én már Fradi-drukker, Újpest-bérenc, Debrecen-szimpatizáns, minden, amit el tud képzelni. Ebből kiindulva tudom, hogy soha nem tudok úgy közvetíteni, hogy az mindenki tetszését elnyerje.
Az FTC táborával tudomásom szerint soha nem volt konfliktusom, két hete az MTK-FTC mérkőzésen közvetlenül a szurkolók mögött ültem, és senki sem volt ellenséges.
Nyilván sokan emlékeznek arra, hogy a Bajnokok Ligája-sorozatban elcsukló hangon ordítottam Albert Flóri Real Madrid elleni góljánál, vagy említhetném azt a kisfilmet, amit 1995 májusában a csapat bajnoki ünnepléséről forgattam. De maradjunk inkább a közelmúltnál. Ha rendszeresen figyelemmel kíséri az FTC mérkőzéseit, akkor hallhatta, amint az Újpest elleni Liga Kupa-meccsen Tóth Bence góljánál, vagy az MTK elleni bajnokin Elding hatalmas bombájánál ujjongtam. Egyszerűen azért, mert gyönyörű jelenetek voltak.
Pályafutásom kezdete óta az jellemez – legyen szó bármilyen sportágról – hogy a fontos eseményeknél felemelem a hangomat, sokak szerint már-már kiabálok. Nálam ez ösztönös, nem tudok, és nem is óhajtok ezen változtatni, hisz szeretem a sportot. És mivel múlt szombaton a Videoton alakított ki sokkal több helyzetet, ezért valóban többet dicsértem a fehérváriak játékát. De ha figyelmesen és immár az eredmény ismeretében higgadtan megnézi akár a teljes mérkőzést, akár az összefoglalót, azt is tapasztalhatja, milyen elismeréssel beszéltem Megyeri Balázs teljesítményéről. Egy kollégám meg is kérdezte tőlem, ki nekem a Megyeri, hogy így ujjongok minden egyes védésénél.
Ennyire különböznek a nézőpontok.
Azt elismerem, hogy egy ferencvárosi játékostól valóban elnézést kell kérnem. Rafa Wolfe-ról a kelleténél gúnyosabb hangnemben beszéltem. Az élő közvetítés legnagyobb veszélye, hogy a kommentátornak azonnal kell reagálnia, és én ezúttal elragadtattam magam. Ezt valóban sajnálom.
Tekintettel arra, hogy ő valószínűleg nem hallotta (és nem is értené) a közvetítést, fel fogom venni a kapcsolatot Orosz Pál kommunikációs igazgatóval, és megkérdezem tőle, a bocsánatkérés mely formáját javasolja.
Ami az Ön által emlegetett bosszúhadjáratot illeti, természetesen ilyen nem létezik. Hisz nem a Ferencváros miatt kellett többet fizetnünk, hanem egy konkurens cég miatt. Ennek semi köze a Fradihoz.
Üdvözlettel
Faragó Richard
2010 Április 26 at 23:41
hülyeség végig undoritó volt…
2010 Április 26 at 23:42
meg az egész közvetités,mtkás példája hülyeség most probálja meg…
2010 Április 26 at 23:42
Korrekt, hogy válaszolt és nagyon remélem, hogy tanult az esetből és próbál elfogulatlanul közvetíteni.Remélem nem történik meg a szombati eset többet!Nem kérünk kivételezést csak pártatlanságot.Én a témát ezennel befejeztem, de figyelni fogok hisz úgyis minden Fradi meccset megnézek.
2010 Április 26 at 23:46
Én nem fejeztem be
2010 Április 27 at 00:03
Jó, mondjuk ez tényleg korrekt. Azért nem kell minden mögött összeesküvéseket meg Fradi-ellenességet látni, lehet, hogy neki magánemberként egyszerűen szimpatikusabb volt a Videoton játéka. A gond csak az volt, hogy ezt nem is rejtette nagyon véka alá. Ami leginkább felróható, az Wolfe megalázása volt (én pl. csak emiatt írtam a SportTvnek), emiatt ő is bocsánatot kért.
Egyébként sem lenne logikus, hogy a SportTv Fradi-ellenes lenne. Ők is tudják, hogy a mi meccseink vonzzák a legnagyobb nézőszámot.
2010 Április 27 at 00:07
adi erre mondta a kosog ,hogy a sohase látott nézőszám a Fradinak is?? köszönhető végig ha mi csinátunk valamit az aljas stb..két emberünket tacsra tették az semmi.. te nem tudod miről beszélsz..
2010 Április 27 at 09:37
Megyerit meg úgy dícsérte mintha nem is a mi játékosunk lenne! Mintha szivességet tett volna nekünk a védéseivel, idézem”sokat köszönhet a Fradi Megyerinek”.
Ez volt a dolga, ezt egy riporternek illik tudnia!
Azt miért nem hallani tőle, hogy sokat köszönhet Alvesnak vagy Nikolicsnak a fehérvár?
2010 Április 27 at 19:06
csak a kapust dicsérni azt jelenti a csapat a közönség semmi….nem felejtve Megyeri remek teljesitményét de a csapat és a szurkerek nélkül semmit nem ért volna..Vigyázz Balázs lehet tetszel a kcsog faragonak
2010 Április 26 at 23:37
Kérjünk szerezzünk bizonyitékot ,ha tényleg igaz Tuto ügye mennie kell,pedig a legjobb igazolás,de megosztó lesz ugyanaz mint bori,nagyon jól játszik de nekünk egység kell…az a legfontosabb…
2010 Április 26 at 23:40
és azok után ha kiderül,hogy igaz akkor senki nebeszéljen megbocsátásról mint bori esetén ez nem az a pálya,jó volt megint együtt szurkolni fehérváron ne veszélyeztesse ezt még a legjobb játékos se…
2010 Április 27 at 00:09
errelehet dawnolni de tisztázni kell az ügyet,én unom ,ha egyedül kell ordibálnom..
2010 Április 27 at 00:28
Igazad is van, Sztaking!
Amikor meg Fradista ver arcba Fradistát, illetve fenyeget meg halálosan, az normális!
Azok fa..a gyerekek és követelőzhetnek továbbra is, ők az igazi Fradisták…
Érdekes egy mérce…
Ilyenkor valamiért bezzeg nem számít, hogy ki kit ver, fenyeget.
Derék…
2010 Április 27 at 00:33
ratedownosok ajánlom menjenek szabadkára oszt pofázzanak magyarul oszt ha kapnak majd azt mondjuk hát ez van…
2010 Április 27 at 00:36
Tibi ilyet senki se mondott de az nem a játékosunk most is csücsül…ez más ha csinált ilyet menni kell mindenkinek az lesz a legjobb…várjuk az infot..
2010 Április 27 at 00:54
Elő a bizonyítékokkal, Sztaking!
Ezt mondom én is!
A párom származása szerint délvidéki, tehát nem kell nekem bemutatni azt, hogy mi zajlik arrafelé!
Elegem van a bizonyítékok nélküli rágalmazásokból!
Djordje felesége és a menedzsere is magyar származású!
Amennyiben Hajbel rágalmazása alaptalan, akkor megoldom a kérdést! A net csodákra képes!
Mindenféle jogalap nélkül nem lehet csak úgy következmények nélkül emberek rossz hírét kelteni, embereket rágalmazni!
2010 Április 27 at 09:12
Igy van Tibi,aki elkezdte adja elő a bizonyitékot ha meg nincs hallgasson..
2010 Április 27 at 22:10
te tibi ha jól látom fenyegetőztél,megteszem a szükséges lépéseket…resszkes betörő…
2010 Április 26 at 22:22
Hogy a történet kerek legyen!
Tutoricnak nem csak a felesége magyar származású, hanem a menedzsere is!
Igen, bizony egykori játékosunk az, Szabó Tibor.
2010 Április 26 at 21:24
Hát itt tényleg semmi sem szent?Hánynom kell az ilyen emberektől.Mindenre képesek,hogy a céljukat elérjék.Nem riadnak vissza még attól sem,hogy a saját játékosunkat mocskolják.A következő lépés az mi lesz ti állítolagos FRADI szurkolók.Eladjátok a Spinger szobrot vagy felásátok a pályát.Csak azt nem tudom,hogy a tükörbe nézés az,hogyan megy.
2010 Április 26 at 19:46
Tutoric feleségének az édesapja, vagy az édesanyja MAGYAR… ez szerintem egy alaptalan vádaskodás…
2010 Április 26 at 19:50
Innen valóban komolytalannak tűnik…
2010 Április 26 at 19:55
Tutoric felesége félig magyar.
Ez így igaz.
2010 Április 26 at 20:00
Nem baj, gondolom ezzel akart az asszonynál bevágódni. Ha Toroczkai ezt mondja, akkor így van….
Na jó ez vicc volt. Balfaszok találják ki az ilyen “híreket”, hogy magukra irányítsák a figyelmet.
2010 Április 26 at 21:23
Ha itt élnétek, tudnátok, hogy általában pont azok a legnagyobb magyarverők, akiknek az apja, vagy az anyja magyar.
2010 Április 26 at 21:43
Nálunk ugyanaz a helyzet, mint Délvidéken:( Sok olyan fasszopóról hallottam, akinek a felmenői magyarok (nagyszülők csak magyarul tudnak), de ő veri a mellét, hogy a legnagyobb tót és utálja a magyarokat:( Sajnos ez így van..És ha Tutoricról kiderül, hogy valóban magyart vert, akkor azonnal el kell őt küldeni! Ez a Ferencváros, a Magyar Nemzet Csapata!
2010 Április 26 at 22:08
Hajbel! Nem az apja,hanem a felesége.Ha Te utálod a cigókat,akkor elvennél egy félcigó csajt?
2010 Április 26 at 22:35
És hogyan bizonyosodna már ez be? Valaki valakije azt mondta? Messziről jött ember ezt mond amit akar. Én meg azt mondom, hogy a radikális körökben folyamatosan zajlik a klub körüli provokáció, mert így jut a reflektorfényből. Ennyiről van szó. Hozzatok fényképeket, akkor elhiszem. Az, hogy Toroczkai talál egy emberkét a csicskái közül, az kb nem érdekel. Hiteltelen, mit a szervezete, meg ő maga.
2010 Április 26 at 22:43
Bezzeg szurkolótársainkat lehet halálosan megfenyegetni, lehet pofán verni.
Ez nem számít…
Mégis hol a fa…an élünk, hol?
Tényleg befejeztem most már, mert ótvaros gusztustalan ez az egész.
2010 Április 27 at 00:24
Ugyan már ironpig ki akarsz oktatni engem azzal kapcsolatban, hogy hogy élenek a szerbek és a magyarok Szabadkán? Itt a magyarok 90%-a is szerbnek vallja magát, és mivel bőrszínben, kinézetben nincs nagy eltérés, ezért be is fogadják azt, aki szerbül beszél, és szerbnek vallja magát, esetleg még a magyarokat is szidja. Szomszédnál is 2 magyar szülő gyereke szerb iskolába jár. Szerintem is szánalmas ez az egész. Főleg az, hogy olyan emberek, akik semmit sem tudnak arról, hogy milyen viszonyok uralkodnak nálunk, véleményt mondanak olyan dolgokról, amelyekről fogalmuk sincs. Mondjuk megértem, hogy nem tudhatjátok az igazságot, de Ti már rögtön véditek a potenciális magyarverőt, kijelentitek, hogy nem vert magyart, és ilyen hülyeségeken lovagoltaok… Szánalmas!
2010 Április 27 at 00:41
Valóban szánalmas Hajbel, hogy jó pár hónap után jössz ezzel a …rral!
Mi a bánat ez tőled?
Személyes bosszú egy nő ügy miatt?
Ne ….akodj innentől kezdve, ne hivatkozz szóbeszédekre, hanem elő a bizonyítékokkal!
Hol vannak a cikkek arról, hogy Tutoric magyart vert?
Hol vannak az állítólagos perről szóló bizonyítékaid?
Le….om a kavarást, a rizsát!
Elő a bizonyítékokkal, gyerünk!
Máskülönben megoldom a kérdést, hogy te legyél perelve rágalmazás miatt!
Tistelettel
2010 Április 27 at 00:42
+z
2010 Április 27 at 00:54
Tibo!
Ez az “ügy” egyelőre még nem botrány, ha csak mi nem tesszük azzá. Ez egyelőre csak vihar egy pohár vízben. Nem tudom kinek mi az érdeke, hogy beszennyezzék Tutorics nevét, de félek erre sosem kapunk választ. Bár már látom a következő “sztorit”: Doherty nagyapja fanatikus IRA-terrorista volt, aki 1982-ben a nottinghami vasútállomás felrobbantásában vett részt.
2010 Április 26 at 19:00
Gratulálok azoknak, akik kijöttek ezzel a Tutoric üggyel!
Mégis a leggusztustalanabb az egészben, hogy ismét azok keverik a ..art, akik nem is oly’ rég még az igazi FSZSZ vezetőit fenyegették meg életveszélyesen, akarták xy gyermekét betenni a mikróba és a többi és a többi…
Ez persze normális volt, ugye?
Fradista testvéreinkkel szemben…
Vagy ez más tészta?
Undorító, ezeknek semmi nem jó, ezek csak belekötnek mindenbe.
A kákán is a csomót, csak a botrány…
Egy “élmény” lehet így élni…
Ritka megkeseredett egy élet…
Borzasztó. :-(
2010 Április 26 at 19:27
Ez a Hajbel nevű gyerek aki terjeszti, már azt is kijelentette, hogy minden fideszes hazaáruló, azaz én is, tehát feltétlenül hiteles az info. Kamu az egész, csak néhány uszító balfasz hangoskodik egy kis feltűnésért… Ennyi.
2010 Április 26 at 19:40
Az a baj Spurs, hogy ezeknek semmi és senki nem felel meg!
Fenyegethetnek embereket, fenyegethetik szurkolótársaikat, sőt pofán is verhetik őket következmények nélkül!
Ez így normális…
Viszont ha valaki hasonlóképp tesz, vagy hasonlóképp tett, na akkor az már…
Akik pofán vágták Fradista testvérüket, akik halálosan fenyegették meg a másikat…
Azoknak akkor miért van helye még mindig a Ferencváros körül, azok miért követelőzhetnek továbbra is, stb-stb… ?
Bár ez ilyenkor nem számít, tudom.
Elképesztő… :-(
2010 Április 26 at 19:47
Én egy “szélsőségesebb” szavazó vagyok, azaz jobbikos, de ez már nekem is sok(k).
Van amit szabad valaki(k)nek és van ami tűrhetetlen mástól…
Szerintem meg mindkettő gusztustalan!
Szálljatok már magatokba emberek, szálljatok már nagyon magatokba!
TUTORIC számomra egy igazi védő, egy FUTBALLISTA!
Márpedig le….om, hogy ki mit beszél róla, hogy ki mit híresztel!
Nekem azok akik megfenyegették, megütötték zöld vérű testvéreimet, számomra azok hiteltelenek, sőt még annál is több!
Undorító amit egyesek művelnek.
Be is fejezem pár napra ezt az egészet, mert …..
Áááá, botrány…
Hajrá FRADI!
2010 Április 26 at 19:57
Hát mindig vannak sózott seggű mozgalmárok, akiknek ha nincs hír, akkor kitalálnak egyet. Szánalmas banda.
2010 Április 26 at 20:28
“Undorító, ezeknek semmi nem jó, ezek csak belekötnek mindenbe.
A kákán is a csomót, csak a botrány…”
Majd ez még csak fokozódni fog ha a “főideológus” főhuligán kijön a fogdából
(30 napra bemtfogták az mtk elleni meccs után)
Gondolom majd kicsit felpörgeti megint a dolgokat..sok minden történt amíg bennt volt..
2010 Április 26 at 20:46
Remélem jön a három csapás törvény, ezzel együtt akkor már kettőnél jár, és nem látjuk többet…
2010 Április 26 at 18:28
Akik ilyet terjesztenek,azokat szívből tudom gyűlölni…
Ha valóban magyart vert,akkor esze ágába sem lett volna idejönni,ráadásul pont egy olyan magyar csapathoz, aminek híresen nacionalista a tábora. Nem tudom,hogy kinek jutott az eszébe,de mocskos dolognak,aljas provokációnak tartom!
Értékes játékos,aki ráadásul jól érzi magát nálunk, köztünk magyaro között.
Most őszintén, szerintetk pl egy magyar játékos,aki teszem azt nem szereti a hébereket kiszerződne Izraelbe? Ugye, hogy nem.
Vicc ez az ügy,de nem tudok nevetni rajta…
Maradj Tuto!
2010 Április 26 at 19:02
Nem tisztem sem védeni sem támadni őt, de azt hiszem körülbelül itt mindenki máshoz hasonlóan annyit tudok róla, hogy a menedzserén keresztül idekerült, most itt van és hihetetlenül jól játszik. Ezenkívül mást nem!
Ha megtörtént ami terjeng egy ideje, nincs helye tovább itt, ha nem akkor meg meg kell követni őt. Viszont egyelőre szerintem teljesen fölösleges a közép álláspontról elmozdulni akár egyik akár másik irányba. Van akik azon vannak hogy megtudják mi történt. Ha lesz bizonyíték, mindenki meg fogja tudni és nyilván akkor lesz igazán érdekes a történet…
De inkább ne legyen!!!
2010 Április 26 at 18:13
1. Addig mindenki befoghatja, amíg nincs erről JOGERŐS BÍRÓSÁGI ÍTÉLET. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy folyamatban van-e ilyen ügy, és nem e MEGINT A MEGSZOKOTT PROVOKÁCIÓ. Eddig az volt, hogy ne menjünk szurkolni saját csapatunknak, most van egy újabb bomlasztó hír.
2. Mindenképpen le kell igazolnunk őt, hiszen ingyen vihető, és ha valaha ilyen be is bizonyosodna róla, akkor szépen eladjuk. Nem kevés összegért!
De hagyjuk ezt a marhaságot, törekedjünk arra inkább, hogy itt marasztaljuk és minél előbb leigazoljuk. És jó lenne ha az Újpest meccsig Tutoric fülébe sem jutnának ilyen marhaságok, mert megzavarhatja a felkészülésben. Pénteken 110%-ot kell nyújtani!
2010 Április 26 at 18:14
Ahogy mondod!
2010 Április 26 at 18:16
Szó szerint.
2010 Április 26 at 18:10
A láki szurkerek is szeretnék a csapatukban tudni Tutoricsot :D
2010 Április 26 at 18:08
Hmmm b+. Gondolom ennek a korábbi eseményekhez, a hatalomért való marakodáshoz, ahhoz, hogy “csak az FFC” és az “FFC az igazi Fradi”, meg a Jobbik imádathoz semmi köze ugye? Nem a Fradit akarják egyes szurkolói ellehetetleníteni ugye? Kiderült, hogy ez egyik legjobbunkat talán van esély megtartani, erre jön ez… Na majd elhiszem, ha bizonyíték lesz rá vagy elismeri. Addig meg inkább drukkolok neki és nem hiszek azoknak, akik folyamatosan a sz@rt keverik. Nehogy az legyen, hogy kívülről nem ment, akkor bomlasztunk belülről. Vannak ilyesmire utaló jelek sajnos. Ez nagyon szomorú. :(
HAJRÁ FRADI!!! TARTS KI!!!
2010 Április 26 at 18:09
Maximálisan így látom én is.
2010 Április 26 at 18:11
Barátom ez már sokkal korábban téma volt csak te lemaradtál róla. Nem kellenek a hülye összeesküvéseléleteid. Kösz.
2010 Április 26 at 18:13
És van már bizonyíték?
2010 Április 26 at 18:15
Csak a ti összeesküvés elméleteitek kellenek mi??? Amúgy, nem úgy volt, hogy te többet az itteni sidókhoz nem szólsz??? Te igaz szavú ősmagyar.
2010 Április 26 at 18:15
Nem hinném. Ne érts félre én nem állok senki oldalára ebben a témában. Még nincs BIZONYÍTÉK. Persze nem csak történik meg, amire van bizonyíték.
2010 Április 26 at 18:17
A ti hangulatkeltő és károkozó magatartásotokra van elég. 1000 hsz.
2010 Április 26 at 18:19
Nemtudom mi közöm most a témához. Nem én vetettem fel a dolgot.
2010 Április 26 at 18:19
“bírósági úgy van belőle”
Akkor erre valószínűleg bizonyíték is van…egy bírósági pert nem szóban szoktak intézni…ha tényleg bírósági ügy lett belőle,akkor vagy lesz bizonyíték vagy nem történt meg…
2010 Április 26 at 18:02
Azok a magyar Fradisták meg akik lelöknek, levadásznak…stb magyar Fradistákat akkor ők is magyarverők!
Hagyjuk már ezt az állandó fekália keverést!
2010 Április 26 at 18:03
lelöknek, lepofoznak aluljárókban így gondoltam csak kimaradt
2010 Április 26 at 18:05
Akik annó összerugdosták a saját játékosainkat és edzőt támadtak meg, arról ne is beszéljünk…
2010 Április 26 at 18:10
Azért ez eléggé más eset…Mondjuk abban egyetértek,hogy nekik sincs helyük a stadionban…aki csak azért ver meg valakit,mert magyar vagy fradistára kezet emel annak nincs hely a Fradi pályán…
Mindkettő nagyonon gusztustalan dolog…Én nem nagyon hiszem el Tutoricról…
2010 Április 26 at 18:01
HA NEM IGAZ akkor viszont MESTERIEN keverik a szart és keltenek hangulatot az FFC fórumán…egy pillanatig se legyen “béke” és nyugalom a szurkerek között…kár hogy páran máris kézpénznek veszik kontroll nélkül:(((
2010 Április 26 at 18:03
Senki sem veszi kézpénznek. Viszont ok nélkül nem kezd el terjengeni egy ilyen dolog… Felvidéken bírósági úgy van belőle. Majd kiderül.
2010 Április 26 at 18:04
Felvidéken?
2010 Április 26 at 18:05
Na, nem felvidék. Újvidék…
2010 Április 26 at 18:08
ostoba balika.
2010 Április 26 at 18:10
Lehet, hogy csak egy úttest drukker akar jól szórakozni. Fene tudja. Én nem tudom elképzelni azt, hogy pont a Ferencvárosba igazoljon egy magyarverő játékos. Én addig ugyanúgy szimpatizálok vele szemben, amíg nincs semmi konkrét.
2010 Április 26 at 18:13
rexterr. Multkor nem választoltál. BE vagy sz.arva, ugye?? Még mindig fenn áll a lehetőség… Kis cigá.ny.
2010 Április 26 at 18:24
Tisztelt szerkesztők az ilyen hangulatkeltő, másokat sértegető embereket nem lehetne mondjuk kitiltani?
2010 Április 26 at 17:57
nem hiszem, hogy egy magyargyűlölő Magyarország legradikálisabb szurkolóival (is) bíró csapatába jönne játszani…
A LEGJOBB JÁTÉKOSUNK!
szeretjük, szeret minket
amíg nincs bizonyíték arra, hogy volt-e verekedés, és ha volt, akkor faji indíttatású volt-e, addig csak szarkavarásnak tartom
2010 Április 26 at 17:59
Oda igazol, ahol jobban megfizetik. Ne ez legyen a bizonyíték, hogy nem tett olyat, amirő beszélünk.
2010 Április 26 at 18:03
A pénz nem minden…Ennyire azért nem lehet hülye…meg amúgyis…nem hiszem,hogy máshol nem kapott volna ekkora fizetést…
2010 Április 26 at 18:07
Itt van már egy ideje és eddig ez érdekes módon fel sem merült. Most a dózsa meccs előtt lát napvilágot. Milyen furcsa?!
Amennyiben erre a szörnyűségre van bizonyítéka a vádolójának, álljon vele elő, amíg minderre nincs, addig ez rágalmazás. Ráadásul a legsötétebb, legaljasabb fajtából.
2010 Április 26 at 17:52
Volt olyan szurkoló, aki Fradistát ütött meg a kártya miatt az aluljáróban…. Ha meg be szeretne kerülni, akkor kiváltja a kártyát büntetlenül…
Leszarom mikor mit csinált…. Ha elém teszi valaki a bizonyítékokat, akkor elhiszem…
Viszont ha tényleg magyarokat vert, akkor nem jött volna egy magyar csapathoz, ahol ha ez kitudódna, akkor szétszednék apró darabokra…
SZÓVAL EZ CSAK KAMU!!!
2010 Április 26 at 17:57
Szerintem sem igaz,maximum akkor hiszem el,ha tényleg megcáfolhatatlan bizonyyítékokat mutatnak…Elég hihetetlen,hogy egy ilyen eset után valaki Magyarországra igazol,ráadásul pont a Fradiba…viszont ha esetleg mégis igaz lenne,akkor tényleg nincs helye nálunk…
2010 Április 26 at 18:01
hát valahogy a jóba is bele kell kötni…
2010 Április 26 at 17:41
Hogyne, ráadásul 7 láb magas, a segge pedig mennydörgős ménkű.
2010 Április 26 at 17:44
Valakinek mindig jó esik kevernie a szart.
Ha letesznek bizonyítékot, vagy van ellene jogerős ítélet, akkor ok, de addig le lehet szállni Tutoricról!
2010 Április 26 at 17:41
PONT AZ A BAJ AZ ILYEN MÉDIASZAKMUNKÁSOKKAL, HOGY BAROMI ‘JÓLNEVELTEN’ CSINÁLJÁK AZ ALJAS SZEMÉTSÉGÜKET!!!
UTÓLAG MINDIG KIMAGYARÁZZÁK A DOLGOKAT, VALAHOGY MÉGSINCS SEMMI VÁLTOZÁS! MINDIG UGYANAZ A PENETRÁNS STÍLUS ÉS ELFOGULTSÁG ÁRAD A MÉDIÁBÓL, UGYANAZOKTÓL AZ ARCOKTÓL!!!
2010 Április 26 at 18:25
ez most nekünk szól?
2010 Április 26 at 19:08
Nem nektek szólt, hanem arra amit bemásoltam.
(Faragó Richárd e-mailje)
2010 Április 26 at 17:27
Na faxa…Kíváncsi vagyok,hogy tényleg igaz-e…ha igen,akkor kereshetünk egy új középhátvédet… :(
2010 Április 26 at 17:02
Tutoric remélem marad,és remélem ugy is fog maradni ha eszetleg pénzbe kerül,megéri az árát,kiváló védö
már csak balhátvédkéne és hátul tényleg klasz játékosok lennének
2010 Április 26 at 16:56
OFF, de hamár Tuto a téma
Egyik fórumon persze már “takarogggyon”….mert állítólag van/volt rendőrségi ügye szerbiában, magyarverés ügyben..a HVIM “segít” feltárni az ügyet…
ON :(((
2010 Április 26 at 17:02
Én nagyon remélem, hogy nem igaz a sztori, mert akkor valóban nem szívesen látnám a csapatban én sem függetlenül attól, hogy hogyan teljesít és most mit nyilatkozik..
ha van alapja a történetnek, akkor jó lenne tudni a részleteket, hogyan s mikét történt a dolog.
2010 Április 26 at 17:02
Ez nem új téma. A Spartak pálya környéke, ahol ő is felnőtt (Prozivka a neve), nagy nacionalista hely, rengeteg menekültet telepítettek oda. Így aztán ha be akart illeszkedni valaki, magyart kellett vernie, főleg a délszláv háborút idején/után ment ez, de ma sem ritka a magyarverés. Abban az időben a közeli iskolában (Sonja Marinkovic) futva mentek haza a magyarok, a tanárok 5-10 perccel előbb kiengedték őket.
2010 Április 26 at 17:04
Luckystriker hidd el, nem egy alkalommal vert magyart, és ha ott valaki be akart illeszkedni, akkor ez alap volt.
2010 Április 26 at 17:07
És pont ő, és látták is. Sőt Vona Gábor is ott volt.
2010 Április 26 at 17:08
az ilyen “indokok”ra értettem, hogy jó lenne tudni a körülményeket, mi hogy történt.
2010 Április 26 at 17:11
Soha nem fogod tudni, ez a szóbeszéd lényege. Valaki, hallotta valakitől stb. Toroczkai és társai csak egy kis nyilvánosságot szeretnének, és a Fradi erre éppen jó. Remélem ezek miatt a farok madarak miatt nem veszítünk el egy jó játékost.
2010 Április 26 at 17:17
Ha igaz a pletyka és minden kétséget kizáróan be is tudják bizonyítani, akkor a Ferencvárosban nem maradhat.
2010 Április 26 at 17:17
Jó lenne tudni, hogy melyik az a fórum, mert nekem egy jóbarátom élt pont egy házban vele, és ő mesélte a dolgokat, tehát én tudom, hogy így történt, de azért jó lenne ha papírral lehetne bizonyítani, mert látom vannak, akik egy jöttment magyarverőnek szívesebben hisznek mint egy nemzettársnak. Persze érthető ez az álláspont is, mert jól játszik, és szeretnék elhinni, hogy nem magyarverő.
2010 Április 26 at 17:18
Háztömbben pontosabban
2010 Április 26 at 17:19
Az FFC fóruma.
2010 Április 26 at 17:19
Én is hallottam, ez nagyon súlyos vád.
Ha van alapja (és itt arra gondolok, hogy tényleg a nemzetisége miatt bántalmazott magyar embereket, mert más okból is lehetett konfliktusa egy vegyes lakosságú területen egy ott lakó magyarral), akkor nem maradhat. Gondolom ez nem kérdés, ott ahol már a sálégető borit se tűrték meg (jogosan).
Amíg nem bizonyítja valaki a dolgot, addig viszont ez csak egy rágalom, ő pedig csak egy olyan szerb srác, mint Jovics, Kuntics, Milovanovics vagy Kopunovics volt (nem mellesleg a legjobb játékosunk jelenleg, de ettől függetlenül is megilleti az ártatlanság vélelme).
2010 Április 26 at 17:31
Ha ez igaz akkor rettentő csalodótt vagyok…
“spurs1970 Says:
2010 Április 26 at 17:07
És pont ő, és látták is. Sőt Vona Gábor is ott volt.” Árúld már el nekem,hogy Vonát miért kell ebbe belekeverni?Ennyire nem lehetsz elvakult Jobbik gyülölő..ha mégis az meglehetősen szomorú…
2010 Április 26 at 20:43
hajbel
BIZONYÍTÉK????? Leszarom, hogy a haverod kivel élt együtt!!!!!
2010 Április 26 at 16:44
Kíváncsi leszek azért arra a “másik manager majd elintézi, hogy ingyé jöjjön” dologra. :)
2010 Április 26 at 16:54
Én a költségvetésünkre leszek kíváncsi, meg hogy hány szerb jön… Mondjuk a szerb vonal rendben van, ha eltekintünk mamitól…:)
2010 Április 26 at 17:20
Én elsősorban inkább támogatnám a magyar játékosokat…és ha azok nem jönnek be akkor válogahatnánk közép-kelet európából.
2010 Április 26 at 16:24
Pista fizetését is adják csak neki nyugodtan…
2010 Április 26 at 16:33
Pistával sem lenne semmi baj ha néha kapna használható labdát is!
2010 Április 26 at 16:42
4 3 3 as felálásban pistának is jobban menne a gol rugás/fejelés! ilyen ivelgetös angol fociban nem megy neki!
2010 Április 26 at 16:45
zanek:
ilyen ivelgetös angol fociban Pista nagyon is sok golt rugott… csak akkor angliában volt. szóval ez nem új közeg neki elvileg:)
2010 Április 26 at 16:46
Sajnos a középpálya támadójátéka nagyon harmatos.
2010 Április 26 at 16:48
Akkor csak jól figyeld meg Pistát a dózsa ellen, hogy mit művel ! A konda ellen több labdád is kapott, hol a széleken, hol középen. Sem lekezelni, sem passzolni, még egy cselt sem tudod megcsinálni. Rendre elvették tőle a labdát. A helyezkedése pedig borzalmas. Vagy a védők mőgé bujík, vagy Elding nyakán lohol. Ezért színte megjátszani sem lehet rendesen.
Az Nb2.-ben amatőr színten őrízték a védői. Ezt anno Nyilasi is többször megjegyezte. Aztán lásd mit tesz az Nb1-ben. Hidd el nem bántásból írom róla ezeket, de sajna ez van. Ezek a régebbi csapatinál is eljátszotta.
Nem kell most nekemrontani, nézzétek meg a dózsa ellen,amit itt fenntebb írtam.
2010 Április 26 at 16:48
Horisz
pista az angol 2 osztályban játszott:) ha jól emlékszem:) és a magyar nb1 az angolok szerint a angol 3 4 ligájának felel meg! és azért az angliai játékosok és a magyar játékosok között tudásilag is meg mindenhez képest sokkal előrébb járnak! ha jövőre lesznek sokkal jobb igazolásaink majd megfog látszódni ha marad Short az edzö h megy pistának az ivelgetös foci!
2010 Április 26 at 16:23
Nikolics után a második legnagyobb butaság lenne a Fradi történetében ha Tutoricot is elengednék! átigazolás terén! nem csak ö és Short szerették meg egymást hanem a szurkolok is Tutot! és mit ne mondjak nem sok külföldi kap ekkora szeretett Tölünk/Tölettek!
2010 Április 26 at 16:22
Ennek az embernek innen kell elmenni nyugdíjba !!!
2010 Április 26 at 16:21
Gyakorlatilag miatta járok meccsre,élmény nézni a játékát!
2010 Április 26 at 16:20
A menedzsere ha jól tudom egykori játékosunk, Szabó Tibor ugye?
Remélem sikerül megegyezni velük!
Az első komoly erősítésünk meg is lenne.
Az pedig hab lenne a tortán, ha tudnának hozni a középpályára és a csatársorba is egy-két komolyabb játékost a szerbektől!
2010 Április 26 at 16:16
Totoric ingyen is a Fradié lehet – már csak fizetést kéne tudni adni neki
Mennyit szán jövőre McCabe? 3 millió EUR-t?
2010 Április 26 at 16:20
Hogyne… Oszd el 10-el.
2010 Április 26 at 16:27
McCabbe tizezerszer annyi penzt szán az igazolasokra mint amit balika eddig eletében keresett. az sajnos nulla forint mondjuk :D
2010 Április 26 at 16:14
Jó lenne, ha sikerülne leigazolni. A kedvencem lett ez idő alatt!
2010 Április 26 at 16:13
Tutto nem csak te szeretted meg a közeget, és örömmel látom, hogy a szerb vonal is élhet, onnan lehetne néhány nagy spillert elhozni. :)
Hajrá Tutto, remélem az üzenetek eljutottak hozzá…:)
2010 Április 26 at 16:08
Szerkesztő Urak!
Megkapta TUTO az üzeneteinket?
Illetve SHORT válaszait mikor kapjuk meg?
2010 Április 26 at 17:33
Várjál, még a Berki válaszait várjuk =)
2010 Április 26 at 18:32
mekkora link pali ez a Breki.
2010 Április 26 at 16:05
Sziasztok!
Képzeljétek válaszolt nekem a Faragó Richárd.
Én is küldtem neki egy levelet, mert már nem bírtam cérnával…
Kollégáim továbbították elmarasztaló sorait. Úgy gondoltam, helyesebb, ha a szerkesztőség helyett én válaszolok, egyrészt így illik, másrészt még azt gondolná, hogy nem vállalom a saját közvetítésemet.
Ami mérhetetlen Ferencváros ellenességemet illeti, most visszanyúlhatnék a Bajnokok Ligája-sorozatra, amikor elcsukló hangon ordítottam Albert Flóri Real Madrid elleni góljánál, vagy említhetném azt a kisfilmet, amit 1995 májusában a csapat bajnoki ünnepléséről forgattam. De inkább a közelmúltat említeném. Ha rendszeresen figyelemmel kíséri az FTC mérkőzéseit, akkor hallhatta, amint az Újpest elleni Liga Kupa-meccsen Tóth Bence góljánál, vagy az MTK elleni bajnokin Elding hatalmas bombájánál ujjongtam. Egyszerűen azért, mert gyönyörű jelenetek voltak.
Engem pályafutásom kezdete óta az jellemez – legyen szó bármilyen sportágról – hogy a fontos eseményeknél felemelem a hangomat, sokak szerint már-már kiabálok. Nálam ez ösztönös, nem tudok, és nem is óhajtok ezen változtatni, hisz szeretem a sportot. És mivel múlt szombaton a Videoton alakított ki sokkal több helyzetet, ezért valóban többet dicsértem a fehérváriak játékát.
De ha figyelmesen és immár az eredmény ismeretében higgadtan megnézi akár a teljes mérkőzést (ahogy én felszólítása nélkül is megtettem), akár az összefoglalót, azt is tapasztalhatja, milyen elismeréssel beszéltem Megyeri Balázs teljesítményéről. Egy kollégám meg is kérdezte tőlem, ki nekem a Megyeri, hogy így ujjongok minden egyes védésénél.
Ennyire különböznek ugyanis a nézőpontok. 1994 óta közvetítek magyar bajnoki mérkőzéseket, voltam én már Fradi-drukker, Újpest-bérenc, Debrecen-szimpatizáns, minden , amit el tud képzelni. Ebből kiindulva tudom, hogy soha nem tudok úgy közvetíteni, hogy az mindenki tetszését elnyerje.
Azt elismerem, hogy egy ferencvárosi játékostól valóban elnézést kell kérnem. Rafa Wolfe-ról a kelleténél gúnyosabb hangnemben beszéltem. Az élő közvetítés legnagyobb veszélye, hogy a kommentátornak azonnal kell reagálnia, és én ezúttal elragadtattam magam. Ezt valóban sajnálom.
Tekintettel arra, hogy ő valószínűleg nem hallotta (és nem is értené) a közvetítést, fel fogom venni a kapcsolatot Orosz Pál kommunikációs igazgatóval, és megkérdezem tőle, a bocsánatkérés mely formáját javasolja.
Azt gondolom, minden ember hibázhat, a kérdés csak az, hogy tanul-e a hibájából. Én azon leszek.
Üdvözlettel
Faragó Richard
2010 Április 26 at 16:12
Ez egy korrekt levél ha ő írta, de akkor “a pakisztáni csoda” jelző is erős volt adnanról, az is elég gúnyos volt, és néhány olyan esemény amelynél nem a megfelelő módon közvetített.
Ha gatyába szedi magát nem rossz riporter, de ha kritizál valakit a semlegesség helyett,a hogy a sport tvben elég sokan, akkor nem fog túl hiteles személy lenni…
Mindenesetre ha válaszol akkor elég korrekt, és van gerince, ami mai világban ritkaság.
2010 Április 26 at 16:13
Én nem hiszek neki
Emtékás
2010 Április 26 at 16:17
Én is ugyanezt gondolom retrosboy…
2010 Április 26 at 16:19
Manapság sajnos nagyon kevés az olyan ember aki belátja, hogy hibázott és még elnézést is kér.
2010 Április 26 at 16:20
A Fradit szídni most trendi, sokaknak vicces, és azt hitte, hogy humoros azért “közvetített” így.
Szép dolog ha az ember tanul a hibájából, kiváncsi leszek arra, hogy lesz e egyáltalán bocsánat kérés, ezt jó lenne megtudni valahonnan.
Lehet, hogy Wolfe megbocsát, én viszont nem, uh k@pd be a f@szomat ricsi…
2010 Április 26 at 16:23
Szerintem, a közeg ami mostanában a médiában a Fradit körül veszi (Minden légiós béna, angolok sz@rnak a Fradira stb…) mindenkit befolyásol, így Faragó Ricsit is.
Az, hogy válaszol az korrekt. Szerintem (remélem) a kritikából Ő is tanul.
2010 Április 26 at 16:32
Faragó, erre csak azt tudom mondani, hogy már az mtk meccsen is “brillíroztál”, úgyhogy ne játszd meg magad, és ne add elő, hogy ez egyszeri történet volt a mérkőzés hevében.Emlékeztetnélek rá te ganéj, hogy ott még a szakvezetőt is élesen bíráltad.
Top szpíker voltál itthon, de a nimbuszodból elveszítettél sokat és jó ha megjegyzed, több százezren megutáltak(remélem).
2010 Április 26 at 16:39
Én is írtam neki egy levelet és nekem is válaszolt. Majdnem ugyanezt a levelet kaptam meg.
De legalább válaszolt.
Nekem amúgy semmi bajom nem lenne vele, csak szerintem elkapta a Fradi fika gépszíj.
Talán van annyira értelmes, hogy kiszűri a lényeget és visszavesz az arcából.
2010 Április 26 at 16:56
Szerintem már megérte, hogy többen is levelet írtunk a sport tv-nek.
Ha valaki nem Fradi szurkoló, hanem bármi más, egy ilyen eset után akkor is normálisabb hangnemben fog közvetíteni (legalábbis remélem). Ezáltal nézhetőbbek lesznek a mérkőzések is a TV-ben.
A másik, hogy emelem kalapom. Válaszolt, elismerte hibáját, sőt még megkövetni is hajlandó Rafa-t. Ennél többet nem várhatunk Tőle, ez viszont egy szép gesztus!
Hajrá Ferencváros!!!
2010 Április 26 at 17:34
Korrekt, részemről megbocsátva, de többet azért lehetőleg ne forduljon elő. ;)
2010 Április 26 at 17:37
Az korrekt, hogy legalább vette a fáradtságot, hogy válaszoljon.
De nem csak Wolfét sértette meg, hanem Adnant, Morrisont, Tutoricot, Dohertyt, Stokleyt, Rósát, és még ki tudja ki mindenkit a csapatból! Ráadásul a műsor szerkesztése és alaphangulata is teljesen elfogult volt a fehérvár csapata és szurkolói iránt!
AZ ILYEN UTÓLAGOS BOCSÁNATKÉRÉSEKKEL MEG AZ A BAJ, HOGY TÖBB SZÁZEZER, VAGY TÖBB MILLIÓ EMBER ELŐTT POCSKONDIÁZTA A FRADI JÁTÉKOSAIT ÉS VOLT ELFOGULT A FRADIVAL SZEMBEN AZ EGÉSZ ADÁS ALATT.
A BOCSÁNATKÉRÉS MEG LEGFELJEBB CSAK ÍGY ‘FŰ ALATT’ FOG MEGTÖRTÉNNI, A SZÉLES NYILVÁNOSSÁG ELŐTT SOHA!!!
MÉRGET VEHETÜNK RÁ, HOGY ADÁSBAN MÉG CSAK EMLÍTÉST SE TESZNEK MAJD RÓLA…
2010 Április 26 at 17:38
Ha komolyan gondolná akkor élő adásban kérne bocsánatot…de az úgysem fog megtörténni.
2010 Április 26 at 17:44
PONT AZ A BAJ AZ ILYEN MÉDIASZAKMUNKÁSOKKAL, HOGY BAROMI ‘JÓLNEVELTEN’ CSINÁLJÁK AZ ALJAS SZEMÉTSÉGÜKET!!!
UTÓLAG MINDIG KIMAGYARÁZZÁK A DOLGOKAT, VALAHOGY MÉGSINCS SEMMI VÁLTOZÁS! MINDIG UGYANAZ A PENETRÁNS STÍLUS ÉS ELFOGULTSÁG ÁRAD A MÉDIÁBÓL, UGYANAZOKTÓL AZ ARCOKTÓL!!!
2010 Április 26 at 15:58
ide vele:)
2010 Április 26 at 15:58
Ez jó hír!:)
2010 Április 26 at 15:54
Ő mindenképpen Need :)