Hét éve nem tudunk itthon győzni a lilák ellen – ez most sem tört meg.
Short:
- Megvoltak a lehetőségeink, háromszor lőttünk kaputát, élni kellett volna a lehetőséggel. Az újpestiek nagyon jól védekeztek, taktikailag szervezettek, fegyelmezettek voltak. Számomra csalódás volt a mieink játéka a második félidőben
Bővebben itt olvasható a nyilatkozata.
Mészöly Géza:
- Taktikailag hihetetlen fegyelmezett volt ma a csapat, amit megbeszéltünk, maradéktalanul megvalósították a játékosok. A második félidőben a Fradi mindent feltett egy lapra, hihetetlenül támadta a kapunkat, de a védőinknek és a középpályásainknak helyén volt a lelkük.
Bővebben itt olvasható, mint mondott a vendégcsapat edzője.
Vége a mérkőzésnek.
Tamási:
Úgy érzem hogy a három kapufát lövő Fradi ellen az Újpest első ziccerét ki tudta használni, és ezzel tudott nyerni.
Deszatnik:
Rég láttam második félidőben így rohamozó Fradit, mindent elkövettek, sajnos ilyen a futball. Számos lehetőség adódott játékosaink előtt. Mindent megtettek, emelt fővel jöhetnek le a pályáról. A csereként beállt Abdi megmozdulásai révén nagyon jó előkészítő volt. A végjátékban hiányzott egy kis szerencse. Az Újpest a második félidőben visszaállt, magára engedte a Fradit, ezen majdnem rajtavesztett. Egy rangadót mindig az egyéniségek döntik el, a második félidőben megvoltak az egényiségek, sajnos pontatlan volt a végjáték.
45.
Dragóner becsúszása után újpesti szabadrúgás, elhamarkodottan csúszott oda a védő. A két tábor egymásnak mutogat, mi utolsó támadásainkat próbáljuk meg gólra váltani. Csizmadia ívelését Dragóner fejeli középre, Rósa pedig majdnem tisztán mellé lövi a labdát…
Itt a vége.
43.
Ferenczi kapott sárga lapot, egy újpesti fekszik a földön.
Tamási:
Az Újpest teljesen feladta támadójátékát, csak a védekezéssel törődik.
Deszatnik:
Ha egy edző tudja, hogy Abdi jó formában van, kezdeti. A sors fintora, hogy nyerőember lehetett volna.
42.
Rajczi helyett áll be Tóth Norbert, egy csatáros játékra állnak át a lilák. Tóth jól tartja a labdát, ez lehet a csere oka.
41.
Shaw jó lövését védi Balajcza bravúrral.
39.
Elding egy felívelés után lő kapásból nagyon fölé. Ez a labda csak a székházra jelentett veszélyt.
Tamási:
Nem értem, miért ívelget a Fradi.
Deszatnik:
Meg lehetne cserélni a két éket, hátha az kavarodást okozna.
38.
Nagy helyzet marad ki vendégoldalon: egy messziről felrúgott labdára Megyeri nem mozdult ki, Dragóner rá várt, Rajzi pedig fejelni tudott, szerencsére a jobb kapufa mellé.
36.
Barczi helyett Kovács áll be a vendégeknél.
35.
Tamási:
Lipcsei volt az első, aki a középpályán igazából ütközött, és oda is pakolt.
34.
Abdi harminc méteres lövése nagyon fölé megy.
32.
A harmadik kapufánk. Abdi csap be két védőt háromszor, középre ad, Pista lő, kapufa… Pollák le, Szokol be, Vermes kimegy a bal oldalra, a most beállt játékos próbálja meg megfogni Abdit.
31.
Tamási:
Az Újpest mást sem csinál, csak próbálja tartani az eredményt.
30.
Szakértőink abban egyetértenek, hogy Lipcseit és Shaw-t meg kellene cserélni, Peti legyen közelebb a kapuhoz. A hangulat továbbra is jó, bár a szurkolóink kicsit csendesebek most, hogy ez az eredmény.
29.
Elding kap sárga lapot kapustámadásért. Balajczát nem nagyon érte el – közben Morrison helyett Lipcsei Peti érkezik – de látta hogy jön a hálóőr, és mégsem állt meg. Ezért a lap.
28.
Deszatnik:
Lipcsei megérett, mint a jó bor. Lehet, meglepő, de közel tenném a kapuhoz és az elé kerülő labdákat félelmetes rúgótechnikájával rálőhetné. Addig a labdák elosztásában jutott neki szerep, bízom Shortban.
27.
Eisemann gyúró szól Lipcseinek. Hamarosan beállhat a Kapitány.
26.
Schembri helyett Shaw jön be a két csatár mögé.
25.
Szabadrúgás 24 méterre a lilák kapujától. Pista és Csizi a labda mögött, hátul Dragó, Stockley és Tutoric. Pista rúgja el, lepattan a sorfalról. Csizi az ismétlést a blokkba lövi. Ebből sem lett semmi.
23.
Tamási:
Hiányzik valaki a Fradi középpályájáról, aki alkotni képes. Egy az egyben meg tudná verni az emberét, rávezeti a védelemre, abból lehetne valami.
Deszatnik:
Lehetne Schembrinek visszafejelni a labdát, aki indulhatna belőle.
22.
Nagy újpesti helyzet, Simek középre adásáról a kapu előtt épphogy lemarad a csatár.
21.
Lipcsei és Shaw elmennek melegíteni, közben Pollákot kell ápolni, akit Csizmadia rúgott fel.
18.
Deszatnik:
Élesedik a küzdelem, egy bal lábas játékos hiányolok a szélről.
Tamási:
A Fradi átállt két csatárra, jól feltolta a védekezését, az Újpestnek esélye sincs helyzetet kialakítani. Hoznám a Fradiba Lipcseit a váratlan megoldásai miatt, az Újpestbe Tóth Norbit, aki meg tudja tartani a labdát.
17.
Elding startol egy labdára, visszateszi, Abdi lő, lecsúszik, újpesti bedobás.
14.
Elding a szélről felment ékbe a támadásoknál, védekezéskor visszalép a középpályára, és Schembri marad elöl. Abdi jön be Adnan helyére, Elding felmegy ékbe. Simek jó lövését fogja másodjára Megyeri.
12.
Deszatnik:
Pista nagyon statikus, indító pozícióban volt a szélső, látszott, hogy a centert játsszák majd meg. Nem lépett a labda felé, pedig ha megindul a labda felé, talán le tudott volna fordulni. Vagy benne lett volna egy látványos szabálytalanság is, ami könnyen lapot érhetett volna, és pontrúgást, bár ez egy pillanat műve szokott lenni.
Tamási:
Behoznám a Fradia Lipcseit, kell a kreatív játékos.
10.
A két szélső középpályásunknak feladata lett a támadás, Rósa és Schembri is feljebb lépett, aktívabbak is vagyunk.
9.
Simek rúgja fel Schembrit, aztán elrúgja a labdát, elmarad a lap. Beadás, Csizi lövés, nagyon gyenge, Schembri lövése már jobb, Balajcza védi, de megpattant, és lesen volt a Fradi játékos, így érvénytelenítették volna a találatot, ha bemegy.
6.
Szakértőink szerint cserélnie kellene a Fradinak, kell a kreatív játékos. Schembri cselezget a tizenhatoson, Rósához ível a másik oldalra, aki megfordul, beadja, Balajcza suta mozdulattal kiüti. Szöglet. Az nagyon rossz, a tizenhatoson belül szabálytalanság, kirúgás.
4.
Nagyon statikus a két újpesti középső védő, viszont jól fejelnek. Ugyanúgy, mint Pista. Ezért van, hogy Ferenczi nem igazán él közöttük. Csizmadia kapott sárga lapot, nem játszik Győrben, ez volt neki az ötödik.
2.
Vendégszöglet, Vaskó megy fel, és nagyon mellé fejel. Tamási a fejét rázza, ilyet nem lehet, mondja.
1.
A lilák kezdik a második félidőt. Egyik edző sem változtatott.
Félidő:
Kabát kerül konfliktusba a közönséggel, kiszól nekik, jön a válasz is, a játékos erre berohant az öltözőbe. A második félidő előtti kezdőrúgást olvasónk két kisfiával együtt végzi el.
45+2
Vasiljevic kap sárga lapot, miután felrúgja Schembrit. Elding a középpálya szélén, harminc méteres távolságból nézi a játékot ahelyett, hogy a kapu torkában várná a labdát.
Deszatnik:
A helyzetek alapján négy gólnak is tapsolhatott volna a közönség, sajnos a hazai pálya egyelőre a hazai csapat ellen van, legalábbis a kapufa, nyíltabb, és érdekesebb lehetne a mérkőzés. Az Újpest azt a pár, kontrára épülő lehetőségét jobban használta ki. A középpályáról kevés támogatás van a csatárok felé, a felfutó szélsőjátékban több lenne, Ferenczi nagyon egyedül van elől. A második vonal által előidézett lehetőségek a kapufán csattannak. A folytatásban szerkezetváltás várható, főleg, hogy hátrányban van a Fradi.
Tamási:
A döntetlen jobban benne van a meccsben, a Fradi ha nem vált szerkezetet nem sok esélye lesz ma. Vagy pontrúgásból, vagy lecsorgó labdákból lehet helyzete. Azt látom, hogy ha Újpesten cserélni kellene, Barczit bevinném középre, Tóth Norbit behoznám bal oldalra, több helyzete lenne az Újpestnek.
45.
Rósa hatalmas, 11 méteres kapáslövése – emlékeztek Zidane góljára anno, a BL döntőben? Na, olyan volt – a kapufáról vágódik vissza. Az ellentámadásból majdnem gólt kapunk: Rajczi jó fejese kevéssel kerüli el a kaput.
Tamási: Ha a Fradi ívelgetésre fog játszani arra nagyon ráfázik, mert Vaskó és Takács nagyon jól fejelnek.
40.
Tamási:
Egy csatárral játszik a Fradi, ha nem váltanak szerkezetet, maximum a pontrúgásokból veszélyeztethetnek. Visszaállt védelem ellena második vonalnak nagyon kevés esélyük lesz.
Deszatnik:
Eldinget fel kellene tolni második éknek, túl sok a védekező játékos a Fradiban.
35.
Barczi kapta meg a labdát a bal oldalon, a középre passzára nem volt védőjátékos, Kabát pedig kilőtte a bal felsőt. 0-1…
Deszatnik:
Barczi ígéretes felfutásait hiányoltam, az első megmozdulásából játszott, hogy nem alapvonalig fogja vinni, hanem befelé vezeti majd.
32.
Schembrit kell ápolni, lesétál, úgy tűnik nincs komoly gond, tudja majd folytatni a máltai játékos.
29.
Morrison ember nélkül játszik, vállalhatna kicsit többet. Az eddig elteltekről nézzük szakértőink véleményét.
Tamási:
Az első félóra a játék képe alapján is döntetlen, mezőnyben folyik a játék, a Fradinak voltak nagyobb helyzetei.
Deszatnik:
Lassan véget ér az első fél óra. Játékosként tudom, hogy ilyenkor kezdődik el az, hogy fütyülni kezd a közönség, és a játékos is gólt akar szerezni, többet kockáztat, főleg védekezésben, ilyenkor könnyen lehet hibázni. Szerencse, hogy volt egy ígéretes lehetőség és a közönség “megértő”.
24.
Mit hagyunk ki… Schembri két jó csele után kapufa, remek megmozdulás volt, majd az ismétlést Adnan rúgja fölé néhány méterről… Kicsivel előtte egy jó fejes, Tamási majdnem bemondta a gólt.
Tamási:
Az Újpest szöglet elleni védekezése nagyon rosssz, egész szezonban így volt ez is, a Fradiban pedig van néhány jól fejelő ember, ez veszélyt jelenthet.
19.
Rajczi lövése a hosszú sarok felé tart, kicsit megy mellé.
Deszatnik:
Az első húsz percben a labdás játékos a társaktól kevés támogatást kapott, a közel helyezkedés hiánya miatt marad a távolra rúgott labda, amire ha statikusan felállnak a védelmek, kevés esélye van a beindulónak.
16.
Rajczi törhetett egyedül kapura, Megyeri kijött szöget zárni, eltolta mellette, éles szögbe került. A középre adott labdánál zártuk a területet, nem tudott senki sem beleérni. Helyzet volt ez is.
Deszatnik:
Jól jött, hogy Megyeri ilyen jól védett múlt héten, a Székesfehérvár ellen.
Tamási:
Vaskó és Vermes egyáltalán nem fér a labdához, az egész szezont tekintve van ez így. Ilyen magassággal kellene, hogy veszélyesek tudjanak lenni. Túl lágyak a szögletek.
12.
Rósa nagy lövésével veszélyeztetünk először. Sokszor szabadon hagyjuk a bal oldalt, ahol Stockley kéri a labdát, de nem kapja, ott lenne mit keresni.
8.
Elnézést, de hiába szereztünk be egy modemet a múlt heti fiaskó után, most a Pannon hálózata nagyon lassú.
Deszatnik:
A Fradi 4-4-1-1-et játszik, Elding a középpálya bal oldaláról igyekszik felérni Ferenczi elé, kérdés, védekezésben hogy tudja majd lezárni a szélet védekezésben. A lilák 4-4-2, klasszikus felállás. Ott Kabát lép visszább, és Rajczi marad csúcsékként fent. Mindkét csapat a szélen akar elmenni, utána középre játszani. Nálunk az lesz a kérdés, hogy Csizmadia hogy tud a folyosón megindulni, és beadni.
Tamási:
Puhatolóznak még a csapatok, úgy látom, hogy ha Simek egy az egyben meg tudja verni a védőt, ott lehet esélyünk. Mindkét csapat kapkod, a lecsorgó labdákat kellene megszerezni, abból lehet helyzet. Nagyon a pálya közepén zajlik a játék.
1.
Remek a hangulat. A szurkolók ordítanak, ahogy a torkukon kifér, nincs teltház, de a kapu mögött teljesen tele van, az oldallelátók háromnegyedig teltek meg, körülbelül 9-10 ezer ember van a stadionban. Az első félidőben a Tábor felé fogunk támadni, ez nem megszokott, a Springer-szobor felé szoktunk.
Elkezdődik a tlaálkozó.
18:59
Tamási:
- Sok gólos, jó meccset várok, bár az utóbbi 10 évben gólszegény meccsek voltak, de ma máshogy lesz. Nagy taktikai csata lesz.
Deszatnik:
- Hazai győzelmet várok, nem lesz szép játék, de szerintem a hazai közönséggel benyomjuk őket! A lilák szerintem ívelgetős játékot várnak, de Craig biztos kitalált nekik valamit!
18:47
Melegítenek a csapatok.
18:36
Akkor nézzük a legfontosabbakat, a meccs előtt:
A kezdőcsapatunk: Megyeri – Csizi, Tutoric, Dragóner, Stockley – Morrison, Ahmed, Rósa, Schemberi – Elding, Ferenczi.
Dózsa. Balajcza – Takács, Vasiljevic, Vermes, Vaskó – Korcsmár, Pollák, Barczi, Simek – Kabát, Rajczi
A cserepadunk: Haber, Shaw, Alcantara, Abdi, Balog, Vass, Lipcsei
18:34
A mieink már melegítenek, mikor megérkeznek az újpestiek, hatalmas füttykoncertnek téve ki magukat.
2010 Április 30 at 22:18
Üdv mindenkinek.
Engem az idegesít a legjobban ebben a vereségben, hogy nekünk ebben a szezonban semmi más nem maradt csak h megverjük az Újpestet. se dobogó se ligakupa se magyar kupa. erre tessék…év végéig ünnepeltem volna akár a 10. hely ellenére is ha visszavágtunk volna a lila majmoknak.
De továbbra is Hajrá Fradi!!! kedden irány Győr!!!
2010 Április 30 at 22:18
meglátásom szerint jövőre Elding, Tutority, Kulcsár, Tóth, Fitos, Csizmadia, Schembri, Abdi, Dragó, Balog maradhat
a többi vagy nyugdíj, vagy kuka
teljesen új csapatot kell építeni, MINŐSÉGI játékosokból!
2010 Április 30 at 22:22
Majdnem egyetértek veled , kivéve Csizi . Nagyon gyenge játékos .
2010 Április 30 at 22:33
nyilatkozni jobban tud mint focizni.nekem különben ő meglepi.fut mint a hül.e,beadni nem tud és néha a gyógyszere sincs meg.de fél évet még adnák neki,még nem tudja hova került.ez mondjuk az 1 mentőöve.
2010 Április 30 at 23:50
És Megyeri?
2010 Április 30 at 22:16
Most értem haza, de még mindig nem tudok lecsillapodni. Ezzel az Adnannal már hetek óta ország-világ előtt kiröhögtetjük magunkat, egyetlen értékelhető megmozdulása nincsen. Schembrinek mintha erőnléti gondjai lennének, minden lila lefutotta. Rósa futott helyette is, de egyetlen átadása nem volt ami legalább 15 m-en belül lett volna pontos. Morissonról ezúttal is kiderült, hogy ezzel a 45 kg-os testalkattal már egy közepes képességű, erőnlétű és testalkatú középpályás is játszva félrebillenti. NINCS KÖZÉPPÁLYÁNK.
Más.
Az 1-es szektor sarkán a biztonsági sávban ( a kiürített alsó 3 sor )a Fradi biztonsági emberei között háborítatlanul tobzódott egy 45-50 körüli úriember, akinek 4 alkalommal sikerült az lilák valamely melegíteni menő-jövő játékosát egy korsó sörrel megdobni, egyszer pedig a szögletet rúgó Simeket leköpni. Ezzel kapcsolatban két megjegyzésem lenne: 1. elképesztően amatőrök vagyunk még mindig, a saját biztonsági cég dacára vagy éppen amiatt 2. ennyi sört hülyeség a majmokra pazarolni.
2010 Április 30 at 22:21
Két megoldás:
1 Angol vezető kell, aki nem ismer (és nem is akar ismerni) 45-50 körüli úriembereket, akik cirkuszkodni járnak az Üllői útra, mert nekik mindent szabad.
2 Az összes nagyhatalmú emberkét egy szép napon egyszerre kitiltani! Oszt jónapot!
2010 Április 30 at 22:14
Szomorú vagyok nagyon.
2010 Április 30 at 22:10
hazaértem…
ha mekkéb ezután sem érzi, hogy a zsebébe kell nyúlni, akkor soha
a csapatunk ugyanis nem rosszul játszott, hanem csak ennyit tud
2010 Április 30 at 22:10
Összefoglalva a meccset. A rendőrség balkáni körülményeket teremtett azzal, hogy három rendőr motozott meg minden belépőt. Az eredményt láttuk, aki be akart vinni valamit az, bevitte, ellenben egy órát kellett szarakodni a bejutással.
A meccs. Short ma, szakmailag megbukott. Adnan beállítása, 60 percig pályán hagyása, iszonyatos ostobaság. Schembri lecserélése szintén. Shaw behozatal meg az évtized talánya. Az egész felállásunk egy vicc volt, azzal, hogy Elding 70 percet szenvedett a szélen, és gyakorolta a beadásokat, amelyekről kiderült, hogy neki nem megy. Pista pályán tartását sem értem, de az ő megítélését nagyban hátráltatja, hogy nem kap használható labdákat. A támadásunk abszolút nincs kitalálva. Abdi, Schembri kell a pályára, ha nincs Bence, meg Kuli. Bence, aki képes lőni, nagyon hiányzott. Iszonyatos pech, Kuli, Bence elvesztése, meg a kapufák. Viszont a ziccerek elpocsékolása, az üres kapu el nem találása egyszerűen luxus! Ez az újpest nagyon is verhető volt ma, de töketlen emberekkel, nem lehet. Hatalmas üresjáratok voltak a játékban, amit egy Fradi nem engedhet meg. Erőden közepes meccsen, taktikai, szakmai hibák miatt, kikaptunk, nincs ok az, hogy bármit is megdicsérjünk. McCabe, meg nyúljon a zsebébe, mert nem tudok elképzelni nagyobb pazarlást, mint azt, hogy hulladék játékosok bérét fizetjük, mint Adnan, Rósa, Mamic, stb. Inkább lennénk kevesebben. Ezek szasrt sem érnek.
2010 Április 30 at 22:13
Hazaértem én is…
Teljesm mértékben egyetértek minden szavaddal!
De gondolom jönnek majd a “hozzáértők” és megmagyarázzák, hogy Morrison milyen rohadt jó volt, meg hogy Rósa hogy hajtott…..
Kíméletlen nagytakarítást kell csinálni ebben a csapatban
2010 Április 30 at 22:28
Rósa iszonyat nagy csalódás volt nekem is… Mintha nem érezte volna át, hogy ez ma egy milyen meccs. Az meg a keret szegénysége, hogy megsérül 2 ember és már Adnan-nak kell kezdőként!(:S) játszania.
Az is inkább ment volna krikettezni. Mindenki jobban járt volna.
2010 Április 30 at 22:41
Buják senki nem fogja védeni Morrisont,de az edző párost és szerintem senkit sem.1 olyan mecset vesztettünk el amit minimum fél évig visszahallunk.de az egészben az a fájó,hogy ha így marad minden akkor ez még megfog ismétlődni.
2010 Április 30 at 23:54
Az öreg Shaw pár percre állt be, kénytelenségből. Rúgott egy kapufát. Kit kellett volna behozni? Vass Mátét?
2010 Április 30 at 22:05
Amit egyszer Isten elvesz tőlünk, azt máskor visszaadja.
Hajrá Fradi!
2010 Április 30 at 22:00
Most értem haza!
Nem tudok szó nélkül elmenni amellett ami a második félidő utolsó 15 percében tőrtént!
Megjelentek a K L be az uszító,aljas antifradista szélsőséges IQ bajnokok és saját szúrkolótársaikra támadtak!!!!
Undorító,aljas cselekedet volt szégyeljék magukat!!!!
2010 Április 30 at 22:03
s.r.k magánhadserege…szánalmasak!
2010 Április 30 at 22:04
Remélem a kamerák is látták őket!
Ha nem, számon kell kérni Berkin!
2010 Április 30 at 22:04
s.r.k.?
2010 Április 30 at 22:05
Mindent fölvettek a tetőn álló fakabátok. Az egész meccsen kamerázták a Tábort…
2010 Április 30 at 22:06
Egyértelmű provokáció volt!!
Ne csodálkozzunk ha ezekután Berki joggal mondhatja hogy ezért lesz szinház az új stadion!
Bakker GYALÁZAT!!!!
2010 Április 30 at 22:08
ki az az s.r.k.????
2010 Április 30 at 22:08
Na akkor ha már kártya van,itt az idő a végleges kitiltásra.Gondolom készültek felvételek erről a “bátor” cselekedetről.
2010 Április 30 at 22:12
Eseká =Voldemort.Nem szabad kimondani a nevét.
2010 Április 30 at 22:14
Ez hiányzott. De most levizsgázik a kamera, meg a kártya. Ha ezeket nem tudják kiemelni, akkor minket se vegzáljanak.
2010 Április 30 at 22:14
Teljesen mind1 van-e kártya vagy kamera, az utcán senki nem fogja megvédeni az EEE-seket több tucat huligánnal szemben. Nekik csak játék a Fradi, akiket vernek azoknak az életük. Aki pedig fradistát ver az nem fradista… ennyi. Jah, ezek egy független L szektoros sorai.
2010 Április 30 at 22:15
Látta valaki mi történt pontosan?
2010 Április 30 at 22:18
végig néztem b@sszameg!!
A Félidő végefelé átjöttek ,ami megint egy újabb kérdést vet fel!
Hogy a retekbe lehet szektorokon keresztül ilyen szabadon közlekedni!!!
2010 Április 30 at 22:22
Le is írnád, hogy mi történt? Kibe, mibe kötöttek bele? Mit csináltak?
2010 Április 30 at 22:23
Én kicsit följebb álltam, de én is láttam mindent. A második félidő közepe/vége felé átjöttek páran és összebalhéztak az EEE-sekkel. Azután az előszurkoló is leugrott és ment oda. Repültek zászlórudak, asszem még egy öngyújtó is a K szektorból. Azután jöttek be a szekusok és próbáltak békét teremteni.
De elég szégyen, hogy pont a dózsa ellen kell ezt csinálni. Egyátalán ilyet csinálni is elég szégyen…
2010 Április 30 at 22:25
Gyakorlatilag az A-ból is át lehetett sétálni a Táborba az összes rács ki vont nyitva és még csak meg se kérdezték hova mész…
2010 Április 30 at 22:33
Vizsgázhat a kártya-kamere-biztonsági cég közös rendszer.
Örökös kitiltás azoknak akik elkezdték a balhét, aztán majd az utcán lehet szopkodni a f@szt, mert FRADISTA nem ÜTHET FRADISTÁT semmilyen indokkal sem…
2010 Április 30 at 21:59
Kikaptunk.mindenki csalódott és elvan keseredve,de a lényeget ne felejtsük:
HAJRÁ FRADI!
….mert mi akkor is győzünk hogy ha kikapunk…
2010 Április 30 at 21:59
Szép (szebb) jó estét!
Most értem haza…
Még jó, hogy kerültem egy kicsit és nem kaptam az oszlatásból, a paprikaspray-ből, vagy mi a búbánatból…
A meccsről pedig semmi extra véleményem nincs, ha csak az nem, hogy épkézláb támadójáték nélkül lehetetlen nyerni.
Schembrit pedig, hogy mi a búbánatért hozta le Short?
Támadó középpályásszerű valamit játszott, az egyedüli volt, aki lendületet vitt a játékba.
Erre behozta helyette Palit…
Abdi szintén vitt némi lendületet a játékba, Pista pedig botrány.
Normális középpályások és gyors, lendületes csatárok nélkül soha nem leszünk igazi futballcsapat.
Csak egy futballcsapatra emlékeztető valami…
Pista és Dini hatalmas csalódás.
Ennyi pénzért lehetnének futballistáink is!
Jó éjszakát Nektek!
Én most inkább sörbe fojtom bánatom…
2010 Április 30 at 21:55
Mint kiderült, hiányzott Doherty és Bence játéka, mert így most még az a pici folyamatosság és stabilitás is kimaradt a középpályáról.Peti jól szállt be a játékba.
Shorttal tudatni kell sürgősen, hogy ez itt nagyon kevés, és ha nem akar változtatni, akkor lehet pakolni!
2010 Április 30 at 21:54
Sajnlom.
Abdi remek volt
Schembri ügyes, elfáradt
Tutoric megalkuvás nélküli, remek
Dragó szintén jó
Megyeri magabiztos
Csizi előre nulla, védekezés elment
Stokley folyamatosan behúzódott középre, a Simeknek sok helyet hagyva
Morrison annyira nem szar, bízom benne előre gyenge
Pista – küzd, sokra nem megyünk vele
Elding robotolt, jó
Rósa meg Adnan KUKA
2010 Április 30 at 21:53
Ami előtt értetlenül állok:
-Shaw-Schembri csere???
-Adnan felhúzhatja a Fradi mezt ennyi meccsen nyújtott 0 játék után???
-Abdi nem kezdő???
És nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudunk betalálni, és azért az is benne volt, hogy eszméletlenül pechesek voltunk…
2010 Május 1 at 00:00
Shaw ugyanannyi kapufát rúgott, mint Schembri. Amúgy kutya se érti Schembri és Abdi körül a dolgokat.
2010 Április 30 at 21:53
kell csinálni a adnanak egy transzparenst hogy menyen Jeruzsálembe a pi…ba
2010 Április 30 at 21:58
Akár oda is, de a lényeg, hogy jó messzire!
2010 Április 30 at 21:59
Miért Jeruzsálembe,könyörgöm?
2010 Április 30 at 22:02
Pici rosszmájúság.
Egy pakisztáni számára nemigen van neccesebb hely, mint Izrael fővárosa.
Ez olyan, mintha egy fradistát kikötöznének a Megyeri útra mezben.
2010 Április 30 at 22:08
szerintem adnan helyett bárkit, megkockáztatom hogy még te vagy én is jobb megoldás lettünk volna mint ő. De ha nagyon megerőltetem magam morrison helyett is tudnék mást…..
2010 Április 30 at 22:15
Na,azért az nem mindegy,hogy Kelet,vagy Nyugat-Jeruzsálembe…Amúgy egy pakisztáninak India a legrosszabb hely,nem?
2010 Április 30 at 22:23
Szerintem Izrael fővárosa Tel-Aviv.
2010 Május 1 at 00:06
Ezek nagyon rossz dumák. Adnan egy elég gyenge játékos, bár ma nem ő volot a leggyengébb. Ez még nem ok arra, hogy ne tudjuk magyarul leírni a szavakat (Adnannak, menjen). Azt meg végképp nem értem, hogy miért kell egy brit állampolgár kapcsán sidózni. (Akkor se érteném persze, ha nem lenne brit.)
2010 Április 30 at 21:52
Én megértem azokat az embereket, akik el vannak keseredve. Én is nagyon csalódott vagyok. De a kutya sem sz@rik az óljába.
Első elkeseredésében rengetegen szidnak mindenkit. Kell, nem kell. Azt lehet olvasni széltében, hosszában, hogy mindenki takarodjon, de összességében 8-10 embernek van ennyire szélsőséges véleménye, ők viszont leírják 5-6-szor.
Kérdem én, ki az aki ebből a játékosállományból többet hozott volna ki mint Short?
Ki az aki többet harcolt volna az újpesti védőkkel, mint Pista vagy Elding?
Azt a legkönnyebb leírni, hogy takarodjon mindenki, mert csalódott vagyok.
Kell középpályára legalább 3 minőségi játékos. Akkor ez az Elding-Ferenczi csatársor is ragyogni fog!
2010 Április 30 at 21:55
Kérdem én, ki az aki ebből a játékosállományból többet hozott volna ki mint Short?
Pl:Garami
2010 Április 30 at 21:59
Bárki, akinek van 5 év edzői múltja!
2010 Április 30 at 22:00
Vagy, vagy sem.
Én nyártól mondom, hogy középpályára kellenek játékosok ( szó ami szó, nem Adnanra gondoltam):((
2010 Április 30 at 22:04
Sok mindenben igazad van beregvaros. Én csak annyit tennék hozzá: adnan és morrison…. Szerintem ez mindent elmond short “mesteredző”-ről.
2010 Április 30 at 22:06
west02:
de kit tehet be helyettük???
Oda kell igazolni, arra a posztra, de Tutoric szintű játékosokat!
2010 Április 30 at 22:09
szerintem adnan helyett bárkit, megkockáztatom hogy még te vagy én is jobb megoldás lettünk volna mint ő. De ha nagyon megerőltetem magam morrison helyett is tudnék mást…….
2010 Április 30 at 22:11
Edekon ugye csak hülyéskedsz?
2010 Április 30 at 22:27
BÁRMELYIK SZURKOLÓ jobb összeállításban küldte volna ki a csapatot!!
Ha Abdi és Schembri a két szél és Pistáék 2-en belül játszanak akkor már a félidőben VEZETÜNK! Ha meg elfáradtak volna akkor tartottuk volna az eredményt a cserékkel.
2010 Április 30 at 21:51
A helyzetek alapján az iksz igazságosabb lett volna. Ennek nem vagyok elégedett a csapat játékával… Az a baj, hogy ha nem megy az ívelgetés sem tudunk váltani, nincs B terv és ez pedig nagyon kevés.
Abdi bejött meg is kavarta őket rendesen. Nagyon hiányoznak a középpályáról a kreatív emberek …..
2010 Április 30 at 21:51
Én személy szerint jövő szezonban egy olyan középpályát szeretnék látni, ahol a ma legjobban teljesítő Schembri illetve Abdi is maximum cserék! Akkor elválna milyen játékos Pista meg Elding, mert enyhén szólva nem kapnak támogatást a középpályától, nem tömik őket labdával, maximum úgy, hogy előre rúgják nekik 20 méteres körzetükbe. Doherty sem a csúcs, de Morrison …inkább nem folytatom. Adnan meg nem focista.
2010 Április 30 at 21:51
Szar meccs volt, két szar csapattal. Talán még sose láttam ilyen gyenge dózsát. Nyernünk kellett volna, mert középpálya nélkül is háromszor annyi helyzetünk volt, mint a liláknak.
Ahmedet bottal kergetném haza, de Morrison és Rósa se volt sokkal jobb. Morrisonon eddig, ha rosszul játszott is, az erőfeszítést legalább lehetett látni, most már azt se. Elismerem , hogy sokat tettek a múltban a csapatért Rósával együtt, de már nincsenek hasznunkra, menniük kell.
Schembri és Abdi viszont bizonyították, hogy tudnak focizni, ennek az egynek örültem. Remélem Short is látta, és levonja a következtetéseket.
2010 Április 30 at 21:52
Említett urak tényleg JÁTSSZÁK a futballt,ezt én is örömmel láttam.
2010 Április 30 at 22:22
czm1 szerintem levonta de én nem úgy látom,hogy őt érdekli a pályán elért eredmény.sajna a Pakisztániban aki lát kb.3-4 meccse fantáziát az vagy nem ért hozzá,vagy NEM ÉRT hozzá!!!
2010 Április 30 at 21:50
köszönöm a játékosoknak ezt a hétvégét még jó hogy két újpest szurkoló haverommal lesz dolgom holnap, szembe köpném az összes játékost edzőt vezetőt
2010 Április 30 at 21:58
Esküszöm lehajtott fejjel megyek ki az utcára, ez annyira de annyira fáj.
Persze a játékosok mennek majd bulizni valahova mert nekik SEMMIT nem jelent ez az egész!
2010 Április 30 at 21:48
Megjöttem…A lilák legjobb embere a kapufa volt…de miért játszunk 10 emberrel?
Adnan egy gyáva senkiházi,semmi haszna…sőt …Bence azért nem játszott mert ez a sötét pako agyonrúgta edzésen.Bezzeg a meccsen olyan mint egy riadt nyuszi…eltakarodhatna a búsba.A gól is 90%-ban az övé volt.
2010 Április 30 at 21:50
Ha tehetnem 10 upot adnék!
2010 Április 30 at 21:55
Igen, a gól előtt Adnan adta el a labdát. úgyhogy nem 90% az.
2010 Április 30 at 22:21
Rósa meg későn eszmélt..A majom mögött állt(!!) 2 méterre, csak akkor eszmélt amikor a maki felé ment a beadás.
2010 Április 30 at 21:47
Ma ez idegtől tutti nem alszok hajnalig,esküszöm nektek a sírás kerülget!
2010 Április 30 at 21:42
nevesincs KÜLFÖLDIEK
NINCS TAKTIKA AZ EGÉSZ EGY NAGY NULLA!!!
2010 Április 30 at 21:40
a szerencsésebb csapat nyert.sajna nem volt elképzelés a “csapat” játékában.találtunk 3 kapufát,de az elképzelés sajnos nem a mi játékunkban volt.azt kell mondjam idény végén edző(ket) KELL cserélni mert erre a futball nevezetű valamire szerintem senki sem kíváncsi,és ez nem csak erre a meccsre érvényes.a mai meccsen senkit nem lehet kiemelni sem rá verni a balhét.mivel senki nem volt se jó,sem rosszabb a többinél.bár ha valakit mégis muszáj akkor Lipcsei!!!ő átérezte miről van szó.
2010 Április 30 at 22:18
“a szerencsésebb csapat nyert”
NEM ! A JÁTSZÓBB csapat nyert, bármilyen fájdalmas is…
2010 Április 30 at 21:40
sato2558…….olvasd el figyelmesebben hogy mit irtam………. én sem vagyok morrison-és ahmed fan…..
2010 Április 30 at 21:48
Off.
Valamit félreértettél..
Nem neked szántam amit magadra vettél!
On.
2010 Április 30 at 21:39
Nagy jól játszottunk izgalmas sok helyzetes meccs volt nem volt szerencsénk
tulajdonképpen edzö minden elkövetett a győzelemért nem lehet hibáztatni . Ezek a hisztik amik itt a fórumon vannak szinte nevetséges , csak ennyit tudunk ezel a kerettel
2010 Április 30 at 21:58
te tuti nem vagy több 10 évesnél, jól játszottunk??? nézz meg kérlek pár régebbi felvételt. Nem kell feltétlenül pl a BL csapatot, nézz meg pár meccset abból a gárdából amikor még itt volt Gera meg Töki, akkor mond hogy jól játszottunk most…. ez értékelhetetlen játék volt!
2010 Április 30 at 21:36
Valaki szóljon már a vezetőségnek!!!
9 új ember KELL!!
3 a védelembe, 3 a középpályára és 3 új csatár…HA BAJNOKOK AKARUNK LENNI…
SHORT,REID,BERKI, TAKARODJ!!
Nem tudják, mi az a foci!!!!!!!!
Nem tudják, mi az a FERENCVÁROS!!!
TAKARODJANAK!!
am hogy hívják a Főszurkolónkat?röstelelm, de nem tudom…aki tud a vezetőséggel BESZÉLNI!!
2010 Április 30 at 21:35
Azt meg csak remélni tudom,hogy azt a pár embert aki azt élvezte,hogy dobálodzik azt kibaszák mint a szart.Ha már van kandi kamera akkor használjuk is.
2010 Április 30 at 21:39
Igaz!
Meg a tűz és füstgyújtókat, a fasszopózókat, a huhogókat, sálégetőket.
Ha ez megvan akkor a fingókat, állókat, ülőket.
Ha a nép elfogyott nem lesz aki elégedetlenkedjen.
TÉNYLEG EZ A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁD?
kockacukor vs. szalámis szendvics?
2010 Április 30 at 22:03
Ja ha te azt gondolod,hogy ez normális dolog akkor mikor fizetni kell akkor is jelentkez.Arra a kérdésedre,hogy ez e a legnagyobb problémám arra azt válaszolom,hogy ez is.
2010 Május 1 at 00:14
Igen, jelentkezz!
2010 Április 30 at 21:34
Nem történt tragédia. A múlt héten a Videoton ellen szerencsénk volt, most meg nem. Küzdöttünk becsülettel, de ez a keret ennyire képes. A meccs szünetében Géczi Pista bácsi kimindta az igazságot: egy az egyben kellene felvállalni a játékot, magyarán ki kellene cselezni az ellenfelet. Én ma csak Schembrit és Abdit láttam cselezni. Öreg és statikus a csapat, változatlanul azt mondom, hogy Megyeri, Kulcsár, Tóth B., Fitos, Tutoric, Abdi, Schembri, Csizmadia, Dragóner és Balog kivételével a többiektől el kell búcsúzni. Igen, még Pistától és Eldingtől is.
2010 Április 30 at 21:39
Nem történt tragédia???….. erre nem írok semmit inkább.
2010 Április 30 at 21:42
“Nem történt tragédia”.
????
Irigyellek, hogy ilyen higgadt tudsz most maradni. Végül is egy nem túl veretes uttesttől kaptunk ki akit a fél NB.I elvert. Persze nekünk ez megint nem sikerült. Ez önmagában véve tragédia. És akkor még nem beszéltem a látottakról és erről a reménytelen játékosállományról.(tisztelet a nagyon kevés kivételnek)
A mondanivalód többi részével egyetértek.
2010 Április 30 at 21:33
Lehet megköveztek, de szerintem jó meccs volt, az más kérdés, hogy 8 játékost ki kellene rakni nemhogy a kezdőből, hanem a Fradiból is.
McCabe nem fog áldozni ránk, a sors fintora, hogy az őt képviselő maszopos vonal “menekül” és ezért két szék közül a pad alá esünk.
90 előtt a komcsik szívattak, most a komcsik miatt szívunk.
Az élet a legnagyobb rendező.
2010 Április 30 at 21:31
ha ez a sort itt marad a következő idényre akkor én befejeztem én erre a focinak nem nevezhető játékra nem vagyok kíváncsi
2010 Április 30 at 21:34
Szivesen megkérdezném tőle mi volt a taktika….
2010 Április 30 at 21:37
szerintem short marad….ö itt tanit , tanul náluk…egy magyar edzö nem játszatna ennyi külföldit….mc.cabe meg csak azokat hoz ide…..jó….van kivétel is…tutorics…de valaki mondjon még egyet…talán még wolfe…..
2010 Április 30 at 21:39
vagyizs,ne kérdezd meg.Az angoloknál köztudottan nincs taktika.A csapatot összeállítják,azt’ hadd szóljon…
2010 Április 30 at 21:29
Remelem ezek utan mr mekkabe veszi a satorfajat, es az osszes kormoslabuval hazahuz!
2010 Április 30 at 21:46
Gratulalok a lepontozoknak!
A jelek szerint akkor nektek tetszik ez az egesz, az hogy kettot nem tudnak passzolni es motivalatlan SENKIK jatszanak a csapatban!
2010 Április 30 at 21:28
Sziasztok!
Rövid értékelés.
Sajnos ugyanazt tudom mondani mint a vidi elleni mérkőzés után. Ma megin csak a Fradi szívet tudom kiemelni. Küzdöttünk de sajnos csak ennyire vagyunk képesek jelenleg. Az uppe jobb játékos állománnyal rendelkezik, amit akartak azt megvalósították. Itt tényleg csak csak 4-5 jó mínöségű játékos kellene a kezdőbe és egyenrangú ellenfelei lennénk az élmezőnynek. A mai meccset meg szerintem kis szerencsével simán meg is nyerhettük volna, Ugye a 3 kapufa, Csizi és Rósa 100% helyzete ha másként alakul…
Amúgy egy nagyon brusztolós mérkőzés volt, nyomtunk de a technikai képzettséget nem lehet pótolni a nagy akarással. Mr McCabe, kérem szépen áldozzon a csapatra egy kis pént, mert ez a CSODÁLATOS közönség megérdemelné. Minden elismerésem a TÁBORNAK, fantasztikusat nyújtottak.
Azért Kuli, Tóth, és bárki bármit nyom erre Doherty nagyon hiányzott a csapatból.
Összefoglalva, nem érdemel szídást a csapat mert csak ennyire képesek, és ezt el kell most fogadnunk. Remélhetőleg nyártól egy új időszámítás lép életbe, legalábbis én ezt remélem, és bízom benne. Lehet, hogy naív vagyok, de inkább az, mint pesszimista.
Még annyit, hogy Abdit Adnan helyett nyugodtan lehetett volna a kezdőbe tenni, a védekezésben nem az igazi, de az látszik minden mozdulatán, hogy kíváló támadó.
Hajrá FRADI
2010 Április 30 at 21:27
Én szívből gyűlölöm a lilákokat!
De!
Nem hoznak ötöd osztályú angol focistákat, hanem saját nevelésű játékosokkal erősítenek.
Ha beáll Bence vagy Fiti, akkor megszakadnak a pályán!
Ez döntött ma.
Zsoldosoktól ne várjunk csodát!
2010 Április 30 at 21:29
Szerintem ma mindenki megszakadt a pályán.És pont ez a baj.Ennyi a tudásunk.Persze,ha bemennek a kapufák-most ünneplünk és zseni mindenki…
2010 Április 30 at 21:31
pedig ez a jövö…..nyáron ismét zsoldosok lepnek el minket….csak nem pl mamicsnak hivják majd hanem…….. ali-dromedárnak…..
2010 Április 30 at 21:33
Szerinted ma Adnan megszakadt a pályán?
Vagy Morison?
Folytassam?
2010 Április 30 at 21:42
Szerintem Adnan megszakadt,Morrison pedig eleve egy sértett ember,akinek ráadásul gyereke született és Ő nincs otthon vele.Nekem is van gyerekem,nem is megyek mellőle egy métert sem.Viszont nem is vagyok profi futballista.Szóval,Jason nem tudja 100 %-osan megoldani a dolgot.Adnan pedig ennyit tud.
2010 Április 30 at 21:44
akkor ez a két játékos minek van a kezdöbe ????????
2010 Április 30 at 21:51
látod,szzsolt,ez jó kérdés.Én sem kezdetném őket,pont az említett okokból.
2010 Április 30 at 21:26
Sziasztok Fradisták!
Szar a helyzet és kilátsátalan is! Ne mondja soha többé senki, hogy Ferenczi így megy úgy! Le a padra azonnal! Morrison direkt csinálta nem kérdéses, aki ezt nem veszi észre az vak!Direkt leindítja a védőt, elveszti a labdát direkt recskázik, nem fut vissza stb. Adnant soha többé a kezdőbe, nyomorék, vak, szerencsétlen súlytalan, elképzelés nélküli futball-analfabéta! Rósa kedvetlen, formán kívüli (becsülöm mert ezek ellenére hajtott). Mai elfogadhatót nyújtott Megyeri (mit kellett csinálnia?), Tutorics,Schembri, Elding. Ezeket kell megtartani, a kezdőből meg a többi mehet a jó büdös vérbe! Talán ha baromi jószívű vagyok akkor Csizmadia is maradhat! HÁT BAZMEG KELL IGAZOLNI EGY KOMPLETT KÖZÉPPÁLYÁT SHORT, HOGY MI A JÓ ÉDES TELIBERAKOTT KRUMPLIÉRT A VÉDELEMMEL KEZDENÉD???????????????????????????
2010 Április 30 at 21:28
Ferenczi pont annyi labdát kapna a padon is mint a kezdőben.
2010 Április 30 at 21:36
De lehet beállva harcosabb lenne mint hawaii-ozva a tutiban. ;)
2010 Április 30 at 21:49
Nézd,tudtommal fix összegért játszik,szóval a kezdőben sem hawaii-ozhat,és a pad sem hatna rá jó hatással.Egyébként sincs senki,aki helyette játszhatna a kezdőben.Pista egy klasszis játékos,aki bármikor gólt szerezhet.Ma egyetlen használható labdából egy kapufát rúgott,ami centikkel marad el a góltól.
2010 Április 30 at 21:26
Hát nehéz mit mondani de azzal kezdeném,hogy én nem a csapatot szidnám és okolnám.Ezek a játékosok a maguk modján tették a dolgukat és ez csak erre volt elég.Ellenben ha a tulaj látta a mérközést akkor azt is láthatta,hogy az angol 3-4-5. osztályból guberált játékosok nem veszik fel a kesztyüt a magyar fiatalokkal szemben.De nekem ezzel a taktikával is problémám van ezt a világon már sehol nem játszák még a járásiban is arra törekednek,hogy passzolva ki hozzák a labdát.Senkit se akarok meg sérteni de ebben a csapatban én sajnos nem látok semmi alázatot,játék tudást arra,hogy előrébb lépjünk.Itt egy komplett csapatot kell venni.
2010 Április 30 at 21:28
Tökéletesen igazad van!
2010 Április 30 at 21:24
Több b@sztató smst kaptam mint karácsonykor a 2 nap alatt!Tudják ezek egyáltalán hogy mit jelent az hogy FRADI??
2010 Április 30 at 21:23
A hőbörgőknek: abban mi a jó,hogy hogy állandóan anyázunk,ha valami men az elképzeléseink szerint alakul?
Egyenlő erők csatája volt,nekik szerencséjük volt,a miénket elengedte Fortuna…
Szomorú vagyok, de nem haragszom a játékosokra,nem küldök senkit az anyjába,mert ettől nem érezném magamat jobban. Aki egy “takarodj”-tól jobban érzi magát azt csak sajnálni tudom.
Mindent megtettünk,hogy hozzuk a meccset, a szurkolás fantasztikus volt,ez láthatóan fel is dobta a srácokat,mindenki kihajtotta magát,persze megvoltak a hibák,de volt jó pár szép megoldás is,csak az a fránya szerencse… A meg nem adot gól meg csak hab a tortán.
Mindenki nagyot küzdött, de ez ma kevés volt!
Én egyetértek Deszkával.
Hajrá Fradi!
2010 Április 30 at 21:25
Elmondom miért háborgunk.Azért mert ez az ívelgetős valami ez nem foci!
2010 Április 30 at 21:29
Most nem azért de még tapsoljak is ????? taktika szar középpálya ( adnan morrison )
Bocs de én nem tudok egy olyan Fradi játékosra nem haragudni mint a zárójelben említett kettős. Ez szégyen!!!!! De sorolhatnám a neveket tovább.
EZ FRADI ÚJPEST MECCS ITT NEM ELÉG MEGSZAKADNI A PÁLYÁN!!!! AZ LENNE A MINIMUM!!! nyerni kellett volna…. ennyi… szégyen!
2010 Április 30 at 21:30
Azért háborog mindenki mert ez a csapat csak azoknak jó akik megszokták a 3 év másodosztályt és az azelőtti 1 év lődörgést. Azért mert mi a FERENCVÁROS vagyunk, ne kelljen Fortuna, hogy egy mocsárvidéki betelepült álomgyári barbiházas mezítlábas tenyeres talpas nyomoronc csapatot leverjünk!
2010 Április 30 at 21:37
A drukkernek engedtessék már meg,hogy kifejezze nem tetszését,ezért a szégyenteljes teljesítményért(ezért százezreket,milliókaz kapnak a játékosok…).A drukker ezért fizet,lemond külömböző dologokról.És mit kap cserébe?Minimum lenne,hogy megszakadnak a pályán…én ma sem láttam,hogy megszakadtak volna…Hol a Fradi szív?
2010 Április 30 at 21:23
urak…….nyugodjunk meg…ettöl a kerettöl nem lehet csodát várni…..ezt tudják berkiék is…viszont az ellenkezöjét állitják…..nekem is fáj a vereség…..de láttátok ti is…..az 50% alatt teljesitö ute is jobb nálunk….ott több a játszó-kreativabb focista…..ök nem birkóztak……
2010 Április 30 at 21:21
Azért ne essünk túlzásokba ,gyerekek.gyenge a keret,oké.De ha a három kapufánkból/ami pár centi híján gól/,csak kettő bemegy,akkor most fiesta van.
2010 Április 30 at 21:30
de nincs.
2010 Április 30 at 21:32
HA 1948-ban nincs a kék cédulás szavazás,HA Varga nem hagy itt minket 1968-ban,HA Albertnak nem törik el a lába 1969-ben,HA Bálint játszik 75-ös KEK döntőben,HA Szlatkov 2 góllal kevesebbet rúg 81-ben,HA Détárit leigazoljuk 83-ban,HA…..
2010 Április 30 at 21:33
Ha az öreganyámnak töke van ma ő a nagyapám. Viszont ha van középpályánk akkor van fiesta. Érzed a különbséget a ha és a ha között?
2010 Április 30 at 21:38
És ha a három kapufából kettő bemegy, akkor nem ugyanezt az ívelgetős ötlettelen szarságot játszottuk volna? Az, hogy ma mi az eredmény, csak egy dolog. Ettől még a taktikánk olyan egyszerű, mint egy faék.
2010 Április 30 at 21:57
Így van.Roppant primitív a játékunk.De,ha nyerünk/ami simán összejöhetett volna/,akkor nem erről beszélnénk.Mivel azonban nem nyertünk-előtérbe kerülnek a gyengeségeink.
2010 Április 30 at 21:21
Lipcsei jó volt. Ütközött, szerelt és jó labdái voltak. Előbb kellett volna lehozni Morrisont, aki a II.félidőben nagyon impotens volt.
Én most pozitív értelemben csalódtam Tamásiban. Köszönöm a véleményezéseit, korrekt volt.
Abdi egyszer volt a helyén egyből kapufa lett az akció vége (Ferenczi által).
Sajnos a szerencse is a mocsadékokkal volt.
2010 Április 30 at 21:19
Én Schembrit fennhagytam volna. Nem értem miért csak a második félidőre kellet egy támadóbb felfogású középpályát összerakni. Így kellett volna kezdeni! Pista? Ha egy csatár 3 helyzetből egyet berúg az jó, de kapott Pista ma 3 értékelhető labdát…? Egyszerűen impotens a középpályánk, Shortnak meg mindegy csak ki ne kapjunk. Még az ívelgetés is elfogadható lenne, ha lenne aki pontosan ível… Rósa meg rohangál, mégse ér el soha egy labdát se…
2010 Április 30 at 21:23
Na,ez egy jó meglátás.
2010 Április 30 at 21:24
Pista is…. mikor rúgott utoljára gólt? Csalódás volt ma az egész csapat ( Schembirnek voltak jó megoldásai, meg Abdinak mikor beállt )
Rósa is elmehet a f….omba, 5 méterről nem találja el a kaput. Figyeljétek meg jövőre megy a Paksba levezetni.
2010 Április 30 at 21:27
Nagyon remélem is, Töki meg jöhet!
2010 Április 30 at 21:19
mi van akkor ha elzavarják ezeket a g…i angolokat ?
2010 Április 30 at 21:17
Ettől a kerettől többre nem futja.Alig van kreatív játékos, és csak a bírkózás megy, valamint az agyatlan ívelgetés, mivel technikailag képtelenek megoldani helyzeteket, és nem tudnak leválni, befordulni, sőt cselezni is alig páran.
Az ilyen meccsek egy része ide fordul, más része mint most is, pedig oda.
Minőségi játékosok nélkül nincs foci, sőt, angol edzővel sem lesz!
Alig rúgtunk gólokat, sőt szezon végére az a szégyen is megeshet, hogy nekünk lesz a legkevesebb rúgott!
Ez mindent elmond a keretről és a taktikánkról!
2010 Április 30 at 21:31
Az a baj, hogy nem tudnak pontosan ívelgetni, csak körül-belülre.
Ezzel még ez a kiismerhető taktika is alacsony szinten van.
2010 Április 30 at 21:16
MORRISON, AHMED! MEGINT SZÉGYENT HOZTATOK RÁNK! MEGINT BEÉGTÜNK MIATTATOK! TAKARODJATOK!
2010 Április 30 at 21:22
Nem csak miattuk…mindenesetre remélem nyártól már nem minket gyengítenek.
2010 Április 30 at 21:15
CSAK TUDNÁM HOGY MCCABE MIT CSINÁL A TÖBB MINT 100 MILLIÁRDJÁVAL???
VAN LUXUS LAKÁSA, LUXUS AUTOJA, LUXUS HAJÓJA, MINDENE MEG VAN. MIT AKAR MÉG VENNI 100 MILLIÁRDJÁBOL? MIÉRT NEM TUD KÖLTENI MÉG NÉÁNY MILLIÁRDOT A CSAPATRA. HA NEKEM LENNE ENNYI LOVÉM BIZTOS 40 MILLIÁRDOT KÖLTENÉK A CSAPATRA.
2010 Április 30 at 21:17
Költ is a SU-ra.
2010 Április 30 at 21:19
Ja,de minek.Ott fognak megrohadni a másodosztályban.Velünk meg indulhatna a BL-ben a hülyéje.
2010 Április 30 at 21:21
Csak ha velük feljut (valami csoda folytán) akkor 60millió FONTOT kaszál, ha velünk bejut a BL-be akkor meg 3-4millió FONTOT.Melyik a nagyobb üzlet neki?
2010 Április 30 at 21:26
Természetesen,ha a SU-val jut fel.Viszont akkora mákjuk soha sincs.De,ha mi tulajdonképpen még a BL-lel sem hozunk akkora pénzt,mi a fenének vett meg minket?telekspekulációnak túl komplikált a dolog,Pesten simán vehet jó pénzért telket bárki anélkül,hogy egy futballcspattal is bajlódnia kellene melette.
2010 Április 30 at 21:28
Csak nem ilyen frekventált helyen és nem ilyen diszkont áron.
2010 Április 30 at 21:33
Ahoz viszont hogy feljussanak és megnyerje a 60 millát ahoz oda is 4-5 Jó játékos kell+ fizetések.Úgyhogy az sem tiszta nyereség.
2010 Április 30 at 21:36
Igaz.De egy BL indulás az üzleti hírnevét is emelné.Felkerolná a média,stb.A PL-be felkerülni,hogy aztán onnan egy év múltán akár ki is essenek-nem jár akkora felhajtással.
2010 Április 30 at 21:15
Kibaszott mérges vagyok!Az hogy x-eltünk a fél nb1-gyel leszarom,de hogy pont a kocsog utetétől kapunk ki ráadásul otthon……Ez az edző is:leveszi a legjobban játszó schembrit,beküld 2 embert akik összesen 73 évesek,semmi elképzelés a játékban.3-4 játékoson kivül el kell zavarni mindenkit!
2010 Április 30 at 21:17
André elfáradt a végére teljesen. Nem volt rossz csere
2010 Április 30 at 21:18
Még fáradtan is többet csinált volna,mint az egész középpálya!
2010 Április 30 at 21:28
Így van! Kettő MOMENTUMUNK volt!
André és Abdi részéről .
2010 Április 30 at 21:15
Amivel kezdeném: mérhetetlenül csalódott vagyok. Oda vissza kikaptunk a liláktól, ez szégyen Uraim.
Visszafogom magam pedig eléggé feszült vagyok.
Először is: Ha Adnant még 1szer a csapat közelébe látom visszaadom a bérletem. Másodszor: Morrisont most kérném meg, hogy szíveskedjen feladni Magyarországi “karrierjét” és hazahúzni.
Harmadszor: Megkérném a short-ríd párost hogy szépen csendben pakoljon össze és költözzön vissza Angol földre.
Negyedszer: Fel kéne már végre fognia tisztelt Mc-kabbe úr, hogy nem a sarki fűszerest vette meg hanem a Fradit! Nem itt kéne megtanítani edzősködni a focistáit és nem ide kéne hozni azokat a játékosokat akik valamiért máshol gyengének találtattak. Visszafogtam magam pedig szétb@sz az ideg!!!
2010 Április 30 at 21:14
az én pofám éghet ezek miatt a Fradi mezbe bújt harmadosztályú, tehetségtelen amatőrök miatt…(tisztelet a kivételnek)
komolyan az az érzésem, hogy ha néhány ifista játszott volna, ennél többet hoznak össze…
2010 Április 30 at 21:14
Ha ezt látva se ad komoly pénzt igazolásokra McCabe akkor remélem végre mindenkinek világos lesz mit is akar ő itt..
2010 Április 30 at 21:13
Kabbe Mekkabe…ez a te “műved”…szar edző, szar játékosok, szar berki…