Meglehet, a nyártól ismét László Csaba lesz a Ferencváros edzője. A szakember utoljára a skót Heartsnél dolgozott, most munkanélküli, de bőven akad ajánlata szerte Európából. Mint beszélgetésünkkor elmondta, még nem döntött, hol folytatja edzői pályafutását, de legszívesebben visszatérne az Üllői útra.

László  Csaba öt éve ezüstérmet nyert a Ferencvárossal (Fotó: Sárközy György)– Igaz a hír, hogy tárgyalt az FTC Zrt. vezérigazgatójával, Berki Krisztiánnal?
– Igen. Tárgyaltunk, s annyiban voltunk közös nevezőn, hogy mindketten szeretnénk, ha a Fradi nem a középmezőnyben lenne, hanem minimum a dobogóért harcolna.

– Lenne kedve ismét hazajönni, és tenni a dobogós helyezésért?
– Abban maradtunk Berki Krisztiánnal, hogy majd keressük egymást. Nekem a Fradi a szívem csücske, dolgozzak bárhol, mindig figyelem a csapat eredményeit.
Azt is elmondhatom, hogy számomra megtiszteltetés, ha az FTC-nél felmerül a nevem.

– Látta mostanában a csapatot?
– Az Üllői úton az egyik meccset megnéztem. Örültem, hogy a szurkolók felismertek, megveregették a vállamat, bár titokban szerettem volna a lelátón ülni. Most élhetnék kritikával a csapat játékát illetően, de nem teszem, mert nem ismerem a körülményeket, a hátteret. De azt állíthatom, hogy a játékoskeret igencsak erősítésre szorul.

– Ha ön lenne az edző, tudna játékosokat ajánlani?
– Természetesen. Amikor öt éve ott dolgoztam, bőven hozhattam volna komoly erősítést jelentő külföldi futballistákat, csak a klub anyagi helyzete ezt nem engedte meg. Most, az angol tulajdonos belépésével, nyilván változott ez a helyzet. Tudomásul kell venni: ahhoz, hogy valaki jó csapatot építsen, sok pénz kell, de ne szaladjunk ennyire előre, még semmi konkrétum nincs.

– Hogy áll az ügye a Hearts tulajdonosával, Vlagyimir Romanovval? Sikerült peren kívül megegyezniük?
– Sajnos nem sikerült, ezért bíróság dönti majd el, hogy kinek van igaza.

– Amúgy mi a helyzet önnel? Vannak ajánlatai?
– Mivel a gyerekeim Skóciában, Edinborough-ban járnak iskolába, még ott élünk. A menedzsereim révén több országban megfordultam, és tárgyaltam is már több klubvezetővel. Akad közöttük egészen előrehaladott tárgyalás is, de nem szeretnék semmit sem elkapkodni. Az nyilvánvaló, hogy mint minden edző, én is dolgozni szeretnék, de ezt csak olyan csapatnál tudom elképzelni, amely komoly célokat tűz maga elé. Most éppen Németországban vagyok.

– Azért nem döntött eddig, mert titokban a Ferencváros konkrét ajánlatában reménykedik?
– Sosem tagadtam, most sem teszem, hogy igen, várok a Fradi ajánlatára. Mert hiszem, hogy leszek én még edző az Üllői úton. Hogy ez mikor következik be, azt viszont még nem tudom megmondani.

Burkovits Ferenc/Magyar Hírlap