Majd két évtizeden keresztül szolgálta a Fradit játékosként, nyert négy bajnoki címet, öt kupát, és pályára lépett a csapattal a BL főtábláján.
Keller József 1965. szeptember 25-én született Nagykanizsán. 1984-ig a helyi Olajbányász színeiben játszott, majd az ifjúsági Eb-n elért aranyérem után a Ferencvároshoz került. Mindössze egy hosszabb, négyéves francia kitérő erejéig távozott a csapattól, ám 2000-ben visszatért, és 2004-ben már mint Pintér Attila másodedzője szerzett újabb bajnoki aranyat. 29-szer szerepelt a magyar válogatottban.
– Amikor van lehetőségem, igyekszem mozogni, edzeni: a fiúkkal szerdánként találkozunk az Üllői úton, és játszunk egy jót – mondta a futballista. – Legutóbb hetekkel ezelőtt voltam bajnoki meccsen az Albert-stadionban. Azért mindig figyelem a gárda szereplését, vagy az újságokból, vagy a televízióból rendszeresen tájékozódom. Azt gondolom, a tavaszi szezonban jelentősen feljavult a csapat játéka, a játékosok kozmetikáztak az őszi idény gyengébb produkcióján, és a végül elért hetedik hely összességében nem mondható rossznak. Azért bízom benne, hogy jövőre még ütőképesebb együttes alakul az FTC-nél – mondta Keller, aki azt is elárulta, szeretné kipróbálni magát az edzői pályán, eddig azonban nem kapott ajánlatot.
A Ferencváros egykori válogatott futballistája a szegedi labdarúgás 111. születésnapja alkalmából látogatott Szegedre. A már visszavonult, 44 éves védő elárulta, szép emlékek kötik a Tisza-parthoz: a szegedi felkészülés sokat számított az ifjúsági válogatott 1984-es Eb-győzelmekor.
- A legkedvesebb mindenképpen az 1984-es látogatásom. Akkoriban az ifjúsági válogatott tagjaként kollégájukkal, Szélpál Lászlóval és a többiekkel együtt a Tisza-parti városban végeztük a felkészülést a korosztályos kontinensviadalra. Talán még emlékeznek, jól sikerült: Eb-arany lett a vége!
2010 május 27 at 18:23
Ahhoz kepest, hogy masfel eve meg allt Jozsinak a zrt.tagsag es Berkit valtotta volna,mint osfradista, tenyleg furcsa a jelenlegi helyzete.
Azert persze tudta a dolgat Laszlonal es Pinternel is, igazabol ra hallgattak a jatekosok ! Siraval meg hoztak az U 19-es bronzot.
Szoval Fater,leszel te meg edzo a kedvenc egyesuletedben,ahol meg 40 evesen is jatszottal UEFA-kupa es bajnoki meccset !
2010 május 27 at 17:04
ennyire tellett, kúrjál le…
Úgy gépeltem, ahogyan Pista bá mondtam, ha van benne helyesírási hiba, akkor elnézést!
3órát gépeltem csupán.
biztos te jobban csináltad volna…
Amúgy meg, nem nekem kellene, az ő emlékeiket ápolni!
2010 május 27 at 14:14
Off:
Semmi közöm hozzá, de borzasztóan gusztustalan az ünneplő tömeggel szemben álló több száz rendőr!
Sajnos Csányi úr nyilatkozata is ezt az írányt fogja tovább erősíteni.
Valamit tenni kéne ez ellen, hiszen jövőre már velünk fognak farkasszemet nézni.
Rendőr állam!
Off.
2010 május 27 at 15:39
Apám, hogy lepontoznak. Az eszem meg áll.
2010 május 27 at 13:19
Én is szeretném kipróbálni magam Pápaként, de még nem kaptam levelet a Vatikántól. Na talán majd a holnapi postával…
2010 május 27 at 13:45
Ezen a poszton nem így kommunikál főnök a beosztottjaival ;)
2010 május 27 at 13:54
Kedves Trenton!
Nem tudom hívő vagy-e, de hidd el és majd jön a postás:)
2010 május 27 at 14:01
ciber,
igen, az vagyok.
Rólad azért feltételeztem, hogy sejted, mire utalok ezzel a 2 mondattal.
2010 május 27 at 14:01
Most látom a smile-t, bocs…:D
2010 május 27 at 14:17
Nyugi, lefogadom van aki még mindig ezen a hsz-en filózik, hogy vajon mit is akar jelenteni? :D
2010 május 27 at 13:17
http://fszsz.hu/?p=889
Szőke Pista válaszolt 2.rész
2010 május 27 at 15:25
Jó volt Szőke Pistát “hallgatni”, de a szerkesztő végezhetett volna igényesebb munkát!