tudjuk immár csak kétesélyes a harc.
Craig Short menesztése után több edzőjelölt neve felmerült az Üllői úton. Az első körben László Csaba tűnt a befutónak, de a zuhanyhíradó szerint a tréner bérét klubunk nem tudta kigazdálkodni. A jelöltek közül a Kaposvár edzőjével, Prukner Lászlóval volt a legtöbb egyeztetés, a hírek szerint ő a magyar vezetők első számú jelöltje. Amennyiben az angolok is rábólintanak, akkor ő lehet a Ferencváros új trénere. Itt érkeztünk el viszont ahhoz a ponthoz, ahol fordulhat a kocka, hiszen a hírek szerint Kevin McCabe ismét brit trénerben gondolkodik. Amennyiben az ő akarata érvényesül (van esély arra, hogy nem, azaz meggyőzik majd arról, hogy egy magyar szakemberrel eredményesebb lehet a klub), akkor ismét angol edző irányíthatja majd a Ferencvárost.
Egy hete Dave McCarthy hétvégére jósolta az új edzőt. Kíváncsian várjuk mikor lesz a tényleges bejelentés.

2010 Május 29 at 12:22
http://www.bbc.co.uk/dna/606/A69058146
2010 Május 29 at 08:16
Szavazzatok Tóthra:
http://sporthirado.hu/cikk-labdarugas-ki_volt_az_nb_i_legjobb_kozeppalyasa_-35815
Tutorics lett a legjobb védő!
2010 Május 29 at 07:49
Jó reggelt!
Végig olvastam ma reggel az összes hsz-t… lucky-val és olival egyetértek és a magyarázataik is hitelesek. Bőven lehet alapja annak amit leírtak. Sőt…
Pruknerrel szerintem is maradna a középszer.”A posvány”…igazolnánk, de csak úgy tessék-lássék módjára.
Round valamiféle “garancia” lenne.
Nekem is van egy vagyis két álmom: László Csaba, Nyilasi Tibor.
LCS edzőnek, Nyilasi Tibor Berki helyére…
2010 Május 29 at 07:33
Lucky!
Végig olvastam most reggel amit írtál, este még kételkedtem!
De most már azt szeretném az “álom” verzió valósuljon meg!
A kérdés az, mekkora az esélyünk rá!?
Az álomnál hitelesebb személy számomra nem létezik…
2010 Május 29 at 05:38
a magyar labdarugas jelenlegi allapotaban es a Fradi korul kialakult helyzetben az angol szakmai vonal nem rossz megoldas atmenetileg – meg 3-4 evet kell hogy varjunk a Petire es az uj nemzedekre
sajat neveles kell nincs mese
2010 Május 29 at 02:13
[...] Pruknerrel volt a legtöbb tárgyalás tudjuk immár csak kétesélyes a harc. [...] [...]
2010 Május 29 at 01:43
Hát emberek, nem semmi ami itt ment ma. Még most is olvasgatom és verem a nyálam.
Már nem tudom mit kéne hinni, gondolom sokan így vannak.
Eddig a magyar edzőnek szurkoltam, de az itt olvasottak alapján inkább Round-nak örülnék. (aztán lehet teljesen más az igazság).
Mindenesetre remélem pár napon belül olyan híreket kapunk, ami végre örömteli lesz a jövőre nézve. Úgy érzem ezt már a Klub és mi, szurkolók is megérdemelnénk.
Rossz várni…De talán most!
2010 Május 29 at 00:24
Round a logikus valasztas, nalam o a befuto
2010 Május 29 at 00:15
Akkor jön Round ha MCCabe talál maga mellé befektetöt,van is egy ilyen méghozzá magyar de annak az a kikötése,hogy Nyíl szerepet kapjon,vagyis ö legyen a vezérigazgató McCarthyval.Itt jön a képbe Berki lelkes magyar edzöt akaró hadjárata amiröl ha meggyözi MCCabet,nem kell a befektetö,nem kell Nyíl és maradhat a posztján ö is erröl szól az egész.De ha nem tudja meggyözni akkor MCCabe kitart Round mellett,leváltja Berkit,kinevezi Nyílt,vele együtt jön a befektetö és így jön Round.Rounddal pedig 2 Evertonos fiatal és 9 Championship játékos van képben nagyrészt angol U válogatottak, a max életkor 25 év. Ezeken kívül pedig 9 itthon játszó van képben. Így állunk jelenleg.
2010 Május 29 at 00:19
Jajj :D Ez kellett még így estére…A SU nem nagyon tudna angol U válogatott játékosokat szerződtetni…ehhez minimum 3 -4 milliárdos költésgvetés kellene…
És ez egyáltalán mikor dőlne el?Gondolom több hét múlva…
2010 Május 29 at 00:23
Jól sejtettem,hogy Nyíl lehet az álom,akit emlegettek.Nekem az ő személye garancia lenne.Nem hiszem el,hogy nincs aki felvilágosítsa az öreget,miszerint Nyíl kinevezésével minden vélt,vagy valós ballépése meg lenne bocsájtva.
2010 Május 29 at 00:32
A hetvegen hivatalosan kezdodnenek Meg a targyalasok Roundal -ez lehet a htvegi vagy hetfoi bejelentes
2010 Május 29 at 10:02
Nem akarlek megbálntani, de ezt nem hiszem el. Nem hinném, hogy jönne Nyíl, és főleg azt nem hiszem, hogy Berki azzal tudja megmenteni a pozícióját ha Prukner jön – mivel ettől független a szponzor érkezése…
Tele van ellentmondásokkal a dolog. Szerintem valaki ugyanúgy megetetett titeket, mint nem rég.
2010 Május 29 at 14:41
a sok jóslatból 1 biztos beválik…
2010 Május 29 at 00:09
Még 2 nap és június. 7 napon belül muszály történnie valaminek. És fog is. Lehet, hogy rossz, lehet hogy jó. Semmi sincs kizárva….alármi lehet.
2010 Május 29 at 00:08
Még azért az nem hagy nyugodni,hogy Round mennyire biztosan van képben.Így név szerint említették?Vagy egy “neves angol edzőként”?És az emnnyire biztos,hogy vasárnap bemutatják az új edzőt?És ez lehet Round is?Már tárgyaltak vele?Elég ügyesen titkolják…Szerintem kineveznek vasárnap egy másik angol edzőt…
2010 Május 29 at 00:14
hát (nemcsak) én (üllőiék is) név szerint tudunk róla. ma amikor beszéltem velük, ők is kétesélyesnek gondolják a dolgot.
2010 Május 28 at 23:51
Lucky!Azt írtad,hogy jön az,akiről csak álmodtunk.Én Nyilasiról álmodok,aki elfoglalja Berki helyét,és aki még befektetőt is tudna hozni esetleg.
2010 Május 28 at 23:54
igen, mintha írtam volna ilyet 2-3 hónapja..
2010 Május 29 at 00:02
Ez alatt a cikk alatt is megtalálható,de mindegy.Ha bejön,én az első adandó alkalommal úgy berúgatlak,hogy nagypapa korodban is emlegetni fogod!
2010 Május 29 at 00:08
ha a legideálisabb verzió jön be, nem kell majd kényszeríteni.. :D
2010 Május 28 at 23:50
na jól van én lépek aludni,kíváncsi leszek mi lesz ebből.
2010 Május 28 at 23:45
Na én egyre biztosabb vagyok abban,hogy valami 3. verzió jön majd be.
2010 Május 28 at 23:53
nekem is eszembe jutott, hogy végül mindkét verzió kudarcba fullad, de egy harmadik verzió szerintem csak rossz verzió lehet. akár magyar, akár angol edző jön. ha magyar akkor azért, ha meg angol, akkor az az angol egy harmadik báb lesz. pénz se így, se úgy nem lesz. ilyen esetben már csak arra leszek kiváncsi, hogy mégis kikkel sikerül majd feltölteni a keretet..
én tulajdonképpen az 1000 féle infó tudatában mindenben hiszek és semmiben se. el tudom képzelni, hogy minden csak terelés és a végén bejelentik LCS-t, el tudom képzelni az eddig fejtegetett két verziót, el tudom képzelni Matthaust, bármit.
Amennyi kavarás itt ment, megy, hiába a legfrissebb hírek, lehet hogy semmit sem érnek és egészen más lesz.
De ez az üllői út és a Ferencváros, hozzászokhattunk már ehhez.
Itt bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is.
2010 Május 28 at 23:42
Én a magam részéről hírzárlatot tartok mostantól, mindent amit tudtam, leírtam.
NEM TUTI INFÓ – mert ebből már szállóige lesz lassan, de hogy ezek a legfrissebb hírek, amikről szó van, azért viszont felelősséget vállalok. A bekövetkezés és megvalósulást egy másik kérdés, hiszen tudjuk az Üllői út 129. alatt bármi megtörténhet és még annak az ellenkezője is, akár 1 napon belül is…
2010 Május 28 at 23:40
Mondjuk en se vagyok normalis, hogy pentek ejjel Steve Round infok utan kutatok a neten:)
2010 Május 28 at 23:34
A Sheffiel United honlapján meg az van, hogy az átigazolási piacon nem lesz akkora mozgás, mint sok szurkoló hiszi. Válság így-úgy… Arra törekednek, hogy a lejárú szerződésű játékosokat, mint pl MOntgomery, Naysmith ott tudják tartani….stb stb
Azért ott is megy a mese rendesen…
2010 Május 28 at 23:32
Ez van Round-rol az Everton honlapjan:
“Steve began his coaching career at Derby County. While at Pride Park he met Steve McClaren who later took him to Middlesbrough and England. During his time at the Riverside Round helped the club win the League Cup and reach the UEFA Cup final. He left Boro in December 2006, working under Sam Allardyce and Kevin Keegan at Newcastle before joining the Toffees in July 2008. ”
Az azert nem jelent rosszat, hogy David Moyes utan o az Everton edzoi stabjanak 2. embere. Illetve, hogy dolgozott az angol valogatott mellett is mar.
Bar a lenyeg ugyis azon van, milyen keretet sikerul osszerakni…
2010 Május 28 at 23:12
1. akkor valóban így állt a helyzet. sosem mondtam hogy 100% a bejelentés. én mindig csak annyit mondtam, hogy ott és akkor ilyenekről volt szó.
2. LCS kur.vára képben volt, de mekkéb a pö.csölésével elrontotta, meg nem is volt határozottan kijelentve, hogy akkor most lesz e pénz vagy nem, jön a befektető vagy nem.
3. egervári sosem volt képben, kategórikusan kijelentette, hogy nem vállalja. gelleit bedobták mint ahogy 1000 mást is..
Round mekkéb opciója, mert ő mint mindig is mondta, a szakmai munkát magyar kézben akarja tartani.
berki szerepe nekem is ködös, nem értem miért nem lett eddig is kirúgva, miért hagyja mekkéb, hogy még egyáltalán bármit is csináljon.
jelenlegi helyzet lentebb vázolva. 0%-os infó, 100%-os infó, lesz.arom, jelenleg annyi van, hogy vasárnap-hétfőn lesz valamilyen bejelentés edzőkérdést tekintve.
ha round lesz, akkor az azt jelenti, hogy érkezik valamilyen befektető is.
ha más az meg azt, hogy vagy angol bábműsor lesz ingyér, vagy magyar műsor szintén ingyér.
ennyi.
nem saját vélemény, hanem az amit közszájon forog odabent.
lehet elhinni, lehet nem elhinni, lehet hinni benne, lehet elutasítani, de nem légből kapott dolgok.
hogy végül más lesz a végeredmény az nem az én hibám, nem tudom kinek a hibája. én azt osztom meg veletek, amit hallok. kezeljétek is úgy.
sosem írtam azt, hogy besz.artok, holnap állni a fog a stadion.. bármit is mondtam az úgy szólt, hogy jelenleg ezt vagy azt hallani. nem készpénz, de nem is kitaláció.
ilyenkor én is csak kiváncsian várom, hogy mi a fejlemény. aztán vagy csalódok vagy kiderül, hogy tényleg így van. (eddig mindig kaptam logikus magyarázatot ha valami nem vagy később következett be, de olyan sosem volt, hogy tejóég ezt honnan szedtem szó sem volt ilyenről soha. mert kamut nem írok)
2010 Május 28 at 23:19
Lucky! Ez látod most korrekt.
De sokszor úgy írsz, pl. ma is, hogy
“értsétek már, meg h ha ő jön akkor ez lesz, ha nem ő akkor meg az…”
Szóval sokszor féreérthető túlzó magabiztossággal írsz.
De ez így korrekt, ahogy most leírtad. Hallomás volt ez is, és kész.
2010 Május 28 at 23:21
Szóval akkor Roundért kell szurkolni,mert akkor aztán jó lesz?
2010 Május 28 at 23:22
szerintem egyertelmu
2010 Május 28 at 23:23
elnézést, ha néha félreérhető, de ha csak így-úgy írom, akkor jön az 1000 kérdés meg az értetlenkedés, ha utána próbálom egyszerűbben írni, akkor rögtön sarkított lesz és tényszerű vagy ez vagy az. na :)
egy javítás föntre. természetesen mekkéb mindig is azt mondta, hogy ANGOL kézben akarja tartani a szakmát.
2010 Május 28 at 23:27
ha nem lenne egy Round és az általa kínált lehetőségek én is Prukner mellett lennék, de így abszolút egyértelmű, hogy csak Round-dal léphetünk előre.
értsétek meg! ha magyar edző lesz, akkor marad a jelenlegi posvány!
2010 Május 28 at 23:31
Végezetül Lucky, tényleg nem kötekedésből.
“A Berki azért akarja Pruknert, mert akkor a helyén maradhatna, mivel nem jönne szponzor” elmélet egészen biztosan hibás, hiszen kijelentetted, hogy a szponzor érezése nem a vezetőedző személyén múlik.
Magyarul Berki távozása teljesen független attól, hogy Round vagy Prukner az edző, mivel a szponzor ettől függetlenül is beszállhat, és azt mondja Berki barátunknak, hogy szevasz.
2010 Május 28 at 23:32
felőlem jöhetne Prukner is. de semmi infót nem hallottam arról, hogy akkor bármi féle anyagi hasznunk is lenne. és Pruki nem is igényli.
nekem Egy Round garanciát jelent arra, hogy valami történni fog és nem csak a szemünket fogják kiszúrni xy játékossal. felőlem Roundot hívhatnák máshogy is, csak képviseljen egy olyan kategóriát akivel mekkéb és senki sem szórakozhat. egy Round nem fog ide jönni bohóckodni. mivel már csak ő és Prukner van a kalapban ezért ilyen összevetésben egyértelmű hogy ki kell.
2010 Május 28 at 23:38
Frank,
igen ez érdekes kérdés.
az alap az, hogy ha jön a szponzor, akkor jön vele egy vez.ig. és akkor megy berki és lesz round.
de lehet az is, hogy esetleg úgy is jön a szponzor, hogy berki marad, de round akkor is lehet.
az a verzió is lehet, hogy nem jön szponzor, marad berki, de akkor tuti, hogy nem jön round.
tehát a szponzor érkezésének kérdése a kulcs és erre még a hallomás is vagylagost mondott. elvileg az új vez.ig. lenne a lényeg, nélküle nem jönne a befektető. de ez tényleg variálós, erről keveset tudok.
Számomra a teljes siker az lenne, ha jön a befektető, jön vele X, megy berki emiatt, hiszen kirúgják és jön Round, mert lesz hozzá és az erősítéshez pénz. Én ezt várom, mert bár mekkéb megmondta, hogy pénzt sokkal többet nem, azt is kijelentette, mikor itt volt, hogy 2 éven belül BL selejtezőt akar minimum. Ezért keresi lázasan a befektető társat.
Úgyhogy én ezt várom a bejelentéstől. És rettentő kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége.
Ha berki marad végül, az félig rossza, de ha magyar edzőnk lesz, akkor teljes a csőd, mert akkor abból semmi erősítés sem lesz, ha csak nem sikerült magyar edző mellé is találni szponzort, de erről semmi hír sincs.
2010 Május 28 at 23:39
OK, de maradjunk annyiban, hogy ez a te feltételezésed, hogy Round személye azt jelenti, hogy jön a nagy változás is.
Mert szerintem nem. Örül, hogy végre megkezdheti az edzői karrierjét valahol, és a Ferencvaros ehhez jó kis tesztcsapat lesz neki, neves is, tehát valamilyen tapasztalatot fel tud majd mutatni utána egy nem ismeretlen klubnál.
És pont ez alapján mondom azt, hogy Round nekem nem jelenti azt, hogy szponzor is jön. És ha Prukner lenne a választás, az sem jelenti azt, hogy attól még a szponzor ne jönne. Miért ne jönne? Vagy akkor a szponzor miért nem inkább Lászlót vagy Mattheust preferálja, ha már nagy nevet akar. Na mindegy. Parttalan.
2010 Május 28 at 23:41
lucky!
Az Isten szerelmére,gondolj már bele,ha Te vagy Round-az angol válogatott másodedzője-belevágnál ebbe a vadkeleti kalandba?Mennyivel vagyunk mi itt az Isten háta mögött nagyobb kihívás, mint akár csak másodedzőként is dolgozni az Evertonnál?Ha ténylegesen akkora szakmai tekintély ez a Round,miért nem kap ajánlatot az angol,vagy skót első-második ligából?
2010 Május 28 at 23:41
Ezt a 2 éven belül BL selejtezőt akart ezt még sehol nem hallottam/olvastam. Pedig minden hírt, cikket elolvasok. :)
2010 Május 28 at 23:42
Szerintem te azt írod,amit szeretnél és amit magadtól kikövetkeztettél.
Round csak egy msáodedző semmi több,pusztán miatta McCabe nem ad több pénzt a magyar befektető számára pedig round aztán tényleg semmit nem jelent,talán ő még Pruknet is favorizálná jobban,mivel legalább ismeri….Meg egyébként is…tárgyalt már valaki Rounddal vagy ő is csak az Üllőiről értesült,hogy szóba került nálunk…Értelmetlen ez az egész…Korábban ugye azt is mondtátok,hogy a tárgyalások most egy picit megrekedtek,de az angolok azt mondták,hog a héten vagy jövő héten(szerinted holnapután lesz bejelentés)
2010 Május 28 at 23:47
ironpig, Frank,
pont ez a lényeg! Round nem csak egy kezdő valaki! ANGOL VÁLOGATOTT, STEVE MCLAREN, newcastle, everton, angol U válogatottak szakmai munkája – mi kell még? egyedül vezető edző nem volt, de az említett csapatok vezetőedzője után ő volt a második ember mindenhol!!
IGEN, ha én Round lennék nem vágnék bele ilyen előélettel egy ilyen kalandba. Csak akkor, ha garantálva van a nagy célért való munka!
És én ebben bízom! Ha elvállalja, az nekem garancia arra, hogy előrelépünk. Ha nem vállalja, az egy jelzés nekünk is, hogy mit várjunk a jövőben….
2010 Május 29 at 02:10
Round csak akkor jon,ha lesz szponzor?
Mi koze egy edzojeloltnek a szponzorhoz?!
Fizeteset nem ugy allapitjak meg,ha lesz szponzor ennyit kapsz,ha meg nem jon,akkor csak annyit.
Jo ez a holtszezon.
2010 Május 28 at 22:58
Azért remélem mindenki látja,hogy miként alakulnak az infók…
1. verzió:
Jön Lotár és Demján 2 milliárdal(például Lucky is mondta,hogy jövő héten biztosan bejelentik,ez volt vagy 2 hónapja) valamint egy autógyár és valami más cég további 3 milliárdal.Ez az infó hamar elcsendesült,mert László Csaba került a középpontba.
2.Verzió:
Jön László Csaba és hoz magával szponzorokat(T-mobile 400millió) illetve játékosokat a skót élvonalból valamint az ausztrál válogatottból(több millió fontos játékosokat emlegetett Lucky és Oli,azt is mondták,hogy szinte biztos Csaba érkezése és folyamatosan bejelentéseket vizionáltak)
Kiderült,hogy László Csaba nincs is képben annyira komolyan,mivel pár puhatolózó tágyalás után lekoptatott minket.
3.verzió:
Jöttek a nevek sorba,egyszer Egervári áll hozzánk közelebb,máskor még László is képben van,esetleg Gellei majd jött Prukner és sokan elégedettlenkedtek.
Na de ekkor felerősödtek azok az infók ezen az oldalon,hogy McCabe angol edzőt szeretne.
Érdekes módon hírtelen Roundról kiderült,hogy csak ő tudna hozni szponzort vagy befektetőt(elég ismerős történet,nem?),ha magyar edző jön,akkor marad a középmezőny és nem lesz pénz.
Elég érdekes,nem?Miért nem linkel senki angol oldalakról híreket,hogy a nagy tehetség Round nálunk lehet vezetőedző?
Kíváncsi vagyok mi lesz a következő lépcső…
2010 Május 28 at 23:04
Őszintén szólva, én nagyon kételkedem már abban, amit Lucky tényként mond. Szerintem inkább az a saját véleménye.
Sőt, nagyon érdekes ez az állandó kánaánnal etetés… Mindig amikor kitörne a felháborodás, jön valaki, aki megpróbálja kánaánnal lecsitítani a népet. Pl Újpesti vereség utánb hirtelen megjelent valaki, aki napokon belüli tuti bejelentést prédikált, majd most is mivel már nagyon elharapózott az edző személye miatti hangulat, újra jön majd a kánaán Rounddal..
Mintha elő akarnák készíteni Round érkezését, hogy pozitív legyen, és ne legyen felháborodás. Most őt kell várni mert ő lesz a megoldás? Na ne…
Maradok a Földön. És tudom, hogy McCabe szarik ránk. Ha Round jön, ha Prukner, marad a 350 milliós költségvetés. Akkor már inkább Prukner jöjjön, mint egy újabb angol.
És bocsánat mindenkitől ha vkit megsértettem volna.
2010 Május 28 at 23:04
Pont ezért szeretnék infót gyűjteni olyan Everton fanatikusoktól, mint mi itt ezen a fórumon. Csak ők nem nagyon hallottak arról eddig, hogy Round elmenne.
2010 Május 28 at 23:06
a következő lépcső az hogy nem hogy 0 ft az átigazolás, de egyenesen már a nagyobb fizetési igényű játékosok sem kellenek(mégha szabadon igazolhatóak is)
1. Round(kamu)helyett akárki angliából
2. Pruki jöhet közepesnek mondott költségvetésből “tartani a frontot”
2010 Május 28 at 23:10
caozu azért ez is érdekes nem?
Egy híres angol edző,akit nagy tehetségnek tartanak és akkora edző,hogy szponzort is hozna úgy kerül képbe nálunk,hogy az angol médiumok és még az Evertonhoz közeli emberek sem tudnak róla.Nekem ez egy kicsit fura…Az angol válogatott volt másodedzője a rekordbajnok magyar klubnál?Szerintem ez azért felkeltette volna a sajtó érdeklődését…
2010 Május 28 at 23:14
valoszinu :)
2010 Május 28 at 23:14
Lucky most azt írta, hogy a szponzor érkezése nem függ az edző személyétől!
!!!!!!!!!!!!!!!!
Egész este eddig azt írta, hogy ha Round jön, akkor jön a szponzor is, azért jöjjön Round.
………………….
2010 Május 28 at 23:16
NEM ROUND HOZNÁ A SZPONZORT!!!
van egy szponzor aki befektetne, de vannak feltételei. ezeket mekkéb vagy elfogadja vagy nem. ha nem akkor egyedül marad. ha igen, akkor megvalósítható egy round vagy akárki.
nem 2 v 3 tételes az egyenleg, hanem legalább 4..
2010 Május 28 at 23:19
NEM, ezt írtam egész este!
luckystriker Says:
2010 május 28 at 20:51
Higyjetek Olinak, nagyon jól járnánk Round-dal. Jobban, mint bármilyen magyar edzővel. Pruknerrel (vagy bárki mással) maradna a jelenlegi középszerűség, maradna Berki és maradna a 4.-6. helyezés, mint cél. Meg amit Puki képességei engednek…
Round esetében garantált a befektetés, hiszen ő nem vállalná az angol válogatott, az angol utánpótlás irányítása, eddig sztáredzők mellett tanulva azt, hogy itt bohócot csináljon magából. Ha ő idejön, akkor bajnoki címért fog küzdeni. És a csapat is ennek megfelelően alakul. Mert lesz befektető akkor és lesz az, akiről eddig csak álmodtunk. Minden ebből indul ki. “Álmunk” >> befektető >> + McCabe >> Round >> erősítés.
EZ A SORREND, ok-okozat
2010 Május 28 at 23:29
:O
Azt mondtad,hogy a befektető hozna pénzt,ha leváltanák Berkit.Ez érthető és egyben azt is jelenti,hogy magyar a befektető.
Na most a befektetőnek mi köze van Roundhoz?Nem az edző miatt jönne,de csak,akkor ha ne magyar edző jön…Berki akkor is leváltható,ha Round helyett Prukner jönne(mivel nem az edző miatt jönne)
Nem Round hozná a szponzort,de valaki kell,mivel MCabe nem ad pénzt.
Most tulajdonképpen ott tartunk,hogy mindegy ki az edző,mert ameddig Berki itt van addig nincs pénz.Round gyengítené Berki pozícióját,mivel a szurkolók magyar edzőt szeretnének(mondjuk ennek így nem sok értelme van,mert attól még senki nem szeretné,hogy magyar edzőnk van és maga Berki mondta,hogy nem ő hanme McCabe jön)
2010 Május 28 at 23:33
a végén azt akartam írni,hogy Mccabe dönt.
2010 Május 28 at 22:55
Na elmennek a fas…omba! :D :D
Kérdem, hogy mégis honnan van az info! Erre az admin (akinek köze sincs a magyarhoz) benyom 10 perc múlva egy linket:
http://www.ulloi129.wordpress.hu
…
2010 Május 28 at 23:04
:) :)
Hát tényleg elmehetnek a fas.ba az “érintettek” :)
Itthonról megy az infó az adminnak, hogy az edzőjük nálunk köthet ki….:) :)
2010 Május 28 at 23:05
figy ez tuti nem átba..ás….csak azt nem értem hogy egy angol adminnak mi köze egy magyar bloghoz….ezt dobta ki neki a google vagy mi ?:D
2010 Május 28 at 23:16
Elhiszem, hogy nem átbaszás, de az igencsak érdekes, hogy egy angol adminnak csak magyar forrása van a saját klubjuk edzőjével kapcsolatos hírről…..
2010 Május 28 at 23:18
próbának berítam a googleba, hogy Steve Round. És 5. helyen hozza ki a google az üllőit. Nem elképzelhetetlen…
2010 Május 28 at 23:23
De ez azt jelenti, hogy addig amíg te rá nem kérdeztél, nem is hallott erről a dologról….
2010 Május 28 at 23:44
ennyi :)
2010 Május 28 at 22:52
Tényleg hagyjuk már ezt a kQrva sok tuti infót!
Amennyiben McCabe valóban egy bajnokcsapatot akar látni jövőre, de ehhez befektetőtárs kell, akkor bizony tárgyal, tárgyal és tárgyal, amíg meg nem talál egy megfelelő befektető társat. Ha ennek a befektető társnak egy edző személye a feltétel, akkor McCabe dönt, hogy elfogadja a feltételt vagy sem.
Ennek azonban semmi köze a Berki féle sztorihoz, hogy majd ő meggyőzi McCabe-t, hogy inkább legyen magyar edző, de nem kell befektető. Ez úgy ahogy van hülyeség.
McCabe is látja (Short, Reid, McCarthy révén is) hogy befektetés nélkül, tehát a csapat komoly megerősítése nélkül nem lesz bajnokcsapat.
Amennyiben esetleg mégis kinevezik Pruknert, az szerintem azt fogja jelenteni, hogy nem talált befektető társat, vagy egyszerűen egy idióta, hülye barom….
2010 Május 28 at 22:56
Én pont azért szeretném Prkunert, mivel S. SZERKESZTŐ ÚR IS KIJELENTETTE MÁR, HOGY JÖVŐRE B I Z T O S A N 350MILLIÓ MARAD A KÖLTSÉGVETÉS!
ÉS HOGY IDÉN NEM LESZ SEMMI A NAGY BEFEKTETÉSBŐL, MERT TÚLSÁGOSAN IS ELHÚZÓDIK AZ ÜGYLET – HA LESZ.
Ennyi.
Szóval jöjjön Prukner, ő ért ahhoz hogyan kell szar helyzetből eredményt elérni. És kövezzetek meg, de szerintem Prukner is szakmailag lenne legalább olyan jó mint akár melyik neves külföldi. EGyszerűen óriási lépéselőny az, hogy ismeri a körülményeket.
2010 Május 28 at 22:46
Kedves Lucky!
Nagyon egyszerű kérdés!
Miért csak Rounddal jönnének? Akkor ezek az ő, angol szponzorai?
Mert a magyar szponzorok Prukner mellé is beállnának, ha akarnának. Miért szállnának be csak akkor a magyarországi szponzorok, ha Round lesz az edző!
Kérlek csak erre válaszolj!
2010 Május 28 at 22:49
Ja és igen… magyar szponzorok inább Lotharral, vagy László Csabával jönnének. Miért is kötik ki, hogy nekik Round kell?
És Berki miért nem akarja azt, hogy Round legyen? Na nehogy már ezen múljon az ő maradása te jó ég, akkor ez a McCabe egy pojáca…
NAGYON VÁROM A VÁLASZOD!
2010 Május 28 at 23:01
ennyi mindent én sem tudok. a szponzor nem az érkező edzőtől teszi függővé az érkezését, hanem attól, hogy egy bizonyos személy szerepet kap e a vezetésben. és berki ettől retteg! mert ha ebbe beleegyezik mekkéb, akkor az berki vesztét eredményezné. eddig berki szart mindenre, most meg hirtelen de a szurkolók kedvébe akar járni, hogy mindenképp magyar edzőt akar.. feltűnő nem?
mindegy, nem variálok tovább, én csak azt írom, ami közszájon kering a székházban. ennyit. nem többet. vasárnap v hétfőn minden kiderül, a magyarázatokat meg ki lehet találni majd utólag a ma esti hsz-ek alapján.
2010 Május 28 at 23:06
“mekkéb önmagától nem ad pénzt!
vmi olyan döntést kell hoznia amivel végre befektetőt tud hozni magával.
pruknerrel mégis a ki a tököm jönne?!?!?!”
Na most akkor mi van Lucky? :)
Egyre zavarosabb,nem gondolod?Én a helyedben inkább visszafognám az infókat…
2010 Május 28 at 23:10
“a szponzor nem az érkező edzőtől teszi függővé az érkezését, hanem attól, hogy egy bizonyos személy szerepet kap e a vezetésben”
PONT EZ AZ! AKKOR MIÉRT NE LEHETNE PRUKNER AZ EDZŐ? Hisz magad mondtad Lucky, hogy a szponzornak nem ez számít. Akkor miért ezzel tudná elhessegetni a szponzort??? Ezek szerint ennek semmi értelme…
Magyarul Beki távozása AZ EDZŐ SZEMÉLYÉTŐL FÜGGETLEN! Akkor is mehet, ha Prukner lenne az edző!! A szponzornak nem Pruknerrel van baja, hanem Berkivel.
2010 Május 28 at 22:40
Ha Steve Round olyan komoly edző, akkor nem igazol egy nevesincs bajnokságba… Prukner neve azért lett szerintem bedobva, hogy nekünk, szurkolóknak ismét legyen téma, majd nagy lesz a “meglepetés”, amikor bejelentik az új edző nevét, aki szerintem angol lesz, az eddig megszokott színvonalból és vele együtt jönni fognak a Morrison meg Wolfe-szintű játékosok. Sajnos hosszú időre középcsapat leszünk magyar szinten, ha választani lehet, akkor ezt inkább többnyire magyar játékosokkal tenném, ám erre fikarcnyi esélyt nem látok, a magyar vezetés, élén Berkivel olyannyira tehetségtelen, hogy még itthon játszókat sem képes beajánlani, persze tudjuk jól, kurvázni sokkal jobb, mint a Fradival törődni…
2010 Május 28 at 22:35
mekkéb önmagától nem ad pénzt!
vmi olyan döntést kell hoznia amivel végre befektetőt tud hozni magával.
pruknerrel mégis a ki a tököm jönne?!?!?!
2010 Május 28 at 22:37
Ezt értem,hogy nem jön Prukner. De ennyi erővel akkor Matthaus is jöhetne,szerintem több szponzor állna mögé,mint Roundnak.
2010 Május 28 at 22:38
*Ezt értem,hogy nem jön Pruknerrel szponzor.
2010 Május 28 at 22:38
És Rounddal ki jönne?
2010 Május 28 at 22:39
Szerinted Roundra ki ad?(aki szerintem nincs is annyira képben és el sem jönne az Evertontól)
Ilyen hülye mesét már rég hallottam…Kb a Lotár történet van átírva egy kisebb kamura…És ezzel nem azt akarom mondani,hogy kamuzol,mert nem te lennél az első,akit bebolondítanak a székházból kapott tuti infóktól…Round közel sem akkora név,hogy bárki idehozzon miatta többszáz millió forintot,sőt itthon ha már ez alapján döntenek,akkor Pruknerben mégjobban megbíznának a potenciális befektetők…
2010 Május 28 at 22:44
az nyilvánvaló, hogy senki nem fog komoly szponzori pénzt, vagy befektetést adni egy tornatanár mellé, akivel garantált a középszer
erre azért lothar lenne a legjobb választás, valljuk be
bár Round azért a válogatott miatt nem rossz név
2010 Május 28 at 22:54
mer a Rounddal ki jönne??.Csak azért mert egy Everton másodedző idejönne akkor az lesz a kánaán?
2010 Május 28 at 22:58
nem tom ki mire ad penzt, meg ki kit gyozkod. de egy Pl csapat padjarol (ha masod edzo is) nem fog idejonni max 4.helyert. ha jon, nemzetkozi szereplesert.
2010 Május 28 at 22:35
lucky,
lentebb írtam egy hszt, kérlek válaszolj rá! Sok mindent tisztábban látnánk…
Az világos, hogy nem jön ide Round leégni, de az nem, hogy ha eddig az volt, hogy Meki nem növeli a büdzsét, akkor miért akarja idehozni Roundot, hogy mégis több pénzt tegyen belénk. Itt azért van egy kis ellentmondás. Meg akkor mi a tökömért tárgyalt eddig Berki magyar edzőkkel – köztük olyanokkal, mint Prukner, Egervári, Gellei – akikre Meki úgysem ad pénzt, és végül úgy is ő fog dönteni. Ha nála csak LCS és Round az a kategória, akik mellé pénzt is tenne, akkor ehhez mi köze Berkinek? Tárgyaljon velük, függetlenül Berkitől, és egyezzen meg – ENNYI! Ezt már rég megtehette volna. De akkor miért bohóckodik itt Berki? Miért fizeti Meki? Valami nagyon kényes dolog van itt a háttérben, amit mi csak nem is sejthetünk…
Előre is kösz a választ, lucky!
2010 Május 28 at 22:34
Round azért enyhén szólva más keliber mint Short
de szerintem prukner sokkal jobb lesz, majd nyomat egy kis testkörzést bemelegítsnek, lesz kislabdadobás meg ötödik hely, az már előrelépés – szánalmas, hogy etalon lett egy kaposvár
2010 Május 28 at 22:33
Ügyes,ezzel a pletykával elérik az angolok,hogy ajd Berkire fogják a pénz hiányát,így megint nyernek egy évet…Ha valaki elhiszi,hogy angol edző esetén több pénzt ad,annak csak gratulálni tudok…
2010 Május 28 at 22:36
milyen évet nyernek?
szerintem dobjátok össze azt a két milliárdot amit betettek a Fradiba és hozzátok Pruknert
2010 Május 28 at 22:42
tonnyo veled mi van?semmi?
2010 Május 28 at 22:23
Fogjátok már fel! (elnézést a hangnemért!)
McCabe nem fog magyar edző alá csapatot rakni!!!
Most jön a dobogó, bajnoki cím az 5 éves terv szerint. Ennek megfelelő edző és erősítés kell. Round (tetszik nem tetszik elismeritek nem ismeritek el) az a kategória, aki nem vállalja el, ha nem garantált számára egy erős keret. Nem engedheti meg magának a nagy égést!
Ergó ha ő jön, akkor alá tenni fog mccabe is csapatot, főleg, hogy nem egyedül jönne.
Miért olyan nehéz ezt megérteni?
2010 Május 28 at 22:24
LUCKY!!!
Az elméleted igazolja az Everton-fórum adminja!
“Úgy vélem, hogy Round csak akkor érdeklődne a edzői poszt iránt (ha ő lenne a főnök). Nem hiszem, hogy ide jönne azért, hogy a másodhegedűs szerepét eljátssza.”
(persze ez angolul írta )
2010 Május 28 at 22:27
tehát életében először berki meg tudja győzni mekit arról, hogy nekünk magyar edző kell, így ő is olcsóbban jön ki a dologból…
2010 Május 28 at 22:27
látod, hogy nehéz
ne legyenek illúzióink, ha jön round és vele pár fekete akkor majd lesz niggerezés meg hej a magyar fiatalokat akarjuk nézni.
azokat a srácokat akik huszonévesen nagy nehézségek árán tudták megnyerni az nb3-at
csupa tálentum
2010 Május 28 at 22:28
:D
Hát ez kész…
Akkor tulajdonképpen szó sincs Pruknerről és magyar játékosok átigazolásáról,mert jön Round és kánaán…
De ha esetleg Berki csodálatos angol tudásával meggyőzi,hogy legyen inkább Prukner,akkor marad a középmezőny…
MCabe megmondtaa Dózsa meccs után,hogy nem ad több pénzt…
2010 Május 28 at 22:29
és ki van mondva, hogy mekkéb mindenképp angol kézben akarja a szakmát.
berki persze magyarázza majd, hogy szurkolók magyar edzőt akarnak, meg ebben a különleges közegben magyar edző sikeresebb lehet, blabla.. ha meggyőzi erről mekkébet, akkor azzal csak Berki nyer, mert a posztján marad. mi meg szurkolhatunk a 4. helyért meg a középszerű igazolásokért, mert hogy így pénzt nem fog adni mekkéb (és más sem lesz) az tuti.
2010 Május 28 at 22:30
Lucky!
Te pedig kérlek nyilatkoztasd már ki nekünk, hogy Kevin miért nem tenne magyar edző alá csapatot? És miért tenne most majd egy angol alá, amikor kijelentette, hogy NEM FOG ÁLDOZNI PÉNZT a Fradira!?
Ried szintén a világ utánpótlászsakértelmének teljhatalmú császáraként volt itt meghirdetve, azóta kiderült, semmi nem fog változni az utánpótlásban, csak kötöttünk 2 szerződést, de nem lesz akadémia. Vicc.
McCarthy egy NYOLCADOSZTÁLYÚ csapatból jött. Szimpatikus, de ő is egy bába.
Az az igazság, hogy aki Kevin felé még tud valami magyar alternatívát követíteni, az egyedül Berki. Akik Berki távozását követelik, azok legyenek tisztában azza, hogy ha ő megy, akkor a helyét lehet hogy egy angol váltja, és akkor végképp még esély sem marad arra, aki közvetítené a szurkolók igényeit és esetleges reakcióit McCabe felé.
2010 Május 28 at 22:30
Azért mert napok óta mást írsz Te is pl.,hogy mi lenne a jó.(ez nem ellened szól,”ismerlek” már az fd-s időszak óta,ez nem ellened szól,korrekt vagy) Ez így szépen hangzik,de már ez volt Shortnál is,hogy ez nekünk milyen jó lesz,mert McCabe fiának a haverja,és neki majd add a szavára. Aztán jött LCS,és az,hogy ha ő jön jön a szponzor meg a skót bajnokságból játékosok stb. Az ember mindig csak reménykedik,aztán kiderül,hogy semmi sem úgy van ahogy szeretnénk.
2010 Május 28 at 22:30
És ha nem győzi meg, akkor kib*ssza Kevin papa? Mert akkor még most ki kéne vájni a nyelvét Kriszi fiúnak :D
2010 Május 28 at 22:31
Roundnak jobban örülnék. Prukner ügyes, de nem az a talpraesett, aki kibrusztolja magának az igazát. Szerintem ő sem vallana szégyent. De ha ő lessz az edző, akkor szerintem azért, hogy kussba maradjunk végre. Viszont ő nem hiszem, hogy kapna pénzt.
2010 Május 28 at 22:31
már csak azért is megéri az angol edző, ha eléri, hogy berki menjen a csába :)
2010 Május 28 at 22:32
nem is ad többet. a befektető ad. de prukner fityiszt se kapna, nemhogy pénzt…
2010 Május 28 at 22:35
Legalább egy ÉSZÉRVET mondj Lucky, hogy magyar edző alá miért nem rak csapatot McCabe!
Ez nem óvoda, hogy Berki addig győzködi McCabet, amíg rábólint egy magyar edzőre, de egy kikötéssel, hogyha magyar edző lesz akkor nem lesznek igazolások, nem lesz pénz..
MIÉRT? Mert magyar edzővel nyert bajnoki cím már nem is kell neki?
Ennek semmi értelme!!!
Észérveket!!!!
2010 Május 28 at 22:35
ilyen apróságon ne vitázzunk. tudod te mire gondoltam. nem lesz pénzt akkor. az hogy hogyan kitöl lényegtelen :) nah érted…
2010 Május 28 at 22:35
Lucky!
McCabe-et a tulajdonos! Ne mondd már azt, hogy akkor majd “Berki maradhat”…
McCabe Roundtól és Pruknertől függetlenül is távozhat vagy maradhat, mivel MCCABE DÖNT MINDENRŐL, MINDEN EREDMÉNY ŐT MINŐSÍTI. Ha olyan hülye, hogy egy Berki szintű ember játszadozhat vele, akkor az már elég baj nekünk, ha ilyen tulajunk van.
Szerintem nem Round vagy Prukner kérdés az erősítés. Erősítés akkor lesz, ha ő erősíteni méltóztatik. Amit már kijelentett, hogy nem fog. Ennyi.
Ha Prukner jön, örüljünk, mert egy jó edző. Attól még erősíthetne McCabe. A pénztárcájának nincs Prukner-fóbiája. Attól még kinyithatná a tárcáját, ha AKARNÁ.
2010 Május 29 at 02:28
350 milleres koltsegvetesrol beszeltek.
Ebbe az edzo fizuja is bele van varialva?
Mert akkor megkerdeznem,mennyit fizetnenek Mattheus-nak,vagy eppen mennyiert jonne ez a zsuga Round?
Ha ez megvan,akkor talaljuk ki,mennyi maradna a csapatra!
2010 Május 28 at 22:03
mennyi értetlen de hangos ember van itt….
ha jön az angol a skót ad pénzt – vagy szerez, vagy jön az angollal is pénz mindegy
ha jön prukner marad a középszer
azt senki sem gondolja komolyna, hogy egy kisvárosi tornatanár alá komoly csapatot rak bárki? berki? ugyan
és miért nem adott LCS-nek? mert nem angol. inkább fizet a saját emberének, akivel villoghat otthon is – gondolom én
2010 Május 28 at 22:11
Igen…McCabe tulajként,komoly befektetőként,üzletemberként elhatározza,hogy akkor jün Round és befektet egy nagyobb összeget,de Berki ad a pocijára egy puszit és ez meggyőzi arról,hogy legyen Prukner,de ebben az esetben nem ad pénzt,hanem prostikra költi az átigazolási keretünket.
De ekkor megjelenik Round és Bill Géc,majd azt mondják,hogy ha kinevezet Sztívet a Ferencváros élére,akkor adunk egy kamion pénz és egy tehervonnattal hozunk neked maláj prostikat.
Teljesen életszerű,hogy McCabe csak akkor ad pénzt,ha az Everton másodedzője lesz az edzőnk,ellenkező esetben nem vagy…de az is kizárt,hogy egy Round miatt szponzorok százmilliókat tolnakbe a magyar fociba…Szerintem Lucky összekeverte Roundot Lotárral…
2010 Május 28 at 22:18
Folyik a könnyem… DDDDDDD
Ezek vagyunk MI!
Lehet LCS kaszinózni akart Sopronba, de Mecki elértette hogy futtbalozni akar, és megijedt egyből, és jön a Puki…
Bocs, a Pruki!
2010 Május 28 at 22:02
Szerintem Pruki, három tál lencséből is eléri azt amit a angol csoda edző csapat elért!
Meg az az érzésem Mivel tud magyarul nem lehetne megetetni az itteni dolgokkal, nem lehetne mellette a zavarosban halászgatni, és mondjuk egy Adnannak csak a második csapatnál adna szerepet mivel oda való!
2010 Május 28 at 22:06
Látom nem tetszik az igazság!
Fáj, de nem baj…
Az élet kimondja az igazat! A fikázás csak egy vélemény, ráadásul semmit mondó, és vicces, csak a fagyi vissza ne nyaljon!
2010 Május 28 at 21:56
Lucky!
Ezt akárhogy olvasom egyszerűen nem értem , ez biztos, hogy a saját verziód!
“Ha berki meggyőzni mekkébet, hogy miért kell magyar edző, akkor jön Prukner és keretfeltöltés xy-nal.
Ha mekkéb kitart Round mellett akkor lesz az, amik vázolásra kerültek.”
Most nehogy már Berki Pruknerezése miatt gondolja meg Kevin azt, hogy végre áldoz e a csapatra könyörgöm… Meg nehogy már ki kelljen állnia McCabenek a saját igaza mellett… :))
És most akkor tulajdonképpen Berki azt akarja, hogy ne legyen semmilyen erősítés, azért akarja Pruknert??
Ne haragudj, de múltkor mér a csapat költségvetésével sem voltál tisztában, de ugyanilyen határozottsággal beszéltél. Nem bántani akarlak, de szerintem a véleményedre ne mond azt, hogy azok tények, csak azért, mert Te logikusnak találod és nem látsz más lehetőséget.
2010 Május 28 at 22:12
Lucky!
Korábban azon az állásponton voltál, hogy Dave McCarthy is azért van itt, hogy Berkit illetve a Zrt. működését ellenőrizze és folyamatosan tájékoztassa McCabe-t a dolgokról.
Emellett beszélhetnénk Ron Reidről is, akit szerintem McCabe szintén kikérdez a tapasztalatairól… Shortról már nem is beszélve…
Ezek alapján nem sok alapja van annak, hogy Berki “csak úgy” meg tudja győzni a skótot
2010 Május 28 at 22:27
Ried szintén a világ utánpótlászsakértelmének teljhatalmú császáraként volt itt meghirdetve, azóta kiderült, semmi nem fog változni az utánpótlásban, csak kötöttünk 2 szerződést, de nem lesz akadémia. Vicc.
McCarthy egy NYOLCADOSZTÁLYÚ csapatból jött. Szimpatikus, de ő is egy bába.
Az az igazság, hogy aki Kevin felé még tud valami magyar alternatívát követíteni, az egyedül Berki. Akik Berki távozását követelik, azok legyenek tisztában azza, hogy ha ő megy, akkor a helyét lehet hogy egy angol váltja, és akkor végképp még esély sem marad arra, aki közvetítené a szurkolók igényeit és esetleges reakcióit McCabe felé.
2010 Május 28 at 21:47
Én ezt a dumát Short kinevezése elött is hallotam, hogy “..ha Short jönne, mivel Mekkéb barátja ezért többet fontot adna nekünk..”
Többet nem adott, de legalább jobb szemmel igazoltunk.
2010 Május 28 at 21:45
Na vájávájávájá Lucky !
“..angol válogatott mellett volt másodedző, a jelenlegivel is kinn lesz a VB-n, ”
Hoppá! Azt írod kint lesz a VB-n a válogatottal…??? Akkor hogy fog ő itt csapatot, felkészülést csinálni? Gondolom a válogatottal már percre pontosan minden egyeztetve van(no és ugye a fizuja)
Akkor hol reális hogy ő jöjjön?
Nehogy az legyen hogy : Hát sajnos sajnos Round nem tudta vállalni , de jön majd helyette Noname Johny ..fieldből !
2010 Május 28 at 21:49
Elég ütős lehet az az anyag,amit Lucky szív :D
2010 Május 28 at 21:54
Arról volt szó,hogy június végén kezdjük a felkészülést…
2010 Május 28 at 21:44
Semmi nem feltételes mód meg saját verzió.
Ezek az ok-okozati tényezők, amik alapján el fog dőlni, hogy mi lesz a végeredmény.
Ha berki meggyőzni mekkébet, hogy miért kell magyar edző, akkor jön Prukner és keretfeltöltés xy-nal.
Ha mekkéb kitart Round mellett akkor lesz az, amik vázolásra kerültek.
Lehet dönteni, hogy mivel járnánk jobban.
(Azt a tézist pedig el lehet felejteni, hogy ROund nem edző, mert ez hülyeség.)
2010 Május 28 at 21:46
Engem nem győztél meg…
2010 Május 28 at 21:49
Lucky ne haragudj!
De inkább az a hülyeség, hogy ha Berki meggyőzi Kevint Prukner személyéről, akkor nem jön majd a kánaán, de bezzeg Rounddal jönne.
Berki csak az edzőről győzné meg Kevint!! Az már Kevin döntése, hogy végül áldoz majd a csapatra vagy sem. Berki szava egy nokedli Kevin személyében. Attól még h Pruknert javasolna, nem azt mondja Kevinnek, hogy ne is adjon ide több pénzt, csupán javaslatot tesz az edző személyére…
Minden Kevinen múlik. És ha Prukner jön, akkor rohadtul ne legyünk elkeseredve hogy nem Round, mert ezek szerint Kevin tutira egyáltalán nem akar áldozni semmire! És akkor inkább Prukner jöjjön, mert ő kifejezetten az ilyen helyzetekre jó!
2010 Május 28 at 21:54
Persze…Ilyen a világon nincs…
Berki:Cső McCabe,legyen má’ magyar edző
Meki:De én Roundot szeretném bezzzeg
Berki:dee Prukner is jól tolja,jó lenne egy kis változatosság
Meki:De ha Round lesz,akkor annyi pénzt adok igazolásokra,hogy a tököd eldurran
Berki:nem kell a mocskos pénzed én Prukit akarom
Meki:Jó van bazzeg…akkor nem kaptok pénzt
Berki:de figyelj már bazzeg ez egy üzleti vállalkozás és nem ettől kellene függnie
Meki:háphápháp berki baba…
Kb így történhetett…
2010 Május 28 at 21:55
Engem még annyira sem…
Sőt erősíti a hitem az igazamról!
Egy LCS nem kell, de az angol válogatott másod edzője az igen!!
Húú, és Én nem akarok feljutni a PL-be a sajátommal csapatommal, inkább a tuti edzőm elküldöm az általam csodált 28 x-os Magyar Bajnoknak akit még le is nézhetek!
2010 Május 28 at 22:01
Ez jó volt Örökfradista!Jót nevettem!:)))
2010 Május 28 at 21:30
Lucky!
Tényleg segíts ki a harmadik tényezővel!
De komolyan mondom, Round nem edző!!!
Mitől lenne az!?
Amit levezettél az előbb az csak feltételes mód!
Itt az angol foci, angol stílus, angol játékos megbukott, ezt nem látod be??
Akkor inkább olyan ami közönség szórakoztató!
2010 Május 28 at 21:32
Még az is csak feltételezés,hogy Round képben van…
2010 Május 28 at 21:35
szerintem a “magyar edzők” és a “magyar stílus” már réges-rég megbukott, illetve 1986-06-02 óta nincs is.
2010 Május 28 at 21:36
Az angolstílus is elég régen megbukott…
2010 Május 28 at 21:37
De még mindíg szívesebben nézem meg a magyart, mint a lélektelen, és ügyetlen zsoldosokat!
2010 Május 28 at 21:38
akkor van egy portugál emberke, szar focista volt, de edzőként befutott, ha ráígérünk jönne… de őt is elhajtanánk, mert kontrára játszunk ez egy Fradinál nem megszokott.
2010 Május 28 at 21:39
Ha jön Round, jönnek megint a Stockleyk az tuti. PL szintű játékos nem ide jön, hanem a PL-be. Ilyen egyszerű a dolog.
Ha angol edző lesz, továbbra is le vagyunk szarva, viszont valaki megint nálunk próbálhatja ki az edzőséget. Hurrá.
Ha Prukner lesz, akkor is le leszünk szarva, de legalább rá lesz bízva az, hogy hogyan tud a szarból várat építeni, és nem egy tapasztalatlan angolra.
2010 Május 28 at 21:41
Húúú, ez is mennyire igaz!
2010 Május 28 at 21:44
Szerintem a magyar stílus soha nem bukott meg, legfeljebb az angol.
A magyar stílus a hollandokéhoz hasonlít, és egy kombinatív, szép játékot jelent. Egyszerűen a saját maygar játékosaink lettek szép lassan alkalmatlanok erre a játékra.
És az edzőink sem olyan rosszak! Vannak jó magyar edzők, de ilyen játékosállományból nem lehet többet kihozni.
2010 Május 28 at 21:47
ronysize te baromi nagytudású paraszt vagy! netán papirod is van róla?
2010 Május 28 at 21:48
úgy látom a fikázásokról, van itt aki nagyon az angol dumát eszi!
Megkérdezném, miért nincs eredmény?
Miért van csak a szürkeség?
Válaszom, mert nem a Fradi kellett hanem a telek, és ez csak nyűgként vették meg, de eltüntetik a csapatot, akkor van egy nagyon sokat érő telek!
Csak hiba csúszott a DOLOGBA, A SZURKOLÓK, mert először a stadiont akarták máshova vinni, de elbukott, most máson agyalnak csak hogy kijátszanak bennünket!
És most követeljük a kimondott szavak megvalósítását!
2010 Május 28 at 21:52
hát ityu, a megnyilvánulásod alapján mondhatom, jóval több “papírom” van, mint neked.
Tény, jók a magyar edzők, akik ilyen zseni játékosokat nevelnek ki, mint akik manapság szántják fel a pályákat.
a turizmust rá is állítanám erre, jöhetnek a külföldiek ide tanulni a fociról…
2010 Május 28 at 21:56
valószínüleg klotyópapírod van, és szar rajta a pecsét! töröld ki vele!
2010 Május 28 at 21:29
Kedves Lucky, Oli!
Az a baj, h megint a ti saját feltételezésetek alapján jelentitek ki, hogy higgyük el ezt meg azt…
Az, hogy Round akkor jönne, ha kap egy rakás pénzt, és ha jön, akkor itt lesz a kánaán, az csak a ti feltételezésetek, és most azt mondjátok ezért örüljünk Roundnak Prukner helyett.
Ha Round akkora mágus akkor miért nem kell senkinek soha? Miért csak másodedző? Hát itt van elásva szerintem a lényeg… most a Fradinál végre vezetőedző lehet majd… és ebben McCabe is segítene neki, mivel akkor elmondhatja, hogy egy angol neves(ebb) edzőt hozott és kussoljunk.
Én most nem Round képességeiről akarok beszélni. Hanem arról, hogy akár Prukner lesz az edző, akár Round, az egy másik kérdés, h McCabe mennyit akar szánni a Fradira. Semmit. Mert ha akart volna, akkor LCS-t leigazoltuk volna.
Szóval köszönön de én nem eszek meg egy újabb angol edzőt.
És igenis Pruknert jó edzőnek tartom. Ha már magyar, akkor LCS után azt mondom ő legyen!
És attól még h Prukner az edző, attól még miért nem adhatna pénzt, és miért ne jöhetne befektető vagy szponzor?? NEM AZ EDZŐ SZEMÉLYE jelenti a változást, hanem McCabe akarata. És az már kideült, hogy NEM FOG KÖLTENI.
Szóval maradjunk a biztosnál, és reménykedjünk, hogy úgy mint Kaposvárnál, hozzánk is a semmiből egyszer csak idehoz Prukner egy Nikolics szintű csatárt.
2010 Május 28 at 21:17
Főoldal » Hírek
Prukner László a Kapos Sport stúdiójában
2010. május 28. // Kategória: Prukner László
A Kapos Televízió Kapos Sport című műsorának vendége volt pénteken este a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője. Prukner László tavaszi értékelőjében elmondta: nincs értelme magyarázkodni, az együttes egy olyan negatív spirálba került, amelyből nem tudott kijönni. Ennek több összetevője volt, az öltözőn belül is érezni lehetett, hogy problémák vannak.
„Évek óta az a helyzet, hogy nem azokat a játékosokat igazoljuk le, akiket akarunk, hanem akiket tudunk” – tette hozzá a szakember. Nikolic hiányát is megérezte a csapat, de a támadót el kellett adni, mert különben a fizetésképtelenség irányába sodródott volna az egyesület. Az egyetlen pozitívum, hogy a társaság bennmaradt az élvonalban. Prukner László a jövőjéről kapcsolatban csak annyit mondott: tény, hogy tárgyal a Ferencvárossal, de bővebben továbbra sem kíván erről nyilatkozni. Ha Kaposváron marad, akkor viszont valószínűleg olyan döntéseket kell meghozni a játékoskerettel kapcsolatban, amelyek nem tűnnek könnyűnek…
A beszélgetés az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:
http://kapos.hu/videok/sportos_anyagok/2010-05-28/prukner_nem_kivanok_foglalkozni_a_ferencvarosi_pletykakkal.html
2010 Május 28 at 21:25
Akkor jön, úgy néz ki.
2010 Május 28 at 21:16
http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=blog&id=20100528203418250571
2010 Május 28 at 21:15
Na jó azért én nem hiszek ebben a Round=pénz dologban!Ugye LCS azért nem jön,mert nem tudták a fizetését fizetni,nem?Akkor Roundét hogy?Másrészt ha LCS nem jön mert nem garantálják a pénzt,akkor Round mért jönne?
2010 Május 28 at 21:18
És Nekem LCS hitelesebb mint az a Round gyerek!
LCS azért nem jött állítólag, mert a lóvé ügy gázos, pedig hozott volna sponzort is, de lehet hogy magasabb célokat tűzött ki magának, és ez nem tetszett itt néhány emberkének!
Akkor Round mitől hitelesebb, semmitől, csak a maszlagot így tudják lenyomni a torkunkon!
Nagyon unom hogy minket mindenki csak hülyének néz!
2010 Május 28 at 21:19
MERT BEJÖTT EGY HARMADIK TÉNYEZŐ LCS-nél, amit nem feküdt mekkében. Vagy nem olvastok vagy nem tudjátok elfogadni. Eddig vagy háromszor írtam le…
2010 Május 28 at 21:23
mi volt az a 3. tényező!??
2010 Május 28 at 21:31
McCabe elfingotta magát az egyik tárgyalásnál és többet nem mert László Csaba szemébe nézni.
2010 Május 28 at 21:35
lehet hogy LCS pukizott és az nagyobbat durrant!!!
Rájött Mecki hogy van Tőle jobb is! :-)))
2010 Május 28 at 21:38
És Meki megprbálta überelni,de becsúszott…
2010 Május 28 at 21:51
:DDDD ..élmény ide járni.. na !
2010 Május 28 at 21:56
Só mászt gó an! ;-)
2010 Május 28 at 21:13
Berki kint van még ?
2010 Május 28 at 21:10
lucky!
Úgy látom te tudsz valamit!Érdekes mondjuk, ahogy naponta változik a véleményed: délelőtt még McCabe elleb beszéltél, most meg pozitív dolgokkal jössz. Még Pruknerbe is beleegyeztél, most meg…
Azzal jössz, hogy Berki manipulálja a háttérben a tulajt, vagy valami ilyesmi.
Na ezek után számomra, meg sztem sokak számára, így már minden nagyon ködös!
Légy szíves, oszd már meg velünk azt, amit tudsz, hogy akkor tisztában legyünk néhány dologgal!Miből gondolod, hogy Round az? Miből gondolod, hogy vele jön komoly befektető? Akkor miért nem LCS jön, mikor azt mondtátok, hogy vele is jönne szponzor?stb.stb.
Köszönöm!
Tisztelettel,
Norbi
2010 Május 28 at 21:17
így van, tudom, konkrétan ma is ellenkező hozzászólásaim voltak.
alapvetően LCS és Round párti voltam. mikor kiderült, hogy LCS nem kap garanciát, akkor gondoltam, hogy ha ő nem, akkor más sem kap, tehát kezdtem bele nyugodni egy magyar edzőbe mint vészlehetőség.
aztán ma kiderült néhány dolog amire korábban céloztam pár hsz-szel arébb és teljesen tiszta hogy mi min és kin múlik és. illetve milyen döntésnek milyen hatása lehet. és ezek után visszaálltam az eredeti álláspontomhoz, hogy ha már nem LCS, akkor mindenképp Round, mert az egyértelmű mindenkinek, hogy előrelépés csak abban az esetben lesz, ha LCS-ROund kaliberű edző kerül ide, mert velük nem lehet középmezőnyt csinálni. Ilyen edző csak bajnoki címért jön ide és ehhez mekkébnek egyedül vagy befektetővel de garantálni kell az anyagi lehetőségeket.
Mivel mekkéb ragaszkodik Roundhoz és berki nyomja a magyar vonalat, sok minden kitalálható.
visszaolvasni.
2010 Május 28 at 21:17
Attól függ milyen anyagot szív.
2010 Május 28 at 21:20
VAZZE ki a fa***om a tulaj ???
2010 Május 28 at 21:22
Minek van itt ennyi angol ? Csak Berkivel beszél Kabe?
2010 Május 28 at 21:29
Mert sok jó angol kis helyen is elfér.
2010 Május 28 at 21:43
Ne haragudj, lucky! De még most sem igazán értem az összefüggéseket!Mi köze van ehhez az egészhez Berkinek? Mi az a 3. tényező LCS-nél, ami miatt nem jön? Ez végleges? s.-ék már elmondták, hogy marad a ktg.vetés. Akkor mégis miért változtatná meg a döntését Meki? Miért akarná akkor idehozni ROundot?
2010 Május 28 at 21:06
Tegnap volt szerencsém beszélgetni Prukner László egy személyes ismerősével, aki történetesen kaposvári illetőségű. A személyes véleménye, valamint gyakorlatilag a kaposváriak közvéleménye is az, hogy Prukner mindössze néhány meccs alatt csúnyán “megégne” nálunk.
Vont is egy párhuzamot Csank Jánossal kapcsolatban, miszerint vidéken és főleg, ahol van türelem, képes alkotni, és valamit felépíteni.
Ugyanakkor a nyomáshoz, a nívóhoz, az elvárásokhoz, a markánsabb kritikához egyik sincs igazán hozzászokva. Ezáltal idegen nekik ez a közeg, így pedig nem is tudnak az elvárásoknak megfelelni.
Ezek az állítások véletlenül sem vonják kétségbe az említettek szakértelmét, de hát van olyan, hogy egy szép nő és egy számára vonzó férfi nem passzolnak. Na valami ilyesmit éreznek Kaposváron is Prukner és a Fradi kapcsán…
2010 Május 28 at 21:13
meg egy kis félelmet, ha elmegy prukner, akkor kihullanak a faxba…
2010 Május 28 at 21:25
Arra a kérdésemre, amennyiben Prukner távozik, mi lehet a jövő a Rákóczinál, az illető a “majd megoldjuk” választ adta, ám ez koránt sem volt magabiztos, főleg az arckifejezését nézve, illetve az azt követő grimaszt, majd nyelt egy nagyot.
Ők egyébként a Kulcsár Kornélokat és Balázs Benjáminokat kinevelő utánpótlás szakmeberekben bíznak, amennyire meg tudtam ítélni.
De ez itt már nagyon off…
2010 Május 28 at 21:02
Gyerekek, én hogy unom ezt a jön nagy befektető komoly cél meg politikai hátszél meg stb dumákat. Nem kell ide ez a sok összehordott dolog, személy szerint örülnék Punknernek, mert jól ismeri fel a tehetségeket, ismeri a piacot, és ügyesen adja veszi a játékosokat. Itt nagyobb költségvetés van, mint kaposváron, szóval szerintem kár előre leírni, sztem meg fog tudni minket lepni kellemesen.
Sztem nem kell ide a túl sok jól csengő információ, jöjjön Punkner, adjnak neki magyarországra egy erős közepes költségvetést, és nem lesz gond itt.
Még bajnokok is lehetünk.
Mert ugyebár azért látszott, hogy a nagy Mezei se tudta a vidit doppingolni, és a végére is csúcson járatni….szóval nem lehetetlen itt bajnokságot nyerni.
2010 Május 28 at 20:55
Pruknernek mindenki azért örülne,mert “szarból várat tud építeni”.Ez egy szép dolog,csak nem a Fradi szintje.Mi sztárjátékosokhoz és erős csapathoz szoktunk,ezzel a húzással pedig a középszerre váltanánk jegyet.Eleve úgy hozzáállni,hogy gyenge keretből minél jobb eredményt kihozni-hát ez tökéletes egy vidéki kiscsapatnak,de nem nekünk.
2010 Május 28 at 20:59
így van. hurrá hogy lesz egy kulapalotánk, de komolyan ez a kivánság a 9. kerületben vagy a bajnoki cím?
2010 Május 28 at 21:06
Lucky, azt írod, hogy Rounddal jönne az erősítés is. De miből? Előtte írtátok, hogy Lászlónak nem akarták összeszedni a kért pénzt. Akkor Roundnak igen? Az még több! Angol Premier League egy kicsit nagyobb pénz a skótnál.
2010 Május 28 at 21:09
Na az már csak szép emlék sajnos.Az, hogy mi volt meg az,hogy most mi van az két dolog.Akkor senkire nem volt a csapat rászorulva de most ez nem mondható el.Sajnos voltak pazarló felelőtlen vezetők akik tönkre teték és kiszolgáltatott helyzetbe hozták a csapatot.És ezt teték úgy,hogy senki nem kéri rajtuk számon.
2010 Május 28 at 21:09
Lucky!
Te tényleg “fura” figura vagy!
Lehet hogy közel vagy a tűzhöz, de a FRADIZMUSRÓL nem sokat tudsz!
Ha már egy nevenincs angol “szuper edzőt” Fradi szintnek titulálsz!
Ki volt DALNOKI JENŐ? jaaaa, hogy egy senki…
De ha már angol, akkor az már igen az már Fradi szint!
Hány angol vezető edző van a Premier Liegben? Tényleg, csupa kitünő magasan képzett angol ül ott! Ferguson skót? Jaj bocs, az is arra van…
vicc amit megakarsz etetni, köszi a vacsim megvolt!
2010 Május 28 at 21:15
és a magyar edzők bizonyítottak bármit is?
igen, hogy még ennél is van lejjebb…
2010 Május 28 at 20:50
Nekem szimpatikus volt mindig. Kitartott a csapata mellett, és kis pénzből ütőképes csapatot csinált. Megér egy próbát. :-)
2010 Május 28 at 20:44
Ne így álljunk hozzá!!! Ha Ő jön akkor őt kell elfogadni. Nem úgy kell várni egy edzőt vagy játékost hogy még az ideérkezése előtt szídjuk!! És ha beejön csinál egy marha jó csapatot? Én bízok benne még miondig jobb mint egy tapasztalatlan szar angol edző. Megint úgy járnánk egy angollal mint boby-val és akkor mi lesz? Kit fogtok szídni? Örüljünk hogy legalább őt nem egy szar edzőt akarnak. Prukner minden évben úúj csapatot épít más csapatok kidobott focistáiból és ahoz képest nem is teljesítenek rosszúl!!!!
Mikor jött a hír Elding leigazolásáról akkor is mindenki szídta de miután lőtt pár gólt vhogy hírtelen mindenki elkezdte dícsérni, nem az alapján kell dönteni hogy honnan jön!!! (amúgy elding gy nagy rakás szar)
2010 Május 28 at 20:51
Elding a magyar mezőnyben kiemelkedő játékos :-)