Ezt írja a pepsifoci.
Miután a Ferencvárosnál kinevezték Prukner Lászlót szakmai igazgatónak, a Kaposvárról érkezett szakember első nyilatkozatában megemlítette, pontos képe van arról, mely játékosoknak jár le a szerződése a nyáron, és már azt is átgondolta, kik azok, akikre számít, és kik, akiket nem marasztal.
A jelek szerint a megtartani kívántak közé sorolandó Rósa Dénes és Ferenczi István is, a pepsifoci.hu információi szerint azonban a klub nem a korábbi, lejáró szerződésben szereplő kondíciókkal foglalkoztatná a továbbiakban a futballistákat, hanem jóval kevesebb pénzért.
Egyes hírek szerint az említett fizetéscsökkentés mértéke mindkét játékos esetében eléri a 60 százalékot, megállapodás pedig egyelőre nincsen a vezetés a labdarúgók között, így közel sem biztos, hogy Ferenczi illetve Rósa ősszel a Fradi mezében játszik majd. Mint ismert, mindkét futballista külföldről szerződött a Ferencvárosba, hiszen Ferenczi a Barnsley-t, míg Rósa a skót Hiberninat hagyta ott a zöld-fehér klub kedvéért, és vélhetően fizetésük emiatt magasabb, mint több társuké.
(pepsifoci)
2010 június 7 at 20:34
Szerintem is le kellene százalékolni őket!
2010 június 7 at 20:29
En is egyetertek..csak kivancsi vagyok, hogy igy hajlandoak e maradni..
2010 június 7 at 20:32
Még így is jól járnának,sőt még úgy is túl lennének fizetve. Ha nem tetszik nekik mehetnek amerre akarnak.Igazából nem ők tehetnek róla,hogy ennyit kaptak eddig,kíváncsi vagyok ki lehetet az az okos,aki ennyit ajánlott nekik. Van egy tippem…
2010 június 7 at 20:20
helyes lépés… nem tudom így maradnak vagy sem! igaz hogy az elmúlt évben szinte semmit nem csináltak de azért remélem maradnak mert az újak/fiatalok mellett szükség van rájuk szvsz!
2010 június 7 at 20:23
végre egy értelmes hozzászóllás …!!!!
2010 június 7 at 20:26
köszönöm! ;)
2010 június 7 at 20:10
SZÉGYELJE MAGÁT MDKETTŐ!!!
Ennyi pénzért ennyit “Csináni”,tenni…. a FRADIért.. ebben a szezonban 1 nagy 0 voltak!!!:@@@@
norbertosarti!
Isten éltessen sokáig!!
2010 június 7 at 20:22
gyerekek…titeket megzavartak a mai hirek….pl demján esetleges szerepvállalása….én mindenki ova intek attól hogy merész terveket szövögessen…én azt mondom vigyázzunk értékeinre !!! rósa és ferenczi hasznára lehet az uj fradinak…reményeim szerint megfelelö társak érkeznek most a csapatba…eddig hiánycik volt ez !!!! a túlfizetett angol 5. ligás játékosokat miért nem szidjátok ??? vagy egy ahmed féle teljesitmény már nyerö ???
2010 június 7 at 21:08
szzsolt!
Abban egyetértek veled, hogy kihagytam az az angol5. ligás “stárokat”!! (nyugi, nem kivételezek.)
DE inkább azt rühellem, aki ilyen szerződést mertek adni eléjük!!!
vezetőség gratula..
Na nem baj, a lényeg itt van Tanár úr,majd ő biztos elküldi a semmirekellőket!!
na majd meghozza a TUTIT!! ;)
HAJRÁ FRADIII!!!
2010 június 7 at 20:10
Rósa nekem még ingyen se kellene, lassan a visszavonuláson kellene gondolkodnia. Ferenczi maradhatna, de ennél sokkal többet kell nyújtani.
2010 június 7 at 20:02
rekasz …pont ezt irom….nem kellett volna egyik napról a másikra ebedliéket félre tenni !!! vincze az ificsapat edzöje volt elötte..s ugye akkor nyertek a fiatalok aranyat a szovjetek elött…vincze pilu kovács kálmán..pintér -keller stb….most szerintetek 11 20 éves sráccal elörébb leszünk ?? ott az mtk páldája…középcsapat lett…ez nekünk is megy ahmedékkal !!! hidd el ez a ferenczi megfelelö társakkal még csodákra képes !!! fél szezont végig birkózták most eldingel….nem voltak társak…most más lehetne a helyzet…nem is emlitem a variáccios lehetöségeket…..mert eddig az sem volt…
2010 június 7 at 20:38
OK Zsolt, jol ertettelek, csak tulhegyezted a temat Ebedli Zolira.
Persze minden helyzet egy kicsit mas, s bar igazad lenne Pistaval kapcsolatban, engem iden sajnos nem nagyon gyozott meg a nelkulozhetetlen voltarol !
2010 június 7 at 19:58
Off!
A jó isten áldjon meg minden Fradistát!
Holnap 28 leszek :)))
2010 június 7 at 20:00
Boldog születésnapot :-)
2010 június 7 at 20:03
Ezt mért nem holnap írtad le. Vagy, azt akarod, hogy kétszer mondják az emberek?:-)
Boldog születésnapot!
2010 június 7 at 20:04
Akkor a Jóisten éltessen sokáig, így egyben és nagybetűvel! :)
2010 június 7 at 20:04
Neem :D
Már majdnem holnap van, gondoltam mindenkinek jó áldást kívánok :DDD
2010 június 7 at 20:14
Holnap már nem mondjuk még egyszer :-)
2010 június 7 at 20:15
Isten éltessen sokáig!
Remélem jövőre együtt ünnepeljük a 29.-et. Te a saját születésnapodat. Én meg a Fradi 29- bajnoki címét, amibe gondolom szívesen bekapcsolódsz ha úgy hozza a sors!
2010 június 7 at 20:27
boldog születésnapot…
2010 június 7 at 20:28
2010 június 7 at 20:40
Gratula Norbi, nagy dolog a fiatalsag , mar ezert is kivanok neked meg nagyon eros, szeretheto Fradit !
2010 június 7 at 19:58
nagyon helyes, Rósa egész egyszerűen értékelhetetlen volt. Ha tényleg €16k-t keresett Pista eddig havonta, akkor azon sincs sokmindent magyarázni. (Viszont azt is jelenti, hogy tényleg tudunk versenyképes fizetést ígérni)
2010 június 7 at 19:57
Kényes kérdés és nem lenne jó, ha csípőből reagálnánk erre a hírre. Az tény, hogy a fizetésüket jelentősen csökkenteni kell és hozzá kell igazítani a magyar viszonyokhoz, valamint a többiek fizetéséhez.
Ez alap.
A másik dolog, hogy szükség van-e rájuk? Én úgy gondolom, hogy igen. Ha még nem is kezdőként, de azért ne felejtsük el, hogy Pista, ha a csapat taktikája is a támadásokra épül, akkor azért benne van a gól, valamint arra is jó, hogy lekösse a védőket.
Rósával hasonló a szitu, nála azt érzem, hogy nem a motiváltsággal volt elsősorban a gond. Nem találta a helyét (és Short sem találta meg), ahogy az egész csapat sem tudta, hogy mit is kell játszani). Azért kíváncsi lennék rá, hogy egy rendesen összerakott csapatban mit tudna teljesíteni.
Összefoglalva, akkor soha nem lesz jó csapatunk, ha csak a kezdő 11-ben gondolkodunk. Ezért én megtartanám őket, természetesen azzal a kitétellel amit az elején írtam. Úgy gondolom, a németek és a hollandok elleni fiaskó után illeni a magyar játékosoknak a tükör elé állni és megmaradni a realitásoknál a fizetések területén is.
2010 június 7 at 20:17
Azért nem kell játszatni valakit, hogy lekösse a védőket. Olyan csatár kell, aki átjátsza őket, aki mozgékony, kreatív. Rósa pedig teljesen mindegy, hogy hol játszik. Futkos keresztbe-kasul teljesen értelmetlenül, nincs egy jó passza sem. Én még tartaléknak sem hagynám meg őket, az pedig luxus, hogy kispadon ülve a mostani 40%-át megkapják.
2010 június 7 at 19:55
Ez a vezetőség részéről egyébként egy hibátlan ,okos húzás.ha simán elküldik a fiúkat,akkor azt a szurkolók egy része számonkérhetui,pláne,ha kiderül,hogy pl.Pista utóda annyi gólt sem rúg.Tehát adnak nekik egy majdnem teljesíthetetlen ultimátumot.Ha maradnak,az se rossz,megspórolnak egy valag pénzt.Ha nem,akkor rájuk lehet fogni,hogy “ezek se fradisták,pénzéhesek,jobb is,hogy elmentek”.Bármelyik verzió jön be,a vezetőség mossa kezeit.Igazán furmányos lépés,de eléggé átlátszó,ha gondolkozik az emberfia…
2010 június 7 at 19:53
Egyébként meg teljesítmény arányos pénzt mindenkinek. Ha megy a csapatnak jól keres, ha nem, akkor szarul.
Azzal pedig felesleges takarózni, hogy Pista nem kapott labdákat… Lépjen vissza akkor érte!! Eldingnek nem volt büdös visszalépnie?
Ezért a pénzért én is lesre futok egy meccsen 10-szer… Reklamálni én is tudok, ha tizit kapunk szerintem be tudom lőni…
2010 június 7 at 19:55
Azért Elding se lépett vissza.
3 gólján kívül, mind odapattan, ahol állt. Nagy szerencséje volt.
Nem leértékelve ezzel, de nem is kell elájulni tőle.
2010 június 7 at 19:56
A végén már a félpályáig ment vissza labdákért,nézd vissza a tavaszi szezon meccseit.És a három legtöbbet futó közt mindig ott volt.
2010 június 7 at 20:02
30-ról is rúgott gólt.
2010 június 7 at 20:05
gezar! 3 gól kivételével.
Haladás, Mtk, Kecskemét.
2010 június 7 at 20:43
Zete elleni gólja? Ő rakta ki a szélre és érkezett középre…
De lehetne más góljait is biztos elemezni. Csatár és ahhoz van érzéke, hogy megérkezzen a kapu elé.
Ez nem szerencse kérdése. Ne nyomjuk már ezt a hülyeséget amit a sporttv-sek próbálnak elhinteni…
2010 június 7 at 19:45
Egyik miatt sem dőlök a kardomba, ha esetleg nem maradnak. Ha igaz a fizetésük nagysága, akkor helyükre magyar fiatalokat kell hozni. Ebből a pénzből 4 ember is kitelne. Zsidai, Pál, Hidvégi, Melczer.
2010 június 7 at 19:49
Ugyanezt akartam írni. Pál jó lenne,csak nem reális. Kanta,Zsidai,Hídvégi,Hrepka és még jóval jobban is jöttünk ki a helyzetből.
2010 június 7 at 20:04
Ne hozzuk már át ide az egész MTK-t, még ha ők el is vitték pár éve az egész utánpótlásunkat.
2010 június 7 at 20:30
Én nem feltétlen ragaszkodok a leigazolásukhoz. Kanta mondjuk nálam az első lenne. Ingyen igazolható játékosok közül nem nagyon tudok tőlük jobbat. Melczer… hát nem is tudom…
2010 június 7 at 19:45
Pár hete lehetet hallani, hogy Wedge jönne vissza, róla van infó ? NB2-be beférne
2010 június 7 at 19:48
nb2-be felesleges a légiós.
2010 június 7 at 19:48
Az idei csapatba befért volna, nekem hiányzott is. Szimpatikus, küzdő játékos. És a labdát se csak hírből ismeri. Akár az 1. keretbe is beférhetne, ha megfelelő munkát végez.
2010 június 7 at 20:05
Az NB I-be is beférne.
2010 június 7 at 19:45
Teljesen jogosnak tartom, ideje volt már ennek. Messze nem az elvárásainkhoz képest teljesítettek. Irreálisan sokat keresnek. Ezek után majd kiderül, mennyire számít nekik az, hogy: Fradi. Ferenczi szerintem nem fog maradni, de az az igazság, hogyha elmegy, nem fogom visszasírni. Biztos vagyok benne, hogy jön helyette másik, aki jobb lesz.
OFF:
Két videót találtam Melczerről:
A Paks ellen büntetőt harcolt ki és értékesítette is azt (1:40-től):
A Haladás ellen egy asszisztot jegyzett, de sajnos csak annyit látni, hogy Lencse átveszi a magasan érkező labdát és a hálóba passzol (0:31-től):
Nyilván ezekből nem lehet sokat leszűrni, de mégis több, mint a semmi.
HAJRÁ FRADI!
2010 június 7 at 21:05
54 meccsből ennyi? :D
Kölcsönkérhetné Mamic videósát :D
2010 június 7 at 19:44
remélem nem egyezünk meg Pistával,Rósának adnék eszélyt
2010 június 7 at 19:39
jó lenne már egy bejelentés…
Hrepka, vagy Melczer…
2010 június 7 at 19:38
Gera
Mondok egy okot:
Ferenczi és Rósa kész labdarúgó. Melléjük kéne igazolni tehetséges fiatalokat. Rgo szükségünk van rutinos focistákra is a nagy fiatalítás közepetette. Emlékezzünk csak a Vincze Géza alkotta Ferencvárosra? Az első két-három meccset simán nyertük a Pintér-Keller-Zsinka alkotta csapattal. Ebedli Zoliék mellékvágányra kerültek. Ebedli később el is igazolt tőlünk az UTE csapatával. Volt egy meccs a Népstadionban Zoli lila mezben futott ki. Az első gólt ő lőtte nekünk. A Fradi tábor elé szaladt ki ünnepelni. Később egy hosszú labdát nem érte el a tábor hangos HA-HA-HA, kiabálással gúnyolta őt. Tudod mit csinált? Odaállt a tábor elé és az eredményjelző táblára mutatott amin ez állt: Újpest-FTC 1-0 góllővő: Ebedli. És annyit mondott: Nesztek!!!! Abban a szezonban, kieső helyre került az FTC köszönhetően a felelőtlen fiatalításnak. Én ezt ismét nem szeretném átélni. De az igaz senki ne keressen 100 milliókat, ha nincs mögötte valós teljesítmény.
2010 június 7 at 19:44
Már rég túl vannak a csúcson. A tiéd egy szésőséges példa.
Ez a két játékos NINCS hasznára a csapatnak. Nálam a 10 meccsből 1-en jól játszó játékos nem hasznos
2010 június 7 at 19:47
1.Ez egy kicsit komplexebb tortenet volt, Zsolt, nem zoli volt a hunyo.
Ebedli, Takacs, Rab nem kellett egyik pillanantrol a masikra Vinczenek, Zoli megmutatta, hogy az orok vetelytarsnal is lehet futballozni.
2. A 60 %-os csokkentes indokolt, foleg az idei produkcio tukreben, a masik ket jol kereso mar visszavonult, ezert eleg lehet a csokkentett koltsegvetes …!
2010 június 7 at 19:36
Pistaba csalodtam de sose volt FRADI SZIV
viszont a rosa az bizonygatta amikor meg anno ide jott hogy o FRADI SZIV meg minden
kerdezem en DENES HOL A SZIVED
MEGKENE HALLNI A PALYAN PELDA MUTATAS TUDOD EHELYETT MINDEN MECCSED EGY NAGY 0 SZANALMAS VAGY SZIA MENJEL VISSZA SKOCIABA ………….0 FIZETESERT
2010 június 7 at 19:40
Nincs benne a Magyar játékosokban, hogy meg kell halni a pályán, SAJNOS.
Az van benne, hogy felvegye a fizetését.
Egy-két kivétel van.
Az itt(nb1-ben) játszó külföldiekben meg pláne nincs.
2010 június 7 at 19:25
Rósa sok labdát kapott,de nem tudott mit kezdeni velük.Pista viszont szerintem nem volt kiszolgálva ,benne több van.
2010 június 7 at 19:24
Nem értem,hogy a két játékos közé hogyan lehet egyenlőségjelet tenni.Ferenczi nélkül nincs enbéegy,Rósának momentuma sem volt idén.Ferenczi szorgalmas,igazi profi,Rósa meg erőnlétoileg mittudoménmióta képtelen magát utolérni.Akkor hogyhogy ugyanolyan arányban csökkentenék a fizujukat?A végén ebből az lesz,hogy Dini itt marad,mert más nem vinné,Pista meg elmegy.Ez így nem korrekt szerintem!
2010 június 7 at 19:22
Prukner a sport1-en!
2010 június 7 at 19:25
Köszi szépen!
2010 június 7 at 19:29
mit mondott?
2010 június 7 at 19:38
Csak a végét hallottam.
Akkor éppen az árvízkárosultaknak szervezett gyűjtést.
2010 június 7 at 19:21
Kevés….!
2010 június 7 at 19:19
Én azért kiváncsi lennék a megmaradt légiósok fizujára is ! Pista még egy évre kell, alkudozzanak egymással. Előkészítő csatárok mellett Ő is hatékonyabb lenne.Elding is előkészítésben nulla volt, a cselezés Őt is zavarta.
2010 június 7 at 19:26
Úgy emlékszem, mintha Eldingnek akadt volna egy-két gólpasszra emlékeztető labdája is.
2010 június 7 at 19:32
ELDING nem egy gólpasszt adott a megadott és a meg nem adott szabályos góljai mellett!
Ne haragudj Tutofan, de ezt az írásod most nem is értem. :-(
2010 június 7 at 19:18
http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/ferencvaros-hamarosan-ujabb-futballista-erkezhet-az-mtk-tol-2031663
2010 június 7 at 19:21
Ismét Üllői a forrás.:)
2010 június 7 at 19:21
Gratulálok! Már az NSOtól is olvasnak titeket.
2010 június 7 at 19:23
Megfogtuk a lényeget :D
2010 június 7 at 19:23
Így terjed a pletyka! :)
Itt még csak arról van szó, hogy tárgyalunk vele, ők már azt mondják, hogy hamarosan bejelentjük! :)
2010 június 7 at 19:30
Megfogtuk.:) A hír többi része ki lett már tárgyalva.:)
2010 június 7 at 19:10
Dénes 3,5 milla /ho fizetésért nagyon keveset adott sör has, sérülés, unott játék, heveny lihegést 40 perc után ez kaptuk
2010 június 7 at 19:09
Attól félek ha túlságosan lecsökkentjük a fizetéseket akkor úgy járunk mint az Újpest Kabát és Vasziljevics esetében. Szerintem mind a két játékosra szükségünk van. Az aranyközép utat kéne megkeresni.
2010 június 7 at 19:12
Na azért a kettő eset nem ugyanaz!
Kabát és Vasziljevic megdolgozott azért a pénzért ők nem!
Mondj már egy okot hogy mért kéne megtartani őket…
2010 június 7 at 19:22
Valszeg azért is csökkentik drasztikusan, mert ha nem fogadják el, akkor a helyükre van/lesz más…
2010 június 7 at 19:24
Nincs szükség rájuk, ez az igazság.
2010 június 7 at 19:35
Mondok egy okot:
Ferenczi és Rósa kész labdarúgó. Melléjük kéne igazolni tehetséges fiatalokat. Rgo szükségünk van rutinos focistákra is a nagy fiatalítás közepetette. Emlékezzünk csak a Vincze Géza alkotta Ferencvárosra? Az első két-három meccset simán nyertük a Pintér-Keller-Zsinka alkotta csapattal. Ebedli Zoliék mellékvágányra kerültek. Ebedli később el is igazolt tőlünk az UTE csapatával. Volt egy meccs a Népstadionban Zoli lila mezben futott ki. Az első gólt ő lőtte nekünk. A Fradi tábor elé szaladt ki ünnepelni. Később egy hosszú labdát nem érte el a tábor hangos HA-HA-HA, kiabálással gúnyolta őt. Tudod mit csinált? Odaállt a tábor elé és az eredményjelző táblára mutatott amin ez állt: Újpest-FTC 1-0 góllővő: Ebedli. És annyit mondott: Nesztek!!!! Abban a szezonban, kieső helyre került az FTC köszönhetően a felelőtlen fiatalításnak. Én ezt ismét nem szeretném átélni. De az igaz senki ne keressen 100 milliókat, ha nincs mögötte valós teljesítmény.
2010 június 7 at 18:59
Pistát tartsuk meg a havi 5 milliós fizujával nb2-re és akkor tuti nem esünk ki : DD
2010 június 7 at 19:13
Azért az a heti 4k euró nincs 5 milla havonta, hanem csak 4.5 körül… :-)))
2010 június 7 at 19:14
A bivalyerős(tőkés) csatársor : D
2010 június 7 at 19:17
Mondjuk érthetetlen, hogy miért nem egy alacsonyabb alapbér van és utána teljesítmény arányosan mind magasabb prémium.
Aztán ha pl. sikerül év végére elérni a kitűzött célt, akkor újabb plusz prémium!
Így legalább lenne plusz motiváció.
2010 június 7 at 21:15
Ovi és csapata elintézi, hogy a 4k euro ne 5 milla legyen havonta, hanem 10 :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(A devizahitelesek nevében kikérem magamnak ezt a poént a magam nevében is :) )
2010 június 7 at 18:58
Rósa szerintem örül hogy még ennyit is fizetnének neki.
Tudja ő hogy a produkciójáért még a 10% sem érdemli meg.
Ferenci 40% szerintem jogos, ha teljesít azt mondom kaphat plusz prémiumot, teljesítménye után legalább így motiváltabb lenne.
2010 június 7 at 19:02
Teljesítménye után mindenki kapjon + pénzt, nem csak a Pista.
2010 június 7 at 18:58
Elding,Adnan és Stoki bére sem lehet sokkal kevesebb ám!
Nem véletlenül vannak félig indulóban!
2010 június 7 at 21:19
Elding arányaiban legalább kétszer annyi gólt rugott (fél szezonja volt). Ha az elejétől itt lett volna, 1-2 hely még meglett volna felfele.
Viszont kompenzálta Adnan és Sam sok játéklehetősége. 1-2 meccs kivételével velük csak megvoltunk 11-en, a játék alapján kevesebben voltunk sok meccsünkön. Sőt, néha még a bíró is rúgott nekünk gólt (kis túlzással).
2010 június 7 at 18:56
Teljesen normális reakció a Klub részéről. Az említett 2 játékos a valós tudásuk mértékéhez képest kb. 20%-ot nyújtott. Ez nem maradhat következmények nélkül.
Aki meg azon hápog, hogy mennyi lehet akkor a fizujuk, azoknak ajánlom figyelmébe, hogy amikor ideigazoltak, akkor ennél többet kerestek, és nyilvánvalóan ezen összeg környékén igazolhattak volna valamelyik másik külföldi csapathoz. Illetve hát ezért a pénzért kint se kellettek sehova. Pista kellett a feljutáshoz, tehát elmondhatjuk, hogy letett az asztalra legalább valamit, Dini viszont ebben az évben egy triplanulla volt.
Felőlem mehet mindkettő. Öregek is már a megújuláshoz, nálunk meg remélem végre új szelek fújnak.
2010 június 7 at 18:56
Jogos! Ha nem tetszik, mehetnek Isten hírével.
2010 június 7 at 18:55
Jogos! Ha maradnak, akkor tényleg annyit kapjanak amennyit ér a játékuk! Az előző idényben felmarkolták a zsozsót és pikulát se csináltak a pályán!
2010 június 7 at 18:52
Dénest ráállítanám a mérlegre és ahány kilót nyom, annyi százalékkal csökkenteném a fizetését. Vicc, hogy egy év alatt nem sikerült leadnia a pocakot.
2010 június 7 at 18:55
Azért van a csuklóján a bandázs, hogy a korsó emelgetés közben nehogy kificamítsa!
2010 június 7 at 18:55
Azért ez a szakmai stáb hibája is részben.
2010 június 7 at 18:57
konkrétan, mikor eligazolt, már volt neki demizson a póló alatt…
és azótahosszú évek külföldön eltöltött ideje is benne volt…lassan felmerül bennem a kérdés, hogy mégis mit bírt odakint csinálni…mert sportforma a béka seg.ge alatt, fizikálisan meg egyszerűen tönkre ment…
kár:(
2010 június 7 at 18:51
Ferenczi 80%, Rósa 120% !!!
2010 június 7 at 18:49
Ha meg elmennének, akkor 100%-os lenne a csökkenés!
2010 június 7 at 18:53
Ketten 5 (nem kezdő)játékos bérét kapták meg.
Nem hinném, hogy ilyen drasztikus csökkentés után ők még motiváltan tudnának játszani!
Valószínűleg távozni fognak.
2010 június 7 at 18:56
Ilyen játékkal hova tudnának menni?
2010 június 7 at 18:48
Szerkesztő Urak!
Arról lehet tudni valamit, hogy át lett e alakítva a javadalmazási rendszer!?
Milyen szintűek az alapfizetések, van e prémium vagy pontpénz?
Köszi előre is!
2010 június 7 at 18:48
Ne hát ez nem rossz.Kis foci nagy pénz, ez most nem fog működni.Hát Rósát nem sajnálom,pedig tud ő ennél többet is. Pista meg avval a nyolc góllal az égész szezonban nagyon véknya.
2010 június 7 at 18:49
Abból a 8-ból is sok bünti.
2010 június 7 at 18:55
Asszem csak kettő .De nemtudom lényegen nem változtat!
2010 június 7 at 18:47
Helyes. A teljesítményt kell megfizetni!
2010 június 7 at 18:45
Végre. Ez olyan volt, minta az ablakon dobták volna ki, az a pénz.
Ferenczi nulla, Rósa dupla nulla volt.
Az se lenne baj, ha elmennének. Mindkettő öreg már.
Hajrá, fiatalok!
2010 június 7 at 18:45
Csak 60%?
2010 június 7 at 18:42
NA EZ A DURVA..
Vajon mennyit kerestek, ha közel 60%-os fizetéscsökkentés mellett NB1-es szintű kondíciót tudnak ajánlani..
KÉSZ VICC!!
2010 június 7 at 18:47
Ferenczi azt kapja, amit a Barnsleynál keresett. Sok. Nagyon sok. Főleg ezért a teljesítményért. Én esetleg a 80%-os csökkentést ajánlanám nála.
Rósáról nem tudom, de akkor valószínűleg Ő is hasonló “kaliber”. Aztán csodálkozunk, hogy hová folyik a pénz.
2010 június 7 at 18:48
Ferenczi 5 millió/hó.
2010 június 7 at 18:42
Rósa örüljön, ha maradhat a klubnál. Nem bánnám ha nem tudnának megegyezni, egy ilyen Rósára sajnos semmi szükségünk, még a Paskba sem férne be.
2010 június 7 at 18:42
Remélem most igazat ír a popsi! Ennek a hírnek nagoyn tudnék örülni :)
2010 június 7 at 18:41
Jogos!!! Nagyon gyengék voltak… :(
2010 június 7 at 18:41
Nem kell százalékolni. Egy közepes mtkás focista bérét kapják, plusz teljesítményarányos juttatás. Pistánál minden felugrás egy százas pl:D De tényleg, amit itt műveltek az alapján mehetnek is.
De fordítva is hozzáállhatunk. Kapják meg a pénzüket, de phaszom! Dolgozzanak meg érte keményen!
2010 június 7 at 18:47
Igen, Pistánál én is egy teljesítményarányos bérezést, gondolnék jónak.
Tőlem kereshet milliókat, ha lövi a gólokat, de a semmiért ne fizessük agyon. Az alapbérét még tovább csökkenteném, amit utána az egekig növelhet, ha sokszor eredményes.
2010 június 7 at 18:40
Dénes nagyjából mennyit keresett eddig? Mert a Ferenczit ugye tudjuk…
2010 június 7 at 18:39
helyes! Nulla produkcióért ne adjunk több milliós fizut! Ha van olyan állat, aki többet adna nekik, és nekik csak a pénz számít, akkor mehetnek
2010 június 7 at 19:31
az eddigiek alapján: ferenczi: győr. rósa: vasas…
(szerintem helyes a csökkentés, valamint szerintem nem fognak belemenni, és lesz, aki nálunk többet kínál, ha annyit nem is.)
2010 június 7 at 18:36
Keveslem a csökkentést.
2010 június 7 at 18:41
oltás :D
én pistáét odáig csökkenteném, hogy szerzdődéssel együtt megszüntetném.
Dinit szeretem, de rettenetesen kevés és lett volna ideje felzárkózni, nem tudom mi lehet vele. őt sajnálom, de ha tovább akarunk lépni, akkor rá sincs különösen nagy szükség.
2010 június 7 at 18:44
Arányos juttatással szerintem Ferenczi is maradhatna egy évet, mert azért csak jobb lesz a középpálya, remélem a csatársor is, de amennyit most kap, az, khm-khm, felháborító.
2010 június 7 at 18:36
nem csak ők írják… már tegnap téma volt női focin, hogy biza csökkenteni akarják a pénzüket…
2010 június 7 at 18:38
de természetesen szerintem ha sikerül jobb embert a helyükre találni, akkor még az a 40% is sok…
2010 június 7 at 18:36
egyetértek