A hivatalos honlap híre.
Az FTC Zrt. tájékoztatása szerint Mindaugas Malinauskas nem nálunk folytatja pályafutását. A litván kapus menedzserével szóban már megegyeztünk, úgy tűnt hamarosan a szerződés aláírására is sor kerülhet, de mielőtt ez megvalósult volna, a másik fél meggondolta magát. A kapus minden bizonnyal Debrecenbe igazol.
(ftc.hu)
2010 Június 28 at 18:21
Putyinéknak több pénzük van a kapusra, mint a Fradinak.
2010 Június 28 at 18:18
Elnézve a diósgyör meccseit,csak kicsit volt ügyetlenebb Holczernél, bár nekem holczer a szívem csücske.
Jókat fogok röhögni a lokin majd a kapusa miatt.
Ráadásul a vidi is jól igazol, két olyan támadót akik egy éve nem rúgtak gólt.Igaz az egyik tartalék lehetett a M.U.-ban.
Szép nap ez a mai:)
2010 Június 28 at 19:02
Hahó vezetőség !!!
Lassan már Holcit se tudnánk megszerezni?
2010 Június 28 at 18:04
Leszarom, hogy ki jön és ki megy. Ez a Ferencváros, nekünk nyerni kell, mindig mindenhol. :)
Legyen már júl. 31., legyen invázió Siófokon, nyerjünk! ENNYI!!!! IRÁNY SIÓÓFOK!!!
2010 Június 28 at 17:37
Ott van Haber, van megfelelő kapusunk.
2010 Június 28 at 17:34
Elég sok mellékállást halmozó játékos van a lokiban. Gyilkos, Bundázók, hentes és MÉSZÁROS, szini tanoda korosodó nagy orrú növendéke.
2010 Június 28 at 17:25
Akkor most jöhet valaki más. Amúgy sem voltam elájulva, mert a légiós kapusokat nem szeretem, bár Haberral kijövök valahogy, Malinauskas pedig mondjuk légiós létére is jobbnak tűnt, mint mondjuk Sebők Zsolt.
Akkor most jöhet a magyar ajkú Ovszijenko…
2010 Június 28 at 17:26
Persze szigorúan próbajátékra hívnám a vezetők helyében.
2010 Június 28 at 17:20
Ide is bocsi.
S.,Üllői!
Az ftc.hun cikkben van, hogy kedden és csütörtökön lehet meglátogatni a sajtónak a csapatot Hencsén du. kettőkor.Lehet interjúkat, fotókat készíteni és infókat is szerezni.Mentek?
Illetve megjegyzés:mégsincs akkora titkolózás?Hisz még az edzőtáborban is meg lehet látogatni a csapatot és infót gyűjteni.Néha nem kellene rögtön lázadni, hanem szépen megfontoltan türelemmel lenni.
2010 Június 28 at 17:22
Tudtuk már reggel. A golfklub kérte, hogy legyen nekik reklám.
2010 Június 28 at 17:24
De mintek interjúkat csinálni illetve infókat szerezni?Vagy most már örök harag és csak azért se (mikor lehetőség van)?
2010 Június 28 at 17:26
Harag nincs. Anyagi korlátok annál inkább.
2010 Június 28 at 17:27
Monjuk ez olyan indok amivel nem lehet vitatkozni.Azért remélem megoldjátok valahogy.
2010 Június 28 at 17:31
Megoldjuk:) A tervek szerint holnap megyünk
2010 Június 28 at 17:36
S.
Anyagi gondotok van az utazással kapcsolatban? Toljatok ki egy számlaszámot és szerintem lehetőségeinkhez mérten segítünk.
2010 Június 28 at 17:46
jaja, én is szívesen beszállnék és ha véletlenül kikerül egy golf klub reklámja, arra is nagyon szívesen kattintgatok :)
2010 Június 28 at 17:52
Aranyosak vagytok,KÖSZÖNJÜK SZÉPEN de megoldjuk:)Kaptunk már rengeteg segítséget!
2010 Június 28 at 17:59
Én bevállalom Féderer kisasszonyt, ha ez kell a friss infókhoz jutásért! :)
2010 Június 28 at 17:02
Mit is kommunikált klubunk meg Prukner a sajttájon? Azt, hogy a kapust teszteljük egy darabig, megnézzük mennyire jön ki a szakmai stábbal. A loki meg elvitte próba nélkül, több fizuért és még a Bl-ben is védhet. Egy kötődés nélküli légiós mégis mit választ ilyenkor?
2010 Június 28 at 17:05
Szerintem mikor mi is kerestük és a konda is akkor ott már sejtették, hogy poleksicset el fogják tiltani és kérték a sráctól, hogy várjon.Addig velünk készült és mikor hely lett leigazolták.Túl gyorsan történt a mai napon minden.
2010 Június 28 at 17:05
Ezaz,hogy nem kellett volna eddig várni a leigazolásával. Már mindegy. De egy rutinos kapusra szükség van.
2010 Június 28 at 17:07
Nem feltétlenül a vezetőségen múlt.És ha a srác illetve a menedzsere húzta az időt, hogy kiderüljön lesz e helye a kondában?
2010 Június 28 at 17:09
Teljesen igaza van S.-nek!
Ti meg jöttök ezzel, hogy így szerintem, meg úgy…
Hivatalosan kijött a tájékoztatás arról, amit S. imént beírt, de Ti ezt is megmagyarázzátok.
Érthetetlen. :-(
2010 Június 28 at 17:11
S.
Ez igaz, de ma már aláírta volna a szerződést, nem? Ergo, ő belement abba, hogy hétfőig nézegetjük, sőt, nem is hétfőig, mert kb. 2-3 napja már úgy volt, h aláír. Erre itt a hétfő, és bejelenti, h inkább a csorda. Én nem kesergek rajta, és hiába jönnek most a rate down-ok, Haber egy kifejezetten jó kapus, akit nem sokszor láthattunk, de engem meggyőzött. Peruzzi sem volt egy lombrágó, de a világ egyik legjobbja volt. Haber pedig emberileg is a toppon van. Én neki adnék lehetőséget, és nem érezném lutrinak. Fura, h ő idegenként is ragaszkodik a Ferencvároshoz, MEgyeri pedig Fradi-nevelésként sem tette ezt.
Pedig a máltai bajnokság kb. nb1-es szint, és az ország pedig gyönyörű. Védhetne otthon is, de ő itt van.
2010 Június 28 at 17:22
S.
Pont az kommunikálta a klub, hogy megvizsgálják alaposan. Szíve joga a klubnak ezt eldönteni szerintem.
Miután megegyeztek akkor hátrált ő ki.
Látom azért a dac és a sértődöttség munkálkodik benned, azért mert elzárták az információs csatornát.
2010 Június 28 at 17:25
Nem dac és nem sértődöttség, ugyanúgy tudunk mindent mint eddig. A sajtótájékoztatón szó sem volt orvosi dologról. Ott Prukner azt mondta, nem igaz amit a Dvtk honlapja írt, ők csak tesztelik a kapust.
2010 Június 28 at 17:28
Még az átkosban láttam egy kisfilmet a Telesportban Balogh Bonzóval, az Újpest háború előtti válogatottjáról. Elmondta, a Fradinak akkora varázsa volt, hogy bár az ő névrokona, a szintén újpesti válogatott Balogh II. (balbekk) útálta a Fradit, de az első hívó szóra azonnal ugrott volna hozzánk igazolni. Nos ezt a varázslatot sikerült az elmúlt húsz évben tökéletesen tönkretenni. Elsősorban azoknak, akiknek ez már régóta érdekük, de azoknak is, akik minden ellenséges provokációnak bedőlnek, hőbörögnek, ordítoznak és csak feladják a labdát a sunyi provokátoroknak.
2010 Június 28 at 17:02
Én is azok véleményét osztom, akik szerint a döntése alapján nem is lett volna itt a helye. Részese lehetett volna a legnagyobb és legnépszerűbb magyar csapat felemelkedésének, ehelyett elmegy egy istállóba.
Már csak azt sajnálom, hogy ha egy pár edzés erejéig is, de felvette a legendás zöld-fehér címeres mezt.
2010 Június 28 at 17:21
reméljük nem kapott még mezt…
2010 Június 28 at 16:59
Egy jó kapus nélkül életveszélyes lesz nekivágni a szezonnak. A srácot fölösleges szidni, Ő ebből él. A szomorú, hogy a Fradinál nem tudnak egy olyan hátteret teremteni, ahol egy litván játékos tutira leigazolható.
A vezetésről: mindig van lejjebb…
2010 Június 28 at 17:02
Ezért kell titkolózni, mert járhatunk még így mással is.Akkor kell valamit itt és máshol is közzétenni, ha már megszáradt a tinta a szerződésen.Nehogy már mi fedezzük fel a jó játékosokat a parasztoknak ők meg lecsapják a kezünkről őket.
2010 Június 28 at 17:02
Szerintem is kár szidni, csak a keserűség beszél sokakból.. Fordított esetben meg menne a kárörvendés. Azért mert nem ide jött nem gerinctelen féreg.
2010 Június 28 at 16:58
Az NS-en is megjelent már egy cikk, onnan idéznék:
“Sepifociii:
A helyzet az, hogy valaszthatott egy NB2-ot es egy Bajnokok Ligajat megjart csapat kozott. A tobbi magatol ertetodik!”
Valaki írja már be oda, mert én ki vagyok tiltva: “Sepifocci: Így van, és azt a csapatot választotta, amely történetének 80%-át az nb2-ben töltötte és nem a BL-t megjárt csapatot”
2010 Június 28 at 17:01
A BKV Előre elhozta nektek a Liverpoolt! Ez nagyon nagy kiírás volt. Ezaz,hogy ők csak megjárták,mi azért pontokat is szereztünk…
2010 Június 28 at 17:04
Az is kemény szöveg!
Vagy sziklaszívet idézve a kupadöntőről: álé álé álé álé áááléé megvásárolt másodosztály, nb2-es bajnokok! :D:D:D
2010 Június 28 at 16:58
Mocskos Dáááábrecen, türhő kondás banda, ezt tudják csak, elhappolni a legjobbakat a riválisok elől!Bundáznak és még ebből is ők jönnek ki jobban!:( Malinauskasról pedig annyit, hogy egy gerinctelen féreg,emberileg szar alak! Egy nulla!
2010 Június 28 at 16:57
Bravó…. malinuskas neked meg a qrva anyád,meg a menedzserednek is. Ilyen sza.házi játékos megalázza a Fradit, a szégyen megöl. Valami rutinos kapust kell találni gyorsan. Azt a menedzsert meg felejtsük már el,nem először vert át minket…
2010 Június 28 at 16:46
Vigyék nyugodtan. Aki nem akar itt játszani az mehet.
2010 Június 28 at 16:44
Na látjátok ezért kell a titkolózás.Gondoljatok csak bele: idehozzák a brazil srácot, itt kitudódik a neve és a lókaki vagy a viki meghülyíti a bl és az el reményével, és mivel fizut legalább annyit tudnak adni mint mi ezért ő is odaigazol.És egyik mocsoknak se kell semmit tennie, mi kinézzük a játékost ők meg lecsapják a kezünkről.Naív gondolat, de én kinézem a mocskokból.Nekem is fáj a titkolózás és hogy itt sincsenek a megszokott pletykák, de sajna szükséges mert megszop.tnak minket!
2010 Június 28 at 16:47
Teljesen igazad van sajnos…. :(
2010 Június 28 at 16:51
Egy milliárdos rekordköltségvetésnél nem kéne titkolózni…
2010 Június 28 at 16:54
S! Igazad van! DE:
1.,Vannak kétségeim a milliárdos költségvetéssel kapcsolatban
2., Ha esetleg télleg ennyi is az annyi, akkor sem kell két kézzel szórnia pénzt.
2010 Június 28 at 16:57
A nemzetközi szereplés nagy vonzóerő.Ha ugyanannyit tud keresni egy játékos nálunk és máshol, viszont amott tud játszani a bl vagy el akár csak selejtezőiben akkor őket fogják választani.És itt nem a milliárdos(?) költségvetés a lényeg, hisz annyi van a lókakinak meg a vikinek is.Sajna ez van, amíg nem tudunk nemzetközi szereplést elérni addig kijátszhatóak vagyunk.
2010 Június 28 at 17:00
Ezért kell a titkolózás, és sajna ezt S.-éknek is el kell ismerni, hogy van igazság abban amit írtam.
2010 Június 28 at 17:01
Azt akarod mondani, hogy a Loki tőlünk tudta meg, hogy Malinauskas jó kapus? Nem hinném.
Amúgy remélem, akik kárörvendtek a két debreceni eltiltásán, továbbra is mosolyognak.
Én nem bánom egyébként, Haber sztem bőven jó kapus az NB1hez, nem is értem, minek tartjuk itt egyáltalán, ha még most sem kap esélyt.
2010 Június 28 at 17:08
igazad van szgabesz, amíg nincs a csapatunk nemzetközi selejtezős helyen, addig mi nem nagyon tudunk ésszerű érveket adni a egy külföldinek (de egy magyarnak sem nagyon), hogy ne a lokiba menjen, hanem hozzánk! csak sajna a 4. hely az nem ér jövőre sem nemzetközi indulást! ez a keret, még ha kiegészül netán 1-1 brazil meg balti gyerekkel, akkor sem fog odaférni a dobogóra, mert a loki,vidi de még a győr is összeszokottabb, masszívabb csapat mint mi, ahol félévente uj csapatot kell építenünk,mert nem vagyunk képesek minden csapatrészbe 3-4 évre meghatározó játékosokat igazolni! Prukner ide, Prukner oda! de adja a sor,hogy ne legyen igazam!
2010 Június 28 at 16:39
Hát akkor majd tól neki hármat Elding,ennyi.
2010 Június 28 at 16:37
Szerintem a legjobb döntés az lenne ha az NB1-ben Haber és még valaki védene.
NB2-ben Hermány és Komora. Azz mindenkinek jó lenne.
2010 Június 28 at 16:26
…kár felháborodni – nyilvánvaló, hogy a Loki mélyebbre nyúlt a zsebében mint azt az eltiltás előtt tette, sajnos ez így működik!…mellesleg mindenkinek fontos a saját pénze, nekem is és áldozatot maximum a későbbi még nagyobb pénz érdekében hozunk, aztán eladjuk hősiességnek…úgyhogy kéretik nem szupernaivnak lenni!
Amit viszont én megkapargatnék az a szóbeli szerződés megléte, vagy meg nem léte… mert itt valaki azért ferdít, hiszen ha jól emlékszem a félhülye menedzser maga nyilatkozta a sajtóban, nagy nyilvánosság előtt, hogy Minikukás kapus a Fradit választotta, tehát tanú van. Ha nem tévedek a polgári jog megengedi a szóbeli szerződést munkaszerződés esetében is(kérdés persze, hogy ezt annak szánták-e…lásd marketing szerződések stb.), azzal, hogy ezt később írásban is rögzíteni kell…szóval bár a Lokival itt nem állunk jogviszonyban de talán a félhülye menedzser és a Minikukás kapus megszorongatásával el lehetne érni egy nyitott pozíciót a Lokinál is…
2010 Június 28 at 16:29
Azt sem tudtuk megakadályozni, hogy az mlsz ne büntessen minket minden szirszar miatt, úgyhogy felesleges itt jogászkodni. A mondandód első részével teljesen egyetértek.
2010 Június 28 at 16:50
A szóbeli megállapodás csak egy irányadás. Egy szerződés CSAK írásban lesz érvényes!!! Vagyis amíg nincs írásos paper,addig ezerszer meggondolhatja magát. Ez van.
Egyébként is az erősebb eb hág…
2010 Június 28 at 18:51
…kozben utana neztem és a Fradi – ahogyan azt s. is irja valamivel feljebb – soha nem allitotta, hogy vegleg megegyezett volna Minikukas kapussal, tehat eleve nem all meg a szerzodes, nemhogy a szobeli…
@petxa – nem jogaszkodni akartam volna en, csak elerni, hogy a Loki egy kicsit kellemetlenul erezze magat, és tudod hogy van ez… “Egyszer mad kerunk magatol valamit Pelikan elvtars ” -legalabb is ezt ertettem nyitott pozicio alatt
@sany1 – gyakorlatilag igazad van, bar a jogaszaim elmeletben nem 100%-ban ertenek veled egyet :)
…és meg valami, nyilvan mi is ludasok vagyunk, mert a nagy kaoszban nagyon kellenek a jo hirek, és tulzottan beleeljuk magunkat a pletykakba, de a szekhaz is hibazott, hiszen ebben az ugyben folyamatosan adta alank a lovat, lasd fotoalbum fradimezben, nyilatkozat miegymas…szoval felhasznaltak a sztorit, hogy az elvartaknak megfeleloen kommunikalhassanak, aminek most az a kovetkezmenye, hogy minden okostojas, akinek ket hete meg fogalma sem volt, hogy ki is ez a kapus és semmi szin alatt nem akarta volna a csapatban latni, most azon kesereg, hogy elbenaztuk a szerzodteteset!
…szoval ez visszafele sult el
Ui. Bocs az ekezetek hianyaert de mobil eszkozrol irok, ami raadasul meg okoskodik is
2010 Június 28 at 16:23
Van minek örülni mellesleg, ezt a Malinát meg felejtsük el. Szóval Berkes nyilatkozta:
“„Három éves, részben játékos, részben menedzseri szerződést köttünk Dragóner Attilával. A jövőben az új menedzsment a hagyományokra is épít, foglalkoztatjuk azokat a játékosokat, akiknek valósággal zöld vér folyik az ereiben.”
2010 Június 28 at 16:51
az uj Breki egyre szimpatikusabb szenben a régi görénnyel…
2010 Június 28 at 16:19
S. nemrég írt egy P.P. nevezetű kapusról.Lehet,hogy ő már akkor tudott valamit?
2010 Június 28 at 16:23
Pokorni Péter, a Paks kapusa.
2010 Június 28 at 16:23
Ki az a P.P.?Magyar vagy légiós?
2010 Június 28 at 16:24
Igen ő. Valamiért szóba került. Na majd kiderül.
2010 Június 28 at 16:24
hát csodálkoznék ha a Pokorni Peti érkezne kezdőkapusnak,mert szerintem messze nem olyan jó mint Haber!
2010 Június 28 at 16:25
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pokorni_Péter
2010 Június 28 at 16:18
gondolom mi voltunk a masodik opcio
gondolom mas lehet bl ert meg bajnoki cimert kuzdeni mint az 5. helyert.
ja gondolom hogy csak az ara dragitas miatt billent velunk egyett, most ket kezzel kapnak utana Polexics helyere
nekunk fiatal magyar tehetseges jatekosokat kell(ene) talalnunk leginkabb!
Hajra Fradi!
2010 Június 28 at 16:20
Szolni kene neki azert hogy loki kapusnak lenni eleg (bunda)veszelyes dolog! Meg nyaron is.
:)
2010 Június 28 at 16:16
Ennek a játékosnak is hurka van a gerince helyén!!
2010 Június 28 at 16:16
Lent a Golf klubban biztos van még egy kapus.
Én nem sajnálom. Majd megbosszuljuk.
Amúgy meg van egy Haberünk a lehetőséget megadhatjuk neki. Nem azért jött ide hogy két évet padozzon az tuti. Vagy adjuk el és akkor jó pénzér vehetünk kapust.
Hajrá Fradi!!
2010 Június 28 at 16:09
Elsőre ideges voltam. Aztán rájöttem még védeni sem láttam. Lehet beválik a kondánál lehet nem egy zsákbamacska. Lehet többre mennénk a százéves Véghgel ő legalább tudom, hogy véd.
2010 Június 28 at 16:09
Kap majd töllünk 5-öt az első félidöben hülye kondás,majd kabát magáéváteszi két kocsog méltó helyen…
2010 Június 28 at 16:10
kikéne fizttetni vele a szállást kaját..
2010 Június 28 at 16:10
Remélem én is, hogy méltóképpen bevágunk neki vagy 3-at majd az üllöin!Azt nézelődhet majd!
2010 Június 28 at 16:06
amugy Malinauskas ma meg golfozgat a csapatunkkal?
2010 Június 28 at 16:06
Én személy szerint sajnálnám,de amikor kiderült Polexic eltiltása,szinte biztos voltam benne,hogy rámennek a kva kondások
2010 Június 28 at 16:03
A libazsokéknak nincs első számú kapusuk a kabátkereskedő polekszics meg el van tiltva a fifa által!Panticban meg nem biznak…
2010 Június 28 at 16:02
Engem nem izgat, hülye légiós.
Inkább örüljünk ennek:
http://ftc.hu/pictures/news_25222_big.jpg
2010 Június 28 at 16:21
komoly kep
2010 Június 28 at 17:05
Le se tagadhatnák, hogy apa és fia.
2010 Június 28 at 18:12
Igen!! Ők a mi kutyánk kölykei! A jelenünk és a jövőnk.Sz..rok Malinauskasra! HAJRÁ FRADI!!!
2010 Június 28 at 15:57
Kövezetek meg, de én nem fogok emiatt a kardomba dőlni.Ez a játékost is minősíti szerintem, nem is kicsit!Megegyezik szóba itt van, vár az orvosi vizsgálatra(mivel a fejével van probléma…)erre pökhendi módon lelép?Szép mondhatom!Én eddig se voltam tőle elájúlva, mikor kiderűlt, hogy ide jönne most azt pláne…Majd jön más helyette!Különben is ott van Haber.Igazán megérdemelné, hogy lehetőséget kapjon!
2010 Június 28 at 16:00
Ez legyen a legnagyobb problémánk idén nyáron, én azt mondom!
2010 Június 28 at 16:04
Egy jól felépített csapat egy jó kapussal kezdődik. Haber rendkívül szimpatikus ember de én nem tartom megfelelő kapusnak.
2010 Június 28 at 16:09
Crosby szerintem elég sok jó kapus lehet lejáró szerződésű a világon, akik arra várnak, hogy valaki keresse őket.Szét kell nézni a piacon.Aki keres az talál.Nekem azt senki ne mondja, hogy síratni kell a litván kapust.Mintha valami óriási klasszis lenne:)
Amúgy meg én csak azt mondom, hogy Haber is kapjon lehetőséget, hátha tud vele élni.
2010 Június 28 at 16:12
Dehogy síratom én Edekon. Én csak nyugodtabb lennék ha 2 egyforma képességú vagy jobb kapusunk lenne.
2010 Június 28 at 16:13
Hazai részről én speciel Szűcsért bejelentkeznék.Még mindig remek kapus.Idehaza pedig méginkább szárnyalna szerintem.
2010 Június 28 at 16:23
Crosby szerintem nyugodt lehetsz, hogy hasonló vagy jobb kapussal pótolják hamarossan!
2010 Június 28 at 16:49
Igy van Ede ,Kakas kicsit lefogyasztja oszt ok,a dózsának kivédte a szemét
2010 Június 28 at 16:58
Kivédi az mai napig sok csapatnak.Nem mai gyerek már, de én még nem írnám le…Jövőben se lesz rá sok panasz, bárhol is játszon.Pápa sikere az ő rendkívűli tudásában rejlik leginkább szerintem.
2010 Június 28 at 15:50
Megmondom őszintén mikor a polekszicséket eltiltották és nálunk csak húzták az időt a leigazolásával már biztos voltam, hogy a loki a bl lehetőségével megszédíti és oda fog igazolni.Mindenesetre ez a MI vezetőségünk hibája is!Köszönjük!Az első fekete pont!
2010 Június 28 at 15:50
Nem értitek a lényeget???
2010 Június 28 at 15:55
Oszd meg velünk kérlek!
2010 Június 28 at 15:59
Nem. Elmagyarázhatnád.
2010 Június 28 at 16:01
Lessük a szavaidat ifjú Padavan :)
2010 Június 28 at 16:04
Ha nem jön vissza, hülyén fogunk meghalni :/
2010 Június 28 at 15:48
Üllőiék! Nem tudjátok, a Rósa-Kulcsár-Balog trió is lent van edzőtáborozni????
2010 Június 28 at 15:46
Remélem megterheljük az idegeit a szezonban 4-5 góllal !
2010 Június 28 at 15:45
http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/videoton-ket-jatekost-szerzodtettetek-a-sved-bajnoktol-2034730
Tessék videoton!!!!
Mi meg egy kapust se bírunk leigazolni!!
A kondások meg rajtunk nevetnek!!
Mi történik az én szeretett klubomnál?
2010 Június 28 at 15:47
Ki nem szarja telibe a vidit? Pénzmosoda….
2010 Június 28 at 15:48
Én kb.lexarom,hogy kiket igazol a konda vagy a tévés csapat.
2010 Június 28 at 15:48
fantasztikus valoban a videoton milyen jol igazol tobbek kozt a te meg az en adoforintjaimbol. valoban csodalatos.
szeretett klubbod meg koszi jol van.
2010 Június 28 at 15:48
Mindkettő 11 meccsen lépett idén pályára, góljaik száma : nulla !
Ketten már pontosan duplanulla! :)
Olajmaffia!
2010 Június 28 at 15:49
Jövő héten drágul a benzin..
2010 Június 28 at 15:50
hagyjuk már más csapatok minősítését. kérlek titeket ne süllyedjünk már a többi csapat szintjére. miért kellene nekünk más csapatokkal foglalkozni!? MI A FERENCVÁROS VAGYUNK!
2010 Június 28 at 15:53
Tudom, a sas meg a legyek :)
2010 Június 28 at 15:55
Ezek a nagybevásárlások akkor érnek valamit, ha túlélik a selejtezőkört és bejutnak a csoportkörbe.
Amúgy csak óriási veszteséget termelnek, aminek előbb-utóbb meglesz az eredménye.
Ez jelenleg inkább a Videotonra igaz. Dupla, vagy semmit játszanak, amibe könnyen belebukhatnak. Fehérváron jobban örültek volna két hokisnak, a foci nem nekik való.
2010 Június 28 at 15:57
Rossz érzés szembesülni azzal, hogy mennyivel előttünk jár a loki meg a vidi…
2010 Június 28 at 16:05
Nagy dolog, igazoltak két játékost.Most ezen mit kell lovagolni?Majd kiderül mit alkotnak, míg itt lesznek…Biztos marha jók lehetnek, ha ide jönnek játszani az nb1-be…Szerintem kicsit túlértékeled őket, így látlatlanban!
2010 Június 28 at 15:41
A hoki is tesztelgetni, nézegetni fogja, ahogy mi?
Jaaa, hogy nem…
Így már értem.
2010 Június 28 at 15:43
Szerintem kivárásra játszott, vagy az is lehet, hogy sokkal prózaibb a magyarázat:
Egyszerűen imád disznólkodni :)
2010 Június 28 at 15:50
Ő játszott kivárásra, amikor mi teszteltük?
Nem baj, nem érted… :-(
2010 Június 28 at 15:32
Megyeri távozása ellenére sem kapusposztra kellett volna igazolni hisz Haber megvan.
Azonban olyasmi címet nem akarok sehol sem olvasni hogy Malinauszkasz a Fradi helyett a Lokit választotta mert ez így nem pontos .Az igazság hogy Malinauszkasz megszegte szavát.
2010 Június 28 at 15:38
Miért szegte meg a szavát? Hallottál tőle valaha is olyat, hogy BIZTOSAN aláír hozzánk? Ott több pénzt kap, európai kupában védhet, azt választja. Maximálisan megértem.
2010 Június 28 at 15:44
Én nem értem akkor mit keresett itt miért bólintott rá az ajánlatunkra? Ezzel saját magát is leköpte gratulálok neki ilyenre itt nincs szükség.
2010 Június 28 at 15:44
Én is így gondolom, Petxa!
A vezetőink ..arakodásának köszönhető az egész, semmi másnak.
A hoki nem fogja tesztelgetni, nem fogja bizonytalanságban tartani, hanem szükségük van rá.
Nem Fradista Malinauskas, így maximum az id..ta vezetőinkre lehetünk csak mérgesek.
Ismét meg csinálták, ismét el…ták.
Bravó…
Volt kitől tanulni. :-(
2010 Június 28 at 15:45
Én is így gondolom, Petxa!
A vezetőink ..arakodásának köszönhető az egész, semmi másnak.
A hoki nem fogja tesztelgetni, nem fogja bizonytalanságban tartani, hanem szükségük van rá.
Nem Fradista Malinauskas, így maximum az id..ta vezetőinkre lehetünk csak mérgesek.
Ismét megcsinálták, ismét el…ták.
Bravó…
Volt kitől tanulni. :-(
2010 Június 28 at 15:46
Én is elk..tam, mert többször is “elment”.
Bravó… :-(
2010 Június 28 at 15:28
Off
A Vidi ismét durván bevásárolt… most a svéd bajnoktól
2010 Június 28 at 15:30
ajjaj…
jön még az adómra kamion…
2010 Június 28 at 15:30
valami sáncugrót? :)
2010 Június 28 at 15:31
Hát az a helyzet, hogy bivaly erős csapatuk lesz, ezt el kell ismerni.
2010 Június 28 at 15:33
a svéd “bajnok” jelenleg a 14. a 16 csapatos bajnokságban, osztályozós helyen állnak!! roppant nagy erősités lehet a 2 fickó!
2010 Június 28 at 15:33
Gyúrnak az ezüstre!
2010 Június 28 at 15:34
Nem vidi, hanem Fide(sz)oton…
2010 Június 28 at 15:35
szerintem nem sírnánk, ha hozzánk jönnének ilyenek.
2010 Június 28 at 15:35
akkor biztos emelik a benzin árát ….. :)
2010 Június 28 at 15:38
Az a Bojan Djordjic a MU középpályása volt még pár éve,igaz ott nem nagyon játszott,azért az nem piskóta….
2010 Június 28 at 15:40
Igen, Adnan is a MU akadémiáján nevelkedett, szerintem kezet is foghatna a csávóval!
2010 Június 28 at 15:45
azzal hogy Adnant jó korán el is küldték onnan,míg ez a “svéd” játszott kölcsönben champ csapatnál is,meg 2005ig volt a Manutd játékosa,meg még játszott a Rangersben is,míg Adnanról ez távolról sem mondható el!Neki még az angol 4. osztály is sok volt!
2010 Június 28 at 15:28
na azért nem az Iker Casillast vesztettük el, nem kell éjjel összesírni a párnát miatta.
de egy kapus még kell mindenképp.
2010 Június 28 at 15:28
Mindenki oda menne dolgozni, ahol több pénz kap. Mellesleg így, hogy védeni fog már vonzóbb is.
Teljesen megértem.
2010 Június 28 at 15:31
Ennyi. Nekünk meg kár több szót pazarolni rá.
2010 Június 28 at 15:26
Milyen orvosi vizsgálatok miatt kellett ennyit várni?
Már lejjebb is leírtam, hogy koponya és mellkas CT vizsgálaton voltam jó egy éve és a vizsgálattól számított 2 órán belül kézhez kaptam a leleteim.
Mire kellett ennyit várni, mégis mi a búbánatra kedves VEZETŐSÉG?
GRATULÁLOK NEKTEK ISMÉT!
Malinauskas nem Fradista és csak egy dolog érdekelte, a biztos.
Ennyi
2010 Június 28 at 15:29
Szerintem a Loki kérésére húzta az időt, és mikor kiderült Plexi eltiltása, akkor szóltak, hogy jöjjön első kapusnak.
nem hinném, hogy a mi vezetőink lennének a ludasak!
2010 Június 28 at 15:32
Akkor egy dologra válaszolj, légy szíves!
Mit tesztelgettünk rajta, mit nézegettünk?
Kár ezt a történetet szépíteni, mert nincs mit rajta.
2010 Június 28 at 15:38
Lehet, hogy igaza van Headnek és nem is mi,hanem ők húzták az időt.
2010 Június 28 at 15:39
Teljesen normális dolog egy játékos képességeinek közvetlen felmérése, nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is, nem beszélve arról, hogy sérülésből lábadozik.
Szerintem pont fordítva nem szabad igazolni!
2010 Június 28 at 15:51
Tibo
Ha nem az élete függ a játékosnak rajta, akkor 1-2 napos előjegyzés van a sportkórházban is.
Gondolom te Vasárnap úgy keltél fel, hogy hétfőn elugrasz CT-re. Házidoki felírta, te meg kiváltottad és azonnal fogadtak….
2010 Június 28 at 15:53
Tibo
Ha leigazoltuk volna és esetleg kiderült volna róla, hogy az ütközés után már nem megy bele hasonló csínybe, mert félti a fejét. Gondolom akkor is itt sírtál volna.
2010 Június 28 at 15:26
Még jó, hogy ekkora hírzárlat van…
Biztos üllőiék miatt hiusult meg ez az üzlet is…
2010 Június 28 at 15:28
Na ez is nekem eszembe jutott. Éljen a top secret!
2010 Június 28 at 15:33
ő nem volt titkos, de láthatjátok, hogy azért van mit titkolni, hogy ne vigyék el…
2010 Június 28 at 15:40
Mégis mit?
Ezek után? Hogy a sapka alatt még mindig összekeverhető a puzzle vagy nem?
2010 Június 28 at 15:26
Azért a Heffler esetével nem hasonlítanám össze. Tudtommal a litván nem fényképezkedett a Fradi mezével, nem nyilatkozta, hogy gyerekkori álma vált valóra, stb. Próbajátékon volt, ennyi. Nem értem mi a fas.nak sírunk valaki után, aki soha nem is volt a mi játékosunk!?
2010 Június 28 at 15:32
Senki nem sír utána.
Egyszerűen csak undorító, amit a LÓKAKI megenged magának!!! Éppen ideje, hogy helyre legyenek téve…
Az ilyen ‘játékos menedzser’-eket pedig még IX. kerület közelébe se lenne szabad engedni!!!
2010 Június 28 at 15:41
Nem sír senki? Akkor olvassál vissza kicsit! ;) Ha nem lennék fradista (Úristen, ezt még leírni is rossz :) ), külföldiként én is az európai kupában induló csapatot választanám. Meg te is.
2010 Június 28 at 15:25
No ennyit ért, hogy elmeszelték Polekszicset :(
2010 Június 28 at 15:24
remélem látta a régi Fradi – MTK meccseket….csak hogy lássa Torghelle mit kapott anno….hasonlóra számíthat….bár ő sajnos nem fogja érteni.
2010 Június 28 at 15:47
hülyeség.1 hónap múlva senki sem fog emlékezni erre.
2010 Június 28 at 15:24
Én annyira nem bánom.A kapuba mindenképpen magyar játékost igazolnék.
Nem vagyok a légiósok ellen,olyanok mint Tutoric kellenek,de úgy néz ki,hogy a csapat nagy része most magyar lesz és a kommunikáció miatt jobb egy magyar kapus.
Lehet meg kéne próbálni hazahozni Gulácsit.Jobb nb1ben védeni ,esetleg jövőre már nemzetközi kupában,mint angol alsóbb osztályokban vagy ifi bajnokságban.ÉS ha itt formába lendül már meg is oldódott a válogatott kapusgondja.
2010 Június 28 at 15:27
gulacsit mar en is javasoltam. szerintem nem lenne egyaltalan nehez hazahozni. neki is meg nekunk is jottenne itt egy ev. Habernel sokkal jobb.
2010 Június 28 at 15:27
Szerintem tök mindegy, hogy mi itt kit javaslunk :)))
2010 Június 28 at 15:28
Haber egy megbízható,jó kapus,én nagyon kedvelem,de őt inkább cserének tudom elképzelni,aki előtt akkor is nyugodtan játszanak a többiek,ha a kezdő kapussal baj van.
2010 Június 28 at 15:30
Nyilván,mindegy,nem mi döntjük el,de ez az átigazolási szezon szépsége,hogy lehet tervezgetni. :)
2010 Június 28 at 15:43
A titkolózásé, hogy nem kell más fantáziájára bíznunk magunkat, hanem a sajátunkéra :D
2010 Június 28 at 15:44
A titkolózásé meg….
Kimaradt a “meg” :D
2010 Június 28 at 15:23
Ennyit ér a szóbeli megállapodás. Talán lehettünk volna gyorsabbak az aláírással, de most már kár keseregni.
Mondjuk neki még annyi Fradi-kötődése sem volt, mint Tutónak fél év után, így érthető, hogy oda ment, ahol tíz forinttal többet adtak neki. Főleg, ha a menedzsere telebeszélte a fejét.
Biztos találunk egyébként megfelelő kapust a helyére, csak most megint kihúztak egy téglát az amúgy se könnyen épülő házunkból.
Remélem innentől kezdve csak jó hírek jönnek már a héten.
2010 Június 28 at 15:23
Kedves Üllői 129!
Hagyjuk már el ezt a ‘Loki’-zást!!!
Számtalanszor bizonyították, hogy maximum a LÓKAKI titulus jár nekik. Ez a húzásuk is ilyen…
Ha semleges megnevezést akartok, akkor: debreceni-bkv!!!!!
2010 Június 28 at 15:25
A debreceni-bkv elnevezés meg azért semleges, mert a tényekre alapozott!
2010 Június 28 at 15:25
jaja. “Ty”izés az megy ezerrel alázva saját jatekosainkat, de azt nem tudjak megtanulni, hogy olyan h loki nincs, csak konda vagy Láki.
2010 Június 28 at 15:26
Na jó!
Egyezzünk ki egy ‘Lotyi’-ban… :)
2010 Június 28 at 15:48
rexterr: azert nem alazzuk a sajat jatekosainkat a ty-zessel, egyszeruen viccelunk. Szerintem tegnap tobb ektelenul jo poen szuletett.
Nem mindenki iszik vert reggelire.
2010 Június 28 at 15:51
persze, jo poenokat lehet belole gyartani. 1x vicces, meg 2x is. de folyamatosan. nevetseges.
2010 Június 28 at 17:39
A “Nemzet Kondája” – minden idők leggyengébb BL csapata. :-)
2010 Június 28 at 15:22
Majd az érkező brazil csatár jól kitömi:)))
2010 Június 28 at 15:23
:)))
Úgy legyen!
2010 Június 28 at 15:25
Ámen! :D
2010 Június 28 at 15:22
Emberileg nulla!!!!
Örülök, hogy nem lett a játékosunk!
2010 Június 28 at 15:34
Így van.
Nem kötelező itt játszani, csak olyanok jöjjenek, akik nem csak szakmailag de emberileg is megütik a FERENCVÁROS SZÍNVONALÁT! Nem kellenek a csak a pénztárcájukat leső sztárocskák!