Nyíl szerint a pénztelenség jót tehet a budapesti kluboknak. Az MLSZ új sportigazgatója a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a régi Fradi-hagyományok segíthetnek a magyar focin, az, ha egy tehetséges korosztályt, mint annak idején őket, együtt bedobnak a mélyvízbe, s majd együtt kerülnek át a válogatottba. Nyilasi Tibor ma már nem zárkózik el a kispadra visszatéréstől sem, de az utolsó három évben nem kapott semmilyen ajánlatot. Szerinte a Fradi ötben lesz, a budapesti klubok pedig idén a fiatalokra építve léphetnek előre.
2010 Július 25
Nyilasi: ötben lesz a Fradi
Posted by ulloi129 under Interjúk, Olvastuk | Címkék: Nyilasi |[65] Comments
2010 Július 26 at 02:08
[...] Nyilasi: ötben lesz a Fradi Nyíl szerint a pénztelenség jót tehet a budapesti kluboknak. [...] [...]
2010 Július 25 at 15:57
A Fradi fiataljaiból összeálított tizenegyem:
Hermány – Sváb, Országh, Vattai, Fülöp – Vass (Peszmeg) – Fitos, Kulcsár, Tóth – Nagy P.(Gárdos) – Pisanjuk (Bölcsföldi), Nyilasi (Pölöskey, Kovács).
Mondjuk ennek a csapatnak az nb1 tényleg mély víz lenne, de talán még bent is tudnának maradni. Ha együtt játszana ez a társaság Prukner alatt 3 évet, a 4. évre bajnok lenne. De ez csak egy játék a részemről. Azért egy dologra rávetített: sok fiatal csatárunk van, nem kellene őket mély vízbe dobni? Heinz mellett tanulnának is egyet-mást.
2010 Július 25 at 18:19
Hát Te sem láttál sok utánpótlás meccset.
2010 Július 25 at 18:24
Szerintem a csapatod azonnal kiesne az nb1-ből és sosem tudná megnyerni a másodosztályt, hogy feljusson.
2010 Július 25 at 18:25
Országh nem hagyta abba a focit?
2010 Július 25 at 18:28
Ha volt egy kis esze, akkor igen :)
2010 Július 25 at 22:49
Ez a csapat szerintem még az nb3-ból is neccesen jutna fel. Amikor felkerült, akkor igencsak kiesési gondjaik lennének…
2010 Július 25 at 12:54
Türelem, türelem, türelem
Nagyon unalmas már!
Ez nem egy vidéki feltörekvő csapat, hanem a fennállása alatti száz évben minden 4. évben Bajnok, minden más esetben 2.-3. helyezett, sokszoros Kupagyőztes klub!
Teljesen felesleges, hozzá nem értő kijelentés azt állítani, hogy túlzóak a szurkolók elvárásai…
Ennek a klubnak minden évben a bajnoki címért kell küzdeni, különben nincs értelme az egésznek.
Ez az ország legnépszerűbb klubja, és nem azért vált azzá, mert megelégedtek elődeink az első 6 hely valamelyikével!!!
Türelemről továbbá azért sincs értelme beszélni, mert folyton hazudoznak a klub tulajdonosai, ígérgetnek, amikből soha semmi nem lesz. Nem lennék felháborodva, ha annak idején a skót kiáll és elmondja, hogy a terület kell neki, de mellékesen megmenti a Fradit vele, aztán jussunk, ahová. E helyett BL-ről, meg zsír új stadionról, családbarát rendezvényekről, dicsőség és jogok visszaszerzéséről papolt…
Türelemről azért sincs értelme beszélni, mert itt minden bajnokságot teljesen más csapat kezd meg, semmi jele a bele fektetett munkának. Nincs jövőkép, csak gyenge próbálkozások vannak…
Kissé elegem van már belőle, hogy egy átlagos, nesze-semmi-fogd-meg-jól csapatért várják el a lelkesedést, és akkor még egyesek a mi nyakunkba akarják varrni, a türelmetlenséget!
Nem én, vagy bármely más szurkoló társam lopta ki a vagyont, nem mi vásároljuk a noname ingyen játékosokat, nem mi állunk ki csatár nélkül, és nem mi beszélünk lyukat a hasakba
Legalább annyi önállóságunk hadd maradjon már, hogy eldöntsük, mi milyen célt várunk el, ne azt is megmondják nekünk!!!
Köszönöm
Hajrá Fradi!
2010 Július 25 at 16:38
“Ez nem egy vidéki feltörekvő csapat, hanem a fennállása alatti száz évben minden 4. évben Bajnok, minden más esetben 2.-3. helyezett, sokszoros Kupagyőztes klub!”
erre megint csak azt tudom mondani, hogy ne beszéljünk már hülyeségeket. :)
most akkor vagy a Fradi történelmével nem vagy tisztában vagy sokat ittál és azért beszélsz félre. :)
már csak az utóbbi 10 évre sem volt igaz, hogy mi mindig az első háromban végeztünk volna az nb1-ben.
előtte sem.
volt, hogy a kiesés elkerülését ünnepeltük…
bár biztos én tudom rosszul és azokban az években is minimum 3.-ok lettünk… :)
2010 Július 25 at 16:46
a másik, hogy itt senki nem mondta azt, hogy rossz csapatnak szurkolj vagy, hogy örülj annak ha a középmezőnyben végez a Fradi.
egyszerűen csak azt mondjuk, hogy ha látja az ember, hogy van fejlődés, akkor nem kéne türelmetlenkedni. akkor el kéne fogadni, hogy a csapatépítéshez idő kell.
például.
davisonnal pocsék játék mellett 12. hely.
Short-tal taktikusabb játék, feljöttünk a 7. helyre.
ha most Pruknernál azt látjuk, hogy ismét tovább fejlődött a csapat játékban és eredményességben és teszem azt “csak” a 4. helyen végzünk, akkor igenis megérdemli a türelmet ez a csapat. attol függetlenül, hogy nem lett bajnok. mert ha ez a fejlődés folytatódik, akkor a következő évben már ott leszünk a dobogón, két év múlva meg reális a bajnoki cím.
ha fogjuk és szétkergetünk mindenkit, mert “csak” 4. hely és az nekünk semmi, akkor a következő évben megint csak jön valaki, aki elkezd építeni egy csapatot, de ő megint csak nem tud egy év alatt bajnok lenni, úgyhogy az is megy, mi meg tíz év múlva is csak álmodozunk majd arról, hogy egyszer lesz egy csapatunk aki a bajnoki címért küzd…
2010 Július 25 at 17:13
Türelem csak egy lehetőleg Fradi kötődésű,de mindenképpen csikócsapattal szemben lenne!Minden más esetben nagyon hamar felerősödnek az elégedetlenkedő hangok.
2010 Július 25 at 19:46
noti75: látom sem a szöveg értelmezés, sem a matek nem az erősséged
Hány éves is a klub?
Mit is írtam? Az első száz évet! Oszd el, addig hány bajnoki címet szerzett.
Egyszerű. (Kivételesen használhatsz számológépet)
Legalább ha már szurkolsz egy csapatnak,illene tisztában lenni az elért eredményeivel :PPP
ui: Félre nem én beszélek, inni sem szoktam, de egyébként pedig KÖZÖD semmi. Vagy jelentkezz a személyes sértő hangnemedért egy banért!
2010 Július 25 at 12:13
A 14-15 éves tehetségeket elhappolják külföldre.Így azért elég nehéz a fiatalokra számítani,épitkezni.
2010 Július 25 at 16:55
már bocsánat mindenkitől, de sajnos ez a tipikus magyaros mentalitás.
mindjárt azt kezdjük el sorolni, hogy miért nem lehet, még véletlenül sem azon gondolkodunk, hogy hogyan lehetne…
pont erről van szó, hogy a klubok a saját fiataljaikkal törődjenek többet és ne a sokadosztályú légiósokat hordják ide.
tudod miért mennek el sokan már 14-15 évesen?
mert tisztában vannak vele, hogy ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy befussanak.
idehaza 17-18 éves korukig van esélyük fejlődni, ott aztán megrekednek, mert a magyar klubok alig-alig veszik számításba őket, így tartalékcsapatokban bohóckodva a nagy részük elkallódik.
ha kimegy 14 évesen külföldre és ott eljátszadozik 4-5 évet, mindjárt tárt karokkal várják idehaza is…
ezen kéne változtatni.
2010 Július 25 at 11:22
Az nso-n van egy interjú Tarsoly Csabával.
Elég OFF, de mégse.
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/az-eto-nal-mar-kezd-beerni-a-munka-2038382/
Elolvastam, 2001-óta pénzelik a Győrt és most kezd beérni a munka szerinte. (Érdekes Szima is kb akkor vette át a Debrecent.) Ez csak annak fényében érdekes, hogy mi meg azonnal várunk bajnoki címet, mert “mi a Ferencváros vagyunk b@sszameg!” Egy lerabolt, végletesen eladósított, morálisan és anyagilag szétesett, kiüresedő utánpótlású klub voltunk 3 éve. Most meg az első ötről beszélhetünk, de a legnagyobb probléma, hogy Prukner nem a bajnoki címről nyilatkozik…
A 29.-hez TÜRELEM, IDŐ, és MUNKA és BIZALOM kell.
2010 Július 25 at 11:25
tökéletesen igaz.
és tartok tőle, hogy sajnos pont ezért nem jutunk el soha oda, hogy valóban a bajnoki címért harcolhassunk.
mert egyesek nem képesek felfogni, hogy egyik napról a másikra nem lehet toppcsapatot építeni. mindig a csodát várják, de az sosem jön el. a munka viszont néhány év alatt meghozná a gyümölcsét.
2010 Július 25 at 11:34
azt azért mindenkinek meg kéne értenie, hogy nehéz a fradistáknak lenyomni azt a torkán, hogy ne a 28 bajnoki címből, ne a 20 kupagyőzelemből, ne a VVK-győzelemből, hanem az nb2-ből induljanak ki, amikor megfogalmazzák a várakozásaikat!
a győr, debrecen szitu tök más volt, ott ugyanis nem volt múlt, amihez viszonyítsanak
2010 Július 25 at 11:42
Maximálisan igazad van montana, de a VVK 45 éve volt az nb2 meg másfél éve.
2010 Július 25 at 11:43
Egy Ferencvárost nem lehet összehasonlítani egy rába parti vagy kondás esetleg tv gyári brigáddal!
Azok vidéki csapatok amelyek az adott megye húzó erejének számítanak, a térség büszkesége. Persze, hogy az önkormányzat is segít ahol tud, illetve a pénzes üzletember tisztára moshatja a pénzét a futballcsapatban!
A Ferencváros attól Ferencváros, hogy itt minden évben az 1. hely a cél, más nem lehet!
A 2. helynél kicsi morgás van de még el lehet fogadni, a 3. helynél már magyarázkodás de a bronz is szépen csillog az idő múlásával!
A 4. helytől lefelé teljesen mindegy milyen helyezést értünk el!
Ez a klub 111 év alatt 28 bajnoki címet, 20 MK győzelmet,4 szuperkupa győzelem 1 VVK (uefa-kupa) győzelmet, 2 KK győzelmet, az egyetlen 100% bajnoki cím büszke tulajdonosa, az egyetlen magyar aranylabdást kinevelő klub!
Ha nekem valaki ezekután azt mondja, hogy 9 évet várjak amíg a tulajdonos 0 Ft-ból összerak egy bajnokcsapatot azt hazáig kergetem!
Hogyha a vezetőség nem tud megbírkozni a feladat súlyával akkor el lehet innen menni! Itt eredmények kellenek!
2010 Július 25 at 11:49
csak az kéne megérteni, hogy nem a múltba kéne révedezni, hanem a jelennel meg a jövővel foglalkozni.
nagyon szép dolog a rekord bajnoki cím, a vvk győzelem, meg a bl szereplés is, de ettől függetlenül még az elmúlt éveket az nb2 jellemzete.
innen indult ez a csapat. az elvégzett munkát is ehhez viszonyítva kell értékelni. és ha van évről-évre előrelépés, akkor nem biztos, hogy az idétlen anyázás az amivel a szurkolónak a klubhoz kell viszonyulnia.
az egy dolog, hogy 40 meg 50 évvel ezelőtt mi volt, abból nem lehet megélni. munkából, meg szisztematikus építkezésből igen. annak lehet eredménye és néhány év múlva lehet ismét egy olyan Fradi ami urallja a magyar focit. a csodavárásból meg a múltba révedésből viszont soha nem lesz olyan Fradi…
2010 Július 25 at 11:57
Norberto, itthon halomban állnak a Fradi dicső múltjáról szóló könyvek, jómagam apám és nagyapám Fradi-meccs történetein nőttem fel, Kalappal a frutiárussal kezdve a juve elleni győzelemig, a kardlapozásokon keresztül… szóval van róla képem milyen múlt áll a hátunk mögött. Hatalmas alap ez a múlt és egyben kötelez is minden Fradistát, DE azt se felejtsük már el, hogy 3 éve a Felcsút küldött buszt… van honnan visszajönni, és ez nem keddről szerdára lesz, csak ezt kellene tudomásul venni.
2010 Július 25 at 12:01
Neked pedig machine azt kéne tudomásul venni, hogy a játékosokkal, vezetőkkel, edzőkkel “éreztetni” kell, hogy milyen klubhoz jöttek, és, hogy mik az elvárások!
Én is tisztában vagyok azzal, hogy 3 év nb2 után tértünk vissza, de akkor is!
Mára egyedül bennünk szurkolókban maradt meg a Ferencváros igazi értéke, hogyha belőlünk is kiveszik ez az érték, akkor a Ferencváros tényleg eltűnik a magyar posványban!
2010 Július 25 at 12:09
Ez így van! Nem is vontam kétségbe mindezt.
2010 Július 25 at 12:14
Ha minden évben egy helyet lépünk előre akkor hat év múlva vagyunk bajnokok.
Ha a csapat fejlődését nézzük akkor jóval hamarabb, hiszen tavasszal csak három pontal maradtunk le a bajnok mögött.
Az elvárások szerint cél a bajnoki 29. győzelem, a realitás a hetedik helynél jobb szereplés.Ha verjük az eséllyes csapatokat, meg a dózsát, vasast, és úgy leszünk ötödikekek, akkor van előrelépés, de nekem komoly hiányérzetem lesz.
Az elmult bajnokságban a hiányérzetet, a sima kiesés okozta a magyar kupából.
Ráadásul a ligakupa is kudarc lett a végén. Bármelyik győzelem kozmetikázott volna valamit az elmult időszak rossz érzésein.
Mit is várok én tulajdonképpen az új bajnokságtól?
Mindenek előtt azt, hogy minden meccsen meg legyen az eséllyünk a győzelemre, hogy látványos, hajtós csapatunk legyen, hogy minden évben legalább egy saját nevelésű játékosunk tünjön fel, emelkedjen a legjobbak közé.Gárdos ezt hozta tavaj.
A szúrkolók vegyék észre a szerepüket és álljanak a csapat mellé, és legyünk újra egyre többen a lelátókon.
És végül összefoglalva: nyerjük meg a 29.aranyat:)
2010 Július 25 at 12:19
Egy dolgot szeretnék látni a csapaton hétről-hétre:
Az első perctől kezdve a 94. percig fussák szét az ellenfelet, halljanak meg a pályán a Ferencváros mezéért!
Hogyha így sem sikerül megnyerni a meccset, nem lesz morgás, mert mindent megtettek de ennyire tellet!
Ahogy Simon Tibi is mondta: Ki lehet kapni a pályán, de lélektelenül sohasem szabad játszani!
2010 Július 25 at 12:49
végre szívemből szóltál Norberto!:-)
a baj ott kezdődik, hogy a jelenleg bevethető játékosok közül én két játékosra érzem igaznak az utolsó mondatod.. egyik sem magyar sajnos
( Dragó sérült )
2010 Július 25 at 11:07
3-6. Ez a realitás. A 3. helyhez a Győr, Vidi, Loki hármasból kellene valakit elkapni, az meg nem lesz egyszerű…
2010 Július 25 at 11:57
Ebből a trióbol csak a győr lesz az első háromban, de az sem biztos, hogy elől.
2010 Július 25 at 10:51
“a pénztelenség jót tehet a budapesti kluboknak” Ilyen hülyeséget régen hallottam, lehet nem is így hangzott el. Azért továbbra is Nyíl az Isten.
2010 Július 25 at 11:22
szvsz arra gondolt, hogy a kevés pénz okán szép lassan leszoknak a sokadosztáyú külföldiek ideimportálásáról és kevesebb, de minőségibb légiós mellett kénytelenek lesznek az utánpótlásukra több figyelmet fordítani.
ez most megint az a szituáció, hogy te mint szurkoló a “mában” gondolkodsz, ő, mint szakember inkább a holnapban.
és nem biztos, hogy nem neki van igaza…
2010 Július 25 at 11:30
Nekem meg az a véleményem, hogy a pénztelenség soha senkinek nem tesz jót. Egyébként a korszerű utánpótlás építéshez is sok pénz kell, elég szétnézni a Agárdon vagy Felcsúton.
2010 Július 25 at 11:56
Több ezer éve mondta Arisztotelész: az egészséges életmód alapja a jó anyagi lét.Ez ma is érvényes, egy egészséges focicsapat csak jó anyagi feltételek mellett képzelhető el.
2010 Július 25 at 11:58
kell hozzá pénz, csak az nem mindegy, hogy mennyi.
az sem mindegy, hogy azok a fiatal játékosok kapnak-e lehetőséget a klubjuknál vagy dzsodók meg morisonok játszanak helyettük. a fejlődésük szempontjából sem mindegy.
és az sem mindegy, hogy milliós fizetésekért itt játszó sokadosztályú külföldiekre költik a pénzt (akik ráadásul az esetek többségében ingyen távoznak a végén) vagy a saját kölykök játszanak és fejlődnek fele annyi pénzért, akiket a végén még jó pénzért el is adhat a klub.
és még számtalan dolog van ami miatt nem mindegy. :)
persze alapjában véve a pénztelenség nem jó. de a magyar foci sajnos elment egy olyan irányba (a relativ “pénzbőség” okán), ami nagyon nem jó. ezt talán helyreteheti, hogy szűkülnek a források.
2010 Július 25 at 12:23
ja, Arisztotelész egy okos ember volt. egyébként ő is azt mondta, hogy az ALAPJA lehet, nem azt, hogy csak azon múlik.
meg azért az is nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten a XXI. századi magyar foci járt a fejében amikor ezt találta mondani.
legyen bár bármekkora bölcs is valaki, azért nem lehet a szavait mindig, minden szituációra “ráhúzni”.
az egészséges életmód alapja a jólét.
na de mi van, ha az a tehetős ember drogra, piára és cigire költi a pénzét?
akkor ő egészségesen él?
vagy az a szegényebb ember él egészségesen aki a kevés pénze okán inkább csak a megfelelő ételre költ és nem él ezekkel a luxusdolgokkal?
2010 Július 25 at 12:44
Egy bizonyos kor fölött az ember ezeket a szavakat nagyon igaznak érzi.
Van egy ilyen tipusú vicc is: pénz nélkül is lehet élni, de minek?
Jelen állás szerint a pénz jelenti a szabadságot is, ez a mi csapatunkra lefordítva, hiába menetett meg bennünket MC, a kiszolgáltatottságunkról vitatkozunk itt napról napra.
Ígéreteket kérünk rajta számon.
Ha lenne egy nagyon komoly anyagi bázisunk egy magyar elnökkel az élen,hamarabb érhetnénk el céljainkat.
Lehet szegényen is csapatot csinálni, valamikor a Budai11fc ezt bizonyította.Csak szakmai alapon, munkával kerültek a legjobbak közé.Igaz közben eltelt vagy nyolcvan év.
Most van reményünk edzőnk révén nagyot alkotni, ha lesz siker akkor higyjétek el hírtelen lesz szponzor is, lesz befektető is, lesz stadion is.Minden összefügg mindennel.
Irány a 29.
2010 Július 25 at 10:50
Legyen egy új szabály.200.000 euro alatt érő külföldi játékos nem igazolhat Magyarországra, mert borzalom, hogy minden s*art leigazolnak,főleg a pesti klubok.Példa a Honvéd,de sajnos a Vasas is.Fradi sem büszkélkedhet.
MTK a kivétel.
2010 Július 25 at 11:53
Kaposváron van megint egy nagyon jó szerb játékos.
Gondolom 200 000 alatti:)
2010 Július 25 at 10:28
Bérlet fogy, srácok?
vagy csak szövegelünk bele a nagyvilágba?
2010 Július 25 at 10:42
Én szerdán megvettem újra és Pénteken természetesen kint is leszek!
HAJRÁ FRADI!!!
2010 Július 25 at 10:44
Az itt aktívan kommentelők és olvasók körében vélhetően magas arányban vannak a bérletesek.A baj az,hogy a “szunnyadó” Fradisták nem nagyon lettek megszólíttatva!
2010 Július 25 at 13:29
Szombaton hosszabbítottam meg a bérletemet, a szép ifjú hölgyek szerint addig már ezernél több bérletes volt!
MINDÖRÖKKÉ FRADI!
2010 Július 25 at 10:26
Akik annyira akarják a fiatalokat – emlékezzünk csak kicsit vissza mikor ment itt fiatalítás
LCS idején ősszel…BELE IS BUKOTT
illetve Kunticsnál aki szintén BELE BUKOTT
Én azt mondom majd fog játszik Kuli, Tóth, Abdi…minden meccsen kapnak 20-30percet…és majd 5-10forduló után ha megérdemlik akkor kezdők lesznek vagy ha vki kiesik a középpályáról!
2010 Július 25 at 11:19
az a baj, hogy ma már nem olyan a közeg, mint annak idején. régebben a szurkoló elfogadta, hogy ha csapatot építünk, fiatalokból, akkor kell pár év mire az beérik.
ma a szurkolók egy része mindig a csodát várja, a munkában nem hisz.
mondjuk hű képe ez az egész Magyar társadalomnak.
2010 Július 25 at 10:19
Orbán Viktor szerint- a vízilabda válogatott nem azért nyert háromszor egymás után olimpiát, mert mindháromszor ők voltak a legjobbak, hanem mindháromszor el is HITTÉK, hogy ők a legjobbak!
Mi tudjuk, hogy a legjobbak vagyunk, vajon miért nem HISSZÜK?
2010 Július 25 at 10:39
és most miért kaptunk ki a németektől?
erről mit mond Viktor-Viktor?
2010 Július 25 at 10:54
Orbán Viktorék nem azért nyertek választást, mert ők a legjobbak, hanem mert a választók elHITTÉK hogy ők a legjobbak :)….
2010 Július 25 at 11:11
és milyen igaza volt.
a mai sportban a mentális erő legalább olyan fontos, mint a játéktudás.
ha bármelyik is hiányzik, akkor annak a csapatnak megpecsételődött a sorsa.
2010 Július 25 at 11:50
Montana!
Ez már egy jóllakot társaság.
Mondhatni túl a csúcson.
2010 Július 25 at 10:09
A Próféta szóljon belőle!!!!
2010 Július 25 at 10:00
Én tisztelem és szeretem Nyilasi Tibit, de sajnos egy olyan világban ahol a pénz az úr, az érzelmek és a nosztalgia (“bezzeg” régi idők focija) nem sokat érnek. Márpedig ő is ezekből él. Ettől függetlenül remélem sikeres lesz a posztján.
2010 Július 25 at 09:50
Üllői,
“Nyilasi Tibor ma már nem zárkózik el a kispadra visszatéréstől sem, de az utolsó három évben nem kapott semmilyen ajánlatot.”
Erről a részről mi a véleményed? Szerintem a második visszatérése elég nagy tüskét hagyott benne, nem hinném hogy leülne újra a kispadra. Más klub padjára meg alapból nem ülne.
2010 Július 25 at 09:42
Tibi tavaly is felsült a jóslatával a Fradival kapcsolatban…Nagyon remélem idén igaza lessz.Énegyenlöre óvatosan optimista v.ok,a tavalyinál jobbak leszünk szerintem,de hogy ez hanyadik helyre lessz elég…
2010 Július 25 at 09:57
Ez a gond az ilyen “jóslatokkal”. Ha Nyíl azt mondta volna, hogy kiesési gondjaink lesznek, akkor vajon mit kap a szurkolóktól?
2010 Július 25 at 10:11
pár ember büszke lenne magára hogy ugye milyen igaza van,a Nyil is megmondta..!Semmi problémám nincs ezzel a nyilatkozattal,az meg tény hogy tavaly melléfogott,igaz nem ö volt az egyetlen.
2010 Július 25 at 10:27
Most lehet,hogy volt jósnál mielőtt nyilatkozott
2010 Július 25 at 10:57
Vagy konzultált Paul polippal:)
2010 Július 25 at 11:11
Tényleg, nem tud valaki olyan képet montázsolni, ahol a polip a Fradi címert választja?
2010 Július 25 at 12:06
http://www.kephost.com/images3/4kpqgchwzumrlonvdir2.jpg
2010 Július 25 at 09:41
Így legyen!de legyen inkább az első 3!:)
Mit nem adnék érte hogy Nyil lehessen egyszer az edző!Persze csak miután Prukner megnyerte a sokadik bajnoki címét!
2010 Július 25 at 09:40
Nem bántani akarom, mert tisztelem őt, de tavaly ilyenkor a bajnoki cím esélyeiről beszélt a Fradi kapcsán. Szóval nehéz ezt ilyenkor megjósolni. Az 2-5 reálisnak látszik ettől függetlenül.
2010 Július 25 at 09:40
Sajnos nem sok gondolattal tudok egyetérteni, persze a Fradira vetítve
-szerintem a pénztelenség nem jó, pláne, ha a “másik” oldal fossá van támogatva. Egyenlő mérce ismét
-nincs tehetséges korosztály, aki volt, már külföldön van vagy pl. Gosztonyi már felvásárolta a “másik” gazdag oldal
-és nincsenek fiatalok sem a keretünkben, akik vannak, azokra nem számítanak kezdőként
-régi Fradi hagyományokra sem számíthatunk ennyi légióssal és széthúzó táborral.
Szerintem.
2010 Július 25 at 09:39
Ranilovic – Stockley, Csizmadia, Tutoric, Junior – Maróti – Józsi, Stanic – Andrezinho – Rósa- Heinz
Ki lehet közülük a fiatal, Nyíl?
2010 Július 25 at 10:08
Konkrétan a lilákat hozta fel példának.
2010 Július 25 at 11:15
jaja.
ha már az olvasás megy, akkor talán kezdjük el a szövegértés tudományát is elsajátítani… :D
2010 Július 25 at 11:38
Hermány – Vattai, Sajó, Horváth, Sváb – Gárdos, Peszmeg, Szabó, Nyilasi – Kovács, Bölcsföldi
Ki lehet közülük a fiatal, Nyíl?