Vezetőedzőnk az Üllői129-nek is nyilatkozott.
- Úgy érzem nagyon jó, egységes csapat benyomását keltettük. Az utolsó pár perc kivételével végig mi uraltuk a játékot, a végjátékot viszont a rutintalanság rovására írom, ugyanis akkor már szinte csak fiatal volt a pályán. Ha berúgjuk a helyzeteket akkor három ponttal távozhattunk volna,de elégedett vagyok ezzel az ikszel is, ugyanis csapatként jól működtünk. Köszönöm a szurkolók buzdítását és ahogy hallom tőletek az internetes hozzászólásokban is pozitív a vélemény a csapatról. Ez jólesik nekünk, haladunk tovább a megkezdett úton és minden szurkolóra számítunk pénteken.
2010 július 29 at 08:34
OFF:
A győri 3. hely kulcsa, mindenkinek ajánlom egyrészt mert szép, másrészt pedig mert elment :) úgyhogy hatalmas érvágás a Győrnek:
2010 július 29 at 11:18
A Hali elleni gólja olyan Robbenes volt.
Gyönyörű!
2010 július 29 at 11:24
Ezekete mind egy szezon alatt rúgta????
…sszus
A srác labdakezelése, lövőereje nem NB1-es szint.
Nem csodálom, ha nem marad itt tovább.
Vegyük meg, légyszilégyszilégyszi!
:)
2010 július 29 at 08:33
Ismeretlen Próbázó kilétére továbbra se derült fény! :)
Lassan tényleg kezdem azt hinni hogy nem is létezik az illető… :)
Vagy tényleg Ismeretlen Próbázónak hívják! :)
Egyébként hánykor lesz ma az ankét?
2010 július 29 at 08:35
Ne haragudj, de az ilyen kérdések eléggé idegesítőek! 5SEC alatt kiderítenéd a hivatalos honlapról…
De itt a válasz a mai programról:
11:00 – Sajtótájékoztató: Az új játékosok és az idegenbeli mez bemutatása (Albert-stadion, Toldi-terem)
17:00 – Szurkolói ankét (Platánus Hotel, 1087, Budapest, Könyves K. krt. 44., Budapest-terem)
2010 július 29 at 08:03
úgy néz ki ez az év se az egységről fog szólni.
http://www.erkolcseroegyetertes.hu/fooldal
2010 július 29 at 08:37
a legszomorúbb az az egészben, hogy igazuk van.
van néhány tucat emberke akik mindent megtesznek azért, hogy lehetőleg mindent szétverjenek a Fradi körül. megy a nagyüzemi hazudozás, egyszerű szurkolók terrorizálása, félholtra verése, (és még mi minden a háttérben).
és a vak is látja, hogy mindezt azért, hogy egy bizonyos párt kezére játszhassák a Fradit.
szánalmas.
2010 július 29 at 08:48
Ezzel sajnos a szervezett szurkolás minősége igen csak meg fog romlani :-( Az a gáz, hogy az EEE csinálta volna, de nem hagyták. Kíváncsi vagyok, hogy a másik oldal milyen hangulatot teremt majd….
2010 július 29 at 09:01
és hányan lesznek mögöttük…
2010 július 29 at 09:14
Ez most hogy jött ide a derülátó kommentárok közé? A Bali miatt, akit én nem becézek? Ő csak atért van itt néhány társával, mert betűk kötik le Üllőiék figyelmét. Különben csak úgy árad a helyeslés mindenkiből – Rodi, Fülöp, Mester, Bölcsföldi, Pisanjuk up, up, up!
2010 július 29 at 09:15
Z.
2010 július 29 at 06:04
IIIIIggeeeennnniiiisss van ci!!!
2010 július 29 at 06:05
cig.ánybűnözés.
2010 július 29 at 05:54
Braga – Cekik 3-0, ez se rossz.
2010 július 29 at 00:42
[...] Teljes cikk: Üllői út 129 [...]
2010 július 28 at 23:19
Prukibá! Legyen ez a kezdőlapod!
2010 július 28 at 20:04
Mindez szép és jó, de GÓL KELLLLLLL a fenébe!
2010 július 28 at 20:09
Halli pénteken megy valaki Nagykanizsa környékéröl mecsre???
2010 július 28 at 19:56
Hajrá FRADI!!!
Pénteken már nyerni kell, de csatár is kéne edzőbá, h ne 1-0 vagy 0-0 legyen minden meccsünk!!!!
2010 július 28 at 19:56
Teljesen meghozták a kedvem a pénteki meccshez! Ez szerintem mindent elmond a mai csapatról és játékról.
2010 július 28 at 20:03
Egyetértek! Ami különösen tetszett, hogy amikor Rodi kivágott ész nélkül egy labdát, Pruki dühöngött, és figyelmeztette őt.
Így kell ezt csinálni!
Előre a bajnoki címért! (csak még egy jó csatárt!)
2010 július 28 at 20:47
Nyomogasd csak a Rate Down-okat BZS :) :) Ne aggódj, te senkinek sem fogsz hiányozni….. szerencsétlen….