Az NSO összefoglalója a felkészülésünkről
FERENCVÁROS: ANGOLOSBÓL BRAZILOS FRADI?
A Ferencváros szurkolói a téli átigazolási időszakhoz hasonlóan nagy érdeklődéssel várták a nyári piacnyitást is, abban a reményben, hogy az angol tulajdonos, Kevin McCabe ezúttal talán kinyitja a pénztárcáját, és vesz néhány jó nevű játékost, akikkel bajnoki címért harcolhat a gárda.
Az a bizonyos erszény azonban csukva maradt. Annak ellenére, hogy Megyeri Balázs és Anthony Elding eladásával pénz állt a klubhoz, a zöld-fehérek csak lejárt szerződésű játékosokkal, no meg egy kiváló edzővel, Prukner Lászlóval erősödtek.
A keret jelentősen átalakult (nemcsak a játékosoknál, a vezetőségben is – a futballcsapatot működtető Zrt. vezérigazgatójának, Berki Krisztiánnak a távozása után a teljes vezérkar kicserélődött). Kilenc légiós (köztük négy brit) távozott azok közül, akiket a csapat korábbi, angol szakvezetői szerződtettek, összesen pedig 12-en hagyták el az együttest, köztük a visszavonuló csapatkapitány, Lipcsei Péter. Az már más kérdés, hogy a 12 játékosból Lipcsei mellett csak Megyeri, Elding és Ferenczi István távozása jelenthet valós veszteséget… (Az edzőmeccseken is ezen a két poszton, vagyis a kapus és a csatár posztján tűnt lyukasnak a csapat.)
A helyükre érkezett három brazil, egy cseh, egy szlovén, egy szerb és hat magyar labdarúgó, no meg sok próbajátékos, akik közül sokan szinte már akkor távoztak, mikor még meg sem érkeztek…
A felkészülési találkozók két különösen érdekes tapasztalattal szolgáltak: egyrészt megmutatták, Prukner Lászlónak és stábjának sokat kell még dolgoznia ahhoz, hogy jöjjenek a várt eredmények (hatszor kikaptak a zöld-fehérek, kétszer ikszeltek és csak a Most Wanted ellen tudtak nyerni 1–0-ra), másrészt a Ferencváros fiatal tehetségei – mint például Gárdos András, Vass Máté (ők ketten a napokban nem is a zöld-fehérekkel, hanem a Sheffield Uniteddel készültek), vagy éppen a nyáron szerződtetett Nagy Patrik – kevesebb lehetőséget kaptak a találkozókon, mint az innen-onnan érkező, a pályán keveset mutató külföldiek.
A Ferencváros ma a Ligakupában lépett pályára Pápán (0–0), pénteken pedig már a Paks lesz az ellenfél az NB I nyitányán.
A FERENCVÁROS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI 2010. július 2.
Ferencváros–NK Osijek (horvát) 0–22010. július 8.
Ferencváros–Nafta Lendava (szlovén) 0–12010. július 11.
Ferencváros–Steaua Bucuresti (román) 0–12010. július 13.
Ferencváros–Otelul Galati (román) 1–1
G: Tóth B.2010. július 15.
Ferencváros–FC Timisoara (romániai) 1–2
G: Heinz2010. július 17.
Ferencváros–RB Leipzig (német) 1–1
G: Pölöskey P.2010. július 20.
Ferencváros–Most Wanted 1–0
G: Abdi2010. július 23.
Ferencváros–Konyaspor (török) 0–12010. július 28. – LIGAKUPA
Lombard Pápa TFC–Ferencváros 0–0JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezett: Rodenbücher István (MTK Budapest), Nagy Patrik (Rapid Wien – Ausztria, kölcsönbe), Józsi György (Győri ETO FC), Igor Pisanjuk (ukrán-kanadai, Szolnoki MÁV FC, k. v.), Maróti Béla (Kaposvári Rákóczi FC), Junior (brazil, Kaposvári Rákóczi FC), Szrdjan Sztanics (szerb, Kaposvári Rákóczi FC), Andrezinho (brazil, Gremio Catanduvense – Brazília), Marek Heinz (cseh, Kapfenberg – Ausztria), Marko Ranilovic (szlovén, NK Maribor – Szlovénia), Adriano Alves dos Santos (brazil, Goiás – Brazília), Makai István (Nyíregyháza Spartacus, kölcsönbe), Mester Tamás (Kozármisleny)
Távozott: Lipcsei Péter (befejezte a pályafutását), Paul Shaw (angol, befejezte a pályafutását), Tommy Doherty (északír, Bradford City – Anglia), Carlos Alcántara (spanyol, ?), Joaquín Martínez (spanyol, ?), Bojan Mamics (szerb, ?), Megyeri Balázs (Olympiakosz Pireusz – Görögország), Rafa Wolfe (jamaicai, ?), Jason Morrison (jamaicai, ?), Ahmed Adnan (angol, ?), Ferenczi István (Vasas), Anthony Elding (angol, Rochdale AFC – Anglia)
Akivel tárgyalnak: Miroslav Matusovic (cseh, Apoel Limassol – Ciprus), Valdas Trakys (litván, Ekranas – Litvánia)
(nso.hu)
2010 július 29 at 14:12
Ranilovinho – Saminho, Csizinho, Turorinho (Tutorittyó), Junior – Adriano – Andrezinho, Staninho (Sztánittyó), Abdinho – Schembrinho, Heinzmar
2010 július 29 at 11:26
Remélem csak a játékunk lesz brazilos, és a latinos színészkedés elmarad!
2010 július 29 at 09:54
Nocsak,nocsak..Üllöi kialudta magát?!:)
2010 július 29 at 09:21
Ma a sajtótájékoztatón megtudjuk kik az új játékosok.
2010 július 29 at 09:23
Meg fogunk lepődni.
2010 július 29 at 09:34
Te már tudod kikről van szó? (vagy kikről nincs? )
2010 július 29 at 09:37
Nem tudom, de Anonimusrol lehull a lepel:)
2010 július 29 at 09:38
Akkor lepődnék meg,h ha tényleg Anonymusnak hívnák :D
2010 július 29 at 09:16
Merem remélni, hogy az nso nem mindenkiről tud akivel tárgyalunk.
2010 július 29 at 09:22
Ez a hír az objektivitás látszata mögé bújt, és rejtett rosszindulat liberális megnyilvánulása.
Csak azt az mti hírt felejtette hozzátenni, hogy a negyedik helynél jobbra ne számítsunk, mert a “szakértők” sem számítanak.
2010 július 29 at 08:53
patkány nso..
2010 július 29 at 09:17
Ez igen találó kifejezés.
2010 július 29 at 08:41
[...] Teljes cikk: Üllői út 129 [...]
2010 július 29 at 08:39
“Akivel tárgyalnak: Miroslav Matusovic (cseh, Apoel Limassol – Ciprus), Valdas Trakys (litván, Ekranas – Litvánia)”
Matusovical tárgyalunk?
2010 július 29 at 08:56
Gera komolyan gondolod, h egy sértődött óvodással tárgyalunk?:))))
Elnézve a tegnapi meccset könnyen lehet, h a litvánnal sem tárgyalunk, de ő legalább szerintem küzdött, akart, harapott! (ez min. mint tudjuk)
Amúgy nagyon nem következetes az NS, mert ha Pisanjuk érkezett, akkor Pölő és Noel is :)
2010 július 29 at 09:07
Ebben a csatár-ínséges időszakban remélem még egy sértődött óvodással, Matusoviccsal is tárgyalunk.