Íme.
Prukner: Gratulálok az Újpestnek. Mindkét csapat egyforma úton jár, egyforma játékerőt képvisel. Egy figyelmetlenség miatt kaptunk gólt, Andrezinho miatt. Nem volt benne a játékban ez a különbség. Az ominózus szituációt mindenki látta, nem kívánom kommentelni. Az én felelősségem, hogy 2-0 után nem álltunk vissza. A Fradi sehol sem állhat vissza, még 10 emberrel sem. Sajnos gyakorolni kell ezt a szituációt, mert a Honvéd ellen és most sem ment az emberhátrányban a játék. Elnézést kérek a szurkolóktól, akiknek életérzés ez a meccs. Együtt értük el a sikereket, együtt szenvedtük el a vereséget, nem szabad feladni, ez is a mi ez is az én csapatom!
Mészöly Géza értékelése azt hiszem itt senkit sem érdekel.
Prukner: Erkölcsi kötelességem volt kimenni a szurkolókhoz. A szünetben azt mondtam a csapatnak, hogy próbáljunk szépíteni, akkor sajnos nem sikerült. Vállalom a felelősséget, hogy 2-0 után nem álltunk vissza. Stanicot is amikor kiállították a Honvéd ellen, akkor is csatárt cseréltem, akkor bejött, mert gólt lőttünk, most sajnos nem.
2010 szeptember 12 at 04:57
Most ha behoz egy védőt akkor is kikapunk…végre van egy edző aki felmeri vállalni azt hogy tíz emberrel 0-2-nél nem állunk be bekkelni,hanem igen is megpróbálunk szépen meghalni,ez nem sikerült ma sajnos,mert ha meg kell baszódni,akkor meg kell baszódni…
2010 szeptember 11 at 23:26
Kedves Fradista SZURKOLÓTÁRSAIM!
Ez nagy pofon volt, óriási! De ami nem öl meg az megerősít!!! És ezt csak mi döntjük el, hogy ezt miként könyveljük el. Évek óta utáljuk az újpestet, minden gólunk után ezt tesszük. Én ezentúl szurkolni járok a SZENTÉLYBE, és nem utálkozni. Nem foglalkozom többé velük. A derbi az Derbi lesz ezután is, de legyőzni akarom Őket és nem megsemmisíteni, megölni.
A megszúrt srácnak meg jobbulást, bár ezt nem FRADISTÁK tették!….Hajrá FRADI, mindörökké!!!
2010 szeptember 11 at 23:32
És egy kis párhuzam máról:
Cagliari-Roma: 5-1!!!
Barca-Hercules: 0-2
nézzük meg mi lesz a jövő héten!
2010 szeptember 12 at 01:19
Cesena-Milan 2:0
Legalább az olasz bajnokságban jó eredmények születtek. Sovány vigasz.
2010 szeptember 12 at 03:27
6-0-ra kikaptunk a liláktól!!! Szarok a többi csapatra!! Bocsi…
2010 szeptember 11 at 22:36
sziasztok ez valami gyalázatosan szar volt Mcabe biztos mondja hogy nesztek nektek ezért kellet magyar edző, undorító volt hányok ettől a csapattól gyűlölöm az összes játékost edzőt ilyen szégyenbe kel élni
2010 szeptember 12 at 04:40
Útálod a csapatot akkor szúrkolj a Dózsának ők most úgyis menők…S.Z.A.R. divat vagy…Ennyi!Fuck off…
2010 szeptember 12 at 08:40
nem a csapatot utálom hanem a játékosokat
2010 szeptember 11 at 21:52
A FRADI akkor is FRADI, amikor a földbe akarják taposni, és a FRADI akkor is FRADI, amikor ennek ellenére feláll és megy tovább.
A játékosoknak most kell csak igazán érezniük, hogy minden szurkoló mellettük áll, mert ettől FRADI a FRADI. Mi a rosszban is összetartunk.
Fel a fejjel, tovább kell menni a megkezdett úton.
HAJRÁ FERENCVÁROS!!!!
2010 szeptember 11 at 21:44
Uraim!!! Buszke vagyok Ratok es a hozzaszolasaitokra!!!
Felve jottem fel az oldalra, de nagyon kellemesen csalodtam! Az ilyen hozzaszolasokat olvasva mar ez a vereseg sem annyira fajo. Örülök, hogy jozan itolo kepesseggel irtatok a mai esterol.
Nem hibaztatom A Mestert es a jatekosokat sem!!! Sajnos nincsenek ilyen helyzetre felkeszulve. Bar tanulni kellett volna a kispesti esetbol…
Megfordult a fejembe az elso sokk utan, hogy nem megyek tobbet meccsere. Kozlom, hogy igy masodjara es a hozzaszolasokat olvasva, hogy elmult ez a buta otlet…
URAIM! IGAZABOL MOST ERZEM ELETEMBEN ELOSZOR, HOGY MI AKKOR IS GYOZTESEK VAGYUNK, HA KIKAPUNK!!!
Sajnalom a lila sracot es jobbulast kivanok Neki!!! Szegyelem, hogy ezt a Fradista muvelte!!!
2010 szeptember 11 at 21:47
Nem akarok védeni senkit, de nem Fradista művelte. Az ilyen nem Fradista!
2010 szeptember 11 at 21:48
Köszönöm ezt a hozzászólást, mert én is ezt akartam volna megírni!!
2010 szeptember 11 at 22:07
Gondolom a mínuszt a késelő nyomta…
2010 szeptember 11 at 21:43
Kedves yozsoo!
Én nem mondtam, hogy nem támadtam volna. Amilyen vérmérsékletű vagyok az oldalvonal mellől egy ugrással a bíró torkának ugrottam volna.
De lehiggadva úgy tettem volna, ahogy írtam. Rodi be, Józsi le. Azért ő, mert gyengébb támadójátékot hozott, mint Dénes.
Talán stabilabb lett volna a védelem és maradt volna támadásra energiánk, talán Junior hatékonyabban tudta volna segíteni a támadásokat.
Mondom mégegyszer: lehiggadva!
De kibicként nekem könnyű.
Ez egy alakuló csapat. Durva, de így erősödünk.
A bíró meg…
Csak egy adat. A félidőben a szabálytalanság nálunk 4 volt, a liláknál 10.
Náluk 3 sárga, nálunk 1 piros.
No komment.
2010 szeptember 11 at 21:42
utólag már baromi könnyű okosnak lenni.
látva a végeredményt már kuva könnyen ossza az észt mindenki, hogy be kellett volna állni bekkelni.
azért kíváncsi lennék, hogy a szünetben még mennyien voltak ezen a véleményen…
meg arra is, hogy ha beállunk bekkelni és megússzuk “csak” 0-3-al, akkor mennyire ment volna a lázongás, hogy “mit képzel ez a Prukner, hogy egy Fradi bekkel? pláne a derbin! szégyen, hogy meg sem próbálnak támadni, küzdeni.”
most, hogy láttuk mi lehet abból, ha emberhátrányban is erőlködünk a támadással, már mindenki nagyon okos, hogy bekkelni kellett volna.
nagy csapás ez, de túléljük.
alakulófélben lévő csapat, aminek még sok hibája van, amiket javítani kell. erről szól a csapatépítés.
2010 szeptember 12 at 10:27
Egyetértek.
Ha bekkelve kapunk ki kevesebb góllal, akkor meg az lett volna a bajunk…
2010 szeptember 11 at 21:40
bode1899 2010 Szeptember 11 at 21:09:
Sajnos az Internet Explorerem lefagy a “Rate This” funkciónál, ha megnyomom valamelyik gombot.
Ezért ezúton kérlek, könyvelj el magadnak (pluszban) egy qrva nagy DOWN-t!
2010 szeptember 11 at 21:37
Katt ide:
http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Solymosi_P%C3%A9ter&stable=0&shownotice=1
2010 szeptember 12 at 10:25
Elolvasta, de ez miért jó?
2010 szeptember 12 at 10:25
Elolvastam, de ez miért jó?
2010 szeptember 11 at 21:37
Fel a fejjel!
Nem történt semmi. 3 ponttal vagyunk lemaradva az első helytől. A lilák így is alattunk vannak, és ez remélem az idény végéig így marad.
Természetesen fájó ez a vereség, de fel kell állni!
Majd jövőre itthon kitömjük őket!
Hajrá Fradi!
2010 szeptember 12 at 04:44
Nem történt semmi?De igen…megszakadt a szívem!
2010 szeptember 12 at 17:32
Szerintem minden fradi-drukkerben meghalt a meccs után valami, de mégis össze kell szedni magunkat. Nekünk, szurkolóknak, most kell megmutatni, hogy igen is, kitartunk a csapat mellett jóban-rosszban. Mert ezzel a kerettel komoly eredményeket lehet elérni. Ki kell heverni a vereséget, mert mást nagyon nem lehet csinálni. Sajnos nagyon hiányzik a védelemből, Tuto és Dragóner, de ők már tavasszal ott lesznek az Újpest ellen.
Úgyhogy én nagyon bízom benne, hogy összeszedik magukat a játékosok, és aztán jönnek az eredmények.
Szerencsére nem vagyunk lemaradva élbolytól, úgyhogy bőven lehet javítani a Siófok, a Vasas, majd az azt követő meccseken.
Hajrá Fradi!
2010 szeptember 11 at 21:36
olvasgatom, hogy többen arról beszélnek, mi lesz a Siófok ellen
mi lenne? zártkapu
mert hogy az lesz, az k.va biztos, sőt szerintem örülhetünk, ha ősszel lesz egyáltalán meccs a Szentélyben nézőkkel
mert megint példát fognak statuálni, az biztos – velünk
2010 szeptember 11 at 22:05
ha mi zárt kaput kapunk akkor a majmok mit?
2010 szeptember 11 at 21:33
Üdv Mindenkinek!
Annyi minden összegyűlt most a fejemben, hogy nem is nagyon tudom összeszedni a gondolataimat. A legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen csúfos vereség lesz a vége.
A mérkőzés előtt pár perccel még imádkoztam, hogy az utóbbi év keserűségeiért kárpótoljon minket a sors. Megannyi Derbi zajlott már le úgy, hogy a játékvezető a Dózsának kedvezve nyúlt bele a meccsbe és nyerték meg a rangadót. Később kiderült, tovább él a meg nem érdemelt átok.
Leültem a TV elé, az első perctől kezdve remegett a gyomrom az idegességtől. Az első húsz perc után valamelyest megnyugodtam, mert láttam, hogy mi irányítjuk a mérkőzést. Aztán jött a bekapott gól…
Elaludt a védelem és nem hittem a szememnek, hogy már megint a hazaiak szereznek vezetést, teljesen érdemtelenül.
De ez még semmi… Mindezek után jött az ominózus piros lap. Egyszerűen még mindig nem tudom feldolgozni a történteket. Nem ez az első alkalom, hogy jogtalanul állítanak ki tőlünk egy játékost. Ha csak a mostani szezont nézzük, gondoljunk csak vissza Stanic vagy Rodenbücher esetére…
Biztos vagyok benne, hogy a “háttérben dolgozók” mindent megtesznek azért, hogy a Fradinak rossz legyen. Jól ment a csapatnak, a fejesek tudták, hogy valamivel meg kell állítaniuk minket.
Sikerült… Teljes összezuhant a csapat Heinz leküldését követően. A második gól után megpecsételődött a sorsunk.
De mégis mit várunk egy olyan országtól, ahol a miniszterelnök és az MLSZ elnök közösen ugranak fel a Fradi bekapott gólját után?! Debrecenben az új stadiont állami pénzből akarják megépíteni, a válogatottban pedig olyan Videoton játékosok kezdők az utóbbi időben, akikről hallani is alig lehetett az eddigiek során. Orbán Viktor nem mellesleg nyíltan vállalja, hogy Újpest drukker. De nem baj, manapság már minden megoldható… Csak egy telefon kérdése. Le van vajazva egy-egy mérkőzés a játékvezető által. Ebben a szezonban egyedül Bedétől láthattunk korrekt játékvezetést. A többi csapat szurkolója pedig máris ‘Fradista’ jelzővel illeti azért, mert nem képes ellenünk fújni.
Visszatérve a mérkőzésre: Két gólos hátránnyal a hátunk mögött ballagtunk le a pályáról, reménykedve abban, hogy változik még ez az eredmény. Változott… De nyilvánvalóan nem ebben reménykedtünk.
4-0-nál kimentem a teraszra, hogy megnyugodjak. Szorított a szívem és nem tudtam, hogy összetörjek valamit vagy sírjak bánatomban. Inkább az utóbbit választottam, mert az előbbit még később megbánnám. Minden egyes bekapott gólnál úgy éreztem, hogy gyomorszájon vágnak.
A vége 6-0 lett, de a mérkőzés előtti, valamint közbeni eseményeket sem hagyhatom szó nélkül.
Az NB1.hu írása alapján a mérkőzést megelőzően megkéseltek egy 17 éves Újpest szurkolót. Nem értem, hogy ez mégis mire jó. Harmincan egy ellen, ez aztán a fair küzdelem. Ráadásul még gyerek… Pont az ilyen történeteknek köszönhetően könyvelnek el minket undorító férgekként. Általánosít mindenki, pedig marha mindenhol van, valljuk be, nálunk is van jónéhány. Csak egy gond van, a zs. média imádja, ha a Fradi csinálja a botrányt.
A Derbi előtti napokban különböző cikkekkel hangoltuk az év legfontosabb meccsére. A szerkesztők túlzott magabiztosságát sem értem… Túl nagy volt az arcunk és ez lett a vége. Ugye mindenki örült volna így utólag, ha összekaparunk egy egygólos győzelmet?!
Amivel még nem értek egyet az az, hogy a vezetőség minden erővel azon van, hogy drukkereket távol tartsa a játékosoktól. Pontosan az ilyen meccsek előtt lenne szükség a szurkolókra, hogy feltüzeljék a labdarúgóinkat. Néhány biztató szó, üzenet sokat érhet. Kis híján még fél órára sem engedtek be minket a mérkőzést megelőző utolsó edzésen… Nyilatkozatstopot hirdettek, de pont nem erre lett volna szükség.
Egyik játékosunknak sem volt egy komoly faultja. Nem éreztem azt, hogy küzdenének. persze a kiállítás megtörte a csapatot, de az utolsó percig hajtani kell, bármi van.
Azokat a szurkolókat pedig megértem, akik legszívesebben beszaladtak volna a pályára. Tudom-tudom, hülyén hangzik, de borzasztó egy ilyen meccsen kikapni. Tudva levő, hogy ilyenkor már a lelátón alkotott hangulat sem segít. Valahogy mindenki kiakarja ereszteni a benne felgyülemlett feszültséget. Inkább dobáljanak be székeket a pályára, minthogy megkéseljenek valakit a meccs előtt…
Mindent összegezve pedig csak annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom, DE!
TOVÁBBRA IS ÉL A BIZALOM. ÉN NEM FELEJTEM EL A FIDEOTON ELLEN ELÉRT DÖNTETLEN ÉS A GYŐR ELLENI MAGABIZTOS SIKERT SEM.
EGYÜTT SÍRUNK, EGYÜTT NEVETÜNK!
TAVASSZAL PEDIG VISSZAVÁGUNK A MAI NAPON ELSZENVEDETT CSÚFOS VERESÉGÉRT.
CSAK ELŐRE A KIJELÖLT ÚTON, LACI!
HAJRÁ FRADI!
2010 szeptember 11 at 21:59
Nem tudom ki vagy, mert nem ismerlek. Csak annyit tudok hogy az egész meccsen én is így éreztem, köszönöm hogy leírtad ezt az érzést, bár bevallom a végén elsírtam magam a “csak előre a kijelölt úton,laci”-nál mert amikor lefújták evvel a mondattal összegeztem ezt a meccset!!!
KÖSZÖNÖK MINDENT, remélem mások is így gondolják!!!!
2010 szeptember 11 at 22:05
Én köszönöm.
2010 szeptember 11 at 21:32
Úgy gondolom, hogy a vereség nem Prukner hibája. Az, hogy ilyen nagy arányú lett, az az ő hibája. A felelősséget vállalja is. Kockáztatott. Nem jött be. Azt gondolom, mindannyiunkkal előfordult már ilyen. Majd legközelebb bejön a húzása.
Én továbbra is nagyon bízom az edzőnkben.
2010 szeptember 11 at 21:32
egyszerűen a gól és emberhátrányt nem bírta el a csapat. hiába mutatják a tartást az egységet látnunk kell, hogy ez egy új brigád.a keret túlnyomó része most érekezett olyan emberek közé akikről még csak nem is hallott…jó hangulat az öltözőben van de pályán szerintem egység még nincs…jó úton jár felé a csapat de még nincs…ennek köszönhető az, hogy emberhátrányban nem látni tartást…az már más kérdés, hogy miként jutottunk eddig emberhátrányba…sokan leírták már az én véleményemet is ezzel kapcsolatban…kaphatom a downokat mit bánom én…el vagyok keseredve most rajtunk fognak csámcsogni…de mindenki tudja, hogy milyen szív van bennünk és erősek leszünk!túllépünk ezen és emelt fővel tovább kell haladnunk!! úgyérzem végre lehet szerethető csapatunk ha hagyjuk Pruknert dolgozni…én kitartok mellette és a csapatom mellett!!!
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS!!
2010 szeptember 11 at 21:27
Hogy Simon Tibit idézzem a madridi 1:6 után:
Nem szabad egymásra mutogatni, lehorgasztott fejjel búslakodni. Menni kell tovább!
Csúszni-mászni kell. Ha vér kell, hogy folyjon akkor vér fog folyni, de jövőhéten nyerni kell!!!!!!
ez most komoly????az a Madrid volt,bl meccs volt,Simon Tibi volt…:(
most nincs Madrid,nincs bl,s nincs Simon Tibink,se egy olyan szellemiségü focista mint ö!!!!!!ez a legnagyobb probléma!!!!!Lipcsei Peti visszavonulásával kihalt a fradisziv a csapatunkban!!!(még Tóth Bence maradt)
2010 szeptember 11 at 21:36
Úgy gondolom a lényeget nem sikerült leszürnöd!
Ma bebizonyította a csapat, hogy mentálisan gyengék. Összeomlottak. Azért akkora probléma nincs, ahogy azt leírod.
Gondolom ennek az ellenkezőjét írtad le 1,5 hete a győr meccs után.
2010 szeptember 11 at 21:43
rosszul gondolod!azon a meccsen nagyon elkapták a fonalat,ezt bevallom!de ez az ujpest volt könyörgöm!!!!!ne nézz divatfradistának,mert nem vagyok az!!ezek után is zöld a vérem,s mig meg nem halok hordani fogom a cimert a testemen!!!!de,a Fradiban számtalan ilyen játékosnak kéne lennie!!!Horváth Ferivel beszélgettem évekkel ezelött,akinek nem volt más választása,minthogy az ujpestbe igazoljon,s azért nem játszatták,mert nem volt hajlandó levenni a Fradi medált a nyakából!!!!!ilyen emberek hiányoznak,s nincsenek már régóta!!!!
2010 szeptember 11 at 21:47
Én csak arra akartam rávilágítani, hogy nincs mit tenni dolgozni kell tovább, jobban, keményebben.
A mai produkció elárulta, hogy mentálisan nagyon gyengék vagyunk. Az első 20 percben voltak helyzeteink, jól járattuk a labdát, aztán jött a bekapott gól + a kiállítás.
Ekkor teljesen összeomlott a csapat.
Semmi ellenállást nem tanusítottunk.
Mindegy. Jövőhéten nyerni kell!!!
2010 szeptember 11 at 21:51
természetesen!!!szurkolok minden zsigeremmel,de a véleményem tartom,s a keserüség sem fog múlni….
2010 szeptember 11 at 21:23
A FRADISTA AKKOR IS FRADISTA, HA HALDOKLIK A CSAPAT!!!
2010 szeptember 11 at 21:40
NB2-ben is azok voltunk most is azok vagyunk és azok is maradunk akár mi lesz!
2010 szeptember 11 at 21:22
most mindenki a tanárurat szidja meg is érdemli most 1 hétig jövő héten lehet javítani de azért benne vannak a játékosok is vastagon csak az első félidőt láttam (és most nem sajnos hanem hál istennek) de én úgy éreztem hogy pár játékosnak tele volt a gatyája és nem mertünk úgy játszani mint a győr ellen
2010 szeptember 11 at 21:18
Valamit le szeretnék írni, de inkább az illetékesek figyelmébe ajánlanám.
Nincs a világon, olyan legálisan működő szervezet (JT-játékvezetői testület), ahol a játékvezető mindezt megteheti. Megteheti, ez az idén nem az első eset volt, hanem következetesen, amikor kezdjük megtalálni a játékunkat, kezd a csapatnak önbizalma, tartása ereje lenni, akkor ledöngölnek, értelmetlen, vicc ítéletekkel! Nem lehet azt mondani, hogy a játékvezető rossz napot fogott ki, hiszen gyakori az előfordulása a dolognak. Azon felül maguk az ítéletek is szerintem szándékosan olyankor születnek, amikor egyértelműsítik hogy ellenünk való hadjáratról van szó! Egyértelmű a JT (játékvezetői testület) vezetői szabotálják a mérkőzéseinket. Jelentsük ki bátran ELCSALJÁK azokat!
Nincs a világon olyan legálisan működő szervezet (MLSZ), ahol ez ellen nem tudnak tenni. Elvetem azt a lehetőséget, hogy nem látják, hisz ezt nem lehet nem észre venni! A szervezeti felépítés okán, kell hogy tudjanak tenni mind a JT, mind az FB egyértelműen a Ferencváros ellen irányuló tevékenysége ellen. Ne feledjük el, egy irányító sportszervezetről beszélünk, ahol nemrég vezetőváltás volt. Az új elnök (Csányi Sándor) azzal a kitétellel fogadta el a felkérést, hogy rendet csinálhat!
Nem teszi, de vajon miért? A működése az MLSZ-nek így ellenkezik a sport legősibb, legalapvetőbb elveivel, értékeivel. Ne feledjük az UEFA tavaly évi mottóját: “Fair Plap”. Több feltevés van, hogy politika háttere van az egésznek, amit persze mindenki tud, csak nem illik beszélni róla!
Nem az MLSZ a legmagasabb szerv, ahová a Ferencváros fordulhat. Az UEFA szigorúan bünteti, ha politikai befolyást gyakorolnak az ország labdarúgó szövetségére. Nálunk ez történik!
2010 szeptember 11 at 21:21
Sajnos ezzel nem lehet vitatkozni… Mocskos dolgokat művelnek velünk.
2010 szeptember 11 at 21:29
Valamit jó lenne lépni,mert ekkora ellenszélben nehéz játszani!A játékvezetőnek nevezett bohócok vissza fujnak minket ameddig csak tudnak!
2010 szeptember 11 at 21:29
Mindenki látja, az egész országban ez történik, de se a média, sem pedig a szereplők nem mernek kritikát gyakorolni, mert félnek, rettegnek!
A teljes erkölcsi és morális csőd szélén a Nemzet!
2010 szeptember 11 at 21:35
És nem mellesleg ezért a játékvezetésnek nevezett mocskos csalásért éves szinten elég sokat fizetünk is! Felháborító!
2010 szeptember 11 at 21:46
Annyiban vitatkoznék, hogy a focit gólra játszák, mi pedig nem rúgtunk egyet sem. A bíró komolyan belenyúlt a meccsbe, de azért nem kellett volna összezuhanni. És nem kellene összeesküvés elméleteket gyártani, hogy így a Fidesz, úgy OVi, meg amúgy a zs. média, de most komolyan.
2010 szeptember 11 at 21:51
Szekusati:
Rendben van, akkor magyarázd meg nekem az 5 forduló alatt a 3 kiállítást, vagy
az FB sorozatos igazságtalan büntetését.
2010 szeptember 11 at 21:15
Sziasztok ( velem együtt vérző szívű ) Zöld Vérű Testvérek!
Lehiggadva, egy pár hirtelen hozzászólás után a következőket látom.
Prukner hibázott.
Amikor kiállítanak egy csatárt, akinek van védekező feladata is, hátvédet kell behoni. Szerintem. így Rósának kellett a középpályáról fellépnie a támadásokhoz, amivel a helye üres maradt. Emellett a szélen induló hazaiak beadásaira nem volt aki visszaérjen tőlünk, kisérve a dózsa csatárait.
Ha Prukner behoz egy védőt, “kiszélesíti” a védelmet, ezáltal a széleket le lehet zárni. Talán nem kapunk ennyit.
Ha 2-0-lal kihúzzuk, akkor most az menne, miért nem támadtunk. Hát most támadtunk, támadgattunk. Ez lett belőle.
Ma a két szélső középpályás nem zárt vissza a dózsás szélsőkkel. Ezért nagyon veszélyes a 3 védős játék, ezért kell nagyon begyakorolni.
Viszont had melengessek egy kicsit a bánatos szívünkön. 1975/76-os idényben volt az a bizonyos 3-8-as meccs!
Remélem tudjátok ki lett akkor a bajnok?
Hajrá FRADI!
2010 szeptember 11 at 21:19
Az mivel jobb hogy 2-0-al kihúzzuk…???Meséld már el nekem…Én örülök, hogy nem gyáva nyúl módjára játszottunk…akartunk…csak néha az akarásnak nyögés a vége…egyébként, ha 2-0 után felhozzuk X-re akkor is védőt hoztál volna be?
2010 szeptember 11 at 21:21
Hiába pontozzátok le Fapofát.
Ebben a csapatban benne van az, hogy akár lehet bajnok is! Ehhez azonban össze kell szednünk magunkat és tovább dolgozni. A csapatot össze kell rakni megfelelően, ma láttuk, hogy vannak hiányosságaink, de azért kell dolgoznunk, hogy minél kevesebb hibánk legyen, és minél több pontot gyűjtsünk!
2010 szeptember 11 at 21:13
Mindörökké Ferencváros!
borzasztó volt átélni a lila örömünnepet a liák között, a lila szektorban… nem tudtam bemenni hazai jeggyel a vendégbe, sajnos. azt omdom, ilyen futball. vannak ilyen napok, amikor az ellenfélnek minden sikerül, nekünk meg semmi. a bíró egyértelműen belenyúlt a meccsbe, amivel el is dőlt. szedett-vedett, szervezetlen volt a csapat sajnos a kiállítás után. és valóban, én is úgy láttam, hogy sokan nem tudták miről szól ez a meccs, milyen lelki háttere van, és nem küzdöttek ennek megfelelően. zsoldosoknak nics Fradi szívük… ennek ellenére nem haragszom a csapatra, csak sajnálom őket. siófok ellen természetesen kinn leszek a Szentélyben! jöjjön mindenki ki, és meglátjátok, meghálálja majd a csapat.
mindörökké Ferencváros!
2010 szeptember 11 at 21:09
Itt is felteszem a kérdést:
Ki hozta össze a keretet?
Miért nincs két normális szélsőnk 40 játékosból?
Ha van miért nem játszanak?
2010 szeptember 11 at 21:04
Én kimegyek a siofók meccsre de bemászok a pályára és leütöm a bírót ha ellenünk fúj,miért nem indulunk az osztrák bajnokságban
2010 szeptember 11 at 21:05
varte,
Megyek veled…
2010 szeptember 11 at 21:10
Mondjuk ez is megérdemelne egy kis vizsgálatot, hogy 6 meccsből miért fújt 3 meccsen botrányosan ellenük a bíró. A 6. kezes gólt szerintem ismét csak a 3 bíró nem látta. A többiről nem is beszélek. Azért itt komoly pénzekről van szó, emberek százezreiről. A vezetésünket sem értem, akik ezt szóvá sem teszik, amíg mondjuk Bíró Péter egy hétig tüntet a sajtóban egy tévedés után… De a lilákok is rendszeresen óbégatnak. Mi kussolunk és tűrünk…Nevetséges!
2010 szeptember 11 at 21:10
ÉN is!
2010 szeptember 11 at 21:15
azért nem indulunk mert ott nem kell a csürhe
2010 szeptember 11 at 21:21
Amióta világ a világ a Fradinak sokan próbálnak ártani. Ki így, ki úgy. Miért az MLSZ beismerte, hogy nem volt jogos Stanic kiállítása a Kispest ellen, de a döntést nem vétózhatja meg bla bla…Akkor mi a f.sznak vannak!? Amikor Gerát kiállították a válogatottban ahelyett hogy 11est kaptunk volna érdekes a Fifa elengedte az egy meccses eltiltást de az MLSZ nem tudja? Nem akarja! Heinz-el szerintetek másképp lesz? Ehhez hozzá kell szoknunk hogy akik nem Fradisták azoknak szálka vagyunk a szemében. Ezzel tisztában kell lenni.
Szarul játszottunk és ennyi. Akart a csapat küzdött, de nem játszott jól.
2010 szeptember 11 at 21:26
Heinz kap vagy 2-3 meccset…
2010 szeptember 11 at 21:02
Sajnos ez a meccs a bíró mellett Prukner mester miatt lett olyan amilyen ,én továbbra is bízom benne és nem fogom fröcsögve szidni,de higgadtan (már amennyire az ember az tud maradni egy ilyen gyalázat után) reálisan látni kell hogy nagyokat hibázott most,a legutóbbi két meccs után többed magammal agyon dícsértem a mestert ,most viszont csak elmarasztalni lehet ,3 védős rendszerben egy fiatal,gyors újpest ellen nem szabad játszani főleg nem egy Balog-al többek között (emberileg nagyon kedvelem Zolit de lássuk be ez a szint már nagyon sok neki ,elképesztően gyenge ,rosszul helyezkedik ,lassú nem ér vissza időben,szóval nagy hiba volt a szerepeltetése) ehhez jön még Junior kiszámíthatatlansága (ma ismét a rossz arcát mutatta meg nekünk játéktudásban),szóval már a meccs előtt elszúrta hogy kitartott ezen felállás mellett,ráadásul az első gól után ,plusz a piros után egyből lépnie kellett volna és át kellett volna állni 4 védős rendszerre Rodenbüchert behozva a gyakorlatilag ismét nullát nyújtó Józsi helyett,a szünetben is léphetett volna több poszton de ott sem tette meg ,se játékos cserével se játékrendszer változtatással nem adott esélyt annak hogy ne alázhassanak meg bennünket a makik ,súlyos hibákat követett el Prukner de legalább korrekt volt és egy az egyben vállalta a felelősséget,és biztos vagyok benne hogy tanul ebből a meccsből ,és fog még nekünk sok szép (és váratlan) sikert szerezni ezzel a csapattal,kitartás mester és sok sikert a továbbiakban ! Tudja mester ,két szót ismerünk , KÜZDENI MINDIG,FELADNI SOHA !!!
2010 szeptember 11 at 21:09
nem hinném, hogy Prukner sok sikert hoz nekünk, meg lennék lepve, ha a Siófok ellen még ő ülne a padon
2010 szeptember 11 at 21:49
Nyugi öcsém, Pruki győzelemre fog vezetni minket!!!!
2010 szeptember 11 at 21:00
Szívm szakad meg a csapatért! Szimpatikus, focizni tudó, és focizni akaró gyerekek, harcos hozzáállással, őszinte viselkedéssel, és nagyon sokan zöld szívvel! Egy dologgal nem voltak tisztában, és így Prukner úr sem. Ez a Ferencváros…minden bíró, minden politikus, minden mlsz tag élete arról szól, h nekünk betartson. Nagyon fáj, h ezek a srácok nem az újpesttel kell megküzdjenek, hanem meccsről meccsre teljhatalommal és síppal felruházott ámokfutókkal, mlsz büntetésekkel, eltiltásokkal és még rengeteg igazságtalansággal. Ez fáj, nem a vereség, mert aki Fradista az mindig győz, akkor is ha kikap!
2010 szeptember 11 at 20:54
Ne akkor légy fradista, ha bajnokságot nyerünk. Legyél akkor is, ha kormány végez velünk. A kormány és a hatágú mindig egyet akar: pusztuljon a fradista és minden igaz magyar. Biztos fáj gondolni a mára, de mi ott leszünk ha ember kell a gátra. Nincs az a szikla a világon mely fradistát a padlora vágjon Mi igaz ZÖLD-FEHÉR hívek mindig kitartunk bármily nehéz az ÉLET.
2010 szeptember 11 at 20:56
Ezért mondom, én kint leszek a Siófok ellen.
2010 szeptember 11 at 20:53
Csak azt mondja meg valaki hogy 0-3 után miért támadtunk? Annyira látszott hogy ha támadunk úgyis kapunk még gólt. És ha lőttünk volna? 3-1ről az Újpest otthon ellenünk emberelőnyben? ugyanmár, nem kapnak ki. Főleg bírói támogatással nem. 0-3 után nem volt esély. Stabilnak kellett volna maradni és eldugni a labdát és ha odaérünk akkor befejezni az akciókat. Ehelyett.. ész nélkül előre. Ez hiba volt
2010 szeptember 11 at 20:54
Ez az volt.
2010 szeptember 11 at 20:51
Sajnos ez a meccs évtizedekig kísérteni fog, ahogy a lilákat az a 0-5. Ennek ellenére van vissza út, de borzasztóan rögös lesz. Ma elveszett valami ami a tavaszi lilák elleni meccsig nem is fog visszatérni. Ma már feltérképezte az ellen, mi a gyengénk. Ez pedig éppen a tartás, és a küzdőképesség hiánya. A lelkierő az, ami hiányzik. Heniz meg pótolhatatlan. Most látszott csak igazán, mennyire kilóg a csapatból felfelé. A védelmünk minden meccsen borzasztóan muzsikál, inkább szerencse kérdése kapunk-e gólt. Ezen változtatni kell. Dragó és Tutó rohadtul kell! Csizma, a szélen elvan valahogy, de középen botrány. Junior meg… Ekkora vakmeccsekket nem lehet játszani. Szerintem ez a gyerek nem védő, hanem középpályás. Nála még Kuli is stabilabb hátul. Néhányan egyesre játszottak ma, és ami a legrosszabb nem KÜZDÖTTEK. Annyira nem lehet lebénulni, hogy kocogva mozogjon a pályán, amikor a klub történelme legsúlyosabb vereségébe fut bele… Összességében a bíró ellenére sem tudom felmenteni a csapatot. Félek, ez a vereség súlyosan demoralizálta őket. Remélem bizonyítják, hogy ez nem így van. Ennek ellenére, azon kevesek között leszek, aki a következő meccsen is kimegy. Semmi jóra nem számítok…
2010 szeptember 11 at 20:55
Én a gyenge játékot Prukner támadáserőltetésével magyarázom
mentünk előre, nem maradtunk hátulra..
2010 szeptember 11 at 21:03
Prukner ezt elcseszte. Az első nagy feladatba beletört a bicskája. Novák is kapott ki otthon 3-0-ra a liláktól, és hiába volt a BL, kapta a nyilasitibizést. Ez van. Ez a Fradi! Itt nem lehet bénázni. Nem ő az első aki erre rájön. Még bőven bizonyíthat, de az első vizsgán megbukott. Visszazuhant a kis vidéki edző szerepébe. Ráadásul Mészöly gyengécske csapata oktatta nagyon csúnyán…
2010 szeptember 11 at 20:51
most egy idézet jut eszembe hirtelen elkeseredettségemben…
“Akkor szeress a legjobban,amikor a legkevésbé érdemlem meg,mert akkor van rá a legnagyobb szükségem!!!”
elolvasgatva a hozzászólásokat,örülök,hogy mindenki a csapat mellé áll!
Újra bebizonyítva,hogy nem csak a legnagyobb szurkolótáborunk van,hanem a legnagyszerűbb is!
HAJRÁ FRADI!!!
2010 szeptember 11 at 20:49
Azt gondolom nem kéne bántani senkit a csapatból. Ez a mérkőzés már akkor eldőlt, mikor kiállították Heinzet. Az meg, hogy ennyit kaptunk.. ha 1-0 akkor is 3 pont jár ha 11 akkor is 3 pont. Jó tudom, hogy ennek a meccsnek nagy a jelentősége minden szurkolónál, de valahogy fel kell dolgoznunk.
Andrezinhot pedig nem kéne külön kiemelni, volt pár jó megmozdulása. És aki ezután a vereség után elpártol a csapattól, milyen FRADISTA? Most kell megmutatnunk, hogy mi is az igaz szeretet 1 klub iránt. (Együtt sírunk, együtt nevetünk)
2010 szeptember 11 at 20:49
Ez a mérkőzés a rossz, egyoldalú játékvezetésről szólt.
Bőr helyett, Heinz-et állította ki Solymosi játékvezető. Solymosinál kézzel is gólt lőhet az Újpest, meg lesből is.
Az élet kemény, de nincs itt a világ vége. Csak minden évszázadban van ilyen.
Hajrá Franzstadt, Hajrá Zöld Sasok!
2010 szeptember 11 at 20:48
Hibázott Prukner, hibázott a csapat, hibáztak a játékosok. Nagyon nagy pofon volt, amit még nagyon de nagyon sokáig az orrunk alá fognak dörgölni!
De azt érzem hogy ettől a bődületes arcon csapástól csak még nagyobb Fradista lettem!!!
2010 szeptember 11 at 20:53
Srácok, eddig csak olvastalak benneteket, most úgy döntöttem, regelek is. Mindenekelőtt: akkor is fradista vagyok, ha sok nullra kikapunk. Attól, hogy most kikaptunk, Prukner igenis jó edző. Sok örömöt fog nekünk okozni még! Kívánom, hogy minél hamarabb megtapasztaljuk. Jövő héten győzni fogunk! A játékvezetővel szerintem nem kell foglalkozni, bár engem is eszméletlen idegesít. HAJRÁ FRADI!!!!
2010 szeptember 11 at 20:42
Példaként szeretném felhozni az ETO-t, a múlt heti 0-3 után nem omlottak össze, és simán elverték a Debrecent. A következő héten rendet kell rakni a fejekben, vissza kell állítani a csapat önbizalmát, amihez talán segítséget nyújthat egy esetleges Siófok elleni győzelem, de ehhez kellenek a szurkolók is! Azok az igazi Fradi Szurkolók, akik ezek után is kimennek meccsre, és biztatják a csapatot! Hajrá Fradi!
2010 szeptember 11 at 20:41
Ha a Fradi játékosa lennék,az a minimum hogy nem veszem fel a fizetésem.Kiváncsi vagyok egyáltalán megfordul e valakinek ez a fejében…
2010 szeptember 11 at 20:39
en is ugy gondolom, hogy ez is a mi csapatunk!
viszont Prukner nyilatkozatat nem tudom mire velni… az egy dolog, hogy vissza nem alltunk, de hogy nem is rohamoztunk, az is biztos….. Meszoly egesz egyszeruen felkeszul a 3 vedos jatekunkbol, a ket szelen vertek tonkre mindent…. Lacikam, en nagyon birlak, de ma is latszott, hogy boven van meg mit tanulnod, egy igazan jo edzo lereagalta volna ezt es legroszabb esetben ket, harom kapott gollal lehozza a meccset…
2010 szeptember 11 at 20:36
Én csak 2 dolgot tennék hozzá:
1. Tele van a “vízipisztolyom”, hogy eddig 6meccsen 3igen kérdőjeles kiállításunk volt, elég furcsa h pont azt 3 meccset nem nyertük meg.
2.Azt mondom h jókor jött a pofon, az eredmények úgy alakulnak, h még így sem lóg meg egyik csapat sem! Most még belefért, feltéve ha ebből a vereségből a csapat tud épülni és erőt meríteni! Talán pont kapóra jön, h otthon fogadjuk majd az egyik újoncot! Több kell, sokkal több! (Hol van még mindig MILJKOVIC?)
HAJRÁ FRADI!!!!
2010 szeptember 11 at 20:35
Remélem Prukner és a csapat is tanul a hibáiból. Fájdalamas tanulópénz ez. Jó edzőnek tartom Pruknert, de szinte előre tudtam a meccs előtt a kezdő 11et és hogy megint 3 védő lesz. Az Újpest is sajnos:(
Talán ebben látom a hibát. Ha reggelig játszottuk volna ezt a meccset akkor sem rúgtunk volna egy gólt sem…
Abban reménykedem, hogy a csapat ebből a nagy zakó okozta sokkból majd képes lesz talpra állni a Siófok elleni meccsig.
És abban reménykedem, hogy tavasszal kitömjük a majmok kapuját legalább egy 5össel…Ma minden bejött nekik:
- Két kapufa és végül mindegyik bepattant(1ik kézről)
- Emberelőnyt nyertek a lottón szelvény nélkül
- Rohadt peches napot fogtunk ki ami keveredett rossz formával is
Fájó ez a vereség nehéz kiheverni. De Fradista voltam, vagyok és leszek. Akkor is ha 10et vágnak be. Akkor is amikor az NBIIben voltunk.
Null forintból lévő csapatunk van. Ahhoz képest ezt a meccset leszámítva nem szégyenkezhetünk. Remélem Prukner tanul a hibákból és mi szurkolók is türelemmel leszünk.
Hajrá Fradi!
2010 szeptember 11 at 20:41
ja biztos h tudta az úttest h 3 védővel fogunk kezdeni de nem is volt ezzel gond az első gólig ahol asszem andrezinho maradt le a gólszerző úttestiről, arról nem tehet prukner h lemaradt
2010 szeptember 11 at 21:00
Igen ebben igazad van. Adrezinho maradt le, de mit vársz egy 160 cm-es vagy mit tudom én milyen magas játékostól, hogy lefejeljen egy nála kb 20cm-rel magasabb védőt? A védelmünk sajnos most csapnivaló volt. Átjáróház…
A másik baj az volt hogy az előző meccseken ha 3an nem tudták megoldani a védekezést akkor általában Maróti besegített. Most sajnos nem tudott:(
És nem Prukner nyakába akarom varrni a vereséget, mert ezt elsősorban fejben vesztettük el. De ahogy ő is beismerte más taktikát kellett volna hogy alkalmazzon. A nagyobb ellenfelek előbb-utóbb ki ismernek minket és kegyetlenül ki is használják majd ha mindig azt játsszuk. Igaz ez működött a Fideszoton és az Eto ellen. Sajnos most nem.
2010 szeptember 11 at 20:34
Kulcsár és stanics csatár?
2010 szeptember 11 at 20:38
Kit szeretnél edzőnek?
2010 szeptember 11 at 20:39
Kulcsár kb. annyira, mint Schemberi, legalább is most futónak állt bele.
De ezek a cserék már nem osztottak, nem szoroztak, 5:0-nál már nem volt miért (és miként) belenyúlni a meccsbe.
2010 szeptember 11 at 20:27
Amióta az eszemet tudom, nem kaptunk ki még ennyire, pedig volt közte Real Madrid, Ajax, Newcastle.
Amióta az eszemet tudom, Fradista vagyok, annak születtem és akként halok meg. Sajnos sokat hibáztunk, azt hittük intelligens meccsünk lesz egy intelligens ellenféllel. Erre kaptunk aprítást és egy 12. ember síppal a pofájában. Vmiért nem tudok haragudni a csapatomra, minden elárul Bence sírása. Talán most rájöhettünk, h nem minden papsajt.
Összegezve: mi most kikaptunk 6-0-ra, de lehet, h a következő fordulókban zsinórban nyerjük a meccseket, míg a dózsa ellentétes utat jár be.
2010 szeptember 11 at 20:25
en mar lattam egy 6-1 et debrecenbe csatlakozom buszke vagyok hogy fradista vagyok csak a FRADI!!!!!
2010 szeptember 11 at 20:24
Egy csatában súlyos vereséget szenvedtünk.
A háború még nagyon sokáig tart. Holnaptól menni kell tovább és jövőhéten meg kell b@szni a siófokot.
Hogy Simon Tibit idézzem a madridi 1:6 után:
Nem szabad egymásra mutogatni, lehorgasztott fejjel búslakodni. Menni kell tovább!
Csúszni-mászni kell. Ha vér kell, hogy folyjon akkor vér fog folyni, de jövőhéten nyerni kell!!!!!!
2010 szeptember 11 at 20:46
Így kell ezt felfogni!Jövő héten nyerni kell!
2010 szeptember 11 at 20:24
És Pruckner továbbra is az én edzőm!
2010 szeptember 11 at 20:25
Bocs, PruKner.
2010 szeptember 11 at 20:23
Azért Andrezihnot kár volt kiemelni.
az egész csapat szar volt az első negyedóra után.
mellesleg jobb lesz jobban felkészülni az emberhátrányos játékra ,mert a jelenlegi játékvezetés színvonala alapján minden meccsben benne van egy kiállitás tőlünk.
2010 szeptember 11 at 20:19
kurv.a nagy zako.
megszakad szivem.
de ez csak egy meccs a tobbezer elottunk es mogottunk levobol.
lesz meg masmilyen is.
letorlom konnyiemet, es keszulok a kovetkezo gyozelemre.
fogunk meg prukner urral egyutt unnepelni.
2010 szeptember 11 at 20:23
Én is csatlakozom hozzád de rohadt nagy a keserűség bennem és az a legrosszabb,hogy majmok ezt meddig fogják emlegetni.
2010 szeptember 11 at 20:26
Akkor torolgessuk hárman a konnyeinket…
Lonsdale igazad van.. 10 év mulva is ezt fogják még szívni..
2010 szeptember 11 at 20:28
Engem csak a FRADI érdekel!
Nem számít mit mondanak!
2010 szeptember 11 at 20:31
Nem emlegetik sokáig, ha majd az Albertben elkenjük a szájukat!
Mindörökké Ferencváros!
2010 szeptember 11 at 20:33
Jövőhéten nyerni kell, és akkor az alsóházból emlegethetik, mikor mi ott leszünk az első 3-ban!
2010 szeptember 11 at 20:16
Fradista vagyok, ez az én csapatom, azt mondom: HAJRÁ FRADI!!!
(Aki gondolja, úgy érzi csatlakozhat,
megtisztelne vele!)
2010 szeptember 11 at 20:18
Teljes mértékben eggyetértek!!
HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010 szeptember 11 at 20:18
csatlakoztam
2010 szeptember 11 at 20:18
ÉN IS! (Y)
HAJRÁ FRADI :)
2010 szeptember 11 at 20:19
Sly!
Ez nem kérdés!
Olvastam én is azokat a kommenteket, akik nem akarnak kimenni a siófok elleni meccsre.
Ők vegyenek hétfőn egy debrecen mezt és szurkoljanak a lokikának. Még európa liga meccsre is mehetnek.
2010 szeptember 11 at 20:27
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS!
2010 szeptember 11 at 20:43
csatlakozom!!
2010 szeptember 11 at 21:21
HAJRÁ FRADI!!!
Én ott leszek jövő héten és tudom, hogy nyerni fogunk
És hiszem és vallom, hogy az előttünk álló években a Fradit és Pruknert nagyon sokszor fogja még ünnepelni a nagyérdemű…
2010 szeptember 11 at 22:34
Szívből köszönöm mindenkinek és az up-olóknak is! Azt gondolom, van remény. :)
2010 szeptember 11 at 20:16
Mutassuk meg Siófok ellen h mi akkor is FRADISTÁK vagyunk hogy ha a csapatunk elég csúnya vereséget szenved!!!!!
CSAK FERENCVÁROS!!!
2010 szeptember 11 at 20:15
Egy hét múlva jön a Siófok, Heinz nélkül lehet bizonyítani!
2010 szeptember 11 at 20:14
Kikaptunk…Sírok..
De ne most adjuk fel!!!!!!!!!!
MOST KELL CSAK IGAZÁN KIÁLLNI A CSAPATÉRT!!!
HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010 szeptember 11 at 20:30
Én is így gondolom!szerintem minden Fradi szurkolót letaglózott az eredmény,de ne tiporjuk már sárba csapatunkat.A vereség ugyanúgy benne van a játékban ,mégha ilyen megalázó is.Nekem is vérzik a szívem,de azért még FRADISTA maradok!HAJRÁ FRADI!
2010 szeptember 11 at 20:13
HAJRÁ FRADI!!!
2010 szeptember 11 at 20:15
“ez is a mi ez is az én csapatom!”
Ámen!