Pénteki ellenfelünk legalattomosabb és legellenszenvesebb játékosa ( na jó, Böőr Zolit nem számítva) is szakított időt két Curtis klip forgatása között és nyilatkozott a városszéliek honlapjának.

– Csak és kizárólag kellemes emlékeim vannak a Ferencváros elleni derbikről. Hat gólt szereztem a zöld-fehérek ellen, amelyből három győztes gól volt. Számomra nagyon emlékezetes a 2004-es, amikor Szűcs Lajossal csaptam össze, vagy harminc méterre a kaputól, és a labda végül magas ívben szállt a hálóba. Azzal egyenlítettünk. És akkor még nem is beszéltem az őszi 6-0-s, történelmi sikerről. Nem szeretném rangsorolni ezeket a gólokat, illetve találkozókat, mindegyik győztes derbi nagyszerű élmény.

– Jelenleg nyolc hely és nyolc pont a különbség a Ferencváros és az Újpest között, az ellenfél javára.

– Na ez az, ami semmit nem számít egy derbin, itt minden megtörténhet. Stabilabb teljesítményt nyújtott a Ferencváros összességében, mint mi, de ezzel kár foglalkozni, mint ahogy azzal is, hogy az elmúlt két meccsüket elvesztették a zöld-fehérek. Egy derbin nincsenek előjelek, nincs tabella és nincs pontszám, csak pillanatnyi forma és koncentráció létezik.

– Ti, rutinosabb játékosok foglalkoztok a fiatalokkal, felkészítitek őket arra, hogy mi vár rájuk?

– Az őszi mérkőzésen a fiatalok nagy része már megtapasztalhatta, mitől különleges és egyedülálló ez a mérkőzés, és azt hiszem, megállták a helyüket. Idegenben ugyan többen még nem léptek pályára az Üllői úton, de bízom benne, hogy mindenkire pozitív hatással lesz az atmoszféra, hiszen véleményem szerint jó hangulatban mindig könnyebb jól játszani. Úgy érzem, hogy kezdünk stabilabbak lenni, és én is egyre jobb formában érzem magam. Remélem, ez igazolást nyer az Üllői úton is!
(ujpestfc.hu)