Az első félidőben öt, a másodikban tucatnyi helyzetet alakítottunk ki. A támadásokban nagy szerepe volt a visszatérő Abdinak, aki a jobb oldalon elfutva, vagy veszélyes szögleteket beívelve veszélyeztetett. Két gólunk is – jobboldali – szöglet után született, az egyiket Liban, a másikat az ő cseréje, Tóth Bence tekert bele. A góloknál asszisztot Rodenbücher (Schembrinek beemelve a labdát), Abdi (Csizmadiának szögletből) és Balog Zoli (Tóth szögletét megcsúsztatva Marótinak) adott.
Az MTK-t Schembri, Csizmadia (4-4-szer), Maróti és Abdi (3), Rósa (2) Miljkovic (1) veszélyeztette.
2011 április 26 at 11:21
Jó ez a csapat! Ezzel a győzelemmel szerintem kilábaltunk a gödörből!
2011 április 26 at 10:49
Rósát szépen kielemeztük, de nekem azért Heinz-zel is vannak fenntartásaim. Természtesen elismerem a képességeit, de az utóbbi 5-6 meccsen az Majmok ellenit leszámítva, kerékkötője volt a csapatnak. Nem számoltam meg, de érzésre is a legtöbb labdavesztése a középpályán Heinznek volt. Az MTK, a Vasas és a Siófok ellen is. Szeritnem pihentetni kellene és megpróbálni a helyén Bencét vagy akárki mást.
2011 április 26 at 11:04
Nem tisztem Heinz-et védeni, de azt is látni kell, hogy amikor hozzá (vagy felé) megy a labda, az esetek nagyrészében szabálytalankodnak vele szemben, ami legtöbbször (talán erőfitogtatási szándékkal?) megtorlatlanul marad. Az is igaz, hogy ő is keményen bánik az ellenfeleivel, amit a játékvezetők nagy része túlzottnak tart. Az is feltűnő, hogy Schembri földre kerüléseit követően milyen ritkán fújnak a játékvezetők a javára…
Nem tudom, lehet csak nekem tűnt fel a fenti két dolog, de én hajlamos vagyok ilyenkor azt hinni, hogy a (talán kisebbségi komplexusban szenvedő) játékvezetőink a neves külföldi futballistákkal szemben így próbálnak kompenzálni…
2011 április 26 at 11:23
sokszor látom Heinzen, hogy csak úgy duzzogva sétál vissza, de azért a legtöbb pont emberhez érkező passza neki van. sokszor nézem, hogy minek van még pályán, aztán ad egy olyan labdát, hogy csak na… aztán az ajtó-ablakot meg elszúrja mondjuk Rósa…
2011 április 26 at 13:23
Rósa – Heinz párosról csak annyit, hogy Dénes 8-10 percen keresztül nem ért labdába a vasárnapi meccsen,ezt a közelemben ülő szurkoló mérte.
Marekról annyit, hogy tényleg nincs csúcsformában, de az azért nonszensz, hogy a szabálytalanságok felét fújják le vele szemben kb, viszont, ha ő lép oda kicsit keményebben már sípolnak is.
Szóval inkább legyen 2 Marek a csapatunkba, mint egy Dénes.
sőt
én már egy Heinzcel is elégedett lennék, ha Rósát nem engedik játszani.
2011 április 26 at 13:40
Szerintem Schembri néha puding, de ettől függetlenül nagyon szeretem és jó játékos. Az utóbi idő egyik legjobb légiósa, nem csak nálunk, hanem az NB1-ben is. Az ellene elkövetett “szabálytalanságok” nagy része szerintem nem jogos, jól ítélnek a játékvezetők és sokszor rá is játszik, persze volt már ennek az ellenkezője is, de ahogy szokták mondani a bírói tévedések kiegyenlítik egymást. Szerintem mostanában nem fújnak nekünk rosszul(pl: Csizi kezezése az MTK ellen). Amelyik meccset tudom vissaznézem a TV-ben is és azért a visszajátszások ezt igazolják.
Heinz meg tényleg jó, csak akkor azt nem értem Petit miért szidta mindenki az utolsó két szezonjában, hogy hagyja már abba. Ennyit Ő is hozzátett, sőt szerintem többet, mert meghatározó ember volt az öltözőben is. Nekem még mindig nagyon hiányzik, hogy nem láthatom a pályán hétről-hétre, Nagyon szerettem a játékát.
Hajrá Fradi!
2011 április 26 at 13:54
hát igen… Peti! nehéz hozzá hasonlítani akárkit is.
én pont az a korosztály vagyok, akinek a Fradi a Kapitánnyal Fradi :(
2011 április 26 at 14:20
Olykor én is azt érzem a magyar bírókon, hogy nagyon egóból vezetnek. Heinz pedig kiváló céltábla lehet számukra: “Ki vagy te, Eb-ezüstérmes? Anyád, nesze egy sárga!”
2011 április 26 at 09:51
Rósával tele a puttonyom. Sokadik meccse látom, hogy nem értem:) Tegnap megnéztem az ismétlést (mondom a libaaréna káros köde homályosította el a látásom), és egyszerűen eszméletlen, hogy minden labda elől menekül, bebújik az ember mögé, rosszul helyezkedik, és ha néha mégis megtalálják egy labdával, akkor azzal jó esetben semmit sem kezd, rosszban meg azonnal eladja. Nem volt egyetlen normális megmozdulása sem. Tényleg nem értem, hogyan kerülhet mégis minden alkalommal fel a gyöpre…
Ha csak Juniort megnézzük, aki a helyére jött: első labdaérintéséből hibázott, felvette a tempót, és azonnal zakatolt fel s alá, fél óra alatt ezerszer többet hozzátéve a játékunkhoz. Szóval nem tudom, hogy mi az érdeme a kis kopasznak…
2011 április 26 at 10:14
Próbálok adni Neked egy magyarázatot (az első diplomám tanári diploma volt, és egyetemistaként tanítottam középiskolában, szvsz nem állok messze a magyarázattal az igazságtól): amikor Prukner idejött, hozta magával a bizonytalan vidéki tanár tutiját, azaz “az osztály hangadóit kell a magunk oldalára állítani, akkor nem lehet baj…”, ezzel a felkiáltással kitalálta Rósát csapatkapitánynak. Ami – lássuk be – az ő szempontjából nem volt rossz választás, hiszen ha valaki meg szervezkedni akar a megbuktatására, Rósa tökéletesen alkalmas rá, az idősebbek közül való, angolul tud kommunikálni a légiósokkal, és minden, csak nem széplélek, megjárt már egy rakás csapatot, simán kinézhető belőle, hogy megszervezi, hogy alátegyenek az edzőnek. A 2. butatanár szabály: keress egy bűnbakot, akin meg tudod mutatni, milyen kemény vagy. Erre tökéletesen megfeleltek az angolok, hiszen ez egybeesett az elég erős nacionalista igénnyel (ennek a levét isszuk Elding elzavarásával és Abdi hosszas egrecíroztatásával).
Eltelt közel egy év, és Prukner még mindig nem érzi elég szilárdnak a helyét (ez részben nem az ő hibája, a külső bizonytalansági tényezők is befolyásolják a dolgot), ergo továbbra sem mer váltani a “házbizalmi” szerepkörben, ezért nézhetjük még Rósát, aki viszont ha így folytatja, a teljesítményével ki fogja erőszakolni a palotaforradalmat, mert sokáig nem lehet már elnézni. Szvsz Prukner minden nap azért imádkozik, hogy Rósa lendüljön formába, mert nem találta meg az utódját, aki átvehetné Rósa bizalmi jogkörét.
2011 április 26 at 10:20
Ezen most elgondolkozom picit, mert sajnos elfogadható magyarázat lenne:)
2011 április 26 at 10:25
hehe Bandi nem rossz magyarazat:)
en gorcsot kapok hacsak meglatom Rosa kopasz fejet, a nevetseges szakallat, meg azt az idiota kotest a kezen ami ki tudja miota es minek van rajta mindig. de ez nalam nem par meccse tart, hanem legalabb 2 tucat.
2011 április 26 at 10:27
Rósával kapcsolatban igazad lehet, Bandi. De Elding? Ha jól emlékszem, arról volt szó, hogy abban az érában az angol játékosok sokkal többet kerestek, mint a magyarok (lásd Megyeri esetét), és Eldingnek új szerződést kínáltak fel, amelyben értelemszerűen alacsonyabb fizetés szerepelt, ezt azonban nem fogadta el az angol, és távozott a Rochdale-hez. Előtte valóban megbüntette Pruki késés miatt, ez nem volt teljesen jogos, mert félreértés szülte a késést. De ha ennyire “angolmentesíteni” akarta volna a csapatot, akkor Stockley-val is kiszúr hasonlóan, gondolnám én. Abdival kapcsolatban pedig szerintem nincs igazad, ő csinált olyat, hogy egy meccsnapon beteget jelentett, majd aznap este látták a Dokkban bulizni. Ezek után ne várd, hogy Prukner a keblére ölelje, annyira nem nagy spíler Abdi, de ha úgy folytatja, mint az MTK ellen, és gondolom most már az edzéseket is normálisan csinálja, akkor maradhat kezdő.
2011 április 26 at 10:28
Inkább azon kellene törni a fejünket, hogy a jelenlegi keretben ki veheti át a játékosbizalmi szerepét: Dragó vagy Balog logikus választás lennének (főleg az előbbi), de nekik mindkettőjüknek már nagyon kifelé áll a rúdja (vagy inkább az öregfiúk csapat felé), tudat alatt érzik ezt a többiek is, így ők rossz választások. Csizi is magyar, rutinosnak is számít, de kötve hiszem, hogy az elfogadottsága elég erős lenne a csapaton belül és feltételezem nem szolgálhat kapocsként a légiósokhoz. Béla a viszonylag stabil teljesítményével felmerülhet, de ő nem jó választás, mert Prukner hozta, ergo megosztó személyiséggé válhat a csapaton belül (lásd még: a szurkolók is megosztottak vele kapcs.). Légiós nem jöhet szóba ilyen szerepre, és gyakorlatilag elfogytunk. Rodi, Bence, stb. túl fiatalok a szerepre, és még sokat kell bizonyítaniuk mind a pályán, mind azon kívül. Ebből is látszik, mekkora nagy gondban lehet Prukner Rósa ritka szar formája miatt.
2011 április 26 at 10:30
teljesen egyetértek Bandi írásával, valóban azért jászik Rósa, mert hangadó. Ha Bence eltudná fodadtatni magát jobban, akkor talán…..
2011 április 26 at 10:33
Kemény beírás ez Tőled Bandi, de sajnos bőven lehet ebben igazság, mert a tények bizony önmagukért beszélnek.
2011 április 26 at 10:35
Kelemen, Eldinget és Abdit csak arra hoztam fel példaként, hogy kellett valaki, akit negatív irányba kivételezett, nem csak pozitív irányba, hogy legyen példa arra, hogy milyen szarul jár, aki nem áll be az általa húzott sorba. Tudjuk, hogy nem Abdi az egyetlen discoba járó focistánk, mégis őt találta meg folyton, mint ahogy nem Elding volt az egyetlen, akinek zűrös volt a szerződése. Stockley pedig mégis mennyi lehetőséget kapott tőle??
2011 április 26 at 10:42
Bandi,
sok igazat írsz le, de azért itt hangosan fölnevettem:
“Erre tökéletesen megfeleltek az angolok, hiszen ez egybeesett az elég erős nacionalista igénnyel (ennek a levét isszuk Elding elzavarásával és Abdi hosszas egrecíroztatásával).”
Erős nacionalista igény…ez jó! :)
2011 április 26 at 10:42
Annyit kapott, amennyi elég volt, hogy kijátssza magát a csapatból, de én nem erre kívántam rámutatni. Hanem azt jól láttad meg, hogy volt egyfajta ellentét az angol és magyar játékosok között, tekintve a fizetésbeli különbségeket az angolok javára. De, ha valóban nacionalista indíttatásból cselekedett volna Prukner, ahogy állítod, akkor szerintem Stockley-nak is fel kellett volna ajánlani egy új szerződést, benne alacsonyabb fizetéssel, mint Eldingnek. Ez nem történt meg, viszont Ferenczivel volt egy hasonló eset, aki szintén többet keresett, mint az átlag, tehát itt azért nem nacionalizmusról lesz szó. Eldinget szerintem a késése után szúrta ki Prukner, mint negatív célpontot, Abdinak pedig a lazasága nem tetszhetett neki.
2011 április 26 at 10:46
Nagy kirí Rósa a csapaptból, nem hiszem, hogy csak nekünk tűnik fel. Az a baj, hogy nincs nála jobb, jelenleg, ez van.
Alibizik, nem tudok mást mondani.
2011 április 26 at 10:53
Kedves Kelemen!
Eldingnek voltak lehetőségei, Stockley komának viszont már nem igazán és ő csak emiatt maradt.
Arról nem beszélve, hogy a büntetés miatt rohadtul berágott Elding, mert egyáltalán nem érezte ezt jogosnak.
Pláne, hogy ő maga kereste fel telefonon a Zrt. akkori vezetését a nyaralásának idejében, hogy mégis mi a bánatos franc van, miért is olvassa a neten már szinte mindenütt azt, hogy őt keresik!
Na mindegy, anno mindezen én is nagyon fel….tam magam és mai napig nem értem Pruknerék akkori döntését. :-(
2011 április 26 at 10:56
Dr. Tibo, a hivatalos Elding-védőügyvéd:)
2011 április 26 at 10:59
Igen, számomra sem teljesen világos a sztori, de ugyanúgy Ferenczi története sem. De azt nem feltételezem, hogy mindegyiket szándékosan tette volna lapátra Prukner, tekintve, hogy mindkettő csatár, és nélkülük csak Pölöskey maradt, tehát nem gondolnám azt, hogy saját magával akarna kiszúrni ilyen látványosan.
2011 április 26 at 11:01
Rósánál bárki jobb, Kiskacsa!
Egész egyszerűen az nem igaz, hogy Józsi, Bence, Junior, vagy Fülöp ne lenne képes legalább erre a semmilyen teljesítményre!
2011 április 26 at 11:02
Jól tudod kedves Gép, hogy ez nem védőügyvédség, vagy egyebek kérdése!
Sajnos… :-(
2011 április 26 at 11:14
(azért mindig ott vagy amikor kell:))
2011 április 26 at 09:29
remélem ezzel a győzelemmel megtörik a jég, mert olyan érzésem volt az egyenlítésig hogy továbbra is be vagyunk oltva gól ellen… pedig aztán volt ott két kapufa, ismét nem kevés kapus bravúr, szóval azt nem lehet mondani hogy nem találtuk el a kaput… kékeknek meg az második vagy harmadik kapura lövés rögtön befelé pattant a kapufáról…
2011 április 26 at 09:32
Ha Rósa odalép tisztességesen és nem emelgeti lagymatagon a lábát 2 méterre az embertől, az nem is lett volna lövőhelyzet sem. Akkor pedig reggelig sem rúgnak gólt.
2011 április 26 at 09:43
az a gól jól példázza a csapatunk védekezését… érthetetlen hogy 5-10 méterre képesek üresen hagyni az ellen játékosait. Nem csak Rósa, hanem az egész csapat… Mi ha támadunk rögtön ott vannak a nyakunkon. Ha viszont erőnléti problémáról van szó akkor gázosabb a szitu…
2011 április 26 at 10:16
Tottata,
Az 1ik védőnk kilépett a játékosra, csak ott volt Rósa s így a védőnk visszament a helyére.. Rósa balfaszsága miatt kaptunk gólt…
2011 április 26 at 10:34
Nem Rósát védem Isten ments, nekem is tele van a batyum vele. De megnéztem a szitut és valóban kilépett rá egy védő mikor már megkapta a lasztit. Viszont amikor megkaphatta, 5-6 méterre senki sem volt tőle és ez most csak egy eset, de ilyenből több száz van egy meccsen. Egyszerűen engedjük őket szabadon passzolgatni aztán ha beindulnak lendületesebben jó ütemben húzzák meg a labdát, az 5-6 méter hátrány iszonyat sokat jelent… anno Szkukalek volt ilyen hogy szabadon hagyta az ellen játékosait és késve lépett ki, stb. Most az egész védelmünk… Figyeljétek meg sokszor milyen távol vagyunk az ellentől és a jobb csapatok ki is használják, mert könnyedén mögénk kerülnek…
ebben a gólban mondjuk nem a védőnek kellett volna kilépni, hanem a középpályás védekezésünknek valahogy jelen lenni… Hát Rósa ott volt darabra, csak rossz helyen ahogy szokott… Meg lehet nézni hogy sehol senki nem volt ott 20 méteres körben, sőt ha nem a lövést választja, a szélen tök üresen jött egy másik emtékás… valami botrányos a védekezésünk a játékosok helyezkedése és a feladatuk elosztása… most végre legalább gólokkal válaszoltunk és ez elég volt a 3 ponthoz, de hogy meg tudjuk-e ugyanezt csinálni Kaposváron, Szombathelyen, vagy otthon a Loki ellen, hát már erősen rezeg a léc, de bízom benne minden össze fog jönni…