Reméljük eredménnyel.
Gőzerővel dolgoznak a csatárkérdés megoldásán a szakmai stáb vezetői. A hírek szerint ma nagyüzemi forgalom volt az Üllői úton. Egymásnak adták a kilincset a játékosügynökök és menedzserek, akik szinte többen voltak, mint a játékosok. Nem meglepő módon elsősorban csatárok iránt érdeklődünk, reméljük legalább Marek szintű eredménnyel.
2011 június 17 at 02:03
[...] Csatárokat kerestünk ma Reméljük eredménnyel. [...] [...]
2011 június 16 at 20:47
Most értem haza, nem fogjátok elhinni mit láttam! Falusi Mariannt láttam egy svéd rendszámú autóban, egy svéd rendszámú autóban,valami juden orrú csóka ült mellette, kiszálltak, és bementek a székházba. Mariannak szűkös volt a bejárati ajtó,a két szekus segített azonban neki, így mind a kettőjük sikerrel bejutottak. Miután kijöttek,forró csókot váltottak egymással, a svéd horgas orrú kezében egy dosszié és egy Fradi mez volt,Mariann kezében pedig egy RTL Klub feliratú dosszié egy kapus mezzel. Mikor kinyitották a csomagtartót egy Ajax,egy Juve,egy Inter,egy Barca és egy Milan mez volt szépen összehajtogatva egymás mellett,majd az egészet letakarta a mezünkkel. Mariann ezt mondta élete párjának: “Continue here!” Válasz: “Does not kill me here?” Mariann: “I don’t know…” Következtetés: Az RTL Klub Falusi Mariann által főszponzor kíván lenni,mindeközben összejött Zlatan Ibrahimoviccal,akivel enyhíteni kívánják csatárgondjainkat,ám ő félve jött Budapestre,mert még fiatalnak érzi magát a halálhoz.
2011 június 16 at 21:13
sz.tem most már kezd olcsó és unalmas lenni a ‘fantáziálás’…
2011 június 16 at 21:44
Én aztán,kedves druszám, nem fantáziáltam,csak kemény drog a gomba…
2011 június 16 at 22:42
Aki nem tud angolul,az miert nem ir csak az anyanyelven?
2011 június 17 at 00:57
very primitiv iromány..
2011 június 16 at 20:15
SZOMBATON DUNABOGDÁNYBÓL MEGYEK DUNASZERDAHELYRE! ESZTERGOM ILLETVE NYERGESÚJFALU
KŐRNYÉKÉRŐL DIJMENTESEN ELVISZEK 3FŐT!!!! TEL.0620-3289-632 HAJRÁ FRADI!!!!!!!
2011 június 16 at 19:03
most olvasom a “másikon”,h volt egy valóban jó brazil csatár,de annyit kért,mint Schembri ,ill. van egy argentín és egy belga csatár jelölt. esetleg tudtok erről valamit?
arról is nagy csend van,h nevesebb csapattól vennénk kölcsön játékosokat..
2011 június 16 at 18:43
Sziasztok!
Én egyvalamit nem értek, ha tavasszal annyira meg voltunk elégedve a két argentin (Birge, Sosa) játékával és csak a pénz miatt nem igazoltuk le őket, akkor most miért van az, hogy még elő sem kerül a nevük! Pedig Morales-t is meg tudtuk szerezni, szóval a kapcsolatokkal elvileg nem lenne gond!
2011 június 16 at 20:53
Nem a pénz miatt,hanem mert nem maradt február végén a székházban 1 db aláírásra feljogosított személy.
2011 június 16 at 18:02
Visszajön Hajnal Tomi, huszti Szabi, és Gera Zoli!!!!!!!!!!
Nem akarom elkiabálni de… Nekem a szomszédomnak a munkatársa mondta, hogy azt hallotta a feleségétől, ő pedig a szeretőjétől, aki az egyik ivócimborájától értesült, miután megtudta a sarki zöldségestől, hogy azt hallotta az egyik bátyjának a fiának az osztálytársától, aki nagyon jóban van valakivel aki jóban van azzal a gyerekkel, aki pedig jóban van azzal aki ismeri az egyik srácot aki már járt a Fradi utánpótláscsapatainak az edzésére egyszer és ott ismerte meg az egyik srácot akitől ezt hallotta, mert ő pedig a nagymamájától tudta meg, aki ismer olyat aki látott már olyan embert aki a székházban dolgozik állítólag…
2011 június 16 at 18:07
:)
2011 június 16 at 18:07
söt a lányom keresztanyának ahugának a fia is ilyesmit hallott
2011 június 16 at 18:14
Hajnal és Huszti nem Fradi szint!
2011 június 16 at 18:23
Hát Albert Camus ezt anno mások is így gondolták, mert Husztit Sopronba akarták eladni Hajnal Tomit meg 1 ft-ért adták Fehérvárnak
Érdekes lenne megnézni az akkori vezetőség névsorát
2011 június 16 at 20:20
…a Vácnak adták el és még mellé Szollárt is,viszont kaptunk értük egy korszakos klasszist:Vámosi “vállfa” Csabát…Mindez azért történt,mert a Varga Zoli javasolta,hogy kapjon szerződést 16 és fél évesen,amit a besúgó minden áron meg akart akadályozni.Sikerült is neki,hogy egye meg a fene.
2011 június 16 at 20:38
nagy poén….pfff
2011 június 16 at 17:59
Nem érzitek kissé komikusnak, hogy sokan már annak örülnétek, ha bejelentenék, hogy jövő héten várhatóan érkezik két minőségi brazil támadó a spanyol 2-ből. Persze kölcsönadták őket az osztrák 2-be és ott is csak padoztak…
Grúz stabil játékos, ingyen remek igazolás. Ottentől szintén nagyon sokat várok, az NB1-ből is kiemelkedhet. Jovanovics tipikusan az a fajta játékos, aki nem fog beválni, de cáfoljon rám, nem is akarom látatlanul szidni, kritizálni.
Fitos és Kulcsár is lendíthet a csapaton csereként.
Dragóner, Heinz és Schembri távozása (Attilánál visszavonulás) sajnálatos, nagyon fognak hiányozni.
Oláh és Lázok közül én sokakkal ellentétben a kaposvárit választanám, Lázok örök ígéret marad. Szerintem baromi sürgősen felejtsük el az “alisonokat”, mert csak az időt vesztetjük. Komolyan mondom, érthetetlen, hogy Felix vagy éppen Alison neve felmerül. Eddigi pályafutásuk alatt sehol nem bizonyítottak, de mi várjuk tőlük a megváltást.
Továbbá bizakodom, hogy realizálódnak a támogatók, szponzorok.
Hajrá Fradi!
2011 június 16 at 18:11
Vitatkoznék az érveiddel.Jovanovics tipikusan az a játékos aki nagyon meg fog felelni ismerve a szerb mentalitást és látva a videóját.Kulcsár nem lendít a csapaton. Dragóner igen de Heinz és Schembri nem fognak hiányozni.
Oláh és Lázok közül én Lázokot választanám mert tud focizni.
Alison egy jó focista Félix meg a kedvencem mert magas és ebben a szarkupac ligában ilyen emberre van szükség.Persze nem ártana szerintem sem egy ARGENTIN FORLAN sem!
Mindig az a hasznos játékos aki bizonyítani akar és aki még nem bizonyított az fog is csak bizalom kéne, persze nem magyar módra!Jut eszembe én is bizakodom ahogy Te is! Látod ezek az érvek:) meg a HAJRÁ FRADI!
2011 június 16 at 18:15
tudod a magunkfajtáknak pont az az esélyük a pénzszerzésre, hogy olyan játékosokat fedezünk fel, akik még nem futottak be (lásd Schembri) és 1-2 év felfuttatás után pénz csinálunk belőlük (lásd Kaposváron Alves, Nikolics). de lehetne hozni példákat magasabbról is, a PSV, Ajax, stb. ugyanezt csinálják, csak egy (kettő, három) szinttel feljebb. kiszemelik a játékost, akinek európában még nincs neve (pl: Dzsudzsák) megveszik, futtatják és jópénzért eladják.
szóval amire ki akarok lyukadni, hogy ahogy itt mondani szoktuk, a “kukában turkálni” játékosok után igenis van értelme. aki ügyes, annak mindig akad 1-2 amiből jó lóvét csinál. (persze ehhez észnél kell lenni a szerződésekkel, nem úgy, mint Schembri esetében)
sajnos nekünk (de úgy a magyar csapatoknak általában is) nincs pénzünk arra, hogy kész sztárjátékosokat vásárolgassunk ki a szerződéseikből. el lehet jutni arra a szintre is, ha valaki ügyesen sáfárkodik, de jelenleg mi attól messze állunk. úgyhogy marad az, hogy lejárt szerződésűeket tesztelgetünk és várjuk, hogy mikor akadunk egy újabb Schembrire vagy Heinzre. persze, hogy egyszerűbb lenne körbenézni a legmenőbb csatárok után, bekopogtatni a klubjaikhoz, hogy mondjátok az árát és hozzuk a pénzt. csak hát ahhoz pénz kell, nem kevés. és nem mellékesen azokon a játékosokon nagyokat is lehet bukni. (megveszed drágán, de nem tudod eladni csak töredékéért. vagy egyáltalán nem tudod eladni és lejár a szerződése és ingyen továbbáll)
2011 június 16 at 18:15
Pont azt mondom, hogy olyan játékosoknál arra az esély, hogy jól teljesítsen és rúgjon 12-15 gólt, mint Felix vagy Alison közelít a nullához.
Eddigi karrierük alatt sehol nem tudtak bizonyítani, gondolom azért, mert egyszerűen gyenge futballisták, ennyit tudnak.
Míg mondjuk Lázoknál vagy Oláhnál az esély bőven 50% felett lenne, hiszen róluk tudjuk, hogy jó focisták.
2011 június 16 at 18:21
Notinak van igaza de ezt sokan nem látják!
Van gyémántbolt ahol jól be lehet vásárolni és van a bánya ahol reménykednek .Mi sajnos a bányában vagyunk, de jó eséllyel.
2011 június 16 at 18:28
Forlan uruguay – i
2011 június 16 at 18:37
Istenem, már megint tévedtem:)
Nem argentinul beszél?
2011 június 16 at 18:44
Camus!
annyiban jó az esélyünk (a gyémántos példádnál maradva), hogy mi, ellentétben a gyémántbányák rabszolgáival, eladhatjuk azokat a csiszolatlan gyémántokat amiket esetleg találunk. ezáltal, ha okosan csináljuk, profitot termelhetünk és feljebb juthatunk.
aki ezt ügyesen és főleg okosan műveli, a bánya mélyén talált csiszolatlan gyémántokat némi takarítgatás után jó pénzért eladja, az egy idő után eljuthat oda, hogy már nem csak a bánya mélyén kutakodhat, hanem betérhet egy-egy ékszerboltba is nézelődni, néha válogatni. (na persze nem a legmenőbbekbe, a legnagyobbakba, de a kisebbekbe igen)
2011 június 16 at 19:31
Egyetértek! Talán egyszer eljön a bőség órája is.
2011 június 16 at 19:48
Nem tudom ez nagyon nehéz szerintem meg 1 Fradinak az imidzsel kéne tőrödni és a szponzorokkal hogy újra reklám érték legyen és ezt ne mások halásszák ki gondolok itt Várszegi úrra vay a sport tv-re és az mlsz-re
A játékos eladás a mi esetünkben nem biztos jó biznisz mert pl Andrét vagy 50- en játékos kőzül jött ki gondolok az angol által hozott armadára , és az ő kiesésük pénzbe kerül itt nem lehet kísérletzni hogy legfeljebb majd leszünk 9,-ek mint Kaposvár vagy szenvedünk mint Debrecen vagy kiesünk mint az MTK
Adtunk el sok játékost a nehéz időkben de nem lettünk kint a vízből
2011 június 16 at 20:42
Argentínul? Az milyen nyelv?? műveltség….
2011 június 16 at 21:01
Argentínában spanyolul beszélnek…
2011 június 16 at 21:50
Gedo71:
Nem értem mi a baj azzal , ha valaki kicsit ismeretlen.Ismertebb játékosok 1-2 millió euronál kezdődnek.Senki nem ismerte Nikolicsot , Alvest vagy a máltai kissólymot sem, sőt a debrecen az elmúlt évek eladható játékosait ötöd, hatodosztályból vette.
inkább az a probléma , hogy kevés egy 2 éves szerződés.
Szerintem régen igazoltunk ilyen biztatóan.
Hajrá FRADI!
2011 június 16 at 17:57
Én meg Béres Alexandrát láttam meztelenül!!De tényleg, én voltam meztelen ö meg a tv-be:)
2011 június 16 at 17:32
Viszont az röhejes, hogy még mindig nem írnak hivatalos igazolást az f-t-c.hu-n… Holnap már kötelező lesz igazolnunk valakit!
2011 június 16 at 17:55
Én néger csatárokat akarok.
2011 június 16 at 18:08
Jövök!
2011 június 16 at 18:17
Istenem Dzsodó úgy szórt tizenöt gólt, hogy meg sem izzadt.A futásán be lehetett .arni.Szenzációs fazon volt. A labdán kívül semmi nem zavarta.
2011 június 16 at 19:03
:DDDDDDDDD
2011 június 16 at 19:15
Pedig Csank hogy dicserte… :)
2011 június 16 at 17:14
Egy szőke argentint láttak ma a székháznál, a taxis úgy köszönt el tőle, hogy- Mucsasz grácia miszter Forlan.
2011 június 16 at 17:15
A “miszter” gondolom poén akart lenni a “szenyor” helyett, de óriási bakot lőttél, mert Forlán uruguayi.
2011 június 16 at 17:52
Örülök, hogy figyelsz:) Csak teszteltelek:)
De azt azért gondolom Te is tudod, hogy a taxisok csak nemzetköziül tudnak.
2011 június 16 at 20:21
Bírom a humorodat Camus! :D:D:D
2011 június 16 at 17:00
Varázslót láttam bemenni a székházba. Állítólag találtak a Pongó-Pongó szigeten 365 millió dollárt egy erődben, ami 14 amerikai hadtest visszavonulási költségeit fedezte volna.
Mivel Mama és Anulu gyerekkora óta Fradi szurkoló így azonnal arra gondoltak, hogy rendezik a csapat tartozását.
Az egyik főszponzorunk a Pufin lekvár lesz, amitől erősek és akaratosak leszünk, mert a “Pufin ad nekünk erőt és mindent lebíró akaratot”.
A másik főszponzorunk a Toyota lesz, mert Kamaszuka nagynénje ezen a néven világhírű gésa volt.
2011 június 16 at 17:03
behugyoztam:)
2011 június 16 at 17:24
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ez nagyon nagy:))))))))))))))))))))))))))))))))))))
2011 június 16 at 17:43
Elismerésem ; )
2011 június 16 at 18:23
Eddig ez viszi a prímet!!! : )
2011 június 16 at 18:32
Ömer ez fantastic… xD
2011 június 16 at 16:18
A liláknak is van humorérzékük:
“Kabát szerint 10-ből 7 ember örül hogy visszatért: Én az utcánkban ezt leteszteltem.1. A szomszédasszonyom azt mondta “Ő örül, de ki az a Kabát, és miért jön vissza ha már egyszer elment? 2-3-4. A három kukás közül 2 fradista volt, érdekes ők nem örültek, hogy Kabát visszatér Újpestre, a harmadik kukást pedig nem érdekli a jégkorong, legalábbis ezt mondta.5. A zöldségesünk egyértelműen örült Kabát érkezésének de nem mondta meg miért, de furcsán vigyorgott, ebből következtettem ki.Aztán az inasa elárulta, hogy most kapott új protézist.6.Az inas nagyon örült Kabát érkezésének mert félti az állását.7. A totózó tulajdonosa hisztérikus röhögésben tört ki örömében, őt a mentők a pszichológiára szállították……8…..és befektették a kocsmáros mellé, akin ugyanezek a tünetek jelentkeztek mikor meghallotta a hírt.9. A Postás azt mondta, hogy ő ugyan csak leveleket kézbesít de ő tudná azt ha egy szállítmány kabát érkezne Újpestre.10. Megkérdeztem egy járókelőt is, de sokadszorra sem akart válaszolni, de amikor kiszúrtam a hallókészüléket a fülében akkor szembefordultam vele, és úgy kérdeztem.Erre azt mondta, hogy elég régóta nem követi a Barátok közt sorozatot……
Szóval körülbelül 5-en örülnek, 5-en nem örülnek Kabát érkezésének.Hát elég megosztó személyiség az biztos…”
2011 június 16 at 16:47
Ehehehehe… Ez jó…
2011 június 16 at 16:51
Hatalmas : – )
2011 június 16 at 18:03
burkoltan le lettünk cigányozva, de jó poén..:)
2011 június 16 at 16:17
Tibcsa szerint:
2011. június 16. csütörtök – 16:05
S! A meg nem nevezhető csatárról csak annyit kérdeznék, hogy mit gondolsz örülnénk neki?
s szerint:
2011. június 16. csütörtök – 16:11
Szerintem igen.
2011 június 16 at 16:33
ezek akkora benasagok.
2011 június 16 at 16:36
Szerintem jól döntöttünk.
De azért Félixről nem mondanék le.
2011 június 16 at 16:52
S sem tud semmit… Nem igazán jöttek pedig az infói…
2011 június 16 at 16:16
Várom a holnapi Nemzeti Sport címlapot: Futács nem jön a Fradiba
ez aztán szinvonal, 1-2 ember beirta poénból hogy jön Futács, erre ők már le is hozzák hírként, még a játékost is felhivták telefonon :D
2011 június 16 at 16:33
Akkor írjunk még pár nevet,pl Torgeller,Huszti, idén még nem volt a Filkor stb
2011 június 16 at 17:45
Én büszke vagyok rá, hogy néhány álmodozó szemű kommentelőnk megtölti a sportlapot : )
2011 június 16 at 16:15
Futács nem tehetségtelen, kiskora óta ismerem.
Inkább az a baja, hogy többet gondol magáról, mint ami valójában.
Emellett a Fradit anno is csak azért használta, hogy egyszerűbb legyen külföldre mennie. Soha nem kötődött a Ferencvároshoz túlságosan.
2011 június 16 at 16:11
Én nem is értem, hogy itt egyesek mért vannak oda Futácsért. Láttam játszani a Francia tornán. Hát egy kalap sz..t sem csinált. Nem Fradi szintű játékos. Pölöskey is van olyan jó ha nem jobb.Az még a véleményem az olyan játékosokkal, hogy amelyik fiatalon kiment szerencsét próbálni és bundásliga meg reserves tartalék hököm csapatokban villognak azok menjenek a büdös p..a ne a Fradiba. Inkább száz Moráles.
2011 június 16 at 16:13
Mellesleg Spanyolországban nyaral… De lehet arrafele is van egy Űllői 129…. Egyébként szerintem bőven erősítést jelentene, és hülye lenne hazajönni…
2011 június 16 at 16:38
Pölöskeiről írtakkal egyetértek.
2011 június 16 at 16:09
én a jetit láttam szánkózni a felüljárón és azt kiabálta hogy “én vagyok a mikulás” :)
2011 június 16 at 19:42
hát ezen beszartam…már csak 1kérdésem lenne hozzád:te tudsz Jetiül????
2011 június 16 at 16:07
Én Harry Pottert láttam bemenni a székházba, majd belestem az edzőpályára és láttam hogy kvidicseznek a srácok!
2011 június 16 at 16:03
Most már tudjuk, hogy az ns résen van.
Minden hírecskét figyel, mert csak innen tud szipkázni.
Az érdekesebbeket azonnal megpróbálja ellenőrizni, hogy leadhassa.
Most aztán dobálózhatunk a nevekkel, majd ők ellenőrzik a valóságtartalmat.
2011 június 16 at 16:10
Múlkor kimentem a reptérre, és elkezdtem fantáziálni, hogy kiállok a váróba egy Fradi címeres táblával, melyre ráírom pl. hogy Nuno Gomes.
Csinálni képet, és feltenni, hogy most jártam arra, és ezt láttam, és lefotóztam telefonnal.
Kiváncsi lennék megjelenne-e valamelyik oldalon, mint lehetséges érkező. : )
2011 június 16 at 16:11
Roli ebben biztos lehetsz :D
2011 június 16 at 16:02
Anyám testvérének a szembeszomszédja látta a múltkor Futács Márkót egy meg nem nevezett (Baumax) üzletben, amint épp kalapács, és sarló után érdeklődött… Innentől kezdve nem nehéz kitalálni, hogy mely párthoz fűzik gyöngéd szálak, mivel kalapács a szeghez, sarló pedig a fűhöz kell… Nem hinném, hogy Kubatov Gábor tárgyalna ilyen alakokkal, szóval valószínűleg a “narancsvidéken” kell keresgetnünk a megoldást… Ha már narancs, akkor nem lehet véletlen Otten érkezése sem, ráadásul arrafelé pont lejárt a szerződése Boldinak… Szerintem újabb támadó érkezését ne várjuk, viszont a védelem már hibátlannak tetszik BadarBoldi érkezésével… “Ehhj, ez a Prukner Laci, hogy ez, hogy nem ért a focihoz!?”
2011 június 16 at 16:06
Ezen nagyon jót röhögtem!!! : )
Köszi!!!!
2011 június 16 at 16:07
Igazán nincs mit! :D
2011 június 16 at 16:02
Csodás dolog ez a bajnoki holtszezon!!! : )
Mindenki 0-24 -ben rá van cuppanva a Fradis oldalakra.
Jön egy új név pillanat alatt 150 hozzászólás, 99 féle kezdő csapat.
Kezdődjön már a szezon, mert megőrülök!!! : )
2011 június 16 at 15:54
Én a székház előtt Fatusi Babatündével találkoztam kezet csókoltam neki és könyörögtem, hogy jöjjön hozzánk, Ő mosolygott bedobott egy banánt és azt mondta átgondolja:D Gyerekek nincs értelme találgatni…Jelenleg Pölő és Abdi a csatársorunk és velük kell kiállni. Törődjünk bele:D Majd tuti jön még ember de nem mi döntjük el ki:D Várjunk szépen:D
2011 június 16 at 15:53
Srácok Ti nem láttátok a MEDVEDISZNÓEMBERT valamerre?
2011 június 16 at 16:04
Ő ki is?
2011 június 16 at 16:06
Rooneyt?
2011 június 16 at 16:18
én DISZNÓMEDVEEMBERT láttam csak a hungária környékén, de senki sem hisz nekem!
2011 június 16 at 15:51
Futács nem tervezi a hazatérést, Angliába vagy Hollandiába menne
Szurkolói oldalakon jelent meg a hír, hogy Futács Márkót ma többen is látták belépni az Albert-stadionba, ám a csatár a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, jelenleg Spanyolországban nyaral, és egyébként is külföldön képzeli a folytatást.
(nso)
2011 június 16 at 15:51
Hupsz
2011 június 16 at 15:54
:(
2011 június 16 at 15:55
Nem baj, ha így van, akkor legalább elterelő hadműveletnek jó volt, amíg becserkésszük a valódi célpontot! :)
2011 június 16 at 16:02
Én már kezdem unni a pletykákat. Jó lenne végre konkrétumokat tudni!
2011 június 16 at 15:46
Én Bajevszkit és Wagnert láttam a székház bejáratánál várakozni, az 1ikük német rendszámú autóval volt, haverom mondta, hogy BZ-t és Rósű-t látta is köszönni nekik!
2011 június 16 at 15:51
és Marian Sasu nem volt velük???
2011 június 16 at 15:52
Én meg Fatusit láttam a tévében.
2011 június 16 at 16:06
Ez már lassan olyan mint a ” Hogyan nem találkoztam Bartók Bélával” c. sztori..
2011 június 16 at 16:11
Én Arruda Monkennel meg az öccsével futottam össze a Szögletnél. Gyanus volt, hogy azt mondták a nagyijuk elé mennek a reptérre, aki sok csomaggal jön…
2011 június 16 at 16:16
Amúgy meg szerintem vásároljuk ki Dzsudzsákot az Andzsitól.
2011 június 16 at 16:17
oriasiak vagytok! a hsz-ok miatt mar erdenes volt feljonni :) a hab a tortara a “hogyan nem találkoztam Bartokkal..” volt :)
2011 június 16 at 15:45
“Futács képbe került?
s | Focihírek, Igazolás 2011 | 1 hozzászólás
Az nb1.hu szerint igen.
Értesüléseink szerint a Videoton szeretné leigazolni a legutóbb a német másodosztályú Ingolstadtban szerepelt Futács Márkót.
Úgy tudjuk, hogy a fehérváriak már ajánlatot is tettek a játékosnak, aki AZONBAN ELSŐSORBAN KÜLFÖLDÖN képzeli el a pályafutását, így kevés az esély rá, hogy Magyarországon folytatja a pályafutását.
Értesüléseink szerint korábban a Győr, a DVSC és az FTC is érdeklődött a játékos iránt.
(czp/nb1.hu)”
2011 június 16 at 15:39
Félő, hogy a fújpestből fogunk igazolni valakit.
Egyik ismerősöm hívott, hogy egy cigányt látott az Albert stadion környékén. és ez tök komoly.
2011 június 16 at 15:51
Név szerint kit látott??
2011 június 16 at 15:53
Győzike
2011 június 16 at 16:01
Az a komoly, hogy egy cigányt látott.
Gondolom jár arra több is. :)
H már cigány, akkor csak újpesti lehet. na
hülyeviccvót
2011 június 16 at 19:23
Csak nem Irhás tévesztette el a zöld-fehér színeket néhány megyével odébb???
2011 június 16 at 15:36
Pörögnek az átigazolási hírek, minden oldal ontja magából a frissnek vélt infókat. Szvsz semmi értelme az ilyen találgatós-álmodozós cikkeknek, fele pletyka, másik fele meg bizonytalan. Arról a helyzetről meg nem is beszélve, hogy állítólag véget ért az “internetről igazolt” játékosok kora. Heinzről az elmúlt két hónapban legalább 4-szer elhangzott különböző tutinak vélt információ, és a vége mégis távozás lett. Nekem bőven elég lett volna az utolsó hír, hogy megy és kész.
Ha már alulról ennyire semmi nem jön, akkor el kell viselni hogy nevenincs játékosokból rakjuk össze a csapatot, elég baj az, nem kell még internetes tippversenyt rendezni az egészből.
Tudom, sokaknak tetszik ez az időszak, hogy lehet vágyakozni, de mivel nincsenek semmilyen szintű jövőképet meghatározó információink, ezért ilyenkor kár is találgatni.
Persze az oldal jó, csináljátok is tovább, csak sztem néha a kevesebb több.
2011 június 16 at 15:42
hát nekem pont nem tetszik ez az időszak! már most unom pedig a vége még elég messze van! :S
2011 június 16 at 15:27
beszéltem Futáccsal facebookon, azt mondta, hogy tényleg ő járt a székházban, bár sok kérdés van amiben még nem egyeztek meg oroszékkal
2011 június 16 at 15:32
srácok!
Az ilyesmivel nem jó viccelődni, jópofáskodni.
Megint csak anyázás lesz a vége, mert a csodacsatár Futáccsal, akinek minden álma, hogy az FTC játékosa legyen az a szemét Orosz Pali nem tudott megegyezni. Aztán kiderül, hogy a kutyának nem jutott eszébe Futács, aki egyébként cipruson nyaralgat és még csak véletlenül sem gondolt a Fradira, amit valszeg utál.
Csak a frankót, ha kérhetnénk!
Ha ez a frankó az jó hír. csak el ne szúrjuk, hogy kipofázzuk!
2011 június 16 at 15:38
Ém meg a Messivel beszéltem ö holnap kap szerzödést. :):):)
2011 június 16 at 16:20
Apád tökével beszéltél Te…
2011 június 16 at 15:21
Lázokot mindenképp meg kell szerezni, és mellé jöhetne Tischler is! :) :)
2011 június 16 at 17:20
Patrik jöhet, de a topjátékosvagyokegyévremennékazugródeszkánakvalófradiba messiásjanika nem köll!!!
2011 június 16 at 19:59
de világosítsatok fel mert valamit nem értek meg…most itt vacillálunk hogy jöjjön-e a Lázók vagy nem…nem cserealapként ajánlottuk fel érte Kulit meg Fitit???akkor most miről megy fizetéséről esetleg???azért akkora spíler nincs hogy itt jobbra-balra igényeskedjen.meg kell mutatni mit tud és utánna igen lehetnek igényei.én ha a Fradi keresne annyit mondanék csak:éhen ne haljak meg legyen hol laki aztán csapassuk a focát…de látom sajnos nem vagyunk egyformák…maradjon akkor a Vasasban és küzdjön a kiesés ellen!a brazilokról van valami hír???
2011 június 16 at 21:07
Mire adnánk csereként Lázokért a vasasnak Kulcsárékat,ha Lázok Jancsikának lejárt náluk a szerződése hm?!
2011 június 16 at 15:21
Szerintem meg fogják oldani Paliék a csatárkérdést.
Hála Istennek nagyon úgy fest ez már egy más vezetőség, mint amihez eddig hozzászoktunk.
UI:
Jó lenne, ha nem felejtődne el a ZÖLD SÖR!!!
Jó lenne már idén a boltok polcain látni és ezzel támogatni a Fradit, bár lehet ezzel várnak addig amig nem vg. húz belőle hasznot.
2011 június 16 at 15:26
Egyik egyetem fesztiválján árultak zöld sört egyébként. Mint Arany Ászok lett eladva.
2011 június 16 at 15:31
Aranynak arany, pláne, ha a Fradit támogatnánk vele, de nem ászok!
2011 június 16 at 16:54
vg már a mákos metéltet is levédette.
2011 június 16 at 17:26
öntsél hozzá curacaot és kész is
2011 június 16 at 15:12
Bajzát?
2011 június 16 at 17:10
a tir1-ben sok meccsről hiányzott idén (sérülések, eltiltások), de így is vágott 26-ot, ráadásul majd mindet akcióból.
amúgy meg le van higgadva ( mint Töki ; )…
2011 június 16 at 15:03
Gyerekek, vegyétek már ki a kezetek a biliből.
Soroljátok itt, hogy “Tischler, Futács, Lázok, brazilok és meg is vagyunk”
ebből a felét még az életben nem láttuk játszani, a másik felét meg a haverom apjának a munkatársa látta bemenni a székházba.
Van egy Pölöskeynk, meg egy Abdink, így nézünk ki elől most. Sajnos.
2011 június 16 at 16:36
szét lesz fejelve a sztanity haverja!
2011 június 16 at 14:59
Böde? :)
2011 június 16 at 15:18
ez teljesen kizárt…
2011 június 16 at 14:50
“Úgy tudjuk több jelölt is van Schembri és Heinz pótlására. A rengeteg beajánlott légiós mellett két magyar támadó is esélyes arra, hogy a Ferencvároshoz érkezzen, mégpedig a befejező csatár szerepkörébe.
Az egyik neve egyelőre még nem merült fel a Fradival kapcsolatban (éppen ezért mi sem fednénk fel a kilétét). Mindezt azért tesszük mert a hírek szerint egy vidéki klubnál is képbe került a játékos.”
2011 június 16 at 14:54
Joki, honnan az info? Amugz meg yeah :)
2011 június 16 at 14:56
a másik oldalról: eftécényúz
2011 június 16 at 15:00
Tuti Futács az, páran látták ma a székháznál, + s. ék oldala is rá célozgat.
2011 június 16 at 15:05
nem biztos hogy Őt látták!!!! itt van egy háesszel lejjebb! az S-ék oldalán hozzászólók is innen vették!!!!
2011 június 16 at 15:06
még pár hsz-el arréb is irta vki hogy látta. több ember szeme már csak nem hazudik
2011 június 16 at 15:20
ki az a pár ember Ravaszon vagyis a haverján kívül?
2011 június 16 at 18:09
viccen kívül mondom….a magyar, eddig fel nem merülő csatár vidéki érdeklődővel alapján nekem rajczi jutott eszembe…. :S :S :S
2011 június 16 at 14:32
Van egy haverom, és ő azt mondta, hogy nem biztos benne, de lehet, hogy látta Futácsot a székháznál… Mondom nem biztos, csak gondoltam leírom.
2011 június 16 at 14:40
Legalább bizakodhatunk,mondjuk ha haza akar jönni,akkor nála biztosan mi vagyunk az első helyen,ezt többször is nyilatkozta már.
2011 június 16 at 14:42
Én nagyon örülnék neki. majd meglátjuk mi lesz. Aztán fene tudja. Lehet nem is ő volt.
2011 június 16 at 14:44
Felipe Felixszel komoly párost alkotnának, az tuti. Elbújhatnának mögöttük a kapusok.
2011 június 16 at 14:46
Szerintem az Űllői székház manapság forgalmasabb, mint a a Csalagút…
2011 június 16 at 15:08
Szerintem simán megérne legalább egy év kölcsönt. Ha meg szabad ügynök akkor elég a próbán megfelelnie és hosszabb távon is számíthatunk rá. Én úgy vettem észre hogy egész sok meccsen játszott a Bundesliga II-ben az elmúlt idényben.
2011 június 16 at 15:17
Levi1899 !
Statisztika :
Wettbewerb Spiele Tore Vorlagen - - Minuten
2.Bundesliga 23 2 1 13 3 1064
DFB-Pokal 2 - - 1 1 80
Gesamt: 25 2 1 14 4 1144
Szerződése lejár .
Vertrag bis: 30.06.2011
2011 június 16 at 15:17
A másik oldalon azt írod Ravasz, hogy csak feldobtál egy nevet! Most akkor a haverod látta vagy feldobtál egy nevet? Minek kavarod? Aki mindkét oldalt olvassa ennyire könnyen behúzhat a csőbe.
üdv…
2011 június 16 at 18:11
Ravaszkodni próbált csak lebukott :)))
2011 június 16 at 14:28
Nagy a bizodalmam Prukiban!
Jól válogat az INGYEN játékosok között!
Az pedig, hogy Bence, vagy Dávid nem fér be…sajnálom de ő látja, hogy miként viselkednek! Van akit nem szabad elengedni, mert ha van kedve játszani majdhogynem a legjobbja a csapatunknak lásd Abdi!
Heinzet nagyon sajnálom, ő valóban klasszis volt! Az NB1 főlé nőtt a tudása, csak a családi és anyagi problémák miatt, nem tudott többet nyújtani! De minden lépésen látszott, hogy klasszis!
2011 június 16 at 14:21
Tudjátok kit láttam ma a székházba bemenni? Futács Márkót, legalábbis nagyon hasonlitott rá. Managerével jött. Szerintem reális is esély is van rá, Fradista, nem kell a klubjának, pár év mulva válogatott lehet. És nemrég igértek egy bomba igazolást. Szerintem ő lesz az.
2011 június 16 at 14:25
Fú de örülnék,ha jól láttad volna,a legnagyobb igazolásunk lenne,de sajnos nem hiszem,hogy haza akar jönni,pont egy olyan csatára lenne szükségünk,mint ő.
Erős,fiatal,ügyes,fradista.Rettentően boldog lennék,ha haza jönne.
2011 június 16 at 14:32
Egyik haverom is azt mondta, hogy látta. Akkor lehet, hogy tényleg ő volt?
2011 június 16 at 14:32
Szerintem max kölcsönbe jönne(ha jönne).
2011 június 16 at 14:33
Lejár a szerződése,nem?
2011 június 16 at 14:34
Futács, Tischler, Lázok +1 Brazil, pl. Alison, s elöl már meg is vagyunk!
2011 június 16 at 14:41
nagyon jó lenne csak nehezen tudom elhinni hogy hazajönne :S
pedig Toulonban is a legjobb volt
2011 június 16 at 15:09
Amúgy kezdjük már azzal hogy ki az a Futács? A német 3ad vagy 2od osztályban sem tud maradandót alkotni, akkor mit akarunk vele?? Úgy istenítitek mintha egy Eto’o lenne, pedig ha tetszik ha nem egy senki aki nem tett le semmit az asztalra még a német 3ad osztályban sem…
2011 június 16 at 18:08
Még egy évig szerződése van a Brémával. Most csak a kölcsönszerződése jár le az Ingolstadtnál. 21 évesen szerintem nem fog hazajönni, pláne nem egy jól sikerült touloni torna után. Mi lenne neki a perspektíva egy egy éves magyarországi kölcsönszerződésben? Bár reménykedni azért lehet, én is nagyon örülnék neki.
2011 június 16 at 14:12
Szerintem az idei EL selejtezőben més nincs sok esélyünk(remélem azért pár kört megyünk).Ezért nem szabad kapkodni,minden posztra meg kell találni a megfelelő játékosokat,viszont csatár most már nagyon kéne,az nem vitás.Ha minden jól megy akkor a köv. szezonban megtudjuk állni a helyünket akár egy BL selejtezőben is.Fő a türelem.Nem ehhez vagyunk szokva,de az utóbbi évek borzalmai után nem lehet egyik napról a másikra egy pl.95′ -ös erősségű Fradit össze hozni.Bízom a vezetőkben!Hajrá Fradi!!!
2011 június 16 at 14:11
Sürgősen meg kéne oldani ezt a csatárt témát, mert hamarosan itt az EL!Nem értem miért nem igazoljuk le Lázokot!Mire várunk?:/
2011 június 16 at 14:05
Andrezinho bejelölt pár új embert a facebookon, néhány játékos kinézetű is. Érdemes ránézni.
2011 június 16 at 14:17
Dobnál egy linket ?
2011 június 16 at 14:51
http ://www. facebook. com/ profile.php?id=100001361640209&ref=ts szóköz nélkül
2011 június 16 at 15:47
Diana Onellh nevű ismerősét szívesen látnám… az ágyamban :D
2011 június 16 at 14:05
Tommy Bechmann ide. Szabadon igazolható is :)
2011 június 16 at 14:36
Valamelyik szenny oldalon azt írták, hogy jön és máris le kell igazolni. Ugyan ez volt Kezmannal is.
2011 június 16 at 14:04
Maricnak lejárt a szerződése Pápán nem?
2011 június 16 at 17:45
Nem! Még egy évig szerződése van.
2011 június 16 at 14:02
Oláh lesz a befutó, érzem.
2011 június 16 at 14:00
Hát tényleg komikusak vagytok… Ha védőt keresünk az a baj, ha csatárt akkor meg az… Mit vártatok, hogy azért a 2-4 db. EL meccsért kapkodásba fogunk… Értelmetlen lenne… Én örülök, a stáb munkájának, tudatos építkezés folyik, és nem pazarlás, mint ahogy tették azt elődeik, sok-sok éven át…
2011 június 16 at 14:22
Szomorú lennék kissé,ha csak két EL selejtezőkörre lennénk jók…
2011 június 16 at 15:16
Hát szerintem a második körből való továbbjutás is bravúr kategória egy 2 hetes kerettől…
2011 június 16 at 13:59
a csatár az köll…
2011 június 16 at 14:01
Egy jó csatár meg már egyenesen “kölll”… :D
2011 június 16 at 13:55
pfff
2011 június 16 at 13:56
14 nap és EL gratulálok a vezetésnek.
2011 június 16 at 13:57
Jobb lenne ha nem keresnének? Úgy mondod, mintha 2 holnap már EL lenne…
2011 június 16 at 14:03
Ha nincs a jelenlegi vezetés,akkor lehet nem is indulnánk az EL-ben vagy most a licenszért izgulnánk,de az biztos,hogy jóval szarabbul állnánk,de ők sem varázslók…
2011 június 16 at 14:04
bocsanat, de 2 het mulva valami feroer sziegeteki csapattal fogunk jatsznani minden bizonnyal, akit a masoidk csapatunk is elfog verni. nem kell panikolni.
2011 június 16 at 14:07
Zoli81
Csináld jobban! Adjál pénzt, aztán után gratulálhatsz a vezetésnek! Mit nem tartottak be eddig?
2011 június 16 at 14:12
Itt nem az a baj hogy keresnek,de már kéne hogy legyen nem olyan helyre kell hamarabb igazolni ahol már van játékos hanem oda ahol csak selejt van.
2011 június 16 at 14:37
Mi az hogy selejt???!!!!!!
Ember picit gondolkozzál már!!!!!!
2011 június 16 at 14:41
Honnan tudod, hogy mit akarnak vagy akartak? Arra már gondoltál például, hogy Schembri maradásában is bíztak? Esetleg Heinz maradásában is reménykedtek? Ha innen nézed, akkor még egy Lázok és megvagyunk elöl… Most -1 helyett -3-ban vagyunk, de ilyenkor a vezetés a hibás egyből nem az a nyomorék játékos, aki köszönés nélkül távozott…
2011 június 16 at 15:28
miért kell ilyen kis zolika hülyegyerek miatt felhúznotok magatokat?
az FTC rt-nek van vezérigazgatója és szakmai igazgatója is,
ők majd megoldják , amennyire a kassza engedi
és az ő felelősségük is lesz
2011 június 16 at 15:55
Hát igen mikor az Angolok vezették a Fradit jó volt mert mennyi játékos volt milyen hamar hú de azért nézzük a minőséget is!!!!Most is lehetne ilyen Bartolomeow meg tudja a f.sz milyen embereket hozni de hála nagyon úgy vesszük észre ebből a szarból kinőttünk és inkább erősebb osztályból hozunk játékosokat(Otten Hollandia,Jovanovic Szerbia)és itthonról se a alja játékosokat!!!!!!!Én teljesen bízom Prukner úrban hogy talál ő megfelelő játékost nekünk!!!!Vezetésről meg annyit hogy ilyen normálisan gondolkozó vezetésere én nem emlékszem azóta mióta a Fradinak szurkolok(még csak 25éves vagyok és olyan 10éves koromtól vagyok szurkoló!!!)úgyhogy én azt mondom most nem szitkozódni meg gúnyolódni kell meg a vezetést szapulni hanem bizakodni és szurkolni a csapatnak és a vezetőknek!!!!!!!!!
2011 június 16 at 16:01
Ha nem keresünk csatárt, akkor az a baj. Ha keresünk csatárt, akkor az a baj. Ha túlfőzöm a tésztát, akkor az a baj. Ha meg egy kicsit nyers a közepe, akkor az a baj.
2011 június 16 at 18:10
nekem ez a véleményem akinek baja van ezzel azzal ne mudok mit csinálni de az internetről szerzünk megint csatárt de jó lesz,itt van 3 csatár mi meg szorakozunk amatör brazilokkal amikor van egy Oláh Lázok és a Patrik