Ferenczi István kiérdemli a nevet, amivel a Blikk megajándékozta. Pista életében a Pápa már a tizenegyedik klub.
Hét gárda itthon, négy pedig külföldön. Ez Ferenczi István (33) mérlege, aki számára ismét szűz területen próbálja ki magát: a legutóbb a Vasasban egy évet lehúzó támadó ezúttal Pápára igazol két évre – már ha kitölti a szerződését. A szurkolók körében gyakran vándormadárnak csúfolt győri nevelésű csatár 1998-ban igazolt a ZTE-hez, onnan visszatért Győrbe, majd sorrendben az MTK, a bolgár Levszki Szófia, a német Osnabrück, a Vasas, a török Rizespor, a Debrecen, újból a ZTE, az angol Barnsley, a Ferencváros, ismét a Vasas, most pedig a Pápa mezét viselheti. Az NB I jelenlegi, 16 csapatos mezőnyéből Ferenczi hat együttesben is szerepelt már, de szerinte ez nem probléma.
Ferenczit vándormadárnak csúfolják a drukkerek, amiért tizenhárom év alatt tizenháromszor cserélt klubot
– Másfél évtized hosszú idő egy futballista életében, így nem csoda, hogy sok helyen játszottam. Általában kitöltöttem a szerződéseimet, de például az Osnabrückből azért jöttem el, mert a klub kiesett a német harmadosztályba – mondta korábban a Vasastól csapatkapitányként távozó csatár, aki már idén télen arról beszélt, amennyiben nem rendeződik az angyalföldi klub anyagi helyzete, úgy onnan is idő előtt távozik.
Ferenczi a kétéves kontraktusa ellenére egy esztendő elteltével igazolt Pápára. Információk szerint a piros-kékek többhavi bérrel tartoztak a csatárnak, most pedig ezt az összeget vállalták át a pápaiak.
– Ferenczivel szemben valóban volt elmaradása a klubnak, de az összeg nagysága csak a felekre tartozik, mint ahogy az is, hogy a Vasas kapott-e pénzt a Pápától a labdarúgóért – közölte Vörösbaranyi József (46), a csatár menedzsere.
Érdekesség, hogy múlt héten még úgy tűnt, hogy a Haladás igazolja le a korábbi válogatott támadót, a legújabb hírek hallatán azonban Szombathelyen is dühösen csaphattak a vezetők az asztalra.
Blikk-összeállítás
2011 június 27 at 22:53
A baj vele az volt hogy a végén lehetett látni hogy nem akar,amiko picipest ellen flegmán elrugta a 11-est akkor utáltam meg
2011 június 27 at 22:36
Nos, amikor a szombathelyi tulaj (?) mondta, hogy a baratja Ferenczi megy éreztem: ez a Pista-féle ígéret. Annak idején nagy tehetségnek indult, de ……. (A történet ismert)
2011 június 27 at 22:33
mi is tartozunk neki vagy már megadtuk?
meg állítólag a Barnsley-nek is vagy azt is megadtuk?
2011 június 28 at 00:18
“Elvileg” a volt játékosok felé levő tartozások kifizetésével kezdtük, mivel anélkül gond lett volna a mind bajnokságban, mind a nemzetközi porondon induláshoz szükséges papírokkal! Hangsúlyozom ELVILEG! Csak utána kezdték el a keret többi tagját kifizetni
2011 június 28 at 00:19
-a
2011 június 27 at 22:32
Sok sikert,Pista!
2011 június 27 at 22:31
PISTA! PISTA! PISTA!
Kevés játékos okozott annyi örömöt az utóbbi években és ugrasztott annyiszor talpra a góljaival, mint ő!
Emellett mindig csodáltam a küzdeni tudásáért, ahogyan reménytelen helyzetben is zavarni próbálta a védőket!
Nem ismert elveszett labdát, hajtott kifulladásig!
A mai napig a Fradiban kéne játszania!
Ha valaki, hát ő biztosan nem érdemli meg azt, hogy szidjuk itt két pofára!
Köszönünk mindent Pista!
Sok sikert Pápán is!
2011 június 28 at 08:21
“Emellett mindig csodáltam a küzdeni tudásáért, ahogyan reménytelen helyzetben is zavarni próbálta a védőket!”
:) Ez a mondat most egy kicsit megzavart Pistával kapcsolatban! :)
2011 június 28 at 11:22
Jó, oké, lehet, hogy egy kicsit túloztam, de be voltam rúgva! :))
2011 június 27 at 22:02
télen azt nyilatkozta, h. mi is tartozunk neki.
sz.tem még semmit sem látott belőle, de azért nem jelentget bennünket, nem fúj ránk.
ez azért szép tőle, akármennyire is szereti a lovettát…
2011 június 27 at 21:57
jah fog ő még sztem megye I.ben is
2011 június 27 at 21:44
Ferenczi István a magyar Cristian Vieri, akit Olaszországban a szurkolók csak úgy neveztek :calcio puttana! Erős Pista, ugyanez a magyar futballban !Csak sajna tudásban sehol nincs Bobohoz képest!
2011 június 27 at 21:55
annyit még tegyünk hozzá hogy most akkor nem angyalföldön fog hanem pápán alibizni :D
2011 június 27 at 22:17
nem azt mondom, hogy visszasirom, de Ferenczire barmit lehet mondani, csak azt nem, hogy alibizik….csatarkent tobbet fut, mint sok kozeppalyas, ha jol emlekszem, talan Komjaty nyilatkozta nemregen, hogy nem volt meg olyan csatar a keze alatt, aki ennyit tenne, hozza a vedekezeshez……abban, hogy nalunk az uccso szezonjaban nem sokat mutatott, szvsz reszben a jatekstilusunknak is betudhato volt…