A jó örmény ott segít a másiknak, ahol tud. Egy ZTE próbajátékos segíti az Ulisses felkészülését. Zaven Badoyan esélylatolgatásra is vállalkozott.
A 21 éves örmény balszélső, Zaven Badoyan maga számolt be arról hazája egyik internetes oldalának, nemrégiben egyhetes próbajátékon vett részt Zalaegerszegen, amelyen meg is felelt, így már csak az FC Dilijan egy a zalaiak elöljáróinak kell megegyezniük egymással, hogy Magyarországra igazoljon.
– Velem együtt nyolc próbajátékos volt összesen Zalaegerszegen, a többiek Brazíliából, Szerbiából és Egyiptomból érkeztek. Tapasztalatom szerint a ZTE az ország egyik vezető klubja, Örményországban pedig bizonyosan a legjobb helyekért küzdene. A játék színvonala egyébként nagyjából azonos a két országban, a magyaroknál viszont 16 csapat van az első osztályban, kétszer annyi, mint nálunk. Ez mindenképpen jobb ott. Emellett az ott futballozóknak több lehetőségük van lényegesen, az egyik korábbi csatárukat például nemrég a Juventus környékezte tudtommal – utalt vélhetően Artjoms Rudnevsre egy armfutball.com-nak adott interjúban Badoyan, aki igazi hazafiként hasznos dolgokat is vitt magával a Kaukázusba. A Ferencváros kupaellenfelét, az Ulissest látta el egy kis anyaggal.
– Az Ulisses csak most másodszor játszik a nemzetközi porondon, míg a Ferencvárosnak a múltban lényegesen több alkalma volt megtenni mindezt. Azt hiszem, az mindenképpen az örmény csapat mellett szól, hogy Budapesten van az első meccs, hiszen a sorsdöntő hazai visszavágóra kiválóan fel lehet majd térképezni a riválist. Elhoztam Magyarországról a tavalyi Ferencváros-ZTE meccs felvételét, azt oda is adom majd a klub illetékeseinek. Ez lesz az én kis segítségem az örmény focinak. Ha pedig lehetne még tanácsom, a pontrúgásokra nagyon kell majd figyelnie az Ulissesnek, hiszen fizikálisan kiválóak az itteni a játékosok. Az viszont mindenképpen a mieink mellett szól, hogy nálunk már javában zajlik a bajnokság, játékban vannak a csapatok.
forrás: pepsifoci.hu
2011 június 27 at 22:14
Ne legyünk azért elszállva magunktól gyerekek… Mi most úgy állunk ehhez a meccshez, hogy hú, 3. helyezett csapat vagyunk a magyar bajnokságban. Nos véleményem szerint nem mi vagyunk a harmadik legjobb csapat, és tegyük hozzá, hogy képesek voltunk az utolsó előtti helyezettektől is lazán kikapni..ráadásul azóta elment egy Heinz és egy Schembri. Még ha jöttek is nevek, nem mehetünk soha senki ellen biztosra, mert olyan hajmeresztő dolgokat műveltünk az elmúlt idényben is! Ránk, szurkolókra, pedig különösen nagy szükség lesz, ezt az örmény csapatot egy 8-9 ezres Fradi tábor igen csak megijesztheti..gyerünk mindenki a meccsre!
2011 június 28 at 10:15
Szerintem se mi vagyunk a harmadik legjobb csapat!
Egyszerűen csak a legjobbak vagyunk! :)
2011 június 27 at 21:49
Hááát, ha a 4-4-es meccset vitte haza, sokkal nem lesznek beljebb:)
2011 június 27 at 21:39
sokat érnek a felvétellel vagy sem, itt az elv a lényeg. és elgondolkodtató, hogy hasonló szituációban vajon mennyi magyar játékosnak jutna eszébe, hogy szerzek egy ilyen felvételt, mert hátha segítek vele az egyik magyar klubnak…
szóval ez a nem mindegy, nem az, hogy mennyire mennek azzal a videóval.
2011 június 27 at 21:22
Sokat érnek ám azzal a felvétellel. Arra meg, hogy jó nekik az, hogy idegenben kezdenek, nem is reagálnék :D. Remélem ez nem oszt, nem szoroz, pláne annyi néző előtt, amennyien kijárnak.
Az a vicc, hogy 7-8 éve nem volt kérdés a továbbjutás ilyen ellenfelek ellen. Ahhoz képest eléggé kinyílt a csipájuk.
2011 június 27 at 21:10
Na és ki adta neki azt a felvételt? Csak nem egy jóakaró a zeténél?
2011 június 27 at 21:14
Lehet, hogy kiba*zásból a Demina – László Kórház meccs videóját adták neki.
2011 június 27 at 21:15
Lehet, hogy kibas*ásból a Femina – László Kórház meccs videóját adták neki.
2011 június 27 at 21:08
Nem igazán vagyok tisztában az erőviszonyokkal, a csapatunk erejéről meg elképzelésem sincs. Hiszek benne, hogy vesszük az első fordulót, de én nem várok sokat az EL-től. A legkomolyabb reményem, hogy a bajnokságban előrelépünk.
Remélem az elbizakodottak sem fordulnak a csapat ellen egy esetleges kudarc után. Ne felejtsük el, nem volt idő rendesen felkészülni az EL-re.
2011 június 27 at 20:51
En is 4-5 NULL-ra gondolok,aztan a visszavago mar csak egy formalitas,kotelezo meccs lesz.
A videot meg feldughatjak maguknak.Az a csapat jelentosen kicserelodott.
Felkeszulhetnek Sztanity-ra.
2011 június 27 at 20:48
Ez a 4-1-es meccs volt? Hát sztem, ha arra a Fradira készülnek, akkor alaposan mellényúlnak… Abból a csapatból már csak hírmondónak maradt néhány játékos, és ráadásul bobby volt az edző…
2011 június 27 at 20:54
Az már két éve volt…szerintem a 4-4-es meccsre gondolt….
2011 június 27 at 20:56
Mondjuk Yossarian ezzel a névvel, akár te is súghatnál nekik, de tudjuk nem teszed ; ) Maradjanak csak a 22-es csapdájában.
2011 június 27 at 20:47
Semmit nem mondott a pali!
2011 június 27 at 20:40
Háát, Egerszeget sasfészekként aposztrofálni… Kém a veréblyukban.
2011 június 27 at 20:45
Én az Üllői útra gondoltam ; ) És azért a Zalaegerszeget sem becsülném le.
2011 június 27 at 20:56
De hát itt nem is járt! Na mindegy.
Off: az indexen van egy jópofa összeállítás, hogyan tegyünk tönkre egy csapatot egy játékossal. Egy ilyen mondat is elhangzik benne Neymar és C. Ronaldo vonatkozásában. A 2. felén nagyon jót röhögtem:
“Ennél még nagyobb baj, hogy Cristiano Ronaldo a legelső naptól kezdve gyűlöli a fiatalabb, csinosabb és hülyébb hajú brazilt, aki ráadásul közli vele, hogy szerinte Ronaldónak egy másik focistát illik hívni. “
2011 június 27 at 20:39
jók nektek tudatlanok…:D
2011 június 27 at 20:37
Azt hiszem, az mindenképpen az örmény csapat mellett szól, hogy Budapesten van az első meccs, hiszen a sorsdöntő hazai visszavágóra kiválóan fel lehet majd térképezni a riválist.
köszönjük uefa
2011 június 27 at 20:39
Ugyan már, ha egy ilyen csapat ellen, itt az első körben ez számít, akkor megette a fene az egészet. Ronggyá kell verni őket itthon, ennyi.
2011 június 27 at 20:39
szerintem nem lesz sorsdöntő a visszavágó… egy szép búcsúban reménykedhetnek max egy x ott… itthon 4-0 nekünk…
2011 június 27 at 20:40
meg kint is min. 1 góllal menni
2011 június 27 at 20:51
ja elméletileg baomira könnyü meccsek lesznek :)
máskülönben mi a felkészülés elején vagyunk.
ők meg bajnokság közepette.
remélem igy is továbbmegyünk,de szerintem nem lesz sétagalopp és jobb lett volna idegenben kezdeni.
1. mi is feltérképezhettük volna őket a visszavágóra egy laza meccsen.
2. nem mi utaztunk volna le a térképről több napon keresztül a sorsdöntő meccs előtt,hanem ők.
2011 június 27 at 21:01
Ez az uefa-magyar “jó kapcsolat” ?