Ennek elmaradásában egy jogi vita is közrejátszik.Nehéz a közelmúltból kikászálódni.

A Nemzeti Sport információi szerint eldőlt, hogy nem lesz televíziós közvetítés a csütörtöki Ferencváros–Ulisses Európa-liga-selejtező mérkőzésről.

Aki látni akarja a Ferencváros örmény Ulisses elleni csütörtöki, hazai Európa-liga-selejtezőjét, annak mindenképpen ki kell látogatnia az Albert-stadionba.

A Nemzeti Sport információi szerint ugyanis, többnapos tárgyalássorozat után eldőlt, hogy egyik televízió sem közvetíti a találkozót – ennek hátterében az úgynevezett Kentaro-ügy áll.

A Ferencváros labdarúgócsapata még Furulyás János elnöksége idején eladta a svájci Kentaro cégnek a nemzetközi mérkőzések közvetítési jogát, amit később a szóban forgó társaság tovább értékesített.

A klub jelenlegi vezetése azonban nem ismeri el a korábbi vezetés által kötött szerződést, és ez a jogi vita is hozzájárul ahhoz, hogy nem lesz közvetítés csütörtökön.