A Ferencváros vezetőedzője értékelt a meccs után.
Úgy érzem, jó döntést hoztam azzal, hogy támadóbb felállásban játszottunk, de a támadóink nem hoztak jó döntéseket, az összpontosítás nem volt meg. Az viszont igazán dühítő, és lélekromboló, hogy tíz idei meccsünkön egy akciógólt kaptunk, a többi pontrúgásból jött, ezen sürgősen kell változtatni, mert ezt nem lehet bírni.
2011 Augusztus 1 at 01:40
milyen támadó felállás,Laci bá’?
megint nem volt kidolgozott helyzetünk,mint ahogy az első két fordulóban sem.
ilyen játékkal örülhetünk,ha bentmaradunk.
2011 Augusztus 1 at 01:51
…és mint ahogy nem volt kidolgozott helyzetünk az előző szezonban sem…
2011 Augusztus 1 at 04:31
Arra fogadok, hogy Te nem megy a Frai meccskre !
2011 Augusztus 1 at 06:09
Én nem vagyok Prukner ellen, de – ha már mindenáron új edzőben gondolkoztok, – egyetlen alkalmas személyt látok. Meggyőződésem, hogy nem tévedek. Kiss László. A Mini Menotti. Egyetlen hibája, hogy nincs jóban az MLSZ-el, főleg nem Mezeyvel. Viszont szakmailag kiváló, lobog benne a tűz, a győzni akarás, a játékosai a legtöbb esetben a tűzbe mennek érte és tud is hatni rájuk. Valóban, kissé nehezen kezelhető ember, – ami a szívén, az a száján. Olyan, mint egy igazi fradista. Nem csak olyan, – van Fradi-kötődése is. A kicsit idősebbek emlékezhetnek még rá, évekig nálunk volt. Azt hiszem, Nyilasi Tibi segítőjeként dolgozott. Ettől függetlenül, nem mondom, hogy Pruknernek mennie kell. De ha mégis, akkor Kiss Laci megnyugtatna. Ő biztosan jó csapatot csinálna még ezekből a fiúkból is.
2011 Augusztus 1 at 00:53
Ezt a tetves fostalicska debrecent már az első félidőben 3 góllal kellett volna alázni!!!
Erre megint egy teszetosza, enervált, minden labdát elszóró, szar lélektelen játék…
Aki csak ezt tudja kihozni egy csapatból, az nem való edzőnek!!!!
Pruknert vagy el kell küldeni megtanulni a szakmát, vagy elküldeni melegebb éghajlatra!!!!
EBBŐL ELÉG VOLT!!!!!!
2011 Augusztus 1 at 06:06
Hogyan beszélsz így a debreceni,csapatról vagy akár a te csapatod edzőjéről is? Persze. Mert nem vagy fradi szurker. Civilizálatlan őstulok!
2011 Augusztus 1 at 06:36
na erre céloztam, mikor azt írtam a minap, hogy egyeseknek halvány fogalma sincs a realitásokról.
igen, lehet fostalicskázni a lokit, a baj az, hogy a mai loki keret még így is fényévekre van a Fradiétól.
néhányan még mindig egy álomvilágban élnek, messze, nagyon messze a realitásoktól. a baj az, hogy a meccseket nem abban az álomvilágban játszák…
amíg nem jut el odáig a Fradi, hogy komoly, meghatározó játékosokat tud megszerezni és megtartani egy-egy átigazolási szezonban, addig kár ilyen hülyeségeket írni, hogy “ezt a szar lokit ennyi meg annyi góllal kellett volna verni”, mert max. kiröhögteted magad.
szégyen, nem szégyen, de jelen felállásban egy egygólos vereség a loki pályán egyáltalán nem tartozik a “leégtünk” kategóriába.
2011 Augusztus 1 at 07:08
engem inkább az érdekelne, hogy mikor jutunk el odáig, hogy nem csak “olcsójánosokat” sikerül idecsábítani, illetve 1-2 olyan játékost, akik egyértelműen azért jönnek, hogy felhívják magukra a figyelmet és gyorsan továbbálljanak?
mert amíg ez megy, addig itt nem lesz komoly csapat.
a költségvetésünk lassan egy jobb nb2-es csapatáéhoz hasonlít, de még így sem tudjuk, miből is finanszírozzuk. ha szerencsénk van, meglesz az idei lóvé. ha nincs szerencsénk, akkor lehet tavasszal már megint az elmaradt fizetések szolgáltatják a toptémát…
arról meg már nem is álmodozunk, hogy akár télen, akár nyáron elcsábíthatunk legalább egy nívós játékost valamelyik klubtól, mert az teljesen kizárt. röhej, de a salgótarján kulcsembereiből sem tudnánk senkit megvenni (esetleg a tartalékból)…
maradnak olcsójánosok, az ugródeszkázók, meg a féllábbal nyugdíjba vonultak. és lesznek újra nyáron lelépők, meg az, hogy a következő szezonnak is félkész csapattal vágunk majd neki.
(persze ezek nem nagy problémák és persze minden egycsapásra megoldódnak, ha XY ülne a kispadra, mer’ akkor ezek már meg is oldódnak maguktól és egyből bajnokok leszünk. na ja, jó álmodozást…)
2011 Augusztus 1 at 00:45
Igen.Változtatni kell.Egy edző kéne.
2011 Augusztus 1 at 07:44
rocco83 önjelölt.
Edzői tanfolyama: ismeretlen
2011 Augusztus 1 at 00:37
Egy régebbi
h t t p://labdarugdosgato.blog.hu/2008/07/28/prukner_laszlo_az_igazi_gyurcsok
és egy tavalyi
h t t p://kommentatorallas.hu/index.php/2010/06/prukner-laszlo-nem-beszari/
lehet jönni a szokásos imádságokkal, hogy az Kaposváron volt, itt nem megy az, mindkettő hülye, minden szar
álmos vagyok, rohadjon meg a mai vereség, és hozzatok egy jobb edzőt aki hajlandó is leülni a kispadra.
Megjegyezném: ez NEM PRUKNERHÍVŐSÉG KÉRDÉSE KEDVES UTÁLKOZÓ TÁRSASÁG. Nézzétek meg milyen edzőt hozott az ország leggazdagabb csapata. Nektek kéne Sousa? Itt pár hét után zúgna a takarodjozás. A hazai mezőnyből jöhetne akárki, mind hamar kiszopna ezzel a gyengeelméjű kerettel, hamar megenné az életét az éljenző tömeg.. Külföldről csupa önjelölt zseni érkezhetne, ó hát ez csupa bombabiztos edzőcsere lenne.
Fú, nagyon kíváncsi vagyok a következő egy-két évünkre, nem lesz egy csendes időszak az sem.
2011 Augusztus 1 at 01:16
Nem értem miért kellett a videotonnak új eddző,de a régi az jöhetne ide is!!! ;)
2011 Augusztus 1 at 00:28
elnézve a keretet egyrészt a melyik ujjamba harapjak másrészt a hiányposztok látszanak
túl sok a kreítv középpályásunk: Lisztes, André,Józsi, Tóth, akik középen szervezőnek lennének igazán jók viszont ilyen poszt csak egy van
nincsenek viszont szélsőink
lenne két jó labdaszerzőnk, akik közül egy játszhatna viszont ő meg hátul van (Otten)
van két befejező csatárunk, az egyik még a padon sincs sokszor a másiknak nincs erőnléte és láthatóan (legalábbis ma) folyamatosan pofázik (Oláh)
a lyukas keret puki felelőssége
hiába vannak jó játékosaink, ha a “vízhordók” nincsenek meg
éppen ezért érdemes lenne egy 3-2-1-3-1 felállást megpróbálni
kapus
Fülöp-Grúz-Balog(Junior)
Otten-Morales (Jovanovics)
André (Lisztes. Józsi)
Fitos – Abdi – Jovanovics (Somalia)
Pölöskey (Oláh)
Ebben az esetben Fitosnak és Jovanovicsnak vagy Somaliának kellene a széleket bejátszani, Abdi árnyékék, előtte Pölöskey visszafejelhetné a labdákat vagy Oláh indulhatna
Lisztes vagy André irányíthatna itt Józsi is szóbajöhetne
Otten szűrne és osztogathatna Morales szűrne
Nagyon kellene viszont egy balhátvéd, mert Junior és Balog sem igazi megoldás, esetleg Rodi 3 védőben még megoldhatná a feladatot
2011 Augusztus 1 at 00:14
azért az megnyugtató, hogy ez a nulla konda vezeti a bajnokságot
szerintem az első 10 között lesz vagy 6 pont különbség
innen simán odaérhetünk az első helyre egy EDZŐVEL
aki meg ezen röhög az gondoljon arra, hogy a FRADI mindig és mindenhol a BAJNOKSÁGÉRT játszik
jobb hátvédben Fitost megnézhetnénk
2011 Augusztus 1 at 00:08
Tavaly a francba kívántam Pruknert.
Év végén azt gondoltam (írtam): kapjon még egy évet, és ha ebbe a szezonban teljesít, maradhat.
Kapott még egy évet, de már látható: nem fog teljesíteni.
Nyomják Krahácsot?
Igen, nyomják.
De ez a nyomás messze nem akkora, mint korábban volt.
Aki még ezt sem tudja kezelni, az nem lesz eredményes.
Nem lesz eredményes.
Csapatépítés?
Lyukas a középpálya, nincsenek szélsők.
Továbbra is a Fradinak drukkolok: hajrá Fradi!
A Fradi nem Prukner.
2011 Augusztus 1 at 00:13
ebben
2011 Július 31 at 23:59
Mészöly Gézát a kispadra,Tischler Patrikot a csatársorba!!!Ha ez hamarosan meg lesz akkor érkezik a 29.HAJRÁ FRADI!!!!
2011 Augusztus 1 at 00:06
így megy ez!
2011 Augusztus 1 at 00:15
Á, nem is bújik ki a szeg a zsákból.. Mészöly csapata vajon miért nem lőtt még gólt sem a 3 forduló alatt? Nem az ő hibája? Ha nem, akkor nálunk miért is mindenért Prukner a felelős? De legyen ő, és menjen, csak nem tudom miből gondolja rengeteg ember, hogy Mészöly, Sivic, Bárki most jobb lenne, amikor annyira látszik hogy utána sorban ülne le és állna fel 2-3 ember a szezon végéig.
Tischler? Szerezz vagy 500 millió forintot és akár még egy MTK-s játékos is kijöhet belőle. Jól ki van próbálva mindegyik a minden szar meccsért dühöngő szurkolótáborok előtt.
2011 Július 31 at 23:54
Sziasztok
Ritkán szoktam fórumozni,de olvasgatva a hozzászólásokat,most megteszem.
Sokan szidják a játékosállományt…..pl. a Debrecennek mivel jobb,vagy egy Kaposvárnak,akár egy Pápának?
Akkor,ha lenne pénzünk leigazolnánk klasszisokat,ülhetne a padon Mari néni a büféböl is,ugyis nyernénk,hiszen jó játékosokból áll a keret.
Nagyon jó a játékos állományunk,de hogy miért kell a posztra igazolt játékosokat mindenhol játszatni,csak a saját helyükön nem,az hatalmas kérdöjel.Ha már kényszermegoldások kellenek,akkor Bencéből lehetne faragni normális szélsöt,Andrezinho pedig játszhatna a saját helyén,luxus egy ilyen kreativ játékost megölnie az edzönek.
A sokak által istenitett Abdiról csak annyit,hogy ilyen vinnyogós 6 kilós választási malacot nem tudom,hogy láttam-e valaha Fradi mezben.Persze játszatni kell,most meghosszabbitják szerzödését,hogy télen pénzt kapjunk érte,amit nem bánok,de a kezdöben jelenleg nem nagyon lenne helye.Persze,hogy több játékos,ma például Andrezinho,zokon veszi,hogy lecserélik,rajta is és szinte mindenkin látszott,mennyire akarnak,Abdin még sosem láttam,hogy kihajtja magát…tölem mehetne ingyen is.Csak megbontja a csapatmorált,ami nem szerencsés.
Ma amikor bejött Balog,Otten feljebb tolódott Maróti helyére, amit már nagyon vártam,neki az lenne az igazi helye,igazi kapocs a védök és a középpálya között,..ezzel nincs is gond,de azzal már van,hogy mi a tököt keres Maróti szélen,amikor a leggyengébb láncszem a csapatban,ha valakinek új posztot akar az edzönk,akkor találjon neki,talán szélsöhétvéd ,aki visszazár,ha a középsö védök felmennek támadáshoz…
Juniort nem lenne illendö bántani,ö az a játékos,aki felszántja a pályát,befutja az alapvonal közötti területet és Marótinak is be kell segitenie sokszor,érthetö,hogy becsúsznak hibák,az edzönek kicsit kevesebb feladatot kellene neki adnia,még kevesebb hibával lehozná a meccseket.
Középpályánk tele van kreativ játékosokkal,Józsi Pintér györi csapatánál kulcsjátékos volt,nehogy már a Fradiban elfelejtett focizni.
Az új igazolások nagyon jók,rengeteg variációs elemet tartalmazna,csak tudni kellene kihasználni.
Mai kezdöt megláttam,azt hittem,hogy Félix dolga lekötni két védöt,Abdi meghúzza és keresi Oláht,(aki szerintem az egyik legjobb csatár az egész mezönyben,higgadt a kapu elött és többnyire a legjobb megoldást választja),erre a mi Norvég srácunk meg végig akarja cselezni a védösort,idöt hagyva az ellenfélnek rendezni sorokat…
Somalia a 25-30 perc alatt feltünt elöl,hátul…hajtott,de ha nincs rendesen személyre szabott taktika a csapattaktikán kivül az egyéni képességekre alapozva játszhatna itt bárki,lehúzhatná magát a klotyón.
Bármennyire is védik itt az edzönket,igenis az ö felelössége mindenkor a csapat taktikája,játéka és persze erönléte.Ki kellene találni,hogy gyors,rövidpasszos játékot szeretnénk,vagy inkább a skandináv-angol stilust…mert a mai kezdö egyiket sem takarta.
A játékosaink védelmében még annyit és be is fejeztem regényszerű irományom,hogy a régi sokat emlegetett BL csapatunkban is játszott például egy Fatusi,aki a gyorsaságán kivül nem nagyon tudott felmutatni más kivéve,hogy Ottónak adott egy 60 méteres átadást,amit kegyetlenül berámolt Svájcban Ottó,vagy volt egy,Kellerünk,Pálingunk,akik nem voltak labdazsonglőrök,de tudták mi a dolguk és végre is hajtották,miközben félméteres szántásnyomokat hagytak a pályán a szivükkel együtt.
Az újakon teljesen látszik mennyire akarnak,aki nem látja az nem akarja látni,de rafkós,igazi edzö nélkül nem megy.(Pécs edzöje meccs utáni nyilatkozatban tévében még úgy pörgött és benne volt a meccs,hogy ilyet még Prukner úrtól sosem láttam)
Ezzel nem azt akarom mondani,hogy mindenáron cseréljünk edzőt,de ide több kell,nem elég a könyvben leirtak alkalmazása,azt bárki megtanulhatja.
Egyéniség,tapasztalat és elsösorban mindig gyözni akarás!!!!!
Mindenkitöl elnézést,ha néha zavaros,legurult már 6 sör,kedvenc csapatunknak nem úgy megy ahogy méltó lenne rá,igy kell a búfelejtő!!!
2011 Augusztus 1 at 00:08
Írd át józanul!
2011 Augusztus 1 at 00:13
Dehogy irom,igy is rövidre fogtam:-)Pedig itt még a tengeren túl csak alig múlt 6,asszony meg már kerget lassan,hogy ennem is kellene valamit nem csak szűrni,de nem érti meg,hogy már nincs Fradi csokim!!!:-)
2011 Augusztus 1 at 00:13
95%-ban egyet értek veled, egyedül Prukiban nem. Tavaly is kihozta a keretből ami benne volt, pedig év elején sokan még kiesésről beszéltek.
Szerintem még várni kellene, meg fogunk indulni felfelé!
Másrészt nincs is igazi alternatíva. Ki az aki szereti 2-3 gyengébb meccs után, hogy szidják és fenyegetik? Miből?
A többit adom!
2011 Augusztus 1 at 00:30
Én sem azt mondom,hogy azonnal új edzö kell,csak szedje össze magát,szakitson a beidegződött dolgaival,lépjen ki a saját árnyékából is ha kell ültessen a padra játékosokat a kezdö helyett és igen is legyen súlya az edzésen elvégzett munkának,ne kelljen már azt hallanunk,hogy pl. Abdi most ugyahogy elvégezte a nyári alapozást,ezért örülnünk kell,Prukner meg szinte meghajol elötte.
Az én edzöim feldugták volna a seprünyelet a seggembe,ha nem adok bele mindent alapozáskor,nehogymár bárki is kilóghasson a sorból…
2011 Augusztus 1 at 00:38
Na jó, de fogadjunk, hogy te nem tudsz úgy rappelni
2011 Augusztus 1 at 00:46
Nyertél,én max a Fradi indulót tudom,de azt elég jól:-))))
2011 Július 31 at 23:38
Beijing Jipao: … és akkor a fradisták PRAN-t vállukra emelték majd a Duna jegén -15 fokos hidegben a csapat vezeőjévé koronázták ….. :)))
2011 Július 31 at 23:45
ez nagyon nagy.
11/10.
2011 Július 31 at 23:35
Sziasztok!
Én nem értem hogy miért szídjátok ennyit Prukit!
Talán Ő tehet róla, hogy nem úgy igazol mint Sousa, vagy nin csolyan utánpótlásunk mint a lokinak?
Mikor itthon megvertük a norvégokat, akkor ISTEN volt…
Az angol kollegákkal már kisetünk volna evvel a kerettel az NB3 ba kb…
Inkáb gondolkodjatok egy picit
leeladam
2011 Július 31 at 23:46
“Inkább gondolkodjatok egy picit.”
na de az fárasztó. takaroggyozni egyszerűbb, meg most népszerűbb is…
2011 Július 31 at 23:33
Ma csak egy valami volt jó! A SZURKOLÁS!!!!! A debrecenieknek szinte a hangjukat se lehetett hallani! Köszönjük meg Ádáméknak!!!
2011 Augusztus 1 at 00:02
Te vagy Kika?
2011 Augusztus 1 at 00:09
Melyikre gondolsz?
Az ex-’fszsz’ elnökre?
:))
2011 Augusztus 1 at 01:23
igen arra
2011 Augusztus 1 at 09:46
Nem kedves Anonymus. :D Kérdezték már, de nem. Erről sajna nem tehetek, hogy rám is ezt a becenevet aggatták. :D Azért írom az i-t !-el, hátha így különbözünk! :D
2011 Július 31 at 23:26
“Úgy érzem, jó döntést hoztam azzal, hogy támadóbb felállásban játszottunk, de a támadóink nem hoztak jó döntéseket, az összpontosítás nem volt meg.”
Az előző két meccsen miért nem hoztad meg a “jó döntéseidet”? Hihetetlenül makacs, pofátlan ez az ember. Mindig keresi a kibúvókat. Ő sosem hibás…
2011 Július 31 at 23:48
egyszer “beszari” , máskor “makacs”.
valahogy ezek nem szoktak együtt jelentkezni….
2011 Július 31 at 23:56
Én speciel mindig makacsnak és pofátlannak neveztem. A beszarit még nem mondtam / írtam rá. :-)
2011 Augusztus 1 at 00:05
egy szintet tartsunk már. mi az hogy pofátlan?!
lehet bírálni és véleményezni, követelni hogy monnyon le, de nem kéne sértegetni .
2011 Augusztus 1 at 00:10
egyetértek. a szintet nem tartók monnyanak le.
2011 Július 31 at 23:23
Nem értem, még mindig prukner az edző?!
MIÉRT?????
2011 Augusztus 1 at 00:08
mert szerződése van. azé!
2011 Augusztus 1 at 00:12
mer’ a privielekekre nincs mit adni.
Majd, ha Kubi is azt kéri tőle.
(Gondolom, hogy pinyővel majd milyen intellektuális beszélgetésekbe fognak elegyedni…)
2011 Augusztus 1 at 03:05
En meg azt nem ertem hogy miert meg mindig ranilovic a kapus,,,,ha valaki mas all a kapuban akkor europa ligaban meg bent lenenk es minimum 7-pontunk lenne a bajnoksagban es akkor senki sem szidna Pruknert,,,,,,de abban Prukner a hibas hogy o a kapus,,,,,de remelem hogy vasarnap mar Vegh Zoli fog vedenni!Hajra FRADI!!!
2011 Július 31 at 23:09
tisztelettel kérdezem
miért van ennyi pukiimádó itt?
és hol voltak, amikor Fradista edzőket ennél lényegesen jobb eredmények után elzavartak?
várom a válaszokat
2011 Július 31 at 23:11
Nincsenek ők olyan sokan. Egy komment névvel, egy név nélkül.
2011 Július 31 at 23:14
én pranimádó vagyok.
2011 Július 31 at 23:22
Helyes ! Bajnokágot akarunk : “simán bajnokok lehetünk egy új edzővel…”
2011 Július 31 at 23:23
Itt mindenki pranfan.
2011 Július 31 at 23:24
Akik pruknerben bíznak, nyilván szeretik az elképzelés nélküli, alibi kamufocit, és továbbra is ebben szeretnének “gyönyörködni”.
2011 Július 31 at 23:29
Az még hagyján, hogy Prukner fanok, de a legviccesebb az, amikor itt egyesek kijelentik, hogy nálunk van “az ország legjobb edzője”. Vagy amikor Mustbe írta az NB2-es szintű Aalesund elleni kötelező győzelem után, hogy “na ugye, hogy nem az edzővel volt a gond…” Ezekre a kijelentésekre mit is lehet mondani…? :-)
2011 Július 31 at 23:41
Ja, nem az Aalesund, hanem az Ulisses elleni 3:0 után írta. Még jobb. :-)
2011 Július 31 at 23:50
persze. az nb2-es aalesund egy 4-essel vágta haza a sokszoros svéd bajnokot.
bár ez apróság.
2011 Július 31 at 23:51
A múlt héten az S oldalán még négyszer annyian voltak, mint a takaroggyozók.
Vagy S is manipulált?
2011 Július 31 at 23:09
aki ezek után lát valamit Pruknerben az vak…
2011 Július 31 at 23:08
A meccs előtt félő volt, hogy átszaladnak rajtunk – mint már annyiszor. Ez nem így történt, sebességben nem voltunk rosszak, sőt a 16-osig ment a játék, amit az első félidőben mi irányítottunk.
Kreativitásban, főleg az utolsó passzokban kell még sokat javulnunk!
Ez nem edzőkérdés! (pláne nem az itt röpködő nevek)
Összeszokottság hiánya, pillanatnyi forma?
Szerintem igen, többször még egymást is zavarták a játékosaink.
Kaposvár, DVTK, DVSC ellen rossz kezdés, de ezek egyáltalán nem rossz csapatok.
Sírjon az összevásárolt VIDEOTON aki kapura sem lőtt tegnap Kaposváron!
Ez a bajnokság tuti, hogy nagyon kiegyenlített lesz, talán a Vasas lóghat ki (le) majd.
Simán lehet még javítani, főleg ha nem a bajnokság megnyeréséről álmodozunk.
Egy ilyen meccs megnyeréséhez, mint a mai Debrecenben, ezzel a kerettel egy kis szerencse sem ártott volna, ebből nekünk mostanság nem sok van (ha igen akkor az bal-).
Otten – mindkét poszton nagyon jó
Grúz, Csizi – jók voltak
Zinho, Junior – sokat voltak játékban, nagyot küzdöttek, ez persze hibázással is jár
a többiek ma nem sok vizet zavartak
Jovanovic-csal, esetleg Vidovic-csal (?) jobbak lehetünk!
HAJRÁ FRADI!
2011 Július 31 at 23:15
már megbocsáss
csizinek nem volt egyetlen jó bedása – azért ez szomorú
junior irgalmatlan mennyi labdát elvesztett
andré jó volt, igaz, hogy béla helyett és néha junior helyett kellett vdekeznie
a passzolásról meg annyit, hogy puki szerint rövid passzos játékhoz igazoltunk, ez lenne a koncepciója
nekem nem tűnt fel
2011 Július 31 at 23:23
Mert össz. hány jó beadás volt a 2 csapatban? Nem tűnt fel hogy helyzet sem volt? Van mikor egy “rangadó” nyílt, sok gólos és van amikor ilyen.
2011 Július 31 at 23:25
csizmadia számtalanszor felfutott üresben, aztán beadta a kapusnak vagy kirúgta az alapvonalon
2011 Július 31 at 23:30
Mindkét csapat védekezett, a DVSC sem a sok beadásával nyert, nem is igazán vezettek épkézláb támadást. Ha meg Csizitől várod a gólpasszokat, akkor nagyon ismered a játékát, meg a képességeit.
2011 Július 31 at 23:54
pran titokban a murinnyó tanácsadója, csak szerénykedik…
2011 Július 31 at 23:01
Gellei Imrét kellene visszahozni a kispadra.
2011 Július 31 at 23:57
ja, Ő nem Fradista, mert csak felhozta a 6. helyre a “fradista” LCs által a kiesés szélére navigált csapatot.
majd az nb2-ben összetartotta a fizetség nélküli gárdát, h. aztán újból, még az első helyen továbbadja egy másik “fradistának”, Kuntitynak.
akkor végeztünk a keleti csoportban 4 pont hátránnyal a tír1 mögött.
De csak azért is hajrá “fradista edzők”!
2011 Augusztus 1 at 00:14
hehe, egyből ki is lőttél 2 lehetséges próbázót ! :))
2011 Július 31 at 23:00
Ahhoz képest hogy meccs előtt Csizmadiától tartottam a legjobban, nem győztem csodálkozni a játékunkon, pedig a kezdés előtt optimista voltam a kezdőt látva. Elég nagy a baj sajna úgy néz ki. Kapus mindenképp kell másik, a két hibája Aalesund és Kaposvár ellen megtörte a lelkesedést a csapatnál, eltűnt a könnyedség és a Diósgyőri meccs csak tovább fokozta. Sajna nincs egyetlen egy csupaszív játékosunk sem aki tartást tudna adni a csapatnak. A másik hogy állítólag Prukner Andrezinhot bezavarta az öltözőbe a másik portál szerint, ha feszkó van az még sosem tett jót egy csapatnak sem. Abdival, Bencével mindig is hadban állt Prukner, na ha most még Andrezinho is besértődik (ami nagyon valószínű) akkor nagyon nagy bajban leszünk. Bence gyakorlatilag 0, de Abdi és Andrezinho játékán áll szinte a csapat. Lehet hogy tényleg edzőt kéne cserélni (játékosokat úgy sem tudunk venni) de hogy kire azt nem tudom.. Elkeserítő.
2011 Augusztus 1 at 00:54
Tyizi volt a tyapatunk egyik legjobbja kondaföldön.
Örülök a jó teljesítményének és nagyon remélem, hogy ez tartós marad!
2011 Július 31 at 22:59
Prukner László: “Támadóbb típusú játékosokat raktam be, és most is vállalom, hogy jó döntést hoztam. A meccs elején jól is játszottunk, határozottan, keményen, meg voltak a lehetőségeink is, de nem összpontosítottunk eléggé, és azok a játékosok, akiknek szükség lett volna a kreativitására, most nem hoztak jó döntéseket. Lélekteni pillanatban nagyon rosszkor kaptunk a gólt, innentől fogva a Debrecennek lehetett azt játszania, amit tud, azaz jól kontráztak, mi pedig próbáltunk egyenlíteni, így kinyíltunk, ezért voltak is a hazaiaknak helyzetei.
Ami különösen bosszantó a számomra, hogy most játszottunk már 10 meccset a felkészülési mérkőzésekkel és a nemzetközi találkozókkal együtt, és ezeken összesen 1 akciógólt kaptunk, a többit pontrúgásból, amit egyszerűen nem lehet lélektanilag elviselni. Hátrányban kockáztatnunk kellett, ezt be is vállaltuk, hiszen nem szerettünk volna kikapni, ám ennek az lett a következménye, hogy a Debrecen előtt több lehetőség is adódott. Vannak olyan játékosok akik nyugodtan tükörbe nézhetnek a mai meccs után, azonban vannak olyanok is, akik nem azt látnák, amit szeretnének. Ezt le fogjuk egymás között rendezni.”
2011 Július 31 at 23:07
puki egy fasz méghozzá jó nagy!
2011 Július 31 at 23:11
Ezt vártuk tőle !
2011 Augusztus 1 at 00:17
igaza van.
2011 Július 31 at 22:52
A nap vicce:
“simán bajnokok lehetünk egy új edzővel…”
(szerző: pran)
2011 Július 31 at 23:02
Ez csábító ! Pran, most te fizetesz !
2011 Július 31 at 22:45
A mai meccsen felhangzott a Prukner takarodj! Ezzel lehet egyetérteni vagy nem.Én sem ismerem őt közelebbről,lehet jó ember és szakember.Pályaeddzőnek pl.biztos nagyon jól megállná a helyét,de egy Fradiba más kell,oda tűz kell!!!! (persze amellett,hogy nem hülye ) Kíváncsi vagyok kaptak e lebaszást a játékosok a meccs után! Vagy el lett e intézve annyival,hogy hát igen debrecen bajnokesélyes csapat nem szégyen kikapni.(És tényleg nem az,ha mindent megtesznek,de én nem ezt láttam)
2011 Július 31 at 22:50
Na igen. “amellett, hogy nem hülye”.
Persze, mert Pinyő egy óriási tálentum..
Hajrá!
2011 Július 31 at 22:34
Én tudom micsodán… El kell őt takarítani!!!! Egy jó tesnevelő tanár semmi több….
2011 Július 31 at 22:33
szivics nem bírná itt egy hónapig sem
a Fradiba FRADISTA edző kell vagy egy jó értelembe vett “őrült”
2011 Július 31 at 22:39
na és ki legyen az?
ne röhögtess pinyővel, hanem kérdezd meg róla Lipit…
aki Fradista volt az utóbbi időben (Zoli, LCs, Pinyő, Kuntily), annak kivétel nélkül odatoltátok a selyemzsinórt pár hónao után…
2011 Július 31 at 22:45
mi az hogy toltátok?
én ott voltam az összes meccsen Zoli alatt és utána is
2011 Július 31 at 22:20
Mini Menotti kipréselné ezekből a sz*rt is!
2011 Július 31 at 22:27
Egy érdekes agyú edzővel aztán “valóban” előrébb lennénk…
Ugyan már! :-(
2011 Július 31 at 22:30
kisslaci 1 hónapon belül megkapná a drapit!
2011 Július 31 at 22:59
Pruknernek kellene már egy drapi.
2011 Július 31 at 22:18
Először is ki kellene venni a kedvenc, majd minden labdát eladok, de egyet is alig szerzek meccsenként Maróti BÉLÁT a csapatból nagyon sürgősen!
A középpályánk rákfenéje jó ideje és nem tudom meddig művelheti büntetlenül azt, amit?!
2011 Július 31 at 22:16
írjatok a fészbúkon kubicseknek, hogy azonnal hozzanak két gyors szélső védőt és egy csatárt
az meg duma, hogy nincs miből:
schembri állítólag top fizetéséből két játékos csak kijön
a német hátvéd fizetéséből meg a harmadik bére is megvan
vagy ezek is hazugságok voltak mr kubi
pártigazgatóként a fityesz második embere vagy, annyi pénzt hozhatsz amennyit akarsz
vajon miért nem teszed?
ezt kérdezzétek meg
de ne saját néven és ip címmel mert kubika az adatgyűjtésben király
2011 Július 31 at 22:22
most ezzel mi a gond?
miért nem hoz pénzt kubi fészbúk király?
2011 Július 31 at 22:46
pran!
kevesebb kocsma, drog, ulti, tippmix…
azt amit megspórolsz a hawerjaiddal, tedd fel az új Fradira!
2011 Július 31 at 22:09
Az élő közvetítésen változtassatok mindenképp :)
Legyen simán kiírva az eredmény, ne úgy, hogy Élő a Pécs-meccsről és zárójelben egy találós kérdés amely zavarba hozhatja azt aki nem látja a meccset és itt követi, hanem Ferencváros – Pécs 2-0 (élő közvetítés) vagy valami ilyesmi.
Nagyon nem jó, ami velünk történik. Az első néhány forduló valószínűleg Prukner állásába kerül, és ami utána jön, az nagyon nagy talány.
2011 Július 31 at 22:18
Na ez a lényeg:
“…ami utána jön, az nagyon nagy talány.”
És ki viszi majd tovább az ügyeket, ha sikerül Kubit is kiutálni?
2011 Július 31 at 22:07
A független FRADI ideája hatalmas gondolat, de a ha megvalósulna , onnan lehet az edző, csapatépítés + játékrendszer kérdéseit a Ferencvároshoz méltó szinten kezelni …. MEGOLDANI .
2011 Július 31 at 22:05
SZIVICSET A KISPADRA!!!!
2011 Július 31 at 22:13
A SZIVICSNEK VAN CSAPATA,MEG AKKOR MI LENNE A PRUKNERREL? KAPOSVÁRRA NEM TUD VISSZAMENNI MERT OTT MOST JÓ A CSAPAT!
2011 Július 31 at 22:20
szivity 200-as vérnyomással a kórházba jár.
most siósgyőrben 14 (!!!) szurkoló vizslatta.
ha hozzánk jön és olvassa a fórumot az első bucta után, garantáltan 300 lesz a nyomása…
2011 Július 31 at 22:04
idióta vagy még ehhez is..kondafalvi
2011 Július 31 at 22:04
Igen Lacikám jól látod,változtatni kell!!!!!! Zavard el a Marótit az üllöi út közeléböl is!!!!!!!!
2011 Július 31 at 22:02
min változtatunk? a niggerek befejezik a Fradilejárató rappelést?
2011 Július 31 at 21:59
De legalább nem kell parázni a zártkapus edzés miatt:a franc se kíváncsi ezekre még hétköznap is!
2011 Július 31 at 21:58
sokan azt mondták még egy olyan szar bajnokság nem lesz mint a tavalyi
hát a mostani is az
simán bajnokok is lehetünk egy ÚJ EDZŐVEL annyi körbeverés lesz
ez a konda mint a harmat
videoton szétesett
kaposvár ki fog pukkadni ahogyan a pécs is
győr esetleges
bárki bárkit megver
bár minek éni az EL-ben vagy a BL-ben?
ez is elgondolkodtató
kubatovéknak kellene megnyilvánulni:
MIBŐL akarja fenntartani a a klub a csapatot?
MI a terv a pályával?
Igaz, hogy a Népligetbe lesz stadionunk?
MIÉRT nem akarnak valódi tulajdonost?
jelzem, demján és csányi minid szeretne tulaj lenni
és még egy
Mi lesz, amikor 2014-ben megbuknak?
2011 Július 31 at 22:21
“simán bajnokok lehetünk egy új edzővel…”
gigalol…
2011 Július 31 at 21:54
………. “Schembriből meg Abdiból is ő csinált valamire való játékost” – erre gondoltam.
2011 Július 31 at 22:10
tudod ezek sztereotípiák, amiket itt puffogtattok.
puki az edzőképzés vezetője volt?
ok, akkor kérdezek:
van-e köze a magyar foci minőségéhez az edzőknek?
ha igen, akkor az edzőképzés vezetője jól végezte a dolgát?
ki nevezte ki pukit az edzőképzés vezetőjének?
mit jelet az, hogy puki focistát csinált bárkiből?
hogyan tudott schembri vagy abdi lelkére beszélni, amikor nem tud nyelveket? (németül sem tud jelzem)
ha így van, akkor mégis hogyan “nevelte” őket?
szeretettel várom a válaszokat
jelzem schembri előttünk elég erős csapatokban játszott, egyszerűen edzés és meccshiánya volt
2011 Július 31 at 22:23
pran!
kérdezd meg a faxbukon Mr.-től, hogy miért hálálkodott annyira Pruknernek…
2011 Július 31 at 22:25
schembri hálálkodott?
ki mondta?
ő maga neked?
vagy honnan tudod?
annyira hálálkodott, hogy itt hagyta mint a pinty
2011 Július 31 at 22:41
mert jó managere volt.
olyan mint Megyónak és toppjanikának…
2011 Július 31 at 21:47
Maka Alexet a támadósorba!!!!!
2011 Július 31 at 21:57
Ez egy nagyon aranyos vélemény!!! :)
2011 Július 31 at 21:46
Teljesen igaza van pruknrnek.Változtatni kell.Azonnal.
Első lépés: prukner távozása
2011 Július 31 at 21:45
Ugyanott vagyunk mint a Liverpool 1-2 éve. Van egy edző (Benitez/Prukner) aki elvesztette a fonalat, nem tudja motiválni a csapatot, rossz döntéseket hoz és a szurkolók is kikezdik. Ott cseréltek és MEGGYŐZTÉK Dalglish-t, hogy hosszú idő után vállalja el a csapatot, hisz a csapatnak szüksége van rá. Elvállalta és azóta jó a csapat, a szurkolók szeretetét élvezik és visszatértek a liverpooli hagyományokhoz. Ha a párhuzamot folytatom akkor nincs más lehetőség: MEG KELL GYŐZNI Nyíl-t, hogy most ne hagyja cserben a csapatot és vállalja el a szezon hátralévő részét! Hátha nálunk is bejön.Én biztos vagyok benne!
2011 Július 31 at 21:50
Jav. Hodgson volt akkor a pool edzője.
2011 Július 31 at 21:52
Jó megközelítés.Nekem másik kedvenc csapatom a Liverpool,de ez a mostani év egy fos lesz.Esély nem lesz a nemzetközi porondra.
2011 Július 31 at 21:55
Én pedig írtam ezt MU szimpatizánsként.:) Szurkolni csak a Fradinak szurkolok.
2011 Július 31 at 22:24
a skóttal nem éppen jól kezdtek…
2011 Július 31 at 22:25
sőt hodsgon sem sok sót evett meg náluk.
Most éppen Gerzsonnal próbálják feltámasztani a WBA-t…
amúgy ők is kukázással frissítik a keretet?
2011 Július 31 at 21:45
Még mindig az a csapat legnagyobb baja,hogy totál 0 a szélső játékunk.Most, hogy Csizi ott játszott már volt valami előrelépés,és láthattuk azért jók voltak Csizi felfutásai,még ha nagy helyzetek nem is voltak belőle.Bal oldalt most Junior ritkábban ment fel de neki is jók a megindulásai.Középpályára kellene még 2 vonalszélső Jovanovic egy oldalra ha felépül meg esetleg Fitos vagy Abdi a másik oldalra.De sem Tóth sem Andrezinho nem szélső.Sokkal több variációs lehetőség lenne ha lenne 4 igazi szélsőnk.Annyira egysíku a játékunk,mindig középen erőltetjük.
2011 Július 31 at 21:47
ki miatt nincsenek szélsőink?
2011 Július 31 at 21:53
Nagyanyám térdekalácsa miatt bazmeg :@
2011 Július 31 at 21:54
ez vagy te
2011 Július 31 at 22:28
pran! nagyon beindultál ma.
temesvár, baku, moszkva után meg sunnyogtál.
sőt a szentélybeli viking meccs után is.
ha pinyőt/szokit/Petit/Dragit stb. kell elzavarni, akkor gondolom, megint élen fogsz járni
2011 Július 31 at 22:45
pran , Ne rombolj többet !
2011 Július 31 at 22:49
sunnyogni ti anonimek szoktatok
a norvégok ellen is azt mondtam, hogy ranikád bepotyázott, marótid alibizett, oláh pajtás állandóan lesen állt, pukid meg gyáva volt
moszkváról nem nyilatkoztam
amióta pukid itt van uaz a véleményem róla
az meg hogy a tömeg mit kántál nem érdekel
2011 Július 31 at 21:44
Prukner lemondott?
2011 Július 31 at 21:48
A dobogóról…..
2011 Július 31 at 22:47
Te mondj le, ne kavarj !
2011 Július 31 at 21:43
sok fórumozóhoz lenne egy kérdésem: szerintetek Prukner passzol az ellenfélhez, lövi a labdát 10m-el a kapu mellé-fölé, cselezi ki magát a pályáról?
2011 Július 31 at 21:52
Nem, viszont Ő edzi a csapatot, Ő állitja össze és Ő hajtja végre a cseréket. Gondolom egyikben sem találsz kivetnivalót…
2011 Július 31 at 21:55
persze ezzel egyet értek de annyira elkeserítő azt látni hogy a legjobb csapatunk is ilyen…nem hiszem hogy az eredménytelen játékot egyedül Prukner nyakába kellene akasztani :S
2011 Július 31 at 22:05
Természetesen nem egyszemélyben Ő felelős mindenért, de a felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Ez a keret, bár több helyen is lyukas, de nem reménytelen. Valakinek fel kéne rázni a csapatot, mert rettenetesen tompa. Ha Prukner erre nem képes, akkor váltani kell. Hogy kire? Aki hitet tud adni, a szakmából minden magyar edző ugyanannyit tud nagyjából. Egy padban ültek…
2011 Július 31 at 22:14
Uraim !
Nézzük csak végig,kik azok akik Prukner döntése alapján vannak a keretben:Ranilovic,Gruz,Otten,Junior,Andrezinho,Morales,Jovanovic,Oláh,Felix,Somalia,Alison,Maróti..
A mai kezdőből nyolcan szerepeltek közülük…aki felmenti Pruknert,az néha gondoljon erre a névsorra…
2011 Július 31 at 22:34
“…a szakmából minden magyar edző ugyanannyit tud nagyjából. Egy padban ültek…”
Akkor csöbörből vödörbe???
2011 Július 31 at 22:35
Nevet persze következetesen nem mondassz.
Érthető, mert ha a következővel sem megy jobban, akkor…
deja vu bobby Mágus…
2011 Július 31 at 22:52
Ha hitet tud adni a csapatnak, akkor nem. Próbáld egészében értelmezni a mondanivalómat és ne kiragadott részekből.
Az általad is sokra tartott Prukner, pontosan ugyanannyit tud a szakmából, mint az összes pro licences kollegája. Innen hamar eldől ki mire van predesztinálva. Van aki utánpótlás edzőnek alkalmas, van aki maximum kiscsapatok élére való és vannak akik állandó reflektorfényben, komolyabb célokért küzdhetnek. Prukner láthatóan nem fér be az utolsó kategóriába. Erről Ő nem tehet, ez nem Neki való.
Szép lassan a parttalan anyáskodásotok helyett, ezt be kéne látnotok.
2011 Július 31 at 23:09
Ez az ostoba mantrázásod. Nevet, nevet… Tényleg nem érted, hogy tök mindegy ki az csak férjen bele a fenti kategóriába? A Te alternativád láthatóan zsákutca, mégis két kézzel kapaszkodsz bele. Fel sem merül benned, hogy esetleg a Fradinak ártasz a beteges ragaszkodásoddal.
Tudod mit? Mondok egy nevet, hogy ne fárassz tovább. Szokolaira kiváncsi lennék.
Ha Pruknerrel megtáltosodik a csapat, továbbra sem fog nehezemre esni elnézést kérni tőle. Te elnézést kérsz majd azoktól akiket név nélkül a Fradi ellenségeinek tartasz, ha beigazolódik a tévedésed?!
2011 Július 31 at 23:28
Na látod.
Egy darabig ellentmondást nem tűrően dícsérsz v.kit (bobby és általában a britek…), aztán meg az ellenvéleményeket cseppet sem tolerálva keményen vágsz más v.kit (Peti).
És ha buksz a megfellebezhetetlen véleményeddel, akkor meg fennen hírdeted, h. tudsz elnézést kérni.
Ez aztán a karakán…
(De persze “ostobázni” csak neked lehet…)
2011 Július 31 at 23:31
Szokit meg nézd vissza a kb. 2 héttel ezelőtti tv-interjúja kapcsán…
2011 Július 31 at 23:38
Édes Istenem!
2011 Július 31 at 21:33
Támadóbb futball?!?!?!
1-0-ás hátránynál miért védőt hozott be?
Valamin változtatni kéne?
MONDJÁL LE!!!
2011 Július 31 at 21:35
Kit hozott volna be Lisztes helyére?Bejött Balog a védelem közepére,Otten meg felment Lisztes helyére.
2011 Július 31 at 21:37
védőt hozott be, DE OTTENT feltolta Kp-ra. Ahogy sokan kívánták. nem ezzel a cserével volt a baj éppen. Inkább a sok eladot labda és béna támadójátékkal.
2011 Július 31 at 21:38
Lisztes végig bírta volna, neki nem kellene védekezni.
Nincs széljátékunk, Fitost kellene berakni.
Előre pedig az Abdi helyett a Pölöskeit
2011 Július 31 at 21:40
de baj volt a cserével
át kellett volna állni 3 védőre
lisztest fent hagyni, ő legalább képes néha passzolni, lőni
grúz, csizmadia bszott lassú ezért csizi helyett pölöskeyt kellett volna behozni
2011 Július 31 at 21:44
pran!
kölni főiskola, hogy te mindenre guru vagy?
2011 Július 31 at 21:47
kölni főiskola
az mi?
edzőképzés vezetője? azvajonmi?
nem nem
viszont pár szezon cravero mellett ha ez mond valamit anonimka
2011 Július 31 at 22:38
Az a baj hogy “fradistaként” itt is egymást oltjátok. Persze hogy nincs egység.
Kérdem én a Prukner ellenesektől hogy a tavalyi keretből ki hozott volna ki egy bronzot? Mert az a csapat sem volt sokkal fényesebb.
Abdit érdekes módon amikor az Ulysses ellen gólt lőtt, győztes bobmát vágott az Aalesund ellen itthon senki nem szidta.
És Grúz meg Otten igenis jó igazolások, Lisztes is hasznos lehet, az pedig szerencsétlenség, hogy Jovanivic megsérült, mert benne is van fantázia. A támadó szekció eddig valóban gyenge de legyetek már kicsit türelemmel, teljesen új csapat, ne várjátok hogy barca módra mnejen a zsuga…
HAJRÁ FERENCVÁROS!
2011 Július 31 at 22:44
arról nem is szólva, h. a takaroggyozók a meccs előtt nagy zakót harangoztak be…
(vagyis szerettek volna aljas módon, h. igazolódjon a koncepciójuk…)
2011 Július 31 at 21:32
rájöttem miért zárt kapusak az edzések
mert szégyen ami ott folyik
nyugodtan elemezve:
a keret nem rossz
az viszont az, hogy andré védekezik a szélen és középen mert marótinyanya és junior ezt nem teszi meg
hogy lisztes is kénytelen védekezni és ezért nem tud szervezni
hogy lórika nem fut, nem támad vissza viszont osztja abdit
hogy ez a csapat NINCS ÖSSZERAKVA pedig puki szerint POSZTOKRA, A RÖVID PASSZOS JÁTÉKRA HOZOTT EMBEREKET
az utóbbi mondata miatt is már régen mennie kellett volna
szóval két szélső hátvéd és egy rendes csatár ez kell, ja és egy kapus
csapat:
kapus
jobb hátvéd (fülöp?) Grúz-Rodi (tutó milyen jó lenne most) – balhátvéd
Jovanovics Morales Otten
Lisztes (Abdi)
Somalia (Félix) Csatár (Pölöskey, Oláh)
2011 Július 31 at 21:35
Somáliában mit látsz ???
2011 Július 31 at 21:37
és basszus ez a konda valami ótvar gyenge
majd beszartak hogy győztek úgy örültek
nem kellett volna mást tenni, mint levinni egy védőt behozni pölöskeyt és lisztest fent hagyni
de megint beszart
most mondhatja hogy egy null az még elfogadható
tóth sem szélső
andré sem szélső
Puki fanok, kérem mondja el valaki, hogy MI LENNE A KONCEPCIÓ?
2011 Július 31 at 21:38
És Tutóban?Felejtsük már el azt az embert.Megye 1es szint.Csak az nem futotta körbe aki nem akarta,labdát ritkán játszotta meg,rendszerint csak jól picsánrúgta majd lesz valami…
2011 Július 31 at 21:39
pran!
dobjatok össze az alkesz hawerjaiddal pár milla eurót, oszt’ meglesz a kívánságod.
2011 Július 31 at 21:40
igazolni kell egy jobbhátvédet, balhátvédet, vkp-t és balszélsőt. és menni fog a dolog. kapust már holnap igazolunk, az megoldva.
2011 Július 31 at 21:42
szerintem somalia jól mozgott, idegen neki a környezet de jobb mint félix
a pár millió euróral meg annyit, hogy kubikádék nem engedik eladni a Fradit
2011 Július 31 at 21:29
Prukner Úr!
Ez a Csapat elképzelés nélkül a lélekromboló!
Meg a sok rohadt magyarázkodása…
2011 Július 31 at 21:26
szar prukner, szar ezel!
2011 Július 31 at 21:40
sz.r ASUS!!!
2011 Július 31 at 21:26
Kicsit lehiggadtam.Gondolkodtam.
Mai produkciónk is szánalmasan gyenge volt.Lehet azzal magyarázni, hogy nem Debrecenbe kell nyernünk,de akkor mért nem nyertük meg az első 2 meccset?Ha verjük a Kaposvárt és a DVTK-t majd egy jó meccsen szoros vereség a vége Debrecenbe azt mondom belefér.De így.
Pruknert én nem hibáztatom.Jól döntött, hogy ilyen támadó felállásban léptünk pályára.Más kérdés, hogy szarból senki nem tud várat építeni.Lehetünk elfogultak a játékosok iránt de azt mindenki tudja, hogy ha bajnokok akarunk lenne akkor ez a keret édeskevés.Kb a keret felét-háromnegyedét el lehetne küldeni.
És a takarítást lehetne kezdeni az ilyen Andrezinho meg Abdi félékkel.Hiába jó játékosok,semmivel nem többek mint bárki más.Andrezinho is duzzog a lecserélése után,pedig egy értékelhető megmozdulása nem volt a meccsen.Ilyen felesleges dolgok miatt kell pazarolni a cseréket Pruknernek.Abdit is ha nem hozza le kiállíttattja magát.
Lehet sok mindenre fogni a vereséget.A bíróra,a talajra,az ellenfélre,a szurkolókra de mind mind csak duma.Unom már, hogy nem tudunk küzdeni a pályán,nem vagyunk egy egységes csapat,nem küzdenek egymásért,a szurkolókért,a Ferencvárosért.
Akárhogy is nézzük,a mai Ferencvárosi labdarúgásnál romokban hever.Le lehet tagadni,úgy csinálhatunk mintha minden rendben volna,de önmagunkat csapjuk be.Nincs csapatunk,nincs egy igazi,egyenes első emberünk,és sajnos a lelátón is minden romokban hever.
Lehet nyalni továbbra is Kubatov seggét,csak nem tudom miért.Az igérgetésen kívül szerintem olyan sok mindent nem csinált eddig.Azt mondogatja rendszeresen amit mi hallani akarunk,és mi ezt be is kajáljuk.Új stadionról álmodozunk mikor játékosok fizetésére nincs pénzünk.
Azt meg, hogy a lelátón is minden romokban hever azt gondolom nem kell részletezni.Ezt nem én mondom,ezt mindenki tudja.Unalmas már, hogy amikor a lilákat vagy az éppen aktuális ellenfelünket szidjuk akkor szétesik a stadion,de ha már a saját csapatunkat kéne bíztatni akkor az emberek nagytöbbsége csendben ül.
Ma is többször halottam debrecen elleni ritmusokat mint a Fradit éltetőt.
Szerencsére nincs pénzem, hogy a jövőhéten kimenjek a Pécs ellen,de megmondom őszintén,ha lenne se mennék.
Ezek után le lehet engem divatozni,lehet jönni a szöveggel, hogy nem csak akkor kell a csapat mellett lenni mikor megy a szekér,bajban is a csapat mellett kell lenni meg hasonlók.Csak már nincs gyomrom 11 olyan embernek tiszta szívből szurkolni akik magasan tojnak a Ferencvárosra,a szurkolókra,és egymásra.Ha 11 megye 3as színtű játékos játszana nálunk és sorra kapnánk ki minden meccsen,de látnám rajtuk azt a tűzt,azt az akarást,azt a küzdeni tudást egymásért,a szurkolókért és a Ferencvárosért akkor esküszöm bérletet váltanék.Lehetünk akármilyen osztályban.
De ez nem Ferencváros.Sem a pályán,sem azon kívül.
Szebb Jövőt!
Hajrá Fradi
2011 Július 31 at 21:34
nem zavar, hogy ez pukid csapata?
hogy ő hozta a játékosok több mint felét
és igen, ingyen mint mások
andré és abdi láthatóan el van keseredve a fasz puki hülyeségei miatt
2011 Július 31 at 21:41
Ezt a legkönnyebb Pruknert hibáztatni.Ő is hibázik,meg vannak rossz döntései,de nem mehet fel a pályára.Nem ő tehet róla, hogy a játékosaiban nincs annyi gerinc, hogy küzdjenek a pályán.Tényleg csak mellékesen de Schembriből meg Abdiból is ő csinált valamire való játékost.Ha nem Prukner akkor mindkettő mehetett volna a süllyesztőbe.
2011 Július 31 at 21:42
Na ez a legnagyobb baj, mert olyan “fszsz” van, aki azzal kezdte, hogy szétverte a Tábor bázisát jelentő Stormyt…
“sajnos a lelátón is minden romokban hever.”
2011 Július 31 at 21:45
tomazino
ő csinált játékost?
schembri azért elvolt a bundesliga2-ben, ausztriában stb.
nem ő tanította meg focizni
abdi?
szerintem visszafejlődött a nagy nevelése hatására
és igen, 11 játékost nem lehet cserélni, edzőt igen
az pukid csapata ő hozta a játékosok többségét, akkor neki kell elvinni a balhét
2011 Július 31 at 21:52
Ez bizony tény
2011 Július 31 at 21:25
Kubatov nem fogja a tesi tanárt elküldeni
mert akkor ki kéne fizetni és arra nincs pénz 1x azért mert a múlthéthez képest már nem volt a mezeken a taxi 2000 reklám gondolom nekik sincs türelmük
másodszor azért mert prukit még a régi vezetés hozta 2 miliárdos költségvetésből tehát a torna tanár fizetése is magas
és azt kétlem hogy tesi tanár Teréz anya magát is meggyőzte hogy felére csökkentsék a fizetését
Tehát meg kell várni míg lemond vagy 1 szponzor jön aki kifizeti
2011 Július 31 at 21:22
Változtatni de azonnal:
Felix Magath-Werner Lorant edző kettőst ide, lenne kondink is és hajtanánk is, Magath kitalálná az edzéstervet, Lorant meg végigverné őket a pályán :D
2011 Július 31 at 21:37
akkor már inkább Wolfgang Wolf legyen az edző
2011 Július 31 at 22:18
Lóránt el is vállalná az tuti :D Nem lenne benne sok köszönet. Volt Dunaszerdahelyen is, többet volt részeg mint józan. Tipikus bukott edző, sokszor kabáttal kellett letakarni nehogy a vendégek felismerjék ahogy alszik a sarokban. :D
2011 Július 31 at 21:20
Nem tudom Szokolainak megvan-e a pro licence, de hogy ingyen is elvállalná az is biztos.
2011 Július 31 at 21:43
Szoki sajnos egy “roncs”, láthatta m.ki a múlt héten a tv-ben…