Híreink szerint velük tárgyal a klubvezetés.
Az Ulloi129.hu több megbízható, független forrásból úgy értesült, hogy jelenleg ez a két szakember a legesélyesebb a Fradi edzői posztjára.
Kettejük közül Selymes Tibor a kevésbé ismert a Fradisták számára. A romániai magyar edző mögött komoly játékospályafutás áll. Otthon legnagyobb klubja a Dinamo Bukarest volt, amelyikkel román bajnoki címet szerzett. Légiósként játszott és bajnok is volt az Anderlechtben is és más belga együttesekben is megfordult. Magyarországon a Haladás és a Debrecen játékosa volt.
Edzői karrierjét is hazánkban kezdte a Sopron együttesénél. Majd román csapatoknál edzősködött. A Sportul Studenţesc együttesével feljutott az élvonalba. A tavalyi szezonban az első osztályú Astra Ploiesti edzője volt. A 2010-ben 14. helyezett gárdát a 11. helyre vezette. Idén a második forduló után menesztették.
Détári Lajost kevésbé kell bemutatni és nemcsak azért, mert egy fél szezont játszott a Fradiban 1993 őszén. A magyar futball utolsó világklasszisaként szokás emlegetni, aki 61 alkalommal ölthette magára a nemzeti színű mezt. Itthon a Honvédban érte el legnagyobb sikereit, majd hatalmas médiafelhajtástól övezve az Eintracht Frankfurt játékosa lett, akik az ő góljával szerezték meg a német kupát. Ezután a korban csillagászati összegnek számító 17 millió német márkáért az Olympiakosz Pireusz játékosa lett, noha a Juventus is hívta. (Akkor ezzel a világ harmadik legdrágább játékosa volt Maradona és Gullit után.) Azóta is a görög klub legendái között tartják számon. Ezután a Bologna, majd az Ancona játékosa lett. A Ferencvárosnál eltöltött nem egész fél szezonja után a Genoa játékosa lett, majd számos országban játszott még.
Edzőként a romániai FC Bihornál kezdett dolgozni majd számos klubnál tevékenykedett Vietnámtól Görögországig. Sok magyar csapatnál is dolgozott általában rövid ideig. Bozsik Péter mellett a válogatott pályaedzője is volt. Jelenleg a másodosztályú Vecsés klubigazgató-vezetőedzője.
Az Üllői129 értesülését az FTC hivatalosan nem erősítette meg.
2011 Augusztus 25 at 14:43
sz.tem egy 3 tagú bizottságra kellene bízni a csapatot. őket talán még a permanensen takaroggyozók is elfogadnák.
r.go: vagyis, pran, gaborka kubika.
2011 Augusztus 25 at 11:52
DÉTÁRIT NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :S
2011 Augusztus 25 at 10:02
…haat azert ez inkabb cirkusz a nepnek, hogy nyugottan valaszhassanak sajat szajuk ize szerint amig itt eggymast ekezik a szurkolok!
Elnezest mindenkitol ha nincs igazam, de szerintem ez tudatos dezinformacio!
2011 Augusztus 25 at 10:03
…akarom mondani “egymast”
2011 Augusztus 25 at 09:28
Mondjuk úgy, ez a cikk kapufa…
2011 Augusztus 25 at 09:42
Lehet nem Holmes, hanem Dr.Watson nyomozott? :)
2011 Augusztus 25 at 09:43
Lehet, de azért ez ciki…
2011 Augusztus 25 at 09:47
Miért kapufa, mert Döme már böfögött egyet, hogy nem? Siófokon se Mihalecz az edző, nyilván meg lehetne ezt oldani (Isten mentsen ettől a helyzettől amúgy!).
2011 Augusztus 25 at 09:25
ahogy elnézem, nem oda fog menni ahová szánom válasznak: aki gyerekkorától kezdve románok között focizik és úgymond sokra viszi (Bukarestig, válogatottig), az így jár közben. Bölönit kár lenne felhozni ellenpéldaként. Mint mondjuk Székely János .. De pont ezért írtam hogy nem fogadnák itt el, nehéz innen megérteni hogy hogyan történik a magyarok beolvadása a különbözõ területeken.
2011 Augusztus 25 at 09:30
Namégeccer! :)
2011 Augusztus 25 at 09:32
duplázódj ba… Így megy na
2011 Augusztus 25 at 09:22
Romániában sem könnyű a szurkolókkal a kommunikáció. Nem a Fradi keménymagja a legkeményebb. Egyébként Balánbányán született, Kézdivásárhelyen kezdte foci pályafutását, és ami még kimaradt az az hogy a román válogatottban is sikeres volt, foci VB-n is részt vett. 90-es román válogatott tagja volt, nem cserepadosként. Edzőként még fiatal. Családja tudtommal nem Romániában él, úgy hogy a szempontjait nem ismerjük.
2011 Augusztus 25 at 09:21
Alberték meg a Bozsik Pétert szeretnék,állitólag.
2011 Augusztus 25 at 09:16
Azért ha ez kacsának fog bizonyulni, akkor remélem megnevezitek a független forrásotokat.. Sikerült neki ismét összeugrasztani minket…
2011 Augusztus 25 at 09:14
“Tibor Selymes
antrenor (astra ploiesti)
Studied at Univesitatea Babes-Bolyai
Lakhely: Bucharest, Romania
Nyelvek: romana, Français, Spanish, English
Szül. hely: Miercurea-Ciuc, Harghita, Romania”
Ő egy igaz magyar, meg vagyon mondva.
2011 Augusztus 25 at 09:20
Gratulálok…
2011 Augusztus 25 at 09:13
A neten keresgélve csak annyit tudtam meg, hogy Romániában nemigen sejtik eddig, hogy Selymes nálunk köthetne ki. Egy-két helyen most is azt emlegetik, hogy megnyílhat az út elõtte a Dinamo Buk. kispadjához. Drukkoljatok hogy essenek ma ki az EL-bõl, hátha trénercsere lesz náluk :-) Selymes Tibivel kapcsolatban: vele nem az a baj, hogy nem felelne meg, hanem az, hogy az egész életét román fociközegben töltötte. Az NB1ben csak vidéken játszott és nem szépemlékû az a bizonyos Fradi-Loki meccs.. De ha azt ‘megbocsátanák’ neki, hogy szidta a zöldeket amikor a tömeg megtámadta õket (plusz gondolom hogy kicsit beletanult a fradiellenes mentalitásba ha ‘s’ ennyire ellenzi), akkor sem fogadnák itt el, nehéz lenne itt neki – bár azt hadd mondjam el hogy elég kemény gyereknek gondolom. De hogy hogy reagálná le a lelátói átkokat .. ymes nálunk köthetne ki. Egy-két helyen most is azt emlegetik, hogy megnyílhat az út elõtte a Dinamo Buk. kispadjához. Drukkoljatok hogy essenek ma ki az EL-bõl, hátha trénercsere lesz náluk :-) Selymes Tibivel kapcsolatban: vele nem az a baj, hogy nem felelne meg, hanem az, hogy az egész életét román fociközegben töltötte. Az NB1ben csak vidéken játszott és nem szépemlékû az a bizonyos Fradi-Loki meccs.. De ha azt ‘megbocsátanák’ neki, hogy szidta a zöldeket amikor a tömeg megtámadta õket (plusz gondolom hogy kicsit beletanult a fradiellenes mentalitásba ha ‘s’ ennyire ellenzi), akkor sem fogadnák itt el, nehéz lenne itt neki – bár azt hadd mondjam el hogy elég kemény gyereknek gondolom. De hogy hogy reagálná le a lelátói átkokat ..
2011 Augusztus 25 at 09:15
áááá
2011 Augusztus 25 at 09:13
Ami itt van az nagy semmi..ezt mind Prukner a hozzánemértésével,és rossz igazolásával állitotta elő..egy hozzánemértő és közel se Fradi szintű edző…..már rég feékellett volna álljon a padról..18 bajnoki 18 pont..eza 18 utolsó bajnoki ebből 17 meccsen ő vlt az edző…ha ellenőrizte volna magát milyen eredményei voltak felállt volna a szégyentől is!!!Selymest ismerem nem kifort edző és nem ide való,a francba kel a nvét is ide kavarni…Détári meg Nagyváradon se birta ki hogy ne igyon mikor ott volt edző–de nem akarom leirni mi volt ott…nincs egyenlőre egy normális jelőlt se ..a bajnokság lassan közepére érűnk itt nálunk meg még mindig csak a szart kevergetjük..se eredmény,se csapat,se szurkolóó,se vezetőség,se pénz…csak egy klub aminek jó cseng a neve és hirnevet szereznek egyesek belőle és jó meg is élnek..ez nulla!!!összekéne már szedni asok szart és kidobni az utcára!!!
2011 Augusztus 25 at 09:01
Döme cáfolta, hogy megkeresték volna.
2011 Augusztus 25 at 12:24
Nem emlékszik rá :)))
2011 Augusztus 25 at 08:53
Az a baj, hogy az ulloi129 mindig biztos forrásból tudja, amit egyből megcáfolnak, de az embereket egymásnak ugrasztani jók ezek az infók. Vajon kiktől származnak ezek az infók? kubatov129! oszd meg és uralkodj!
2011 Augusztus 25 at 08:56
Egy okot mondj, hogy mért célja Kubatovnak a Fradi szurkolók megosztása.
2011 Augusztus 25 at 09:14
Ne kérjél tőle ilyen nehéz dolgokat!
2011 Augusztus 25 at 13:42
szeretne már újra takaroggyozni.
olyan régen (vasárnap) tehette…
2011 Augusztus 25 at 08:45
Dömével kizúgunk. Ez a cél?