Beszéltem Sándor Tomival azt mondta nagyon jó játékos,volt a Lokinál is próbajátékon,csak ő 2 évre akart aláírni Szima pedig 3 évet akart.Ő erősítés lenne az tuti!!!
Felőlem jöhet…
Én már ott tartok, ha Pölöskeyt még egyszer meglátom a kezdőben, akkor elharapom az ütőeremet! Amit a Haladás ellen művelt, mikor ballal luftot rúgott álló labdánál…
Szarik bele, h hol focizik, csak játszani akar, fejlődni pénzért. Ennyi.
Tudom sokkal melósabb a youtube nézegetésnél, de talán ha olyan elkezdenénk utánpótlást nevelni, akik közül esetlegesen posztokra tudnánk felhozni bizonyos adottságú játékosokat, akkor lehet hogy lennének még sikereink az életemben, de ha ezt az utat folytatjuk, az unokáim sem fognak bajnoki címet ünnepelni, hogy ba..ná szájba az egész amatőr brigád, aki az utánpótlást lenullázta!
Köhm köhm..ki a játékosmegfigyelőnk? Megnézzük mennyit fut 100-on? Megnézzük az indulósebességét? Megnézzük 10-ből hány szögletet rúg be jó helyre, jó ívben? Vagy csak focizgat kicsit, aztán.hhm…passzolt 2 pontosat a 20-ból, jöhet. Ugyanis véleményem szerint soha többet olyna játékost mint Hainz, vagy Schembri nem találunk…csak tudnám, hogy őket hogy sikerült….
Ez van ha egy csapat a youtube-rol igazol játékosokat. Semmi utánpótlásunk nincsen,hétről-hétre ölthetik magukra olyan játékosok a mezt akiknek még talán nb2ben is a csapatba kerülésért kéne küzdenie. Sajnos már kezdünk szánalmas kategóriába tartozni.
igen, biztosan igazad és komoly közgáz háttered lehet. Ilyen alapon a mivel a magyar gdp meghaladja az államadósságot, fizessük ki abból, egy összegben! A költségvetés és az igazolásra fordítható pénz az kettő!
szimpatikus a nyilatkozata a többi meg ha marad akkor a pályán meglátjuk! remélem azért egy 2 évet ajánlottunk neki…
amúgy meg most akkor irányító vagy szélső kápé esetleg csatár?
Homma nem kell, mert olyan az erőnléte, mint egy 14 évesnek, csak ellenünk tud villogni. Jokic viszont hiányposztra jönne, balszélső középpályás posztra nincs sok emberünk jelenleg, így meg lehetne próbálni, bár valószínűleg magas a fizetésigénye.
Én pedig lenni Hikki Makki, lenni volt csapattárs Juha a suliban….ő lenni jó játékos, de én voltam ifi finn gólkirály, vagyis fingó király….ő továbbra is focizni…én meg lenni azóta ejtőernyős…a Finn-Ugorj! ejtőernyős klub tagja lenni!
Szilágyi P. (DVSC) elvágyodik talán meg lehet vele egyezni,,Ceolin kirúgták kb. Andrezinho volt fizetése elég lehet neki,,Stanisic (Győr) nem játszik csak pad egy szerb ezt nem csinálja sokáig 1 jó évvel tudja jól hogy ő is megcsinálhatná a szerencséjét,Peric (Kaposvár) ha a 2 idiótát eladjuk talán sikerülhetne,Fiola,Szabó,Böde (Paks) sajnos szerintem is lehetetlen,Dibusz (Pécs) szintén sansztalan,Milanovic (Videoton) kirúgták és rá is a Stanisic féle verzió az igaz.
Milanovics,Jokic és Homma esélyes…meg a győriek akiket elküldtek…na most jól meg kell fontolni melyik lehet igazán erősítés…mert egy két igazolás jól jönne…főleg a védelembe és a csatarak közé…de viszont pénzünk sincs amit szórhatunk szóval komolyan meg kell fontolni!
Milnovics horvát csapatában csk volt ha jól emlékszem…lehet nem lenne rossz….
Ceolin kb azért lett kirúgva, amiért Andrezinho az ottani nyilatkozat alapján. Jönne tehát egy ostoba brazil helyett egy ostoba brazil. Szatmárit kéne talán, megdolgozna a pénzéért.
Na, ez aztán minőségi erősítés a finn 2ből. Méltó junior és oláh utód van születőben. Ne legyen igazam, de valahogy ez az igazolás nem éppen azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Tudom, tudom, az előző években rontották el….ez a szöveg már 20 éve, mintha a jelen nem is létezne (jövőt nem is mertem írni).
Kérdem én Tököli,Tímár,Lencse,Vujovic,Urbán,Bozovic. Egyikre sem volt még esélyünk sem. Egyes emberek mi a faszt csinálnak a klubban. Komolyan mondom nekünk szurkolóknak kellene tárgyalni a játékosokkal. Hátha.Javaslatok: Szilágyi P. (DVSC),Ceolin,Stanisic (Győr),Peric (Kaposvár),Fiola,Szabó,Böde (Paks),Dibusz (Pécs),Milanovic (Videoton)
Azt csinálják, hogy nem a blasz 4-ben indult a szezonunk
Azt csinálják, hogy 600 millióról 300-ra csökkent a hiány
Azt, hogy van víz, villany…
Azt, hogy nincs tartozás a januártól halmozódó fizetéselmaradásokkal
Azt, hogy átáltunk ekhó-ra, az egyetlen, tiszta és rendezett bérezés nálunk van
Azt, hogy 40%-al csökkent a költségvetés, mégis csak az ment el, aki nagyon akart, van aki fizuja feléért maradt…
Ez mind becsülendő. De még igy is vannak kedves “Legendák” akik a faszverés helyett játékosok,tehetségek után mennének.De van aki inkább FELcsútra dolgozik.Amit leírtál az kemény és jó munka.Nem is velük van a gond hanem akik még mindig nem mozdulnak. Lehet egy tehetség rábólintana ha egy “Legenda” rábeszélné. Ez régen így volt.
Tavaly nyáron nálunk edzett Perics (lordviktornak!) és Pruknernek nem kellett!
Ezután ment a Kaposvárhoz próbajátékra, ahol viszont megfelelt.
Ennyit erről.
Végre lesz még egy szélsőnk is vagy normális cseréje Lisztesnek aki azért nem bírja ki a 90 percet.Persze nem tudhatjuk hogy jó játékos-e és azért a szakmai stáb nem egyszer tévedett már játékos ügyben…
Hol olvastátok a Jokicot meg a Honma-?
A Honma-nak örülnék mert mindig gólt rúg nekünk. A Jokic Szolnokon jó volt 5,417-es átlag a Vasasban 4,6-os az átlaga. A Honma-nak tavasszal 5,5 most3,8. ????????
Vasas: Honma és Jokics sem ment bele a fizetéscsökkentésbe, távozhatnak
Nem ment bele fizetésének csökkentésébe a Vasas három labdarúgója, a montenegrói kapus, Ivan Janjusevics, a szerb középpályás, Milos Jokics és a japán támadó, Honma Kazuo.
A döntés következtében könnyen előfordulhat, hogy a trió távozik a piros-kékektől.
Tökéletes csatár Honma úgyis mindig gólt rúg nekünk itt a lehetőség igazolni még!
ki gondolta volna, hogy legalább az rendben van, hogy az új légiósok magyarul tanulnak…lám-lám milyen színvonalú oktatás van itt…pár napja van itt a srác erre már anyanyelvi szinten beszéli a magyart! :) Fradi töriből mit tudsz?! :)
A cipőjét nem vihetné egyik sem Abdinak!
Nehogy már ilyen hulladékokat hozzunk, inkább térjen észhez a vezetőségünk és tartsuk meg legalább Abdit (de akár Andrezinhot is), mert nélkülük kilátástalan a támadójátékunk.
Ha járnál néha edzésre ttamas és az elmúlt félév meccseit is láttad volna, akkor értenéd azt, hogy miért hiányolják igen sokan Abdit!
Persze fikázni, gusztustalankodni mindig könnyebb.
Mindig van aki megmondja a frankót, hol élnek az ilyen emberek? mutasd már meg légyszi, honnan szedjünk használható magyar fiatalokat, akikkel nem esünk ki csont nélkül.
2011 Augusztus 26 at 21:24
Beszéltem Sándor Tomival azt mondta nagyon jó játékos,volt a Lokinál is próbajátékon,csak ő 2 évre akart aláírni Szima pedig 3 évet akart.Ő erősítés lenne az tuti!!!
2011 Augusztus 26 at 19:03
Végre valami focistának tűnő ember. Abdit még vissza, és nem esünk ki.
2011 Augusztus 26 at 18:59
Őt is youtuberól igazoljuk le?Ndjodoról is tudnak olyan videót csinálni ami alapján világ klasszis.
2011 Augusztus 26 at 18:21
Felőlem jöhet…
Én már ott tartok, ha Pölöskeyt még egyszer meglátom a kezdőben, akkor elharapom az ütőeremet! Amit a Haladás ellen művelt, mikor ballal luftot rúgott álló labdánál…
2011 Augusztus 26 at 18:37
Ez sajnos psichés probléma.Én sajnálom.
2011 Augusztus 26 at 18:14
Első blikkre a legjobb emberünk lesz.
Játékban jó,de a küzdeni tudás is fontos,remélem a nagyapja harcolt az oroszok ellen, akkor nem lesz baj!
2011 Augusztus 26 at 17:20
Mindenhol csak Abdi folyik,nem akartok neki szobrot emelni?Springer mellet volna még hely….amióta kirugták,mindenki megvan érte halva.
2011 Augusztus 28 at 07:28
Cserélj szemüveget !
2011 Augusztus 26 at 15:30
Szarik bele, h hol focizik, csak játszani akar, fejlődni pénzért. Ennyi.
Tudom sokkal melósabb a youtube nézegetésnél, de talán ha olyan elkezdenénk utánpótlást nevelni, akik közül esetlegesen posztokra tudnánk felhozni bizonyos adottságú játékosokat, akkor lehet hogy lennének még sikereink az életemben, de ha ezt az utat folytatjuk, az unokáim sem fognak bajnoki címet ünnepelni, hogy ba..ná szájba az egész amatőr brigád, aki az utánpótlást lenullázta!
2011 Augusztus 26 at 15:25
Köhm köhm..ki a játékosmegfigyelőnk? Megnézzük mennyit fut 100-on? Megnézzük az indulósebességét? Megnézzük 10-ből hány szögletet rúg be jó helyre, jó ívben? Vagy csak focizgat kicsit, aztán.hhm…passzolt 2 pontosat a 20-ból, jöhet. Ugyanis véleményem szerint soha többet olyna játékost mint Hainz, vagy Schembri nem találunk…csak tudnám, hogy őket hogy sikerült….
2011 Augusztus 26 at 15:12
Ez van ha egy csapat a youtube-rol igazol játékosokat. Semmi utánpótlásunk nincsen,hétről-hétre ölthetik magukra olyan játékosok a mezt akiknek még talán nb2ben is a csapatba kerülésért kéne küzdenie. Sajnos már kezdünk szánalmas kategóriába tartozni.
2011 Augusztus 26 at 13:35
nézzük meg a tavalyi és az idei csapatból ha jött volna Baltes és jönne az az új srác milyen csapatot is lehetne összerakni:
————–Rani—-
-Baltes-Grúz-Tutorics-Junior
————–Otten
-Jovanovics-Józsi-Juha
—-Schembri–Heinz–
bár kevés lenne benne a magyar de jó kis csapat lenne szerintem!
2011 Augusztus 26 at 13:39
jó tudom Baltest meg Juhat még nem láttam játszani de azért így megnéztem volna mit alkotnak egy lókaki ellen idegenben mondjuk…
2011 Augusztus 26 at 13:34
továbbra is érdeklődnék, hogy 1.2 milliárdos költségvetésből miért nem tudjuk azt idehozni akit akarunk??????????????????
és miért nem tudunk igazolni???????????????
1.2 milliárd
jaja, 600 mill a sár állítólag
akkor 600 mill még így is marad
2011 Augusztus 26 at 13:57
Azért, mert hülye vagy.
2011 Augusztus 26 at 18:03
igen, biztosan igazad és komoly közgáz háttered lehet. Ilyen alapon a mivel a magyar gdp meghaladja az államadósságot, fizessük ki abból, egy összegben! A költségvetés és az igazolásra fordítható pénz az kettő!
2011 Augusztus 26 at 13:30
Vasárnap már játszhat? Kellene…
2011 Augusztus 26 at 13:07
Szerintem tuti, hogy hozzánk igazol.
“Sajnos nem ÁLLUNK jó helyet a tabellán”
“Mindent MEGTESZÜNK, hogy feljebb jussunk a tabellán”
2011 Augusztus 26 at 12:22
szimpatikus a nyilatkozata a többi meg ha marad akkor a pályán meglátjuk! remélem azért egy 2 évet ajánlottunk neki…
amúgy meg most akkor irányító vagy szélső kápé esetleg csatár?
2011 Augusztus 26 at 12:56
Klasszikus szélső, olyasmi, mint az Anzsi legnagyobb magyar sztárja.
2011 Augusztus 26 at 12:16
Elsőre szimpatikus a srác, a többi pedig a meccsen derül ki, hogy mit tud.
2011 Augusztus 26 at 11:55
“Jól éreztem magam, nem úgy mint Debrecenben…”
Ez jó .-))))
2011 Augusztus 26 at 12:05
Őszinte gyerek… ;-)
2011 Augusztus 26 at 12:11
+ már tudja, mit szeretnénk hallani :)
2011 Augusztus 26 at 12:12
Ha leigazoljuk, szurkolok, hogy legyen Ő az új Jari Litmananen :-)
2011 Augusztus 26 at 13:33
pedig ő mennyi borsot tört az orrunk alá anno… Nagyon nagy játékos volt…
2011 Augusztus 26 at 14:44
még mindig játszik Finnországban
2011 Augusztus 26 at 11:53
Homma nem kell, mert olyan az erőnléte, mint egy 14 évesnek, csak ellenünk tud villogni. Jokic viszont hiányposztra jönne, balszélső középpályás posztra nincs sok emberünk jelenleg, így meg lehetne próbálni, bár valószínűleg magas a fizetésigénye.
2011 Augusztus 26 at 11:46
Sziasztok én Moka Hamoka vagyok,egy isibe jártam Hakolával aki a focit a Hagurula Labdha csapatnál tanulta!:) De
2011 Augusztus 26 at 11:55
Én pedig lenni Hikki Makki, lenni volt csapattárs Juha a suliban….ő lenni jó játékos, de én voltam ifi finn gólkirály, vagyis fingó király….ő továbbra is focizni…én meg lenni azóta ejtőernyős…a Finn-Ugorj! ejtőernyős klub tagja lenni!
2011 Augusztus 26 at 11:57
Ezért imádom a Finlandiát! Amugy szimpi a srác.
2011 Augusztus 26 at 11:44
Szilágyi P. (DVSC) elvágyodik talán meg lehet vele egyezni,,Ceolin kirúgták kb. Andrezinho volt fizetése elég lehet neki,,Stanisic (Győr) nem játszik csak pad egy szerb ezt nem csinálja sokáig 1 jó évvel tudja jól hogy ő is megcsinálhatná a szerencséjét,Peric (Kaposvár) ha a 2 idiótát eladjuk talán sikerülhetne,Fiola,Szabó,Böde (Paks) sajnos szerintem is lehetetlen,Dibusz (Pécs) szintén sansztalan,Milanovic (Videoton) kirúgták és rá is a Stanisic féle verzió az igaz.
2011 Augusztus 26 at 11:49
Milanovics,Jokic és Homma esélyes…meg a győriek akiket elküldtek…na most jól meg kell fontolni melyik lehet igazán erősítés…mert egy két igazolás jól jönne…főleg a védelembe és a csatarak közé…de viszont pénzünk sincs amit szórhatunk szóval komolyan meg kell fontolni!
Milnovics horvát csapatában csk volt ha jól emlékszem…lehet nem lenne rossz….
2011 Augusztus 26 at 12:03
szemezgethettek a nevek között, de ha jön Hakola, akkor szerintem megvan Zinnyóék után megmaradó elkölthető költség luk felhasználása…
2011 Augusztus 26 at 13:20
Ceolin kb azért lett kirúgva, amiért Andrezinho az ottani nyilatkozat alapján. Jönne tehát egy ostoba brazil helyett egy ostoba brazil. Szatmárit kéne talán, megdolgozna a pénzéért.
2011 Augusztus 26 at 11:39
Na, ez aztán minőségi erősítés a finn 2ből. Méltó junior és oláh utód van születőben. Ne legyen igazam, de valahogy ez az igazolás nem éppen azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Tudom, tudom, az előző években rontották el….ez a szöveg már 20 éve, mintha a jelen nem is létezne (jövőt nem is mertem írni).
2011 Augusztus 26 at 11:45
milyen finn2 ember???? Holland 1!!!
2011 Augusztus 26 at 12:09
Károgjál máshol….
2011 Augusztus 26 at 12:14
Dzsunyi-Orr vagy Oláhh mióta irányító középpályás? Akkor hogy lenen az utódjuk?
Ember a Willem II nem másodosztályt jelöl, hanem Második Vilmos nevét.
Sötét. Többet ne használd fel a nickemet, mert égetsz vele
2011 Augusztus 26 at 11:30
Kérdem én Tököli,Tímár,Lencse,Vujovic,Urbán,Bozovic. Egyikre sem volt még esélyünk sem. Egyes emberek mi a faszt csinálnak a klubban. Komolyan mondom nekünk szurkolóknak kellene tárgyalni a játékosokkal. Hátha.Javaslatok: Szilágyi P. (DVSC),Ceolin,Stanisic (Győr),Peric (Kaposvár),Fiola,Szabó,Böde (Paks),Dibusz (Pécs),Milanovic (Videoton)
2011 Augusztus 26 at 11:33
Akkor a pénzt is te adod értük
2011 Augusztus 26 at 11:33
Hát ha Pruki még itt lenne Peric-re lenne esély :) Ezeknek a játékosoknak lejárt a szerződése? Mert akkor tényleg ütős a lista
2011 Augusztus 26 at 11:33
oszt’ mennyi van a zsebedben?
2011 Augusztus 26 at 11:41
“Egyes emberek mi a faszt csinálnak a klubban???”
eszem megáll….
Azt csinálják, hogy nem a blasz 4-ben indult a szezonunk
Azt csinálják, hogy 600 millióról 300-ra csökkent a hiány
Azt, hogy van víz, villany…
Azt, hogy nincs tartozás a januártól halmozódó fizetéselmaradásokkal
Azt, hogy átáltunk ekhó-ra, az egyetlen, tiszta és rendezett bérezés nálunk van
Azt, hogy 40%-al csökkent a költségvetés, mégis csak az ment el, aki nagyon akart, van aki fizuja feléért maradt…
2011 Augusztus 26 at 11:48
Ez mind becsülendő. De még igy is vannak kedves “Legendák” akik a faszverés helyett játékosok,tehetségek után mennének.De van aki inkább FELcsútra dolgozik.Amit leírtál az kemény és jó munka.Nem is velük van a gond hanem akik még mindig nem mozdulnak. Lehet egy tehetség rábólintana ha egy “Legenda” rábeszélné. Ez régen így volt.
2011 Augusztus 26 at 12:13
Tavaly nyáron nálunk edzett Perics (lordviktornak!) és Pruknernek nem kellett!
Ezután ment a Kaposvárhoz próbajátékra, ahol viszont megfelelt.
Ennyit erről.
2011 Augusztus 26 at 12:16
machine rácsatlakozott az igazmondó gépezetre …
2011 Augusztus 26 at 11:26
Végre lesz még egy szélsőnk is vagy normális cseréje Lisztesnek aki azért nem bírja ki a 90 percet.Persze nem tudhatjuk hogy jó játékos-e és azért a szakmai stáb nem egyszer tévedett már játékos ügyben…
2011 Augusztus 26 at 11:23
Hol olvastátok a Jokicot meg a Honma-?
A Honma-nak örülnék mert mindig gólt rúg nekünk. A Jokic Szolnokon jó volt 5,417-es átlag a Vasasban 4,6-os az átlaga. A Honma-nak tavasszal 5,5 most3,8. ????????
2011 Augusztus 26 at 11:19
Aalesund-AZ Alkmaar 2-1 AZ Alkmaar-Aalesund 6-0
az csúnya :D kaptak a pofájukra.
2011 Augusztus 26 at 11:27
nem fogunk ki esni.!!
2011 Augusztus 26 at 11:19
Vasas: Honma és Jokics sem ment bele a fizetéscsökkentésbe, távozhatnak
Nem ment bele fizetésének csökkentésébe a Vasas három labdarúgója, a montenegrói kapus, Ivan Janjusevics, a szerb középpályás, Milos Jokics és a japán támadó, Honma Kazuo.
A döntés következtében könnyen előfordulhat, hogy a trió távozik a piros-kékektől.
Tökéletes csatár Honma úgyis mindig gólt rúg nekünk itt a lehetőség igazolni még!
2011 Augusztus 26 at 11:01
Sziasztok! Juha Hakola vagyok. Hogy vagytok? Mindenki jól van? A gyerek hogy van? Mit főztetek a hétvégén?
2011 Augusztus 26 at 11:04
ki gondolta volna, hogy legalább az rendben van, hogy az új légiósok magyarul tanulnak…lám-lám milyen színvonalú oktatás van itt…pár napja van itt a srác erre már anyanyelvi szinten beszéli a magyart! :) Fradi töriből mit tudsz?! :)
2011 Augusztus 26 at 11:36
magyarul tanult az elmúlt héten nem finnül! :D
2011 Augusztus 26 at 10:52
Jokic meg Homma szerződést bontott a Savassal….azért szerintem elférnének nálunk….Abdi meg Andre helyén?!
2011 Augusztus 26 at 10:56
persze Hakolával egyetemben!
2011 Augusztus 26 at 11:13
Jokicot amúgy is akartuk nem??? Homma meg jól osztogatna Andre’ helyén….
2011 Augusztus 26 at 11:34
A cipőjét nem vihetné egyik sem Abdinak!
Nehogy már ilyen hulladékokat hozzunk, inkább térjen észhez a vezetőségünk és tartsuk meg legalább Abdit (de akár Andrezinhot is), mert nélkülük kilátástalan a támadójátékunk.
2011 Augusztus 26 at 12:08
Abdi tudása a világklasszishoz közelít, amióta nem játszik.. :-) Halkan jegyzem meg: Tavaly nem fért be a nem túl acélos csapatunkba…
2011 Augusztus 26 at 12:16
Ha járnál néha edzésre ttamas és az elmúlt félév meccseit is láttad volna, akkor értenéd azt, hogy miért hiányolják igen sokan Abdit!
Persze fikázni, gusztustalankodni mindig könnyebb.
2011 Augusztus 26 at 11:02
És honnan?
2011 Augusztus 26 at 11:03
Honnan? Mennyiért?
2011 Augusztus 26 at 11:06
Mindig van aki megmondja a frankót, hol élnek az ilyen emberek? mutasd már meg légyszi, honnan szedjünk használható magyar fiatalokat, akikkel nem esünk ki csont nélkül.
2011 Augusztus 26 at 12:02
nb2-ben szét lehetne nézni. Bár nem most kellene kezdeni…
2011 Augusztus 26 at 12:29
Mi van már csajok is járnak ide írni?