Képtelen győzni a Ferencváros – a felforgatott csapat sima vereséget szenvedett az angyalföldiektől.
Vége a mérkőzésnek
Simán kikaptunk a Vasastól a Puskás Stadionban – nem írom le hogyan, nem kínzom magam, nektek sem ajánlom. A lényeg, hogy töketlen, béna, szedett-vetett csapatunk újabb vereséget szenvedett, és elmondhatja magáról, hogy hét mérkőzésen keresztül képtelen győzni ebben a töketlen, béna, szedett-vetett NB1-ben. A szurkolók elfordultak a csapattól, sokan idő előtt hazaindultak, ami nem meglepő a látottak fényében. A mérkőzés utolsó jelenetében négy támadónk állt a kapu előtt, és sikerült kihagyni ezt a helyzetet is. Bárányos és Kovács góljaival két góllal kikaptunk. A lefújás után alig maradt néző, akinek a játékosok megköszönhették volna a biztatást.
45.
Két perc a hosszabbítás, Fülöp beadását üti ki Lubos – három csatárral nem tudunk helyzetet kialakítani. Oláh teljesen eltűnt, Felix és Somalia pedig mintha itt sem lennének.
44.
Otten újabb szabadrúgása izomból repül el mindenki feje felett.
43.
Radványi áll be a gólszerző Bárányos helyett, a kopasz irányítót megtapsolják a hazai szurkolók.
41.
Hazaindul a Tábor, néhány “Szép volt fiúk” rigmus kíséretében a kapu mögötti szektor nagy része egyszerűen itthagyja a meccset.
40.
Somalia felrúgásáért nagy kedvencem, az ex újpesti Farkas Balázs kap sárga lapot. A szabadrúgást Otten végezte el, Lubos a gólvonalon felugorva húzta le a labdát.
38.
Fitos kapuralövése percek óta az első veszélyes megmozdulásunk, utoljára a 30. percben Tóth veszélyeztetett, ugyanúgy átlövésből – egyik sem találta el a kaput.
37.
A Tábor szó szerint hátat fordít a csapatnak. Több tucatnyi biztonsági őr áll készenlétben a lelátó előtt.
35.
Három csatárral rohamozunk az utolsó tíz percben, Somalia, Oláh és Felix feladata, hogy gólt, gólokat szerezzenek.
34.
Általános meglepetésre a harcos, küzdő Tóth Bence jön le.
33.
Somalia fog bejönni.
32.
Szerencsénk, hogy Bárányos nagy gólt akart rúgni. Jó labdát kapott a kaputól 17 méterre, de cselezgetni kezdett, és mellé lőtt.
30.
Tóth Bence harminc méterről lő kapura, megpattan, és mellé megy. A szögletet Maróti fejeli mellé.
28.
Rósa helyett Fitos áll be.
27.
Sváb elveszíti a labdát, Simic kapura törhet, szerencsére Fülöp utoléri, és a tizenhatos vonalán szerelni tudja.
25.
A Tábor azt skandálja, hogy mindez bizony szégyen. Teljesen igazuk van, kár, hogy a pályán lévők közül sokan pont leszarják ezt.
24.
Ferkó lövését még nagy bravúrral védi Jova levente, de pechünkre a labda Bárányos elé pattan, aki az üres kapuba lőtt. 0-2.
23.
Felix kap sárga lapot kezezésért.
22.
Bárányos beadását Sütő fejelhette volna kapura, ha eltalálja a labdát.
21.
Lejön a Tehervonat, helyére Ferkó áll be, az elsőnél sokkal eseménytelenebb második félidőben.
19.
A harcos Tóth passzol Oláh elé, de a tizenhatos előtt szerelni tudják.
17.
A szabadrúgásba Rósa kapna bele, sikerül is neki, de fölé megy a labda.
16.
Kovács Gábor kap sárga lapot, mert – innen úgy tűnt – leütötte Felixet. Ha jól láttuk, le kellett volna zavarni a pályáról.
15.
Oláh valahogy visszakotorja a labdát, talán maga sem tudja hogyan, Felix a kapu torkában nem fér hozzá, maga sem tudja hogyan. Nincs gól, mi sem tudjuk, hogyan.
14.
Junior szöglete a másik szögletzászlónál ér földet, pont a tizenhatos felett volt a legmagasabban a labda.
11.
Felix esik el a tizenhatoson belül, a bíró szerint nem volt szabálytalan, mi sem láttuk annak, de a derék Felipe hat métert még gurult az eset után.
10.
Jovanovic helyett áll be a brazil támadó.
9.
Felix kap instrukciókat a szakmai stábtól, ő fog beállni hamarosan.
8.
Oláh beadását Junior fejéről Lubos szedte le. A mérkőzésen itt van Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is.
5.
Maróti kap sárga lapot.
1.
Elkezdődött a második félidő. A félidőben Nagy Tamás nem cserélt.
Félidő
A Puskás Ferenc Stadionban kétezer néző előtt kezdődött el a Vasas elleni meccs, méghozzá borzalmasan: a negyedik percben egy tizenhatoson belüli kavarodás után gólt kaptunk. Ami ezt követte, indokolttá tette a lefújás utáni füttyszót: szerencsétlenkedések, luftok, rossz labdaátvételek követték egymást. A csapat talán motiváltabb, mint múlt héten, de ez önmagában semmit sem ér. A lényeg, hogy Fülöpön, Tóthon és a rengeteget hibázó Rósán kívül talán Csizmadiát lehetne megdícsérni, ha a haldokló eredményjelzőn nem az szerepelne, hogy a szünetben vezet a Vasas.
43.
Maróti indítja Oláht, kicsit hosszú a labda, pont annyira, hogy Lubos kapus kifutva tisztázni tudjon.
42.
Tóth szabadrúgására másfél percet készülődik mindenki, megy a lökdösődés a tizenhatoson belül, kár, hogy a játékos nagy erővel a sorfalba lő.
40.
Fülöp remek labdáját veheti át Oláh a térfél közepén. Rávezeti a védőre, picsánrúgja a labdát, a kapu mögötti szektorban két néző behúzza a nyakát. Azért nem több, mert ennyien ülnek ott.
39.
Fülöp Noel beadása Oláh mögé érkezik, mire a támadó hátralép, és leveszi, odaérnek a védők is.
38.
Bárányos szögletét Jova Levente az égből ütötte ki, bátran, és jól jött ki a fiatal kapus, bravó!
36.
Jusuf kap jó kiugratást, a labdával jól együttélő Jova a mezőnybe vágja a labdát. Oláh közben egyedül vezetheti kapura a labdát, lőhetett volna, nem tette, a középen a hátvéd mögött megbújó Rósához passzolt, persze, hogy kimaradt ez a helyzet is, hihetetlen, miket látunk…
32.
Svábot átjátsszák, a helyéről jön is a beadás, a labdába Simic fejel bele, de szerencsére csak az oldalhálót találja telibe. Hatalmas Vasas helyzet maradt ki!
29.
Jovanovic majdnem labdát veszít, mert hátulról nekimegy a bírónak.
28.
Junior húz el a szélen, középre ad, Rósa megint szerencsétlenkedik, és nem tud lőni, ez is kimarad.
25.
Kulcsár Dávidot kell ápolni, a rövid szünet után Junior egyéni akcióból lő, Lubos véd. Csizi unja meg a töketlenkedést, 22-ről emberes lövést ereszt meg, Lubos hatalmas bravúrral védett. Ez az, ez kell!
24.
Otten és Csizmadia passzolgatnak hátul, a játékba bevonják Jova Leventét is, a Tábor ollézik. Csizi megunja, passzolna Rósához, elveszítjük a labdát. Tóth pörget Rósa elé, Dénes luftot rúg, nem tud kapura lőni. A Tábor megszólal: “Mi a fasz van veletek, aranylábú gyerekek?”
23.
Rósa Dénes labdát szerzett, majd lőhetett 15 méterről, de Lubos védeni tudott. Az ellentámadásból majdnem gól lett, de Csizmadia (very good player) szépen mentett utolsó emberként.
22.
Fitos már melegít.
20.
Rósa beadásához megint nem fér hozzá Oláh, Dénes eddig balról adogatott be, most jobbról próbálkozott. Tóth lövésébe Oláh bele akart érni, de luft lett, a lövés is mulatságos volt, de a labda még mindig Junior elé pattant, aki szerencsétlenül mellélőtte. Egy rossz kabaré ez a mérkőzés, egy izzasztó rémálom, valaki csípjen meg, tényleg a Fradit látom?
18.
Jova keresztlabdája (a középpályásé) egyébként is rossz lett volna, de úgy, hogy a bogyó után iramodó Juniort sikerült fejbetalálnia, még mulatságos is lett.
16.
Rósa háromszor is bead, egyikből sem lesz helyzet, Oláh nem fér hozzá, Tóth lő, megint messziről, ez már közelebb volt, mint az előző lövése.
15.
Oláh a térfél közepéig jön vissza a labdáért, de úgy nem lehet támadást építeni, ha mindenki áll a pályán, és a foghíjas Vasas szurkolókat számolja.
13.
Tóth harmincról csizmaszárral lő, fölé, mellé ment a furcsán pörgő labda.
12.
Az eredményjelző tönkrement, de sajnos még mindig az van rajta, hogy vezet a Vasas 1-0-ra. A nézőszám, és a hangulat alapján sikerült megidézni az 1957-es Komló-Dorog U9-es kölyökbajnokit, amit kedden reggel 9 órakor játszottak ebben a stadionban, alighanem közel ennyi, ha nem több néző előtt.
10.
Tóth Bence egyelőre az egyedüli, akin bármilyen küzdőszellemet is látok.
9.
Szinte teljes a csend a Puskásban. A Tábor még nem szurkol, a Vasast hagyjuk is, hallom, ahogy a játékosok egymással kommunikálnak.
7.
A Vasas tizenhatosán belül Oláh veheti át a labdát, de háttal van a kapunak, visszapasszolna Rósának, aki nem tud lőni. Kiharcolunk egy szögletet, Tóth Bence lőtt labdáját Rósa nem tudja átvenni, nem alakítunk ki helyzetet. Rósa beadása elszáll Oláh előtt.
4.
Bárányos beadása után a büntetőterületen belül töketlenkedünk, kétszer, háromszor is hozzáérthetnek a hazai támadók, szépen megvártuk, amíg Kovács Gábor öt méterről belebikáz egy nagyot, hogy gól legyen. 0-1.
2.
Simic harmincról lő nagyon mellé – de lehet, hogy Bárányosnak adta volna, vagy csak ívelni akart, nehéz eldönteni.
18:00
A Himnusz szólt a hangszórókból, de csak a dallam, a kórus most nem szólalt meg. Egyesek szerint illúzióromboló az üres stadion – szerintem kár volt az illúzióért, esélytelen volt, hogy megteljen a stadion. Gyászszünettel kezdődik a mérkőzés, a csendet egy öblös hang töri meg: Buzi Mészöly!
17:59
Grúz és a lázas Lisztes Krisztián a VIP páholyból nézik a találkozót. De itt van Kálmán bácsi is, az angyalföldi Szőke Szikla, és még rengetegen – a népsűrűség alighanem az ingyenjegyesek között a legsűrűbb. Itt van László Csaba is, a bevonulást néma csend kíséri, aztán hirtelen megszólal a zene, valami Vasas induló. A Tábor több nyelven is kiírja, hogy Ébredjetek, a Vasas hívők hangját sem hallani.
17:56
A Puskásban a régi Kádár páholy választja el egymástól a Vasas hívőket, és a Fradi szurkolóit. Nos, ha már hívők, egy Vidám Vasárnapon alighanem többen hallgatják Németh Sándort, mint ahányan ma piros-kékben fogják követni a meccset.
17:55
Sváb Dániel 2008 decemberében azt nyilatkozta az akkor alakult Üllői129-nek, hogy olyan játékos szeretne lenni, akinél jó helyen van a labda – bízzunk abban, hogy a fiatal hátvéd kívánsága ma teljesül.
17:50
Bő tíz perccel a mérkőzés előtt sem lettek sokkal többen, mint az első bejelentkezéskor, jó esetben háromezren vagyunk, és akkor már a rendőrkutyákat is beleszámoltam.
17:45
A hangszórókból üvölt a Smoke on the Water című klasszikus, a legények már melegítenek a zöld gyepen. Nincsenek annyian a lelátón, mint amennyien harminc, negyven évvel ezelőtt a bemelegítést figyelték a szoborparkban.
17:36
Sok szeretettel köszöntök mindenkit, a billentyűzet mögött zadir mérgelődik ma. A Puskásban alig van háromezer ember, és ebben a VIP jegyes kikent-kifent barátnők is benne vannak. Az All Star meccs 1-1-es döntetlennel zárult, amit mérsékelt tapssal konstatált az akkor még kétezresre tehető tömeg.
A kezdőcsapatunk teljesen felforgatott, a Jova-Sváb, Otten, Csizmadia, Fülöp – Junior, Maróti, Tóth Bence – Rósa, Jovanovic, Oláh összetételű csapat talán még edzésen sem sokat játszott így együtt. A cserepadon Felix, Végh, Gárdos, MOrales, Balog, Fitos, és Somalia ülnek.
Nincs Lisztes, (lázas) Pölöskey, és Ranilovic sem.
2011 Augusztus 28 at 23:47
Nem rég értem haza a családommal ritkán jutok fel Pestre de most úgy ütemeztük hogy megnézzük a mecsset, ahogy kell fradi sál fradi mez az érzést meg már elmondhatatlan, erre meg én szégyeltem magam a 14 éves fiam előtt ennek a pródukció láttán.Ezeket a sportoloknak sem nevezett emberekett még az üllői utra sem engedném be nem hogy ftc mezt adnék rájuk.
MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS!!!
270 km-ről jöttem
2011 Augusztus 28 at 23:41
két dolog jár a fejemeben.
- becslésem szerint kb 280 fradi meccsen voltam kint eddig személyesen. még soha ilyen letargiában nem voltam a meccs végén. a jövő hét végén nem kapok pofont hál’istennek, de 2 két hét múlva megint ott leszek, és reménykedem, hátha kitalál valaki valamit.
- bízom benne, hogy a másik kieső kifejezetten nyugat magyarországi lesz, így talán a keleti csoportba kerülünk, onnan könnyebb a visszajutás.
csak a fradi!!!
2011 Augusztus 29 at 10:37
az első fele up, a második down…
2011 Augusztus 28 at 23:20
ez már rég nem edzőkérdés….
2011 Augusztus 29 at 07:40
…nagyon régen…
2011 Augusztus 28 at 23:17
Ne temessünk, ne takaroggyozzunk, hanem a végsőkig álljunk a csapat mellé. Most ők alkotják a Ferencvárost.
És egy kis összehasonlítás az előző bajnokságból:
“Haladás eredményei 10 (tehát tíz) forduló után: 0 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség (nem sorolom fel őket) –> 16. hely.
Végeredmény: 11 győzelem, 8 döntetlen, 11 vereség –> 8. hely.
Az Mtk viszont ellentétes pályát futott be.
Kiragadott példákkal nem lehet ugyan modellezni a valóságot, ennél azért összetettebb ez a világ.
HAJRÁ FERENCVÁROS!!!
2011 Augusztus 28 at 23:12
itt valaki csúnyán belenyúl az up-down-ok világába…cenzúra?
2011 Augusztus 28 at 23:18
nem, csak néha elveted a súlykot (magyarúl hülyeségeket tolsz…)
2011 Augusztus 28 at 22:59
Kösz Prukner, hogy összegereblyézted a legalját. Nem igaz, hogy abból a kib@szott “kukából” nem lehetett volna jobb képességű játékosokat találni.
2011 Augusztus 29 at 00:01
Amíg itt volt, sokkal jobb képességűek voltak, mint amit mutattak, de nem tudta kihozni belőlük. Miután elment, rosszul lettek kukázva és nem itt a helyük.
Hát igen.
2011 Augusztus 28 at 22:54
Oláh mérlege 7 meccs-0 gól…ezt a teljesítményt még Spongya Bob is hozta volna.
2011 Augusztus 28 at 23:10
Az EL-ben még hármat tolt, de a temesvár ellen is betalált, pedig csak félidőket kapott…
Most az egész csapattal együtt van mély gödörben.
2011 Augusztus 28 at 23:22
Akkor dobjunk rá néhány lapát földet.
2011 Augusztus 28 at 22:52
Pruknerrel voltak sikerélményeik.
Bronzérem, 3 győztes meccs az El-ben, majd balszerencsés kiesés, a román 2. helyezett legyőzése, moszkvai ünneprontás (apropó: a Locomotív EL-csoportkörös) stb.
Ráadásul m.ki nagy tisztelettel beszélt róla (Mr. Schembri, Heinz, a héten pedig Mark Otten…).
nagytominál mire indultak volna pluszban be?
2011 Augusztus 28 at 23:09
Akkor menj utána.
2011 Augusztus 28 at 22:45
növelni kell jövőre az nb2 nézettségét ,erre a fradi és az ute a legjobb.Játékos állományuk oda tartozik.Nem véletlenül menekültek innen a légiósok mint süllyedő hajóról a patkányok ez pontosan látszódott ,bár sok elmebeteg majd azt hitte hogy az Európa ligában gyűjt a fradi egy csomó pénzt,én nem tudom mit szívott aki ilyeneket gondolt!
2011 Augusztus 28 at 22:48
azé’ az úttestben van legalább 4 csatár: lázár, simon, rajczi, kabát…
nálunk hol az az egy?
2011 Augusztus 28 at 22:43
Hogy valami pozitívum is legyen. Jövőhéten nem kapunk ki, és még a Magyar Kupában is állunk.
2011 Augusztus 28 at 22:39
pfff kimentem ma is kimegyek 2hét múlva is! Szurkolni nem tudok bár imádom a címert a zöld fehér színt és a stadiont, de ezek a játékosok soha nem lettek volna méltók ahhoz, hogy valaha egyáltalán rá nézzenek a 3 E-s mezre! Több játékosnak amatőrben kéne játszani, a vezetés ahelyett, hogy magukban keresné a hibát a szurkolókat kezdi el szidni az ankéton. Leszarom ki jár ki hetente és ki a fotel fradista, ki Pruknerista és a takaroggyjon párti, úgyis mindenki át van b%szva és semmibe van véve. Eljött az ideje annak, hogy felébredjünk, mert egy oláh és egy félix soha nem lesz fradista. Valaki azt írja, hogy egy maróti zsuzsi a legjobb szűrő játékos az nbéegyben, Istenem ki, hol él? ezzel az erővel rakjuk be csizit a válogatottba mert ott a helye. Hajrá Fradi (ha jelent ez még valamit) :( :(
2011 Augusztus 28 at 22:39
Lórinak elég lenne pár meccs a fakóban, h. helyreálljon az önbizalma.
Nehéz éve van: sisa jegelte (hogy jogosan-e, azt nem tudjuk, de Grúz Tomi is azt mondta, h. gyomorideggel ment a sisa-féle edzésekre), hosszas huzavona után, sérülten, edzéshiányosan érkezett, affér Abdival, az edzőt, akiben megbízott menesztették, az EL-es 3 gól után sikerélmény hiánya stb.
2011 Augusztus 28 at 22:48
Az kéne még,hogy a fakót is elb@sssza…
2011 Augusztus 28 at 22:53
az nem lehet hogy oláhban van a hiba? Én meg azt mondom, nem véletlen, hogy kikezdték a kondánál, aztán hogy sisa jegelte, aztán ahogy idejött máris összebalhézott a másik szupersztárunkkal ( akit amúgy szintén nulla játékosnak tartok) abdival. Nem lehet az hogy ez az oláh ugyan olyan gyökér mint abdi? De egy dolog biztos, az egója, az tuti az eget verdesi.
2011 Augusztus 28 at 22:53
jézusom, egy nagyobb hibát követhetnénk el annál, hogy ezt a mocskos Oláht idehoztuk, ha beengedjük a fiatalok öltözőjébe is!!!!
Emberek, ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!!!!!
2011 Augusztus 28 at 22:55
Jó akkor egy kis Oláh-Abdi összehasonlítés:
Gyorsaság: Abdi (SOKKAL)
Cselezőkészség: Abdi (SOKKAL)
Lövőképesség: Abdi (JÓVAL)
Miért is Oláh játszik?????? ÉRTHETETLEN!!!!!!!!!!!
2011 Augusztus 28 at 23:03
gólátlag?
Azért aki figyelte Lóri nyilatkozatait, nem az jön le neki, h. egy elvetemült fazon.
Sőt nagyon is intelligens arc, állítólag angol szakos tanár.
A vajdasági megpróbáltatásai után pedig aligha lehet egy felfuvalkodott nagyképű valaki.
És összeférhetetlennek sem mondanám, mert Prukinál vagy 5 éven keresztül termelte az évi 15 gólt a kaposvárban.
Sisa pedig a fél csapatot leküldte az nb3-ba, de Grúz Tomi is azt nyilatkozta, h. elege volt már a gyomoridegből sisánál.
R-Go: felesleges (sőt ártalmas) mindenféle takaroggyozás ilyen ramaty helyzetben…
Talán az egyetlen potenciálisan gólképes csatárunk.
(Nézd meg Félix, Abdi, Silva vagy Somália korábbi gólátlagát…)
2011 Augusztus 28 at 23:03
jézusmária itt komolyan még ennyien szeretitek Oláht???? mik ezek a downok??? vagy ideült Lóri és egész pereputtya???? érthetelen :(:(:(:(:(::(:(8 Ez az ember NULLA gólt lőtt a bajnokságban, a haladás ellen konkrétan kivédett egy gólba tartó lövésünket, lyukat rú 3 méterről, mnem lő kapura ziccerben hanem rosszul elpasszolja, egyáltalám: KAPURA SEM LŐ NEHOGY GŐL LEGYEN miatta kib*szták a legjobb játékosunkat, és valaki még védi?????
ez annyira szomorú :(:(:(:(:(
2011 Augusztus 28 at 23:05
az igazság sokkal összetettebb (mint általában)…
2011 Augusztus 28 at 23:08
oláh? posztja: befejező csatár, bajnoki meccsek száma: 7, lőtt gólok száma: 0 Emellett a csigalassúsága, a lélektelen játéka, és a kabaréba illő, megye kettes csapatokban is derültséget keltő megmozdulásai, már csak a hab a tortán. Akkor miről is beszélünk???
2011 Augusztus 29 at 10:43
kevesebbet költs tintára, és jóval többet az egyesületre Bárnsz!
2011 Augusztus 29 at 16:27
Lórika vajdasági megpróbáltatásairól csak annyit, ő nyilatkozta, hogy állandóan a szerb srácokkal lógott és focizott, úgyhogy semmit sem érzett a szerb-magyar ellentétből. Tehát, ha már a lélektelen játéka és az érthetetlen(?) megoldásai sem győznek meg valakit az alkalmatlanságáról, legalább ezt a szegény vajdasági üldözött magyar kártyát ne hozza elő, mert nála (sokakkal ellentétben) ez nem áll meg.
2011 Augusztus 28 at 22:32
Minden idők leggyengébb Ferencvárosa… (sajnos)
2011 Augusztus 28 at 23:18
nem nem ez minden idők legrosszabb csapata mert ez nem FERENCVÁROS…sajnos ez a csapat nyomokban sem tartalmaz FERENCVÁROST!!!2002/03-ban volt utoljára FERENCVÁROS!!!
2011 Augusztus 29 at 02:35
a 2004-es bajnokcsapatra gondolsz ?
2011 Augusztus 28 at 22:30
Petit békén kellene hagyni, had tanulhasson nyugodtan még 2-3 évig (a murinyóhoz is készül…)
amúgy a fakóval szépen játszottak, s főleg eredményesen 2 hete a magyar kupában is.
csak egy laza hármast kaptak az nb3-ba frissen feljutott ellenféltől…
2011 Augusztus 28 at 22:34
Ja tényleg, ne jöjjön Peti, mert kikaptak a kupában. Bezzeg a nagyok milyen jók, még csak 5-ször cumiztak.
2011 Augusztus 28 at 22:40
sz.ted akar jönni ebben a helyzetben?
ennyire leértékeled a szellemi képességeit, tisztánlátását?
2011 Augusztus 28 at 22:44
Biztos, hogy jönne. Te nemet mondanál a Fradinak ha hívna?
2011 Augusztus 28 at 22:50
nemet, mert tisztában vagyok a képességeimmel.
te viszont a szélhámos szerencselovag bohócok táborát erősítenéd?
2011 Augusztus 28 at 22:55
Akkor Te nem vagy Fradista. Én bárhonnan mennék ha bennem látják a megoldást. Ráadásul Petinek most vesztenivalója sincs. Mi történhet? Kikap még kétszer? És akkor mi van? Sokkal jobb a nulláról elkezdve építkezni, mintha egy bajnokcsapatot venne át és kikapna velük kétszer. Na akkor menne az anyázás…
2011 Augusztus 28 at 23:04
még 2 hete sokan nagytomiban látták a megoldást…
2011 Augusztus 28 at 23:11
Peti is ugyanúgy játszatná Rósát, BZ-t és a többieket!
2011 Augusztus 28 at 22:24
Képzeljétek azt álmodtam, hogy qrva szarok vagyunk és közeledve a bajnokság 1/3-ához a táblázat legalján áálunk, majdnem kieső helyen (az egyetlen pzitívum, hogy a lilák mögöttünk voltak…)!
Hosszú álom volt, vhogy sehogy sem sikerült felébrednem belőle…
2011 Augusztus 28 at 22:24
akkor a csapat
kubatov
orosz-kuba-pali
kubaszov-kubi-kubicsek-palya
kubber-orszi-pala
ez a nyerő az itteniek jó részének, akkor tobzódhatnátok
a sírásók beállnak
revidiálom magam pukkner miatt, neki ebben csak annyi szerepe volt, hogy asszisztált a leépítésünkhöz
2011 Augusztus 28 at 22:31
te még soxor fogod magad revideálni, s aztán meddig tudod még fokozni a “hitelességed”?
2011 Augusztus 28 at 22:36
hát te tényleg nagyon leépültél……pedig már előtte is le voltál
2011 Augusztus 28 at 22:36
anonimka
én legalább mindig uazon a néven írok ide, nem bujkálok mint a magad fajta makik
hiteles a te kubatov barátod az való neked
2011 Augusztus 28 at 22:40
bármilyen néven idióta vagy
2011 Augusztus 28 at 22:53
jó nevű pran maki..:D
2011 Augusztus 28 at 22:24
Ennek a csapatnak semmi köze a Fradihoz. Ezt meg is írta az Öreg az Origón. És lám,ám, igaza is lett….
2011 Augusztus 28 at 22:25
hol az origón?
hiányzik amióta elment a dk-ról
2011 Augusztus 28 at 22:27
Origó/Fórum/Berki népe-Ecseri út néven ír..
2011 Augusztus 28 at 22:27
köszi
2011 Augusztus 28 at 22:24
Mezey György: tapasztalt, higgadt és szabad.
Fradiban kezdte a focit, de nem volt elég tehetséges az Albert-féle VVK-győztes társasághoz képest.
Nem a pénzért vállalná, hanem igazi kihívásnak tekintené.
2011 Augusztus 28 at 22:25
úristen, tényleg azt kell válaszolnom erre, hogy…, hogy… ámen, legyen!
(megyek és leszerelem a tükröket itthon)
2011 Augusztus 28 at 22:33
ja, és általában vannak eredményei.
tartás is van benne, mert ahol meg nem adottak a feltételek a munkájához, azonnal feláll.
2011 Augusztus 28 at 23:08
Félre kell tenni a “büszkeségünket”.
A 80-as években (Vincze Géza után) a vasasos Sárosi Laci bá’ , 2005-ben (LCs után) pedig a szintén nem fradista Gellei Imre mentett meg bennünket a kiesésétől.
2011 Augusztus 28 at 22:22
Ez a csapat szégyent hoz a hajamra.
2011 Augusztus 28 at 22:20
Kérem az illetékeseket, h kezdjék el szervezni, hogy teljesen üres legyen a stadion a következő hazain. Mi már úgysem tudunk rendesen szurkolni ennek a csapatnak, hátha azzal segítünk a legtöbbet, ha legalább nem “qva gyengézünk” ott és úgymond zárt kapus meccsen hátha valami isteni szerencse folytán megfogjuk az amúgy igen erős zte-t. Érezze a csapat, h ez minket nem érdekel.
2011 Augusztus 28 at 22:11
ez már vicc kategória!!!!!!Jöjjön a Lipcsei,s mindenki más takarodjon!!!!!Jöjjön az nb2-es csapat,maradjunk bent,aztán 1-2 év múlva bajnokok lehetünk!!!Istenem,egy tökéletes edzőt tudok a mostani helyzetben…Úgy hívják: Simon Tibor:(
2011 Augusztus 28 at 22:12
Pedrónak NINCS MEG MÉG a pro licensze…
2011 Augusztus 28 at 22:13
Ki nem sz..ja le a pro licencet. Más is megoldotta, ott van Tuboly.
2011 Augusztus 28 at 22:14
Szerinted Vlaknak megvan?? Miért ül ott Urbán nehezéknek a Vasasnál? Azért mert nála van a sza*os papír.
2011 Augusztus 28 at 22:20
csak a Peti lehet,más senki!!!Ha a Selymest hozza Kubatov,akkor bele kell verni a fejébe,mindkettőnek….
2011 Augusztus 28 at 22:22
Mi at anyátokat downoltok,az első hsz.-emen????Nem tetszik,hogy a Simon Tibit írtam???Birkák….
2011 Augusztus 28 at 22:09
Egy- két “játékosunk” esetében csodálkozom,hogy egyáltalán járni tudnak olyan béna lábakkal, amelyekkel rendelkeznek .Rósa ennél szarabb már nem lehet, (dehogynem, majd a zete ellen megmutatja) Nem lehet tudni milyen ördögi körülmény tartja őt a keretben (egyáltalán a labdarúgás közelében). Sajnos nincs egyedül! Ezt a dilemmát többedmagával kelti bennem.
Az első csapat nyugodtan helyet cserélhetne már a következő meccsen a “fakóval”. Minek annyit várni: előbbiek úgyis az utóbbiak bajnokságába “készülnek és viszont!!
2011 Augusztus 28 at 22:08
Még nem indultam el vadászni. Csak egy telefon, és reaktiválom Puglitsot és Romaneket. Várom.
2011 Augusztus 28 at 22:10
:)
Nagy Tibort otthon ne hagyd!
2011 Augusztus 28 at 22:14
No és a remek Nyilas Elek???:)
2011 Augusztus 28 at 22:34
elég lenne Horváth Peti
2011 Augusztus 29 at 07:17
Puglits Győrladaméron nyomja, nem hiszem hogy vállalja, mert ott megfizetik :D
2011 Augusztus 28 at 22:07
Ennyi volt.Innentöl kezdve nem érdekel mi történik a Fradi háza táján.Nem figyelem a Bohócliga eredményeit,még a válogatott meccseket is lesz.rom.Kezdődik a Primera Division,de ennél a szánalomnál még a megye kettes meccseken is nagyobb odaadást és harcosságot lát az ember.Felszántani,sóval behinteni.Visszavonultam.
2011 Augusztus 29 at 01:13
úgyis figyelni fogod
2011 Augusztus 28 at 22:07
Nagyon elkeserítő, hogy egy ilyen gyengén játszó Vasas (lestaktika NULLA,, védelem NULLA, játék irányítása NULLA, ha tudtunk kettőt passzolni saját játékoshoz, átjutottunk a védelmen) simán megver minket!
2011 Augusztus 28 at 22:04
hányok ezektől a vezetőktől és a játékosoktól
2011 Augusztus 28 at 22:02
kubatov facebook oldaláról:
Fussunk neki újra, sokadszorra:
Kedves Gábor! Mivel fradista vagyok, én sem tudom feladni! Kérlek, hogy nézz rá a céges levelezésedre, kell ott lenni már egy ideje egy levélnek, Fradi szponzoráció címmel.
Amennyiben a jelenleg folyó tárgyalások lehetővé teszik és szükség van még további szponzorra, várom szíves visszajelzésed. Ha szponzor ügyileg megvagyunk és nincs szükség további támogatókra, akkor is kérnék egy visszajelzést. Hajrá Fradi!
2011 Augusztus 28 at 22:06
Ezért letiltás lesz a facebookon, ahogy az Elnök urat ismerem :)
2011 Augusztus 28 at 22:14
áruld már el melyik cég akarna támogatni minket!
2011 Augusztus 28 at 22:17
attól tartok én is ezért másoltam be
2011 Augusztus 28 at 22:01
Arra nem voltatok képesek, hogy megtöltsétek a Puskást ezen az ünnepen. Akkor mit akartok tőlem? 2000 embernek fontos a Ferencváros???
2011 Augusztus 28 at 22:08
Upsz. Elszóltad magad, ha ez neked ünnep.
2011 Augusztus 28 at 22:13
Ha tényleg te vagy Kubatov menj a picsába ha nem akkoris!
2011 Augusztus 28 at 22:01
Borzalmas volt,de legalább 4-5 gólt lőhettek volna Oláh és.Rósa,továbbá Juniornak és Félixnek is volt 1-1 óriási helyzete.Erre kellene a szakvezetésnek valamilyen megoldást találni.
A tudósítással ellentétben Félixnek rendesen összerúgták hátulról a lábát,ez az M szektorból büntetőnek látszott.A Félix-et lekönyöklőnek piros járt volna.de Farkas Balázsnak is kijárt volna még vagy 3 sárga.
Azért ezek is benne voltak a kudarcban.Oláht egy jó időre a II-be kellene küldeni.
2011 Augusztus 28 at 22:00
MOst hogy letudtuk az alsóházból az ellenfeleket…….
2011 Augusztus 28 at 21:55
“Azért egy siófok, kaposvár például nem nyert meccset fennállása óta olyan csapatok ellen, mint pl. a Temesvár, a friss EL-csoportkörös Lokomotív Moszkva, vagy az Aalesound…
Itt inkább a teljes mentális szétesés, a sok-sok sérült játékos hiánya (moment pl. Lisztes, Grúz, Józsi) és a most már törvényszerű kapkodás (Abdi-ügy kezelése, edzőcserék, felforgatott összeállítások) a probléma…
2011 Augusztus 28 at 22:05
Igen, ez így van. Úgy gondolomm, erősebb csapat vagyunk, mint az említettek.
De mi foguink kiesni, mert ők célfutballt játszanak, eredménnyel. Néunk meg pánik van.
2011 Augusztus 28 at 21:53
Ezzel a vereséggel gyakorlatilag minimálisra csökkent a bentmaradásunk esélye. Egy másik kiesőjelölttőlkaptunk ki. Ugyanúgy, mint a norvégok ellen. Ők nyerni akartak, mi megpróbáltunk futballozni. Ennyit tudunk, ők nyertek, mi görcsöltük, övék a siker, mi meg gyakorlatilag kiestünk. én meg belehalok a szégyenbe. A játékosok tényleg hajtottak, de 35 éve minden fradimeccset látok,még soha nem voltunk ennyire balszerencsések. Igen, nem vagunk olyan jók, de a Pécs, a Diósgyőr és a Vasasellen is simán nyerni kellett volna a helyzetetk alajpán.
2011 Augusztus 28 at 21:55
ugyan
a vasasnak hihetetlen szerencséje volt, ahogy a pécsnek is meg a haladásnak ellenünk
szó sincs itt kiesésről, elkezdünk nyerni amint előkerül a milliárdos költségvetésünk és jön egy EDZŐ
2011 Augusztus 28 at 22:00
Ez sajnos így van,gyakolratilag kiestünk.
2011 Augusztus 28 at 21:53
emlékszem szegény furuja miket kapott 2 vereség után
most meg a sok agymosott szerint kubi mindent jól csinál
meg orosz
berki is gci volt, bár a kiesésről akkor nem beszélhettünk
érdekes
2011 Augusztus 28 at 21:57
te is sokat kaptál már meglehetősen jogosan, mégsem takarodtál még el.
meddig és mire vársz?
vagy küldetésed ez a permanens bomlasztás?
2011 Augusztus 28 at 22:24
téged még nem vittek be a diliházba????? vagy meglógtál? esetleg ezért fizetnek?
2011 Augusztus 28 at 23:01
egy szaros provó…
2011 Augusztus 28 at 21:49
40 éves fejjel nem gondoltam, hogy ezt megérem. Eljutottam abba az állapotba, hogy közönnyel szemlélem életem egyik értelmének, vagyis a Fradi foci csapatának a vergődését!
Talán most már látható, hogy itt nem csak Prukner volt a ludas…Nagy Tamás sem tud csodát tenni…Egyetértek az előttem szólokkal: új edző, MAGYAR edző kell. Most, hogy Csank szabad lett, talán nem lenne olyan rossz választás (engem a hideg kiráz Selymestől, Mészölytől stb….ha Mészöly jön, én nem megyek ki többet a szentélybe….).
Mai meccs: szörnyű volt….voltak helyzeteink, de hogy az 5-ösön belül sem Oláh, sem Rósa nem képes levenni egy labdát, az idegőrlő! Emellett még szerencsénk sincs, a vasas meg talált 2 gólt….Őszintén, már sajnáltam Nagy Tamást, mert az, amit foci címen műveltek a srácok, az nem az edzőn múlik (azt azonban nem értettem, hogy behozza Felixet, és ő lesz a jobbszélső…hát nem neki kellene ívelgetni. Ehelyett a törpe Oláhnak ívelgetünk, akit most már én sem védek, ez a Fradi mez meggyalázása, amit ma (is) művelt).
A sokak által szidott Junior még jó volt (utolsó pillanatban a fejest felejtsük el), Maróti most végre szűrt, a két fiatalnak (Sváb és Fülöp) adjunk időt, ők jók lesznek…Jovát sajnálom, de már Otten is beleszürkült a csapatba.
Bárki lesz az edző, nagy feladata lesz, mert ez egy hitehagyott társaság….és azt felejtsük el, hogy Fradi mezben ilyet nem lehet csinálni. Ezek nagyrésze zsoldos, fogalmuk nincs, mi az, hogy Fradizmus….talán Attila (Dragóner) elmagyarázhatná nekik…..
Nagyon borulátó vagyok, és félek, mi lesz 11-én a zte ellen…..14. helyen állunk, 2 ponttal, 7 forduló után…ha ezt valaki jósolja nekem július elején, kiröhögöm….nem hiszem el, hogy ez velünk történik….jaj, borzasztó szomorú vagyok (a düh már elszállt).
Hajrá Fradi!
2011 Augusztus 28 at 21:54
maróti szűrt?
mit?
4 labdát szerzett 6-ot eladott
nem magyar,hanem egy teljesen tiszta fejű külföldi kell, aki valóban a képességek alapján prekoncepció nélkül rakja össze a csapatot
2011 Augusztus 28 at 22:15
Csankot hagyjuk….kérlek.
2011 Augusztus 28 at 22:27
csank? eljárt felete az idő. aki ha fél tucatot is kap kimagyarázza azt teljes közönnyel az arcán…
2011 Augusztus 28 at 22:44
a két fiatalnak (Sváb és Fülöp) adjunk időt, ők jók lesznek…nincs már idő!Kiesünk,és adjunk időt 2 olyan fiatal játékosnak,akikből soha nem lesz futballista?Gratulálok!most ugathat nekem bárki,de 21 éve járok meccsre,és ilyen gyenge,akarat nélküli,nem törödöm mocskos,pénzéhes,tehetségtelen csapatot,még soha nem láttam!Helyszinen nézve,még szarabbak voltunk!
2011 Augusztus 28 at 21:44
orosznak büszke lehet a faterja hogy a drága kicsi fia tönkre tette a Fradit ügyvezető igazgató minden idők leggyengébb Fradijánál de szabadságot nem felejtett kivenni
2011 Augusztus 28 at 21:52
Na igen.
2011 Augusztus 28 at 21:44
Soha nem szoktam össze esküvés elméleteket gyártani, De lehet, hogy ez a szégyentelen játék még mindig McCabe papa féle kivásárlásról szól??? Lehet, hogy NB 2 be kell kerülnünk a filléres kivásárlási árhoz???
Egyszerűen nem tudom elhinni , hogy ennyire gyengék legyünk!!!!
2011 Augusztus 28 at 21:49
Milyen kivásárlás? 1 euró volt az ár.A terület és a stadion értékét nem befolyásolja,hogy éppen milyen xar csapat játszik rajta…
2011 Augusztus 28 at 21:55
Sajnos befektetői szempontból van!!! A szponzorok nem fognak egy stadion nélküli csapatba fektetni!!!
2011 Augusztus 28 at 22:06
A kézilabdacsapat csarnoka állami tulajdon(ahogy valószínűleg a stadion is az lesz)és mégis talál szponzort.
2011 Augusztus 28 at 21:42
szégyen
2011 Augusztus 28 at 21:39
kubatovot meg oroszt is el kel zavarni a p……ba
2011 Augusztus 28 at 21:47
Inkább titeket!
2011 Augusztus 28 at 21:48
s kinek adnád át?
esetleg vevő vagy a zrt.-re?
2011 Augusztus 28 at 21:39
És akkor a játékosokról
Jova–Őt nem bántom
Fülöp-Lesz jobb.
Csizi-Kérlek próbáld meg máshol.
Otten–Kezd a többiekhez romlani.
Sváb-Körülményes,és kicsit lassú,de legalább a miénk.
Maróti-Nem is olyan régen játszott,a posztján egy igazi vkp…Morrisonnak hívták, nem kellett a sok hülyének,most nézhetik ezt a szerencsétlent.
Jovanovic-Jobb futónak szerződtettük,ott játszott legkevesebbet.
Rósa-Foglalkozhatnál a visszavonulás gondolatával.
Tóth-Mindent elmond,hogy még ma játszott a legjobban…
Junior-Nem akarom bántani,mert szerintem neki van szíve(mása sajnos nincs)
Oláh-Takarodj innen te lélektelen senkiházi gyökér.
Félix-Somalia-Nézném inkább Vargát meg Gárdost
Fitos- Ez van.
2011 Augusztus 28 at 21:38
Számomra egy döntés lenne az elfogadható:
Lipcsei csapata fel, plusz marad Lisztes, BéZé, Rosa, Végh. Na ök sem a teljesitményük miatt. Egyszerüen kellenek a fiatalok mellé. Amennyiben Petinek nincs “jogositványa” kérjünk meg valakit házon belül mint anno és nevezzük ki az öszi szezon végéig.
Ez a “két pontos” brigád meg menjen az nb2-be regenerálodni. Amennyiben nem tetszik akkor menjenek a pics@ba a Lori f@sszal az élen!
2011 Augusztus 28 at 21:49
Rósa, BZ úristen……. neked nem szúrja ki a szemedet h Rósa a legnagyobb kerékkötője a csapatnak??? egyszerűen eLCSALJA a meccseket?????? Oláh cimborával együtt, a szemünkbe röhögve!!!!
2011 Augusztus 28 at 21:50
na ez biztos kiesést jelentene 112 év után.
a biztos bennmaradáshoz pedig kell egy eredményes és TAPASZTALT magyar edző, meg legalább egy gólképes játékos leigazolása.
lehet választani!
2011 Augusztus 28 at 22:30
Ha a teljesítményük nem megfelelő minek maradjanak? Negatív példának?
2011 Augusztus 28 at 21:37
Szerintem a szerb módszert kéne alkalmazni..edzésen megtámadni a csapatot aztán jól elpicsázni a játékosokat :)
2011 Augusztus 28 at 21:36
Szerintem nevet kéne változtatni…Ne mocskolják ezek a szemetek be az én szeretett Ferencvárosom nevét!!! Majd ha lesz méltó csapatunk akkor lehet a Ferencváros mezében játszani!!!!
2011 Augusztus 28 at 21:51
Én már egyszer javasoltam, hogy legyenek inkább Youtube Stars, a Ferencvárost meg hagyják ki ebből…
2011 Augusztus 28 at 21:35
Az a legrosszabb ,hogy még Augusztus van és totál elszálltunk bármilyen
normális helyezésre..
2011 Augusztus 28 at 21:49
azt hiszem, fel kellen ébredni…emberke, emberek, alig maradt esély a bentmaradásra…!!!!!!
még hogy nbormálisabb helyezés.kezdhetjük építeni a műsodik osztáléyban a csapatunkat. Hát tényleg csak én látom, hogy az év legfontosabb meccsét vesztettük el, az egyetlen csapattól is kikaptunk, aki reálisan nézve mégkieshet rajtunkkívül.
2011 Augusztus 28 at 21:33
Még egy gondolat nagy elkeseredésemben: Ha én és a csapatom vereségre állunk (ehhez moondjuk ez sem kéne), akkor az akarat ott jön ki, hogy egész-pályás letámadással, óriási akarattal nem engedem labdához az ellenfelet, ki nem engedem a tizenhatosukról, hogy nyomatékosítsam a fölényünket. Bedobásoknál sprintben megyek a labdáért, hogy ne jusson az ellefél levegőhöz, és féljen a bedobásomtól is, stb. Ha lövőhelyzetbe kerülök, ilyen helyzetben bikázom a sarkot (nem helyezem), hogy megmutassam, kivégzünk hamar. Ez hiányzik a csapatnból most!
2011 Augusztus 28 at 21:39
Na ez az, de ugye nem bírnak futni se ezek. Pedig ahhoz kell a legkevesebb tehetség hogy valaki futni bírjon. Csak meg kéne hajtani őket.
Jó én 8-12 órákat dolgozok és fogalmam se lehet hogy milyen kemény munka a napi 3 óra edzés, de halkan azért megkérdezném hogy mégis mi a véreres lóf.szt csinálhatnak vajon egész héten ha aztán még a futás és a labda levétel is gondot okoz….
2011 Augusztus 28 at 21:32
SZÉGYEN!
2011 Augusztus 28 at 21:31
Végig kellett volna járni az nb2-nb3 csapatait. Össze kellett volna szedni a 20 legjobb 20-23 éves srácot, adni nekik havi 3-400 ezres fizut. Annyiért a belüket kihajtották volna és a 7 meccs/2 pontot simán hoznák.
De most már mindegy. Na nem baj majd jövőre nb2-ben.
Hogy lassan és fájdalmasan haljon meg mindenki aki idáig juttatta a Ferencvárost…
2011 Augusztus 28 at 21:49
Sisa Tibor…
Ő ezt csinálta a Kaposvárral, az nb3-ból hozott játékosokat a csapatához… Lóri meg nem kellett neki… nem véletlenül…
2011 Augusztus 28 at 21:53
boritékolom, h. legkésőbb télen meneszteni fogják sisát a kiesőjelölt kaposvárnál és felkérik PL-t edzőnek.
2011 Augusztus 28 at 21:30
Azért egy siófok, kaposvár például nem nyert meccset fennállása óta olyan csapatok ellen, mint pl. a Temesvár, a friss EL-csoportkörös Lokomotív Moszkva, vagy az Alesound…
Itt inkábba teljes mentális szétesés, a sok-sok sérült játékos hiánya (moment pl. Lisztes, Grúz, Józsi) és a most már törvényszerű kapkodás (Abdi-ügy kezelése, edzőcserék, felforgatott összeállítások) a probléma…
2011 Augusztus 28 at 21:51
2 ember a leges-legnagyobb probléma: Oláh és Rósa!! ha ők soha t9bbet nem játszanának, edzéseken sem rontanák a levegőt talán megindulhatnánk fölfelé. Addig NEM.
2011 Augusztus 28 at 22:36
Lórinak elég lenne pár meccs a fakóban, h. helyreálljon az önbizalma.
2011 Augusztus 28 at 21:29
szégyen…hétről hétre szembeköpnek…mikor unják meg bazmeg???
2011 Augusztus 28 at 21:26
Ebben a csapatban mindenki szar . Hozhatunk ide bármilyen edzőt teljesen felesleges, Egy szar hulladék foss meccset láttam. Én hülye barom meg ki is mentem :S. Ez volt az utolsó !!! Rühellem ezeket a tehetségtelen falábú gyökereket akik magukra merik venni a FERENCVÁROS mezét . Elég volt már azon voltam majd nem ,hogy segítek bontani a puskás stadiont !!!!!!
2011 Augusztus 28 at 21:30
+1
2011 Augusztus 28 at 21:22
Remélem elértük már a fostenger fenekét és innen már csak felfelé van út, mert különben….. :(