A kudarcok okait keresi csatárunk.
Oláh Lóránt gólokkal kezdte ferencvárosi karrierjét, ám az Európa Ligából való kiesés után – csakúgy, mint az egész csapatnál – nála is megtört valami. A csatár honlapunknak megpróbálta elemezni, mi lehet a gyengébb teljesítményének hátterében.
- Az Európa Ligából való kiesésünkig gyakoroltunk egy 4-4-2-es felállást, utána azonban áttértünk a háromcsatáros játékra – mondta Oláh. – Én soha életemben nem játszottam ilyen rendszerben, hogy egyszer a jobb oldalról, aztán a bal oldalról kell indulnom, ráadásul minden mérkőzésen egy kicsit más feladatot kaptam. A rosszabb formámban persze az is közrejátszik, hogy nem alapoztam, és szinte egy hónap teljes pihenő után meccset játszottam, így nem vagyok a megfelelő állapotban. Ez az oka annak, hogy nem tudom úgy megoldani a helyzeteket, mintha normálisan megcsináltam volna a felkészülést, vagy több idő lett volna gyakorolni. Én is tudom, hogy hagy kívánnivalót maga után a teljesítményem. Biztos, hogy ezt a félévet végig fogom szenvedni, ezt tudtam akkor is, amikor ideigazoltam. A gyengébb forma azonban, az egész csapatra jellemző, amikor jöttek a vereségek Prukner mester mindig próbált valamit újítani, más játékosokat rakott a csapatba, és most ott tartunk, hogy 7 mérkőzésből 2 pontunk van.
forrás: nb1.hu
2011 Augusztus 30 at 08:01
Az nb2-es csapatba kell rakni,hátha ott rúg 3-4 gólt és megjön az önbizalma.
2011 Augusztus 30 at 09:07
meg csak az kene, kigyot engedni kozejuk, joisten, isten ments!!!!
2011 Augusztus 30 at 08:00
Öcsi? Pruki még Breki érában jött !!!!
2011 Augusztus 30 at 07:22
——————Jova
——–Fülöp-Grúz-Otten-Sváb
—Fitos-Jovanovic-Tóth-Zsivóczky(Józsi)
———Morales(Varga)-Somalia(Felix)
2011 Augusztus 30 at 07:19
Ma még nem volt:
kubi takarodj! Mehetsz pruki szerelmed után!
2011 Augusztus 30 at 08:27
Hülye!
2011 Augusztus 30 at 08:28
Most nézem, hogy magamat hülyéztem le!
Akkor nem hülye!
2011 Augusztus 30 at 08:31
most magammal beszélgetek:) Szeretem ezt az oldalt, itt tudok magammal beszélgetni.
2011 Augusztus 30 at 09:35
Ez a macska meg a tükör esete:)
2011 Augusztus 30 at 07:15
Lóri! Hát nekem mekkora szenvedés! Ráadásul nekem fizetni is kell érte!
2011 Augusztus 30 at 06:08
Furcsa ,hogy Pruki az átvilágitás eredménye után távozott ilyen hirtelen.Erre senki nem figyelt fel? Vagy tévedek?
2011 Augusztus 30 at 06:19
Hát öreg…a képzeleted határtalan,ráadásul totál öööö buta vagy.Tudod,hogy a múltbeni dolgok miatt van az átvilágítás?Szerinted Pruknernek mi a sz@r köze van ehhez?!
2011 Augusztus 30 at 06:01
Egy “Jó ” játékosnak mindegy hogy milyen rengszerben játszik.
2011 Augusztus 29 at 23:31
És mit szóltok Felixhez, Alisonhoz, Somaliához, Jovanovichoz, Rósához, Ranilovichoz, Baloghoz, Csizihez, Moraleshez, csak néhány, aki nála is gyengébb szerintem! (csak 9 ember, de mehet tovább is)
2011 Augusztus 30 at 00:19
Ja Jovanovic tuti gyengébb tesa aki vasárnap az 1.félidőban 3-szor adott neki üresbe ennek a f.sznak forintos labdát amit még 16-oson belül full üresen sem tudott megjátszani vagy értékesíteni!Morales semmi lehetőséget nem kap,Somalia töredékét…
2011 Augusztus 30 at 00:19
AZÉRT MOST NEHÉZ LÓRINÁL SZARABB JÁTÉKOST TALÁLNI NÁLUNK!!
KÉPESSÉGEI SZERINT PERSZE AZ EGYIK LEGJOBBUNK,DE ÖSSZESZEDHETNÉ MÁR MAGÁT!!!
REMÉLEM AZ ÚJ EDZŐNÉL AZÉRT A HELYÉN FOG MAJD JÁTSZANI,ÉS NEM A SZÉLEN VAGY A KÖZÉPPÁLYÁN
2011 Augusztus 30 at 00:20
Félix: GÓL
Morales: nem kap lehetőséget
Rósa valóban nem jó, de ő is betalált már, még ha tiziből is.
Somalia, Jovanovics legalább hajt, akar, próbálkozik.
Csizi legalább a kaput eltalálta, a vasas kapusa bravúrral hárított.
Vagy ezeket nem láttad? Lóri még ennyit sem csinált!!!
2011 Augusztus 30 at 00:34
Gufus!
Majd én is dicsérni fogom “nagy lórit”, AMIKOR MEGÉRDEMLI.
Addig viszont az eddigi teljesítménye alapján vele csak sűrűbben vagyunk, nem többen! Lehet, hogy neked a kedvenced, lelked rajta, de azért láss, ne csak visszafelé nézz!
Képzeld valamikor én is nyomtam simán száz fekvőt, ma jó, ha húsz megy.
Ez van. lóri 32 éves, ő sem lesz fiatalabb!
2011 Augusztus 29 at 23:26
Tényleg annak mentek neki, akitől holnap a gólt várjátok?
Ez az Oláh Lóránt ebben az évben min. 8 gólt, és 7 gólpasszt fog adni!
Nincs jó formában, de ennek Ti is okai vagytok!
Csak arra kérlek, benneteket, ha gyermekeitek vannak/lesznek, ne így bízzatok bennük (mint Oláhban, és a csapat egészében), mert ennek az országnak vége!
2011 Augusztus 30 at 00:02
Nem csak mi, az edzők is megbíztak benne. Szinte mindig kezdő volt, le sem igen cserélték, de amit művelt eddig a bajnokikon, azt még a járókeretes nénikém is felülmúlná!
Miért kell isteníteni? Ha legalább megpróbálna játszani, de még a Nyíl is megmondta: ALIBI EMBER!!!
Bajnokin O gól, millió elpuskázott lehetőséggel. Pedig kap zsugát is, már ha el nem bújik. Most a vasas ellen a beadásnál a labdát sem találta el.
Ne fogja a felkészülés hiányára, mert ilyeneket ALAPBÓL TUDNI KELL!
Két méterről a kaput nem találja el, helyette lelövi a fiastyúkot az égről!
Tudod mit? Legyen igazad a gólokat és passzokat illetően. Tiszta szívemből kívánom, de sajnos eddig amit mutatott, egy NAGY DUPLA NULLA!!!!
2011 Augusztus 30 at 00:11
Ha már ő azt meri mondani, hogy szenvedni fog fél évig, akkor szenvedjen a FAKÓBAN!!!
2011 Augusztus 30 at 08:26
Takarodjon a tippmixes lórika!
2011 Augusztus 29 at 23:11
Mi ez a b.aromság? Kire utaltok?
Amúgy nem tudom ki az, de biztosan nem az aki ténylegesen lesz az edzőnk.
2011 Augusztus 29 at 23:10
nekem úgy tűnik összekeveredtek a hsz-ek
2011 Augusztus 29 at 22:50
Csak nem…
2011 Augusztus 29 at 22:49
Talán átgondoltabban kellett volna dönteni!
2011 Augusztus 29 at 22:49
Lehetett volna átgondoltabban dönteni!
2011 Augusztus 29 at 22:23
Nézni is szenvedés.
2011 Augusztus 29 at 23:27
A Te fotódat sem könnyű!
2011 Augusztus 29 at 23:43
AdamBan…. téged meg olvasni
2011 Augusztus 29 at 23:54
Akkor szenvedjünk együtt.
2011 Augusztus 29 at 21:18
Én egy valamit nem értek Oláhban:
Nevezetesen, hogy bal-, vagy jobbszélről hogy a bánatba lehet lesre futni.
Gondolj bele, hogy csak balra vagy jobbra kell benézni, és vársz, vársz majd futsz. Ráadásul egy meccsen ötször. Ezt ki érti?
Vendégem egy bambira!
2011 Augusztus 29 at 22:06
A lesvonalon nem állni kell, hanem futva érkezni az indítás pillanatában, ha egy ütemmel később passzolnak, az les, ha két ütemmel, akkor lesről jössz vissza :D szerintem
2011 Augusztus 29 at 22:14
ez elméletben igaz, csak Lóri egyhelyben áll
2011 Augusztus 30 at 00:29
nincs kondi akkor hogy szaladjon szegény?az egész csapatra jellemző hogy a fuss-passzolj játék se megy.akinél nincs labda az ácsorog.amikor megmozdulunk mindig van helyzetünk is pedig!miért nem lehet ezt egész meccsen át csinálni?
Lóri nem szélső csatár,bárhonnét képes lesre futni.de azért Rósa szombaton is alulmúlta!!esküszöm szándékosan nem akart gólt rúgni!!
2011 Augusztus 29 at 21:13
Ki kényszerített, hogy ide gyere?
Amikor felmerült ez a kósza hír, már előtte itt kinyilvánítottunk, hogy elég volt Pruki ámokfutásából, hogy nálad jobb játékos esetleg azért nem kerülhet ide, mert téged ide fog hozni…
Szerintem tudtad te is.
Most akkor ne hivatkozz rá, hogy felkészületlen voltál, mert akkor ne nevezd magad profinak
Nem akartuk hogy gyere, és nem is marasztalunk.
2011 Augusztus 29 at 21:04
Inkább Nick Nolte. Ő volt a rasszista a filmben, nem?
2011 Augusztus 29 at 21:02
Lehet, hogy ő Eddie Murphy…
2011 Augusztus 29 at 21:02
Jó ég…itt a hozzászólások-ban mindenki Lórit támogatja? Ti vakok vagytok bamme?!
2011 Augusztus 29 at 21:52
nem, rosszabb: prukneristák
2011 Augusztus 29 at 21:00
Ad neki Megint 48 órát, majd Újabb 48 Órát..
2011 Augusztus 29 at 21:00
El kell keserítsek mindnekit, Lóri nem találja meg a góllövő cipőjét. Aki ilyen rémgyenge vasas ellen sem hajlandó úgy mozogni, h passzolni lehessen neki, és egy labdát sem tud úgy átvenni, h utána a kaput veszélyeztethesse, és immár 7×90 percet kapott a bizonyításra, az egy nagy NULLA! Nem kell a duma Lóri, vége, add át a helyed másnak.
2011 Augusztus 30 at 00:49
A downolóktól kérdem: oláh hány gólt lőtt eddig bajnoki mérkőzéseken?
Aki le feléket nyomkod bőszen, számolni tud? Mert ha igen, vegye a bátorságot, és nézzen utána, hány jó, és hány rossz megmozdulása volt imádott lórikájának, hány elrontott helyzete, hány kapura lövése talált kaput, és mennyi ment mellé, fölé! A számok magukért beszélnek.
Akinek ez a játékos jó, az eddig látottak alapján, az nem ért a labdarúgáshoz! lóri fanok, gratulálok a zsenitekhez!!!
2011 Augusztus 29 at 20:57
ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI, ABDI,
2011 Augusztus 29 at 20:53
Miért, mit csinálsz?
2011 Augusztus 29 at 20:52
Oláh, takarodj elfele míg el nem kapnak az aluljáróban.. vonatkozik ez orosz kubatov kettősre is, nincs itt keresnivalója egyiküknek sem, itt teljesíteni kell, ez nem a parlament!
2011 Augusztus 29 at 21:42
meg nem is lipótmező
2011 Augusztus 29 at 20:43
Remélem Lóri megtalálja góllövő cipőjét mert jelenleg nincs CSATÁRUK!!!!
Én már szkeptikus vagyok az esetleges új igazolásokkal kapcsolatban A you toube ról nem lehet vásárolni focistát!!
Amúgy meg SOS egy értelmes edzőt kell hozni aki talán gatyába rázza a fiukat.
Van 2 hetünk most kell kinevezni az új edzőt nem a jövőhéten mert az már semmire nem elég!!!
2011 Augusztus 29 at 20:50
mégis mihez kezdjen egy új edző olyan régi játékosokkal, akik az őt megelőző, a kondérhoz korábban odaférő edzőknek/vezetőknek adnak százalékot a fizetésükből?
a fél nb1 ezt csinálja Csanktól Tornyin át Pruknerig. viszik magukkal a bevált embereiket, akik zsebbe tejelnek a fizetésükből, edzőknek, vezetőknek. tökéletes mosoda.
mindenki röhögött Csankon, hogy viszi magával mindenhová a mindenhonnan kirúgott, nyugdíjas játékosait… na vajh, miért? mégis mit keres itt a fél Kaposvár élen a sérült/edzetlen/kirobbanthatatlan Lórival?
2011 Augusztus 29 at 20:58
Azért én hiszem, hogy nem ennyire sötét a Jövő vannak még becsületes edzők focisták és befektetők nekünk sajnos mostanában mindenből az alja jut. De fel a fejjel FRADI volt FRADI lesz Mig a földön ember lesz!!!!
SZEBB JÖVŐT!!!!!
2011 Augusztus 29 at 21:03
nem mondtam, hogy nincsenek. biztos vannak. vagyok annyira naiv, hogy a fiataljainkról nem feltételezek ilyesmit (bár az utánpótlás válogatottaink bundázása nem erre utal…)
viszont tény, hogy sok helyen így működik a rendszer, sőt nálunk még válogatott szinten is (lásd még mlsz, mattheus, hrutka, filipovics szindikátus…)
2011 Augusztus 29 at 20:30
eljutottunk oda,hogy nyíltan elmeri mondani egy játékos,hogy szenvedés itt játszania.undoritó
2011 Augusztus 29 at 20:24
“nem vagyok a megfelelő állapotban” ez egy profi játékosnál érthető dolog. Ismered azt, hogy szorgalom, túlóra, +edzés? Nem hiszem ,mert akkor nem itt tartanál.
2011 Augusztus 29 at 20:24
Lóri,Tipp Mixxel ,hogy állunk?
2011 Augusztus 29 at 20:16
oláh! Menj a qrwa anyádba!
2011 Augusztus 29 at 21:23
green power london! ritkán szólsz hozzá, de akkor is minek
Menj a qrwa anyádba!
2011 Augusztus 29 at 21:33
Az enyém, csak egy vélemény a sok közül. A tied is, csak az.
Amugy meg baromi vakok vagytok.
2011 Augusztus 29 at 22:45
any,Green az igazat írta,kissé nyers modorban,Sisa azóta röhög rajtunk.
2011 Augusztus 29 at 20:16
Amúgy a legszebb az, hogy se Abdit, se Adrezinhot nem fogják tudni eladni és itt maradnak. Játszani nem fognak, mert ugye a nagyfőnök listás azt mondta, de megkapják a fizetést. Szép volt, srácok!
2011 Augusztus 29 at 21:05
Fizetést azt szerintem hónapok óta nem kap senki. Ezért a rossz játék, ezért igazolhat el bárki ingyen, ezért nincs új edző, és nem is lesz, ezért nem jönnek újak és sajnos ezért fogunk kiesni…
2011 Augusztus 29 at 20:15
valóságos csodacsatár)))))
2011 Augusztus 29 at 20:12
Tudtad, de a bankszámla érdekében csak bevállaltad. :-)
Amúgy a “csapat” szereplésénél csak az a szánalmasabb, hogy sokaknak egy tökéletes így, minden jó és szép.
2011 Augusztus 29 at 20:12
Az egeszben az a furcsa, hogy Prukira köpköd! Mekkora sz@r az aki az “apját” szidja…
2011 Augusztus 29 at 21:34
Látom vagytok egy páran akik sz@rba veszitek apátokat…
2011 Augusztus 29 at 20:10
Úristen, kit akar hülyíteni ez halmozottan hátrányos helyzetű, ócska, semmitérő selejt???
Rossz forma??? Az, h egy “futballista”, aki ebből él, a labda helyett jó esetben luftot, rosszabb esetben a saját lábát rúgja el, az rossz forma? Az, h guruló labdát sem tud levenni és 5 méterről sem tud pontosan passzolni, az rossz forma??? Az, h ha nagyritkán helyzetbe kerül és a lába, vagy a levegő helyett kivételesen a labdát találja el, akkor az menetrendszerűen a lelátón, vagy a stadionon kívül landol, vagy az, h lassabb még egy féllábú lajhárnál is, az rossz forma???
Neeeem, ez nem rossz forma, hanem egy ócska, semmirevaló, kétballábas szarházi szánalmas magyarázkodása.
Lórika, ha ezek után egy fillért is fel mersz venni fizetésként a Fraditól, akkor kívánom, h azt sebészorvosra költsed!
Ugyanez igaz a mocskos, szarházi rósára is!
2011 Augusztus 30 at 01:05
Sok itt a fizetett újpest drukker downoló!
2011 Augusztus 29 at 20:09
Oláh jó játékos, ezt sokszor megmutatta, pl. ellenünk is párszor. Ha majd egy jó edző kezelésbe veszi őket, akkor menni fog a játék.
Más: kíváncsi vagyok, mi lenne, ha Németh Krisztiánt megszereznénk…Én biztos megpróbálnám!
2011 Augusztus 29 at 20:13
nevetséges….Oláh feljavul??? Németh K megszerezni??? ti hol éltek???? Ez a Fradi oldala, nem a Mars, nyissátok már ki a szemeitek!!!
2011 Augusztus 29 at 20:18
szerinted miért nem lenne jó Németh Krisztiánt megszerezni? Komolyan kíváncsi vagyok a véleményedre!
2011 Augusztus 29 at 20:24
Tudod, ha egy selejt játékost sem tudunk igazolni, akkor Németh, hogy kerülne ide?
2011 Augusztus 29 at 20:27
De, jó lenne!
Bár én igazság szerint C. Ronaldora és/vagy Messire gondoltam, bár az oláhot biztos nem szorítanák ki a kezdőből, így az egyik mindig padozna. És olyan szerződésre gondoltam, h fizetés helyett ők fizessenek nekünk, ha pályára lépnek, plusz fejenként mondjuk 50 millió eurót aláíráspénzként, de azt már egyenesen a kubinak fizessék.
Na, mi a véleményed?
2011 Augusztus 29 at 21:09
Attis basszus, mi a f.ból akarnád megszerezni Némethet, amikor a havi bért sincs miből fizetni!
Ha nem vetted volna észre, érvényes szerződése ellenére eligazolhatott Rodi, mert még mi jártunk volna rosszul, ha feljelent!!!
Felfogtad? Érted már?
NINCS SZPONZOR = NINCS PÉNZ = NINCS FIZETÉS = NEM JÖNNEK JÁTÉKOSOK
Ha meg csak álmodozol, ne egyszerűen Németh K-ra gondolj, merj bátrabb lenni – úgyis hülyeség az egész!!!
2011 Augusztus 29 at 20:09
oláh a mi új abdink
orosz pedig a megváltónk
az ő atyja meg kubatov
olyan ez mint ríb és breki
2011 Augusztus 29 at 20:10
Nyomjad pran…
2011 Augusztus 29 at 20:14
te meg masiniszta nyalogasd a barátaidat
kubtov
orosz
prukner
oláh
a Fradi történelem nagyjai
egészségedre
és ne szólj hozzám, köszönöm
2011 Augusztus 29 at 20:20
előbb- utóbb kényszerzubbonyba öltöztetnek :D
2011 Augusztus 29 at 20:09
de mi nem tudtuk,h nekünk is az lesz..
2011 Augusztus 29 at 20:08
pedig nagyon ajnároztátok öt még a bajnokság elött.meg néhány brazilt is.ugy kell nektek nagy az arc eredmény meg sehol.de duma meg összeesküvés elmélet az megy…..
2011 Augusztus 29 at 20:02
Egy vidéki “neves” játékos vagy még jobb lesz vagy összetörik Fradi mezben.
Oláh összetört.
Kár ezt erőltetni.
2011 Augusztus 29 at 20:02
kubi takarodj!
2011 Augusztus 29 at 20:04
szerintem is takarodj kubikapran
2011 Augusztus 29 at 19:57
Bár én még hiszek benned ugyanis véletlenül senki nem lesz évekig az élvonal egyik leggólerősebb csatára de ezen a szinten azért egy kapustól nem kéne annyira megíjedni hogy az első szembejövő védőnek odaadom a labdát!
2011 Augusztus 29 at 19:56
Lórikám a legnyagobb igazság az, hogy sokkal kevesebbért is verték már itt be játékos száját. ami szomorú, de te érdemelnéd meg a legjobban!!! távozz, amíg szépen lehet! jótanács volt.
2011 Augusztus 29 at 20:03
Ha esetleg olvassa a kommentedet, a következő meccsen ez fogja motiválni és nem is fog megremegni a lába. De ti nem fenyegetőztök..!
2011 Augusztus 29 at 20:17
hát k vára remélem hogy SOHA TÖBBET NEM JÁTSZIK A FRADIBAN!!!!!!!!! Soha nem fogunk nyerni amig ez meg rósa itt van értsétek már meg!!!! Nézzetek már a tabellára, nézzétek már vissza a Vasas meccset Oláh és Rósára koncentrálva! Ne legyetek már ennyire vakok!!! Ez itt a FERENCVÁROS és nem oláh lóri lelkigondozója, rósa nyugdíjasklubbja és tippmixboltjja itt nem totál leszereplet lelkeket kell ápolgatni!!! Hol nem szarok én erre a mcsokos csaló Oláhra a lelkivilágára???? Miközben a saját imádott csapatom meccseit CSALJA EL HETEK ÓTA?????
Nem a csapatnak kellene ébresztőt fújni, hanem a szurkolóknak önmaguknak hogy nem veszik észre amit Oláh és Rósa művel: CSALNAK!!!!!!!
ÉBRESZTŐ EMBEREK!!!
2011 Augusztus 29 at 22:58
rexter:
Beteg az agyad…
2011 Augusztus 29 at 19:56
hehe…. a hiénák kezdik szinte mindig a “kommentelést”
2011 Augusztus 29 at 19:55
na most el is olvatsam ezt a nyilatkozatot, te jóisten!!!
“ráadásul minden mérkőzésen egy kicsit más feladatot kaptam.” igen bmeg és egyszer sem modnták hogy lőjjél egy gólt???? vagy hogy egy az egyben lődd kapura és ne passzold el a másik csaló társadnak rósának??? vagy hogy védd ki a gólba tartó fejesünket a Hali ellen????? HÚZZÁL MÁR EL INNEN K GYORSAN AMÍG SZÉPEN MONDJUK!!!!!!
2011 Augusztus 29 at 23:01
Ki mondja?
Te és az ápolt társaid?
Menj már te innen a pi csába és irogass magadnak egy füzetbe, amit majd jól elégetsz.
Annyira ostoba vagy ehhez a sporthoz, hogy az már fáj!!!
2011 Augusztus 29 at 19:54
Takarodj a Ferencvárosból!
2011 Augusztus 29 at 19:51
A jó játékos sosem magyarázkodik, hanem teljesít. Köszönjük Lóri, ebből ennyi elég! De, fellebbezni csak 14-15 góllal lehet.
Hajrá Fradi, mindent bele!
2011 Augusztus 29 at 19:49
TAKARODJÁL MÁR EL INNEN TE CSALÓ TE VAGY A LEGFŐBB OKA SZENVEDÉSNEK!!!!!!!!
2011 Augusztus 29 at 19:48
Mars!
2011 Augusztus 29 at 19:46
Hát igen ezért nem tud átvenni tisztességesen 5- 4 labdát!!!!!!
2011 Augusztus 29 at 21:33
Nem, az nem az edző hibája, hogy az általa idehozott játékos “nem tud egyenesen rúgni”, mégis mindig a kezdőben találja magát…
2011 Augusztus 29 at 21:37
fasznak másolgatod mindenhova
2011 Augusztus 29 at 22:41
Akkor cseberből vederbe…