Sok ferencvárosi drukker fogalmazott úgy, hogy vélhetően élete egyik legrosszabb döntését hozta meg André Schembri, amikor az FTC ajánlatára nemet mondva a Voloshoz igazolt, amelyet jelen állás szerint a görög negyedosztályba száműztek. Úgy tudjuk, könnyen szabadon igazolhatóvá válhat a tavaly 16 gólig jutó játékos, így akár kézenfekvő lenne az is, hogy visszatérjen az NB I-be. Ügynöke szerint az előbbire minden esély megvan, utóbbira azonban szinte semmi.
Sok ferencvárosi drukker akadt, aki szerint azt követően, hogy André Schembri csapatát a görög negyedosztályba száműzték, kézenfekvő lenne visszaigazolni a csatárt. Pláne annak ismeretében, ahogyan az együttes kezdte a szezont, hiszen az utolsó öt bajnokiját elvesztette az FTC, és összesen egy gólig jutott ezeken. Úgy tudjuk, a máltai az ismert események után szabadon igazolhatóvá válhat Görögországban. Megkerestük a játékos ügynökét, aki elmondta, Schembri könnyedén távozhatna, ám azt kizártnak tartja, hogy a máltai csatár újra Budapest felé vegye az irányt.
– Kizárt dolog, hogy a negyedosztályban kelljen játszania, a szerződésében ugyanis van olyan pont, ami arról szól, hogy kiesés esetén elhagyhatja a csapatot – tájékoztatta a pepsifoci.hu-t a labdarúgó ügynöke, Alexander Röder. – Mivel a kizárásra vonatkozó döntés még nem tekinthető száz százalékosnak, most arra várunk, hogy a legfelsőbb fórum is állást foglaljon a napokban, és utána fogunk lépni.
Ezek után kézenfekvő lehetne az is, hogy az átigazolási időszakból hátralévő napokban erősítésben gondolkodó ferencvárosiak megpróbálják visszaédesgetni Schembrit az Üllői útra, a csatár menedzsere viszont gyakorlatilag kizártnak tartja, hogy a légiós az FTC alkalmazásába álljon.
– Nem vette fel velünk senki a kapcsolatot a Ferencvárostól, mint ahogy más magyar együttes érdeklődéséről sem tudok. Egyébként is Önöknél 2-3 olyan klub van, amelyik érdekes lehetne André számára. Ilyen volt a Fradi tavaly például a hatalmas tradíciói miatt, de ahogy tudom, most ott nem túl rózsás a helyzet, nagyon rosszul rajtolt a gárda. Bár a fociban nem zárható ki semmi, abból indulok ki, hogy Schembri a következő szezont Görögországban játssza le. Vagy Volosban, vagy ha kizárják a csapatot, akkor egy másik együttesben. Amellett, hogy több országból figyelik, vannak megkeresései más görög kluboktól is, az egyiknek az elnökével éppen ma fog együtt ebédelni például – vázolta a helyzetet Röder.
Forrás : Pepsifoci.hu
2011 augusztus 30 at 11:48
Nem kell, inkább essünk ki, nem hiányzik hogy még egyszer szembe köpjön a kis máltai
2011 augusztus 30 at 12:01
Lemaradt a neved elejéről az anti.
2011 augusztus 30 at 12:01
Neked meg a fogyatékos!
2011 augusztus 30 at 14:58
Anyádról beszél buzerátor?
2011 augusztus 30 at 14:58
beszélsz. De a bu.zi stimmel.
2011 augusztus 30 at 18:27
Inkább maradjunk bent és köpjön kétszer is szemen.
2011 augusztus 30 at 11:01
kíváncsi vagyok,ha nem az ügynököt kérdeznék mi lenne Schembri válasza?
A lerúgott veséjű szentes jön ide edzőnek?na persze:)soha.pont azért amiért komoly cég se áll szóba velünk.köszönjük meg várszeginek meg az akkori balhézóknak
2011 augusztus 30 at 10:32
sembri takarodj…
2011 augusztus 30 at 18:38
Azért, mert a csapat legjobbjaként kevesebbet kapott, mint a léhűtők?
Én is elmentem volna!
Most takaroggyozol, de a góljai jók voltak mi? Nem kis szerepe volt a bronzérem megszerzésében!
TAKARODJ TE! újpestig meg se állj!!!!
2011 augusztus 30 at 10:27
Gyere vissza!
2011 augusztus 30 at 10:20
Minden ügynökbe essen a görcs!
2011 augusztus 30 at 10:16
Kubatov hogy nyilvánosságra hozta annak idején a sajtóban, hogy 3 millióra emelték a fizetését következő idényre,de a “gonosz” pénzhajhász Schembrinek ez sem volt elég
Nem tudom, én fideszestől ezentúl semmit nem veszek készpénznek!
Még havi bérre sincs lové (lásd 90 milliós haveri kölcsön), szerintem Andrezinho és Abdi esete is csak kibúvó a tartozások elkerülése végett, az ő fizetésüket is megspórolják, ha fegyelmezetlenségükre hivatkozva szerződést bontanak
Minden hazugság, a lényeg :
- nincs pénz játékosra
- nincs pénz edzőre
- nincs pénz stadion vissza vásárlásra
talán kiderül, hogy
- nincs pénz NB I-re!
ui:Marek is szárnyal, mióta kap fizetést, egyáltalán nem viselik meg a családi problémák.
Szerintem nekünk mesét mondanak, folyamatosan a székházból!
2011 augusztus 30 at 10:54
Az nem is lenne baj ha nyíltan közölnék
mert akkor elhinném hogy tisztességesek a szándékok
de ez a sok sok halandzsa ez nagyon zavaró szerintem
2011 augusztus 30 at 18:29
Bezzeg csizmadia felére vett fizuja 5,5 millió!!!
2011 augusztus 30 at 09:58
Milyen jó kis csapat volt ez a tavalyi :S:S 1-2 jó igazolás és komolyabb céljaink lehettek volna…
2011 augusztus 30 at 10:09
helyette szétestünk… sírni tudnék.
2011 augusztus 30 at 18:33
Azért tartunk itt, mert a “kedvenc” semmirekellő játékosok
teljesítmény nélkül milliókat kereshetnek!
AZ ÖSSZES ALIBIZŐT ELZAVARNI, máris lenne pénz fiatal agilis játékosok fizetésére, megvételére!
2011 augusztus 30 at 09:56
Kíváncsi vagyok lő-e összvissz ennyit ősszel a csapat…………… :(
2011 augusztus 30 at 09:53
Szentesnek azért eléggé rossz emlékei vannak az Üllői útról. Nem hiszem, hogy idejön.
2011 augusztus 30 at 09:41
1990-ben Győrben a labdarúgó-szakosztályt vezeti, majd 1992-ben vezető edző is. Ezután évekig osztrák és magyar alsóbb osztályú csapatoknál dolgozik. Első komoly NB1-es csapata a Debrecen. 2002 és 2004 között mind a kétszer bronzérmes lesz a civis város csapata. Az általa épített csapat lesz ezután egymás után háromszor magyar bajnok. 2008-tól az Újpest FC vezetőedzője. A 2009-2010-es szezonban a 15., kieső helyen végzett a Nyíregyházával.Szentes lesz az új edző állitólag!
2011 augusztus 30 at 09:48
Undorodom ettől az embertől!
2011 augusztus 30 at 09:52
csak a hangulatot kelted itt senkiházikám!
2011 augusztus 30 at 09:57
Én sem örülnék neki!
2011 augusztus 30 at 10:32
Szentes amúgy Fradi szurkoló! Jobb, ha tudjátok!
2011 augusztus 30 at 10:48
Persze, Fradi szurkoló, mint Détári…
2011 augusztus 30 at 16:54
Nem hinném, hogy idejönne. Főleg, miután hátbarúgták…
2011 augusztus 30 at 09:37
nagyon kene … :(
2011 augusztus 30 at 09:39
ide mar mindenki kene…..
2011 augusztus 30 at 09:54
és gondoljátok ő nem lenne zavart? Csóró Otten se tudja mi történik
Ide stabilitás kéne
őszinte beszéd kéne mind az öltözőben mind a sajtóban
Rend