Ma zárul a “húspiac”, lássuk, milyen mozgások voltak eddig csapatunknál.
ÉRKEZETT:
Aleksandar Jovanovic – a nagy munkabírású középpályás a szerb Hajduk Kulától érkezett.
Alison Silva – csapat nélküli szezon után jelentkezett nálunk a brazil támadó, előző klubja a Videoton volt, ahonnan kirúgták.
Felipe Félix – a hórihorgas csatár a portugál másodosztályból került hozzánk.
Fitos László – Fiti Szolnokon volt kölcsönben egy évet, idén visszatért.
Gárdos András – a Sheffield United tartalékcsapatánál nem hosszabbított, inkább hazatért.
Grúz Tamás – Kaposvárról érkezett védőjátékos, a sérüléséig az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtotta az idei szezonban.
Gyenes Dávid – Détári Lajos első igazolása, a ferencvárosi nevelésű kapus Vecsésről érkezik.
Juha Hakola – a finn szélső előző szezonját Ottenhez hasonlóan a holland első osztályban töltötte, a Willem II játékosa volt, hazánkban először a DVSC-nél próbálkozott, végül hozzánk igazolt. Bővebben róla ide kattintva olvashattok. Továbbá tudunk szolgálni egy nyilatkozattal is, melyet a FradiMédiának adott.
Lisztes Krisztián – Kulcsár Dávid átengedése után húzhatott újra zöld-fehér mezt Krisztián.
Mark Otten – a holland NEC-ből érkezett hozzánk Mark, igazi profi, reméljük, hogy nem halványul bele a magyar valóságba.
Oláh Lóránt – nagy reményekkel érkezett (igaz, csak egy évre kölcsönbe), ezt igazolva kezdett az Európa Ligában, sajnos a bajnokságban egyelőre nem mutatott fel semmit.
Rigó Gábor – Bicskéről igazoltuk a hálóőrt, a második csapatunkhoz.
Somalia – Kubatov Gábor harangozta be, egyelőre nem mutatott semmit.
Végh Zoltán – reaktiváltuk a rutinos kapust, egy mérkőzésen védett eddig.
Zsivóczky Norbert – sikertelen diósgyőri és pápai próbálkozások után került vissza hozzánk, egyelőre a második csapatban bizonyíthat.
Továbbá több játékos is szóba kerülhet első csapatunknál a tartalékok közül: Fülöp Noel, Jova Levente és Sváb Dániel már szerepelt az idei NBI-es bajnokságban.
TÁVOZOTT:
André Schembri – házi gólkirályunknak lejárt a szerződése, amit nem hosszabbított meg és hosszú csapatkeresés után a görög élvonalbeli Olympiakos Voloshoz igazolt.
Djordje Tutoric – szerb védőnk a remek bemutatkozás után sokáig sérült volt, majd visszatérése után igen gyenge teljesítményt tudott felmutatni, ennek és magas fizetésének köszönhetően megvált Tőle Clubunk, új állomáshelyéről nincs tudomásunk.
Dragóner Attila – góllal búcsúzott élvonalbeli pályafutásától és a Ferencvárostól, a Jászapátiban vezet le.
Emil Miljkovic – a titokzatos családi problémák (próbajátékok) miatt eltanácsoltuk “Bikanyakat”, aki nem tudott maradandót alkotni a Ferencvárosban. Jelenleg nincs csapata.
Justin Haber – máltai hálóőrünknek sem a bér-, sem a játékigényét nem tudtuk garantálni, a görög elsőosztályú Kerkyrához igazolt.
Kulcsár Dávid – egy ügylet keretében a Vasashoz került végleg.
Marek Heinz – honvágya miatt nem lépett életbe a plusz egy éves opció, hazatért szülővárosába nevelőklubjához, a Sigma Olomouchoz. Köszönünk mindent, Marek!
Mester Tamás – a tavalyi harmadik számú kapusunk, a Siófokhoz igazolt.
Nikola Jakimovski – csapatunkban egy mérkőzésen lépett pályára a macedón középpályás, télen visszatért hazájába kölcsönjátékosként, majd idén a szerb elsőosztályú FK Javor Ivanjica csapatához került, ezúttal már végleg.
Rodenbücher István – az emlékezetes Zalaegerszeg elleni döntetlen után kikerült a keretből, idén minimális játéklehetőséget kapott, a Lombard Pápához igazolt.
Srdjan Stanic – a Honvéd elleni szabadrúgásgólja fontos volt a bronzérem megszerzésért folytatott küzdelemben, egyéb említésre méltó momentuma nem volt. Magas fizetése miatt megváltunk tőle, jelenleg csapat nélküli.
SORSA KÉRDÉSES:
Andrezinho és Liban Abdi jelenleg átadólistán.
2011 Szeptember 1 at 23:19
HOZZÁK FEL A KIS NYÍLT IS A NAGY CSAPATBA!!!
2011 Szeptember 1 at 19:38
Egy kicsit meglepődtem, hogy pont a FRADI nem igazol ingyen senkit….Ambrusics Róbert (Vasas), Lencse László (Kecskemét, kölcsönbe), Hidvégi Sándor (ZTE), Szakály Dénes (ZTE, kölcsönbe), Lipták Zoltán (?), Présinger Ádám (Pápa), Azért lehetett volna hozni magyar “minőségibb” játékosokat!!! Nem hinném, hogy egy Pápa, ZTE vagy a Kecskemét vonzóbb mint a FERENCVÁROS!!!!
2011 Szeptember 1 at 08:55
Nem tudjátok ma nyílt lesz az edzés? Mert hét elején arról volt szó lehet ma menni de Détári azt nyilatkozta tegnap, hogy nem, mert szeretnének egyedül dolgozni! ? Aki tud biztosat írjon!
2011 Szeptember 1 at 08:46
Ezek az igazolások…Igazoltunk 3 kapust?? Talán nem kellett volna ennyi értéktelen hulladékot ide hozni.Schembri-t,Heinz-t megtartani.Mellé egy két minőségi igazolást.Mert ugye ingyen is lehetett volna idehozni normális játékost,játékosokat.Akit megérte ide igazolni az a Grúz és az Otten,na meg majd meglátjuk mit tud a Hakola.a többi mind kuka.csak az új igazolásokat vettem ide a vissza érkezőket nem.
2011 Szeptember 1 at 08:42
Roth Knoll
és még egy finn gyerek ha minden igaz!
2011 Augusztus 31 at 21:37
Egyértelműen gyengültünk.Schembri és Heinz nagyon nagy veszteség,ebbe a csapatba még Miljkovic és Stanic is elférne.Akiket igazoltunk azok közül eddig csak Grúz és Otten bizonyított.Akiben még talán van fantázia az Jovanovic,Alison és Fitos.
2011 Augusztus 31 at 22:03
Heinz labdái nagyon hiányoznak schembrire meg haragszom mert fura modon hagyta el a csapatot……. Viszont örülnék ha vissza térnének.!
2011 Szeptember 1 at 08:43
Ezeken a jatekosokon hatalmasat veszitettunk . Nem igaz, hogy nincs egy kivalo kozgazdasz, aki tanacsokat adna vasarlas-ertekesites es jo szerzodesek gazdasagi elokesziteseben . Mai napon egy fel csapatra valo szinvonalas jatekos volt aszerzodesek elott, DE MI -n ezek szerint PASSZIVAK VOLTUNK. Ezt mar nem lehet megmagyarazni se … Ingyen vihetoek mentek mindenfele – kivetel az Ulloi utra. Vagy nem is akartak a vezetok szerzodtetni, vagy – ami valoszinubb max felkeszuletlenek voltunk.
Bizony Detari helyett az edzesig es utana csakis a szabaduszokkal kellett volna foglalkoznia, Oroszekkal egyutt ….. Erre szamitottunk. (Eselyes, hogy az alku resze volt, hogy csak a finn es a vecsesi kapus johet, igy hat Detari nem lephetett.) Liptak, Feher Csaba , Lencse es egy jo csatar igencsak erosites lehetett volna – foleg annak tudataban, hogy Ottenen es Gruzon kivul alig van olyan, aki viszonylag szilard , vagyis elpasszolhato ne lett volna. Akikhez nem ragaszkodunk, azoknak mar egy hete fel kellett volna ajanlani a szabad tavozast 10-15 emberrel konnyiteni kellett volna 4 minosegiert !!!
Nem hiszem el
2011 Szeptember 1 at 08:47
Mellesleg a z EL-bol valo kieses, volt az elso nyilvanvalo jele a gyengulesnek !!!!!!! Prukner urnak ezt latnia, tudnia kellett volna – csak nem ismer(thet)te el ?
2011 Augusztus 31 at 21:34
asd
2011 Augusztus 31 at 21:35
Nicsak.Be tudtam lépni :)
2011 Augusztus 31 at 21:30
Szerintem már nem jön senki, max ingyen igazolható játékos, azokat viszont bármikor le lehet igazolni. Szerintem Orosz Pál reggel a Digi-n nem 100%-ra mondta, hogy jönnek még játékosok, hanem csak, hogy ma éjfélre kiderülhet, hogy kik jönnek még ……ez nem azt jelenti, hogy 100 %, hogy még akárki is jön!
Szerintem megpróbáltuk megszerezni a Szakály és/vagy a Lencsét, (szerintem rájuk gondolhatott Orosz), de sajnos nem jött össze, ezért nincs most semmilyen bejelentés!
2011 Szeptember 1 at 08:52
Kedves Thomasz ! Te ilyen naiv vagy? Esetleg csak szeliden ironizalsz ? De oszinten !
2011 Augusztus 31 at 21:14
Javasolnám, hogy igazoljuk le Totyát az 1.FC Unikredittől, szerintem szabadon igazolható!
2011 Szeptember 1 at 11:05
a zsebében lévö kess miatt is :)
2011 Augusztus 31 at 21:14
Uraim!!! Szeretném hogy Döme beváljon akárki akármit mond …….. Viszont jó előérzetem van vele kapcsolatban… Remélem helyre rakja azokat akik nem harcolnak mert harcolni kel ennyi az egész MINDÖRÖKRE FERENCVÁROS HAJRÁ FRADI.!
2011 Augusztus 31 at 21:45
Szerintem meg nem harcolni kell hanem focizni!!!!
2011 Augusztus 31 at 21:50
HARCOLJATOK….HARCOLJATOK………Erre értettem !
2011 Augusztus 31 at 21:57
Lehet focizni ugy mint egy kislány!!Vagy mint egy TÖKÖS FERENCVÁROSI JÁTÉKOS.
2011 Augusztus 31 at 21:12
Nekem csak két “pici” bajom van a két névsorral…
1. Az érkezettek többségénél sokkal jobb magyar játékosokat is igazolhattunk volna, szintén ingyen, csak jobban szét kellett volna nézni, nem feltétlenül “youtube-játékosokat” nézni…
2. A távozók szintén többségéért jó lett volna pénzt látni…
Persze hajrá Fradi!!!
2011 Augusztus 31 at 21:56
Én nekem is most futott végig az agyamon, ha tavaly elment volna a Tutoric, bár akkor mindenki nagyon sajnálta volna, de legalább pénzt kaptunk volna. Most meg egyrészt elég gyengén is muzsikált a második évben, meg ingyen is ment el.
2011 Augusztus 31 at 21:03
egyenlőre erre futja.azért remélem télen kicsit bele tudunk nyúlni már a pénzeszsákba
2011 Augusztus 31 at 21:10
Már bele nyúltak.
2011 Szeptember 1 at 08:19
Milyen almaid vannak !
2011 Augusztus 31 at 21:01
Gondoltam mire haza érek munkából addigra leigazoljuk Roberto Carlost is …………………Ejnye benye HAJRÁ FRADI!
2011 Augusztus 31 at 20:55
Emil “Bikanyak” Miljkovic :) :) :)
2011 Augusztus 31 at 20:52
Sok mindenkit ígértek nekünk a Tisztelt Vezetők,
de még a ” két renitenst” (sztem mondvacsinált ügy volt) sem tudták elpasszolni!
Csak gratulálni tudok…
2011 Augusztus 31 at 20:51
Orosz Pali megígérte, hogy még ma lesz igazolás
Én hiszek neki is, meg Kubatovnak is
Szerintem holnap bejelntik Andrezinho és Abdi nevű játékosokat …
2011 Augusztus 31 at 20:59
Szerintem meg röhögnek azokon akik hisznek nekik
2011 Augusztus 31 at 20:43
Szerintem nem lesz már erősítés:-(
2 hét múlva meg jön a Prukner Szigfrid a ZTE-vel, és hülyére ver minket a saját stadionunkban..Ettől tartok, de nagyon….
2011 Augusztus 31 at 22:39
Ha Szigfrid ül a kispadon, jaj a zte-nek. Csank antifocijától jobban tartanék.
A hülye háromvédős rendszerévek meg a betoji focijával még ellenünk sem menne sokra.
2011 Augusztus 31 at 20:43
a különbség látható és kézzel fogható…
2011 Augusztus 31 at 20:38
Kíváncsi vagyok éjfélig igazolunk e még valakit? Sajnos az a érzésem, hogy senkit pedig azt ígérték!!! Én 100% kiállok Kubiék mellett de akkor ne hitegessenek!!
2011 Augusztus 31 at 20:32
A 2 bűnbak eladása a mai napon lezárul, így vissza kellene tenni a csapatba, ha már úgyis fizetve lesznek januárig…