A bíróságon dőlhet el a pálya sorsa. Mindez számos kérdést felvet, például hogy ez milyen hatással lesz a Zrt. mai napig lezárulatlan adásvételére.
„Az MNV Zrt. – miután eleget tett a jogszabályban előírt, perindítást megelőző egyeztetési kötelezettségének – az eredménytelen egyeztetéseket követően 2011. szeptember 14-én keresetet nyújtott be az illetékes bíróságon a Fradi-pálya tulajdonosával, az Esplanade Kft.-vel szemben.
Az MNV Zrt. mint eladó és az Esplanade Kft. mint vevő, 2008. április 09. napján adásvételi szerződést kötött az Üllői úti Fradi-pálya ingatlanaira vonatkozóan. Az adásvételi szerződésben a vevő vállalta, hogy a meglévő stadiont – az adásvételi szerződés megkötésétől számított 2 éven belül – legalább 1,2 milliárd Ft + ÁFA bekerülési értéken, a FIFA és az UEFA minimális előírásainak megfelelően felújítja. A felújítási kötelezettség teljesítésére vállalt határidő 2010. április 9-én eredménytelenül, vagyis a nélkül telt el, hogy az Esplanade Kft. késedelmét kimentette volna, vagy a felújítási kötelezettsége teljesítését megtagadta volna. A társaság el sem kezdte felújítási kötelezettsége teljesítését.
Az MNV Zrt. – eleget téve a polgári perrendtartás előírásainak – 2011 márciusában megkísérelte az Esplanade Kft.-vel szembeni jogvita peren kívüli elintézését. Ennek során az Esplanade Kft. újabb és újabb határidőket kért és kapott az MNV Zrt.-től arra, hogy olyan tőkeerős befektetőt találjon, amely a felújítási kötelezettség teljesítésének eleget tud tenni. Mivel az MNV Zrt. által adott utolsó határidő 2011. augusztus 31-én letelt, az MNV Zrt keresetet nyújtott be az Esplanade Kft.-vel szemben.”
forrás: nso.hu
2011 Szeptember 16 at 09:00
Mit gondoltok miért hozták létre az ingatlankezelő céget Kubatovék? Jó reggelt mindenkinek! Az állami tulajdon ( FRADI PÁLYA ) kezelését fogják megkapni.
2011 Szeptember 16 at 09:37
a klub sosem tudta kezelni az ingatlant.
2011 Szeptember 16 at 09:43
Hát, nagyon sok amatőrnek mondható húzásuk volt/van/lesz…
2011 Szeptember 15 at 21:55
off:
“Kaposváron klubsállal a nyakában dirigált az oldalvonal mellett. Van-e már Zete-sálja?
- A kaposvári sálat több év elteltével kaptam a Rákóczi-drukkerektől. A Ferencvárosnál az Üllői útra kerülésem után szinte azonnal a bizalmukba fogadtak a szurkolók, s ők is adtak egy sálat. S talán valamit jelent, hogy a ZTE B-közép máris megajándékozott. “
2011 Szeptember 15 at 20:21
Ez egy következő lépés egy nagy sakk játszmában, sajnos nem sok rálátásunk van a hátterére de remélem Kubiék tudják mit csinálnak és sikerül nekik!!!
Hajrá Fradi
2011 Szeptember 15 at 17:24
Ez egy sokat rágott gitt.
Az MNV meg fogja nyerni a pert, mert a stadion fel nem újítása miatt őket nem lehet felelősségre vonni. Az állam megkapta a pénzét, az angol fizetett és nem is keveset 2008-ban.
A probléma továbbra is az hogy az FTC-nél jelenleg nem létezik életképes koncepció a labdarúgó szakosztály fenntartására.
2011 Szeptember 15 at 17:25
bocsánat, úgy értettem hogy a vagyonkezelő elveszti a pert. A vagyonkezelő korábbi vezetőit persze külön polgári peres eljárásban még el tudom képzelni hogy valamiért megfogják.
2011 Szeptember 15 at 18:31
miért vesztené el a pert ?
az ingatlan vételi ára csak az egyik feltétel volt a szerződésben . Ha az egyik pontot teljesíti de a másikat nem akkor minden rendben van szerinted?
3 részletben kellet volna fizetnie az ingatlanért
az egyik az ingatlanért letett kp
a másik a Fradi részvényekért le tett kp
a 3. a Stadion felújítása
De azért roppant nem egyszerű per ez szerintem
és az hogy perre került nem biztos hogy az állam érdeke
és biztos hogy nem a mienk
Nekünk a tárgyalás lett volna jó
bár ha Fradi ez ügyben felszámolásra kerül és az ingatlan vissza az államnak a pénz vissza McCabehez és csak mi a labdarúgó szakosztály leszünk a vesztesei joggal mondhatják azt hogy mi mármint az állam mindent megtettünk
Szóval még mindig nem vagyunk megmentve
és csak várakozhatunk mi fog ebből kisülni
Minden esetre Kubatov halandzsája az 1.3 milliárdos opcióról, amiben azt állította hogy egy megoldáson dolgozik hogy mienk legyen a pálya ,de ha nem lesz , az se baj mert az állam megvásárolja ,hát az is egy hazugság volt.
De mire jó ennyit össze vissza beszélni ? Nem értem
Miért jó ha lejáratja magát a párt semleges emberek előtt is?
mert akik alapból utálják azok utálni fogják bármit tesz Akik szeretik aazok szeretni fogják,de van 3.oldal is
Pl lejjebb Camus irja hogy vannak Kubatóvék és a másik oldalon vannak Szászék
Pedig ez nem igaz Mert az egyik oldalon van az állam a másikon szászék
a 3. oldalon mi Fradisták és 4. oldalon a semleges de majd választó állam polgárok
2011 Szeptember 16 at 00:40
A rossz feltetelezese az NEM ERV !
Meg a vegen Kubatov Gabor tesz rosszat ? Azzal, hogy probalja megoldani ezt a McCabe-Szasz-Ferencvaros gordiuszi csomot ?
2011 Szeptember 15 at 14:23
Nem kell parázni, szerintem egy ilyen per csak arrol szolhat hogy ezzel hozzak meg McCabe kedvet a sikeres targyalasokhoz :D
2011 Szeptember 15 at 14:17
Végre valami történik ez ügyben. Én is attól félek, hogy sokáig fog ez tartani…
Példának vehetnénk a Leverkusen stadionját (30ezres). De lehet elég lenne egy 20-22e is. Csak legyen modern és fedett.
2011 Szeptember 15 at 14:12
Tényleg az a gáz, hogy ez hosszú évekig tartó pereskedés lesz… Nagyon soká lesz jogerős ítélet.
2011 Szeptember 15 at 12:59
Mi a fenének nekünk egy 18 ezres stadion? Ebben 3ezer drukker szinte észre sem vehető. Elég lenne egy 8-10ezres stadion nekünk.
2011 Szeptember 15 at 13:30
Két év múlva BL-ben lesz a csapatunk, most már van több mint harmincezer regisztrált szurkolónk.Nem fognak beférni!
Egy nyugat-európai kis csapatnak most adták át a 45 000 befogadó képességű szuper stadionját, nehogy már alább adjuk!
2011 Szeptember 15 at 13:35
aztán a 45ezres stadiont ki fogja fenntartani? És milyen lesz a hangulat, ha a 45.000-es stadionban 3000 néző lesz?
2011 Szeptember 15 at 13:40
A Bl csapatunk idején két napig kellett a stadion előtt aludnia annak aki jegyhez akart jutni.
Vagy Te még nem éltél akkor?
A furulyás bunkó nem vitte a népstadionba a meccset pedig az is megtelt volna.
2011 Szeptember 15 at 13:42
Egyébként én egy jegy árával mindig be fogok szállni a fenntartási költségbe.
2011 Szeptember 15 at 14:18
Furulyás ?
Albert Camus Te éltél akkor ?
Furulyás tényleg barom volt de egy kicsit később kapott szerepet
BL idején fogorvos zsdsz-es elnökünk intézkedett
de a hálózsákos ott alvás az stimmel
2011 Szeptember 15 at 17:49
Kedves Franz !
Kerlek ne feledd Kolcsey Ferenc intelmet:
“Hass, alkoss, gyarapits, s a haza fenyre derul!”
Ertelmezzuk igy “Hass, alkoss, gyarapits, …” s a Fradi denyre derul !!!
Kivanok Fradista tobb optimizmust ! Koszontelek Fera
2011 Szeptember 15 at 12:52
Két dolgot azért ne felejtsünk el.
Most Kubatovék az egyik oldal, a másik a szászék.
Most kiderül, hogy valójában ki is a tulajdonos.
A szerződés szegést nem a zrt követte el hanem a befektető!Tehát a tulajdonosi viszony is megkérdőjelezhető.Az hogy Mc. mekkorát bukik az az ő sara.
Most jött el az az idő amikor a Fradistáknak össze kell zárni a befektető telekspekulánsokkal szemben, ami azt is jelenti, hogy nem kéne Kubatovozni!
2011 Szeptember 15 at 12:55
Pláne, hogy az MNV indította a pert nem is Kubi. (persze azért biztos megemelte a piros telefont Gáborunk is:))
2011 Szeptember 15 at 11:43
Na, ezt ugatom már rég óta,hogy be kell perelni őket!
2011 Szeptember 15 at 12:05
Talán Mekkéb papát akarják a helyes írányba terelni…
2011 Szeptember 15 at 12:19
Ez csak idő húzás
1-4 év mire végleges eredmény hirdetés lesz
Ez azt jelenti hogy elkövetkező időkben senki nem fog új stadiont építeni
sőt lehet hogy még a karbantartási munkák se lesznek
ami pl a világítás tönkre megy és nem felelünk meg a tv közvetítés feltételeinek licenc megvonással is járhat
2011 Szeptember 15 at 12:23
Szóval szerinted akkor nem kellett volna perelni szerződésszegés miatt? Hagyni kellett volna az elvtársakat békén? Hát a lóf@szt! Tárgyaltak, megegyezést kerestek, határidőt toltak ki, de ennyi volt. Harcra fel!
(az elhúzódó pereskedés valóban nem jó)
2011 Szeptember 15 at 12:56
Dehogy nem
nem ezt mondtam
hanem azt hogy mivel a csapat a perlő fél tulajdonában van
jöhetünk ki rosszul a perből
Meg az nem teszik hogy a szerződésben az is bent volt meddig kell üzemeltetni a Zrt-t
Tehát az FTC is perelhetne de valamiért nem teszi
A másik az hogy az elvtársak nem biztos hogy rosszul jönnek ki a perből
a szerződés érvénytelenítése azzal jár hogy vissza kapja az állam az ingatlant az Esplande a pénzét már ha a Ferencváros vissza tudja fizetni azt a részt amiből állta az adósságait
itt aki veszíthet az az FTC és McCabe vesztette el azt a pénzt amit a csapatra költött, vagyis azt amit Berkiék kisikkasztottak
szóval az elvtársak jártak jól és jót röhögnek
2011 Szeptember 15 at 17:52
Pontosan ! Immar McCabe kell, hogy lepeseket tegyen a jo megoldasert . Nagyon jo es okos huzas ez !!!
2011 Szeptember 15 at 18:59
fnf1
lehet röviden látom de nem értem miért is lépne McCabe
ez neki jó véleményem szerint
hogy járhat?
1.Vagy fizet még másfél milliárdot és övé a stadion végleg minden feltétel nélkül és vár amíg nem alakulnak más kép a dolgok és nem tudja hasznosítani
ez nem egy akkora pénz hogy ne érje meg neki
(rengeteg ennél több pénzért vásárolt gyáringatlan áll üresen az országban külföldi tulajdonban és eszük ágába sincs vissza adni az államnak azt.)
A második lehetőség hogy érvénytelenné válik a szerződés az állam vissza adja neki a pénzt és vissza jár neki a FTC Zrt részvényeiért járó pénz ,amit nagy való színűséggel nem tudunk vissza fizetni és kéri a felszámolásunk
ez miért rossz neki ? vissza kapja a pénze nagy részét egy olyan ingatlanért amivel nem tud mit kezdeni mert nem kap se bontási se építési engedélyt ráadásul végképp nem kap garanciát hogy ha építene akármit is azt az állam vissza bérli tőle
McCabe jön ki ebből a perből legjobban
2011 Szeptember 15 at 21:02
kubykát jogi tanácsadónak!
xD
2011 Szeptember 15 at 11:38
Ez eddig a legjobb fejlemény srácok! Visszapereli az állam és remélem Kubatov kilobizik nekünk valami fasza megoldást!
2011 Szeptember 15 at 11:45
Optimista vagy…
2011 Szeptember 15 at 14:18
igazad van de másképp nem lehet:)
2011 Szeptember 15 at 11:38
Meddig fog húzódni a per? 2-3-5 év?
Erre az időszakra akkor lőttek a komoly befektetőknek…
2011 Szeptember 15 at 11:41
mondjuk remélem nem tart addig valóban…
2011 Szeptember 15 at 11:30
Az igazi mutyi országa vagyunk! DE! Ha az érdek ezt kívánja hát legyen!! Tulajdonképpen nagyon egyszerű a felállás! Papa mienk a stadion,a telek részért mondjuk az árat ,te belegyezel így nem fog fájni a per!Kedves Ferencváros,Mnv, jogászai “Ez a harc lesz a végső…
2011 Szeptember 15 at 11:06
Addig is, amíg a per le nem zárul miénk a stadion!!!
Peres ügy idején nem lehet építési/bontási engedélyt kérni, és nem lehet tulajdonjogot váltani, ergo tovább értékesíteni
A skót 700 milliót kért a stadionért, az elmaradásuk kamatokkal ennek a duplája! Ráadásként a telekre is lehet alkudni, mivel elfordítás nélkül kevesebbet ér a skótnak 6 hektár.
Ügyes! :)
2011 Szeptember 15 at 11:34
A stadion az Esplande tulajdona és aFTC ZRT is
Tehát a per ellenünk folyik és nem biztos hogy az Esplande a végén fizet
lehet ennek a vége egy felszámolás
most nagy kár igazán hogy az 1 eurot Kubatov nem tette le és nem az FTC tulajdona vagyunk
Amíg McCabe tulajdona vagyunk nem biztos a sorsunk. főleg ha a Esplande magyarországi érdekeltségeire rá szál az APEH
2011 Szeptember 15 at 11:39
Nagy kár? Te miért nem tetted le az 1 eurót?
2011 Szeptember 15 at 11:53
Mert nem volt rá ópciom
mert nem engem küldött Viktor hazudozni a klub élére
2011 Szeptember 15 at 12:03
Ezel
hogy van az hogy Te csak mindig akkor tűnsz fel mikor Kubatóvék
a téma
mikor arról beszélünk döme milyen edzést vezet vagy Lipcseiék nyertek veszítettek vagy kibeszéljük a meccseket te sehol nem vagy
mond csak Te vagy Kubatov vagy Téged fízet?
mert érdekes módon téged a Fradi meccsei nem nagyon érdekelnek
De mikor a Kubatov hazúgságait érintő téma vagy téma van azonnal megjelensz hogy cinikus gúnyjaiddal támad azt akinek érdekes kérdései vannak
2011 Szeptember 15 at 12:25
Kubi-kubi:)
“hogy van az hogy Te csak mindig akkor tűnsz fel mikor Kubatóvék
a téma”
Eléggé bagoly mondja…
2011 Szeptember 15 at 14:12
Machine
üsd be a googleba gabor kubika
és megkapsz szinte minden itt szereplő
cikket
mindenhez hozzá szólok
és nem csak akkor tűnök fel mikor Kubatov vagy a pártja bejelentést tesz
érted?
arról meg nem tehetek hogy minden nap van egy cik amiről Kubatov hazudozásai jutnak eszembe
hogy is van ez a cikk szerint márciusban az állam felszólitotta McCabe-t
és McCabe mindig hosszabbítást kért
Kubatov mit mondott ? júniusig van opciónk 1.3 milliárdért mi vagy általunk megbízott megvásárolja a pályát , ha mi nem vennénk meg az állam is visszavásárolja .Aztán azt mondta 1 hónap hosszabbitást kért McCabetől az opcióra
hát itt erről szó sincs hogy az állam megvenné
Miért az Én hibám az ha kiderül hogy Kubatov amit mond az úgy hazugság ahogy van
mint a szerencsejáték 100 millája
menj fel lécci facera és kérdezd meg tőle miért nincsenek a stadionban vagy a mezeken szerencse játék reklámok, nem kértek semmit a 100 misiért?
és majd másnap meglepődve ved észre hogy le van törölve a kérdésed
Tudod azt hittem csak a fanatikus komcsik olyan hülyék hogy Gyurcsány pofán hazudja őket mégis tovább hisznek
De már látom a narancsos hívők se kevésbé idiótábbak
boccs de ezt kell mondanom
röhejes hogyha az elnőkünk ellentmondásba keveredik nem megkérdezitek tőle szépen hogy miért hanem ti helyette felvállaljátok hogy magyarázkodjatok
Röhejes
2011 Szeptember 15 at 17:56
Igy van Szuper ! A stadion (ill a terulet !!!) hasznalata a be nem tartott szerzodes nyoman ellenszolgaltatas nelkul a mienk, es ebbol rengeteg pozitivum kovetkezhet, aminek, csak az iranyat erezzuk, es – pillanatnyilag – vizinaljuk . DE az irany abszolut helyes !!!!
2011 Szeptember 15 at 11:04
Sziasztok!
Akkor lehet, h ezért nem történt eddig semmi??
Mert akkor vissza kellett volna vásárolni, x millió (milliárd?) forintért, így egy peres eljárás során jelentősen csökkenhet az ár, vagy teljesen ingyen visszaszáll a klubra v az államra?!
2011 Szeptember 15 at 10:50
Hát nem kéne dicsekedned vele. Madarat tolláról…
2011 Szeptember 15 at 10:48
Mire perlik? Mi lehet a szankció? Hogyan érinti a tulajdonjogot? Mi lesz addig?
2011 Szeptember 15 at 13:41
A tulajdonjogot úgy érinti, hogy a szerződés semmis, mert nem teljesített. vagyis vissza szál a tulajdon az MNV Zrt-re (magyarul az államra).
2011 Szeptember 15 at 16:31
azért ez nem ilyen egyszerű
2011 Szeptember 15 at 10:41
Egy dolog biztos: Esplanade szerződést szegett, ennek pedig következményei lesznek! (számunkra előnyösek, csak idő kell hozzá)
Kubiék láthatóan dolgoznak a háttérben!
2011 Szeptember 15 at 14:24
még is mindig van aki őt szidja…dolgoznak ők valóban csak sajnos akkora kakában vagyunk hogy ha ők 0-24ben tárgyalnak és eredményeket érnek el mi akkor sem veszünk észre semmit.mire itt rend lesz nem egy hónap fog eltelni.hagyjuk őket dolgozni.a lényeg az hogy legyen egy szerethető csapatunk aki mellesleg gyűjtögeti a pontokat és legyen hova kijárni meccsre.a többi nem a mi dolgunk.várjuk a fejleményeket!!!
2011 Szeptember 15 at 10:38
Mintha lenne egy olyan emlékem, hogy egyszer az volt, hír, hogy az egyik szerződés módosítás alkalmával a kötelezettségvállalás (vagy csak a határidő) eltűnt a szerződésből!?
2011 Szeptember 15 at 10:41
Nem a kötelezettség, hanem annak biztosítéka került ki valamelyik módosításnál – emlékeim szerint.
2011 Szeptember 15 at 10:47
És tényleg, igazad van, köszi!!
2011 Szeptember 15 at 10:35
Nem tudom milyen hatással lesz ez ránk nézve, de mindenképpen örülnék, ha az Espalande megkapná ami jár nekik és kártérítésre köteleznék őket az állammal és a Zrt.-vel szemben is. A szép még az lenne, ha minket szurkolókat is kárpótolnának, de nem vagyok demagóg!
2011 Szeptember 15 at 11:03
A ZRT az esplande tulajdona
mivel kubiék nem tettékle az 1 eurot
2011 Szeptember 15 at 10:34
Az 1,2 milliárd + ÁFA + kamatok + kötbér, ez már jelentősen csökkentheti a visszavásárlási árat.
off: AdamBan hova tűnt?
:)
2011 Szeptember 15 at 10:41
Nomen est omen…
2011 Szeptember 15 at 11:03
MC összesen 700 milliót kért a stadionért, ezek szerint még pénzt is ‘gyártunk’ :D
A telket biztosan buktuk, de lehet még tárgyalási alap, ugyanis ha nincs elfordítva a stadion, akkor azzal MacCabbi sem ér semmit!
2011 Szeptember 15 at 10:31
Ezek szerint eredménytelenül zárultak a tárgyalások, esetleg ez a jogi lépés lesz/lehet egy újabb tényező az alku során.
Félő, hogy elhúzódó peres időszak elé nézünk, pedig minél hamarabb le kellene zárni az ügyletet, hogy előre lehessen lépni.
2011 Szeptember 15 at 10:40
Már pucolják kifelé a haverjaidat vöröske, nem lesz hosszú folyamat, ebben biztos lehetsz.
2011 Szeptember 15 at 10:44
Az ilyen sötét elméket kellene megvilágosítani mint a tied …
2011 Szeptember 15 at 10:47
Szerintem semmi rosszat nem írt Head. Abban meg pláne igaza van, hogy egy megegyezés jobb lenne/lett volna mint egy pereskedés, amit lehet nyújtani évekig mint a rétest.
2011 Szeptember 15 at 10:48
Hát azért nem mulasztod el sosem, ha politikai kontextusban alkalom nyílik Kubiék “dícséretére”
2011 Szeptember 15 at 10:28
Magyarul, megpróbáltak Szászék mutyizni és kitolni a dátumot, de nem sikerült. Remélem pozitívan jövünk mjad ki belőle.
2011 Szeptember 15 at 10:27
Figyelem! Most lehet szidni Kubatovot, hogy nem csinál semmit. Fiúk! Mindenhez idő kell. Én még optimista vagyok.
Rébék
2011 Szeptember 15 at 10:35
majd jön mindjárt kubyka…
:)
2011 Szeptember 15 at 10:46
Sanya!
Nem baj, Kubika legalább megmondja a frankót. Mindegy, már a haverom. :)